évértékelő

címke rss

Egy német hírügynökség álhírt gyártott Orbán Viktor évértékelő beszédéből

Itthon2022.02.13, 20:18

A DPA német hírügynökség szerint Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi évértékelő beszédében az Európai Unióból való távozásra utalt. Ezek szerint nem ugyanazt a beszédet hallgattuk - közölte Kovács Zoltán. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Twitteren azt közölte, hogy ismét beindult a külföldi fake news-gyártás. Azt is hangsúlyozta, hogy a hamis hírt folyamatosan veszik is át a nemzetközi sajtóban. A "független" tényellenőrök azonban ilyenkor nincsenek sehol - tette hozzá.

Nem lehet olyan emberek kezébe adni a kormánykereket, mint Gyurcsány és Bajnai

Itthon2022.02.13, 20:14

Az évértékelő intézménye immár a honi politikában orbáni hagyományként emelkedik ki az évközi kormányfői beszédek sorából egyfajta világítótoronyként, amely irányt mutat a magyarságnak - határon innen és túl - a nehéz időkben is, mondta Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője az Origónak. Megjegyezte, hogy márpedig most nehéz idők járnak, háború, járványok, gazdasági nehézségek és migrációs krízis nehezednek Európa és a térség kormányzatainak a vállára.

Tovább tankolhatunk olcsóbban

Itthon2022.02.12, 18:03

Ma 480 forintot fizetünk az üzemanyagért, árstop nélkül jóval 500 forint felett járnánk, az intézkedés bevált, ezért három hónappal meghosszabbítják, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Várkert Bazárban tartott évértékelőjében.

A baloldal nem szavazta meg a magyar embereket segítő intézkedéseket

Itthon2022.02.12, 17:37

A kormány intézkedéseinek és gazdaság jó teljesítményének köszönhetően Magyarország megerősödve tudott kijönni a koronavírus-járvány okozta válságból, sőt számos segítséget kapnak a magyarok a 13. havi nyugdíjtól kezdve a családok adóvisszatérítésig. A baloldal azonban nem szavazta meg ezeket az intézkedéseket, de a járvány elején a védekezés alapjául szolgáló koronavírus-törvényt sem. Hogy a baloldal nem szavazta meg ezeket a fontos intézkedéseket, erről Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt az évértékelőn.

A Hír TV-n lesz látható Orbán Viktor évértékelője február 12-én

Itthon2022.02.10, 19:37

A HírTV ismét kiemelkedő nézettségre számít a február 12-i miniszterelnöki évértékelő kapcsán. A legutóbbi Békemenet, vagy a Fidesz-kongresszus közvetítése azt bizonyította, hogy a nézőink igénylik a hasonló nagyszabású, sok helyszínt bemutató élő beszámolókat - írja a csatorna a szerkesztőségünk által eljuttatott közleményben.

Márki-Zay Péter teljesen összezavarodott, mutatjuk a legkínosabb szerepléseit - videó

Itthon2022.02.09, 15:19

Márki-Zay Péter egyre inkább elveszíti a fonalat, összevissza beszél és segítségre szorul. Legutoljára az ATV stúdiójában zavarodott bele abba, hogy mikor lesz az évértékelője, pedig ketten is súgni akartak neki, nem sok sikerrel. Összegyűjtöttük, mik voltak Gyurcsány jelöltjének eddigi legdurvább szerencsétlenkedései.

Fennállásának egyik legsikeresebb évét zárja idén a Gránit Bank

Gazdaság2021.12.09, 21:33

Fennállásának egyik legsikeresebb éve volt 2021 a digitális hazai pénzintézet, a Gránit Bank számára. Kiemelkedő digitális hitelintézet védjegyet kapott idén, és első alkalommal kapta meg a Superbrands védjegy használati jogát is. Hegedüs Éva, a bank elnök-vezérigazgatója kiváló üzleti eredményekről, és számos idén megvalósult új fejlesztésről számolt be az év első tíz hónapját értékelő online megtartott karácsonyi rendezvényen. A résztvevőket Varga Mihály pénzügyminiszter videóüzenetben köszöntette. Az Origo részt vett az ünnepi alkalmon.

Elhalasztják Orbán Viktor évértékelőjét

Itthon2021.02.14, 18:44

Sok találgatás kelt szárnyra az elmúlt napokban a lassan időszerűvé váló idei miniszterelnöki évértékelőről, és mostanra hivatalossá vált: a járvány miatt későbbre halasztják a hagyományos értékelő beszédet.