ENSZ
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- Szíria
- migráció
- Afganisztán
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egy globális rangsor alapján idén Izlandon a legjobb gyereknek lenni
Soros György szélsőségesei a rendvédelem és a rendőrség elleni harc vezetői Amerikában
Már most sokkal többről szól az idei amerikai elnökválasztás, mint a szokásos republikánus-demokrata versenyről: a szélsőbaloldaliak George Floyd halálát felhasználva országszerte szítanak feszültséget, és rombolnak, ahol tudnak. A mögöttük álló szervezetek alapjaiban változtatnák meg az amerikai életet, vezetőikről pedig sorra derül ki, hogy valamilyen Soros Györgyhöz köthető szervezetnek dolgoznak, amelyek rendszerint a nyitott határokat és a nyitott társadalmat erőltetnék rá a világra. Ezek az emberek az ENSZ nevében adnak ki nyilatkozatokat a radikális baloldali mozgalom, az Antifa védelmében, emellett a demokraták kampányát is ...
Mike Pompeo képmutatással vádolta az amerikai rendőri brutalitást elítélő ENSZ-testületet
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szombaton képmutatással vádolta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát (UNHRC), amiért ez a testület az előző nap elítélte a hátrányos megkülönböztetésnek minősített, erőszakos rendőrségi intézkedést, amely az afroamerikai George Floyd halálához vezetett május 25-én az egyesült államokbeli Minneapolisban.
- címkék:
- George Floyd
- USA
- ENSZ
- Címkefelhő »
Tonnányi arany vált kámforrá egy kontinens mélyén
Legkevesebb 1,1 tonna aranyat csempésztek ki tavaly a Kongói Demokratikus Köztársaságból, csak annak keleti határain. Ezzel, az adóbevételeket nézve, dollármiliós összegtől esett el az állam, de a tiltott árumozgatás volumene akár milliárd dolláros nagyságrendű is lehet, írja egy friss ENSZ szakértői jelentés alapján a Mining.com szakportál.
- címkék:
- Kongó
- csempészet
- arany
- gazdaság
- ENSZ
- Címkefelhő »
Rekordot döntött az egy főre jutó globális halfogyasztás
Rekordot döntött tavaly az egy főre jutó globális halfogyasztás (20,5 kilogramm) és a pozitív trend az előttünk álló évtizedben is folytatódni látszik, kiemelve a halak élelmezésben és táplálkozásban játszott kiemelkedő szerepét. A haltermelés fenntartható fejlesztése és a hatékony halgazdálkodás elengedhetetlenek mindehhez – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) új jelentésében.
Összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát a hongkongi helyzet miatt
Amerikai és brit kezdeményezésre összehívták péntekre az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) a kínai parlament által Hongkongra vonatkozóan elfogadott nemzetbiztonsági törvény megvitatására - közölték diplomáciai források.
- címkék:
- Hongkong
- ENSZ
- Biztonsági Tanács
- Címkefelhő »
Lassult a világon az erdőpusztulás az elmúlt öt évben
Lassult a világon az erdők pusztulása az utóbbi öt évben, de a folyamat eltérően zajlik a kontinenseken, Afrikában a népességnövekedés miatt fokozódik az erdőirtás - állapították meg az ENSZ kutatói.
- címkék:
- lassulás
- erdőpusztulás
- ENSZ
- Címkefelhő »
ENSZ: Gyerekjogi válságot okoz a járvány
A gyerekeket nagyrészt elkerülik az új típusú koronavírus-járvány legsúlyosabb egészségügyi tünetei, de a válság gazdasági és társadalmi hatásai katasztrofális következményekkel lehetnek rájuk - figyelmeztet egy csütörtökön bemutatott jelentésben az ENSZ.
- címkék:
- koronavírus
- ENSZ
- Címkefelhő »
ENSZ-főtitkár: A járvány elleni küzdelemre kért pénz egyötöde gyűlt össze
Az új koronavírus járványa elleni küzdelemre március 25-én kért kétmilliárd dollárnak az egyötöde gyűlt össze már - közölte szerdán António Guterres, az ENSZ főtitkára egy videokonferencián, amelyet ötven afrikai ENSZ-tagállam vezetőivel folytatott.
- címkék:
- António Guterres
- koronavírus
- ENSZ
- Címkefelhő »
Amerika nem tekinti globális köztulajdonnak a világűrt
Oroszország számára elfogadhatatlan a világűr privatizációja - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában, arra a Donald Trump amerikai elnök által hétfőn aláírt jogszabályra utalva, ami lehetővé teszi az Egyesült Államok számára a Holdon és más égitesteken folytatandó jövőbeli egyoldalú kereskedelmi célú kitermelést.