Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány

címke rss

Slota a békét félti a trianoni emlékektől

Nagyvilág2007.06.05, 15:51

Az Európai Unió és Közép-Európa békéjét fenyegeti a trianoni egyezmény megkérdőjelezése - mondta Ján Slota, a pozsonyi kormánykoalícióhoz tartozó radikális Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Slota szerint az EU-nak hivatalosan deklarálnia kellene a trianoni döntés betartásával kapcsolatos - Magyarországon számon kérhető - kötelezettségeket. Ezért tárgyalást kezd a Magyarországgal szomszédos államok nacionalista pártjaival. A szlovákiai magyar politikusok szerint viszont Szlovákiának is van kötelezettsége Trianon kapcsán: a magyar kisebbséggel való törődés.

Solana előrelépés lát az EU-iráni nukleáris tárgyaláson

Nagyvilág2007.06.01, 00:41

Előrelépésről számolt be Javier Solana, az Európai Unió külpolitikai főképviselője az iráni atomprogram körüli nemzetközi válság megoldásáról Ali Laridzsánival, Teherán nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalójával csütörtökön Madridban folytatott tárgyalásai után.

Putyin az EU és Oroszország viszonyának javulását reméli

Nagyvilág2007.05.29, 18:19

Moszkva reméli, hogy új erőre kapnak Oroszország és az Európai Unió kapcsolatai, miután Portugália átveszi Németországtól az EU soros elnökének tisztét - mondta kedden Vlagyimir Putyin.

Marad az EU-misszió a rafahi határátkelőnél

Nagyvilág2007.05.21, 19:17

Az Európai Unió egy évvel meghosszabbítja az Egyiptom és a Gázai övezet közötti, a palesztinok számára létfontosságú rafahi határátkelőhelynél lévő ellenőrző misszióját - erről született döntés hétfőn Brüsszelben.

Befulladt az EU-orosz partnerség

Nagyvilág2007.05.21, 16:23

Elhalasztották az új partnerségi megállapodás megkötését az Európai Unió és Oroszország között. A felek Szamarában tartottak csúcstalálkozót a hétvégén, ám semmilyen kérdésben nem sikerült dűlőre jutniuk. Az egyetlen eredmény, hogy volt csúcstalálkozó.

Barroso szerint Moszkva megosztaná az EU-t

Nagyvilág2007.05.19, 13:48

Az Európai Unió megosztását célzó kísérletek beszüntetésre szólította fel Oroszországot szombaton José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Barroso az emberi jogok oroszországi helyzetét is bírálta. A szamarai EU-orosz csúcstalálkozón szinte semmilyen lényegi előrelépés nem történt.

Újra tárgyalnak a Líbiában halálra ítélt ápolónők ügyében

Nagyvilág2007.05.18, 18:50

Nemrég újra megindult a párbeszéd Bulgária, Líbia és az Európai Unió között a Líbiában halálra ítélt bolgár ápolónők ügyében - erősítette meg az értesülést pénteken Ivajlo Kalfin bolgár külügyminiszter.

Nem megy az orosz medve táncoltatása

Nagyvilág2007.05.14, 15:12

Vétó, internetháború, fenyegetőzés és nyilatkozatpárbaj - ide jutott Oroszország és a Nyugat viszonya, miközben az orosz támogatás több kérdésben is kiemelten fontos az Európai Unió és az Egyesült Államok számára. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter hétfőn Moszkvában igyekszik megpuhítani az oroszokat a kelet-európai rakétavédelmi rendszer telepítésének engedélyezésével és a koszovói függetlenséggel kapcsolatban. A csütörtöki Oroszország-Európai Unió csúcstalálkozó pedig semmi jót nem ígér: a tavalyi lengyel vétó és az észt-orosz konfliktus után Litvánia száll szembe Moszkvával.

Az EU fenntartja Üzbegisztán elleni szankcióit

Nagyvilág2007.05.14, 20:09

Félévvel meghosszabbították az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfői brüsszeli találkozójukon az Üzbegisztán elleni szankciókat, a fegyverszállítási embargót és a célzott vízumtilalmat, rövidítették ugyanakkor az utóbbival sújtott személyek listáját.

Arrogáns machinátorok uralják az európai hatalmi játszmát

Nagyvilág2007.05.01, 05:26

Politikai machinátor, arrogáns félelemkeltő, és örömrontó miniszterelnökök igyekeznek lenyomni társaikat a nagy európai alku során - állítja egy tekintélyes svéd intézet elemzése. Jelenlegi és volt kormányfők szerint Franciaország, Németország és Nagy-Britannia ellenében más ország alig-alig juthat szóhoz az Európai Unió legfelsőbb döntéshozó szervében, a Tanácsban. De ha a többiek elég ügyesek, és tudnak mivel zsarolni, még nekik is juthatnak értékes koncok.

Az EU továbbra is folyósít segélyt a palesztinoknak

Nagyvilág2007.04.27, 01:54

Az Európai Unió továbbra is a palesztin kormány kikerülésével folyósít segélyt a palesztinoknak, s ez egészen addig így lesz, amíg a kabinet nem teljesíti a vele szemben megfogalmazott három ismert feltételt - derült ki Louis Michel EU-biztos csütörtöki tel-avivi nyilatkozatából.

Durva irániakra panaszkodtak a kiszabadult britek

Nagyvilág2007.04.06, 18:07

Bekötött szemmel, megkötözve, egymástól elszigetelve tartotta fogva Irán a csütörtökön elengedett 15 brit haditengerészt - számoltak be 13 napig tartó fogságuk körülményeiről a katonák a nyilvánosság előtt.. A katonákat többször kihallgatták, durván bántak velük és állandó pszichológiai nyomás alatt tartották. Elmondták, tudatosan nem szálltak szembe az irániakkal. Teherán azzal vádolta őket, hogy megsértették az iráni felségvizeket, de London ezt tagadja. Az ügy kezeléséért az Európai Uniót is hibáztatják.

Kuba hajlandó tárgyalni az emberi jogokról

Nagyvilág2007.04.03, 19:02

A spanyol külügyminiszter havannai látogatása alkalmával Kuba kinyilvánította hajlandóságát, hogy tárgyaljon az emberi jogok helyzetéről Spanyolországgal, ami számára az egyik legérzékenyebb téma a külföldi bírálatok miatt. Az Európai Unióval szükséges párbeszéd még várat magára.

Az EU-külügy már megegyezett Koszovóról

Nagyvilág2007.03.30, 22:37

Formailag kompromisszumra jutottak az Európai Unió külügyminiszterei a Koszovó dél-szerbiai tartománnyal kapcsolatos ENSZ-terv támogatásáról a németországi Brémában pénteken megkezdődött kétnapos találkozójukon, de hírek szerint nem sikerült eloszlatni több állam, köztük az ENSZ BT-tag Szlovákia aggályait.

Az oroszoknak tulajdonítja az európai egységet Putyin

Nagyvilág2007.03.26, 13:10

A berlini fal leomlását és a kontinens újraegyesítését az orosz nép választásának tulajdonítja Vlagyimir Putyin orosz elnök. A Sunday Timesban megjelent írásában azt állítja, hogy az európai integráció Oroszország nélkül nem jöhetett volna létre. Az orosz elnök szeirnt Moszkva nem akar sem csatlakozni, sem társulni az Európai Unióhoz, ugyanakkor hidegháborús logikával vádolja azokat, akik politikai okokat sejtenek gazdasági döntések mögött.

Új történetet keres a céltalan EU

Nagyvilág2007.03.26, 11:51

"Túl sok a duma, mert nem megy a szekér" - ez a lesújtó véleménye az [origo] által megkérdezett európai elemzőknek, akik Oxfordtól Budapestig úgy vélik: új sztorit kell keresni az 50 éves Európai Uniónak, ha nem akarja, hogy elveszítse hatalmát és legitimitását. A bírálók szerint az európaiak többsége számára ugyanis - a határok lebontása, az euró bevezetése és az egyre bővülő hatásköre ellenére - nem világos, mi az EU, mit akar és legfőképpen, hogy merre tart.

Kelet-európai terhesektől nyög a brit egészségügy

Nagyvilág2007.03.26, 15:26

Az összeomlás szélére került a brit terhesgondozási rendszer a kelet-európai bevándorlók miatt - jelentette a BBC. Egészségügyi illetékesek szerint az Európai Unió bővítését követő több mint 500 ezer kelet-európai bevándorló megduplázta a születések számát, míg az abortuszok 25 százalékát is kelet-európai nők kérik.

Bátortalan törekvésbe kezd a szigorodó EU

Nagyvilág2007.03.26, 09:03

Az Európai Unió állam- és kormányfői vasárnap elfogadták a szervezet elmúlt ötven évére visszatekintő, valamint az elkövetkező időszak legfőbb feladatait meghatározó, ünnepélyes Berlini Nyilatkozatot. Az erősen kompromisszumos dokumentumból úgy látszik, az EU legfontosabb vitáiban továbbra sincs előrelépés: az alkotmány és a bővítés kimaradt, a biztonság- és a bevándorláspolitikában pedig szigort ígér az EU. Igaz, az embert és a békét középpontba állították.

"Prófétának néz engem?" - utcai videó az EU-ról

Nagyvilág2007.03.23, 11:53

Mi a jó vagy rossz az EU-ban? Lesz-e 100. születésnapja? Honnan importálna miniszterelnököt? Vajon egyenrangúnak tekintenek-e bennünket a nyugatiak? Egyebek mellett ezekről kérdeztük a pestieket az Európai Unió 50. születésnapja előtt. Nézze meg videónkat!

Kegyes fókanyúzásról szól az európai csillagok háborúja

Nagyvilág2007.03.16, 09:58

Brutálisan mészárolnak le évente többszázezer fókát, sokukat még élve nyúzzák meg - állítják a fókavadászat ellen küzdő szervezetek. Az egyik főbűnösnek Kanadát tartják, a másiknak az Európai Uniót, amely a fókából készült termékek egyik legnagyobb felvevő piaca. Az Európai Parlament képviselői megszánták a viccesen mozgó emlősöket, és betiltanák a fókatermékek behozatalát. Az Európai Bizottság azonban szőrös szívűnek mutatkozik, és nem ért egyet a tilalommal. Évtizedes vita sztárok és politikusok, állatvédők és vadászok között.  

Belevág a klímaharcba az EU

Nagyvilág2007.03.09, 22:10

Minden korábbinál határozottabb lépéseket tesz a globális felmelegedés ellen az Európai Unió. Az EU brüsszeli csúcstalálkozóján pénteken megállapodtak, hogy 2020-ig, kötelezően 20 százalékra emelik a megújuló energiaforrások arányát, de rugalmasan kezelik, hogy az egyes tagállamok miként járulnak a közös célkitűzéshez. Csütörtökön megegyeztek, hogy 20 százalékkal csökkentik a szén-dioxid kibocsátást is 2020-ig.

Fukar keletiekkel kezd klímaháborúba az EU

Nagyvilág2007.03.09, 10:56

Nemzetközi vezető szerepre tör az Európai Unió legújabb, globális felmelegedés elleni javaslataival. A kérdés azonban megosztja a csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozóra érkező tagállamokat: az EU elnöksége és több nyugati állam két, szén-dioxid-kibocsátást csökkentő intézkedés elfogadását sürgeti, míg a kelet-európai kormányok - köztük Magyarország - ezt drágállják.

Uniós támogatást kért Mahmúd Abbász Berlinben

Nagyvilág2007.02.22, 22:37

Az Európai Unió elnöki tisztét betöltő Németország támogatását kérte a palesztin nemzeti egységkormány megalakításához Mahmúd Abbász palesztin elnök. A palesztin elnök csütörtök este érkezett Berlinbe, ahol Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterrel tárgyalt, pénteken pedig Angela Merkel kancellárral találkozik.

Merkel kancellárral tárgyalt Nicolas Sarkozy

Nagyvilág2007.02.12, 19:12

Az Európai Unió helyzetéről és ezen belül az európai alkotmányozás jövőjéről tárgyalt hétfőn Berlinben Angela Merkel német kancellár Nicolas Sarkozy francia belügyminiszterrel, a jobboldal elnökjelöltjével. A német kancellár március elején ugyancsak Berlinben találkozik a másik oldal, a francia Szocialista Párt elnökjelöltjével, Ségolene Royallal.

Nyércszabadítók, pipa borászok csinálják a balhét az EU-ban

Nagyvilág2007.02.12, 10:11

Állandóak a terrorista veszélyről szóló figyelmeztetések az Európai Unióban, ezek azonban szinte minden esetben iszlám szélsőségesek támadásaitól óvnak. Pedig bőven akadnak nem vallási és nem függetlenségi ideológia mentén szerveződő, erőszakos radikális szervezetek is. Tudatosan felbőszültek, nyércszabadítók, mérges bortermelők adják fejüket erőszakos akciókra az EU határain belül, hogy valamilyen - nem egyszer teljesen homályos - célt elérjenek. Olvassa el körképünket az európai szélsőségesekről!

Szerbiának elfogadhatatlan az Ahtisaari-terv

Nagyvilág2007.02.07, 19:32

Szerbia számára jelenlegi formájában elfogadhatatlan a Koszovó jövőjére vonatkozó Ahtisaari-terv - erősítette meg szerdán Belgrádban Boris Tadic államfő és Vojislav Kostunica miniszterelnök. Az Európai Unió ügyeiért felelős brit minisztert, Geoff Hoont fogadó politikusok leszögezték, hogy Belgrád kitartóan védelmezni kívánja a szerb állami és nemzeti érdekeket.

Az EU fizeti a palesztin közalkalmazottakat

Nagyvilág2007.02.02, 21:22

Az Európai Unió megkezdte a fizetések egy részének folyósítását a palesztin közalkalmazottak nyolcvan százaléka számára - jelentette be pénteken az Európai Bizottság Jeruzsálemben nyilvánosságra hozott közleményében.

Sürgeti a nyilvános cigizés betiltását az EU

Nagyvilág2007.01.30, 11:39

A dohányzás betiltását sürgeti minden zárt, nyilvános helyen az EU egészségügyi főbiztosa. Markos Kyprianou azt szeretné, ha ezt az Európai Unió 27 tagállamában mindenhol bevezetnék. Úgy tűnik, az európaiak többsége nem ellenezné a lépést.

Hamarosan felújítja munkáját a közel-keleti kvartett

Nagyvilág2007.01.17, 23:04

Február első napjaiban felújítja közvetítői tevékenységét az úgynevezett közel-keleti kvartett. Erről szerdán este állapodott meg Berlinben Frank-Walter Steinmeier, az Európai Unió elnöki tisztét betöltő Németország külügyminisztere és amerikai kollégája. Condoleezza Rice nem sokkal korábban érkezett a német fővárosba, hogy az ország vezetőit tájékoztassa közel-keleti körútjáról.

A horogkeresztért lobbiznak a hinduk az EU-nál

Nagyvilág2007.01.17, 14:59

Ősi jelképüket féltik az európai hinduk, miután kiderült, hogy Németország az Európai Unió soros elnökeként betiltaná a horogkereszt használatát. A horogkereszt vagy szvasztika több ezer éves hindu jelkép, és a békét szimbolizálja. A németek a holokauszttagadást is bűncselekménnyé nyilvánítanák az EU-ban, ám a törvényjavaslat várhatóan elég széles mozgásteret enged majd a tagállamoknak a szankcionálásban.

Nagy terveket szövöget az EU-elnök Merkel

Nagyvilág2007.01.17, 17:44

Fel akarja rázni az Európai Uniót a soros elnökséget fél évig betöltő Németország kancellárja, Angela Merkel. Kijelentette, hogy szükség van uniós alkotmányra, és ígéretet tett a haladásra több nagy kérdésben a klímaváltozástól kezdve át az energiabiztonságon át az Egyesült Államokkal való partnerségig.

Az EU és a NATO gyors döntést kér Koszovóról

Nagyvilág2007.01.10, 22:32

Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár ellenzi a Koszovó státusáról meghozandó ENSZ-döntés elhalasztását - közölték szerdán Brüsszelben EU- és NATO-illetékesek.

Csökkent a várható élettartam az új tagokkal

Nagyvilág2007.01.01, 12:46

Két újabb taggal bővült az Európai Unió, Románia és Bulgária csatlakozott a közösséghez. Január elsején Szlovénia belépésével bővült az euróövezet.

Románia már az uniós csatlakozást ünnepli

Nagyvilág2006.12.31, 23:45

Románia már javába ünnepli csatlakozását az Európai Unióhoz. Bukarest központjában hömpölygő tömeg előtt üdvözölte az eseményt az államfő. A csatlakozás bejelentése után a legjobb romániai együttesek húzzák a talpalávalót.

"Itt fekszik előttem" - készültség Irakban

Nagyvilág2007.01.01, 16:21

Goerge Bush amerikai elnök üdvözölte Szaddám Huszein iraki exdiktátor felakasztását, ami szerinte fontos mérföldkő Irak számára. A brit és a francia kormány visszafogottan reagált, míg az Európai Unió finn elnöksége, Moszkva és India hibának nevezte Szaddám kivégzését. Irakban készültség van, reggel óta több merénylet is történt, miközben több helyen Szaddámmal szimpatizáló tüntetéseket tartottak.

A levegőben lóg Törökország és az EU konfliktusa

Nagyvilág2006.12.11, 23:27

Azt javasolják az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei, hogy az unió állam- és kormányfői függesszék fel a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalásokat több fejezetben. A büntetés oka, hogy Törökország nem hajlandó megnyitni kikötőit és repülőtereit a ciprusi görögök előtt. Éleződik az EU és Törökország konfliktusa.

Az EU szankciókat hozott Észak-Korea ellen

Nagyvilág2006.11.20, 18:51

Az Európai Unió hétfőn szankciókat hozott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen, ezzel végrehajtva az ENSZ Biztonsági Tanácsa által az észak-koreai atomkísérlet után, idén októberben elfogadott döntést. A szankciók feloldásáig tilos Észak-Koreának nukleáris alapanyagokat, fegyvert, vagy fegyverek fejlesztéséhez szükséges anyagokat eladni. A tilalom luxuscikkekre is vonatkozik.

Romániában továbbra is dívik a gyermekkereskedelem

Nagyvilág2006.11.15, 19:01

A gyermekkereskedelem továbbra is jelentős probléma marad Romániában annak ellenére, hogy az ország jövő év január 1-jétől csatlakozik az Európai Unióhoz - figyelmeztetett szerdán az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Az EU befejezi kongói katonai akcióját

Nagyvilág2006.11.06, 19:58

Az Európai Unió nem hosszabbítja meg afrikai, a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló katonai akcióját - közölték hétfőn brüsszeli források, miután a belga fővárosban ülést tartott az EU-tagállamok vezérkari főnökeiből álló katonai bizottság.

Torlódások lesznek a repülőtereken

Nagyvilág2006.11.05, 14:08

Komoly torlódások várhatóak hétfőtől az EU-tagállamok repülőterein, így Ferihegyen is. Ekkor lépnek életbe ugyanis azok az intézkedések, amelyek az egész Európai Unióban korlátozzák a gépek fedélzetére felvihető folyadékok mennyiségét. Emellett az eddiginél is szigorúbban ellenőrzik majd a repülőtereken a hordozható számítógépeket és más elektronikus eszközöket, valamint mindenütt bevezetik, hogy az utasnak le kell vennie kabátját.

Behatárolnák az Irán elleni szankciókat az oroszok

Nagyvilág2006.11.04, 13:03

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának bármilyen Irán elleni büntetőintézkedése időben behatárolt kell hogy legyen - mondta szombaton Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Az Európai Unió brüsszeli székhelyéről hazatért Lavrov szerint - akinek szavait az orosz hírügynökségek idézték - a szankcióknak konkrét időtartamra kell szólniuk és a rájuk vonatkozó dokumentumnak tartalmaznia kell az intézkedések beszüntetésének mechanizmusát is.

A szélsőjobbnak kedvezhet az EU-bővítés

Nagyvilág2006.10.31, 20:27

Románia és Bulgária EU-csatlakozásával szélsőjobboldali frakció alakulhat az Európai Parlamentben - közölték kedden brüsszeli források. Mint hozzátették, ez lenne az első eset, hogy a szélsőjobb ilyen lehetőséghez jut az Európai Unió törvényhozásában.

Orbán szerint félreértelmezik strasbourgi beszédét

Nagyvilág2006.10.28, 01:55

Orbán Viktor szerint félreértelmezik Strasbourgban elmondott beszédét, mert abban nem a Magyarországnak nyújtandó támogatások megvonását kérte az Európai Uniótól, hanem azt szorgalmazta, hogy a közösség például hamis adatszolgáltatás esetén ne nyújtson segédkezet a posztkommunista kormányzatoknak. A Fidesz elnöke erről, és az október 23-án történtekről is beszélt pénteken a Magyar Televízió Este című műsorában.

Németország az alkotmányhoz köti az EU bővítését

Nagyvilág2006.10.18, 19:01

Németország megerősítette, hogy az Európai Unió alkotmányának elfogadásáig nem tartja kívánatosnak a további bővítést.

Del Ponte elégedetlen a szerb együttműködéssel

Nagyvilág2006.10.16, 22:02

Nem tapasztalt haladást Szerbia esetében az ENSZ-intézménnyel folytatott együttműködésben a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék főügyésze - ezt maga Carla del Ponte erősítette meg az Európai Unió és Szerbia magas szintű találkozójának helyszínén, Luxembourgban hétfőn nyilatkozva Brüsszelbe is eljutott hírek szerint.

Félgőzzel védi az EU a légi utasok személyes adatait

Nagyvilág2006.10.06, 17:06

Megállapodásra jutott egymással a légi utasok adatainak kiszolgáltatásáról az Egyesült Államok és az Európai Unió. A megállapodás pontos részletei egyelőre nem ismertek, de annyi kiderült, hogy kompromissznos - és ideiglenes - megoldás született. Az új egyezség ugyanis csak jövő nyárig érvényes. A magyar igazságügyi tárca képviselője szerint alkotmányos szempontból egyelőre elfogadhatónak tűnik a szöveg, egyes EP-képviselők ugyanakkor arról beszélnek, hogy az EU beadta a derekát polgárai jogainak kárára.

Merkel Ciprus elismerését kéri Ankarától

Nagyvilág2006.10.05, 18:22

Törökország nyissa meg kikötőit és repülőtereit Ciprus előtt - ismételte meg az Európai Unió követelését Angela Merkel német kancellár csütörtökön Ankarában, de török vendéglátója kizárta ennek a teljesítését mindaddig, amíg nem fennáll a ciprusi törökök elszigetelése.

Az év végén dönt az EU a schengeni határokról

Nagyvilág2006.10.05, 18:55

Decemberben dönt az Európai Unió a schengeni határok kiterjesztéséről, vagyis a 2004. május 1-jén belépett 10 új tagállam és a régi uniós tagok közötti határellenőrzések megszüntetéséről - erről határozott Luxembourgban csütörtökön az EU igazságügy- és belügyminisztereinek tanácskozása.

30 millió románnal és bolgárral bővül az EU

Nagyvilág2006.09.29, 20:18

2007. január 1-jétől az Európai Unió teljes jogú tagja lesz Románia és Bulgária - döntött kedden az Európai Bizottság. A csatlakozásig és azután is szigorúan ellenőrzik mindkét országot, hogy elég keményen küzdenek-e a korrupció és a szervezett bűnözés ellen. Az EU többek között 30 millió új állampolgárral, 350 ezer négyzetkilométerrel és fekete-tengeri kijárattal bővül.

Berlinben találkozott Solana és Laridzsáni

Nagyvilág2006.09.27, 20:52

Az iráni atomválság diplomáciai megoldása érdekében Berlinben találkozott szerdán késő délután Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Ali Laridzsáni, a teheráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára, egyben az iráni kormány nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalója.