Európai Parlament

címke rss

Négy lengyel EP-képviselő mentelmi jogát akarja felfüggesztettni az Európai Parlament elnöke

Nagyvilág2023.11.11, 14:45

Az Európai Parlament novemberi plenáris ülésén arról döntött, hogy négy lengyel kormánypárti európai parlamenti képviselő mentelmi jogát felfüggeszti - írja a Notes from Poland. A portál szerint a politikusokat Lengyelországban azzal vádolták meg, hogy egy választási hirdetéssel, - amely a migráció veszélyeire figyelmeztet - megsértették a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó törvényeket. A mostani döntéssel az Európai Parlament súlyosan megsértette a mentelmi jogi előírásokat, és politikai alapon foglalt állást a kérdésben. A véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozóan a mentelmi jog szinte abszolút védelmet biztosít. Minden arra ...

Varga Judit: Brüsszelben változásra van szükség

Itthon2023.11.11, 13:31

Változásra van szükség Brüsszelben - írta az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke szombaton a Facebook-oldalán.

Így avatkozott be a lengyel választásokba Brüsszel

Nagyvilág2023.10.25, 09:13

Soros György médiabefektetései, illetve a milliárdos által pénzelt helyi civil szervezetek mellett a külföldi politikai nyomásgyakorlás megléte is jól kitapintható volt a lengyel választási kampányban, amelyet követően a balliberális oldal szerzett többséget. A lengyel történések jól mutatják, mire kell számítaniuk az önrendelkezéshez ragaszkodó magyaroknak – írta a Magyar Nemzet.

Varga Judit: Lassan európai érték lesz a korrupció

Itthon2023.10.09, 15:05

A magyar uniós elnökség legfőbb célja, hogy a jogállami elvek működését az uniós intézmények esetében is érvényesítse - mondta Varga Judit, a Fidesz képviselője hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Itt az ideje, hogy egy új időszak kezdődjön a jövő évi európai parlamenti választással - tette hozzá.

Hidvéghi Balázs: A migráció Európa egyik legnagyobb kihívásává vált

Itthon2023.10.08, 09:04

Ami évek óta a problémát jelenti, az a kötelező áthelyezések, a migránskvóták kérdése - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az európai uniós migrációs paktummal kapcsolatban.

Gyurcsányné a Magyar Nemzet riporterét sértegette, majd elmenekült a kérdések elől

Itthon2023.09.18, 15:33

A Magyar Nemzet azt szerette volna megtudni Gyurcsány Ferenc feleségétől, hogy mi a véleménye az Európai Bizottság elnökének szavairól.

Nacsa Lőrinc: az Európai Bizottság megkapta a többletjogokat a rezsicsökkentés eltörléséhez

Itthon2023.09.15, 17:59

Az Európai Parlament plenáris ülése csütörtökön megadta az Európai Bizottságnak azokat a többletjogokat, amelyekkel felülírhatja a tagállamok rezsiár-szabályzását és azonnal eltörölhetné a rezsicsökkentést - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője.

Hidvéghi Balázs: Már Lenint idézgeti az európai baloldal

Itthon2023.09.14, 12:58

Már Lenint idézgeti az európai baloldal, a magyar elvtársaik, Dobrev Klárától Donáth Annáig pedig szemrebbenés nélkül tűrik ezt. Ide jutott az Európai Parlament 2023-ra - írta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője csütörtökön a közösségi oldalán.

Menczer Tamás: Korrupt, megvásárolt, háborúpárti képviselők ítélik el Szijjártó Pétert?

Itthon2023.09.14, 10:24

Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy persze az Európai Parlament azért ítélte el, és azért kritizálta Szijjártó Pétert, mert a magyar külügyminiszter békepárti, békét akar, az Európai Parlamentben üldögélő képviselők ezzel szemben háborúpártiak – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára a Szijjártó Pétert ért támadásokra. Menczer Tamás szerint korrupt, megvásárolt és háborúpárti emberek kritizálják, ítélik el a magyar külügyminisztert, ami egészen nonszensz.

Az Európai Zöld Párt frakcióvezetője Lenint idézte a von der Leyen-vitához fűzött zárszavában - videó

Itthon2023.09.14, 08:54

Az Európai Zöld Párt frakcióvezetője, Philippe Lamberts az Európai Parlamentben Lenint idézte a Ursula von der Leyen-vitához fűzött zárszavában. 

Így sétált be a korrupt Eva Kaili szavazni az Európai Parlamentbe - fotó

Nagyvilág2023.09.12, 19:02

Eva Kaili, a korrupcióval vádolt görög szocialista politikus nyár elején szabadult a házi őrizetből.

Deutsch Tamás: Hatalmas tétje lesz a 2024-es európai parlamenti választásoknak

Itthon2023.09.02, 16:29

Mostanra az Európai Parlament (EP) egy kártékony intézménnyé vált – mondta közösségi oldalára feltöltött videójában Deutsch Tamás. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerint az EP nem csak egyszerűen háború párti álláspontot képvisel, hanem súlyosan háborús uszítást folytat az ukrajnai háborús konfliktusban.

Szijjártó Péter: A jobboldali EP-többség jelenthetne reményt Európa biztonságára és fejlődésére

Itthon2023.09.01, 16:13

Az jelentené a reményt arra, hogy Európa újra egy biztonságos és fejlődő kontinens legyen, ha a 2024-es választás nyomán új, jobboldali többséget sikerülne létrehozni az Európai Parlamentben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Egyre mélyebbre süllyed Brüsszel a korrupciós mocsárban: rengeteg pénzt találtak egy baloldali politikusnál

Nagyvilág2023.08.30, 16:49

280 ezer euró készpénzt foglaltak le Marie Arena belga európai parlamenti képviselő fiának lakásából, aki a brüsszeli korrupciós botrány egyik főszereplője. 

Bajban a brüsszeli elit?

Nagyvilág2023.07.26, 09:53

A brüsszeli eliteknek nincsen már jó ajánlata sem a tagországok, sem az európaiak számára, ami egyre több konfliktushoz vezet.

Egyre mélyebbre süllyed Brüsszel a korrupciós mocsárban: újabb baloldali EP-képviselőre csaptak le a rendőrök

Nagyvilág2023.07.20, 09:15

Eva Kaili, Marc Tarabella és Andrea Cozzolino megvádolása után Maria Arena a negyedik képviselő, aki érintett lehet a korrupciós botrányban - írta a Mandiner.

Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter

Itthon2023.06.28, 08:46

A 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje: konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben szeretnék aktív szerepet vállalni – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Varga Judit azt is elárulta, mivel ez a feladat egész embert kíván, ezért a kormányfővel már közölte a lemondási szándékát július 31-ével.

Brüsszeli korrupciós botrány: lemondott az eljárás vizsgálóbírója

Nagyvilág2023.06.20, 12:23

A bíró fiának és az vádiratban szereplő egyik EP-képviselő fiának közös marihuána-értékesítő cége van.

Az Európai Unió alapját veszélyeztetik a magyarellenes baloldali képviselők

Itthon2023.06.07, 16:06

Az Európai Unió eltérne az uniós alapszerződésekben lefektetett szabályoktól és pusztán spekuláció, szélsőséges politikai vélemények és magyarellenes elfogultság alapján jogokat vonna el egy tagállamtól - így reagált az EUobserverben megjelent cikkében Kovács Zoltán azokra az uniós baloldali felvetésekre, miszerint elvennék Magyarországtól a 2024-es uniós soros elnökséget.  

Brüsszel nem nyugszik: egyre több fegyvert követel - videók

Nagyvilág2023.06.07, 13:37

Újabb fegyverszállításokat követel a baloldali többségű Európai Parlament, és ezt a programot hajtaná végre a magyar dollárbaloldal a nyugatról érkező guruló dollárokért cserébe. Teljesen világos, hogy a Gyurcsány vezette baloldal azért képvisel háborúpárti álláspontot, és azért megy szembe a békepárti magyar közvéleménnyel, mert csak így remélhetnek külföldi támogatást. Az elmúlt hetekben több magyarellenes európai parlamenti képviselő is nyíltan kimondta, addig nem érkeznek uniós források Magyarországra, amíg nem lépünk be a háborúba.

A múlt héten Magyarország ellen szavazott, most megint átkutatta a rendőrség a korrupt brüsszeli politikus irodáját

Nagyvilág2023.06.06, 16:34

A belga rendőrség kedden házkutatást tartott az Európai Parlamentben, ahol két európai parlamenti képviselő irodáját vizsgálták át. A politikusokat a Katargate-nek nevezett, brüsszeli korrupciós botrányban korrupcióval vádolták meg - írja a Politico. A portál azt írja, hogy két szemtanú szerint több rendőr dél körül házkutatást tartott Andrea Cozzolino olasz és Marc Tarabella belga képviselő irodájában a parlament Altiero Spinelli épületének 15. emeletén.

Az Európai Parlament fizetett hirdetésben követel fegyvereket Ukrajnának

Nagyvilág2023.06.05, 19:04

Az Európai Parlament jóváhagyta a lőszerek és rakéták európai gyártásának növelésére irányuló terveket. A döntés révén felgyorsulhat és mennyiségileg megsokszorozódhat a lőszerek és a fegyverek Ukrajnába szállítása. A döntést, amely még közelebb sodorhatja a háborúhoz egész Európát, az EP fizetett Facebook-hirdetésben népszerűsíti. Egyre gátlástalanabb a háborús propaganda.

Szégyentabló: bemutatjuk a milliókat kereső baloldalt - a pedagógusok béremelése ellen harcolnak Brüsszelben

Itthon2023.06.05, 13:25

A közpénzből súlyos milliókat kereső baloldali EP-képviselők mindent megtesznek, hogy Magyarország ne juthasson hozzá a nekünk jogosan járó uniós pénzekhez. Teszik ezt azért is, hogy a tanárok ne kaphassák meg a nekik járó 800 ezer forintos fizetést. Mutatjuk, kik azok, akik a Magyarország elleni áskálódással tönkre akarják tenni a közoktatást. A Belügyminisztérium egyébként vasárnap pedagógusnapi köszöntőjében azt írta, hogy minden idők legnagyobb pedagógus-béremelését tervezik.

Politico: Rendszeresek a szexuális zaklatások az Európai Parlamentben

Nagyvilág2023.06.02, 14:32

Újabb súlyos botrány rázza meg az Európai Parlamentet: a Politico brüsszeli hírportál szerint nem kezelik megfelelően a munkahelyi zaklatásokat. A Magyar Nemzet összefoglalója szerint a cikkben megszólaltatnak egy olyan tisztviselőt, aki az esetek kivizsgálásával foglalkozik, az illető pedig azt tanácsolja az áldozatoknak, hogy ne jelentsék be a velük történteket, inkább mondjanak fel és távozzanak.

Lelepleződött a gátlástalan brüsszeli háborúpárti hadjárat Magyarország ellen

Itthon2023.06.01, 11:02

Nem telik el úgy hét Brüsszelben, hogy ne foglalkoznának Magyarországgal, ahelyett, hogy a lényeges kérdésekről, például az elhibázott szankciókról tárgyaljanak. Hazánk az egyetlen európai ország a Vatikánon kívül, amely továbbra is következetesen kitart a békepárti álláspontja mellett, és nem hajlandó beállni a háborút támogatók sorába. Most már nem titok, hogy minden támadás mögött, amelyet indítanak Magyarország ellen, az áll, hogy meg akarják változtatni a magyar békepárti álláspontot. Az Európai Parlament magyarellenes zöldpárti képviselője, Gwendoline Delbos-Corfield teljesen egyértelműen elmondta szerdán, hogy azért vennék ell ...

Varga Judit: Az Európai Parlament baloldali többségének nem tetszik Magyarország békepárti álláspontja

Itthon2023.05.30, 15:04

Magyarország ellenőrizni kívánja egyebek mellett, hogy az Európai Parlament, amely korrupciós botrányokban fürdik, betartja-e saját szabályait és az uniós jogelveket − jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden. Magyarország igazságügyi minisztere szerint az EP azért kívánja megakadályozni, hogy a 2024 második félévében Magyarország töltse be az uniós tanácsi elnökséget, mert az intézmény baloldali többségének nem tetszik Magyarország békepárti álláspontja.

Soros Magyarország-felelősei az Európai Parlamentben

Nagyvilág2023.05.30, 10:54

Az elmúlt években az Európai Parlament egy olyan ideológiai tébolydává vált, melyben átvették a hatalmat az ápoltak. Jóformán minden évben vagy ciklusban jelentkeztek az akut Magyarország-gyűlölet tüneteit mutató képviselők, mint például a hazánkat habzó szájjal szidalmazó Daniel Freund, Guy Verhofstadt, és a valóságtól elrugaszkodott vádakat még listába is szedő Rui Tavares, Judith Sargentini, vagy Gwendoline Delbos-Corfield. A nyílt társadalom hálózatának rögeszméi közé tartozik a genderideológia támogatása, a migráció ösztönzése és újabban a háborúpártiság is. Aki ezeknek nem felel meg, azzal szemben rendszerint igen agresszívan ...

Hidvéghi Balázs: Brüsszel újabb jelentése abszurd zsarolási, nyomásgyakorlási kísérlet

Itthon2023.05.28, 10:26

Az Európai Parlament (EP) újabb jelentése teljesen abszurd, egy újabb zsarolási, nyomásgyakorlási kísérlet Magyarország ellen - mondta Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti képviselő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, amelyben arról is beszélt: a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy megvédje a rezsicsökkentést.

Így szolgálják ki Gyurcsányék a háborúpárti Brüsszelt és Amerikát

Itthon2023.05.23, 08:41

Immár hivatalosan is megerősítést nyert, hogy Brüsszel és a dollárbaloldal legfőbb célja, hogy Magyarország belépjen az ukrajnai háborúba. Daniel Freund szélsőbaloldali-magyarellenes német európai parlamenti képviselő maga ismerte el, hogy Magyarország addig nem kap uniós pénzt, amíg nem adja fel békepárti álláspontját. A háborúpárti amerikai demokrata párti kormányzat által négymilliárd forinttal kitömött hazai dollárbaloldal brüsszeli és amerikai utasításra mindent elkövet annak érdekében, hogy belépjünk a háborúba.

Brüsszel az uniós források visszatartásával akarja Magyarországot belezsarolni a háborúba

Itthon2023.05.17, 17:49

Az elmúlt napokban az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának delegációja látogatást tett hazánkban, ahol az uniós forrásokért tett jogi vállalások teljesülését vizsgálták. A látogatás időzítése nem puszta véletlen, ugyanis a hazánknak jogosan járó forrásokért zajló tárgyalásokban egy fontos mérföldkőhöz érkeztünk. A látogatás egyik fontos, be nem vallott célja, hogy ismételten nyomást gyakoroljanak az Európai Bizottságra, hogy valamilyen módon akadályozza meg a mérföldkövek magyar teljesítésének elfogadását, és így a források megnyílását - fogalmazott Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója.

Megvan, mikor lesznek a 2024-es EP-választások

Itthon2023.05.17, 13:13

Az EU 27 tagállama megállapodott, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokat június 6. és 9. között tartják - közölte az EU svéd soros elnöksége szerdán.

Navracsics Tibor: Tényszerű tévedések is előfordultak az EP-bizottság kérdéseiben

Itthon2023.05.17, 14:00

A delegáció nem olvasta azokat a háttéranyagokat, amelyeket az alaposabb információk érdekében előzetesen kiküldtek nekik, másrészt számos képviselőnél a politikai előítéletek is befolyásolták a véleményalkotást, ebből adódóan pedig a kérdéseknél időnként tényszerű tévedések is előfordultak - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, miután az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának delegációjával tárgyalt. 

Itt a bizonyíték: Brüsszel belerángatná Magyarországot a háborúba - videó

Itthon2023.05.17, 11:38

Ha Magyarország továbbra is kiáll a békepárti álláspontja mellett, akkor nem kap uniós pénzeket - mindezt Daniel Freund, Soros György és az uniós testületek legfőbb szövetségese erősítette meg egy korábbi bejegyzésben. A hazai baloldallal szoros kapcsolatban lévő német EP-képviselő szerint Magyarország csak akkor kaphat uniós forrásokat, ha minden olyan kormányzati intézkedést megszüntet, amelynek egyébként hatalmas a támogatottsága. 

Szado-mazo apostolokkal ábrázolják Jézust az Európai Parlamentben

8882023.05.11, 11:11

A műalkotás célja, hogy Jézust az LMBTQ-jogok támogatójaként mutassa be.

Eva Kaili a korrupciós botrány ellenére visszatérne az Európai Parlamentbe

Nagyvilág2023.05.09, 23:11

A Eva Kaili, az Európai Parlament korábbi szocialista alelnöke, aki a korrupciós és befolyásszerzési botrány egyik fő gyanúsítottja, hamarosan a házi őrizetének a feloldását fogja kérni, ugyanis újra európai parlamenti képviselőként szeretne dolgozni – közölték ügyvédei a  Politico  brüsszeli hírportállal. Mint arra a cikk is felhívta a figyelmet az EP sajtóosztályának közleménye alapján, erre azért van lehetősége, mert a meggyanúsított képviselők az EP tagjai maradtak, a tisztséggel járó valamennyi joggal. 

Ferenc pápa látogatása révén az egész világ láthatta a magyarok hitét

Itthon2023.05.03, 11:50

Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatása és az illegális migráció veszélyei is szóba kerültek az Országgyűlés keddi napirend előtti felszólalásaiban.

Deutsch Tamás: Újra valósággá vált a XX. századi diktatúrák gyakorlata Európában

Nagyvilág2023.04.27, 10:59

Soha nem gondoltuk volna, hogy a XX. századi embertelen diktatúrák gyakorlata a XXI. század szabad Európájában újra valósággá válhat, a jóakaratú magyarok a lehető leghatározottabban visszautasítják az 50-es évek koncepciós pereire emlékeztető módszert, ami a nyers politikai nyomásgyakorlást jogi köntösbe bújtatva akarja megvalósítani - olvasható abban a levélben, amit Deutsch Tamás küldött az európai parlamenti képviselőknek válaszul az EP baloldali frakcióvezetőinek hétfői, Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének címzett levélre.

Újabb ügyben nyomoznak a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője után

Nagyvilág2023.04.25, 09:07

Eva Kaili a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője után egy újabb ügyben nyomoz az Európai Ügyészség. A görög politikust csalás miatt vizsgálják, egy forrás szerint százezer eurót csalhatott el az Európai Parlamenttől asszisztensein keresztül hamis kifizetésekkel, és kenőpénzt is elfogadhatott - írja a Magyar Nemzet.

Varga Judit: Egy jobboldali többséggel új korszak kezdődhetne az EP-ben

Itthon2023.04.23, 18:03

Egy jobboldali többséggel az Európai Parlament (EP) következő ciklusában talán új korszak kezdődhetne. Ezt mondta az igazságügyi miniszter az olasz Libero című napilapban vasárnap megjelent interjúban, amelyben a gyermekvédelmi törvényre, az olasz-magyar kapcsolatokra, az Oroszországhoz fűződő viszonyra, és a migrációra is kitért.

Hidvéghi Balázs: Az EP-álláspont csak meghosszabbítja a migrációs krízist

Itthon2023.04.23, 14:10

Csak meghosszabbítja a migrációs krízist az, hogy az Európai Parlament (EP) továbbra is ugyanazokat a nem működő megoldásokat erőlteti az illegális bevándorlás kapcsán, mint korábban - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap, a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Így tombolja ki magát Cseh "Katka" a külföldi éjszakában

Itthon2023.04.22, 17:22

A Politico újságírója annak járt utána, a rendkívül, borzalmasan fárasztó ülések után hová ülnek be szórakozni az Európai Parlament képviselői. És ott mit csinálnak. A cikk címe: Lángoló koktélok és arcon vágott EP-képviselő.

180 fokos fordulat: már az Európai Néppárt is kerítést építene az illegális migráció megfékezésére

Nagyvilág2023.04.20, 11:06

Következetesen elutasította a határkerítések építését az elmúlt években az Európai Néppárt, amelynek politikusai rendre támadták Magyarországot a határvédelmi lépései miatt. Brüsszel a mai napig nem járul hozzá a költségekhez, holott a határzár egész Európát védi a tömeges migrációtól. Az utóbbi napokban viszont a néppárti elnök, Manfred Weber – cáfolva korábbi álláspontját – már a kerítések építésének szükségességéről beszélt - írja a Magyar Nemzet.

Brüsszeli korrupciós botrány: háziőrizetbe került Marc Tarabella belga EP-képviselő

Nagyvilág2023.04.12, 13:46

Elektromos nyomkövetőt kap, így elhagyhatja a börtönt és házi őrizetbe kerül Marc Tarabella belga EP-képviselő, akit az Európai Parlamentet (EP) érintő korrupciós botrány miatt vettek őrizetbe február közepén - jelentette a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap az illetékes brüsszeli ügyészség döntését ismertetve szerdán.

Hölvényi György a békéért fog harcolni az Európai Parlamentben

Itthon2023.04.01, 15:43

A Kereszténydemokrata Néppárt vezetősége felkérte Hölvényi Györgyöt, a párt európai uniós parlamenti képviselőjét, hogy legyen a béke szószólója - jelentette be Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető főtitkára szombaton Lakiteleken.

Telex és társai: maguknak pénzt, Magyarország ellen szankciókat követeltek Brüsszeltől a dollármédia vezetői

Itthon2023.03.22, 09:00

Azt kérték a magyar dollármédia képviselői az Európai Parlament kulturális bizottságának velük találkozó tagjaitól, hogy gyakoroljanak nyomást Magyarországra, esetleg vezessenek be új szankciókat, és közvetlenül támogassák őket. A találkozón részt vevő több baloldali médium vezetőjét is megkérdeztük erről, akik mindent tagadtak - csakhogy jegyzőkönyv van mindenről. 

Gyurcsányné már megint elmenekül a kérdések elől - videó

Itthon2023.03.17, 14:03

Megmozdulást szervezett a héten Cseh Katalin az Európai Parlament strasbourgi épületébe. Közös fényképezésre hívta azokat a baloldali képviselőket, akik szintén ellenzik a magyarországi gyermekvédelmi törvényt. A Mediaworks DK-s politikusokat kérdezett az ügyről.

Menczer Tamás: A magyar kormány békét akar

Itthon2023.03.16, 14:37

A magyar kormány békét akar, az európai parlamenti képviselők és a brüsszeli bürokraták ezzel szemben háborút - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban.

2028-tól minden megváltozhat az épületek megvalósításánál

Gazdaság2023.03.14, 16:21

Minden új épületnek 2028-tól kibocsátásmentesnek kell lennie, ennek a követelménynek a hatóságok tulajdonában álló, illetve az általuk használt vagy üzemeltetett minden új épületnek már 2026-tól meg kell felelnie - szögezték le az Európai Parlament (EP) képviselői kedden, az EP strasbourgi plenáris ülésén elfogadott álláspontjában.

Hollik István: Cseh Katalin Magyarország ellen szervezkedik az Európai Parlamentben

Nagyvilág2023.03.14, 16:24

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője ismét Magyarország ellen szervezkedik az EP-ben a magyar gyermekvédelmi törvény visszavonása érdekében.

Magyarország háborúpárti ellenségei Brüsszelben: Roberta Metsola

Nagyvilág2023.03.14, 12:25

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a minap ukrajnai látogatásakor azt szorgalmazta, hogy az uniós tagállamok küldjenek még több fegyvert Ukrajnának, és komolyan vegyék fontolóra a vadászgépek szállítását is. A fegyverszállítások azonban nem mozdítják előre a fegyverszünet és a béketárgyalások lehetőségét, hanem elmélyítik a háborút. A láthatóan háborúpárti álláspontot képviselő politikus egyébként korábban a Magyarországot támadó Sargentini-jelentés „árnyék-jelentéstevője" volt, és lelkes támogatója az LMBTQ-lobbinak és a migrációnak is.

Előző
Következő