Európai Parlament
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Európai Unió
- Európa
- Európai Bizottság
- Orbán Viktor
- Brüsszel
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Aggódnak a Morvai által hívott külföldiek
Szomorúnak tartja a Parlament körüli kordont az egyik külföldi megfigyelő, akit a Morvai Krisztina nevével fémjelzett bizottság hívott meg Magyarországra. A megfigyelők elmennek a Fidesz megemlékezésére is.
Kitüntették Kern Andrást és Psota Irént is
Átadta a köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, továbbá a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit a Parlamentben. Az ünnepségen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint több párt képviselője is.
Változhat a netes zeneeladás az EU-ban
Megszavazta az Európai Parlament plenáris ülése kedden Strasbourgban Lévai Katalin (MSZP) jelentését a zeneművek több országot érintő terjesztéséről, illetve az internetes hozzáférhetőségről.
Államellenes tervekért tett feljelentést a Fidesz
Ismeretlen tettesek ellen államellenes és terrorcselekmények előkészülete miatt tett feljelentést a Fidesz. A párt a kormány erről szóló nyilatkozatai alapján tett feljelentést - ezzel a "hisztériakeltésnek" akarnak véget vetni, a Fidesz szerint ugyanis a kormány érvelése - többek között a Parlament fenyegetettségével - hiteltelen.
Járulékfizetésre köteleznék a borászokat
Literenként nyolc forintos járulékot kell termelőknek fizetniük a bor forgalomba hozatala után, ha elfogadják a képviselők az agrártárca sürgősséggel benyújtott törvényjavaslatát. Az Európai Parlamentben ugyanakkor a szőlőterületekért folyik a harc, mert az Európai Bizottság válogatás nélkül támogatná az ültetvények kivágását, még a jellegzetes borokat adó történelmi vidékeken is.
Cirkusz lett a kordonos meghallgatásból
Még abban sem tudtak megállapodni a pártok, hogy ki vezesse le a parlament nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságának együttes ülését, így még az előtt véget ért, hogy elkezdődött volna. Pedig fontos témákról lett volna szó: a Parlament elleni állítólagos támadási tervekről és valószínűleg a Teve utcai lövöldözésről is.
Elmarasztalták a CIA-járatok miatt a félrenéző tagállamokat
Tizennégy uniós tagállamot marasztal el az a jelentés, amelyet szerdán fogadott el az Európai Parlament. A titkos CIA-repülőjáratok és fogolyátadások ügyében készült jelentés szerint a jelzett tagállamok szemet hunytak a CIA törvénysértő tevékenysége felett.
Képviselői asszisztensként az EP-ben
Pulay Brigitta közel két éve él Brüsszelben. Egy évig egy lobbicégnél dolgozott, tavaly október óta pedig környezetvédelmi asszisztenseként Olajos Péter képviselő (MDF) munkáját segíti az Európai Parlamentben. Munkájáról és a brüsszeli életről számol be.
Kossuth téri tüntetők mentek a Parlamentbe
Szombaton több csoportban Kossuth téri tüntetők mentek a Parlamentbe. A tüntetők turistacsoportként jutottak be az épületbe, ahol azt akarták demonstrálni, szóba sem jöhet az épület megtámadása. A köztársasági őrezred jókora csapata kísérte őket.
Díszkerítéssel vennék körbe a Parlamentet
Százmilliárdos nagyságrendű, egy évtizedig tartó Belváros-átalakítást ígért Demszky Gábor főpolgármester és az ezúttal vele egyetértően nyilatkozó fideszes és szocialista polgármesterek. A sok vitát kiváltó Kossuth térre éjjel lezárható, díszkerítéssel körbevont színvonalas közparkot terveznek.