eurózóna
címke rss- kapcsolódó címkék:
- euró
- Európai Unió
- infláció
- GDP
- devizapiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Londoni elemzõk: nem tartható a 2008-as hiánycél
Az Európai Bizottság csütörtöki állásfoglalását kommentáló londoni feltörekvõ piaci elemzõk szerint sem tûnik lehetségesnek a magyar költségvetési hiány 3 százaléka alá csökkentése 2008-ig; így gyakorlatilag lehetetlen a 2010-es magyar euróövezeti csatlakozási céldátum tartása.
Leosztott szerepek euró-ügyben
Gyurcsány Ferenc és Veres János egyeztetett szerepleosztás szerint nyilatkozik az euróövezethez való csatlakozás kívánatos dátumáról. Ugyanakkor kormányzati szinten továbbra sem született politikai döntés arról, hogy a kabinet tartsa-e a konvergenciaprogramot.
A németek 2007-ig pótolhatják hiányukat
Németországnak 2007-re issza kell térni az euróövezet szabályainak megfelelõ, 3 százalékos deficithez. Az unió pénzügyminisztereinek találkozóján Juncker luxemburgi miniszterelnök és pénzügyminiszter elmondta: már egyeztetett Schröder volt és Merkel leendõ német kancellárral az ügyben. A kormányt alakító CDU/CSU eredeti terve szerint a deficitet csak 2009-re csökkentették volna a maastrichti 3 százalék alá.
Fitch: a szlovákok megelõzték Magyarországot
Megelõzte Magyarországét Szlovákia hitelminõsítési besorolása a Fitchnél. Az új besorolás szerint Szlovákia "A", míg Magyarország "A mínusz" hitelkockázattal bír. A hitelminõsítõ szerint Szlovákia legkésõbb jövõre készen áll arra, hogy belépjen az euróövezetet megelõzõ ERM II-átváltásba.
Kissé nõtt a munkanélküliség az EU-ban
Szezonális kiigazítással, 8,6 százalékos volt a munkanélküliség az euróövezetben augusztusban, a júliusi 8,5 százalék után - jelentette az EU statisztikai hivatala kedden. Az elmúlt évet tekintve hazánk a második a legnagyobb mértékben növekvõ munkanélküliségi arányt produkáló országok sorában.
Kamatvágást sürgetnek az EKB-tól
Elégedetlen az eurózóna gazdasági növekedésével Jean-ClaudeTrichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke. Az uniós jegybank bírálói szerint kamatvágásra lenne szükség a gazdasági növekedés beindításához. Az ECB-ben pénteken lesz kamatdöntés, de várhatóan nem csökkentik a 2 százalékos alapkamatot.
Nõtt az infláció az eurózónában
Szeptemberben az eurózónában 2,5 százalékra emelkedett az éves drágulási tempó az augusztusban mért 2,2 százalékos ütemrõl - közölte az unió statisztikai ügynöksége elsõ becslésében. Az inflációt a magasra szökõ energiaárak gyorsítottak fel.
- címkék:
- infláció
- eurózóna
- statisztika
- drágulás
- Címkefelhõ »
Szlovákiában nem gond az euróbevezetés
Szlovákia 2009-es euróövezeti csatlakozási terve mindinkább hiteles az idei csekély infláció és a korona erõsödésére ható nyomás enyhülésének fényében, jelentette az OECD hétfõn.
EU támogatás az euró bevezetéséhez
Az EU az uniós költségvetésbõl konkrét forrást is hajlandó biztosítani ahhoz, hogy Magyarország zökkenõmentesen csatlakozzon az eurózónához - mondta Joaquín Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris politikáért felelõs tagja pénteken.
Szerény növekedést jósol az EKB elnöke
Az euróövezetben minden bizonnyal szerényen gyorsul a gazdasági növekedés a mostani, második félévben az erõs külpiaci kereslet és a nagy vállalati nyereségek hatására - mondta az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet.
S&P: nagyon optimista a 2010-es euró-terv
Nagyon optimistának minõsítették a Standard & Poor's vezetõ elemzõi a 2010-es magyar euróövezeti csatlakozási céldátumot. Azonban a cég szerint valamelyes késedelem nem fogja automatikusan gyengíteni Magyarország és a térség többi valutauniós tagjelölt országának adóskockázati megítélését.
Nagyobb növekedést vár az eurózónában az OECD
A Gazdaság Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) féléves jelentésében 1,2 százalékról 1,3 százalékra növelte az eurózóna idei várható GDP-bõvülési ütemét. Az OECD továbbra is 3,6 százalékos növekedést vár az Egyesült Államokban, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy ezt befolyásolhatja a magas energiaár és a Katrina hurrikán okozta gazdasági kár.
Lanyhult a kiskereskedelem az eurózónában
Júliusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi eladás az eurózónában. Újabb bizonyítékául annak, hogy a 12 tagú övezetben továbbra is lanyha a lakossági kiadás, amiben komoly szerepet játszik a magas energiaár, valamint a mérsékelt béremelkedés.
A Fitch 2011-re várja a magyar eurót
Magyarország legkorábban 2011-ben csatlakozhat az euróövezethez, ugyanakkor több kisebb kelet-európai EU-tag akár már másfél év múlva beléphet a valutaunióba - áll a Fitch hétfõn Londonban közzétett jelentésében.
Az eurózónában csökkent a munkanélküliség
Júliusban az euróövezetben átlagosan 8,6 százalékos volt a munkanélküliség. Ez kismértékû csökkenést jelent a júniusi 8,7 százalékhoz képest, és a legalacsonyabb munkanélküliségi mutató két és fél éven belül - jelentette az EU statisztikai hivatala csütörtökön.
Tovább lassul az EU gazdasága
Az euróövezeti GDP átlagosan 0,3 százalékkal nõtt a második negyedévben az elsõ negyedévhez képest, és 1,1 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi év második negyedévében - jelentette az EU statisztikai hivatala elsõ becslésként. A pénzromlás mértéke 2,1 százalék volt tavaly augusztushoz képest.
2,2 százalékos az euróövezet inflációja
Az euróövezetben júliusban átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 2,2 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júliusban - közölte az EU statisztikai hivatala csütörtökön végleges adatként.
Csökkenõ növekedést jósol az eurózónának az IMF
1,3 százalékra csökkentette az erózóna éves növekedési ütemét a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A nemzetközi szervezet szerint ugyanakkor adottak az élénkülés feltételei.
- címkék:
- eurózóna
- élénkülés
- növekedési ütem
- IMF
- GDP
- Címkefelhõ »
Stagnál az uniós munkanélküliség
Az euróövezetben júniusban átlagosan 8,7 százalékos volt a munkanélküliség, annyi, mint májusban - közölte az EU statisztikai hivatala kedden. Az egész EU-ban májushoz képest ugyancsak változatlan, 8,8 százalékos maradt az átlagos munkanélküliség.
Tovább lassul az EU növekedése
A második negyedévben az euróövezeti GDP lassabban nõtt az elsõ negyedhez képest. Az eurózónában folyamatosan csökken a gazdasági növekedés.
- címkék:
- Európa
- eurózóna
- negyedév
- GDP
- EU Bizottság
- Címkefelhõ »
Kevéssel nõtt az euróövezet inflációja
Júniusban a nyersolajárak drágulása miatt az Európai Központi Bank (EKB) által meghatározott 2 százalékos cél fölé, 2,1 százalékra emelkedtek a fogyasztói árak az eurózónában - közölte az EU statisztikai hivatala.
Olaszország újra bevezetheti a lírát
Olaszország visszahozhatja a lírát a HSBC szerint. A világ második legnagyobb bankja szerint a németeknek és a hollandoknak is fontolóra kell venniük az eurózónából való kilépést - értesült a Világgazdaság.
Csökkentették az eurózóna növekedési jóslatát
Az eurózóna pénzügyminiszterei erre az évre 1,6 helyett már csak 1,3 százalékos növekedést várnak. Németországot és Franciaországot ismételten figyelmeztették a magas államháztartási hiány miatt.
Ki lehet lépni az euróövezetbõl
Az Európai Központi Bank igazgatótanácsának egyik tagja szerint bármelyik tagország kiléphet az euróövezetbõl.
Borúlátóbbak az uniós menedzserek
A várakozásoknál nagyobb romlást jelez az eurózóna szolgáltató szektora beszerzési menedzsereinek véleményébõl számolt friss júniusi index (PMI).
- címkék:
- eurózóna
- menedzser
- szektor
- PMI
- Címkefelhõ »
Olaszország kiléphet az eurózónából
Az euróövezet összeomlásánál nagyobb a valószínûsége annak, hogy egy vagy több ország kilép a zónából. Egy londoni gazdaságelemzõ szerint elsõsorban Olaszország részérõl várható, hogy feladja a közös valutát.
- címkék:
- Olaszország
- devizapiac
- eurózóna
- valuta
- Címkefelhõ »
Alacsonyabb a vártnál az eurózóna inflációja
Az euróövezetben májusban átlagosan 0,2 százalékkal nõttek a fogyasztói árak, az elõzõ hónaphoz képest. Az árak 1,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - jelentette az EU statisztikai hivatala.
Csökkent az EU kiskereskedelmi forgalma
A márciusi növekedés után egyaránt csökkent a kiskereskedelem forgalma az euróövezetben és az egész Európa Unióban - jelentette az EU statisztikai hivatala.
Csökkent az eurózóna GDP elõrejelzése
Csökkentette GDP elõrejelzést az eurozónára az Eurostat, az EU statisztikai hivatala. A hivatal szerint 1,3 százalék lesz a bruttó hazai termék a tizenkét országban. Ugyanakkor az Európai Bizottság is csökkentette növekedési prognózisát az év második negyedévére. Az Eurostat szerint az elsõ negyedév GDP növekedése 0,5 százalékos volt.
2 százalékos volt az infláció az euróövezetben
Az euróövezet tagországaiban idén májusban már az ötödik egymást követõ hónapban romlott az üzleti bizalmi mutató: mínusz 0,37 pontra csökkent az áprilisi mínusz 0,28 pontról - tette közzé kedden az Európai Bizottság. Az euróövezet inflációja 2 százalék volt májusban.
Az OECD 3,6 százalékos növekedést vár Magyarországon
A nemzetközi Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 3,6 százalékos GDP-növekedést jósolt Magyarországnak erre az évre és 3,9 százalékosat jövõre - áll a kedden kiadott Gazdasági Kilátások címû kiadványban. A szervezet gazdasági növekedést jósolt az euróövezetnek, ugyanakkor az amerikai gazdaság lassulását várják.
Változatlan az infláció az euróövezetben
Az euróövezet országaiban áprilisban 2,1 százalékos volt az infláció az egy évvel korábbihoz képest, akárcsak márciusban - tette közzé az Európai Unió statisztikai hivatala.
Németország adott lendületet az eurózónának
A német gazdaság elemzõket is meglepõ növekedésének köszönhetõen az elsõ negyedévben 0,5 százalékkal bõvült az eurózóna GDP-je, az Európai Bizottság azonban a növekedési ütem lassulására számít a magyar gazdaság legfõbb exportpiacán - írja a Napi Gazdaság.
1,4 százalékkal nõtt az euróövezet GDP-je
Az euróövezetben és az egész EU-ban az átlagos GDP-növekedés 0,5 százalékos volt az idei elsõ negyedévben az elõzõ negyedhez képest. A tavalyi elsõ negyedévhez viszonyítva a bõvülés 1,4 százalékos volt az euróövezetben, és 1,7 százalékos az egész EU-ban - közölte az EU statisztikai hivatala csütörtökön elõzetes becslésként.
Járai: A forint nincs messze a legjobb eurócsatlakozási szinttõl
A Magyar Nemzeti Bank elnöke, Járai Zsigmond szerint a forint mostani, 250/euró körüli árfolyama nincs messze a legjobb euróövezeti csatlakozási szinttõl, írta a Reuters hírügynökség. Elemzõk szerint a jegybankelnök megjegyzése támogatja a forintot, mert azt sugallja: a gazdaság kibírja a forint jelenlegi erõsségét.
Három új EU-tag az euró elõszobájában
Belépett az euróövezet "elõszobájába" Lettország, Ciprus és Málta: a három ország a hét végén csatlakozott az Európai Unió közös árfolyam-mechanizmusához (ERM-II), amelynek keretében valutájuk árfolyamát szorosan az euróhoz kötik.
Nem változott az euróövezet inflációja
Az euróövezetben áprilisban átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly áprilisban - közölte az EU statisztikai hivatala elõzetes becslésként pénteken. Elemzõk is 2,1 százalékra számítottak.
Meglepõ kamatcsökkentés Csehországban
Váratlanul 25 bázispontot csökkentett alapkamatán csütörtökön a cseh jegybank. A cseh alapkamat így 2 százalékról 1,75 százalékra, az eurózóna kamatszintje alá csökkent.
- címkék:
- Csehország
- eurózóna
- alapkamat
- jegybank
- Címkefelhõ »
A tartósan erõs euró fékezi az eurózóna növekedését
Az euróövezeti gazdaságnak tartósan be kell rendezkednie az erõs euró által fékezett, lassú növekedésre, a Standard and Poor's szerdán Londonban kiadott elõrejelzése szerint. A hitelminõsítõ egy éven belül 1,45 dolláros euróárfolyammal számol. A cég a kelet-európai régióban továbbra is erõs növekedést vár.
Veres szerint elérhetõ a 2010-es euró
A 2003 nyara óta megkezdett kiigazítási lépések hozzásegítik Magyarországot ahhoz, hogy az eurózóna csatlakozási feltételeit 2008-ra teljesítse és 2010-ben bevezesse a közös valutát - jelentette ki az új pénzügyminiszter, Veres János azután, hogy kedden átvette a hivatalt elõdjétõl, Draskovics Tibortól.
Gyorsult az euróövezet növekedési üteme
Az euróövezet országaiban az elsõ negyedévben - a belsõ kereslet némi élénkülésének köszönhetõen - kissé gyorsult a gazdasági növekedés, és a következõ hónapokban is stabil növekedés várható - derül ki az Európai Bizottság negyedéves jelentésébõl.
Elérhetõ a 2009-es euró is
Az európai fiskális egyezmény módosításával elérhetõ, hogy a tervezettnél egy évvel elõbb, 2009-ben csatlakozhassanak a visegrádi négyek az eurózónához - véli a Világbank. Jelentésében a magyar költségvetési folyamatokkal kapcsolatban vannak leginkább kedvezõtlen észrevételei - írja a Világgazdaság.
Románia 2012-2014-ben vezetné be az eurót
Románia 2012-2014-ben szeretne csatlakozni az euróövezethez, miután a hazai árak felzárkóznak az euróövezet országainak árszínvonalához, és csökkennek a jövedelemkülönbségek az uniós jövedelmekhez képest.
EKB: az olajár veszélyezteti a növekedést
Az olaj magas ára kockázatot jelent a gazdasági növekedés és az infláció szempontjából, jóllehet ebben a pillanatban még nem tapasztalható általános árnyomás az euróövezetben, írták az Európai Központi Bank (EKB) elemzõi a bank csütörtökön megjelent havi kitekintésében.
Romló kilátások az eurózónában
Nagyon szerények a gazdaság növekedésének kilátásai az eurózónában - szögezte le közös negyedéves konjunktúrajelentésében csütörtökön a német IFO gazdaságkutató intézet és a francia, valamint az olasz statisztikai csúcsszervezet.
- címkék:
- eurózóna
- statisztika
- Címkefelhõ »
Változatlan az alapkamat az euróövezetben
Az Európai Központi Bank csütörtökön változatlanul, 2,00 százalékon hagyta irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, a várakozásoknak megfelelõen.
Kisebb uniós növekedésre számít a bizottság
Az Európai Bizottság hétfõn 1,6 százalékra csökkentette GDP-növekedési elõrejelzését az euróövezet számára erre az évre, a korábban jósolt 2 százalékról. A bizottság egyúttal rontotta a jövõ évi prognózisát is: 2,1 százalékra a korábbi 2,2 százalékról.