emelés

címke rss
Lázár János: Rajtam nem fog múlni, hogy a munkavállalóink már januárban az emelt bérüket kapják

Lázár János: Rajtam nem fog múlni, hogy a munkavállalóink már januárban az emelt bérüket kapják

Rajtam nem fog múlni, hogy a munkavállalóink már januárban az emelt bérüket kapják - írta az építési és közlekedési miniszter kedden a Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy a bértárgyalások az asztalnál folytatódnak.

Több mint kétmillió nyugdíjas péntektől kapja az emelt összeget - videó

Itthon2024.01.12, 09:01

Pénteken kezdik el kézbesíteni a hat százalékkal megemelt nyugdíjat annak a több mint kétmillió idősnek, akik ilyen jellegű ellátásban részesülnek – hívta fel rá a figyelmet Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a legfrissebb videójában. Ez átlagosan közel 13 ezer forintos emelést jelent. Egy hónap alatt nagyobb összeghez jutnak a szépkorúak, miután a 13. havi nyugdíj kifizetése februárban lesz esedékes. Ekkor egy nyugdíjas átlagosan 220-230 ezer forintot kap pluszba a rendes járandóságán felül.

Figyelje a postást: péntektől érkezik az emelt összegű nyugdíj

Itthon2024.01.10, 11:28

„Pénteken érkezik a hat százalékkal megemelt nyugdíj, több mint két és fél millió idős ember kap átlagosan 13 ezer forinttal többet" – jelezte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán.

Decembertől emelkedik a Disney+ előfizetés ára

Techbázis2023.11.19, 09:33

Decemberben életbe lépő Disney+ előfizetés áremelése sajnos nem egyedülálló a piacon.

Kiderült, pontosan mennyivel emelkedik a nyugdíj

Itthon2023.09.28, 15:44

A kormány a nyugdíjemeléssel a nagyrabecsülését fejezi ki a nyugdíjasok felé, és abban bízik, hogy ez segítség egy olyan évben, amikor ugyan sikerült féken tartani a rezsiköltségeket a családok számára, de az élelmiszerárak emelkedése jelentős - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. A tárcavezető kifejtette: a nyugdíjas fogyasztói kosár figyelembevételével számolt infláció várhatóan 18,5 százalék lesz, ami azt jelenti, hogy a korábbi 15 százalékos nyugdíjemelést ki kell egészíteni 3,5 százalékkal. Ez a matematika sajátosságai miatt a már megemelt 15 százalékos nyugdíjhoz képest 3,1 százalékos emeelést ...

Már a nővérek is felcsaphatnak a terminátornak

Techbázis2023.08.29, 16:13

Megkönnyíti a betegek emelését és mozgatását a German Bionic külső váza.

Jelentősen emelkedik júliustól az ápolók bére

Itthon2023.07.01, 12:59

Júliustól újabb 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére - közölte a Belügyminisztérium (BM) szombaton, a Semmelweis-nap alkalmából.

Nőtt a jegybanki alapkamat

Gazdaság2022.09.27, 15:17

Keddi ülésén 125 bázisponttal 13,0 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.

Zsigó Róbert: Az újabb emeléssel összesen 8,9 százalékkal nőnek a nyugdíjak

Itthon2022.04.30, 09:12

A kormány az év eleji 5 százalékos emelés után újabb 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött, így összesen 8,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – közölte Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon.

Fontos döntést hozott a kormány a nyugdíjakról: ekkor lép életbe

Life.hu2022.04.28, 21:33

A kormány további 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött az infláció miatt, így összességében 8,9 százalékkal emelkedik a nyugdíj - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Magyarok a minimálbér-emelésről - videó

Itthon2022.02.22, 17:42

Januárban 200 ezer forintra nőtt a minimálbér. Idén már többet kereshetünk a minimálbéren, mint amennyi az átlagkereset volt 2009-ben - mondták el a minimálbér-emelésről a magyarok a Magyarország Kormánya Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Ekkora bérkorrekcióra számítanak idén a hazai munkaerő-kölcsönzők

Gazdaság2022.01.24, 11:08

Vegyesen reagál a piac a minimálbér, a garantált bérminimum 19,5 százalékos emelésére. A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége szerint összességében nagyságrendileg 10 százalék +/- 2 százalékos piaci bérkorrekció prognosztizálható - olvasható közleményében.

2010 óta 3,5-szeresére növelte a kormány a családtámogatásokra fordítható összeget

Itthon2022.01.04, 13:47

Mi továbbra is a családokért dolgozunk. 2010 óta 3,5-szeresére növeltük a családtámogatásokra fordítható összeget - írták Magyarország Kormánya Facebook oldalán. A bejegyzés szerint a minimálbér emelésével a családtámogatások összege is nőtt.

2,4 százalékra emelte az alapkamatot az MNB

Gazdaság2021.12.14, 16:40

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 30 bázisponttal 2,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és 80 bázisponttal 2,4 százalékra az egynapos betét kamatát; az egynapos hitel kamata 30 bázisponttal emelkedett 4,4 százalékra.

Novák Katalin: Öt százalékkal emelkedik a nyugdíj összege a várhatóan magasabb jövő évi infláció miatt

Itthon2021.12.12, 16:12

A korábban tervezettnél magasabb jövő évre várható infláció miatt a kormány a nyugdíj összegét öt százalékkal emeli meg, hogy ne kelljen utólag korrigálni - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Jelentősen gyarapodhat mától a nyugdíjasok pénztárcája

Gazdaság2021.11.11, 11:13

Ma indul a nyugdíjprémium és a nyugdíj-kiegészítés kézbesítése, ami akár több tízezer forint pluszt is jelenthet ezen korcsoport számára. A részletekről a Magyar Nemzet számolt be.

Megemelték a Nyári diákmunka program keretösszegét

Sulilife.hu2021.07.07, 15:15

A program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma már az első héten a húszezret közelítette. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette, a kiemelt érdeklődésre való tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemeli Magyarország kormánya.

Puszta kézzel emelte meg a felborult autót a rendőr, hogy kimentsen egy nőt a roncsból - videó

Nagyvilág2021.05.21, 11:48

Puszta kézzel emelt meg egy tetejére borult autót egy rendőr Virginiában, hogy kiszabadítson egy a roncsba szorult nőt. John Holt tavaly két embert mentett ki egy égő házból, ő azonban csak egy átlagos zsarunak tartja magát.

Júniustól emelkednek a nyugdíjak, mutatjuk a részleteket

Gazdaság2021.05.19, 11:00

Januártól visszamenőlegesen 0,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – írja a Magyar Közlönyre hivatkozva a Világgazdaság.

Évközi nyugdíjemelés lehet a járvány miatt

Gazdaság2021.04.27, 09:49

Pótlólagos nyugdíjemelést hajthat végre a kormány a vírushelyzet miatt - mondta a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Tállai András.

Még idén újra emelkedhet a minimálbér

Gazdaság2021.01.27, 10:43

Az idei évre elfogadott, februártól induló csaknem 4 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelkedését követően, félévkor további 1 százalékkal emelkedhet mindkét bérelem - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Ennyivel emelkedik a nyugdíj január 1-től

Gazdaság2020.12.03, 11:47

A 2020. december 2-i Magyar Közlönyben megjelent a Kormány 538/2020. (XII. 2.) számú rendelete a nyugellátások és egyes más ellátások 2021. január havi emeléséről.

Leemelik a metrószerelvényt a bálnafarokról

Nagyvilág2020.11.03, 17:55

Leemelik azt a metrószerelvényt, amely hétfőn éjszaka futott túl az állomáson és szerencsésen landolt egy közelben álló bálnafarok-szobron. A balesetben senki nem sérült meg.

Százszorosára emelnék Ukrajnában a karanténszabályok megszegéséért járó bírságot

Nagyvilág2020.10.18, 16:45

Az ukrán egészségügyi minisztérium javaslata szerint a jelenleginek a százszorosára kell emelni a pénzbírságot a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezésére bevezetett karanténszabályok, köztük a kötelező maszkviselés megszegéséért, az előterjesztés már a parlament előtt van - mondta el Viktor Ljasko országos tisztifőorvos egy vasárnapi rádióinterjúban.

Jövő júliustól összesen egyhavi bérrel emelkedik a csed

Gazdaság2020.08.22, 15:09

Összességében több mint egyhavi fizetésnek megfelelő összeggel emelkedik 2021 júliusától a hat hónapon át járó csecsemőgondozási díj (csed) - mondta Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára.

A csecsemőgondozási díj emelése nagy megtakarítást jelent majd a családoknak

Itthon2020.07.08, 11:36

A csecsemőgondozási díj (csed) 2021 júliusában történő megemelése több tízezer forint megtakarítást jelent majd a családoknak - jelentette ki a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Lionel Messi elképesztő emelése gólt érdemelt volna - videó

Sport2020.06.11, 17:47

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona sztárja, Lionel Messi újabb fantasztikus mozdulattal kápráztatta el a csapattársait az edzésen, ám ezúttal ez „csak" a gólpasszhoz volt elég.

A posta megemelte a háznál történő utalványok kézbesítésének összeghatárát

Life.hu2020.04.17, 16:15

A Magyar Posta 150 ezer forintra emelte az utalványok háznál történő kézbesítésének összeghatárát.

Akár két számjegyű mértékű minimálbér-emelés is jöhet jövőre

Gazdaság2019.11.18, 11:22

A várt nyolc százaléknál jóval nagyobb mértékben emelkedhet jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum, mivel a tavaly megkötött, 2020-ra is érvényes egyezség újratárgyalásának feltételei várhatóan adottak lesznek, hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet. Az egyezséget aláíró két szakszervezeti konföderáció, a Liga és a Munkástanácsok legalább tízszázalékos emelést javasolnak, mivel az újratárgyaláshoz szükséges, tavaly előrejelzett gazdasági eredményekhez képest jobbak lettek a mutatók, a munkavállalóknak kedvező irányba. A munkáltatói oldal a legkisebb cégek érdekében óvatosságra int.

Újabb árváltozás jön az üzemanyagoknál

Gazdaság2019.06.26, 14:47

Piaci források szerint, a Mol pénteken újabb 2 forinttal emeli a benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát.

Csúnyán megbírságolta a versenyjogi hatóság a Ryanairt-t és a Wizz Air-t

Travelo2019.02.23, 12:42

Az olasz versenyjogi hatóság bírságot szabott ki a Ryanair és Wizz Air légitársaságra a poggyász díjak emelése miatt.

Kollagénszálakkal feszesíttette ki fenekét az argentin anya, Marcela Iglesias

Archívum2018.11.14, 19:08

Az argentin édesanya mindent megtesz azért, hogy fiatalabbnak tűnjön, ezért próbálta ki a "pókhálós" fenékemelést is, amelyről azt állítja, teljesen fájdalommentes. 

Drágult a gázolaj

Gazdaság2018.10.10, 10:06

A Mol bruttó 8 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a benzin ára nem változott.

Egyeztetések kezdődtek az autóbuszok biztosítási díjainak emeléséről

Gazdaság2018.05.15, 17:05

Háromoldalú egyeztetést tartott az autóbuszok 2018. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjainak drasztikus emelkedéséről kedden a fejlesztési tárca kezdeményezésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a fuvarozói érdekképviselet - közölte a NiT Hungary (Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete) az MTI-vel.

Megugrott a legfiatalabbak fizetése

Gazdaság2018.03.13, 15:31

A 19-29 éves fiatalok több mint felének van fizetése főállásából, míg minden harmadik fiatal a családjától kap anyagi támogatást. A rendszeres fizetéssel rendelkezők fele úgy érzi, hogy 2017-ben nagyobb jövedelemből gazdálkodhatott, mint egy évvel ezelőtt. A leggyakrabban 11-20 ezer forintos fizetésemelést említettek a fiatalok.

Mától drágábban tankolhat

Gazdaság2018.01.31, 11:16

Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, a gázolaj ára nem változott.

Emelkedik az üzemanyagok ára

Gazdaság2017.09.07, 10:04

A 95-ös benzin ára bruttó négy forinttal emelkedik, a gázolaj literenkénti ára pedig 3 forinttal- jelentette be a Mol Nyrt.

Mi lesz, ha véget ér az olcsó pénz kora?

Gazdaság2017.03.22, 16:24

Nagyot fordulhat a világ, ha az amerikai példát követve más központi bankok is a lassú kamatemelések felé indulnak el a válság óta először. Az „ingyenhitel" megszüntetése és az élénkítő programok fokozatos leállítása után azonban kétséges, mi hajtaná a hitelekből elindított gazdasági fejlődés motorjait a fejlett államok jelentős részében.

Vagina kungfuval tartja karban magát a fitneszedző - Akár 15 orgazmust is képes átélni egymás után

Life.hu2015.07.17, 16:09

Sajátos módszerre esküszik Kim Anami, akinek nem csupán a testét, hanem a párkapcsolatát és a szexuális életét is megváltoztatta a vaginakungfu.

Elvontatták a Costa Concordiát

Life.hu2014.07.15, 13:39

Hétfőn felemelték a szerencsétlenül járt olasz tengerjáró roncsát a talapzatról, majd 30 méterrel odább vontatták. Nézd meg, hogyan csinálták!

Centiről centire emelik meg a Costa Concordiát

Life.hu2014.07.14, 19:14

Hétfő délig már egy méterrel emelték meg a szerencsétlenül járt Costa Concordia olasz tengerjáró roncsát az eddig a hajót tartó talapzatról.

Szombat Esti Láz: Nem kockáztatja táncpartnere életét Heilig Gábor

Life.hu2014.04.05, 16:21

Nem lesznek látványos emelések, dobálások Heilig Gábor és partnere produkciójában. A zenész nem akarja veszélybe sodorni Südi Iringó életét. Inkább a humorra fektetik majd a hangsúlyt.

Januártól 2,4 százalékkal nő a rokkantnyugdíj

Itthon2013.11.01, 18:24

A rokkantsági és a rehabilitációs ellátások, valamint a baleseti járadékok összege is emelkedik január 1-jével a nyugdíjakkal azonos mértékben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Szlovénia kénytelen megszorításokat bevezetni

Gazdaság2011.06.06, 16:04

A szlovén kormány hétfőn bejelentette, egy sor megszorító intézkedést terveznek, mert a választópolgárok vasárnap népszavazáson utasították el a nyugdíjkorhatár emelését. A központi bank elnöke szerint Szlovénia Görögország, Írország vagy Portugália sorsára juthat, ha nem hajtanak végre nyugdíjreformot.

A kamatemelést sem zárják ki a londoni elemzők

Archívum2010.11.11, 15:33

A vártnál kedvezőtlenebb októberi inflációs adatok miatt a londoni elemzők egyre inkább arra számítanak, hogy az MNB az alapkamat megemelésére kényszerül. Van olyan elemző, aki szerint akár már ebben a hónapban sem kizárt a kamatemelés.

Az Alkotmánybíróság dönthet a megemelt román nyugdíjkorhatárról

Archívum2010.09.17, 11:06

Alkotmánybíróságon készül megtámadni a román Szociáldemokrata Párt (PSD) a képviselőház által elfogadott új nyugdíjtörvényt.

Növekvő rezsitámogatást szavaztak meg

Archívum2008.12.02, 12:23

A havi és a téli fővárosi kiegészítő lakásrezsi-támogatások összegének jövő évi emelését támogatta kedden a Főpolgármesteri Kabinet - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója.

Előző
  • 1
  • 2
Következő