Európa

címke rss

Megmutatjuk, ezekben az európai országokban mennyi ember fertőződött meg a koronavírussal

Nagyvilág2020.03.23, 12:11

A magyar idő szerint délig közölt hivatalos adatok alapján.  

Így küzdött a világ vasárnap a koronavírus ellen

Nagyvilág2020.03.23, 07:53

Tovább nőtt a koronavírussal fertőzött emberek száma Magyarországon és a világ szinte minden országában vasárnap is. Szerencsére Olaszországban és Németországban is csökkent a fertőzöttek növekedésének üteme. Több országban szigorítják a már meghozott intézkedéseket.

Úgy elhúzzák civil szervezetek a kitoloncolási eljárásokat, hogy végül Európában maradnak a migránsok

Itthon2020.03.21, 11:55

Olyan sokáig el tudják húzni a migránsok kitoloncolási eljárását a civil szervezetek, illetve az ügyvédek, hogy végső soron Európában maradnak - mondta Tóth Norbert, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Már ezren halnak meg naponta Európában a koronavírus miatt

Nagyvilág2020.03.21, 11:37

Pénteken tovább tombolt világszerte a koronavírus-járvány. Magyarországon négyre emelkedett a halálos áldozatok száma, és 85-re a fertőzötteké. Heten már meggyógyultak. Estig Európában majdnem ezren haltak meg, csak ezen a napon. Egyre több országban mozgósítják a hadsereget és hirdetnek veszélyhelyzetet. A vírus nemcsak Európában, hanem minden kontinensen terjed, ezért rendkívüli intézkedések születnek. Pénteken megint rekordok dőltek: ma volt a legtöbb felfedezett koronavírusos eset, és a legtöbb haláleset, amióta a vírus felütötte a fejét.

Csökkenti a képminőséget a YouTube

Techbázis2020.03.20, 11:03

A Netflix is beleegyezett az átmeneti minőségrontásba.

Dél-Koreában karanténra köteleznek minden Európából érkezőt

Nagyvilág2020.03.20, 11:07

Ismét 100 alá csökkent az egy nap alatt regisztrált új koronavírus-fertőzöttek száma Dél-Koreában pénteken, a hét végétől pedig minden, Európából érkező embert 14 napos karanténra köteleznek.

Már többen haltak meg Európában, mint Ázsiában a koronavírus miatt

Nagyvilág2020.03.18, 13:46

A mai nap meghaladta a koronavírusos halottak száma Európában a 3400-at, ami több, mint ahányan a betegség szövődményeiben meghaltak Ázsiában.

Átlépte a 200 ezres lélektani határt a koronavírus-fertőzöttek száma

Nagyvilág2020.03.18, 13:42

Tavaly december óta több mint 200 ezren fertőződtek meg az új típusú koronavírusban, a halálos esetek száma pedig átlépte a 8 ezret. Amíg Kínában kezd csillapodni a kór, Európára most jönnek csak az igazán nehéz idők. A koronavírus terjedése átlépte a lélektani határt, összefoglaltuk a számokat.

Több száz új koronavírus-fertőzött lehet Magyarországon a következő napokban

Itthon2020.03.17, 22:53

A hétfői harminckilencről keddre ötvenre nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, ezzel a második szakaszába lépett a járvány. Jó hír ugyanakkor, hogy magyar tudósoknak sikerült izolálnia a koronavírust. A keddi nap komoly változásokat hozott a mindennapjainkban: számos rendkívüli intézkedés lépett életbe, így külföldi magánszemélyek kedd éjféltől nem léphetnek az ország területére, bezártak a mozik, a színházak, és a könyvtárak, valamint nagyon sok bolt és étterem is, 3 órakor. Olaszországban pedig a járvány ideje alatt sosem fertőződtek meg ilyen sokan egy nap alatt. Az Origo összefoglalója.

Így próbálják az országok fékezni a járvány miatti gazdasági zuhanást

Gazdaság2020.03.17, 11:45

Az elmúlt hetekben számos ország kormánya és jegybankja sietett olyan intézkedéseket hozni, melyekkel igyekeznek meggátolni, vagy legalábbis tompítani a koronavírus negatív hatásait. Az egyelőre beláthatatlan, hogy pontosan milyen károkra lehet számítani, de az eddigi döntések alapján az már elég világos, hogy szükség lesz a gazdaságélénkítésekre.

Koronavírus: Magyarországon is van halálos áldozat, döbbenetesen súlyos a járvány Olaszországban - összefoglaló

Itthon2020.03.15, 22:48

32-re nőtt a magyarországi koronavírusos megbetegedések száma vasárnap. Meghalt egy 75 éves magyar férfi, aki ezzel az első magyar áldozata a járványnak. Orbán Viktor miniszterelnök videóüzenetében kijelentette, hogy Magyarországnak továbbra sem áll módjában beengedni az Olaszországból érkezőket. Nem véletlenül, hiszen Olaszországban a járvány alatt nem haltak meg annyian, mint vasárnap. Napi összefoglalónk.

Jobb, ha tudod, ebbe a három európai országba be sem teheted a lábad a koronavírus járvány alatt

Life.hu2020.03.15, 09:49

Norvégia, Észtország és Litvánia úgy határozott szombaton este, hogy lezárja határait a külföldiek előtt. Lettország nem vezet be teljes határzárat, de felfüggeszti a nemzetközi tömegközlekedést - írja az MTI.

WHO: Európa vált a koronavírus epicentrumává

Life.hu2020.03.13, 18:37

Európába tolódott a koronavírus-világjárvány (pandémia) súlypontja annak nyomán, hogy a betegség miatti halálozások száma túlszárnyalta a globálisan - Kínán kívül - elhunytakét - közlöte pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója genfi sajtótájékoztatóján, amelyet videokonferencia formájában tartott.

1987 óta nem volt ilyen zuhanás a világ tőzsdéin

Gazdaság2020.03.13, 13:07

Hatalmas szakadások voltak csütörtökön a világ tőzsdéin, fokozva az eddigi részvénypiaci lejtmenetet. A londoni FTSE és az amerikai Dow Jones index egyaránt 1987 óta nem látott mínuszokat ért el.

Donald Trump: Az Egyesült Államok felfüggeszti az európai beutazások többségét

Nagyvilág2020.03.12, 16:29

Az Egyesült Államok 30 napra felfüggeszt minden beutazást Európából - jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerdán este a Fehér Házból.

Drámai mértékben terjed a koronavírus Európában

Nagyvilág2020.03.12, 12:45

Több kontinensre kiterjedő világjárványnak, azaz pandémiának minősítette a Kínából kiindult COVID-19 koronavírus-fertőzést szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Olaszországban az elmúlt huszonnégy órában csaknem kétszázzal, 827-re emelkedett a fertőzés halálos áldozatainak a száma, de Franciaországban, Spanyolországban, Németországban, Svájcban és egész Észak-Európában is az eddigi legtöbb diagnosztizált beteget jelentették. Figyelmeztető, hogy Szlovéniában két nap alatt több, mint duplájára nőtt a fertőzöttek száma. Az adatok változhatnak, de nagyjából 20 európai országban lett jóval több új fertőzött, mint eddig bármikor. ...

A hanyatló Nyugat-Európa példát vehetne a visegrádi országokról

Nagyvilág2020.03.10, 11:28

David Engels neves belga történész, egyetemi professzor a V4NA hírügynökségnek adott exkluzív interjúban pozitív, követendő példaként említi a visegrádi országokat a hanyatló Nyugat-Európával és a szétesőben lévő Európai Unióval szemben. Engels úgy véli, hogy csak az összefogás mentheti meg a közös európai civilizációt.

Letarolták hétfőn a világ tőzsdéit

Gazdaság2020.03.10, 09:03

A részvénypiacokat is elérte hétfőn az olajpánik, aminek eredményeként az olajárak 20-30 százalék közötti zuhanása mellett masszív eladási hullám uralta a tőzsdéket. Az európai börzék többsége 8-10 százalék közti mínuszban zárt, míg az USA-ban már a kereskedés is olyan hatalmas eséssel indult, hogy bekapcsolt az automatizmus, amely felfüggesztette a kereskedést.

Havi 1 milliárd eurót bukik az európai turizmus

Gazdaság2020.03.09, 12:16

Ahogy terjed a koronavírussal kapcsolatos félelem a világban, egyre nagyobb veszteségekeket szenved el az európai turizmus. Egy uniós tisztviselő szerint az iparág már most is havi 1 milliárd eurót veszít a járvány miatt.

Így fertőzi meg az embert a koronavírus

Tudomány2020.03.05, 11:37

Kínai kutatók atomi szinten azonosították azt a mechanizmust, hogy miként fertőzi meg az új koronavírus az embert, ami megmagyarázhatja a koronavírus felismerésének és fertőzésének molekuláris alapját, és hozzájárulhat új gyógymódok kifejlesztéséhez.

Mutálódott a koronavírus, két különböző törzs fertőz

Tudomány2020.03.04, 19:14

Egy mutációval két különböző törzse jött létre a koronavírusnak, állapították meg kínai kutatók. A tapasztalatok alapján az emberek többsége az agresszív változatot kapta el, azonban nagy valószínűséggel az enyhébb szimptómákat okozó törzs fog nyerni az evolúciós versenyben.

Így hatott eddig a koronavírus Európa gazdaságaira

Gazdaság2020.03.02, 13:29

Növekszik a koronavírus gazdasági hatása Európára, miután Olaszország északi régiójában drasztikusan megnőtt a fertőzöttek száma. A járvány igencsak megmozgatta a tőzsdéket, de egyre komolyabb makrogazdasági gondok is adódhatnak a járványból a kontinensen. 

19 európai országban van jelen bizonyítottan a koronavírus

Nagyvilág2020.02.28, 16:15

Újabb megbetegedések Németországban, az ország tizenhat tartománya közül hatban van legalább egy fertőzött. Az Egyesült Királyságban akár két hónapra is bezárhatják az iskolákat a koronavírus miatt.

14-re nőtt a halottak száma Olaszországban, Bécsben is kimutatták a koronavírust - összefoglaló

Nagyvilág2020.02.27, 14:19

Bár Kínában az egy hónappal ezelőtti szintre csökkent a koronavírus-járvány miatti napi halálozások száma, Európában egyre több országban bukkan fel a vírus, szerdán pedig már Dél-Amerikából is jelentettek egy beteget. A vírus csütörtökre megjelent már Romániában, Észtországban és Dániában is. Angliában újabb két beteget találtak. A Wizz Air kevesebb géppel repül Olaszországba. Szaúd-Arábia ideiglenesen lezárta a határait. Lombardia elnöke önként vonult karanténba, a milánói polgármesternek nem tetszik az üres város. Trump szerint nincs ok pánikra.

Tovább erősödik a járvány Olaszországban, kitört a német járvány, már 10 európai ország érintett a koronavírus-járványban

Nagyvilág2020.02.27, 03:46

Tovább terjed a koronavírus Olaszországban. Már 12-en haltak meg, a fertőzöttek száma szerda estére (ellentmondásos hírek után) elérte a 456-öt. Hétfőn 77, kedden 96 új fertőzöttet jelentettek, szerda este éjfélig 131-et erősítettek meg. Szerdáig a vírus már megjelent Ausztriában, Svájcban, Spanyolországban, Horvátországban, Görögországban,  Észak-Macedóniában és a legnépesebb német tartományban is. Franciaországban már a második ember halt bele a betegségbe. Litvániában rendkívüli állapotot vezettek be.Több száz turista, köztük öt magyar rekedt Tenerifén egy szállodában. Brazíliából is jelentettek megbetegedéseket, így a vírus megjjelent ...

Így terjed Európában a koronavírus - összefoglaló

Nagyvilág2020.02.26, 16:36

Olaszországban 50 ezer embert érint a két tartományban a koronavírus miatt vasárnap elrendelt vesztegzár. Az intézkedések ellenére azonban úgy tűnik, a fertőzés terjed, egyre több helyen jelenik meg a kontinensen. Olaszországban már 12-en meghaltak, a fertőzöttek száma 374. Horvátországban kedden jelent meg a betegség, ott már két fertőzött van. Ausztriában újabb 12 ember került karanténba, egy ember pedig a fertőzésbe hallhatott bele. Egy iskolát karantén alá helyeztek Bécsben. A Bécsben ápolt magyar nő jól van, nincs láza. Tenerifén több száz turista, köztük öt magyar van karanténban egy hotelben, ahol már négy fertőzöttről ...

Durva elbocsátás jön Európa legnagyobb bankjánál

Gazdaság2020.02.18, 13:19

Elmaradt a várakozásoktól az HSBC nyeresége, ráadásul a pénzintézet komoly átszervezést hajt végre a következő időszakban. Három éven belül akár 35 000 álláshelyet is megszüntethet Európa legnagyobb bankja.

Még sohasem volt ennyi szélerőmű a tengereken Európában

Gazdaság2020.02.12, 14:35

A WindEurope most közzétett adatai szerint az európai országok rekord mennyiségű tengeri szélerőművet telepítettek 2019-ben – írja a CNBC.

Már 11 halottja van a Ciara viharnak

Nagyvilág2020.02.11, 19:03

Az Európában tomboló erős szélviharok és heves esőzések miatt már legalább 11 ember halt meg. Több emberre fa dőlt rá, másokat a szél által leszakított tetődarabok találtak el. Több helyen mértek 200 km/órás szelet.

Így nyer teret az iszlám Európában

Nagyvilág2020.02.07, 12:17

Szó szerint teret nyernek, illetve foglalnak maguknak a bevándorlók Európában. Számos alkalommal az utca kellős közepén kezdenek el imádkozni, akár csoportokban is, vagy autós menetekben vonulnak, ezzel akadályozva a forgalmat. De az sem példa nélküli, hogy a muszlim buszsofőr félreáll az utasokkal együtt negyed órára, amikor imaidő van – hívja fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Európából is milliókkal támogathatják a palesztin terrorizmust

Nagyvilág2020.02.06, 15:27

Több európai ország által támogatott palesztin álcivil szervezetnek is van kapcsolata a Palesztin Nemzeti Felszabadítási Fronttal, amelyet az Egyesült Államok, az Európai Unió és Izrael terrorszervezetként tart számon – számolt be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség az amerikai Algemeiner Journal által nemrég publikált izraeli tanulmányra hivatkozva. Az NGO Monitor szerint éves szinten 100 millió dolláros összegről van szó.

Nincsenek biztonságban a keresztények Európában - térképen 286 támadás

Nagyvilág2020.01.28, 16:33

Vandalizmus, gyújtogatás, rongálás, lopás, hogy csak néhány bűncselekményt említsünk azok közül, amelyeket keresztény kegyhelyek ellen követtek el tavaly. Az amerikai Gatestone Institute elemzése szerint 2019-ben rekord számú, 3 ezer támadás történt az öreg kontinensen. A szervezet kutatása szerint a legtöbb támadást Franciaországban és Németországban követték el. Megemlítik azt is, hogy a muszlim bevándorlásnak is köze van a támadásokhoz, de anarchisták is kiveszik a részüket az atrocitásokból – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A cél továbbra is a magyar határ és Európa schengeni határának védelme

Itthon2020.01.24, 22:49

A Belügyminisztérium közleményben azt írta, hogy Magyarország célja továbbra is az, hogy megvédje a magyar határt és ezzel Európa schengeni határát az illegális migrációtól.

Egyre több migráns érkezik

Itthon2020.01.18, 23:31

Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szerint egyre több migráns érkezik, akik folyamatosan keresik a lehetőséget, hogy bejussanak Európába.

Migránsok millióit szabadíthatja Európára a szocialista kormány

Nagyvilág2020.01.17, 13:30

A tömeges illegális migráció erősödésével járhat, hogy a spanyol baloldali-bevándorláspárti kormány megkezdte az észak-afrikai birtokai határán lévő szögesdrót kerítések lebontását. A jobboldali ellenzék szerint az ország szuverenitását veszélyezteti a lépés, és egész Európa számára káros lehet ez a döntés. A sors iróniája, hogy a kerítést még a Zapatero vezette szocialista kormány építette, míg a mostani elvtársak már nem kérnek belőle.

A miskolci adventi villamos lett a legszebb Európában, de a budapesti se szégyenkezhet

Life.hu2020.01.04, 16:38

Az európai nagyvárásokban már-már hagyománynak számítanak az adventi időszakban feldíszített villamosok., melyek évről vére meg is mérettetnek. Idén kétszeres magyar sikernek is örülhetünk – írja az IPM.

Ezek voltak Európa legjobb részvénypiacai 2019-ben

Gazdaság2020.01.02, 14:11

Görögország, Oroszország és Olaszország részvénypiacai teljesítettek a legjobban tavaly Európában. Miközben számos bizonytalanság uralta a 2019-es évet a világban, ezek a piacok kimagaslóan jól szerepeltek a kontinensen.

Az USA-n kívüli piacok jövőre lenyomhatják az amerikai részvényhozamokat

Gazdaság2019.12.24, 16:43

Az elmúlt évtizedben az amerikai részvénypiac hozamai egyértelműen uralták a világpiacot. Ez a trend azonban most annak ellenére is megfordulhat 2020-ban, hogy az elemzők szerint az amerikai S&P 500 részvényindex továbbra is jól fog teljesíteni.

Magyarország egy keresztény alapokon nyugvó állam

Itthon2019.12.20, 17:36

December közepén kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatót tartottak a Magyar Tudományos Akadémián. A beszélgetés alapjául " A magyar állam karaktere" című kötetet szolgált, melyben a hazai tudományos élet legnevesebb képviselői osztják meg gondolataikat Magyarországról, illetve a magyar nemzet egészéről.

Európa érdeke a szorosabb technológiai és gazdasági együttműködés Ázsiával

Gazdaság2019.12.16, 17:44

Európának érdeke, hogy versenyképessége javításához minél szorosabb technológiai beruházási és gazdasági együttműködést alakítson ki Ázsiával - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Madridban az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) külügyminiszteri értekezletén.

Példát mutat Magyarország éghajlatvédelemben Európának

Itthon2019.12.12, 13:36

Gond nélkül tudja teljesíteni Magyarország az Európai Unió 2030-as klímacéljait, amelyet több nyugat-európai tagállam – például Németország, Írország és Luxemburg – nem tud elérni a meglévő intézkedésekkel. Emellett Magyarország egyetért az EU klímacéljaival, készen áll a klímaegyezmény aláírására, azonban a karbonsemlegesség vállalhatatlan terheket róna a magyarokra, ezért feltételei vannak.

Matteo Salvini: A jobboldal megmenteni akarja Olaszországot Európában, és nem kivezetni onnan

Nagyvilág2019.12.12, 10:28

A nehéz felfogásúak Európa igazi ellenségei, akik mindent elfogadnak, amit Brüsszel diktál - jelentette ki Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és az olasz jobboldali koalíció vezetője szerda esti parlamenti felszólalásában. A képviselőház után a szenátus is megszavazta Róma tervezett csatlakozását az Európai Stabilitási Mechanizmus (EMS) reformjához.

Már félmilliónál többen kértek menedéket Európában

Nagyvilág2019.12.02, 08:43

Összesen 516 ezer menedékkérelmet regisztráltak az idei első kilenc hónapban Európában, ami csaknem 10 százalékkal több a 2018 azonos időszakival összehasonlítva – ez derült ki az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) által közzétett jelentésből.

Európában nálunk él a legtöbb elhízott kisgyerek

Life.hu2019.11.26, 14:44

Szülőként fontos nagy hangsúlyt fektetni a gyermekek megfelelő életmódjára és a betegségek megelőzésére. A gyermekek első ezer napja határozza meg a későbbi egészséget, a teljes értékű életre való alkalmasságot. Születéskor ugyan hozunk magunkkal adott genetikai információkat, de a környezeti tényezők nagymértékben átalakíthatják ezeket.

Dübörög az európai mobilpiac

Techbázis2019.11.23, 19:14

Az idei harmadik negyedév során Európában nőttek a legnagyobb mértékben az eladások.

Saját mobilos chipet hozhat Európába az Oppo

Techbázis2019.11.23, 18:46

Levédette Európában a házon belüli mobilos lapkakészletét az Oppo.

Rekordévük van az európai startupoknak

Gazdaság2019.11.21, 14:18

Az európai startupok rekord mennyiségű kockázati tőkét vontak be eddig 2019-ben. Ráadásul egyre nagyobb számban jelennek meg 100 millió dollár fölötti finanszírozási körök. A befektetők elsősorban a kontinens technológiai szektorába öntik a pénzt.

Elképesztő drogháború közben ömlik a marokkói és dél-amerikai drog Nyugat-Európába

Nagyvilág2019.11.19, 14:33

Térképen mutatja be a V4NA nemzetközi hírügynökség, hogy Európa egyes országaiban mekkora üzlet a drog, hol, miből fogy a legtöbb az átalakuló európai kábítószerpiacon. Európában az elmúlt években a marokkói kannabisz, a dél-amerikai kokain és a közel-keleti heroin mellett egyre nagyobb teret kaptak a kontinensen gyártott MDMA- és amfetamin származékok, és a Kínából importált dizájner-drogok.

Elárasztották a kínai tehervonatok az öreg kontinenst

Gazdaság2019.11.18, 13:26

Az év első tíz hónapjában a tavalyinak másfélszeresére nőtt a Kínából Európába tartó tehervonat szerelvények száma.

Kövér László: A V4-ek véleménye ma megkerülhetetlen Európában

Itthon2019.11.18, 16:25

A visegrádi négyek véleménye mára megkerülhetetlenné vált Európában, aminek oka kiváló együttműködésük, amelyben mindig a közös álláspontokat keresik, nem pedig a vitás kérdéseket mélyítik - jelentette ki Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke hétfőn Prágában a cseh, a lengyel a magyar és a szlovák parlament házelnökeinek találkozóján.

Orbán Viktor: Közép-Európa lesz Európa jövője

Itthon2019.11.17, 13:23

Kellő szerénységgel, de 30 év teljesítményének önbizalmával és az európai helyzet ismeretében mondhatni, hogy 30 éve még azt gondoltuk, Közép-Európa jövője Európa, de ma már azt látni, hogy "mi vagyunk Európa jövője", és "készen is állunk erre a küldetésre" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Prágában a bársonyos forradalom 30. évfordulójának alkalmából rendezett megemlékezésen.

Európába jön a növényi hamburger

Gazdaság2019.11.12, 15:44

Az amerikai Burger King és a holland The Vegetarian Butcher Európában is elindítja a húsmentes húspogácsát tartalmazó Whopper szendvicset – összegzi az ABC News.

Edmund Stoiber: Magyarország helye az újraegyesített Európa közepén van

Nagyvilág2019.11.11, 19:22

Edmund Stoiber volt bajor tartományi kormányfő azt mondta, Magyarország helye az újraegyesített Európa közepén van. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) tiszteletbeli elnöke ezt a Die Weltnek mondta egy interjúban, amely hétfőn jelent meg a német konzervatív lap hírportálján.

Vasárnap végre kisüt a nap

Itthon2019.11.09, 16:38

Szombaton egész este esős lesz az idő az országban, vasárnapra azonban felszakadozik a felhőzet, és akár a nap is kisüthet. Napközben akár 16 fok is lehet.

Több mint kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a bűnszervezet

Itthon2019.11.07, 13:40

Nem akartak ÁFA-t fizetni, ezért hamis számlákat írattak, ezzel több mint kétmilliárd forintos hátrányt okozva a magyar államnak. Az ügyészség az egész bűnszervezet ellen vádat emelt.   

Alvó terrorsejteket hoznak létre Európában a terroristák

Nagyvilág2019.11.07, 12:15

A Szíriába és Irakba érkezett külföldi terroristák a vereség után hazatérve "alvó sejteket" hoznak létre Európában, és "autonóm dzsihádra" ösztönzik harcostársaikat - figyelmeztetett csütörtökön Taskentben Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője.

Végleg bezár a Miniversum - Újdonságokkal búcsúzik Budapesttől Európa egyik leglátványosabb kiállítása

Life.hu2019.11.06, 17:09

A Budapest belvárosában látható Miniversum Közép-Európa leglátványosabb vasútmodell kiállítása, ami közel hatéves működése óta félmillió látogatót vonzott. A folyamatos mozgásban levő, gigantikus méretű terepasztal 2020. január 31-én búcsúzik a közönségtől, de a zárásig még rengeteg újdonsággal készülnek: ismert filmjelenetekkel a Mátrixtól a Jokerig, exkluzív fotókiállítással az építésről és a kezdetekről, valamint különleges, karácsonyi installáció is bekerül a miniatűr világba.

Európából bevándorolt ősemberek fogaira bukkantak egy izraeli barlangban

Tudomány2019.11.06, 11:35

Negyvenezer évvel ezelőtt Európából érkezett ősemberek fogaira bukkantak a Galilea nyugati részén található Manot-barlangban izraeli régészek.

V4NA: Veszélyes lehet az Iszlám Állam harcosainak a hazatelepítése Európába

Nagyvilág2019.10.24, 11:48

Egyre többször kerül szóba az Iszlám Állam soraiban harcolt migráns hátterű dzsihadisták visszatérése Európába. Több példa is mutatja, hogy szinte megoldhatatlan kihívás elé állítja az európai országok társadalmait az integrációjuk, és szintén vita van a büntetésük mértékéről is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megváltoztatja a nevét egy európai ország

Gazdaság2019.10.17, 22:32

A holland kormány úgy döntött, hogy az országot az eddig használatos "Holland" helyett nemzetközi viszonylatban is nevezzék úgy, ahogy maguk is hívják, azaz Nederlandnak.

Óriási balliberális fölény van az uniós fővárosokban

Itthon2019.10.15, 18:39

A vasárnapi önkormányzati voksoláson gyakorlatilag kettészakadt az ország a választói magatartást illetően: míg vidéken a Fidesz-KDNP pártszövetség elsöprő győzelmet aratott, több mint kétharmaddal nyert az országban, addig Budapesten az ellenzék szerepelt jobban. Bár a legutóbbi választásokhoz képest meglepő lehet a mostani végeredmény, az európai és a tengerentúli nagyvárosokban jó ideje a liberális-baloldali erők, míg vidéken a jobboldali-konzervatív pártok az erősebbek. Végigvettük, mi a helyzet az uniós fővárosokban, és szakértő segítségét kértük az elemzéshez. 

Orbán Viktor: Magyarország az Európához kapcsolódást adhatja a Türk Tanácsnak

Itthon2019.10.15, 13:38

Magyarország az Európához és az Európai Unióhoz kapcsolódást adhatja a Türk Tanácsnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bakuban, a Türk Tanács VII. csúcstalálkozóján.

Ezekben a városokban élnek a szupergazdagok

Gazdaság2019.10.10, 21:27

A világ leggazdagabbjainak közel 20 százaléka a Föld mindössze 10 városában él. Ráadásul a tavalyi top10-es listán szereplő városok közül csupán egy olyan volt, ahol csökkent a számuk, a többiben mind növekedés volt tapasztalható – derül ki egy friss jelentésből.

Már tesztelik az elektromos autók fő hátrányának ellenszerét

Gazdaság2019.10.09, 21:30

Az elektromos járművek jelentősen csökkenthetik az üvegházhatású gázok kibocsátását, legalábbis elméletileg. A széles körű elfogadásuk előtt álló kihívások azonban továbbra is komolyak: az akkumulátorok drágák, a töltőállomások száma kevés és messze vannak egymástól, továbbá az újratöltés sokkal több időt vesz igénybe, mint a benzintartály feltöltése. Izrael és Svédország most egy új módszerrel kísérletezik az elektromos autók komfortosabb használata érdekében.

Hat magyar város is bekerült Európa kulturális és kreatív városai közé

Life.hu2019.10.09, 14:22

Hat magyar város, Budapest, Győr, Veszprém, Pécs, Szeged és Debrecen is bekerült harminc európai ország legtöbb kreatív és kulturális lehetőséget rejtő 190 városa közé - közölte az Európai Bizottság kedden.

Művészmozi rajongó? Ezt a fesztivált imádni fogja!

Travelo2019.10.09, 08:25

Európa-szerte több mint 700 filmszínház, köztük 28 magyar művészmozi csatlakozott a vasárnapi Európai Art Mozi Naphoz.

Kövér: Az 1848-49-es szabadságharc erőt adott, hogy felülkerekedhessünk a XX.-XXI. század kihívásain

Itthon2019.10.06, 19:08

Az 1848-49-es szabadságharc erőt adott, hogy a magyarság felülkerekedhessen a XX.-XXI. század kihívásain - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a romániai Oklándon tartott hálaadó Istentiszteleten az aradi tizenhármak és társaik mártíriumára emlékezve vasárnap.

Az idei volt a legmelegebb szeptember a Földön

Tudomány2019.10.05, 19:40

Európai klímakutatók adatai szerint az idei volt a legmelegebb szeptember a Földön azóta, hogy a Copernicus Climate Change Service (C3S) 1981-ben elkezdte rendszeresen feljegyezni az időjárási adatokat.

Nagy menetelés előtt állhat az európai részvénypiac

Gazdaság2019.10.03, 14:32

Az európai részvénypiac 6 százalékot erősödhet a következő hónapokban – közölte legfrissebb jelentésében a Bank of America Merrill Lynch. Ráadásul mára egyre több amerikai bank látja úgy, hogy érdemes beszállni az öreg kontinensen.

A migránsok ellenőrzés nélküli szétosztásával embercsempészek és terroristák jutnak Európába

Itthon2019.09.28, 10:35

A Franciaország, Németország, Olaszország és Málta között született megállapodás nem tartja tiszteletben a dublini egyezményt, mert minden migránst azonnal a szárazföld belsejébe vinne - mondta a máltai megállapodásról Szomráky Béla Olaszország-szakértő szombaton az M1 Aktuális csatornának adott interjúban.

V4NA: Bizonyított, hogy az Iszlám Állam a migránsokkal szivárog be Európába

Nagyvilág2019.09.25, 16:08

Bár az Iszlám Állam katonai értelemben vereséget szenvedett, mindössze annyi változás történt, hogy ezentúl nincs területhez kötve. A szervezet terroristái a bevándorlást használják, hogy a szír migránstáborokban kiképzett katonáikat Európába juttassák és a balliberális erők, mint az új olasz kormány a kezükre játszanak ebben – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Kovács Zoltán: Az első lépés az európai határok megvédése

Nagyvilág2019.09.23, 15:09

Az első lépés az európai határok megvédése, és azok hazaküldése, akik jog nélkül tartózkodnak Európában - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára Bécsben.

Tudod a fővárosát ennek a hét, kevésbé ismert európai országnak? - Kvíz

Archívum2019.09.17, 20:03

A főbb európai országok fővárosát vélhetően mindenki tudja, így tehát nem lenne igazi kihívás Franciaországra vagy Belgiumra rákérdezni. Helyettük most a kevésbé ismert államokra koncentráltunk.

Itt a legdrágábbak az albérletárak Európában

Archívum2019.09.17, 17:10

Az európai középmezőny alsó felében helyezkedik el Magyarország az albérletárakat tekintve.

Tudja-e, hogy elveszett kontinens rejtőzik Európa alatt?

Tudomány2019.09.12, 11:14

A több száz millió éve létezett „Nagy-Adria" az ősi szuperkontinensről, Gondwanáról szakadt le.