Európai Parlament
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Európai Unió
- Európa
- Európai Bizottság
- Orbán Viktor
- Brüsszel
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A kerozinadó mellett az Európai Parlament
Kerozinadó bevezetése mellett foglalt állást az Európai Parlament. A nemzetközi légi közlekedést jelenleg nem terheli üzemanyagadó, amely így tisztességtelen üzleti előnyt élvez a többi közlekedési ágazattal szemben. A képviselők a széndioxid-kibocsátás kereskedelmi rendszerébe is bevonnák a repülést.
A BKV is besegített Bush védelmébe
A BKV vezérigazgatója elismerte: villamosokból kordont vontak a Parlament köré az amerikai elnök látogatásakor, és ezért pénzt is kaptak - írja a Népszabadság.
Fizettek a BKV-nak a villamoskordonért
Három és fél millió forintot kapott a BKV azért, hogy villamosokból blokádot vont a Parlament elé az amerikai elnök látogatásakor. Az egyeztetések során a biztonságiak eredetileg olyan megoldást szorgalmaztak, amely nagyobb zavart keltett volna, ennek részleteiről azonban nem nyilatkozott a BKV vezérigazgatója.
A lengyel közoktatási miniszter visszautasítja az EP vádjait
Manipulációnak és rágalmazásnak minősítette Roman Giertych lengyel miniszterelnök-helyettes, közoktatási miniszter azt az európai parlamenti határozatot, amely pártját rasszizmussal és a melegekkel szembeni türelmetlenség szításával vádolta. A miniszter eltökélt szándéka, hogy a lengyel iskolákban bevezessék a patriotizmus oktatását.
Aggasztó Guantánamo az EP szerint
Aggasztónak tartja az Európai Parlament a guantanámói fogolytáborral kapcsolatos híreket, ezért a képviselők a támaszpont bezárására szólítják fel az Egyesült Államokat. Az EP kedden fogadta el állásfoglalását a börtöntelepről.
Járai: A politika lassítja a reformot
Az euróövezethez csatlakozni kívánó országoknak fontos érdekük, hogy már belépésük előtt teljesítsék az előírt kritériumokat - hangoztatta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzet Bank elnöke az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt egy keddi vitában felszólalva.
Figyelni akarnak a költözködő pedofilokra
Csökkenhet a veszélye annak, hogy az egyszer már lelepleződött pedofilok újra gyerekeket bántalmazhassanak, ha az Európai Parlament elfogadja szerdán az erre vonatkozó kerethatározat-tervezetet. E szerint ugyanis a tagállamoknak kölcsönösen el kellene ismerniük és betartatniuk a gyermekektől való eltiltást, függetlenül attól, hogy azt eredetileg melyik uniós országban szabták ki kiskorúak szexuális bántalmazása miatt.
Megadóztatnák az e-maileket
Alain Lamassoure, az Európai Parlament francia konzervatív képviselője megadóztatná az uniós tagállamok sms- és e-mail-forgalmát - írja a Napi Gazdaság.
Merev kompromisszumokat pénzel az EU
Az Európai Parlament elnöke szerint az EU minden állampolgárának napi 26 eurócentbe kerül, ami egyáltalán nem sok. Az EP számításai szerint ugyanakkor már azzal is sokat meg lehetne takarítani, ha a testület nem két, hanem csak egy városban ülésezne. Az Unióban jó néhány takarékoskodó lépésnek és ésszerűsítésnek a tagállamok makacskodása és önérdeke vet gátat. Az EP főtitkára szerint azonban ez a demokrácia ára, amit szívesen megfizet az EU.
A külvárosba vinnék a minisztériumokat
Kiköltöztetik a Parlamentből a miniszterelnököt, a minisztériumok többségét pedig külvárosi irodaházakba helyezik át - írja a Népszabadság. Mindezt a kormányzati hatékonyság növelése érdekében. A régi belvárosi minisztériumi épületeket eladnák.
A merészséget hiányolják az EU költségvetéséből
Szerdán az Európai Parlament is jóváhagyta az EU 2007-13-ig érvényes költségvetését. A decemberben elfogadott 860 milliárd eurós csomagot 4 milliárd euróval sikerült felduzzasztania az EP-nek. A plusz pénzt elsősorban stratégiai fejlesztésekre és a közös külpolitikára fordítják majd. Bár az általános vélemények szerint a költségvetés jó, mert megfelelő alapot teremt a folyamatban lévő ügyek továbbviteléhez, a megállapodás bírálói szerint a költségvetés nem elég merész, és a nagy befizetők érdekeit szolgálja.
Dávid Ibolya abbahagyná a szerepjátszást
Az MDF elnöke szerint abba kellene hagyni az érzelmi politizálást, többek között azt, hogy egyesek nem köszönnek egymásnak, vagy szerepet játszanak a Parlamentben. A kormánypártok programjával kapcsolatban kijelentette: ha segít az országnak, ők támogatni fogják.
Solana sem tud titkos európai CIA-börtönökről
Javier Solanának, az európai uniós tagországok közös kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének sincsenek olyan információi, amelyek megerősítenék az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos európai tevékenységéről, benne ideiglenes fogdák működtetéséről és kínzásokról szóló feltételezéseket - derült ki a főképviselő meghallgatásán az Európai Parlament ideiglenes bizottságában kedden Brüsszelben.
EP-képviselő uniós támogatást kér az árvíz sújtotta területeknek
Magyarország és az árvíz sújtotta szomszédos államok érdekében szólalt föl Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) az Európai Parlament plenáris ülésén Brüsszelben - jelentette be a képviselő az MTI brüsszeli irodájához csütörtökön eljuttatott közleményben.
Bíróságon folytatódhat az uniós ingatlanpanama
A képviselők Strasbourgot, a város az őt rágalmazókat citálná bíróság elé a héten kirobbant európai uniós ingatlanpanama újabb fejleményeként. A felröppent gyanú szerint a város lenyúlta az Európai Parlamentnek helyt adó épületek bérleti díjának jó részét. A képviselők az ügy tisztázását követelik, a városvezetés tagadja, hogy rosszat tettek volna.
Strasbourg túlszámlázott az EP-nek
Évi 2,7 millió eurót húzott ki az Európai Parlament zsebéből Strasbourg - 25 éven keresztül. Ez kedden derült ki, egy ingatlanvásárlási ügylettel kapcsolatban, amikor az EP-képviselők felfedezték, hogy a parlament épületének bérletéről szóló 1979-es szerződésben több áttételen keresztül jut el a pénz az épület tulajdonosaihoz - jelentős többletköltséget okozva. Az ügy nyomán fellángolhat a vita arról, valóban szükséges-e, hogy az Európai Parlament Strasbourgban ülésezzen.
Megszavazott madárinfluenza-kártérítés
Kártérítést kapnak a gazdák a baromfitermékek iránti kereslet zuhanása miatt, miután az Európai Parlament elfogadta az Európai Tanács javaslatát.
Megállapodás az uniós költségvetésről
A tagállamok korábbi egyezségéhez képest 4 milliárd euróval nagyobb költségvetésből több jut az európai oktatási programokra, fejlesztésre, valamint a kis- és közepes vállalkozásokra.
Chirac bírált és megsértődött
Az Európai Parlament (EP) el fogja utasítani az EU 2007-2013 közötti keretköltségvetését, ha a tagállamok nem hajlandóak kellőképp emelni annak összegét - mondta Josep Borrell, az EP elnöke. Chirac bírált és sértetten kivonult a tanácskozásról.
Nem fogott kezet Sólyom és Fekete János
Átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, továbbá a Magyar Köztársasági Érdemrend különböző fokozatait a köztársasági elnök szerdán a Parlamentben. A ceremónia pikantériája az volt, hogy elmaradt a kézfogás az elnök és Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyugalmazott alelnöke között. Marjai József - akinek kitüntetését szintén kifogásolta Sólyom László - esetében viszont megtörtént a kézfogás. Mosonyi Emil betegsége miatt később veszi át a kitüntetést. Sólyom László előzőleg több felterjesztett kitüntetése ellen is kifogást emelt.
Guantanamo bezárását kéri az Európai Parlament
Határozatban szólította fel az Egyesült Államok vezetését az Európai Parlament, hogy zárja be a guantanamói amerikai bázist. Korábban az ENSZ is hasonló tartalmú jelentést adott ki.
A magyaroknak is jó lehet a Frankenstein-direktíva
Jelentős módosításokkal, de megszavazta csütörtökön az Európai Parlament azt az irányelvet, amelynek révén az Európai Unió szolgáltatást végző cégei számára lehetővé válhat, hogy bármelyik uniós tagországban tevékenykedjenek. Ez a magyar vállalkozások számára is új lehetőséget hozhat: az építőipari cégek, ingatlanügynökségek, tanácsadók vagy éppen fodrászok könnyebben jelenhetnének meg az uniós piacokon. A régi tagállamok némelyikében ugyanakkor félnek a versenytársaktól, főként a kelet-európai, így a magyar vállalkozásoktól.
A kakasok heréjét is megóvná az EU
Megszavazta a csirketartás feltételeit jelentősen megszigorító szabályt kedden az Európai Parlament. A szárnyasok körülményein javítani hivatott javaslat megtiltja a kakasok kiherélését és a csőrkurtítást, de rendelkezik kamerás csirkemegfigyelő rendszerről és a tyúkok számára ideális fényerősségről is. Az elfogadott szabályok aggasztják a magyar baromfitartókat.
Tízezrek tüntettek a Frankenstein-direktíva ellen
Több tízezren tüntettek kedden Strasbourgban az uniós szolgáltatási irányelv ellen, amelynek az elfogadásáról kedden kezdődött vita az Európai Parlamentben. A nyugat-európai országokból érkezett tüntetők ugyanis attól tartanak, hogy ha a határok megnyílnak a jóval olcsóbb szolgáltatásokat nyújtó kelet-európai vállalkozások előtt, akkor ezek elveszik előlük a megrendelőket. A demonstráción szintén részt vevő magyar szakszervezeti aktivisták viszont a magyar munkavállalókat féltik.
A holokauszt áldozataira emlékeznek világszerte
A világ 200 országában emlékeznek pénteken a holokauszt közel 11 millió áldozatára. Az ENSZ tavaly nyilvánította az Auschwitz-Birkenau haláltáborok felszabadításának évfordulóját nemzetközi emléknappá. Budapesten többek között a Holokauszt Emlékközpontban és a Parlament előtt tartanak rendezvényeket. A Parlamentben tartott megemlékezésen a kormányfő elmondta: a holokauszt áldozatai és cinkosai egyaránt magyarok voltak. Szili Katalin házelnök szerint Európában újra megjelent az antiszemitizmus.
Rumsfeldet is meghallgatná az EP a CIA-börtönökről
A legfelsőbb amerikai vezetés több tagját is maga elé idézné az Európai Parlament CIA-börtönök ügyét vizsgáló bizottsága - legalábbis ezt indítványozta a testület alelnöke. Sarah Ludford kezdeményezését ugyanakkor többen naivnak minősítették.
A Parlamentben is hiába gyűjtik a kupakokat
Még a Parlamentben is gyűjtik a műanyag üdítős palackok kupakjait, mert úgy tudják, ezzel hozzásegítenek valakit egy kerekes székhez. Azt azonban senki nem tudja, pontosan kinek a részére gyűjtenek. Egy elektromos kerekes székhez hatalmas mennyiségű, körülbelül 25 tonnányi kupakra lenne szükség, ezért feltételezhetően nem valódi felhívásról van szó, hanem egy úgynevezett hoax vezette félre a jó szándékú gyűjtőket.
Interneten is dolgoznak az emberkereskedők
Egyre bővül az emberkereskedelem Európában - állapította meg az Európai Parlament elé nemrég benyújtott jelentés, amely szerint nem járt eredménnyel a szexrabszolgák számának csökkentését és az emberkereskedelem megakadályozását célzó EU-s kampányok, kezdeményezések sora. Ez többek között a virtuális szex terjedésével magyarázható. A jelentés szerint megoldást részben az jelentene, ha az emberkereskedők ellen tanúskodó külföldi áldozatok tartózkodási engedélyt kapnának. Ez egyelőre Magyarországon sincs így.
Jobban védené a cukorgyártókat az EP
Az Európai Bizottság döntésével szemben kisebb árcsökkentést kezdeményez az Európai Parlament. A képviselők a bizottságnál jobban támogatnák a termelőket. Az EP ugyanakkor a cukorimportot is szigorúbban ellenőrizné, ugyanakkor évi 200 millió euróval segítené a cukorreform által negatívan érintett Unión kívüli országokat.
Nem tetszik az uniós büdzsé az Európai Parlamentnek
Az Európai Parlament (EP) jelenlegi formájában elutasította az Európai Unió (EU) 2007-2013-as időszakra vonatkozó költségvetési megállapodását, így újabb egyeztetésekre lesz szükség. Az EP szerint a büdzsétervezet nem szolgálja a kitűzött célok elérését.
EP-bizottság vizsgálja a CIA-börtönök ügyét
Bizottságot hozott létre az állítólagos európai CIA-börtönökkel kapcsolatos állítások kivizsgálására az Európai Parlament. A bizottságnak négy hónap múlva jelentést kell tennie.
Mégsem szavazhatnak a bevándorlók az EU-ban
Elutasította az Európai Parlament (EP) azt a javaslatot, amely szavazati jogot adott volna az Unióban élő, de a tagország állampolgárságával nem rendelkező bevándorlóknak az európai, nemzeti és a helyhatósági választásokon.
Az Európai Parlament is Guantánamo bezárását sürgeti
Angela Merkel német kancellár után az Európai Parlament is sürgette pénteken a guantanámói hírhedt amerikai börtöntábor mielőbbi bezárását.
Büntetnék a hőzöngő EP-képviselőket
Megregulázná a rendbontó EP-képviselőket egy francia zöldpárti politikus. A rossz magaviseletű képviselőt akár 10 napra is felfüggeszthetnék, ez idő alatt nem járhatna dolgozni és napidíjat sem kaphatna. Az Európai Parlamentben mindennaposak a rendbontások, gyakori, hogy a képviselők kiabálnak vagy járkálnak az ülésteremben, transzparenseket tartanak fel. Előfordult már, hogy képviselők dulakodtak a parlament épületében egy abortuszkiállítás miatt.
A Kossuth téren is lehet bulizni Szilveszterkor
Este nyolctól hajnali kettőig tartó program várja azokat, akik úgy döntenek, hogy idén a Parlament előtt szilvesztereznek. Több zenekar fellép a Kossuth-téren felállított színpadon, éjfél után pedig tűzijáték lesz.
Megnyitották a Parlament előtti jégpályát
Csütörtöktől az év hátralévő napjaiban ingyen lehet korcsolyázni a Parlament előtti műjégpályán. Az 1500 négyzetméteres jégfelületen egyszerre körülbelül 500 korcsolyázó fér el.
Szennyezőanyag-szűrő kerülhet 2008-tól a dízelautókra
Az Európai Bizottság szerdán elfogadta, hogy 2008 végétől a dízelüzemű autók csak szennyezőanyag-szűrővel közlekedhessenek az EU területén. A döntést az úgynevezett Euro-5 norma keretében hozták, amely a levegőszennyezésből eredő halálesetek csökkentését célzó környezetvédelmi csomagterv része. A javaslatot a tagállamok és az Európai Parlament is megvitatja még.
Hátrányos helyzetű gyerekek karácsonyoznak a Parlamentben
1400 általános iskolás gyermeket lát vendégül az idén először egész vasárnap a Parlament hagyományos gyermekkarácsonyi ünnepén. A rendezvényen árvízkárosult, nagycsaládban nevelkedő és hátrányos helyzetű gyerekek ünnepelhetnek.
Borrell szerint a jelenlegi javaslat időveszteség
Az Európai Parlament álláspontja szerint időveszteség tárgyalni a következő hétéves európai uniós költségvetésre vonatkozó legfrissebb javaslatról, de a képviselőtestület hozzáállása rugalmas, és amint megszületik az egyezség a tagállamok között, az EP akkor alakítja ki véleményét - hangoztatta csütörtökön este Brüsszelben az EP elnöke, az EU-tagországok állam- és kormányfői találkozójának helyszínén tartott sajtóértekezleten.
Az Európai Parlament is kutat a CIA-börtönök után
Vizsgálóbizottság felállításáról döntött az Európai Parlament az állítólagos európai CIA-börtönök ügyében. A testület az Európa Tanács hasonló célból indított vizsgálatával párhuzamosan nyomoz majd.
Az unióban is évekig őrzik a hívásadatokat
Az Európai Parlament szerdán jóváhagyta azt az uniós jogszabályt, amely előírja a tagállamok távközlési cégeinek a telefonálási adatok és internetcímek fél-két évig való megőrzését arra az esetre, ha azokra szükség lenne terrorista tevékenység vagy más súlyos bűncselekmények kivizsgálásához.
Hiába köteleznék alvásra a sofőröket
Hiába írna elő a jelenleginél is hosszabb pihenőidőt a kamionsofőröknek az Európai Unió, a fuvarozással foglalkozó cégek a jelenlegi előírásokat sem tudják betartani. A kamionos cégek között akkora a konkurenciaharc, hogy inkább kifizetik a büntetést a hatóságnak, ha ez az ára annak, hogy a rakomány időben célba érjen.
A BBC dicséri a magyar Parlamentet
A magyar Parlament szépségeit ecseteli a BBC európai ügyekre szakosodott újságírója, aki múlt héten járt Budapesten, hogy tudósítson az uniós büdzséről szóló tárgyalásokról. A tudósító szerint az angol törvényhozás épülete elhalványul a magyar mellett.
Matekból vizsgáztatnák az idősek Göncz Kingát
Megbuktatták matematikából Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztert egy rögtönzött színielőadáson az idősotthonok lakói és dolgozói, akik a Parlament előtt tüntettek a szociális ellátó intézményeknek járó állami támogatás változása miatt. A Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete szerint sokkal kevesebb pénz jut jövőre az idősotthonoknak, a minisztérium viszont azt állítja: mindössze annyi történik, hogy igazságosabbá próbálják tenni a rendszert.
Megszületett az EU 2006-os költségvetése
Brüsszelben sikerrel zárult az Európai Unió 2006-os költségvetéséről folyó egyeztető tárgyalás a tagországok kormányait képviselő tanács és az Európai Parlament között. Ezek után nincs akadálya, hogy két hét múlva megszavazzák, majd az Európai Parlament és a tanács közösen aláírja az unió közös jövő évi költségvetését.
Újabb tüntetést szerveznek a szociális ellátók
Másodszor szervez tüntetést pénteken a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete a Parlament elé az idősellátás normatívájának csökkentése miatt; az esélyegyenlőségi minisztérium szerint viszont a tüntetés valódi szervezői nem a nyugdíjasok érdekeit védik, hanem saját hasznukat féltik - jelentették be az érintettek.
Zöldkártyát vezetnének be az EU-ban is
Brüsszel az amerikai zöldkártyához hasonló rendszer bevezetését tartaná kívánatosnak az EU-n kívülről érkező munkavállalók letelepedésének engedélyezésére. Az Európai Parlament magyar képviselői elutasítják a tervet: szerintük az uniónak nem kellene kifelé nyitni, amíg az új tagok polgárainak munkavállalását a régiek korlátozzák.
Öt új tagállamban 2008-ra lehet euró
Szlovénia, Észtország és Litvánia akár már 2007-ben, Ciprus és Málta pedig 2008-ban képes lehet leváltani saját valutáját az Európa Unió közös pénzére, ha tartják a felkészülés ütemét - mondta hétfőn Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt.
Európában "nem létezhet Guantánamo"
A jogállamiságot valló Európában nem létezhet Guantánamo - mondta Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának német elnöke. Ha bebizonyosodna, hogy Románia együttműködött a CIA-vel és léteztek titkos börtönök, minden szerződés ellenére megkérdőjeleződne az ország belépése az Európai Unióba.
Nincs megállapodás az uniós büdzséről
A tagországokat képviselő tanács és az Európai Parlament nézeteltérései miatt nem tudtak megállapodni péntek hajnalig tartó ülésükön a költségvetési ügyekért felelős uniós miniszterek a jövő évi EU-költségvetés számaiban.