Európa Kulturális Fővárosa

címke rss

Olyan erő van bennünk, hogy nem veszíthettünk

Itthon2019.01.14, 17:22

„Nem fesztiválvárost akarunk létrehozni Veszprémből. Nem az a cél, hogy minden utcasarkon művészekkel találkozzunk, akik különböző produkciókat adnak elő. Azt szeretnénk, ha sokkal inkább ez egy közösségfejlesztő program lenne” – mondta Porga Gyula, Veszprém polgármestere, miután kiderült, hogy Veszprém lesz Európa kulturális főváros 2023-ban. A pályázatuk lényege az összefogás, a korlátaik, határaik leküzdése volt. Balatoni és bakonyi önkormányzatokkal, gazdasági- és civil szervezetekkel fogtak össze, hogy – ahogyan mondta – lebontsák a falakat, és együtt dolgozzanak a célért. Az elején – három éve – még nem sokan hittek abban, hoggy ...

Ezekért utazzon idén Európa két kulturális fővárosába!

Travelo2019.01.05, 12:34

Az Európa kulturális fővárosa program 1985-ben indult, és Athén volt az első, amely elnyerte ezt a címet. Az Európai Unió által adományozott rangot egy évre kapja meg a kontinens egy vagy két települése. Ez alatt az idő alatt nemcsak arra van lehetőségük, hogy megmutassák magukat a világnak, hanem arra is, hogy felfuttassák a helyi turizmust. 2019-ben két kulturális fővárosa lesz Európának, az egyik a bolgár Plovdiv, a másik az olasz Matera.

A veszprémiek utcabállal ünneplik az EKF győzelmet

Travelo2018.12.22, 08:29

Veszprém városa három éves felkészülés után nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ra, a győzelmet pedig egy hatalmas bulival ünneplik meg. A programok ma este, azaz december 22-én, este 18.00 órakor az Óváros téren kezdődnek, áll a www.veszprem.hu oldalán, az esemény faceboook oldalának információi alapján.

Veszprém pályázatát támogatják az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre

Life.hu2018.12.15, 10:20

Veszprém pályázatát támogatja az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre a projekt független nemzetközi szakértői testülete, amelynek döntését pénteken jelentették be Budapesten.

Veszprém lehet Európa Kulturális Fővárosa

Kultúra2018.12.14, 21:02

Veszprém pályázatát támogatja az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre a projekt nemzetközi szakértői testülete.