énekverseny

címke rss
Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek, amelynek középdöntőjét és döntőjét Lehár szülővárosában, Komáromban május 4-én és 5-én, az azt követő gálaestet a Budapesti Operettszínházban rendezik május 6-án.

Horváth Tamás megbetegedett a Sztárban sztár döntője előtt, színpadra tud állni?

Archívum2017.11.12, 18:24

Minden énekes rémálma, hogy a nagy fellépés előtt megy el a hangja, betegszik meg. Ez történt Horváth Tomival is, aki a döntő előtti napokban fázott meg és rekedt be.

Meghirdették a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt

Archívum2017.11.07, 17:31

A Zeneakadémia harmadik alkalommal hirdette meg a Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt, amelyre 2018. március 14-ig jelentkezhetnek a 18-32 éves nők, valamint a 18-35 év közötti férfiak. Az énekverseny sajtótájékoztatóján Marton Éva, világhírű operaénekes, a verseny névadója azt mondta: Magyarországnak, és az egész nemzetnek hasznos ez a nemzetközi verseny, hiszen viszi Magyarország hírét az egész világon. A szervezők ezúttal is a feltörekvő operaénekes-generáció legjobbjait várják Budapestre.

Berkes Olivér esett ki a Sztárban sztár elődöntőjéből: videó

Archívum2017.11.06, 06:31

A vasárnap esti Sztárban sztár című nagysikerű TV2-es produkció az elődöntőjéhez érkezett. 5 sztár mutatta meg, hogyan tud más sztárok bőrébe bújva kimagasló teljesítményt nyújtani. Ezúttal Berkes Olivér volt a legkevésbé jó, a nézők szerint.

Lépjen fel az Arénában James Newton Howarddal!

Kultúra2017.05.07, 16:23

Országos énekversenyt hirdet a magyaroknak Hollywood egyik legnagyobb zeneszerzője, James Newton Howard. Egy szerencsés énekes a világsztárral együtt léphet fel novemberben, a Papp László Budapest Sportarénában.

Harmincezer forintért a helyszínen nézheti az Eurovíziós Dalfesztivált

Tévé2017.02.16, 10:50

Már árusítják a jegyeket az interneten az idei, május 9. és 13. között Kijevben sorra kerülő Eurovíziós Dalfesztiválra.

Több százmilliót költ a kormány klasszikus zenére

Archívum2015.10.16, 11:23

420 millió forinttal támogatja a kormány a magyar klasszikus zene nemzetközi hírnevének erősítését 2016-ban és 2017-ben - jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

Énekversenyen díjazták az X-Faktorból kiesett Krizsma Gwendolint

Life.hu2015.06.08, 12:29

Az X-Faktor 2014-es évadában Gwendolin egészen a mentorházig jutott, ahonnan Szikora Róbert már nem vitte magával a az élő showba. Ő azonban nem adta fel az álmát.

Szabó Ádám vitte a prímet - újabb 6 továbbjutó A Dalban

Archívum2015.02.01, 10:41

Szabó Ádám számára szerencsésen alakult a szombat este - ő kapta a legtöbb pontot a zsűritől, így biztos a helye a középdöntőben. 

Nem felelnek meg a versenykiírásnak A Dal 2015 énekesei? - Zenészkörökben ezt állítják

Archívum2014.12.06, 14:47

Kiakadtak a zenészek a 2015-ös Dalra nevező ismeretlen énekesek miatt. A dalverseny zsűrijét azzal vádolják, hogy túlságosan elfogultak néhány olyan énekessel szemben, akik nem lennének a odavalók, azaz nem felelnek meg a nevezési szabályzatnak.  

Előző
Következő