Erdei Zsolt

címke rss

Erdei Zsolt gyûjti a dokumentumokat az ügyészség számára

Sport2018.11.02, 08:30

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) moszkvai elnökválasztó kongresszusára utazó Erdei Zsolt magyar szövetségi elnök a Borsnak nyilatkozva elmondta: az ügyészség még nem vizsgálódik a budapesti ifjúsági világbajnokság 348 millió forintos hiánya kapcsán, de õ már gyûjti a dokumentumokat, amiket átad majd a nyomozóknak.

Börtön fenyegetheti Erdei Zsoltot

Life.hu2018.10.31, 10:17

Eljárás indul amiatt, hogy az Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokság költségei sokkal többre rúgtak a tervezettnél. Erdei Zsolt nehéz helyzetbe kerülhet, ugyanis elnökként az õ aláírása szerepel minden papíron.

Itt van Erdei Zsolt válasza: Nem fog megfutamodni

Sport2018.10.31, 09:04

Az elmúlt hetek egyik legfontosabb hazai, ökölvívással kapcsolatos témája volt az augusztusi, Budapesten megrendezett ifjúsági világbajnokság után kibontakozó botrány. Az esemény költségvetése jelentõsen túllépte a rendelkezésre álló pénzügyi keretet, így elõbb vizsgálatot kellett elrendelni a Magyar Ökölvívó Szakszövetségben, majd pedig a vezetõség megvonta Erdei Zsolt elnök és Nagy Anett fõtitkár aláírási jogát. A legutóbbi hírek már arról szóltak, hogy hivatalos, hatósági eljárás indul az ügyben, a fejleményekre pedig Erdei Zsolt egy Facebook-közleményben reagált.

Erdei Zsolt akár börtönbe is kerülhet

Sport2018.10.31, 09:55

Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) elnöke egyre nagyobb bajban van. A Bors értesülése szerint a hétfõ délelõtti elnökségi ülésen furcsa dolgokra derült fény.

Már az ügyészség is nyomoz a Magyar Ökölvívó Szövetségnél

Sport2018.10.30, 08:14

A Borsonline információja szerint már az ügyészség is nyomoz a Magyar Ökölvívó Szövetségnél, ugyanis a Duna Arénában rendezett ifjúsági ökölvívó-világbajnokság megrendezésekor túlszámlázások és indokolatlan kifizetések történhettek.

Megvonta az elnökség Erdei Zsolt aláírási jogát

Sport2018.10.25, 11:09

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) elnöksége rendkívüli ülésen igyekezett válaszokat találni a szervezetnél kialakult helyzet, elsõsorban a több százmillió forintos hiány okaira.

Rácz Félix szerint le kéne, de Erdei Zsolt nem mond le

Sport2018.10.18, 10:40

Rácz Félix, a profi ökölvívó klub, a Félix Promotion vezetõje kedden szólította fel lemondásra a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöki posztjáról Erdei Zsoltot, miután Madár vezetésével egy év alatt 348 millió forintos adósságot halmozott fel a szervezet.

Erdei Zsolték ráfizettek az ifivébére, többe került, mint amennyiük volt

Archívum2018.10.12, 11:38

348 millió forintos veszteséggel zárta az Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokságot a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ). Erdei Zsolt szerint nem kell kétségbeesni.

Erdei Zsolt: Az állítólagos pénzhiány ellenére van jövõje a boksznak

Sport2018.10.10, 15:23

Továbbra sem tudni pontosan, hogy igaz-e a hír, miszerint a Magyar Ökölvívó Szövetség költségvetésében 340 millió forintos hiány van. A szövetség elnöke, Erdei Zsolt csak annyit ismert el az Echo TV-nek, hogy az augusztus végi budapesti ifjúsági világbajnokság jóval többe került a vártnál. Erdei azt is hozzátette, hogy a probléma egy hónapon belül megoldódhat.

Ukrán-magyar ökölpárbaj volt csütörtök éjjel Kaposváron

Sport2018.09.07, 16:35

Kilencedik alkalommal tartották meg csütörtökön Kaposvárott az id. Süllõs Gyula nemzetközi ökölvívó emlékversenyt. Idén is éjszakába nyúlt a viadal, amelyen a magyarok mellett ukrán versenyzõk is kötelek közé léptek.

Erdei Zsolt elveszítette lányát a strandon, nagyon megijedt

Life.hu2018.08.10, 22:07

A Balatonon tölti a nyarat Erdei Zsolt és családja. Egyik nap, amikor a strandra mentek, Erdei szem elõl tévesztette kislányát, Grétit. Igyekezett nyugodt maradni, végül megtalálta a parton játszó csöppséget. 

Bajkai: 2019-ben minden sportágra több jut

Itthon2018.08.08, 09:24

Bajkai István fideszes országgyûlési képviselõ és Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke beszélt a sport fontosságáról, arról, hogy mit is jelent az ökölvívás a mai fiatalok számára a Heti TV Pirkadat címû mûsorában.

Erdei Zsolt családja leköltözött a Balatonra: Madár magára maradt

Archívum2018.07.18, 09:57

Erdei Zsolt magányosan tengeti a hétköznapjait fóti otthonában, ugyanis családja elköltözött, természetesen csak ideiglenesen: a Balatonon pihen a bokszoló szerelme a gyerekekkel.

Erdei Zsolt és családja különválik a nyárra: Füredre költözik a család

Archívum2018.06.20, 06:44

Külön töltik a nyarat Erdei Zsolték: az ökölvívónak a fõvárosban kell maradnia munkái miatt, családja azonban leköltözik a Balatonra.

Magyar sztárok, akiknek a vártnál korábban érkezett a gyermekük

Life.hu2018.06.01, 14:57

A koraszülés ma már szinte „népbetegségnek" számít hazánkban. Minden tizedik baba érkezik a várandósság 37. betöltött hete elõtt. Egy koraszülött csecsemõnél nem csupán a kis súly, hanem a szervi fejletlenség, az esetleges oxigénhiány is problémát okozhat. A koraszülés nem kerüli el a magyar sztárokat sem, mutatjuk, kiknek született idõ elõtt a gyermeke.

Erdei Zsolt õszintén beszélt a válásról és a gyermekelhelyezésrõl

Archívum2018.05.08, 14:32

Erdei Zsolt és feleségének kapcsolata válással végzõdött, és habár kezdetben meg tudtak egyezni a gyermekelhelyezésrõl, késõbb mégis bíróság elé kellett vinni az ügyet. Madár A Reggeliben beszélt õszintén a történtekrõl.

Megszavazták a Life.hu olvasói: Sebestyén Balázs párja a legcsinosabb

Life.hu2018.05.04, 15:39

A Life.hu olvasói megszavazták, hogy szerintük melyik sztár barátnõje a legszebb. Íme, az eredmény.

Melyik sztár párja a legcsinosabb, Sebestyén Balázs felesége, vagy Erdei Zsolt szerelme? Szavazz!

Archívum2018.04.23, 14:42

Minden férfinak a saját felesége, barátnõje a legcsodálatosabb nõ az egész világon - jobb esetben -, ám mivel az ízlések különböznek, a külsõ szemlélõ egyik sztárbarátnõt szebbnek, másik sztárfeleséget pedig talán csinosabbnak látja. Szerinted melyik sztárbarátnõ a legszebb?

Erdei Zsolt bevallotta, nem vállalna még egy gyereket

Archívum2018.04.23, 09:23

Az egykori sportoló megszenvedte két kisebb gyermekének a születését, hiszen mindketten korábban jöttek a világra, és sokáig lélegeztetõgépre voltak kapcsolva. Habár már mindketten erõsek és egészségesek Erdei Zsolt úgy érzi, nem vállalna több gyereket.

Erdei Zsoltnak már 3 gyermeke van, meggyûlik a bajuk a teendõkkel

Archívum2018.02.26, 10:21

Erdei Zsolt egykori bokszoló már háromgyermekes édesapa. A család zsonglõrködik a feladatokkal, Erdei pedig a magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökeként is igyekszik helytállni.

Erdei Zsolt: Nem vagyok diktátor, mindenkit meghallgatok, de én döntök

Sport2018.01.21, 07:17

Az amatõr és profi világbajnok, olimpiai bronzérmes Erdei Zsolt 2017 áprilisa óta a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke. Megválasztása óta rengeteget tett a sportág megújításáért, de a profik és az amatõrök közötti harcok továbbra sem csendesednek. Az állandó háborúskodás zavarja Erdeit, de az elnök kész a kompromisszumra. Az eredménytelenséget átmenetinek tartja, a 2024-es párizsi olimpiára pedig magyar érmet remél. Interjú.

Erdei Zsolt bevallotta, Vilike nem a legjobbkor érkezett

Archívum2018.01.18, 17:15

Erdei Zsolt gyerekeibõl kettõ koraszülöttként jött a világra, ami nagyon megviselte a szülõket. Az egykori bokszoló bevallotta, hogy legkisebb fia nem éppen a legjobbkor érkezett a családba.

A profik és az amatõrök egymást csépelik az ökölvívó-szövetségben

Sport2018.01.06, 10:28

Nehezen kibékíthetõnek tûnõ ellentét feszül a Magyar Ökölvívó Szakszövetség két tagozata, az amatõrök és a profik között. A hívatásos tagozat tagjait képviselõ, Rácz Félix szerint õk már többször is elõálltak kéréseikkel, úgy a régi, mint az új, Erdei Zsolt irányította vezetés tudtára hozták, hogy mit szeretnének. A tárgyalóasztal mellett a ringben is tisztáznák végre az erõviszonyokat, amire nyitott a szövetség elnöke, de csak a profik számára nehezen teljesíthetõ feltételek mellett.

Terápiára kell járnia Erdei Zsolt koraszülött kislányának, Grétinek

Life.hu2018.01.03, 10:47

Hiperaktivitással és idegrendszeri problémákkal küzd Erdei Zsolt koraszülött kislánya, Gréti.

Kiderült: Erdei Zsolt kedvese eredetileg két kisbabával volt terhes

Archívum2017.12.28, 11:37

Nemrég egy olyan részlet derült ki Erdei Zsolték családi életérõl, amit eddig nem hallhattunk. Kiderült, hogy Réka eredetileg nem csak Vilmoskát hordta a szíve alatt. 

Erdei Zsolt kisfia asztmás rohamot kapott

Archívum2017.12.21, 15:01

Erdei Zsolt legkisebb gyermeke újból kórházba került: ezúttal asztmatikus roham miatt kellett orvoshoz vinni a kicsit.  

Erdei Zsolt megmutatta kisfiát, Vilmoskát: fotó

Life.hu2017.12.01, 09:23

Erdei Zsolt kisfia, Vilmos koraszülöttként jött a világra, elsõ heteit az intenzív osztályon töltötte. Ma már azonban erõs és egészséges babaként várja a karácsonyt, a szüleinek ez a legnagyobb ajándék.

Erdei Zsolt kisfia egyre jobban van, szinte már teljesen egészséges

Archívum2017.09.19, 19:35

Egy ország kísérte aggodalommal Erdei Zsolt kisfiának sorsát: rengetegen szurkoltak a kisembernek. 

Erdei Zsolt túl van élete legnehezebb idõszakán

Tévé2017.09.19, 10:38

A világbajnok ökölvívõ koraszülött kisfia, Vilmoska szépen fejlõdik, Erdei Zsolt és családja, úgy tûnik, túl van a nehezén.

Vesehomok miatt került kórházba Erdei Zsolt: Videó!

Archívum2017.08.30, 13:31

Õszintén mesélt az elmúlt idõszak nehézségeirõl Erdei Zsolt. Kiderült, hogy nem csak az újszülött kisfia, hanem õ maga is kórházba került. 

Kórházba került Erdei Zsolt

Tévé2017.08.25, 10:32

Erdei Zsoltot a sürgõsségi osztályon látták el.

Éjszaka került kórházba Erdei Zsolt

Archívum2017.08.25, 06:31

Váratlanul rosszul lett Erdei Zsolt, akit a héten az egyik éjszaka kórházba is szállítottak.

Hosszú Katinka a stúdióban fog szorítani McGregor gyõzelméért

Sport2017.08.24, 12:02

Minden idõk legnagyobb érdeklõdéssel várt küzdõsport gálájára készül a világ, amelyen Floyd Mayweather és Conor McGregor csap össze. Az eseményt közvetítõ Sport TV sem aprózza el, a lehetõ legerõsebb összeállításban várja a nézõket, Hosszú Katinka, Shane Tusup, Erdei Zsolt, Rácz Félix és S. Kovács Ádám bevetésre kész.

Végre hazamehet a kórházból Erdei Zsolt kisfia

Life.hu2017.07.14, 18:33

Rengetegen izgultak Vilmoskáért, aki már hetekkel ezelõtt megszületett, de eddig nem hagyhatta el a kórházat. Mostanáig. 

Erdei Zsolték hazavihették kisbabájukat a kórházból

Tévé2017.07.14, 12:37

Erdei Zsolt kisfia, Vilmos, május 18-án, a vártnál két hónappal korábban érkezett.

Az orvosok sem tudják, mi a baja Erdei Zsolt kisfiának

Archívum2017.07.12, 15:10

Már két hónapja kórházban van Erdei Zsolt kisfia, de az orvosok sem tudják pontosan, hogy mi a baja. A szülõk közben szétszakadnak, de már látják a fényt az alagút végén: hamarosan ugyanis hazavihetik gyermeküket!

Rejtélyes betegség miatt nem engedik haza a kórházból Erdei Zsolt kisfiát

Tévé2017.07.12, 11:39

Május 18-án született meg Erdei Zsolt harmadik gyermeke, Vilmos. A kisbaba és édesanyja most is kórházban vannak, de hamarosan kiengedik õket.

Egy napra hazaengedték Madár kisfiát

Life.hu2017.07.03, 08:28

Másfél hónappal ezelõtt megszületett Madár harmadik gyermeke is, a kis Vilmos, ám mivel koraszülöttként, hét hónapra érekezett, így nem vihették haza szülei és a testvérei sem találkozhattak vele. A hétvégén azonban végre együtt lehetett a család.

Erdei Zsolt kisfia még nem mehet haza: nem tud magától enni

Life.hu2017.06.30, 11:41

Erdei Zsolt kisfia koraszülöttként jött a világra májusban, azóta kórházban ápolják. Hiába gyarapodott Vilmoska, még mindig nem mehet haza. Gondjai vannak az evéssel.

Erdei Zsolt gyerekei még nem látták legkisebb testvérüket, Vilmost

Archívum2017.06.20, 13:02

Erdei Zsolték legkisebb gyermeke, Vilmoska 7 hónapra született, és még mindig kórházban van. A testvérei már alig várják, hogy láthassák kisöccsüket, ugyanis eddig még nem találkozhattak vele.

Erdei Zsolt kisfia, Vilmos kikerült az intenzív osztályról

Archívum2017.06.16, 12:55

Madár fia május 18-án látta meg a napvilágot, koraszülötten. Egybõl lélegeztetõgépre került a kisfiú, sokáig aggódtak az egészségéért, de szerencsére már kikerült az intenzívrõl.

Erdei Zsolt nehezen tartja kordában a fiát

Life.hu2017.06.15, 09:06

A híres boxoló a gyereknevelés nehézségeirõl mesélt, de szóba került a legkisebb csemetéje is. 

Janicsák Veca és Simon Kornél nyerte A Nagy Duettet

Tévé2017.06.04, 22:22

Tíz héten át küzdöttek A Nagy Duett párosai vasárnap esténként a TV2 mûsorában, június 4-én azonban véget ért a show: újra ott volt a stúdióban minden páros, de a színpadon már csak négy pár énekelt a gyõzelemért. A zsûri az utolsó két hétben már nem szavazott, a nézõi voksok alapján Janicsák Veca és Simon Kornél lett az ötödik széria gyõztese.

Madár fia megígérte, õ lesz a koraszülött testvére legjobb bátyja

Life.hu2017.06.02, 14:11

Erdei Zsolt harmadik gyermeke, Vilike koraszülöttként látta meg a napvilágot, ezért még nem vihették haza a kórházból. Bátyja, Viktor azonban már nagyon várja az öcsikéjét, már ígéretet is tett a testvérének.

Erdei Zsolt: Azt hittem, könnyebb lesz

Tévé2017.06.01, 10:29

A Nagy Duett párosa gõzerõvel készül a döntõre, és azt is elárulták, milyen dalokkal készülnek.

Koraszülött kisfiáról nyilatkozott Erdei Zsolt: javul az állapota

Archívum2017.05.31, 14:30

Erdei Zsolt kisfia - akárcsak néhány éve a lánya - koraszülöttként jött a világra, és sokáig nem volt biztató az állapota. Nemrég azonban Madár elárulta, hogy Vilike már stabil, és most újabb hírek érkeztek a gyerekrõl.

Levették a lélegeztetõgéprõl Erdei Zsolt kisfiát, Vilmost

Life.hu2017.05.26, 10:55

Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, megszületett Erdei Zsolt harmadik gyereke, Vilmos. A pici koraszülöttként jött a világra, ezért egy ideig lélegeztetõgépen volt, de most végre levehették õt a létfenntartó készülékrõl.

Erdei Zsolt koraszülött kisfia már stabil, de még nem mehet haza

Archívum2017.05.24, 18:39

Erdei Zsolt kisfia idõ elõtt, 7 hónaposan jött a világra. A pici állapotáról kétségbeejtõ hírek láttak napvilágot, a sportoló pedig maga nyilatkozott arról, hogy is van most a kislányuk.

Erdei Zsolt: Nincs más esély, gyilkosnak kell lenni

Sport2017.05.23, 22:02

Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség új elnöke sokat vár a magyar csapattól a június 16. és 24. közötti, ukrajnai Európa-bajnokságon.

Még mindig aggódhatunk Erdei Zsolt koraszülött kisfiáért

Life.hu2017.05.23, 20:17

Erdei Zsolt kisfia korábban született meg a kelleténél, ezért még mindig a gépek fogságában kell lennie. Az egész család nagyon izgul. 

Elõzõ
Következõ