Eric Boullier

címke rss
Biztosnak tûnik a Francia Nagydíj jövõje

Biztosnak tûnik a Francia Nagydíj jövõje

A legutóbbi tárgyalások alapján hamarosan megköthetnek egy új szerzõdést Le Castellet-vel, legalábbis a helyi nagydíj ügyvezetõ igazgatója szerint. Éric Boullier elmondta, hogy a közlekedésre és a szórakoztatásra is nagyobb hangsúlyt fektetnek, hogy minél több nézõt vonzzon a franciaországi versenyhétvége.

Korábbi fõnöke szerint Alonso is tehet róla, hogy nem nyert a Ferrarival

Gphírek2020.11.07, 20:03

Fernando Alonso öt próbálkozásból egyszer sem tudott világbajnoki címet nyerni a Ferrarival, pedig kétszer nagyon közel került ehhez. A McLarennél a fõnökeként dolgozó Éric Boullier szerint azonban nyerhetett volna, ha többet tesz a csapatért.

Nagydíjakat kellett volna nyernie, most az sem biztos, hogy az IndyCarba befér

Gphírek2020.11.05, 19:33

Egykori csapatfõnöke kijelentette, Romain Grosjean rendelkezik a futamgyõzelemhez szükséges képességekkel, de úgy véli, túl korán kapott versenyképes autót. Az F1-bõl szinte biztosan távozó francia pilóta az IndyCarban kezdett el csapatot keresni.

Már az idei Francia Nagydíj elõtt átépítik a Paul Ricard elsõ szektorát

Gphírek2020.01.29, 08:20

A McLaren egykori versenyigazgatóját nevezték ki a Paul Ricard versenypálya ügyvezetõjének. Eric Boullier bejelentette, hogy átépítik a modern, de unalmas helyszínt.

Honda: Nyáron nyerni szeretnénk a Red Bull-lal

Gphírek2019.03.26, 09:12

A japán gyártó F1-es igazgatója úgy véli, a mostani helyzetükben hajthatnak az elsõ gyõzelemre, de tisztában van azzal, hogy még mindig fejlõdniük kell. A Red Bullnál elégedettek.

Azonnali hatállyal távozik a McLaren csapatfõnöke

Gphírek2018.07.04, 12:17

Eric Boullier 2014 óta vezette a McLaren Racinget, de az irányítása alatt a csapat történetének egyik legnagyobb válságába jutott.

Gyári támogatás nélkül a McLaren nem tud nyerni

Gphírek2018.06.24, 13:35

Egy brit újságíró keményen nekiesett Eric Boullier-nak az FIA pénteki sajtótájékoztatóján. Szokatlanul durva szóváltás alakult ki a versenyigazgató és a riporter között.

Hamilton példája is vonzó lehet Ricciardo számára

Gphírek2018.06.23, 00:33

Továbbra is kérdéses, hogy hol versenyez Daniel Ricciardo 2019-ben. Amennyiben elhagyja a Red Bullt, akár a McLarennél vagy a Renault-nál is kiköthet.

Kifúrhatják a fõnököt a McLaren elégedetlen tagjai

Gphírek2018.06.17, 10:51

Egyre nagyobb lehet az elégedetlenség a McLarennél a gyenge eredmények miatt. A szakmai stáb már egy korábban kirúgott fõnököt is visszahívna.

Csak egy alkatrész nem vált be a ráncfelvarrott McLarenen

Gphírek2018.05.14, 08:39

A tavalyi versenyek és az elõszezoni tesztelés óta is nagyot lépett elõre a McLaren, már lágy gumival is hozzák azt a köridõt, amit télen még csak hiperlággyal tudtak elérni.

Csak a Spanyol GP-re jön az igazán 2018-as McLaren

Gphírek2018.04.17, 11:44

Eric Boullier versenyigazgató a múlt hétvégén azt mondta, az idei McLaren hozza az elvárt teljesítményt, de lehet, hogy nem voltak elég nagyravágyók. Most árnyalta a helyzetet.

McLaren: Nem állítottuk elég magasra a mércét

Gphírek2018.04.16, 12:10

Egyre több középcsapat kénytelen beismerni, hogy az autójuk nem felel meg az idei elvárásaiknak. A McLaren már az európai szezon kezdetére készül.

Lefokozták Ron Dennis egyik utolsó emberét a McLarennél

Gphírek2018.04.11, 08:28

A vártnál gyengébb Forma-1-es szezonkezdés miatt alakították át a wokingi gárda vezetõi struktúráját. Az átszervezésre a bahreini királyi család is áldását adta.

Alonsót és a McLarent meghökkentette a gyenge szereplés

Gphírek2018.04.07, 21:36

Eric Boullier csapatfõnököt meglepte, hogy milyen távol volt a McLaren a Q3-tól Bahreinben, de Fernando Alonso szerint az istállónál tisztában vannak a gyengeségek okaival. A versenyen képesek lehetnek javítani.

A McLaren több tizedmásodperces javulást vár Bahreinben

Gphírek2018.03.30, 11:45

Eric Boullier elmondta, hogy az eredetileg az Ausztrál Nagydíjra szánt fejlesztések mindegyike bevetésre kész a következõ, bahreini versenyre. A csomag kiegészítésével körönként több tizedmásodpercet gyorsulhat az autó.

Red Bull: A Mercedes játszadozik velünk

Gphírek2018.03.27, 12:26

Az Ausztrál Nagydíj után a Red Bullnál úgy vélik, szabályváltozások kellenek a Mercedes sikereinek megállításához. Õk pont fordítva gondolják. Bahreinben a Liberty is terítheti a lapjait.

Alonso újra méltósággal versenyezhet az F1-ben

Gphírek2018.03.25, 14:23

Évek óta elõször szerzett pontokat az idénynyitón a McLaren. Fernando Alonso szerint mázlijuk volt, de már így is célba vette a Red Bullt. A hátrányuk azért még jelentõs.

Megoldásokat talált a McLaren, de nem vár csodát Melbourne-ben

Gphírek2018.03.20, 08:53

Eric Boullier állítja, hogy a McLaren a végére járt a teszteken elõjött technikai hibáknak, ugyanakkor nem vár csodát a hétvégi Ausztrál Nagydíjon. Fernando Alonso csendesen bizakodik.

Boullier: a Ferrari megszegte a becsületszavát

Gphírek2018.03.15, 17:20

A McLaren reagált elsõként a Ferrari lépésére, hogy az olaszok leszerzõdtették az FIA versenyigazgató-helyettesét, Laurent Mekiest. Eric Boullier szerint a Scuderia megszegte az F1-es csapatoknak adott becsületszavát.

Idén már nem lesz gyenge csapat az F1-ben

Gphírek2018.03.13, 10:03

Szorosnak ígérkezik a csata az idei szezon során a 4. helyért, hiszen több jelentkezõ is van arra, hogy a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull után a középmezõny legjobbja legyen.

Boullier nyugalomra int, szerinte nincs gond a McLarennel

Gphírek2018.03.08, 15:15

A McLaren versenyigazgatója elégedett az új autó teljesítményével és nem nyugtalanítják az MCL33 sorozatos meghibásodásai a teszteken. Fernando Alonso szerint a legfontosabb kérdésekre így is megkapták a választ.

Két kávé ára okozott komoly veszteséget a McLarennek

Gphírek2018.03.04, 20:53

Egy filléres alkatrész meghibásodása miatt vesztett több órányi felkészülési idõt a McLaren a barcelonai teszt keddi napján, árulta el Eric Boullier. Kiderült, hogy az új autójuk hátsó futómûve különleges kialakítású.

Alonso gyõzelmekért harcolna a McLaren-Renault-val

Gphírek2018.02.23, 20:37

Optimistán várja a szezont, de szerinte elõször rendezniük kell a sorokat a csapatnál, mielõtt a Red Bull legyõzésével foglalkoznának. A szereplésektõl jobban tart, mint a versenyzéstõl.

Gyõzött a Ferrari a csapatfõnökök trükkös kvízversenyén

Gphírek2018.02.12, 14:26

Maurizio Arrivabene nyerte a csapatfõnököknek rendezett videós kvízversenyt, de ahogy a pályán, úgy a kérdések terén is kemény ellenfelekre akadt a Mercedes és a Red Bull révén.

Hamarabb jön a Renault-nál és a McLarennél az új Red Bull

Gphírek2018.02.12, 15:10

A wokingi és az enstone-i istálló számára is a Red Bull-Renault együttmûködés sikerei jelentik a mércét még akkor is, ha a két fél nem mindig volt kibékülve egymással.

Rettegtek a McLarennél, hogy Alonso lelép tõlük

Gphírek2018.02.05, 12:21

Egy hamarosan megjelenõ dokumentumfilmben Eric Boullier elárulta, õ teljesen biztos volt abban, hogy Fernando Alonso elhagyja a McLarent a Honda motorok miatt.

Többet vár, de szerényebben jelenne meg idén a McLaren

Gphírek2018.02.01, 16:34

Wokingban már sejtik, hogy kiemelt figyelemben részesülnek majd a 2018-as nyitányán, de a csapatvezetõk óva intenek a Renault érkezésére épített túlzott elvárásoktól. A tapasztalatok alapján azt sem akarják, hogy bárki olyan kijelentést tegyen, ami visszaüthet.

McLaren: Ron Dennis is lecserélte volna a Hondát

Gphírek2017.12.15, 16:23

Barátságban vált el a McLaren és a Honda, de Zak Brown, az istállót mûködtetõ vállalat ügyvezetõje szerint elõdje, Ron Dennis is leváltotta volna a japánokat.

A Hondának sem volt leányálom a McLaren-partnerség

Gphírek2017.12.14, 08:27

A Honda volt fejlesztési fõnöke, Haszegava Juszuke szerint a japán gyártó „fellélegzett", miután három sikertelen évadot követõen elváltak útjaik a McLarennel.

Neheztelnek a McLarenre az eltûnõ cápauszony miatt

Gphírek2017.11.25, 12:31

Az összes csapat úgy gondolta, hogy jövõre mégis az autókon maradnak a ronda cápauszonyok, a McLaren viszont nem érti, miért kellene felrúgni valamit, amiben már megállapodtak.

A McLaren megfúrta a cápauszonyok maradását

Gphírek2017.11.11, 16:48

A csapatok korábban megegyeztek abban, hogy jövõre számûzik az autókról a sokak által nem kedvelt cápauszonyokat, aztán visszatáncoltak volna. A McLaren nem hagyta.

Egyre biztosabb, hogy Alonso jövõre indul Le Mans-ban

Gphírek2018.02.01, 19:16

Bennfentesek szerint már megállapodtak, hogy Fernando Alonso jövõre részt vesz a maratoni versenyen, az viszont még vita tárgya, hogy mennyit versenyezhet az autóval.

A McLaren autója már a Red Bull szintjén van?

Gphírek2017.11.06, 16:20

Szerintük igen, ezért nagyon bíznak benne, hogy jövõre, a Honda helyett Renault motorral tényleg ott lesznek a mezõny legelejében.

A McLaren az olajégetés teljes betiltását követeli

Gphírek2017.10.10, 10:42

A wokingi istálló jövõre Renault motorra vált, az új beszállítójuk állítólag nem kísérletezik az olaj égéstérbe juttatásával, és a McLaren azt szeretné, ha a többiek sem tennék ezt.

Már írják Alonso új szerzõdését

Gphírek2017.10.01, 08:05

A kétszeres világbajnok az USA Nagydíjig szeretné lezárni a jövõ évi szerzõdésének kérdését. A McLaren közös folytatásra számít, de még mindig vannak vitás kérdések.

Alonso álma szertefoszlott, ököllel esett a falnak

Gphírek2017.09.28, 17:08

Rombolni kezdett, amikor meglátta, hogy Szingapúrban akár a vezetést is átvehette volna a rajtbaleset után, amiben végül õ is fennakadt, majd kiesett.

A Honda sikeres lesz, de a McLarennek ez tragédia volt

Gphírek2017.09.20, 19:43

Eric Boullier úgy érzi, a gyártó erõfeszítései valamikor megtérülhetnek, de a wokingiak nem várhattak tovább, mert az elõzõ három év így is katasztrófával egyenértékû volt számukra. Biztos benne, hogy a McLaren a Renault-val visszatér az élmezõnybe.

Megérte-e feláldozni a Hondát Alonsóért?

Gphírek2017.09.14, 15:36

Merthogy a McLarennél lényegében ez történt. De miért nem tudták mûködõképessé tenni a Senna-korszakban legendássá vált együttmûködést, és mire mehet a Renault motorral a Forma-1 egyik legpatinásabb csapata? Kibogozzuk a szálakat.

A Honda fél, hogy a McLaren mindenképpen szakítani akar

Gphírek2017.09.05, 14:55

Hiába fejlesztenek lendületesen, a motorgyártó F1-es programjának vezetõje nem biztos benne, hogy sikerült meggyõzniük a csapatot az együttmûködés folytatásáról.

Vandoorne jövõre is a McLaren pilótája marad

Gphírek2017.08.23, 13:52

Hazai versenye elõtt a McLaren bejelentette, hogy jövõre is megtartják Stoffel Vandoorne-t, de az igazi kérdés az, hogy ki lesz a csapattársa, és milyen motorral mennek majd.

Räikkönen úgy olvassa a versenyt, mintha mûszer lenne a fejében

Gphírek2017.08.17, 09:09

Ezt Eric Boullier nyilatkozta korábbi pilótájáról, akinek a Lotusnál volt a csapatfõnöke. Fernando Alonsóról azt mondta, az utolsó cseppet is kipréseli az autóból, Robert Kubicának pedig pont olyan a hozzáállása, mint a spanyolnak.

Megint a jövõ sztárját fedezhette fel a McLaren

Gphírek2017.08.03, 13:19

A mindössze 17 éves Lando Norris fantasztikusan ment az F1-es autójukkal a hungaroringi teszten, pedig még soha nem vezetett ilyen erõs autót. Jobb idõt ért el, mint Alonso a Magyar Nagydíj idõmérõjén, és a szereplésével mély benyomást tett a csapatra.

A McLarennek egy hónapja maradt dönteni a Hondáról

Gphírek2017.07.31, 09:55

Bár elméletileg az év végéig várhatnának a döntéssel, hogy ki legyen a motorszállítójuk 2018-ban, az új autó tervezése miatt már szeptemberben jó lenne lezárniuk az ügyet.

Megszabadulhat-e a McLaren a Hondától?

Gphírek2017.07.09, 11:09

A csapat Eric Boullier szerint mégsem fontolgatja, hogy csak egy idõre ejti a japán motorszállítót. Errõl a Honda sem akar hallani: õk elkötelezettek a közös folytatás mellett, de az óra mindkét fél számára vészjóslóan ketyeg. Mi lesz velük? Villámelemzés Spielbergbõl.

A junior kategóriák elrontották a McLaren tehetségét

Gphírek2017.06.07, 17:22

Stoffel Vandoorne teljesítményével egyelõre nem elégedettek a McLarennél, de a csapat próbál segíteni neki. Tudják, mi a problémája.

Szinte hibátlanul fejleszt a McLaren, de hiába

Gphírek2017.06.05, 17:32

Eric Boullier szerint a McLaren mérnöki gárdájának szinte minden elképzelése megvalósul a pályán, de az erõforrás miatt még a középmezõnyt is nehezen érik utol.

Alonso távozhat a McLarentõl, de az F1-et nem hagyja el

Gphírek2017.05.01, 14:17

A kétszeres világbajnok pályafutása újabb mélypontra ért el az Orosz Nagydíjon, amelyen el sem tudott indulni. Bár jövõ hónapban az Indy 500-on is indul, az F1-gyel még nem számolt le.

A Sauber megerõsítette, hogy Ferrariról Honda motorokra vált

Gphírek2017.04.30, 10:02

A korábbi csapattulajdonos, Eddie Jordan kijelentette, hogy jövõre vége lesz a McLaren Honda együttmûködésnek, és a wokingi csapat visszatér a Mercedeshez, de a felek tagadják ezt. A Sauber viszont már biztosan átpártol a Hondához 2018-ban.

A többi F1-es csapat segítheti ki a Hondát

Gphírek2017.04.24, 17:27

Csütörtökön a McLaren felszólal a Stratégiai Munkacsoport ülésén a Honda megsegítése érdekében, és az FIA is méréseket tervez. Egyhangú támogatás esetén felzárkóztathatják a küszködõ gyártót.

Elõzõ
Következõ