Európai Unió

címke rss

Külön kategóriát vezetnek be a legfertőzöttebb térségek jelölésére az EU-ban

Nagyvilág2021.01.29, 16:54

Az Európai Unió tagországai megállapodtak pénteken arról, hogy az Európai Bizottság javaslatának megfelelően új színkódot vezetnek be az olyan térségek megjelölésére, ahol kiugróan magas a koronavírussal fertőzöttek száma.

Közel tízszeresére növekedett a Záhonyon át érkező kínai konténervonatok száma

Gazdaság2021.01.25, 15:46

Csaknem tízszeresére növekedett a Záhonyon át Magyarországra érkező kínai konténervonatok száma tavaly – mondta el a Magyar Nemzet kérdésére a Rail Cargo Hungaria igazgatóságának elnöke. Kovács Imre felhívta a figyelmet rá, hogy az idei év az unióban a vasút éve lesz, a kötöttpálya versenyképességét a kombinált fuvarozás növelheti jelentősen.

Az Európai Tanács elnöke sem bízik Brüsszel ígéretében

Nagyvilág2021.01.25, 13:38

Egyre több tagállam bírálja élesen Brüsszelt a vakcinabeszerzéssel kapcsolatos sorozatos kudarcok miatt. A Pfizer és a Moderna szállítmányai folyamatosan akadoznak, az Európai Unió viszont ennek ellenére sem hajlandó engedélyeztetni más oltóanyagot, pedig már Angela Merkel német kancellár is ezt szorgalmazza, míg Sebastian Kurz osztrák kancellár felszólította az Európai Gyógyszerügynökséget, hogy a lehető leggyorsabban és a Brüsszeli bürokrácia nélkül engedélyezzék az AstraZeneca hatékony és biztonságos vakcináját. Egyre több döntéshozó és politikus ismeri fel, hogy több vakcinára van szükség, a Pfizer és a Moderna önmagában nem lessz ...

Előbb-utóbb Európában is oltani fognak az orosz vakcinával

Itthon2021.01.24, 09:25

Az európai színtéren is meg fog jelenni a Szputnyik V vakcina - jelentette ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Elvárjuk, hogy a portugál EU-s elnökség ne engedjen a jogállamisági mechanizmussal trükközőknek

Itthon2021.01.23, 14:46

Nem mindenképp több Európa kell, hanem okosabb Európa Varga Judit szerint. Az igazságügyminszter szerint szükség van egy olyan gazdasági stratégiára is, ami visszateszi Európát a globális térképre.

Az EU demokráciavédelmi programjával beavatkozhat a választásokba is

Itthon2021.01.21, 13:19

Az Európai Uniónak és tagállamainak 2021-ben is számos politikai és gazdasági kihívással kell majd szembenézniük. Az Alapjogokért Központ összegezte, hogy mire lehet számítani idén, melyek lesznek a legfontosabb kérdések.

Az orosz Szputnyik V fejlesztői a vakcina európai bejegyzését kérték

Nagyvilág2021.01.20, 13:49

A Szputnyik V fejlesztői az oltóanyag európai bejegyzését kérték, a Covid-19 elleni első orosz vakcina fokozatos szakvizsgálatának folyamata februárban kezdődhet meg - közölte szerdán az oroszországi oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap.

Betiltják azokat a termékeket, melyekben bambusz és műanyag együtt érintkezik élelmiszerrel

Gazdaság2021.01.27, 16:28

Az Európai Unió tagállamaiban tilos azoknak az élelmiszerekkel érintkező termékeknek a forgalmazása, amelyek műanyagot és bambuszt együttesen tartalmaznak, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a következő negyedévig biztosít türelmi időt a forgalmazóknak, hogy kivonják ezeket a termékeket a forgalomból - közölte a hivatal.

Egyre-másra kényszerülnek európai országok újabb járványügyi szigorításokra

Nagyvilág2021.01.17, 16:09

Az elmúlt napokban több európai országban is komoly járványügyi szigorításokat jelentettek be, a többi közt Ausztriában, Franciaországban, Angliában és Spanyolországban. Több kormány is a koronavírus új, fertőzőbb változatával indokolta az újabb korlátozó intézkedéseket. A szigorításhullámban az is közrejátszik, hogy Brüsszel elrontotta a vakcinabeszerzést. Mint ismert, az unió vezetőinek nem sikerült megfelelőképpen rögzítenie az oltóanyagokra kötött szerződést, aminek következtében a Pfizer kisebb mennyiséget szállít a kontinensre a következő hetekben. A brüsszeli hibák akár azt is eredményezhetik, hogy a vártnál tovább maradnak aa ...

Újabb brüsszeli kudarc: csökkenti a Pfizer az európai vakcinaszállítmányt

Nagyvilág2021.01.16, 13:34

A Reuters értesülései szerint a Pfizer átmenetileg kevesebb vakcinát fog szállítani Európába, mivel bővítik a gyártói kapacitást.

Brüsszel bajban: az oroszoktól remélnek segítséget az elrontott koronavírus-beszerzés után

Itthon2021.01.15, 15:48

2020 szeptemberétől van polgári forgalomban az orosz fejlesztésű Szputnyik V elnevezésű koronavírus elleni vakcina, mellyel természetesen először Oroszországban kezdték oltani az embereket, de mostanában az Európai Unió figyelmét is felkeltette, főleg azok után, hogy Brüsszel elrontotta a vírus elleni vakcinák beszerzését. Oroszország februárban fogja kérni hivatalosan, hogy az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezze vakcináját, melyet jelenleg már hét országban gyártanak. A vakcinával például Argentínában és Szerbiában is oltanak már Oroszországon kívül. Az elmúlt napokban Angela Merkel német kancellár is arról győzködte az orosz eelnököt, ...

Korlátozzák a Richter egyik gyógyszerének használatát az Európai Unióban

Gazdaság2021.01.15, 17:02

Korlátozzák a Richter Gedeon Nyrt. Esmya gyógyszerének használatát az Európai Unió összes tagállamában, a készítmény ezután csak olyan, menopauzát el nem ért nők méhmiómájának kezelésére használható, akik esetében a műtéti kezelés (ideértve a méhmióma embolizációját is) nem alkalmazható, vagy az nem volt sikeres, emellett a készítmény nem alkalmazható a méhmióma műtéti beavatkozást megelőző tüneti kezelésre - közölte a Richter a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken megjelent tájékoztatásban.

Brüsszel megint elbukott: teljes kudarc az uniós oltóanyag-beszerzés

Nagyvilág2021.01.14, 16:50

A vakcinafejlesztés után újabb globális verseny indult, ezúttal a lakosság beoltásában, amelyben az Európai Unió csúfosan elbukott. Egyre több ország bírálja Brüsszelt azért, mert nem voltak képesek időben szerződéseket kötni a gyártókkal, ráadásul nagyon alacsony mennyiségre, emiatt pedig rendkívül lassú az oltóanyagok szállítása, így a lakosság beoltása is. Brüsszel egyértelműen kudarcot vallott az oltási kampány megszervezésében, miközben az Egyesült Államok 10 millió, Izrael közel 2 millió, Nagy-Britannia 2,5 millió embert oltott már be.

Az Európai Bizottság botrányosan lassú vakcinabeszerzése miatt maradnak a korlátozások

Itthon2021.01.14, 10:29

Az Európai Bizottság (EB) botrányosan lassú vakcinabeszerzése miatt nem lehet feloldani a korlátozásokat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Deutsch Tamás: Európa konfliktusait mindig is a birodalmi gondolkodás okozta

Itthon2021.01.13, 10:47

Európa konfliktusait mindig is a birodalmi gondolkodás okozta, ezért is fontosak az erős identitású és önálló nemzetállamok - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a Neokohn nevű oldalon szerdán megjelent interjúban.

Az uniós gyógyszerügynökség tárgyal az orosz vakcina gyártójával

Nagyvilág2021.01.12, 16:36

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) előzetes tárgyalásokat folytat a koronavírus elleni orosz vakcina, a Szputnyik V gyártójával - tudatta Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője kedden.

Két héten belül újabb EU-csúcs lesz a koronavírus-járvány miatt

Nagyvilág2021.01.08, 17:42

A koronavírus-járvány elleni küzdelem jobb összehangolása érdekében Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csúcstalálkozót hívott össze január 21-re - közölte Barend Leyts, Michel szóvivője pénteken.

A Nemzeti Választási Bizottság kiadta Schaller-Baross Ernőnek az uniós mandátumot

Itthon2021.01.07, 16:22

Csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kiadta Schaller-Baross Ernőnek Szájer József mandátumát. A testület egyhangú szavazáson döntött így.

Nem egyszerű időszakban vette át Portugália az unió soros elnökségét

Itthon2021.01.07, 13:57

Január elsejével Portugália átvette az Európai Unió (EU) soros elnökségét, nem egyszerű időszakban, mivel a közös európai vakcinabeszerzés egyelőre nem váltja be a hozzá fűzött reményeket - írta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebookon.

Drámai késlekedés: Hollandia az Európai Unió országai közül utolsóként kezdte meg az oltást

Nagyvilág2021.01.07, 01:35

Közel két héttel az után, hogy a legtöbb európai uniós országban kezdetét vette a vakcináció, Hollandia szerdán megkezdte az oltásokat. A Mark Rutte vezette ország eddig is feltűnően rosszul kezelte a járványt, amit a politikus elismert a parlament keddi ülésén. Mint ismert, az ultraliberális kormányfő a járványkezelés helyett inkább Magyarországgal foglalkozott.

Portugália átvette Németországtól az Európai Tanács soros elnökségét

Nagyvilág2021.01.01, 13:00

Portugália pénteken átvette Németországtól az Európai Unió Tanácsának fél évre szóló soros elnökségét.

Új szabályok léptek életbe az Egyesült Királyság és az EU kapcsolatrendszerében

Nagyvilág2021.01.01, 00:18

Új szabályok léptek életbe pénteken az Egyesült Királyság és az Európai Unió kapcsolatrendszerében, miután véget ért a brit EU-tagság tavaly januári megszűnése (Brexit) óta érvényben volt átmeneti időszak.

Hivatalos: az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból

Nagyvilág2020.12.31, 11:00

II. Erzsébet királynő beleegyezésével törvényerőre emelkedett a brexit-megállapodás csütörtök hajnalban. A brit parlament jóváhagyta az Egyesült Királyság és az Európai Unió egyezményét, így brit oldalról a szabályok törvényi előkészítése befejeződött. 

Jóváhagyta a londoni alsóház az EU-val elért megállapodást

Nagyvilág2020.12.30, 17:56

A várakozásoknak megfelelően nagy többséggel jóváhagyta szerdán a brit parlament alsóháza az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodást.

Szerdán szavaznak a brexit-megállapodásról

Nagyvilág2020.12.30, 08:26

Többhavi tárgyalási folyamat után múlt csütörtökön állapodott meg a brit kormány és az Európai Bizottság tárgyalóküldöttségei a brexit részleteiről, amelyről a londoni alsóház a soron kívül összehívott szerdai ülésnapon fog szavazni. Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia egyszerre lehet európai és szuverén állam.

Megkezdődik az oltás az Európai Unió valamennyi tagországában vasárnap

Life.hu2020.12.27, 07:14

Vasárnap az Európai Unió mind a 27 tagállamában egységesen megkezdődik a lakosság koronavírus elleni összehangolt beoltása.

Sorosék több millió eurót költöttek brüsszeli lobbira

Nagyvilág2020.12.23, 13:51

A Soros György által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványnak (Open Society Foundations korábbi nevén Open Society Institute – OSI) van egy európai uniós leányalapítványa is, amelyet kifejezetten azért hoztak létre, hogy az úgynevezett lobbitörvényeknek megfelelően befolyásolják az Európai Unió döntéshozatalát - írta Tűzfalcsoport tényfeltáró blog.

Orbán Viktor: Sikerült érvényt szerezni a közép-európai érdekeknek

Itthon2020.12.18, 10:34

Az Európai Parlament át szeretné venni az EU irányítását az Európai Tanács felett - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. Szólt arról is, hogy bravúrra volt szüksége, hogy elhárítsa azt a sok milliárd eurós kárt, amit Magyarországnak akart okozni Soros György. A kormányfő mindenkit arra kér, érje be idén kiskarácsonnyal.  

Hamarosan elindulhatnak a következő időszak uniós pályázatai

Gazdaság2020.12.17, 13:27

Az Európai Parlament elfogadta az Európai Unió következő hétéves, 2021 és 2027 közötti költségvetését, így az uniós tagországok már a jövő év elején hozzájuthatnak az uniós támogatásokhoz. 

Orbán Viktor: Győzött a józan ész, megvédtük Magyarország szuverenitását és a magyarok pénzét

Itthon2020.12.14, 15:16

Az Európai Tanács múlt heti ülésén győzött a józan ész: megvédtük Magyarország szuverenitását, és megvédtük a magyarok pénzét - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben, ahol köszönetet mondott Lengyelországnak a barátságért, a kitartásért és a bajtársiasságért.

Több termékről is kiderült, hogy nem olyan minőségű itthon, mint más európai országban

Gazdaság2020.12.14, 20:48

Jelentős előrelépés történt a néhány éve itthon is nagy felháborodást kiváltó kettős minőség elleni küzdelemben, mert a kifogásolható jelenség 2022-től tisztességtelen és megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak minősül majd Magyarországon is. Már készül a hatóság: jövő tavaszig több száz tisztítószert, higiéniai árucikket laboratóriumban vizsgálnak át – ezek közül több már fenn is akadt a minőségi rostán.

Róna Péter: A magyar baloldal fejében délibáb él, Orbán Viktor elképesztő eredményt ért el

Itthon2020.12.12, 17:54

Ha annak idején a Trianoni békeszerződést Orbán Viktor tárgyalja az Antant országok felét Magyarországhoz csatoltatta volna - ezt írta Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a közösségi oldalára Orbán Viktor brüsszeli győzelme után. A fél magyar média felhördült a Fidesz pártigazgatójának mondatán. Pedig diplomáciai értelemben az, amit Orbánék elértek az Európai Parlamentben, arra csak nagyon ritkán akad példa. Hasonló véleményen van a jobboldalisággal nehezen vádolható Róna Péter közgazdász is, aki a baloldali politikusokat szembesítette a valósággal Bolgár György Megbeszéljük című műsorában - írja a Szegedma.hu.

Róma bukása óta Európában senki sem tudott stabil birodalmat teremteni

Nagyvilág2020.12.12, 17:07

Európa történelme a Római Birodalom óta mindig elutasította a birodalom fogalmát, az öreg kontinensen mindenképp, ahogy Napóleon és Hitler egy nagy európai állam kísérlete sem járt sikerrel. Az, amit a II. világháború után az unió alapító atyái elindítottak, az nem egy birodalomalapítási szándék, hanem egy konfliktusmegoldásra alapozott együttműködés volt – mondta Schöpflin György az Origónak. Az interjú a múlt héten készült, vagyis még a brüsszeli EU-csúcs előtt.

Schmidt Mária: Ha a saját múltunk értelmezését és a következtetések levonását nem magunk végezzük el, akkor kiszolgáltatottak maradunk

Itthon2020.12.12, 12:38

2010 óta azért folytatunk határozott érdekérvényesítő politikát, mert végre megértettük, hogy a németek vagy a franciák nem fogják a magyar érdekeket helyettünk képviselni – többek között erről beszélt Schmidt Mária történészprofesszor annak kapcsán, hogy a napokban jelent meg az Országból hazát – Harminc éve szabadon című kötete. A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint illúzió azt gondolni, hogy a mai világban bárki is úgy magától, jókedvében segít nekünk, és hogy csak annyi mozgásterünk van, amennyit ki tudunk vívni magunknak.

Varga Judit: A józan ész győzelme az európai uniós megállapodás

Itthon2020.12.11, 20:00

Mindenekelőtt a józan ész győzelme a csütörtöki megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetéséről, a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról, illetve a közösségi források kifizetéséhez fűzött jogállamisági feltételrendszerről - szögezte le Varga Judit igazságügyi miniszter a BBC brit közszolgálati televíziónak adott pénteki interjújában.

Az EU-csúcson született megállapodással Magyarország győzött

Itthon2020.12.11, 15:54

A Fidesz értékelése szerint az EU-csúcson született megállapodással Magyarország és a magyar emberek győztek, a magyar baloldal ugyanakkor megint csak ártani akart saját hazájának.

Ez történelmi siker: Magyarország óriási győzelmet aratott az uniós vitában

Nagyvilág2020.12.11, 11:02

Magyarország és Lengyelország történelmi győzelmet aratott a csütörtök esti uniós csúcson, hiszen keresztül tudta vinni akaratát az uniós költségvetés tárgyalása során. Az elfogadott megállapodás értelmében az uniós források lehívását nem kötik homályos politikai és ideológiai feltételekhez, így a bevándorlást és a genderőrületet ellenző országokat nem lehet majd pénzzel zsarolni. Óriási sikert ért el tehát Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, aki megvédte Magyarország érdekeit. A tárgyalások után azt mondta, győzött a józan ész, mert végül is Európa egységét ezzel a döntéssel sikerült megőrizni.

Győzött Magyarország: Megállapodtak az uniós költségvetésről

Nagyvilág2020.12.10, 21:28

Megegyeztek az európai uniós állam- és kormányfők az új költségvetésről a koronavírus-járvány okozta gazdasági károkat kiegyenlíteni hivatott helyreállítási alapról a csütörtöki brüsszeli tanácskozáson - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Twitter-oldalán.

Tombolnak, gyalázkodnak és nagyon csalódottak a baloldali politikusok és háttéremberek, amiért Magyarország győzött Brüsszelben

Itthon2020.12.11, 12:03

Bár a hazai baloldal - Gyurcsányné vezetésével - megpróbálta relativizálni Orbán Viktor brüsszeli sikerét, még politikusaik és hátországuk jelentős része sem hitte el ezt nekik. A megnyilvánulásokból ugyanis az látszik, hogy valóságos letargia lett úrrá a baloldalon, miután Magyarország győzött Brüsszelben. Szél Bernadett szerint az alku ilyen formában teljesen elfogadhatatlan, Márki-Zay Péter úgy értelmezte a történteket, hogy az Európai Unió innentől kezdve nem segíti a magyarországi baloldalt, Herczeg Zoltán (aki nem politikus, viszont sokat szereplő baloldali "divatszakember")  trágárkodva úgy kommentálta az ország számára kedveező ...

Morawiecki: A költségvetés ellenőrzése, a korrupció megelőzése, valamint a jogállamiság összekeverése nagyon veszélyes helyzetet teremt

Nagyvilág2020.12.10, 15:31

Európának szüksége van a hosszú távú uniós költségvetés elfogadására és a gazdasági helyreállítási alap végrehajtására, ugyanakkor szüksége van a jogi biztonságra is, amelynek garantálásához el kell kerülni az önhatalmú és politikailag motivált döntéseket - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Brüsszelben, az uniós tagállamok vezetőinek kétnapos tanácskozását megelőzően csütörtökön.

Felforgatná az elemek és akkumulátorok piacát egy EU-s kezdeményezés

Gazdaság2020.12.10, 12:05

Az Európai Bizottság csütörtökön az elemekre és akkumulátorokra vonatkozó uniós jogi keret korszerűsítését javasolta, amely magában foglalja az ezek minőségével és forgalmazásával kapcsolatos kötelező érvényű követelések bevezetését.

Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - Élőben a Kormányinfóról

Itthon2020.12.10, 10:41

A hétközi kormányülés fontos témáit ezúttal is online formában, de a szokott módon Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter tárja a nyilvánosság elé.

Szijjártó Péter: Győzelmet arattunk, mert harcoltunk a nemzeti érdekért

Nagyvilág2020.12.09, 20:09

Győzelmet arattunk, sikert értünk el, mert harcoltunk a nemzeti érdekért - reagált az uniós vitával kapcsolatos legújabb fejleményekről Szijjártó Péter külgazdasági, és külügyminiszter, aki Kisinyovból érkezett meg.

Varga Judit: Mindig, minden helyzetben megéri kiállni a magyar érdekekért

Nagyvilág2020.12.09, 19:54

Varga Judit, igazságügyi miniszter is reagált a körvonalazódó uniós megállapodásra. "Mindig, minden helyzetben megéri kiállni a magyar érdekekért" - írta közösségi oldalán, hozzátéve, hogy érdemes volt harcolni azért, hogy ne kössék ideológiai elvárásokhoz a pénzügyi támogatásokat.

Deutsch Tamás: Na, ugye. Győztünk!

Itthon2020.12.09, 19:41

Na, ugye. Győztünk! Győzött Magyarország - kommentálta Deutsch Tamás, fideszes uniós képviselő a körvonalazódó uniós megállapodást a közösségi oldalán.

Gyurcsánynét lebuktatták a lengyelek: így hazudik az EU-s pénzekről

Itthon2020.12.09, 18:18

Gyurcsányné idegesítő reklámfilmjei Lengyelországba is elértek, megrökönyödést keltve a lengyelekben, ugyanis az országukról hamis állításokat terjesztenek- írja a Magyar Nemzet. Grzegorz Górny publicista leleplezte, hogy amit Gyurcsányné EU-s támogatásként próbál eladni, az valójában kizárólag a lengyel jobboldali-konzervatív kormány érdeme, Brüsszelnek pedig semmi köze hozzá

Hazudtak a baloldali médiumok, nem tiltakozik a Lengyel Közgazdasági Társaság az unióval kapcsolatos magyar-lengyel döntés ellen

Gazdaság2020.12.09, 17:24

Cáfolta a Lengyel Közgazdasági Társaság (Polish Economic Society, Polskie Towarzystwo Ekonomiczne, PTE) azokat az itthon is megjelent sajtóhíreket, miszerint társaságuk tiltakozott volna az EU hétéves költségvetésének lengyel és magyar vétója ellen – adta hírül a Növekedés.hu.

Magyarország ellenáll a klímaváltozással kapcsolatos szélsőségeknek

Itthon2020.12.09, 13:01

Az elmúlt években jelentősen nőtt a klímaváltozás témájának szerepe az európai politikában és közbeszédben. A túlzó érzékenyítés és a politikai polarizáció az emberek egyre nagyobb tömegét két szélsőség – az éghajlatváltozás tagadása és a jelenség következményeitől való rettegés – irányába orientálja. Az Európai Tanács a héten tárgyalja a közösség 2030-as üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó célkitűzésének emelését, így a téma rendkívül aktuális. A Századvég az Európa Projekt című kutatása alapján megvizsgálta az Európai Unió 27 tagállamában és az Egyesült Királyságban lakó emberek klímaváltozással kapcsolatos attitűdjét. Az ...

Orbán Viktor: Jó esélyünk van a győzelemre az EU-s költségvetési vitában

Nagyvilág2020.12.09, 10:37

Magyarországnak és Lengyelországnak jó esélye van a győzelemre az európai uniós költségvetési vitában, a közösségi források kifizetéséhez fűzött jogállamisági feltételrendszer ügyében, ha a következő napokban jó irányba haladnak tovább a dolgok - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedd este Varsóban, miután lengyel kollégájával tárgyalt.

Lengyel kormányfő: A magyar és a lengyel álláspont továbbra is egységes

Nagyvilág2020.12.08, 16:49

Az uniós források ügyében a költségvetési és a jogállamisági kérdéskört nem szabad összekeverni, ezt az álláspontot egyértelműen megerősítem – mondta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kedden Varsóban.

Az Európai Unió biztonsága Törökország kezében van

Itthon2020.12.08, 12:50

Az Európai Unió biztonsága jelentős részben továbbra is Törökország kezében van - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában azt követően, hogy török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval tartott megbeszélést.

Magyarország támogatja az EU-török vámunió megújítását

Itthon2020.12.08, 11:16

Magyarország támogatja az Európai Unió és Törökország közötti vámunió megújítását, modernizálását és kiszélesítését, mert ez Magyarország nemzetgazdasági érdeke - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában, miután Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel tárgyalt.

Magyarország az EU és az Egyesült Államok szoros együttműködésében érdekelt

Itthon2020.12.07, 17:42

Magyarország az Európai Unió és az Egyesült Államok szoros együttműködésében érdekelt, és fontosnak tartja, hogy az a kölcsönös tiszteleten alapuljon - jelentette ki Szijjártó Péter az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácsülését követően hétfőn Brüsszelben.

A baloldal Brüsszel segítségével engedné be a migránsokat

Itthon2020.12.07, 16:43

Az ellenzék az uniós költségvetési vitában lehetőséget lát arra, hogy Brüsszel segítségével a magyar belpolitikában újranyissa a migráció kérdését és bevándorlók befogadására kötelezze Magyarországot - közleményében reagált Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a közös ellenzéki sajtótájékoztatóra.

A magyarokat és a lengyeleket sértegette az igazságügyi biztos

Itthon2020.12.05, 17:54

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter reagált Didier Reynders-től, az Európai Bizottság igazságügyi biztosának interjújára, amelyben az igazságügyi biztos azt mondta, ha Magyarországot és Lengyelországot nem lehet meggyőzni, hogy megszavazza az EU következő hétéves költségvetését, akkor a két állam nélkül kell tovább haladni. A magyar külgazdasági és külügyminiszter azt kérte Didier Reynders-től, hogy ne sértegesse a magyarokat és a lengyeleket.

Újabb támadást próbál indítani Brüsszel Magyarország ellen, mert ellenállunk a migránsok tömeges betelepítésének

Nagyvilág2020.12.05, 08:59

A koronavírus-járvány második hulláma miatt az euróövezet gazdasága nehéz helyzetbe került, Soros György viszont ezt helyzetet kihasználva ismét elővette korábbi ötlete, az örökkötvény bevezetésének lehetőségét, amely elfogadása esetén örökre adósságba verné Európát és megnyitná az utat a végeérhetetlen migránsáradat előtt. Brüsszel célja, hogy az uniós költségvetéssel zsarolja azokat az országokat, amelyek nem állnak be a sorba és elutasítják a migránsok betelepítését. A legújabb tervek szerint ráadásul ingyen lakást, állampolgárságot és szavazati jogot is adnának a migránsoknak. Közülük legalább 34 milliót szeretnének uniós államppolgárrá ...

Felfüggesztették a Brexit-tárgyalásokat

Nagyvilág2020.12.04, 21:33

Felfüggesztette az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó londoni tárgyalásokat péntek este a brit és az uniós küldöttség, mivel nem sikerült áthidalni a nézetkülönbségeket.

Orbán Viktor: az EU be akar hozni 34 millió migránst

Itthon2020.12.04, 10:08

Az EU 34 millió migránsnak akar lakást, szociális segélyt, állampolgárságot, szavazati jogot adni, ami maga a Soros-terv. „Lehet, hogy a magyarok nincsenek annyian, mint a németek, de nem most jöttünk le a falvédőről" – mondta el Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az Európai Unióban zajló vitára reagálva. Szólt arról is, hogy a december 11-e utáni szabályokról a hétfő reggeli Operatív Törzs ülésén fognak dönteni. Azt azonban kiemelte, hogy a szakértők minden nagyobb volumenű enyhítést elleneznek.

Fontos mérföldkövekhez ért a repülőgép-tervező magyar vállalat

Gazdaság2020.12.03, 13:14

Sikeresen teljesítette és ezáltal megszerezte a vállalat a német DULV által kiadott, maximum 600 kg-os felszálló tömegű (MTOW) ultrakönnyű engedélyt a Fusion 212 repülőgépcsaládra.

Egy uniós főtanácsnok a magyar kereset elutasítását akarja

Itthon2020.12.03, 16:23

Az Európa Unió Bíróságának el kell utasítania az Európai Parlament 7. cikk szerinti eljárás megindításáról szóló állásfoglalásával szemben benyújtott magyar keresetet - ismertette Michal Bobek, az ügyben vizsgálódó főtanácsnok álláspontját a luxemburgi székhelyű bíróság csütörtökön.

Migránsok százezreit akarja betelepíteni Brüsszel

Nagyvilág2020.12.01, 16:32

A legújabb brüsszeli migrációs terv újabb bevándorlók Európába telepítéséről szól. A migránsok nemcsak segélyt kapnának a terv értelmében, hanem nagy valószínűséggel választójogot is. A betelepítési tervet Soros György örökkötvényeivel akarják finanszírozni.

A magyar kormány azt kéri, hogy az EU kezdje újra a szabadkereskedelmi tárgyalásokat három távol-keleti országgal

Itthon2020.12.01, 17:56

A kormány azt kéri az Európai Uniótól (EU), hogy kezdje újra a szabadkereskedelmi tárgyalásokat Thaifölddel, Malajziával és a Fülöp-szigetekkel - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, miután részt vett az EU-s és a délkelet-ázsiai külügyminiszterek konferenciáján.

Az EU-nak a tagállamokat kéne segítenie, nem pedig a bevándorlást

Itthon2020.11.28, 16:19

A világjárvány idején az Európai Uniónak a tagállamokat kellene segítenie, nem pedig terveket szövögetnie a bevándorlás támogatására - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton videónyilatkozatában.

Az unió intézményrendszere megérett a reformációra, mert elszakadt a hirdetett elvektől Kövér László szerint

Itthon2020.11.28, 14:09

Lelki szemeimmel látom magam előtt Apró Antalt, amint a kis Klárikát a térdén ültetve magyarázza neki, hogy a gaz, ötvenhatot leverő kommunistákat előbb-utóbb hogyan kell elzavarni, és kivívni a nemzet függetlenségét – mondta a Magyar Hírlapnak adott exkluzív interjújában Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Lelepleződhetnek a javíthatatlan kütyük

Techbázis2020.11.26, 15:28

Kötelező javíthatósági pontszám kerülhet az EU-ban forgalmazott termékek dobozaira.

Csak Magyarországon ellenőrzött vakcina hozható majd forgalomba

Itthon2020.11.26, 12:34

A kormány úgy döntött, az eddigi intézkedéseket tartja fent – jelentette be Gulyás Gergely a vírus elleni védekezéssel kapcsolatban a Kormányinfón. Azt is mondta, hogy csak Magyarországon ellenőrzött vakcina hozható majd forgalomba. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy nem kaptak megfelelő ajánlatot az Európai Bizottságtól és Németországból, ezért vétózni fog Lengyelország és Magyarország. Az unióban nélkülünk nem lehet döntést hozni. Elfogadhatatlanok a politikai kritériumok az uniós forrásoknál – mondta Gulyás Gergely, és emlékeztetett: Orbán Viktor már jelezte, hogy az Új generációs alapot kormányközi sziinten ...

Európa többsége nem Brüsszel befolyásának növelésében, hanem az erős nemzetállami együttműködésében hisz

Itthon2020.11.24, 14:05

Európa az elmúlt időszakban rég nem látott kihívások elé került. A koronavírus-járvány térhódítása, az ezzel összefüggő gazdasági nehézségek, valamint a fokozódó migrációs nyomás kezelése kapcsán az európai polgárok jogosan formálhatnak igényt Brüsszel hatékony szerepvállalására, illetve olyan - uniós szintű - döntések gyors meghozatalára, amelyek érdemi segítséget jelentenek a tagállamok számára. A Századvég Európa Projekt nevű kutatása alapján készített elemzés az EU 27 tagállamára és az Egyesült Királyságra fókuszál,  melyből kiderül, hogy az európai polgárok ugyan elkötelezettek az Európai Unió - mint közösség, illetve együttműkködési ...

A Gyurcsány család brüsszeli pénzből ismét jelentkezett a hatalomért

Itthon2020.11.24, 08:56

A Gyurcsány család egyre erőszakosabban tör hatalomra: egy nappal az után, hogy a DK a baloldali szövetségeseit átverve váratlanul elkezdett kampányolni jelöltjei mellett, Gyurcsányné brüsszeli pénzből programot hirdetett. Gyurcsányék már a koronavírus-járvány közben a 2022-es kampánnyal foglalkoznak, a járvány elleni védekezés helyett.

A basmati rizs áll két atomhatalom újabb konfliktusának középpontjában

Gazdaság2020.11.22, 12:12

Újabb, ezúttal egy sajátos gazdasági konfliktus árnyékolhatja be India és Pakisztán történelmileg amúgy is feszült viszonyát. India célja ugyanis, hogy kizárólagos jogot szerezzen magának a basmati rizs felett, ami egyáltalán nem tekinthető mellékes kérdésnek, sem mezőgazdasági, sem presztízs okokból. Ezzel ugyanis kiszorítaná a másik nagy termelőt, Pakisztánt a leggyorsabban növekvő exportpiacról, az Európai Unióból.

Deutsch Tamás: Európai uniós önkény válthatja a korábbi kommunista önkényt

Itthon2020.11.22, 10:16

Sok évtizednyi keleti, kommunista önkényt válthat fel egy nyugati, európai uniós önkény az EU-támogatások kritériumokhoz kötésével - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) delegációvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A Kárpát-medence legnagyobb képzési programját indítják el

Itthon2020.11.21, 10:05

Magyarország továbbra is tartja magát a szerződések rendelkezéseihez és az állam- és kormányfők júliusi megállapodásához, amit azért fogadtunk el, mert elkötelezettek vagyunk az európai szolidaritás mellett, és támogatjuk, hogy a bajban lévő tagállamok a lehető leggyorsabban forrásokhoz jussanak, de a problémát az okozza, hogy a bevándorláspárti többségű EP szerint ez a megállapodás nem jó, ők politikai, ideológiai kérdéseket akarnak költségvetési kérdések közé keverni – minderről Orbán Balázs beszélt az Origónak adott interjújában. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes szólt arról is, hogy a Mathias Corvinnus ...

Varga Judit: Az európai alapok nem függhetnek ideológiai kérdésektől

Itthon2020.11.20, 15:05

Az ABC című spanyol konzervatív napilap Az európai alapok nem függhetnek ideológiai kérdésektől címmel közölt interjút Varga Judit magyar igazságügyi miniszterrel pénteken.

Orbán Viktor: Soros György fenyegeti Magyarországot és Lengyelországot

Itthon2020.11.20, 10:12

Soros György a világ egyik legkorruptabb szereplője - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának azzal kapcsolatban, hogy a mostani uniós vitákban az amerikai tőzsdespekuláns gyakorlatilag lediktálta, hogy mit kéne tennie Magyarországnak. A miniszterelnök közölte, hogy az ország nagyon stabil pénzügyi lábakon áll, és mindez nagyon fontos dolog a mostani uniós vitában. A kormányfő ismertette azt a kutatási eredményt is, miszerint a magyarok leginkább a magyar vakcinában bíznak, és nem a külföldiekben.

Az unió élvonalában a magyar bortermelés

Gazdaság2020.11.19, 17:05

Magyarország az Európai Unió hatodik legnagyobb bortermelője volt a tavalyi évben, míg a területarányos termelékenysége az ötödik volt az uniós rangsorban – írja a Világgazdaság az Eurostat friss felmérésére hivatkozva.

Kovács Zoltán: Pénzügyi zsarolást és politikai büntetést alkalmaznak az uniós intézmények

Itthon2020.11.19, 16:10

Pénzügyi zsarolást és politikai büntetést alkalmaznak az európai uniós intézmények a "Soros-terv" hatására - közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár csütörtökön a Twitter-oldalán.

Lengyel kormányfő: Igen az EU-ra, nem a jogállamiság önkényes értékelésére

Nagyvilág2020.11.19, 13:44

Kiállt az európai uniós tagság mellett, de elutasította az EU-tagországok jogállamisági helyzetének "önkényes értékelését" Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő Facebook-oldalán csütörtökön közzétett bejegyzésében, megerősítve az uniós kifizetések tervezett módosítása miatt megfogalmazott lengyel kifogásokat.

Járványhelyzetben nem lehet feltételekhez kötni a támogatást

Nagyvilág2020.11.19, 08:59

A koronavírus-járvány második hullámának közepén járunk, és míg Európa legtöbb országa a vírus ellen küzd, addig Brüsszel a helyzetet kihasználva ideológiai háborút indít Magyarország és Lengyelország ellen, és megpróbálja megfosztani a magyarokat és a lengyeleket azoktól a forrásoktól és támogatásoktól, amelyek jogszerűen megilletik. A konzervatív és keresztény értékeket ért támadás hosszú ideje tart, és egyre embertelenebb jelleget ölt: a brüsszeli elit most már arra is képes, hogy abban az egészségügyi vészhelyzetben, amellyel egész Európa küzd, a pénzeket ideológiai feltételekhez kössék. 

Schmidt Mária: Nagy baj, hogy az Európai Unió német befolyás alatt áll

Itthon2020.11.18, 17:17

Az összes uniós tagállam ki van szolgáltatva a német beruházásoknak, a németek által irányított eurónak, ami nagyon nagy probléma – mondta Schmidt Mária az M5 műsorában. A XXI. Század Intézet és a Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint Németország mondvacsinált ügyekkel próbálja a saját dominanciáját Magyarországgal szemben érvényesíteni, aminek az elmúlt négy évben a Trump-kormányzat valamelyest gátat szabott. Joe Biden győzelmével szerinte nem lesz olyan ellenerő, amely kordában tartaná a német nagyhatalmi törekvéseket Európában - olvasható a XXI. Század Intézet oldalán.

Lengyelország az uniós szerződésekkel összhangban álló új javaslatokat vár

Nagyvilág2020.11.17, 12:22

Lengyelország olyan új javaslatokat vár az Európai Unió részéről, amelyek összhangban állnak az uniós szerződésekkel - jelentette ki kedden Piotr Müller lengyel kormányszóvivő, miután előző nap Lengyelország és Magyarország megvétózta az EU hétéves keretköltségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alapról szóló határozatot.

Rétvári Bence: A brüsszeliták azt várják el, hogy mindenkiből kikopjon hazája, a neme, a hite

Itthon2020.11.17, 11:27

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közösségi oldalán osztotta meg gondolatait arról, hogy az EU jogelődje vezetőinek célja a keresztény Európa megmaradása volt, és nem az, hogy ideológiai alapon zsarolja a tagállamokat. "Nem ezt akartuk. Az uniót nem azért hoztuk létre, hogy legyen egy második Szovjetunió" - idézte Orbán Viktort az államtitkár.

Az európai költségvetés vétóját rákényszerítik Magyarországra

Itthon2020.11.16, 22:22

Az európai költségvetés vétóját nem Magyarország okozza, hanem azok, akik előidézték az ehhez vezető helyzetet - jelentette ki Kovács Zoltán az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Orbán Viktor: Magyarország megvétózza az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot

Itthon2020.11.16, 14:51

Levélben tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök Angela Merkel német kancellárt, Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét arról, hogy a magyar kormány megvétózza az EU hétéves költségvetésével és a helyreállítási alappal kapcsolatos jogalkotást - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő délután.

Így alakítaná Brüsszel Szovjetunióvá az Európai Uniót

Itthon2020.11.15, 21:04

Brüsszel úgy gondolja, hogy az uniós országok mindegyikében az ő elvárásainak kell teljesülnie. Radikális ideológiai elvárásait rejti a jogállamiság fogalma mögé, és ehhez kötné az uniós pénzek kifizetését. Úgy tűnik, valamiféle frissített KGST-alapelvek mentén formálnák át az Európai Uniót.

Brüsszel ideológiai zsarolással próbálkozik

Nagyvilág2020.11.13, 22:47

A Die Welt című konzervatív német lap "Mi vagyunk a fekete bárány, csak azért, mert nem akarunk migrációt?" címmel interjút közölt a hírportálján pénteken Varga Judit igazságügyi miniszterrel.

Orbán Viktor: Nekünk minden élet számít

Itthon2020.11.13, 10:06

A vakcina már a horizonton van, még egy kis ideig ki kell tartanunk - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a rendelt ételek esetén az áfa 5 százalékra csökkent. Kijelentette, hogy továbbra sem támogatják az Európai Parlament és a német elnökség által kidolgozott jogszabályt, mivel az "Szovjetuniót csinálna az Európai Unióból". 

Hidvéghi Balázs: Az EP a saját jogszerű működését biztosítsa, ne a tagállamok kioktatásával foglalkozzon

Itthon2020.11.12, 16:21

Az Európai Parlament a saját jogszerű működését biztosítsa, ne a tagállamok kioktatásával foglalkozzon - írta Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő az EP brüsszeli plenáris ülésének a tagállamok koronavírus elleni intézkedései jogállamiságra, alapvető jogokra és demokráciára gyakorolt hatásairól szóló vitájához kapcsolódóan kiadott közleményében.

Megkérdőjelezhető az érvényességük az EP-ben március után leadott szavazatoknak

Itthon2020.11.11, 13:55

A Magyar Nemzet csütörtöki számában Szájer József, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának elnöke elemzi, hogy az uniós intézmények miképp mennek szembe a jogállamiság követelményeivel.

Az európai baloldal nem hajlandó beszélni a migránsterrorról

Itthon2020.11.10, 13:13

Az európai baloldal nem hajlandó beszélni a migránsok által elkövetett terrorcselekményekről, arról, hogy ártatlan európaiakat mészárolnak le az utcákon - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden.

300 millió adag oltóanyagot fog vásárolni az EU a Pfizertől és a Biontechtől

Nagyvilág2020.11.09, 18:37

Az Európai Unió 300 millió adag oltóanyagot fog vásárolni a Pfizertől és a Biontechtől - jelentette be az Európai Bizottság elnöke hétfőn, miután a két cég közölte: kilencven százalékban hatásos lehet az általuk kifejlesztett kísérleti oltóanyag az új típusú koronavírus ellen.

Orbán Viktor kilátásba helyezte a vétót az EU-s vezetőkhöz írt levelében

Itthon2020.11.08, 13:15

A Mandiner információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök kész vétózni az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot is, amennyiben nem tartják magukat az eredeti megállapodáshoz. Orbán erről levelet is írt Angela Merkel német kancellárnak.

A lengyelek is tiltakoznak az uniós pénzek politikai feltételekhez kötése ellen

Itthon2020.11.06, 19:08

A magyarországihoz hasonló reakciókat váltottak ki Lengyelországban is azok a brüsszeli fejlemények, melyek "továbbra is politikai-ideológiai feltételekhez kötnék" az EU-s pénzügyi források felhasználását – fogalmazott közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Brüsszel a legfertőzöttebb országoknak fordított hátat

Nagyvilág2020.11.06, 14:37

A koronavírus-járvány rég látott kihívások elé állította mind Európa nemzeti kormányait, mind az Európai Uniót, így nem meglepő, hogy az elmúlt hónapokban a kontinens közéletét a járvány terjedésének lassításával, valamint a negatív következményeinek kezelésével kapcsolatos viták határozták meg. A koronavírus által előidézett egészségügyi és gazdasági kihívásokra tekintettel a Századvég szeptember 7. és október 15. között reprezentatív, 30 ezer fős közvélemény-kutatást végzett a kontinens 30 országában. A felmérés a járvány terjedésével, illetve az Európai Unió és az egyes országok járványkezelési teljesítményével kapcsolatos lakosssági ...

Soros-tervet hajt végre az Európai Unió

Nagyvilág2020.11.05, 20:03

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Unió vezetői az illegális menekültek befogadásakor Soros György elképzelését akarják megvalósítani.

Brüsszel zsarolni akar, Soros Magyarországon kísérletezne

Itthon2020.11.05, 16:40

Kezdettől nyilvánvaló, hogy ezt a „jogállamisági mechanizmusnak" nevezett eljárást valójában egy zsarolási és nyomásgyakorlási eszközként akarják bevetni Magyarország és mindazon országok ellen, amelyek nem akarják betelepíteni a migránsokat, megvédik a bevándorlástól a határaikat, a kultúrájukat, és megvédik a nemzeti szuverenitásukat – közölte a Fidesz.

A baloldalra átállt Jobbikban is erős maradt az iszlám vonal

Itthon2020.11.02, 20:40

Az Origo hosszas kutatómunka után - török, európai, magyar médiumok, Facebook-posztok és tweetek böngészésével - betekintést nyert a Jobbik külpolitikájának rejtett titkaiba. Bár a párt átállt a baloldalra, vizsgálódásunk során arra jutottunk, hogy a színfalak mögött - ettől függetlenül - a mai napig virágzik az iszlám vonal. Ez tökéletesen végigvezethető az Észak-Ciprusi Török Köztársaság nevű török bábállam ügyén: a szálak Gyöngyösi Márton elnökhelyettes körül érnek össze, aki a kezdetek óta látványosan képviselte párton belül a török érdekeket. A külügyminiszterséget ambicionáló politikus azonban a baloldali összefogás miatt csappdába ...

Tíz év múlva: gondolatok Európa jövőjéről

Itthon2020.10.31, 13:48

Milyennek kellene lennie Európának 2030-ra, addig mi lesz velünk? Mi lesz az Európai Unióval? Schmidt Mária írását szemlézzük a Látószög blogról.

Brüsszel a járvány közepén is csak a piacot védi

Itthon2020.10.31, 10:30

Magyarország többfajta, többek között orosz és kínai koronavírus-vakcina beszerzéséről is tárgyal, azonban Brüsszel szerint nem lehet használni unión kívüli szert a járvány elleni védekezésben. A Magyar Nemzet információi szerint az EU, piacvédelemre hivatkozva, csak a kereskedelmi forgalmat tudja megtiltani, a beszerzett oltóanyag hazai egészségügyi felhasználását nem.

A legbefolyásosabb NGO-k nem hivatalos úton befolyásolják az Európai Bizottság döntéshozását

Itthon2020.10.28, 14:41

Az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási műhelye a politikai NGO-k Európai Bizottság munkájára gyakorolt befolyását értékelte szerdai sajtótájékoztatója alkalmával. A Központ által készített elemzés bemutatja, hogy egyes kiválasztott szakterületeken mely politikai NGO-k voltak a legaktívabbak az uniós biztosok és kabinettagjaik befolyásolásában.