Európai Parlament
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Európai Unió
- Európa
- Európai Bizottság
- Orbán Viktor
- Brüsszel
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Sorra mondanak le a francia miniszterek
Újabb miniszterek lépnek ki Emmanuel Macron francia elnök kormányából. A kisebbik koalíciós pártot, a centrista Demokrata Mozgalmat (Modem) megrázó korrupciós botrány után a párt utolsó miniszterei is távoznak a kormányból, köztük a Modem elnöke, Francois Bayrou is. Macron Köztársaság Lendületben nevű pártja egyedül is többséget szerzett a nemzetgyűlési választásokon, de közben magának Macronnak is korrupciós botránnyal kell szembenéznie: az ügyészek vizsgálják tavalyi, Las Vegas-i útját, amelyre még az azóta megbukott szocialista kormány minisztereként utazott.
Betiltaná a szoftveres hátsó kapukat az Európai Parlament
Ezen felül kötelezővé tenné a végponttól végpontig tartó adattitkosítást is.
Újabb ügyben adta ki KGBélát az EP
Nem sokkal ez előtt másodjára is felfüggesztették Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogát. Erről a brüsszeli plenáris ülésen szavaztak ma az uniós képviselők. A sajtóban csak KGBéla néven emlegetett politikus ezúttal költségvetési csalást követhetett el, az ügye várhatóan a Központi Nyomozó Főügyészséghez kerül.
Újra felfüggeszthetik a jobbikos KGBéla mentelmi jogát
Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztésére tettek javaslatot Brüsszelben. A Jobbik európai parlamenti képviselője költségvetési csalást és okirat-hamisítást követhetett el. KGBéla nem először bukhatja el a mentelmi jogát: néhány éve az oroszoknak folytatott ügynöki tevékenysége miatt került a hatóságok célkeresztjébe.
Szijjártó: Terrorizmus miatt elítélt embert menteget az Európai Parlament
A kormány nemzetközi szervezetekhez fordul, mert elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartja, hogy az Európai Parlament (EP) Magyarországot támadó határozatában egy terrorizmus miatt elítélt embert menteget - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy budapesti sajtótájékoztatón.
Németh: Elképesztő, hogy az EU védelmébe vesz egy terrorizmusért elítélt migránst
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint elképesztő, hogy az uniós szerződés hetedik cikke szerinti eljárás Magyarország elleni megindításának előkészítéséről szóló határozatban az Európai Parlament menteget és védelmébe vesz egy terrorizmus miatt elítélt migránst.
Nemzetközi jogász: Nincs meg a brüsszeli többség a hetes cikkelyhez
Az előző napi szavazati arányok alapján nem kapna többséget az európai parlamentben az a kezdeményezés, hogy indítsák meg az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárást Magyarország ellen - közölte az M1 reggeli műsorában Tóth Norbert nemzetközi jogász.
A Tavares-jelentés után itt a Soros-jelentés
A Fidesz szerint " a bevándorláspárti Soros György folyamatos nyomásgyakorlása" ellenére az Európai Parlament képviselőinek jelentős része nem támogatta a "baloldal hazug rágalmait" és csak kiegyensúlyozott vizsgálatot fogad el a vitatott kérdésekben.
A hetes cikkely előkészítését kéri az Európai Parlament
A magyarországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament plenáris ülése, amelynek értelmében a testület megkezdi az előkészítését az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának Magyarországgal szemben.
Teljesen súlytalan lehet az EP-határozat
Az Európai Parlament baloldali és liberális frakciói az uniós szerződés hetedik cikke szerinti eljárás – Magyarországgal szembeni – megindítását kezdeményezik abban a beterjesztett javaslatukban, amelyről szerdán döntenek a képviselők Strasbourgban. Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy az Európai Parlament már sokadszorra lépi át a hatáskörét. Az Alapjogokért Központ szerint ugyanis semmilyen jogi kötőerővel nem bír az elfogadni tervezett határozat.