Esteban Ocon

címke rss
Meglepő helyről érkezhet Hamilton utódja a Mercedeshez

Meglepő helyről érkezhet Hamilton utódja a Mercedeshez

Az idei év eddigi legnagyobb sportszenzációját okozta, amikor kiderült, hogy Lewis Hamilton 2025-től a Ferrarinál folytatja pályafutását. A hétszeres világbajnok utódját még nem nevezték meg, a hírek szerint az Alpine pilótája esélyes lehet a helyére.

Óriási káosz az F1-es csapatnál, mindkét pilóta menekülni akar

Gphírek2024.01.16, 14:24

Az Alpine Forma-1-es csapatánál egyre nagyobb a fejetlenség és a káosz. Spanyol sajtóhírek szerint az előző idényben a konstruktőrök között hatodik helyen végző francia istálló mindkét versenyzője, Esteban Ocon és Pierre Gasly is távozni akar.

Csak ha muszáj, akkor áll szóba egymással a Forma-1-es csapat két pilótája

Gphírek2023.12.29, 11:32

Az Alpine két versenyzője, Esteban Ocon és Pierre Gasly közismerten nincsenek jó viszonyba egymással, ennek ellenére nagyobb összetűzés nélkül sikerült lehozniuk az első közös szezonjukat a francia istállónál. Gasly most elárulta, hogy milyen volt a kapcsolatuk az év során.

Teljesen megváltozik az F1-es csapat 2024-es autója a sorozatos kudarcok miatt

Gphírek2023.12.20, 09:42

A Forma-1-es Alpine csapatánál bejelentették, hogy a 2024-es versenyautó radikálisan megváltozik.

Az Ausztrál Nagydíj óta haragszik csapattársára a sértődött F1-es pilóta

Gphírek2023.12.02, 16:47

Az Alpine F1-es csapatának pilótája, Pierre Gasly még mindig bosszúsan gondol vissza az idei Ausztrál Nagydíjra, amely során csapattársa, Esteban Ocon hatalmasat hibázott.

Először volt ott a versenyen az F1-sztár új, szuperszexi barátnője - képek

Gphírek2023.11.30, 08:54

A Forma 1-es Alpine pilótájára, Esteban Oconra újra rátalált a szerelem. Ocon az év elején szakított Elena Berri olasz modellel, az Abu-Dzabi Nagydíjon pedig már a szuperszexi Flavy Barla mellett látták a pilótát.

Őrült szezon utáni teszt: George Russell a falnak csapódva zárta a Mercedes évét

Gphírek2023.11.29, 08:33

Az Alpint francia versenyzője, Esteban Ocon autózta a leggyorsabb köridőt a 2023-as Forma-1-es szezont lezáró abu-dzabi egynapos teszten, míg George Russell a falnak csapódva zárta a Mercedes évét.

Az F1-es pilóta kiborult: a zsúfolt versenynaptár miatt lett beteg

Gphírek2023.11.26, 08:51

Az Alpine pilótája, Esteban Ocon úgy érzi, hogy a láz, amivel küzd, összefüggésben van azzal, amilyen terhelést a Forma-1 zsúfolt versenynaptára a pilótákra ró.

A hétvége meglepetésembere büntetést kapott, döntöttek az Alonsót leidiótázó pilótáról is

Gphírek2023.11.04, 18:59

Esteban Ocont és Fernando Alonsót az ütközésükért, Lando Norrist és Cunoda Jukit pedig az időlimit be nem tartásáért hívták be a versenybírók vizsgálatra a Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj sprintkvalifikációja után.

Új neveket dobtak be, ők lehetnek az Audi F1-es pilótái

Gphírek2023.10.25, 11:57

Egyre komolyabban készülődik az Audi Forma-1-es csapata a 2026-os debütálásra, így nem meglepő, hogy már a lehetséges pilóták nevei is elő-előkerülnek.

Belehányt a sisakjába a Forma-1-es pilóta, így vezette végig a Katari Nagydíjat

Gphírek2023.10.10, 07:13

A katari Forma-1-es hétvégén Max Verstappen megszerezte harmadik világbajnok címét, azonban a Katari Nagydíj nem a holland idei 14. futamgyőzelméről marad emlékezetes, hanem arról, hogy a versenyzők a rekkenő hőség miatt komoly veszélyben voltak. Logan Sargeant, a Williams amerikai pilótájának fel is kellett adnia a versenyt, de kiderült az is, hogy a hetedikként célba érő Esteban Ocon a futam alatt belehányt a sisakjába.

Elérték a határt: több F1-es sztár kis híján elájult, Ocon elhányta magát, Albon kórházba került

Gphírek2023.10.09, 15:24

A versenyzők szerint a Forma-1 elérte a biztonságos versenyzés határát a 40 Celsius fokos hőségben rendezett vasárnapi Katari Nagydíjon, az pedig figyelmeztető jel, hogy többen is majdnem elájultak, hányingerrel és súlyos kiszáradással küzdöttek.

Így töltötték a nyári szünetet a Forma-1-es versenyzők

Gphírek2023.08.17, 13:34

  Volt, aki aktív kirándulással, más a vízben vagy a vízparton töltött a nyári szünetet, de akadt olyan Forma-1-es versenyző is, aki minden időt kihasznált arra, hogy formába hozza magát az alig egy hét múlva Hollandiában, Zandvoortban folytatódó szezonra. 

Darabjaira tört az ülése a csapattársán átrepült pilótának a Magyar Nagydíjon - videó

Gphírek2023.07.24, 08:59

Nem az Alpine kedve szerint alakult a 38. Magyar Nagydíj, ugyanis miután az időmérőn egyik pilótája sem tudott a legjobb tízben zárni, a futamon már a második körre kiesett Pierre Gasly és Esteban Ocon is egy nem akármilyen balesetnek köszönhetően.

Az egyik F1-es pilóta szerint ő csapattársként legyőzhetné Verstappent

Gphírek2023.06.22, 07:32

Az Alpine Forma–1-es csapatának francia pilótája, Esteban Ocon úgy gondolja, hogy azonos autót vezetve jó esélye lenne arra, hogy legyőzze a kétszeres világbajnok Max Verstappent.

Betartotta az ígéretét: traktorral vitte a több száz liter sört az F1-es csapatnak

Gphírek2023.06.13, 09:37

Teljesítette ígéretét a híres angol autós műsorvezető, Jeremy Clarkson. A bravúrja után ugyanis megkapta a rengeteg sört az F1-es csapat, a felvételekből ítélve hétfőn biztos nem maradtak szomjasak az Alpine-nál.

Max Verstappen: Párszor hozzáértem a falhoz is, de ez Monaco

Gphírek2023.05.28, 17:28

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat Monte-Carlóban, ezzel tovább növelte az előnyét a vb-pontverseny élén. A holland mögött Fernando Alonso, az Aston Martin spanyol versenyzője végzett másodikként, a dobogó alsó fokára pedig Esteban Ocon, az Alpine francia pilótája állhatott fel. A dobogósok értkelték a versenyt.

Óriási pofon a szenvedő csapatnak: a mezőny végére sorolták a pilótájukat

Gphírek2023.04.29, 13:40

Az azerbajdzsáni versenyhétvége során a sprintfutamon és a versenyen is a bokszutcából kell indulnia Esteban Oconnak. Továbbá a sprintkvalifikáción balesetet szenvedő Logan Sargeantnek ki is kell hagynia a sprintfutamot.

Öngyilkosnak nevezte riválisa manőverét az egyik pórul járt pilóta

Gphírek2023.04.03, 12:40

Esteban Ocon is azok közé tartozik, akik az Ausztrál Nagydíj utolsó körében vesztették el a pontszerző pozíciójukat, ám a francia mégsem az őt a falba küldő csapattársára haragszik.

Történelmi eltiltás szélén állt a saját csapattársát kiütő versenyző

Gphírek2023.04.02, 14:55

Mióta bevezették a büntetőpontok rendszerét, még egyetlen pilóta sem érte el azt a határt, ami egyfutamos eltiltást eredményez. Az Ausztrál Nagydíj végén okozott balesetéért Pierre Gasly viszont ezzel a következménnyel is számolhatott volna, ám öt órával a futam vége után végül úgy döntöttek, nem kap büntetést a francia.

Már a hétvégén megváltoztatják az F1-es szezon legtöbb vitáját kiváltó szabályt

Gphírek2023.03.30, 08:48

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az Ausztrál Nagydíjon kiszélesíti a rajtkockákat, ezzel is segítve annak az elkerülését, hogy Esteban Ocon és Fernando Alonso után egy harmadik pilóta is a büntetés sorsára jusson.

Elképesztő magyarázatot adott az Alpine a kabaréba illő hibasorozatára

Gphírek2023.03.06, 15:59

Hiába indulhatott a négy élcsapat mögül, a 9. helyről, végül nem szerzett pontot Esteban Ocon a Bahreini Nagydíjon. A francia be sem fejezte a futamot, de amíg versenyben volt, emlékezetessé tette azt – noha nem pozitív értelemben.

Az Alpine pilótája nem akar haverkodni új csapattársával, le akarja győzni

Gphírek2023.02.19, 11:34

Esteban Ocon, az Alpine Forma-1-es csapat pilótája kijelentette, hogy a továbbra is agresszívan fog versenyezni, és a csapattársát, Pierre Gasly is ugyanúgy le akarja győzni, mint bárki mást a mezőnyből. A francia pilóta azt is elmondta, hogy honfitársával sosem lesznek legjobb barátok, de erre nincs is szükség a sikerhez.

Titkolt betegségéről vallott a Forma-1-es pilóta

Gphírek2023.02.17, 13:23

Esteban Ocon az Alpine autóbemutatója után elárulta, hogy a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után egy vírus támadta meg tüdejét, amely miatt másfél hónapon át tartott, mire visszanyerte eredeti formáját.

Leleplezték az utolsó 2023-as versenyautót is a Forma-1-ben

Gphírek2023.02.16, 22:07

Tizedik, utolsó csapatként az Alpine is bemutatta idei járművét, az A523-at. A színtiszta francia csapat csütörtök este Londonban tartotta meg a ceremóniáját, és az is kiderült, hogy Jack Doohan lesz a szezon során a tesztpilótája.

Hazája védelmi miniszterének nevezte a remeklő pilótáját az Alpine csapatfőnöke

Gphírek2022.12.24, 16:01

Az idei teljesítményéért nagy dicséretet kapott Otmar Szafnauertől Esteban Ocon, aki nem tiltakozott az Alpine főnöke által adott új titulus ellen.

Alonso lustaságát szidja az előző csapattársa

Gphírek2022.11.29, 10:23

Esteban Ocon azt állítja, az Alpine-nál neki kellett végezni a munka túlnyomó többségét a szimulátorban és a marketing tevékenységekkel. Örül, hogy Alonso az Aston Martinhoz igazolt.

Alonsónak elege van a vele ütköző csapattársából, akinek kigyulladt az autója

Gphírek2022.11.13, 06:44

Fernando Alonso egyértelműsítette, hogy már nagyon várja az idei szezon végét, miután a Sao Pauló-i Nagydíj sprintfutamán ütközött csapattársával, Esteban Oconnal, és visszaesett a mezőny végére. Az eset miatt a kétszeres F1-es világbajnokot büntették, ám a francia pilóta is pórul járt, és a leintés után ki is gyulladt az autója.

Forma-1-es autóval érkezett a helyszínre az Aranylabda - videó

Gphírek2022.10.18, 18:36

Hétfő este került megrendezésre az Aranylabda díjátadó gálája, amelynek ezúttal fontos részét képezte egy Forma-1-es autó, hiszen Esteban Ocon volt a felelőse annak, hogy az Aranylabda megérkezzen a helyszínre. 

Sokkolóan magasabb fizetést fog kapni az ősi rivális mellé igazoló pilóta

Gphírek2022.10.15, 14:45

A Japán Nagydíj alatt hivatalossá vált, hogy Pierre Gasly távozik az Alpha Tauritól és 2+1 évre Fernando Alonso helyére érkezik az Alpine-hoz. Sajtóhírek szerint az átigazolással anyagilag is sokkal jobban jár a francia pilóta, ami segíthetett neki a döntés meghozatalában is.

Hamilton: Néha egyedül érzem magam

Gphírek2022.10.13, 15:59

Lewis Hamilton ismét megnyilvánult érzéseiről a közösségi médiában, és követőibe is igyekezett lelket önteni. Korábban a hétszeres világbajnok és Esteban Ocon is beszélt a Japán Nagydíjon vívott csatájukról.

Egykori csapata elgondolkodott az F1-ből távozó Ricciardo leigazolásán

Gphírek2022.10.12, 13:35

Otmar Szafnauer elárulta, hogy Daniel Ricciardo is szóba került, amikor el kellett dönteniük, hogy kit szerződtetnek a távozó Fernando Alonso helyére. Az Alpine csapatfőnöke bízik benne, hogy Esteban Ocon és Pierre Gasly ismét összebarátkoznak.

Alonso kifakadt: Mit műveltek velem egész évben?!

Gphírek2022.10.10, 18:05

A rekordot döntő spanyol pilóta így reagált az Alpine újabb botrányos döntése után, de csapattársa is részesült taktikai baklövésből, hiszen ő sem tudta, hogy vége a versenynek. A kétszeres világbajnok szerint csapata kétszer is nagyot hibázott a futamon, végül így is sikerült a hetedik helyen befejezni a Japán Nagydíjat.

Véget ért a Forma-1-es szappanopera: összeáll a nemzeti csapat

Life.hu2022.10.10, 22:18

Elsőre vad pletykának tűnt, de mára valósággá vált, hogy újabb nemzeti csapat alakult a Forma-1-ben.

Az optimista Alonso figyelmeztette Verstappenéket

Gphírek2022.10.08, 17:59

Fernando Alonso figyelmeztette az élmezőny pilótáit, hogy velük ellentétben az Alpine-nak nem lesz veszítenivalója a Japán Nagydíjon. Az enstone-iak pilótái elégedettek az időmérővel, és mindketten bizakodva várják a futamot.

Ocon büszke az Alonso elleni teljesítményére

Gphírek2022.09.27, 14:42

Úgy véli, Lewis Hamilton óta senki sem került ilyen közel a kétszeres bajnok szintjéhez csapattársként. Örülne, ha a megítélése kicsit jobb lenne.

Michael Schumacherét idéző sisakfestéssel vezet Monzában Ocon

Gphírek2022.09.09, 10:02

Gyerekkori hőse előtt tiszteleg Esteban Ocon azzal, hogy a hétszeres világbajnok sisakjára emlékeztető színvilággal és motívumokkal vezet az Olasz Nagydíjon. „Sok érzelem önt el, ahogy ránézek erre a sisakra. – mondta az Alpine francia versenyzője. – Michaelnek köszönető a Forma-1 iránti szenvedélyem és az, hogy egyre feljebb próbálok törni."

Micsoda véletlen: másolta a legendás előzést, miután beszélt az eredeti kivitelezőjével

Gphírek2022.09.01, 11:28

A Belga Nagydíjon Esteban Ocon megidézte Mika Häkkinen 2000-ben Michael Schumacheren bemutatott fantasztikus előzését, és elárulta, hogy a rajt előtt pont a finn volt az egyik, aki sok sikert kívánt neki.

Az Alpine-tól távozó Alonso csapattársa elmondta, kit igazolna a spanyol helyére

Gphírek2022.08.26, 20:54

Nem elképzelhetetlen, hogy megvalósul Esteban Ocon vágya, és barátja, Mick Schumacher lesz jövőre a csapattársa az Alpine-nál 2023-tól.

Pimaszul élcelődött az átigazolási balhén Ocon

Gphírek2022.08.08, 12:03

Az Alpine néhány nap alatt minden bizonnyal elveszít egy korábbi és egy potenciális jövőbeli világbajnokot, a jelek szerint jövőre Fernando Alonso és Oscar Piastri sem lesz Esteban Ocon csapattársa. Aki jelen állás szerint biztos az istállónál fog versenyezni 2023-ban, egy Instagram-posztban reagált a káoszra, miközben az Alpine vakarhatja a fejét, kit igazoljanak le az üres helyre. „Nem néztem a telefonom, zajlik valami?" – írta a Szardínián kikapcsolódó Ocon az Instagramra.

Fernando Alonso nagyon ideges a csapattársára az érthetetlen viselkedése után

Gphírek2022.08.01, 08:42

A Magyar Nagydíj tavalyi futamgyőztese ezúttal kétszer is a kétszeres világbajnok ellen fordult Mogyoródon. Esteban Ocon a rajtnál, majd egy bokszkiállása után is szándékosan feltartotta a spanyolt, mindkétszer komoly előnyhöz juttatva a riválisaikat.

Alonso cáfolta, hogy Vettel megüresedett helyére pályázna

Gphírek2022.07.29, 01:48

Fernando Alonso elárulta, nem célja, hogy jövőre átvegye Sebastian Vettel helyét az Aston Martinnál, és mivel az élcsapatoknál nincs szabad ülés, az Alpine projektjét akarja sikerre vinni. Rajta kívül más versenyzők is leszögezték, hogy nem váltanak zöld overálra.

Hamilton, Verstappen és Schumacher is búcsúzik a visszavonuló Vetteltől

Gphírek2022.07.28, 19:13

Számos jelenlegi és egykori pilóta, illetve csapat reagált Sebastian Vettel visszavonulásának hírére. A legtöbben szép szavakkal jellemezték a négyszeres világbajnokot, de akadt, aki a humort is belevitte a megnyilvánulásába.

Daniel Ricciardo úgy véli, hogy megtalálta az MCL36-os autó legnagyobb problémáját

Gphírek2022.07.27, 10:20

Daniel Ricciardo szerint abroncskezelési problémák állnak a hátterében, annak hogy képtelen egyenletes versenytempót tartani a McLaren MCL36-tal, és jóval rosszabb a teljesítménye a 2022-es szezon során, mint Lando Norrisnak. 

Ricciardo szerint Hamilton egyáltalán nem szimulált, amikor fájlalta a hátát

Gphírek2022.06.16, 15:53

Daniel Ricciardo szerint Lewis Hamilton egy kicsit sem színészkedett, amikor az Azeri Nagydíj leintése után láthatóan nehezen szállt ki az autójából. Az ausztrál pilóta úgy véli, a hétszeres világbajnok képességei a gyenge szezonkezdet ellenére sem koptak meg.

Alonso győzelemként éli meg hazai pontszerzését

Gphírek2022.05.23, 15:33

Noha a balul sikerült időmérő és a motorcsere következtében az utolsó helyről rajtolt, végül a kilencedik helyig fel tudott kapaszkodni a spanyol. Esteban Ocon szintén tökéletesnek értékelte a vasárnapját, és elmondása szerint, ha ráéreznek az egykörös tempóra is, Monacóban meglephetik az élmezőnyt is.

Őszintén beszélt gondterhelt múltjáról is a tavalyi Magyar Nagydíj győztese

Gphírek2022.05.19, 13:23

Esteban Ocon jelenleg a Forma-1 mezőnyének egy rendkívül stabil versenyzője, akinek 2024 végéig szerződése van az Alpine-nal. De 2018 végén, amikor Lawrence Stroll megvásárolta az akkori Force Indiát, még nem tűnt úgy számára, hogy a pályafutása jó irányba folytatódik.

Alonsóék miatt a gazdag ember gondjait kell megoldania az Alpine-nak

Gphírek2022.05.14, 13:45

Laurent Rossi elárulta, nincs könnyű dolguk, mivel Fernando Alonso és Esteban Ocon mellett előbb-utóbb a rendkívül tehetséges Oscar Piastrinak is lehetőséget kell adniuk. Az Alpine márkaigazgatója ugyanakkor hozzátette, hogy ezek kellemes gondok.

Kifakadtak a pilóták, miután az FIA nem módosított a balesetek helyszínén

Gphírek2022.05.08, 14:13

Többen kérdőre vonták az FIA-t a Miami Nagydíj szombati napja után, hogy a figyelmeztetés ellenére miért nem változtattak Carlos Sainz bukásának helyszínén, ahol aztán Esteban Ocon is falnak csapódott. Mások elnézőbbek a szövetséggel szemben, de a következő idényre ők is módosításokat várnak.

Alonso csapatának tartalékpilótája az F1-es bemutatkozás küszöbén

Gphírek2022.04.13, 17:57

Az utolsó pillanatig tervben volt, hogy Oscar Piastrit már a hazai nagydíjának egyik szabadedzésén is láthatjuk, az Alpine azonban végül nem kockáztatott a bevetésével. A csapat vezérigazgatója szerint azonban az ausztrál tehetség annyira remekül teljesít a szimulációkon, hogy már tényleg csak idő kérdése, hogy mikor próbálhatja ki élesben is az A522-t.

Ocont és főnökét sem zavarta a két Alpine értelmetlen párharca

Gphírek2022.03.28, 20:25

Első és második ránézésre is csak magával szúrt ki az Alpine, amikor engedte csatázni Fernando Alonsót és Esteban Ocont a Szaúd-arábiai Nagydíjon, ám sem az istálló csapatfőnöke, sem a francia pilóta nem gondolta úgy, hogy gond lett volna ezzel.

Nem sokon múlt, hogy ne Schumacheré legyen az egyetlen nagy baleset

Gphírek2022.03.27, 16:37

Esteban Ocon kis híján ugyanott szenvedett balesetet a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjének végén, mint korábban Mick Schumacher. A francia pilóta ennek kapcsán elismerte, hogy rengeteget kell kockáztatniuk, mások viszont felvetették, hogy ez már túl sok.

Megérkezett Alonso 2022-es autója, a rózsaszínre festett Alpine

Gphírek2022.02.21, 19:48

Párizsban, a Tokiói palotában rántotta le a leplet az Alpine az idei Forma-1-es versenyautójáról, az A522-esről. Legalábbis hivatalosan, a valódi kocsi ugyanis már Barcelonában, az első teszt helyszínén van, de azért erről is láthattunk rendereket.

Ocont majdnem megríkatta az őt kérdező riporter, miután 5 méteren múlt a dobogója

Gphírek2021.12.06, 12:14

Esteban Ocon nagyon szomorú volt a Szaúd-arábiai Nagydíj után, amiért az utolsó métereken bukta el élete harmadik F1-es dobogóját. Az őt kérdező riportert meg is kérte, hogy ne feszegesse a témát, mert sírni fog.

Alonso szerint az F1-nek jót tesz a sportág első kínai pilótájának érkezése

Gphírek2021.11.20, 10:33

Fernando Alonso és Esteban Ocon is örömmel vette tudomásul, hogy az Alfa Romeo Csou Kuan-jüt szerződtette 2022-re. Az Alpine versenyzői jól ismerik a kínai pilótát, ellentétben Valtteri Bottasszal, aki kijelentette, segíteni fogja leendő csapattársát a fejlődésben.

Räikkönent nem érdekli, a fiatalok kedvelik a netflixes F1-sorozatot

Gphírek2021.10.22, 16:45

Nem mindenkinek olyan lesújtó a véleménye a Netflix F1-es sikersorozatáról, a Drive to Survive-ról, mint Max Verstappennek, de az idősebb versenyzők elismerték, őket nem érdekli a tartalma.

Hamilton nagyon ideges, de a kiesést kockáztatta volna, ha megérzéseire hallgat

Gphírek2021.10.11, 09:05

Vagy defekt, vagy óriási tempóbeli visszaesés várt volna Lewis Hamiltonra, ha nem áll ki kereket cserélni a Török Nagydíjon, és ugyanazzal a gumiszettel teljesíti a versenyt. A hétszeres világbajnok ennek ellenére frusztrált, mert nem hallgatott a megérzéseire.

Ember a sisak mögött: Esteban Ocon, a kitartás mintaképe

Sportslife.hu2021.08.15, 23:49

Minden évben 20 kivételes kvalitással rendelkező autóversenyző körül forog az autósport királykategóriájának világa, és már a szezon elején mindent tudunk a járművekről, futamokról, ám annál kevesebbet a pilótákról magánemberként. Itt az ideje, hogy így is ismerkedjünk velük.

Hároméves motorral nyert Ocon a Hungaroringen, főnöke elárulta az okát

Gphírek2021.08.11, 11:27

A Forma-1-ben ritkán fordul elő, hogy egy csapat nem a lehető legújabb fejlesztésekkel lép pályára. A Magyar Nagydíjon meglepetésre győzelmet szerző Esteban Ocon autójának motorja F1-es léptékkel már elavult, de a technikai igazgató elmondta, hogy mi ennek az oka.

Ocon: Mindenki rosszakat mondott Alonsóról, és mindenki tévedett

Gphírek2021.08.05, 07:51

Áradozott a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonsóról a Magyar Nagydíjat megnyerő csapattársa, Esteban Ocon. A fiatal francia pilóta szerint nem igazak a spanyolt ért vádak.

Majdnem elkallódott, a Hungaroringen Ocon beírta magát az F1 történetébe

Gphírek2021.08.03, 11:23

Egyszer pénz, majd F1-es ülés nélkül maradt Esteban Ocon, aki a Forma-1 111. futamgyőzteseként a Magyar Nagydíjon állhatott fel először a dobogó legtetejére. Bemutatjuk a francia pilóta pályafutását, és kitekintünk arra, hogy mit hozhat neki a jövő az Alpine-nál.

Eddig is imádta, de győzelme után már a Hungaroring Ocon kedvenc pályája

Gphírek2021.08.02, 16:30

A Forma-1 újdonsült futamgyőztese mindig is szeretett a Hungaroringen versenyezni, de pályafutása első F1-es győzelme után már szép emlékei is vannak a Magyar Nagydíjról.

Tömegkarambol, dráma és francia győzelem a Hungaroringen

Sportslife.hu2021.08.02, 10:45

A 2021-es Magyar Nagydíj rég nem látott csodákat tartogatott, és eddig egyértelműen az év versenye volt a szakértők és a kommentátorok szerint is. Esteban Ocon győzelmével újabb versenyző élhette meg milyen érzés, amikor először nyersz F1-es futamot, míg Lewis Hamilton szó szerint szédelegve állt a dobogóra nagy hajráját követően.

Ocon a meglepetésgyőzelemről: voltak már nehezebb versenyeim is

Gphírek2021.08.01, 19:58

Az Alpine újdonsült futamgyőztesét meglepte, hogy Lewis Hamilton rossz döntést hozott a gumikkal, ez alapozta meg a sikerét. Egy kihágás miatt vizsgálatot indítottak ellene, de nem kapott büntetést.

Hamilton szédült és homályosan látott a Magyar Nagydíj után

Gphírek2021.08.02, 19:32

Lewis Hamilton nem érezte jól magát a Magyar Nagydíj leintése után. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke megvédte a hétszeres világbajnok döntését, egyúttal bocsánatot kért a Red Bulltól. Valtteri Bottas elismerte hibáját és elfogadja a rajtbüntetést.

Hamilton magyarázkodott, a bravúrosan győző Ocon pedig Alonsót dicsérte

Gphírek2021.08.01, 18:26

A Magyar Nagydíj első két helyén olyanok végeztek, akikre aligha számított volna bárki is, de Ocon győzelme és az, hogy Hamilton csak 3. lett, nagyrészt azon múlt, hogy Alonso sokáig feltartotta a címvédőt.

A Hungaroring már nem hasonlít Monacóra, de a Ferrari pilótája szerint ez jó dolog

Gphírek2021.08.01, 09:11

A Hungaroring az elmúlt évtizedekben lassú pályaként vonult be a köztudatba, de a Forma-1-es versenyek szempontjából ez már nem igaz. Carlos Sainzot és Esteban Ocont kérdeztük a Magyar Nagydíj helyszínéről.

Alonsót nyugtalanítja a hungaroringi előrejelzés

Gphírek2021.07.30, 13:13

Az Alpine versenyzői alapvetően jól szerepelnek esőben, de Alonso ezúttal nem örülne ilyen körülményeknek, mert a kihagyása után még alig gyűjtött ismereteket róla.

Egy magyar kisfiú telefont szeretne, Vettel vicces megoldást talált ki

Gphírek2021.07.30, 22:36

A Magyar Nagydíj előtt fiatal honfitársaink is kérdezhették a Forma-1-es pilótákat. Sebastian Vettelnek és Fernando Alonsónak az első mobiltelefonjukra kellett visszaemlékezniük, George Russell és Cunoda Juki a vezetés közbeni tüsszentésről beszélt, míg Esteban Ocon elárulta, mi volt a legnagyobb füllentés, amivel szülei előálltak gyerekkorában.

Alonso jövőre még kell az Alpine-nak, utána kihívás várhat rá

Gphírek2021.07.20, 20:40

Az Alpine meghosszabbítja Fernando Alonso szerződését, a márka első embere elégedett a szereplésével, azt viszont még nem tudja, hogy 2022 után is lesz-e helye a csapatban.

Ocon új alkatrészekkel próbál Alonso nyomába eredni Silverstone-ban

Gphírek2021.07.08, 14:14

Nincs magyarázata Esteban Oconnak arra, hogy az ígéretes kezdés után miért került gödörbe a szezonja az Alpine-nál. Mióta új szerződést kapott, nem tudja tartani a lépést Fernando Alonsóval.

Ocon hosszú távú szerződést írt alá az Alpine-nal

Gphírek2021.06.16, 17:31

Lando Norris után megtörtént a második pilótabejelentés is az idei Forma-1-es szezon során: Esteban Ocon hosszú távú szerződést kötött az Alpine-istállóval, amelynek legalább 2024 végéig a pilótája lesz.

Napokon belül eldőlhet Hamilton jövője a Mercedesnél?

Gphírek2021.06.12, 11:04

Sajtóértesülések szerint a Mercedes hamarosan szerződést hosszabbít Lewis Hamiltonnal, akinek az alapfizetése csökkenni, a vb-győzelem esetén kapott bónusza viszont növekedni fog. Az egyik ismert szakíró pedig arra utalt, hogy csapattársa George Russell lesz.

Változtattak a kanyaron, ahol Leclerc legutóbb összetörte a Ferrarit

Gphírek2021.06.03, 17:18

Gyorsabb lesz a szezon egyik legszűkebb kanyarja, de Max Verstappent ez sem tudta rávenni, hogy elsétáljon és személyesen is megnézze azt. Charles Leclerc örül, hogy újra Bakuban versenyezhet.

Az Alpine hálás Wolffnak, mert nem veszi vissza Ocont

Gphírek2021.05.21, 16:09

Kihasználja a lehetőséget az Alpine, hogy a Mercedes nem tart igényt Esteban Ocon szolgálataira és a Williams csapatfőnöke is erre célzott George Russell jövőjével kapcsolatban.

A többieknél is hosszabb böjt után készülnek Monacóra az Alpine pilótái

Gphírek2021.05.18, 11:31

Az idei F1-es pilóták többsége kétéves kihagyással tér vissza a Monacói Nagydíjra, az Alpine-nál viszont furcsa helyzet állt elő, Esteban Ocon és Fernando Alonso is hosszabb böjt után versenyez újra a városi pályán.

Alonso beismerte: jelenlegi legjobbja is kevés a csapattársa ellen

Gphírek2021.05.12, 12:53

A 39 éves Fernando Alonso egyelőre a legjobb teljesítményével sem tud csapattársa, Esteban Ocon szintjére kerülni, de elmondása szerint számított erre.

Hamilton tárgyalásokat sürget az új szerződésével kapcsolatban

Gphírek2021.05.10, 09:53

Lewis Hamilton maradni akar a Mercedesnél és főnöke, Toto Wolff is szeretne az eddigieknél hamarabb leszerződni a brit pilótával. Azt egyelőre nem tudja, hogy ki lehet Hamilton csapattársa.

Marko szerint egyértelműen Pérez hibázott, amikor ütközött Oconnal

Gphírek2021.04.17, 13:23

Annak ellenére, hogy a két érintett megegyezett abban, hogy egyikük sem tehető felelőssé az Emilia Romagna Nagydíj első szabadedzésén történt ütközésért, Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója úgy véli, a csapat pilótája, Sergio Pérez hibázott, amikor összeért Esteban Oconnal.

Fia és Ocon Schumacher kiesésén kesergett, Ricciardo a rajtrácson aludt

Gphírek2021.04.05, 13:10

Legkorábbi Forma-1-gyel kapcsolatos emlékeiket osztották meg a jelenlegi F1-es mezőny tagjai. Ki a tévé előtt, ki már gyerekként a helyszínen figyelte a kor sztárjait.

20 éve nyerhetett volna először Montoya, de Verstappen apja kilökte

Gphírek2021.04.01, 08:29

2001. április 1-je pirossal jelölt dátum lehetne Juan Pablo Montoya önéletrajzában, a Forma-1-ben abban az évben bemutatkozó kolumbiai ugyanis majdnem aznap szerezte élete első győzelmét az F1-ben. De csak majdnem, mivel Jos Verstappen megfosztotta ettől, és nem a holland pilóta volt az egyetlen a sportág történetében, aki hatalmas butaságot csinált lekörözöttként.

Az Alpine nem kivételez Alonsóval csapattársa kárára

Gphírek2021.03.07, 11:43

Az Alpine vezérigazgatója leszögezte, nem lesz előre meghatározott csapatsorrend az istálló két pilótája, Fernando Alonso és Esteban Ocon között. A francia versenyző szerint a visszatérő világbajnok rögtön felveszi a ritmust.

Alonso: Már a szezon elejétől támadni akarok

Gphírek2021.03.02, 18:40

Az új Alpine A521-es bemutatóján nem szólalt fel, de a csapat közleménye idézte Fernando Alonsót, aki várja már, hogy újra főállású F1-es pilóta lehessen és úgy véli, Esteban Oconnal erős csapatot alkotnak. Az Alpine-hoz tartalékpilótaként Danyiil Kvjat is csatlakozott.

Alonso nélkül, de bemutatták a Renault-ból lett F1-es Alpine-t

Gphírek2021.03.02, 18:02

A januárban bemutatott átmeneti arculat után az Alpine a nyilvánosság elé tárta első F1-es autóját, az A521-est, amit Fernando Alonso és Esteban Ocon hajt majd a 2021-es szezon során.

Ricciardót és Ocont is meggyőzte a visszatérő Alonso tempója

Gphírek2021.01.30, 00:29

Nem lesz gond a 39 évesen visszatérő Fernando Alonso tempójával a Forma-1-ben, véli Daniel Ricciardo, Esteban Ocon viszont felveszi a kesztyűt a kétszeres világbajnok ellen.

Autóba ül a Monte-Carlo ralin az Alpine F1-es pilótája

Gphírek2021.01.20, 21:14

Újabb F1-es pilóta adja ralizásra a fejét, noha ebben az esetben csak jóindulattal lehet erről beszélni. 

Alonso elvesztegette a tehetségét és a fiatalok elől foglalja a helyet

Gphírek2021.01.05, 13:00

Nem mindenki örül felhőtlenül annak, hogy Fernando Alonso két év kihagyás után az idén visszatér a Forma-1-be, és egy utolsó rohamot indít azért, hogy 2005 és 2006 után harmadszor is világbajnok legyen.

Az F1-es pilóták is örülnek, hogy vége, Ricciardo még be sem rúgott

Gphírek2021.01.01, 11:07

Ki elmélkedve, ki csak egy képpel, ki egyedül, ki családja körében. Megnéztük, miként búcsúztatták az óévet és köszöntötték az újat a Forma-1-es pilóták.

Pérez 10 évet várt, hogy 50 év után ismét mexikói győztest adjon az F1-nek

Gphírek2020.12.06, 23:50

Az élete első Forma-1-es futamgyőzelmét szerző Sergio Pérez csak remélte, hogy nem álmodik, miután megnyerte a Szahíri Nagydíjat. Nem csak neki marad azonban felejthetetlen ez a nap, az első dobogós helyezését ünneplő Esteban Oconnál is eltört a mécses.

Leendő csapattársa már most örül Alonso megjelenésének

Gphírek2020.10.20, 10:39

Esteban Ocon szerint már most is hasznos a Renault-nak, hogy Fernando Alonso visszatér a Forma-1-be. Óriási előrelépésről beszél a Magyar Nagydíjon látottakhoz képest.

Bombameglepetések jöhetnek az F1-es átigazolási piacon

Gphírek2020.10.19, 19:16

Hamarosan igencsak felbolydulhat az átigazolási piac a Forma-1-ben. A több csapatot, valamint jelenlegi és jövőbeli F1-es pilótákat is érintő fejleményeket foglaltuk össze.

A leváltásáról pletykálnak, de a Renault kiáll Ocon mellett

Gphírek2020.10.18, 18:12

Nem alakul fényesen a visszatérés Esteban Ocon számára, olyannyira, hogy már egy lehetséges utódjelölt neve is felmerült. A Renault csapatfőnöke viszont védelmébe vette a francia pilótát.

A pilóták már most érzik a nyakukat, de nem panaszkodnak az új pályára

Gphírek2020.09.12, 10:47

A hatalmas fizikai megterhelés ellenére az F1 mezőnyének egyöntetűen tetszik a hétvégén debütáló mugellói aszfaltcsík, mivel rengeteg gyors kanyart tartalmaz, hibázásra pedig nincs sok lehetőség. Kimi Räikkönen szerint nem sok minden változott az elmúlt 20 évben.

Már a leintés utáni métereken összeveszett csapatával a Renault pilótája

Gphírek2020.09.07, 10:36

Kisebb szócsata alakult ki az Olasz Nagydíj leintése után Esteban Ocon és mérnöke, valamint csapatfőnöke között, amiért a Renault francia pilótája a nyilvánosság előtt, a rádióban kezdte el kritizálni a csapatát.

Feltartotta Räikkönent, de megúszta a büntetést a Renault pilótája

Gphírek2020.09.05, 19:42

Ritka jeleneteknek lehettünk szemtanúi az Olasz Nagydíj időmérőjének első szakaszában, ugyanis Kimi Räikkönen a gyorsköre során próbálta megelőzni Esteban Ocont. Az FIA azonban nem ezt, hanem a kivezető kör során történt incidenst vizsgálta, de végül senkinek nem adott büntetést.

Előző
Következő