Európai Unió

címke rss

Német miniszter: Európába irányuló migránshullámokhoz vezethet a járvány Afrikában

Nagyvilág2020.06.08, 13:52

Az Európai Unió felé tartó menekülthullámok keletkezhetnek Afrikában a koronavírus-járvány miatt, ezért a közösségnek haladéktalanul a kontinens segítségére kell sietnie - mondta Gerd Müller, a nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős német miniszter egy hétfőn ismertetett nyilatkozatában.

Szijjártó Péter: Az EU-nak az európai emberek számára kell munkahelyeket teremtenie

Gazdaság2020.06.08, 14:01

Az Európai Unió első számú feladatának kell lennie, hogy a koronavírus-járványban elveszett európai munkahelyek pótlásával az európai embereknek teremtsen munkahelyeket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán hétfőn, a Külügyek Tanácsának online ülését követő bejelentkezésében.

Deutsch Tamás: Radikálisan csökkentené az uniós támogatásokat a szocialista EP-képviselő javaslata

Itthon2020.06.06, 16:33

Ujhelyi István mai sajtótájékoztatóján elmondott javaslatai minden korábbi, a Magyarországnak járó uniós fejlesztési forrásokat durván megnyirbáló ellenzéki kezdeményezésnél radikálisabban csökkentenék a hazánknak járó uniós támogatásokat - írta közösségimédia-oldalán Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) delegációvezetője.

Július elejétől fokozatosan meg lehet nyitni az EU külső határait

Nagyvilág2020.06.05, 17:46

Július elejétől, megfelelő óvintézkedések bevezetésével, meg lehet nyitni az Európai Unió külső határait, miután a közösségen belüli határzárakat június végig feloldottuk - jelentette ki a belügyekért felelős uniós biztos az EU-tagállamok belügyminisztereinek pénteki videokonferenciáján.

Soros második terve örökre adósságba taszítaná Európát

Itthon2020.06.02, 18:15

Soros György a koronavírus-járványban újabb lehetőséget látott a nyerészkedésre, most olyan hitel-konstrukciót akar elfogadtatni Brüsszellel, amelynek kamatát Európa örökre fizetné. Terve nem véletlen, ahogyan a magyar kormány határozott, elutasító álláspontja sem: bevezetésével csak és kizárólag a hitelezők járnának jól - köztük nyilvánvalóan ott lenne a Soros-birodalom is. A nemzeti konzultáció egyik kérdése Soros második tervére vonatkozik. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az amerikai spekuláns által erőltetett örökjáradék-kötvényről!

Ursula von der Leyen: Az EU-nak 750 milliárd euróra van szüksége a helyreállításhoz

Nagyvilág2020.05.27, 15:52

Az Európai Uniónak 750 milliárd euróra (mintegy 262,5 ezer milliárd forint) van szüksége a koronavírus-járvány okozta példátlan gazdasági és a társadalmi károk utáni helyreállításhoz - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az Európai Parlament egynapos, rendkívüli plenáris ülésén szerdán.

Új szabályok az élelmiszerek és takarmányok uniós beléptetésénél

Gazdaság2020.05.27, 07:57

Komolyabb hatósági ellenőrzések lesznek a harmadik országokból származó egyes áruk unióba történő beléptetése esetén. A nem európai uniós országokból érkező termékek egy része komolyabb vizsgálatokon kell, hogy keresztül jusson azért, hogy átléphesse az Európai Unió határát. A szabályok alkalmazását megkönnyítendő, egyetlen jogi aktusba foglalták az egyes nem állati eredetű élelmiszerek és takarmányok hatósági ellenőrzésének ideiglenes fokozását érintő rendelkezéseket és szükségintézkedéseket.

Varga Judit: Várhatóan június 20-án a veszélyhelyzet megszűnik Magyarországon

Itthon2020.05.26, 15:26

Az elmúlt hetekben példátlan dezinformációs kampány folyt Magyarország ellen, mind a hazai, mind nemzetközi színtéren a lex-COVID törvénnyel és a veszélyhelyzet kihirdetésével kapcsolatban - mondta Varga Judit az általános ügyek tanácsának ülése után. Az igazságügyi miniszter közölte, számtalan európai országnál jóval előbb, várhatóan június 20-án a veszélyhelyzet megszűnik Magyarországon.

A mezőgazdasági termelés jövőjét fenyegeti Brüsszel

Itthon2020.05.23, 10:45

A koronavírus-járvány egyik tanulsága, hogy a kihívások ellenére a magyar agrárium és a gazdák is helyt tudtak állni – véli az agrárminiszter. Nagy István szerint ezért a teljesítményért pedig köszönettel tartozunk. A nehézségek közepette is sikerült megoldani, hogy a termékek és a vásárlók egymásra találjanak. A tárcavezető az Origónak adott interjúban arról is beszélt, hogy a magyar termékek vásárlása a magyar gazdaságot erősíti, magyar munkahelyeket véd meg és sok ezer magyar család megélhetését biztosítja.

Századvég: Gazdasági befolyásszerzés a nemzetállamok felett - az Európai Bíróság döntése alkotmányos szempontból is aggályos lehet

Nagyvilág2020.05.22, 16:36

Az Európai Unió Bíróságának 2020. május 14-i ítélete szerint a röszkei tranzitzónában a magyar állam nem biztosítja a migránsok jogait, és őrizetben tartja őket. A határozat kimondja, hogy a menedékkérőknek és a kiutasítási határozat hatálya alatt álló harmadik országbeli állampolgároknak a szerb–magyar határon található tranzitzónában való elhelyezését „őrizetnek" kell minősíteni, az őrizet azonban semmilyen körülmények között nem haladhatja meg a kérelem benyújtásának időpontjától számított négy hetet. A Századvég Alapítvány elemzése.

Soros György és a jogállam: ki képviseli valójában az EU-szerződések szellemét?

Itthon2020.05.16, 11:11

Az ismert amerikai – Franciaországban gazdasági visszaélés miatt jogerősen elítélt – milliárdos, az Európai Unió politikai intézményrendszerében meghatározó befolyással bíró tőzsdespekuláns, milliárdos üzletember a Project Syndicate véleményoldalon 2020. május 11-én megjelent interjújában támadást intézett Magyarország kormányfője ellen. Úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzetet és a „fogságban tartott" parlamentet már fel is használta arra, hogy diktátorrá nevezze ki magát Magyarországon. Soros szerint az Országgyűlést „arra használják fel, hogy olyan rendeleteket fogadjon eel, ...

Az erdélyi magyarság sorsa nem érdekli az Európai Bizottságot

Nagyvilág2020.05.16, 10:41

Az őshonos magyar kisebbség jogait nem tartják tiszteletben, és az erdélyi magyarság sorsa nem érdekli az Európai Bizottságot és a parlamentet - írta idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátorral közösen jegyzett cikkében az Erdély.ma honlapon.

Az európai értékek és az alapvető jogi elvek megcsúfolása volt a Magyarországról szóló vita

Nagyvilág2020.05.14, 16:19

Megfelelnek az alapelveknek a koronavírus-járvány elleni védekezésért Magyarországon bevezetett rendkívüli intézkedések - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter az európai parlamenti képviselőknek küldött, a Facebook-oldalán is közzétett levelében. A csütörtöki vitában a baloldali képviselők egyértelmű valótlanságokkal támadták Magyarországot, olyanok, akik korábban az illegális migráció elutasítása miatt is megtámadták hazánkat. Deli Andor fideszes EP-képviselő közölte, az uniós bizottság nem állapított meg jogsértést a magyar törvénnyel kapcsolatban. 

Szánthó Miklós: Két tűz között, félúton

Nagyvilág2020.05.13, 10:53

Szánthó Miklós a német Alkotmánybíróság múlt heti döntéséről írt, miszerint az Európai Unió Bírósága (EUB) túllépte hatáskörét, amikor egy korábbi határozatával helybenhagyta az Európai Központi Bank (EKB) 2015-ben indított államkötvény-vásárlási programját.

Bajkai István: Jelenleg a magyarság a legüldözöttebb népcsoport Európában

Itthon2020.05.12, 09:52

Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a román államfő magyarellenes kirohanásáról, az Európai Unió felelősségéről, de szóba került a magyar gazdaság talpraállítása a koronavírus-járvány után.

Századvég: A magyarok elutasítják Soros tervét Európa eladósítására

Itthon2020.05.11, 16:16

Az elmúlt időszakban a közéleti diskurzus egyik legmeghatározóbb kérdésévé vált a koronavírus-járvány által okozott negatív gazdasági következmények mérséklésének a módja, ideértve a munkahelyek megőrzéséhez és a gazdaság újraindításához szükséges pénzügyi háttér megteremtésének lehetséges útjait. A témában az amerikai milliárdos üzletember, Soros György is megnyilvánult: álláspontja szerint az Európai Uniónak 1000-1500 milliárd euró értékű – a kamatterheit tekintve határozatlan futamidejű – örökjáradék-kötvény kibocsátásával kellene orvosolnia a jelentkező gazdasági nehézségeket. A Századvég megvizsgálta a magyar lakosság véleményéét ...

Várhelyi Olivér: Magyarország 30 éve újra demokrácia és 16 éve az Európai Unió tagja

Itthon2020.05.09, 22:10

Magyarország 30 éve újra demokrácia és 16 éve az Európai Unió tagja - hansúlyozta Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos az idén online térben rendezett Európa-nap magyarországi programjai sorában szombat este közzétett videóüzenetében.

Június 15-ig zárva tartaná az unió külső határait az Európai Bizottság

Nagyvilág2020.05.08, 21:01

Az Európai Bizottság arra kérte a schengeni övezet tagállamait, illetve a schengeni társult államokat, hogy további 30 nappal, június 15-ig hosszabbítsák meg az Európai Unióba irányuló, nem alapvető fontosságú utazásokra vonatkozó ideiglenes korlátozást - tudatta az uniós bizottság pénteken.

Varga Judit: A magyar kormány elleni támadások egy erős és egységes Európa elleni támadást jelentenek

Nagyvilág2020.05.08, 15:34

A magyar kormány ellen a koronavírus-járvány legyőzésére adott válaszai miatt intézett támadások egy erős és egységes Európa elleni támadást jelentenek - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az Euractiv című brüsszeli hírportálon megjelent írásában pénteken.

Orbán Viktor: Legkorábban jövő hét végén lehetnek újabb újraindítási lépések

Itthon2020.05.08, 09:29

Azt kell bizonyítani ebben a válságban, hogy a magyar állam hűséges a magyar állampolgárokhoz - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. Ha baj van, akkor nem hagyja őket magára, egyetlen magyar sincs egyedül! - hangsúlyozta a kormányfő. Szólt arról is, hogy annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit a vírus elpusztít. Ma készen állunk arra, hogy 200 ezer közfoglalkoztatottat ellássunk. Rengeteg embert tudunk fogadni. A hadsereg és az állami cégek is készen állnak - tette hozzá. 

Megmutatjuk, kik azok az európai politikusok, akik hazug vádakat terjesztettek Magyarországról

Nagyvilág2020.05.08, 10:24

A diktatúrázástól kezdve Magyarország Európai Unióból való kizárásig terjedtek a külföldi politikusok állásfoglalásai a március végén elfogadott magyar koronavírus-törvényről. Nyilatkozataik annak fényében különösen hiteltelenek, hogy Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke azt mondta, hogy Magyarország eddig nem fogadott el olyan jogszabályt, amely ellenkezne az európai uniós jogrenddel. Most összegyűjtöttük, miket is mondtak a brüsszeli politikusok és az európai baloldal az elmúlt hetekben. Egy részük valószínűleg úgy beszélt, hogy el sem olvasta a törvényt, csak elhitte Gyurcsányné és társai hazugságait (ezeket korábbi cikkünnkben ...

Magyarországon volt a második legalacsonyabb a lakossági áramdíj tavaly az EU-ban

Gazdaság2020.05.07, 14:15

Tavaly az Európai Unióban csak Bulgáriában volt alacsonyabb az elektromos áram ára a magyarországinál, a földgáz ára pedig Magyarországon és Romániában volt a legalacsonyabb. Az elektromos áram Dániában és Németországban volt a legdrágább, a földgáz pedig Svédországban és Spanyolországban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése szerint.

Orbán Viktor részvételével megkezdődött az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó

Itthon2020.05.06, 17:56

Orbán Viktor miniszterelnök részvételével megkezdődött az Európai Unió tagállamai és a nyugat-balkáni országok csúcstalálkozója, amit a koronavírus-járvány miatt ezúttal videókonferencia keretében tartanak meg - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerda délután.

Az emberek egyre kevésbé bíznak az Európai Unióban

Itthon2020.05.03, 10:19

Az emberek egyre kevésbé bíznak az Európai Unióban - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Varga Judit: Magyarország démonizálása tévút

Itthon2020.04.27, 09:27

A Die Welt című konzervatív német lap "Magyarország démonizálása tévút" címmel vendégkommentárt közölt vasárnap a hírportálján Varga Judit igazságügyi minisztertől.

Uniós összevetésben is rekordalacsonyak a magyar üzemanyagárak

Gazdaság2020.04.26, 19:06

A magyar benzin a legolcsóbb az unióban, a gázolaj - amelynek ára jellemzően a középmezőnyben foglal helyet - most a harmadik legalacsonyabb áron vehető meg.

Nem érkezik uniós többletforrás a járványhelyzet kezelésére

Gazdaság2020.04.25, 10:24

A koronavírus-járvánnyal összefüggésben Magyarországra nem érkezik többletforrás az Európai Uniótól - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek. Perényi Zsigmond elmondta azt is, hogy hamisak a több ezermilliárd forintnyi, a járványhelyzet kezelésére fordítható uniós forrásokról szóló hírek, pénzügyi támogatásról nincs szó. A valóság az, hogy az Európai Bizottság csupán koronavírus-reagálási beruházási kezdeményezésre tett javaslatot. Ahhoz viszont, hogy Magyarországnak többletforrás álljon rendelkezésére, a jelenlegi többéves pénzügyi keret módosítására llenne ...

Varga Judit: Mi nem a politikai vádaskodásban, a leckéztetésben hiszünk

Itthon2020.04.22, 14:36

Az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová megerősítette, hogy a testület dolgozik egy, valamennyi tagállamra kiterjedő elemzésen, amely azt vizsgálja, hogy milyen rendkívüli intézkedéseket vezettek be a koronavírus-járvány kapcsán, de a bizottság alelnöke még általánosságban sem utalt arra, hogy bármely tagállam intézkedései aggodalomra adnának okot - mondta Varga Judit. Az igazságügyi miniszter közölte, Magyarország elfogadja, hogy "uniós szinten is rendkívüli helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség", de nagyon fontos, hogy azok az alapvető uniós értékek, mint a szolidaritás, az egyenlő elbánás elve, valamint a kettős méérce ...

Varga Mihály: 1300 milliárd forintból valósulhatnak meg uniós beruházások

Itthon2020.04.22, 09:15

Idén már több mint 300 milliárd forintnyi forrás érkezett az operatív programok elszámolására az uniótól, míg a következő hetekben várhatóan további 100 milliárd forint elszámolása fog megtörténni. Az idei év egészében az eredményesen elszámolt összeg elérheti az 1300 milliárd forintot - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter egy videóban.

Közösségi oltalmat kapott egy magyar sajt

Gazdaság2020.04.21, 15:04

Az Európai Bizottság a Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajtot – elsőként a magyar sajtok közül – bejegyezte, mint oltalom alatt álló földrajzi jelzést. Az uniós oltalom iránti kérelmet a Tradicionális Magyar Sajtok Egyesülete nyújtotta be 2016 áprilisában az Agrárminisztériumhoz.

Kínai kézbe kerülhetnek a gyengélkedő európai techvállalatok?

Gazdaság2020.04.17, 13:33

Kínai felvásárlások áldozataivá válhatnak az európai techcégek, amennyiben az Európai Unió államai nem lépnek. Az utóbbi időben kialakult piaci visszaesés egyre inkább kedvez ezeknek a törekvéseknek, az unió versenybiztosa ugyanakkor arra szólítja fel a tagállamokat, hogy akadályozzák meg az ilyen tranzakciókat.

Varga Judit: Az EP még a járvány idején is kettős mércét alkalmazva támadja Magyarországot

Itthon2020.04.17, 16:42

A koronavírus-járvány idején az európai összefogás és az egységes cselekvés helyett ismét Magyarországot támadja az Európai Parlament (EP) - mondta az igazságügyi miniszter az MTI-nek pénteken. Varga Judit hangsúlyozta: az EP által pénteken elfogadott állásfoglalás Magyarországgal kapcsolatban valótlan megállapításokat tartalmaz.

A Jobbik megpróbált az Európai Néppárt kegyeibe férkőzni, de szánalmas kudarcot vallott

Itthon2020.04.17, 16:37

Voltaképpen személyes kudarcáról számolt be Gyöngyösi Márton a Jobbik brüsszeli politikájával kapcsolatban (vélhetően) az Országos Választmány tagjainak kiküldött levelében - derül ki az Origo birtokába került dokumentumból. A politikus európai parlamenti képviselői beszámolójában azt írta, hogy az elmúlt időszakból "nem tud konkrét eredményekről" tájékoztatni.  

Novák Katalin: A koronavírus az ellenségünk, nem az Európai Unió és az Európai Néppárt

Itthon2020.04.17, 17:10

Brüsszelnek inkább a koronavírussal kellene foglalkoznia, nem Magyarországgal. Magyarország és az Európai Unió elképzelései pedig nem összeegyeztethetetlenek, csak sok tekintetben eltérőek. Hasonló a helyzet az Európai Néppárt esetében is - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Valeurs actuelles című francia jobboldali hetilapnak adott interjújában.

Magosz: Nem kapnak segítséget a tagállamok az uniótól

Gazdaság2020.04.17, 14:03

Nem nyújtott segítséget a tagállamoknak az Európai Unió a koronavírus-járványra való felkészülésben, és a járvány okozta problémák kezelésében sem működik közre - jelentette ki Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke.

Bocsánatot kért Olaszországtól Brüsszel, amiért nem segített nekik a bajban

Nagyvilág2020.04.16, 17:56

A járvány kezdetén nem voltunk ott időben, amikor Olaszországnak segítő kézre volt szüksége - jelentette ki Ursula von der Leyen az EP ma kezdődött, kétnapos plenáris ülésén. Itt van az újabb beismerése annak, hogy az EU képtelen kezelni a válságot.  

Magosz: Csődöt mondott az európai uniós döntéshozatal

Gazdaság2020.04.15, 10:46

Csődöt mondott az európai uniós döntéshozatal a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, a tagországok bilaterális megállapodásokkal próbálnak úrrá lenni a nehézségeken – mondta Jakab István, a Magosz elnöke a Világgazdaságnak.  

Kaczynski: A koronavírus-járvány tudatosította az EU gyengeségét

Nagyvilág2020.04.14, 17:21

Az Európai Unió komoly reformokra szorul, a koronavírus-járvány sokakban tudatosította a szervezet gyengeségét - jelentette ki Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke, volt kormányfő a Gazeta Polskanak adott interjújában.

Kiűzik a magyar fuvarozókat Nyugat-Európából

Gazdaság2020.04.09, 08:01

Több ezer kis- és mikrovállalkozás megélhetése kerül veszélybe, amennyiben az uniós döntéshozók a nemrég minap elfogadott formában léptetik életbe a mobilitási csomagot – nyilatkozta a fuvarozói érdekképviselet a Magyar Nemzetnek.  

Lemondott az Európai Kutatási Tanács elnöke Brüsszel tétlensége miatt

Nagyvilág2020.04.08, 11:17

"Rendkívül csalódott vagyok a koronavírus-járványra adott európai válasz miatt. (...) Elvesztettem a hitem a rendszer iránt. Eleget láttam az Európai Unió tudományos irányításából és politikai működéséből" - ezzel indokolta Mauro Ferrari, hogy lemondott az Európai Kutatási Tanács (EKT) elnöki posztjáról kedden. Johannes Bahrke, az Európai Bizottság digitális gazdaságért, valamint kutatásért és innovációért felelős szóvivője elismerte, hogy Ferrari benyújtotta lemondását. Itt a minden eddiginél egyértelműbb bizonyíték, hogy Brüsszel képtelen megbirkózni a koronavírus-járvánnyal és annak következményeivel. 

Szijjártó Péter: A brüsszeli koordináció a háttérbe szorult a koronavírus elleni fellépésben

Itthon2020.04.07, 11:41

Mindenki nemzeti alapon küzd a koronavírus ellen, világosan látszik, hogy a brüsszeli koordináció a háttérbe szorult - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtt kedden az Országgyűlésben. Kedden is a koronavírus-járvány elleni védekezés volt a napirend előtti felszólalások középpontjában.

Ursula von der Leyen elismerte, hogy Brüsszel hibázott a járvány kezelésében

Nagyvilág2020.04.05, 16:22

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap elismerte, hogy Brüsszel hibázott a koronavírus-járvány kezelésében. A V4NA nemzetközi hírügynökség nemrégen részletesen összefoglalta, hogy az uniós egészségügyi hivatal hetekig nem fogta fel, milyen veszélyes a koronavírus-járvány. Alacsony veszélyről beszélt, tagadta, hogy emberről emberre terjedhet - közben már Olaszországban megjelent az első fertőzött, sőt, Franciaországban meghalt egy 80 éves beteg is.

George Friedman: A járvány visszaigazolta a nemzetállamok létjogosultságát az EU-ban

Itthon2020.04.04, 09:46

A koronavírus-fertőzés megjelenése után az Európai Unió eltűnt a színről, a járvány visszaigazolta a nemzetállamok létjogosultságát az EU-ban - mondta a Magyar Nemzetnek az egyik legismertebb amerikai geostratéga, a budapesti születésű George Friedman. A Geopolitical Futures elemzőportál irányítója a szombaton megjelent interjúban kijelentette: az Európai Unió mint szuperkormányzat időszaka csak átmenetinek bizonyult.

Gyurcsány Ferenc telefonos kampányba kezdett a többszörösen cáfolt, nem létező brüsszeli pluszpénzről

Itthon2020.04.03, 19:18

Gyurcsány Ferenc álságos (mondhatjuk, hazug) telefonkampányban terjeszti azt a többszörösen cáfolt állítást miszerint, Magyarország 2000 milliárd forintos európai uniós támogatásra jogosult a koronavírus elleni védekezésben. Mint köztudott: egy fillér külön pénzt nem ad Brüsszel.

Elismerte Brüsszel, hibáztak a koronavírus-járvány kezelésében

Nagyvilág2020.04.02, 13:28

Elismerte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy az új koronavírus-fertőzés olaszországi kezdetekor az unió káros magatartást követett, és nem ismerte fel, hogy csakis egységesen lehet leküzdeni a járványt. Von der Leyen levélben magyarázkodik, amely a baloldali olasz La Repubblica napilapban jelent meg. Az Origo is beszámolt arról, amit a V4NA nemzetközi hírügynökség derített ki, hogy hátráltatta az európai országok védekezését az uniós járványügyi hivatal, amely heteken keresztül arról írt jelentést, hogy alacsony a veszély, hogy a koronavírus-járvány Európát is eléri.

Deutsch Gyurcsányról: Végül beállt az indulatosan hazudozók táborába

Itthon2020.03.31, 17:34

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője Facebook-bejegyzésben reagált Gyurcsány Ferenc, DK-elnök mai bejelentésére. 

Mi lesz az euróval, ha ennyire nem viselkedik szolidárisan az Európai Unió?

Nagyvilág2020.03.30, 17:29

Akár a közös európai terv végét is jelentheti, ha az Európai Unió nem mutat nagyobb szolidaritást a tagállamai felé a koronavírus-járvány okozta helyzetben, Paul De Grauwe belga közgazdász szerint - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Berlusconi: Veszélyben az Európai Unió jövője

Nagyvilág2020.03.30, 16:56

Háborúban vagyunk, és ilyenkor azok köré gyűlünk, akik felelősek a döntéshozatalért - mondta Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök. Emlékeztetett rá, ilyen időkben kiváltképp szükség van az egységre - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Az elmúlt évtizedek legsikeresebb olasz politikusa éppen ellentétesen viselkedik a koronavírus idején, mint a Gyurcsány vezette magyar ellenzék. Azt mondta, hogy ilyen helyzetben a nemzetnek egységre van szüksége.

A nagy bajukban magukra hagyott olasz emberek az Európai Unió zászlóját égetik - videó

Nagyvilág2020.03.30, 10:08

Európában a koronavírus Olaszországban pusztított a legkegyetlenebbül. A hibás és lassú kormányzati intézkedéseknél is talán jobban fáj az olasz embereknek, hogy az Európai Unió teljesen magára hagyta a nagy bajban az országot. Kína és Oroszország segített, Brüsszel nem. Drámai kezdeményezést indítottak el olasz emberek vasárnap a Facebookon.

Deutsch Tamás: Magyarország nem kap plusz támogatást a koronavírus elleni harcra

Itthon2020.03.29, 17:31

Az MSZP utolsóként megmaradt EP-képviselője, Ujhelyi István az Európai Uniónak a koronavírus-járvány elleni küzdelem érdekében a tagállamok számára javasolt pénzügyi támogatásaival kapcsolatban sorozatosan téves és valótlan állításokat fogalmaz meg – írta Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő a Facebook-oldalán.  

Fidesz: Az unió nem adott forrást a világjárvány elleni védekezésre

Itthon2020.03.27, 18:52

Semmilyen forrást nem adott az Európai Unió a koronavírus elleni küzdelemre, írja közleményében a Fidesz frakció, cáfolva Ujhelyi István állításait.

Szijjártó Péter: Új megállapodás kell az EU és Törökország között

Itthon2020.03.19, 14:54

Mindaddig, amíg nem jön létre új megállapodás az Európai Unió és Törökország között a migrációs folyamatok feltartóztatására, addig nem lehet arra számítani, hogy Törökország meggátolná a bevándorlók áradatát az unió külső határának irányába - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten, miután török kollégájával egyeztetett telefonon.

Már többen haltak meg Európában, mint Ázsiában a koronavírus miatt

Nagyvilág2020.03.18, 13:46

A mai nap meghaladta a koronavírusos halottak száma Európában a 3400-at, ami több, mint ahányan a betegség szövődményeiben meghaltak Ázsiában.

Az Európai Unió lezárja a határait

Nagyvilág2020.03.17, 23:58

Az Európai Unió példátlan lépést tesz a koronavírus megállítása érdekében, 30 napra lezárja a határait a nem uniós állampolgárokkal szemben.

Koronavírus: Na, de hova tűnt az Európai Unió?

Nagyvilág2020.03.16, 10:07

A koronavírus miatti fenyegetettség súlyos védelmi mechanizmusok és intézkedések bevezetésére kényszeríti az egyes országokat. Ezek a mechanizmusok, intézkedések viszont országspecifikusak, sőt, azt sem túlzás állítani, hogy nemzetspecifikusak. Franciaország Emmanuel Macron március 12-i televíziós nyilatkozatában meghirdette saját politikáját, amely még csak köszönőviszonyban sincs például azzal, amit Olaszországban vezettek be. És akkor nyugodtan feltehetjük azt a kérdést is, hogy hova tűnt az Európai Unió? Ezt kérdezi az egyik legismertebb francia konzervatív esszéista, és elemzi azt a politikai-ideológiai közeget, amely körbeveszzi, ...

Osztrák lap: Az EU-nak bocsánatot kell kérnie Orbán Viktortól

Nagyvilág2020.03.13, 19:52

Öt évet pazarolt el az Európai Unió, mire rászánta magát, hogy eljusson oda, ahol Orbán Viktor 2015-ben tartott -  írja Boris Kálnoky az osztrák Kleine Zeitungban.

Véget vetne az Unió a szellemgépek repülésének

Gazdaság2020.03.11, 13:17

Az Európai Unió a repülőtéri résidőkre vonatkozó szabályok felfüggesztését javasolja a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került légitársaságok támogatása érdekében - jelentette be Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A szabályok felfüggesztését az indokolja, hogy jelenleg számos gép üresen, vagy alig néhány utassal a fedélzeten is teljesíti menetrend szerinti útvonalát, rengeteg üzemanyagot elégetve, azért, hogy a légitáraság ne veszítse el értékes repülőtéri résidejét.

Végig helyes volt a magyar migrációs álláspont

Nagyvilág2020.03.10, 21:48

Helyes volt az illegális migrációval kapcsolatos magyar álláspont, "amelyet igyekeztünk végig érvényesíteni" - jelentette ki Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a kedden az M1 aktuális csatornán.

Charles Michel: Az uniós tagállamok közös feladata a járvány megállítása

Nagyvilág2020.03.10, 20:54

Az új típusú koronavírus az Európai Unió minden országát fenyegeti, ezért terjedésének megállítása és a helyzet kezelése mindannyiunkat érintő közös feladat - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedden, a tagállami vezetők vészhelyzeti videokonferenciáját megelőzően.

A hanyatló Nyugat-Európa példát vehetne a visegrádi országokról

Nagyvilág2020.03.10, 11:28

David Engels neves belga történész, egyetemi professzor a V4NA hírügynökségnek adott exkluzív interjúban pozitív, követendő példaként említi a visegrádi országokat a hanyatló Nyugat-Európával és a szétesőben lévő Európai Unióval szemben. Engels úgy véli, hogy csak az összefogás mentheti meg a közös európai civilizációt.

Európai Uniós összefogás a koronavírus-járvány megelőzése érdekében

Life.hu2020.03.02, 20:06

Az Európai Unió sürgősségi munkacsoportot állított fel a koronavírus-járvány megelőzése érdekében szükséges intézkedések összehangolására - közölte az Európai Bizottság elnöke a koronavírussal összefüggésben tett legfrissebb bizottsági intézkedések bemutatásakor hétfőn.

Sürgősségi munkacsoportot hoz létre az EU a koronavírus miatt

Nagyvilág2020.03.02, 13:49

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette: a koronavírus európai terjedése miatt bevezetetett közepes riasztási szintet magas szintre emelik.

Már több mint 75 ezer migráns torlódott fel a görög határon

Nagyvilág2020.03.02, 12:05

Több tízezren torlódtak fel a görög-török határon, miközben a német és az osztrák kormányzati szervek több fórumon is arról beszélnek, hogy senki ne induljon útnak, és senkit sem tudnak befogadni. A magyar és az uniós hatóságok is arra számítanak, hogy a migrációs nyomás a következő hetekben jelentősen erősödni fog. A magyar kormány továbbra is készen áll a magyar határ megvédésére.

Az Európai Uniónak fel kellett volna készítenie határait a migránsáradatra

Itthon2020.02.29, 09:57

Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő szíriaiakat. Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1-nek adott interjújában azt mondta, az EU-nak már két éve fel kellett volna készülnie a növekvő migrációs nyomásra, mégsem léptek a határvédelem érdekében.

Mit hozhat a brexit a brit részvénypiacon?

Gazdaság2020.02.28, 12:45

A brexit ellenére is lehet pénzt keresni a brit részvényekkel, erre a megállapításra jut elemzésében Bene Zsombor, a K&H senior portfolio menedzsere - heti befektetési ötletek.

19 európai országban van jelen bizonyítottan a koronavírus

Nagyvilág2020.02.28, 16:15

Újabb megbetegedések Németországban, az ország tizenhat tartománya közül hatban van legalább egy fertőzött. Az Egyesült Királyságban akár két hónapra is bezárhatják az iskolákat a koronavírus miatt.

A brit kormány júniusban dönt, hogy folytatja-e a tárgyalásokat az EU-val

Nagyvilág2020.02.27, 14:42

Nagy-Britannia nem kívánja meghosszabbítani a brit EU-tagság január végi megszűnése után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszakot, ami az Európai Unióhoz fűződő jövőbeni kapcsolatrendszer kialakítására szolgál. Sőt már júniusban dönteni kíván arról, hogy érdemes-e folytatni a tárgyalásokat az EU-val - áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett tárgyalási javaslatcsomagban.

Megállapodás nélkül ért véget az uniós költségvetési csúcs

Nagyvilág2020.02.22, 10:29

Megállapodás nélkül ért véget péntek este a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló, hosszú távú költségvetésről tartott rendkívüli európai uniós csúcstalálkozó.

Több mint száz terroristát juttattak be Európába a migránshullámmal

Nagyvilág2020.02.21, 16:49

Jól szervezett módon, több mint 104 dzsihadista terrorista jutott be az Európai Unióba 2014-2018 között a migránsáradat révén – derült ki egy amerikai tanulmányból. Todd Bensman összeállításából kiderül az is, hogy ebből a 104 terroristából 29-en vettek részt végül támadásokban. A szakember szerint a terroristák szervezett Európába juttatása továbbra sem állt meg. Bensman szerint éppen ezért követendő példa a visegrádi országok politikája, akik kezdetektől fogva a határok lezárása mellett érvelnek.

Bírálják a kompromisszumokat elutasító országokat az EU-csúcson

Nagyvilág2020.02.21, 14:16

Több európai uniós vezető is bírálta a "takarékos négyeknek" nevezett EU-tagállamok költségvetési álláspontját pénteken Brüsszelben, a csúcs kezdete előtt.

Soros György beszivárgott az Emberi Jogok Európai Bíróságába

Nagyvilág2020.02.21, 15:26

Soros György beszivárgott az Emberi Jogok Európai Bíróságába - írja legfrissebb számában a Les valeurs actuelles című francia konzervatív magazin.

EU-csúcs: Kétoldalú megbeszéléseket kezdtek az uniós költségvetésről

Nagyvilág2020.02.20, 21:54

Kétoldalú megbeszélésekkel folytatódott csütörtök késő este Brüsszelben a rendkívüli EU-csúcstalálkozó, amelyen az uniós állam-, illetve kormányfők a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló hosszú távú uniós költségvetésről tárgyalnak - közölte az Európai Tanács elnökének szóvivője.

Ursula von der Leyen: Modern költségvetésre van szükség

Nagyvilág2020.02.20, 17:27

Modern költségvetésre van szükség, amely válaszol az Európai Unió előtt álló kihívásokra – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a 2021 utáni, hétéves uniós költségvetésről szóló brüsszeli EU-csúcstalálkozóra érkezve csütörtökön.

2020-ban megismétlődhet a 2015-ös migrációs válság

Nagyvilág2020.02.20, 12:37

A 2015-ös európai migráció megismétlődésétől tartanak egyre többen, mivel folyamatos a nyomás az unió külső határain. Az is nagy kérdés, hogy Törökország meddig tudja a területén tartani az ott lévő 4 millió bevándorlót. Az újabb válság kitörését nagyban befolyásolhatja, hogy az unióban továbbra is nagy a megosztottság, hogy milyen bevándorlási politikát kéne folytatni a tagállamoknak, és egyelőre nem látszik, mi lehet majd a közös pont. 

Az áfacsalások felderítésének könnyítésére hoztak új uniós szabályokat

Gazdaság2020.02.18, 14:09

Az Európai Unió gazdasági és pénzügyi tanácsa (Ecofin) új szabályozásokat fogadott el a határokon átnyúló e-kereskedelem területén elkövetett áfacsalások felderítésének megkönnyítésére, emellett egyszerűsített a kisvállalkozások áfaszabályain is; az új jogszabályok 2024-től, illetve 2025-től hatályosak.

Áder János: Az Európai Unió hitelessége múlik a bővítési folyamat felgyorsításán

Nagyvilág2020.02.14, 19:46

Az Európai Unió hitelessége múlik azon, hogy sikerül-e a jövőben a bővítési folyamatot felgyorsítani - mondta Áder János köztársasági elnök, miután Rómában hivatalos megbeszélést folytatott Sergio Matterella olasz államfővel péntek délután. A megbeszélésen napirenden szerepelt az Európai Unió következő hétéves költségvetése, és a migráció is.

Kivonnak egy növényvédőszert

Gazdaság2020.02.14, 12:36

Február 16-i hatállyal az Európai Unió minden tagállamában visszavonják a klórpirifosz, valamint a klórpirifosz-metil hatóanyagot tartalmazó készítmények forgalombahozatali és felhasználási engedélyét, a meglévő készleteket és a február 16-áig az országba érkező szereket április 16-áig lehet forgalmazni és felhasználni – tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.

Jelentősen nő a civil szervezetek támogatása

Itthon2020.02.14, 13:27

Az idei 7,7 milliárd forintról jövőre 9,2 milliárd forintra nő a civil szervezetek közvetlen költségvetési támogatása - jelentette be a Miniszterelnökség civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten.

Együttműködnek az unió tagországai a koronavírus-járvány megelőzésében

Itthon2020.02.13, 14:59

Az Európai Unió tagországai, köztük Magyarország is szoros, aktív, arányos intézkedésekből álló, bizonyítékokon alapuló együttműködést szorgalmaznak az új koronavírus okozta esetleges járvány megelőzése érdekében - jelentette ki Szigeti Szabolcs, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára Brüsszelben csütörtökön.

Szijjártó Péter: Az Osztrák Néppárt nagyon racionális volt az Európai Néppárton belül a Fideszről kialakult vitában

Nagyvilág2020.03.05, 17:27

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) nagyon racionális volt az Európai Néppárton (EPP) belül kialakult, a Fidesszel kapcsolatos vitában - vélekedett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az APA osztrák hírügynökségnek adott interjúban, amely szerdán jelent meg.

Farkas Örs: A magyar kormánynak nincs félnivalója a 7-es cikk szerinti eljárásban

Itthon2020.02.11, 20:37

A magyar kormánynak nincs félnivalója a 7-es cikk szerinti eljárásban - mondta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Orbán Viktor: Az elmúlt években csúcsot döntött a magyar-német kereskedelmi forgalom

Itthon2020.02.10, 19:18

Biztosan találnak olyan megállapodási lehetőséget az Európai Unió következő, többéves költségvetése ügyében, amely mindenkinek jó lesz, de ehhez még idő kell - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Berlinben.

Koronavírus: rendkívüli ülést tartanak az uniós egészségügyi miniszterek

Nagyvilág2020.02.10, 15:33

A Kínában nemrégiben megjelent új vírus aggasztó terjedése miatt az európai uniós tagállamok egészségügyi miniszterei rendkívüli ülést tartanak csütörtökön Brüsszelben, amely "segíteni fogja a tagállamok fellépésének összehangolását" - közölte Janez Lenarcic, a válságkezelésért felelős uniós biztos hétfőn.

Még mindig nagyon sok állatot használnak fel kísérletekhez az EU-ban

Tudomány2020.02.07, 11:49

Az Európai Unió tagországaiban 10,7 millió állatot használtak fel állatkísérletekben 2017-ben, és további 12,6 millió állatot neveltek és öltek meg tudományos célból anélkül, hogy végül felhasználták volna őket állatkísérletekben - derül ki abból az uniós jelentésből, amelyben először összegezték a kutatási célra használt állatok számát.

Állatkísérletek: 10 millió áldozat az Európai Unióban

Life.hu2020.02.06, 20:58

Az Európai Unió tagországaiban 10,7 millió állatot használtak fel állatkísérletekben 2017-ben, és további 12,6 millió állatot neveltek és öltek meg tudományos célból anélkül, hogy végül felhasználták volna őket állatkísérletekben - derül ki abból az uniós jelentésből, amelyben először összegezték a kutatási célra használt állatok számát.

Magyarország klímasemlegessé tehető 2050-re

Gazdaság2020.02.05, 14:22

Magyarországot klímasemleges gazdaságú országgá lehet tenni 2050-re, de a kormány álláspontja szerint a klímaváltozás mérséklésének költségeit azoknak kell állniuk, akik azt okozták, illetve okozzák - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a Világítástechnikai Társaság szakmai konferenciáján tartott előadásában az Óbudai Egyetemen.

Várhelyi Olivér: Hitelesebb és megbízhatóbb uniós bővítési politika kell

Nagyvilág2020.02.05, 19:36

Meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával - mondta Várhelyi Olivér. Az EU magyar bővítés biztosa bejelentette azt is, hogy a májusban Zágrábban tervezett EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előkészítéseként a régióra vonatkozó gazdasági és beruházásfejlesztési tervet fog előterjeszteni.

Boris Johnson: A kereskedelmi megállapodáshoz nem kell elfogadni az EU-szabályokat

Nagyvilág2020.02.03, 16:52

Az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi megállapodásnak nem feltétele, hogy London uniós szabályozásokat is kötelezően elfogadjon - mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.

Az Európai Unió vámok és kvóták nélküli kereskedelmet ajánl a briteknek

Nagyvilág2020.02.03, 14:18

Az Európai Unió kész Londonnak egy ambiciózus, vámok és kvóták nélküli kereskedelmet biztosító megállapodást ajánlani, amely az unió és a szigetország partnerségének központi pillérét képezheti - közölte Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója Brüsszelben hétfőn.

Az EU-pénzekről tárgyal Brüsszelben Orbán Viktor

Itthon2020.02.03, 11:04

Orbán Viktor miniszterelnök a következő egy hétben Brüsszelben, Rómában és Berlinben is tárgyal majd. A témák között az unió hétéves keretköltségvetése, illetve az Európai Néppárt jövője is szerepel, írja a Magyar Nemzet.

Brexit: az átmeneti időszakban nem változik a magyarok jogállása

Itthon2020.02.03, 08:09

Trócsányi László európai parlamenti képviselő azt mondta, Nagy-Britannia unióból való kilépésével átmeneti időszak kezdődött, de ezalatt a kint élő magyarok jogai nem változnak.

Minden kütyü USB-C portossá válhat

Techbázis2020.02.01, 17:06

Megszavazta a töltőcsatlakozók szabványosítását az EP.

Boris Johnson: Az EU fejlődési iránya már nem felelt meg Nagy-Britanniának

Nagyvilág2020.01.31, 23:44

Az Európai Unió fejlődési iránya már nem felelt meg Nagy-Britannia igényeinek – mondta péntek este Boris Johnson brit miniszterelnök.

Január 31-én éjfélkor a britek elhagyták az Európai Uniót

Nagyvilág2020.02.01, 10:51

Három és fél évvel az után, hogy népszavazáson döntöttek róla, a britek pénteken, közép-európai idő szerint éjfélkor kiléptek az Európai Unióból. Egy átmeneti 11 hónapos időszak következik. Ebben az időszakban dőlhet el, hogy pontosan milyen is lesz London és Brüsszel kapcsolata. 

Orbán Viktor: A Soros-hálózat szervezi a migrációt a Balkánon

Itthon2020.01.31, 09:45

Egy operatív törzs jött létre a koronavírussal kapcsolatban, hogy minden eshetőségre felkészüljön Magyarország - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közrádióban. A kormányfő az interjúban beszélt arról is, hogy a röszkei áttörés megmutatta, hogy továbbra is a határvédelem és a migráció megfékezése az egyik legfontosabb feladat. Ezeken kívül szóba került a gyöngyöspatai kártérítések ügye és a börtönbiznisz is.

A brexit után a további együttműködés kidolgozása jön az EU-val

Nagyvilág2020.01.30, 20:32

Komoly kérdés, hogy a brit állam egysége fenn tud-e maradni - mondta Egedy Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Juncker: Ha Nagy-Britannia ismét be akar lépni, az EU visszafogadná

Nagyvilág2020.01.30, 17:38

Az Európai Bizottság előző elnöke, Jean-Claude Juncker szerint ha Nagy-Britannia valamikor a jövőben meggondolná magát, és szeretne ismét belépni az Európai Unióba, az EU minden bizonnyal visszafogadná.

Történelmi mélyponton az uniós munkanélküliség

Gazdaság2020.01.30, 14:23

Az euróövezetben több mint tizenegy éves mélypontra, az egész Európai Uniót nézve pedig a valaha elért legalacsonyabb szintre csökkent tavaly decemberben a munkanélküliségi ráta az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján.