Európai Parlament

címke rss

Hosszú ideig tartó válságra számít Trichet

Gazdaság2008.12.09, 16:35

A "világméretű gyengeség" és a "nagyon renyhe hazai kereslet" minden jel szerint kitart a mostani negyedévben és a következő néhány negyedévben is, majd utána fokozatos javulás várható, ha a körülmények megengedik - mondta az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet, az Európai Parlament gazdasági bizottságának meghallgatásán.

Uniós szinten segítené a kisvállkozókat az EP

Archívum2008.12.03, 20:21

Szeretné elérni az Európai Parlament, hogy az Európai Unió tagországai kötelező érvénnyel hajtsák végre minél több elemét annak a jogszabálynak, amelyet a kis- és közepes vállalkozások működéséről a héten fogadott el a szakminiszterek tanácsa - derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet a témáért felelős EP-képviselők, köztük Herczog Edit (MSZP) jelentéstevő, tartottak szerdán Brüsszelben.

Az EU felszabadítaná a munkavállalást

Gazdaság2008.11.28, 12:22

Az Európai Parlament elfogadta azt az úgynevezett kék kártya bevezetéséről szóló indítványt, amely az amerikai zöldkártya mintájára megkönnyíti a harmadik országokból érkező, magasan kvalifikált szakemberek uniós munkavállalását. Az EU kormánya pedig az unión belüli munkaerőáramlás teljes felszabadítását, az egyes régi tagországok által még fenntartott korlátozások felszámolását javasolja.

A Kossuth téri Mikulás zsákját is megcsapolta a válság

Itthon2008.11.24, 15:42

Idén is rendeznek Mikulásvárost a Parlament előtti Kossuth térre, annak költségvetése azonban a gazdasági válságra való tekintettel a tavalyinak csak kétharmada lesz. A Mikulás most decemberben - Gyurcsány Ferenc személyes kérésére - két héttel rövidebb megbízatást kap a kormánytól.

Büntetné az EU a nőknek kevesebbet fizető cégeket

Állás 20112008.11.19, 08:30

Ugyanazért a munkáért a nőknek ugyannyi bért kell kapniuk, mint a férfiaknak - véli az Európai Parlament jelentése, amelyet a strasbourgi plenáris ülésen, kedden fogadtak el. A szlovákiai magyar Bauer Edit saját kezdeményezésű jelentése egyebek között a nőket diszkrimináló cégek megbüntetését javasolja.

Maradnak a maastrichti kritériumok

Archívum2008.11.14, 15:18

Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése elé hétfő este kerülő jelentés - hasonlóan más uniós intézmények állásfoglalásaihoz - ragaszkodik ahhoz, hogy csak akkor csatlakozhassanak új EU-tagállamok az euróval fizető országok övezetéhez, ha teljesítik az úgynevezett maastrichti konvergencia-kritériumokat.

A vérfertőzés nem európai érték

Film2008.10.21, 12:34

Második alkalommal osztja ki szerdán az Európai Parlament a Lux-díjat, ami az európai értékeket legjobban közvetítő idei mozifilmnek jár. A három finalista között ott van Mundruczó Kornél már eddig is agyondíjazott Deltája, de kérdés, hogy van-e esélye egy Václav Havelről szóló dokumentumfilm, illetve egy belga bevándorló-dráma ellenében.

Gyerekbarátabb internetet akar az unió

Archívum2008.10.20, 10:01

Hétfő este folytat vitát, szerdán pedig szavaz Strasbourgban az Európai Parlament arról az előterjesztésről, amely támogatásáról biztosítja az EU "kormányának", az Európai Bizottságnak a javaslatát az internethasználat során szükséges gyermekvédelemről.