észak-koreai politika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Észak-Korea
- Kim Dzsongun
- Kim Dzsongil
- Dél-Korea
- koreai konfliktus
- legfrissebb
- legrégebbi
Vidraprém kucsma árulkodik Kim Dzsong Il utódjáról
Újabb egyértelmű jelzés utal arra, hogy valóban a legkisebb fia örökli majd Észak-Korea vezetését Kim Dzsong Iltől. A dél-korai lapokban olyan fotók jelentek meg, amelyeken a fiú is apja ikonikus fejfedőjében, egy vidraprém kucsmában mutatkozik.
Titkos videofelvételt készítettek az éhező észak-koreai katonákról
Már az észak-koreai hadsereget is elérte az éhínség az ausztrál ABC televízió szerint, amely egy állítólag Észak-Koreában forgatott, exkluzív leleplező felvételt mutatott be az éhezőkről. A felvételen pártkatonák követelnek rizst kereskedőktől a hadsereg számára, egy kitakart arcú katona pedig arról beszél, hogy egységének fele alultáplált.
A Facebookon állt ki a demokrácia mellett Kim Dzsong Il unokája a dél-koreai sajtó szerint
A demokráciát választaná a kommunizmus helyett az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Il unokája egy neki tulajdonított Facebook-bejegyzés szerint.
Meghalt Kim Dzsong Il észak-koreai vezető
Hatvankilenc éves korában meghalt Kim Dzsong Il, Észak-Korea vezetője, az állami hírügynökség szerint egy vidéki útján, a vonaton érte a halál. Utódja legkisebb fia, Kim Dzsong Un lehet. A halálhírt az észak-koreai állami televízió bemondója könnyek között jelentette be hétfőn. A bejelentés után magasabb készültségbe helyezték a dél-koreai haderőket.
A titokzatos kucsmás fiú válthatja a meghalt diktátort Észak-Koreában
Versben és dalban is megénekelték már a "Nagy Utód", Kim Dzsong Un nagyságát, aki hétvégén az elhunyt apja, Kim Dzsong Il helyére léphet Észak-Koreában. A huszonéves, kövérkés fiatalember szinte a semmiből bukkant elő egy évvel ezelőtt, azóta pedig gyors kiképzést kapott apjától, a betegeskedő diktátortól. Az állami média támogatja, de kérdés, hogy a hadsereg is felsorakozik-e mögötte.
Tömegek bőgnek az utcán Észak-Koreában - videó
Helyszíni beszámolók szerint az észak-koreai fővárosban tömegek fakadtak sírva az utcán az ország vezetője, Kim Dzsong Il halálhírének bejelentése után. Ezt mutatja be az alábbi, internetes videómegosztókra kikerült felvétel is.
Megvillantja-e erejét az új észak-koreai diktátor?
Észak-Koreának összeomlást jósoltak az országot ismerő szakértők arra az esetre, ha váratlanul meghal a sztálinista ország diktátora. A kommunista állam jövője most attól függ, milyen gyorsan zár össze az új vezér mögött a régi hatalom, és hogyan találják meg a helyüket Kína és az USA között. A rendkívül zárkózott ország ismerői szerint lehetséges, hogy az új vezér valamilyen erőfitogtatással fog indítani.
Bácsikájával és tábornokaival osztozkodik a hatalmon Észak-Korea új ura
Egyszemélyi diktatúra helyett egy hatalmi klikk fogja tovább vezetni Észak-Koreát - értesült a Reuters. Kim Dzsong Un, az elhunyt diktátor fia ugyanis még nem elég tapasztalt, hogy egymaga vezesse az országot, ezért apja rendelkezéseinek megfelelően nagybátyja és a hadsereg tábornokai osztoznak vele a hatalmon.
25 másodpercig gyászolta az ENSZ Kim Dzsong Ilt
Egy perces néma csöndre kérte az ENSZ-közgyűlést levezető elnök a tagállamok képviselőit Kim Dzsong Il észak-koreai vezető halála miatt. A nyugati delegációkat ez felbosszantotta, sokan bojkottálták a végül csak 25 másodpercig tartó tiszteletadást.
Sűrű hóesésben kezdődött Kim Dzsong Il temetése
Könnyezve kísérte apja, Kim Dzsong Il koporsóját Kim Dzsong Un a december közepén elhunyt észak-koreai vezető kétnapos temetési szertartásának szerdai kezdetén. A temetés pontos menetét nem közölték, külföldi delegációkat nem hívtak meg. A végső búcsú csütörtök délután lesz.