építkezés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- Budapest
- Magyarország
- baleset
- beruházás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
George Clooney ezen a meseszép óceánparti településen vesz nyaralót
Heveredő, sütögető és közösségi tér is épült egyetemistákkal
Különleges, betonnyomtatással készült házat adtak át Németországban
Beköltözhetővé vált az a 3D nyomtatással készült ház, amelyet tavaly szeptemberben kezdtek el építeni az Észak-Rajna-Vesztfáliai Beckumban - tudósított sajtóközleményében a PERI Magyarország, amely azon dolgozik, hogy a közép-kelet-európai régióban és Magyarországon is mielőbb épülhessenek 3D betonnyomtatással készült házak.
Elképesztő mértékben nőtt a fővárosban az átadott új lakások száma
Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés, az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 15 274 volt, 22,4 százalékkal több mint 2020 azonos időszakában.
Kiderült, mi épül meg a legendás békéscsabai gyár helyén
Hárommilliárd forintot meghaladó összegből épít az Élésker Kft. új Reál üzletet Békéscsabán, az egykori kötöttárugyár helyén - jelentették be a leendő kiskereskedelmi egység helyszínén csütörtökön sajtótájékoztatón.
Összeomlott egy alagút Kínában, hárman meghaltak
Három holttestet találtak Kínában, miután csütörtökön összeomlott egy alagút, melyben munkások dolgoztak. 11 embert még mindig keresnek a hatóságok az elárasztott alagútban. - írja az abcnews.com.
Felborult daru zúzott össze egy embert Philadelphiában - videó
Egy hatalmas, daru nagyságű fúró felborult és összezúzott egy embert egy építkezésen Philadelphiában kedd este. Egy ember meghalt, egy másik pedig megsérült.
- címkék:
- USA
- Philadelphia
- baleset
- építkezés
- fúrógép
- Címkefelhő »
Összeomlott egy épülő ház Washingtonban
A viharos időjárásban összeomlott egy építés alatt álló ötemeletes ház Washingtonban csütörtökön, öt munkás megsérült, egyiküket másfél óra alatt sikerült csak kiszabadítani a romok alól. Az épület a délutáni órákban roskadt össze az amerikai főváros Brightwood Park nevű kerületében. A munkásokat nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
- címkék:
- Washington
- baleset
- építkezés
- Címkefelhő »
Megütöttek egy munkást, mert kevesellte az órabért
Egy férfi egy építkezéshez akart brigádot szervezni, ezért munkát ajánlott az egyik ismerősénél lakó két férfinak. Ők kevesellték a pénzt, ezért összevesztek egymással. Később a férfi visszatért a házhoz és úgy megütötte az egyik férfit, hogy az majdnem belehalt.
Ilyen újdonságokkal dobják fel a Balaton déli partját
Mintaházpark segíti az otthonteremtőket
Előzetes költségbecsléshez kötik az állami közbeszerzési eljárásokat, digitalizálják az épületinformációs adatokat, látogatóközponttá fejlesztik a szentendrei Nemzeti Mintaházparkot, és 24 milliárd forinttal töltik fel a következő két évben a korszerűsítési pályázatok forrását az új építésgazdasági stratégia szerint - írta a Világgazdaság csütörtökön.
- címkék:
- építkezés
- otthonteremtés
- mintaház
- Címkefelhő »
Képeken az autópálya kivitelezési munkálatai
Ezért érdemes fát használni a felújításnál és az építkezésnél - Videó
Építkezés és házfelújítás során korábban a fém és a műanyag volt a népszerű alapanyag, ezeket azonban egy ideje felváltotta a fa, amit nemcsak azért szeretnek, mert szép, hanem mert az ingatlan értékét is növeli. Továbbá állami támogatás is felvehető rá.
- címkék:
- építkezés
- felújítás
- fa
- Több mint testőr
- Címkefelhő »
Amint elkészül ez a kompjárat, 40 kilométeres kerülőt spórolhatunk meg Szlovákia felé
Építkezésről lopott két férfi Szadán
A gödöllői rendőrök lopás miatt nyomoznak ismeretlen elkövetők ellen.
Így épül a Tesla első európai gyára - galéria
Jó ütemben épül a Tesla németországi gyára. Ez a vállalat első európai üzeme lesz, ahol a tervek szerint évente ötszázezer autót fognak gyártani.
- címkék:
- Németország
- építkezés
- gazdaság
- gyár
- Tesla
- Címkefelhő »
Vandálok rongálták meg az egyedülálló római kori maradványokat
Vandálok sértették és rongálták meg azt a nemrég felfedezett ősi helyszínt, ami a tudósok szerint Nagy-Britanniában, de az egész egykori Római Birodalom területén egyedülálló római kori maradványoknak számítanak
Új otthont kap a Veszprémi Állatkert néhány lakója
Képeken a Krisztus-szobor építése
Lelépett az előleggel, de az ígért munkát már nem végezte el
Csalás miatt emeltek vádat egy vállalkozóként dolgozó, baranyai férfi ellen, aki felújítási munkákat vállalt, ám nem végezte el őket, ehelyett ahogy megkapta az előleget, eltűnt.
Itt már egész városnegyedet építenek 3D-nyomtatással!
Új városrészt hoznak létre a kaliforniai Coachella völgy sivatagos talaján. A különlegesség az, hogy itt nem épülnek a házak, hanem nyomtatják azokat.
- címkék:
- Kalifornia
- építkezés
- 3D nyomtatás
- Címkefelhő »
Házak építését vállalták a csalók, majd eltűntek az előleggel
Apa és fia úgy vert át embereket Érden, hogy családi házak megépítésére kötött szerződéseket a megrendelőkkel, de az előleg átvétele után eltűntek, a házak pedig nem épültek meg.
- címkék:
- csalás
- építkezés
- ügyészség
- ház
- Címkefelhő »
Körözött bűnözőt fogtak egy budapesti építkezésen - videó
Egy XIII. kerületi építkezésen fogták el a rendőrök hétfőn azt a 27 éves férfit, akit összesen nyolc év börtönre ítéltek korábban, de nem kezdte meg a büntetését.
Nagyberuházások, melyek számos életet követeltek
A Normafa idős faállományát tiszteletben tartva készült el az új lombkorona tanösvény terve
Ez a régi kilátó is visszatér a Városligetbe
A norvég hegyekben építik meg a világ első hajóalagútját
Kína és Oroszország együtt épít állomást a Holdra
Hajó-padokon pihenhetnek majd meg Balatonfüred új sétányán
Ezért érdemes fát használni felújításnál, építkezésnél: videó
Régebben szinte mindenhol fát használtak a ház körül, de ezt az alapanyagot egy időben felváltotta a a fém és a műanyag. Mostanában azonban egyre többen térnek vissza a fához, és nem csak a szépsége miatt szeretik... A TV2 Több mint testŐr műsorában többet is megtudhatsz a témával kapcsolatban.
- címkék:
- építkezés
- felújítás
- fa
- Címkefelhő »
Részegen lopták el főnökük autóját Siófokon, amivel aztán balesetet okoztak Budapesten
A három férfi együtt ivott, majd közösen akartak vásárolni még több alkoholt. Ehhez a főnökük autójába ültek, amire nem volt engedélyük, és elindultak. Még Siófokon elkapták őket a rendőrök és az addig vezető férfit elvitték. Ketten ott maradtak az autónál, majd elhatározták, hogy tovább mennek Budapestre.
Európában is egyedülálló szerkezetű lesz a tiszaugi híd
Véget vet az építkezési láznak ez a balatoni település
Nézze meg a csarnokban készült képeken a Nyugati pályaudvar felújítását - galéria
5 gyakorlati tipp építési hitelt igénylőknek
Természetes igényünk, hogy kialakítsuk saját családi fészkünket, ahol igazán otthon érezhetjük magunkat. Célunk megvalósulásának kulcsa az építési hitel lehet, nem mindegy azonban, hogyan vágunk bele az igénylésbe. A legjobb, ha felvértezzük magunkat a legfontosabb tudnivalókkal.
A Bledi-tó partja mentén nemsokára múzeumot is látogathatunk
Győrben elkezdődött az új vízi élménypark építése
Az építésvezető figyelmetlensége miatt halt meg egy segédmunkás
Egy Veszprém megyei építkezésen meghalt egy segédmunkás, mert ráomlott egy épülő főfal. A balestet az okozta, hogy az építésvezető nem figyelt oda eléggé, valamint az, hogy az ügyvezető nem nevezett ki vezetőt a brigád élére.
- címkék:
- építkezés
- halál
- ügyészség
- segédmunkás
- Címkefelhő »
Az új egyiptomi közigazgatási főváros építése
Ilyen lesz a Keleti pályaudvar egyik legjelentősebb fejlesztése - képek
Megkezdődhet az utascentrum építése az évente közel 11 millió embert fogadó, 137 éves Keleti pályaudvaron, mert eredményes a nyílt kiviteli közbeszerzési eljárás, és a kialakításhoz szükséges források rendelkezésre állásáról is megszületett a kormánydöntés.
Különleges járművekkel bővül a Közlekedési Múzeum
Ötmillió forintig visszatérítik a kifizetett építkezési és telekszámlák áfatartalmát januártól
A január elsejétől kifizetett építkezési és telekszámlák áfatartalmát ötmillió forintig visszatéríti az állam - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden közösségi oldalán.
Biztató adatok érkeztek a hazai építőiparról
Folytatódik az ágazat kilábalása a válsághelyzetből: június óta az építőipar teljesítménye minden hónapban magasabb volt az előző havinál, októberben az előző havi értékekhez képest újabb 1,3 százalékkal nőtt.
A hallépcső után íme, megépült az első gyíkhíd
Majdnem egymillióval verte át ismerősét egy férfi
Segítségét ajánlotta régi ismerősének, az a 61 éves férfi, aki a végén elsikkasztotta a barátjától kapott pénzt, aztán eltűnt.
- címkék:
- sikkasztás
- építkezés
- krimi
- ismerős
- Címkefelhő »
Összevertek és megrugdostak egy forgalmat irányító nyugdíjast
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrségen életveszélyes testi sértés miatt indul nyomozás egy 22, egy 45, és egy 32 éves férfi ellen, mert rátámadtak egy idős férfira az utcán.