Emmanuel Macron
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Franciaország
- Párizs
- Orbán Viktor
- tüntetés
- Marine Le Pen
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Macron kirúgott szadista testőrparancsnoka indul a jövő évi önkormányzati választáson
Macron egykori testőrparancsnokaként dolgozó Alexandre Benalla várhatóan indul a jövő évi önkormányzati választásokon, írta meg a Le Figaro. Ez azért is meglepő, mivel az elnök egykori testőre ellen számos eljárás van folyamatban, többek közt, hogy a gyanú szerint jogosulatlanul használt diplomata útleveleket. De emlékezetes az is, hogy május 1-jén szabadidejében, rendőrségi álruhában, mintegy passzióból brutálisan összevert két diáktüntetőt, és egy másik helyszínen pedig másokat is, ami miatt szintén nyomozást folytatnak ellene. Ez azonban nem akadályozza meg a testőrt, hogy elinduljon Párizs migránsnegyedében, sőt viccelődik is azz ...
Szétverték a tüntetők a második világháborús hős szobrát - videó
Ahogy már megírtuk, feldúlták Párizst a sárgamellényes tüntetéssorozat kezdetének évfordulóján a tüntetők, elsősorban a közöttük elvegyülő szélsőbaloldali anarchisták. A város egyik központi részén, a Place d'Italie környékén délután szabályos harc kezdődött köztük és a rendőrök között. Anarchisták itt szétverték a második világháborús hős tábornok, Alphonse Juin szobrát. Megdöbbentő felvételek a rombolásról.
- címkék:
- Emmanuel Macron
- Párizs
- tüntetés
- Címkefelhő »
Gyújtogatnak és fosztogatnak a tüntetők közé keveredő anarchisták Párizsban
Ismét feldúlták Párizst a sárgamellényesek és elsősorban a közéjük keveredő szélsőbaloldali anarchisták. Ma egy éve kezdődött a tüntetéssorozat, Macron kegyetlen és szociálisan érzéketlen gazdaságpolitikája ellen. Bankokat gyújtottak fel ma is, több üzletet pedig kiraboltak. A V4NA nemzetközi hírügynökség információi szerint egész Párizsban folyamatosan igazoltatják az embereket, közel tízezer ember adatát írták fel. Több mint száz tüntetőt pedig bevittek.
Betörtek tüntető egyetemisták a párizsi oktatási minisztériumba - video
Tüntetők törtek be a francia felsőoktatási és kutatási minisztérium épületébe és a felsőoktatási miniszter lemondását követelték, erről írt a Le Figaro. A V4NA nemzetközi hírügynökség információi szerint többen össze akarták verni a miniszternőt, de nem jutottak el a szobájáig.
Régi barátok: Macronnak is kiosztotta a feladatot Soros
Néhány nappal titkos észak-macedóniai útja után Soros György fia részt vesz a Párizsi Békefórumon is. Úgy tűnik, az amerikai spekuláns most fián keresztül ellenőrzi az európai politikát és érdekeltségeit. A Fórumon Alex Sorost maga a francia elnök, Emmanuel Macron, a milliárdos csemete régi barátja köszöntötte - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Idén is Macron-közeli győztes lesz a legnagyobb francia irodalmi díjátadón?
A világ 5 legfontosabb irodalmi díja közé sorolandó 1902-ben alapított francia Goncourt-díjat minden év november elején az abban az évben megjelent, legjobbnak ítélt francia nyelvű regény írója veheti át. A Goncourt-t a legnagyobb európai irodalmi díjnak tartják sokan. Az angol Booker-díj fogható Európában a Goncourt-hoz, amit éppen a francia díj mintájára alapítottak a hatvanas évek végén. A politika mindig átszőtte a Goncourt-t. Sokáig azért bírálták, mert túlságosan hagyománytisztelő volt a zsűri, az utóbbi években inkább a politikailag korrektnek nevezett műveket kedvelik. Macron elnökké választása óta két Goncourt-t osztottak kki ...
Minden nagyhatalom érdekelt Magyarország sikerében
Magyarország az Orbán-kormány határozott külpolitikájának köszönhetően mára elérte, hogy az egész világban viszonyítási pont a magyar kormány és a magyar miniszterelnök véleménye. A világ legnagyobb hatalmú politikusai az utóbbi években egymásnak adták a kilincset Budapesten, vagy éppen Orbán Viktor látogatta meg őket. A miniszterelnök idén a világ összes nagyhatalmának vezetőjével tárgyalt vagy tárgyal, beleértve az amerikai, a kínai, az orosz, a török, a francia elnököt és a német kancellárt is.
A bevándorlásellenes világhírű író elleni példátlan támadássorozat újabb állomása
Az Origo megírta, hogy a balliberális politikai és gazdasági elit nyomására Éric Zemmour, világhírű francia esszéista ellen igazi boszorkányüldözést folytatnak. Az ügyészség eljárást indított ellene, mert keményen bírálta a muszlimok Franciaországban elkülönülő párhuzamos társadalmát. Egyik korábbi munkáltatója, az RTL szerződést bontott vele, az állandó munkahelyének számító Le Figaro újságíróinak kétharmada követelte, hogy a vezetőség küldje el Zemmourt, majd több nap hezitálás után a Figaro igazgatója - nyilvános Zemmour-bírálat után – úgy döntött, hogy mégsem küldi el legismertebb munkatársát. Nagy multinacionális vállalatok peddig ...
Marine Le Pen hivatalosan is bejelentette, hogy 2022-ben indul az elnökválasztáson
Marine Le Pen, a nemzeti jobboldali, bevándorlásellenes Nemzeti Tömörülés (Rassemblement National-RN) vezetője hivatalosan is bejelentette, hogy elindul a 2022-es elnökválasztáson.
Orbán Viktor az EU-csúcs második napján - fotók
A kormányfő már csütörtök reggel óta Brüsszelben tárgyal, ahol kétnapos ülést tart az EU állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács.