emberrablás

címke rss

Kampusch milliókkal támogatja Fritzl lányát

Archívum2010.09.16, 10:18

Hét millió forinttal támogatja Natascha Kampusch Elizabeth Fritzlt, akit több mint 20 éven át tartotta fogságban édesapja. Kampusch azt mondta, azonosulni tudott honfitársával, emiatt támogatja Fritzlt.

Gonosz istennek képzelte magát Natascha Kampusch elrablója

Archívum2010.09.06, 19:46

Válogatott kínzásokról, szolgasorról és egy bomlott elméjű emberrablóról ír visszaemlékezéseiben Natascha Kampusch, a 10 éves korában elrabolt és 8 évig fogságban tartott osztrák lány. A most 22 éves Kampuschnak két hét múlva jelenik meg a könyve a rabságban töltött éveiről. A könyvből előzetesen megjelent részletekben arról is ír, milyen kötődés alakult ki közte és az azóta öngyilkosságot elkövető elrablója között.

Feleségül akarhatta venni Natascha Kampusch-t fogvatartója

Archívum2010.08.04, 21:43

Natascha Kampusch elrablójának bűnpártolással gyanúsított barátja szerint a lányt éveken át fogva tartó férfi feleségül akarta venni áldozatát. A barát kihallgatásakor azt mondta: az emberrabló neki azzal magyarázta a tettét, hogy fiatal korában egyetlen nő sem szeretett bele.

Elrabolt újságírókat szabadított ki a rendőrség Mexikóban

Archívum2010.08.01, 08:58

A mexikói rendőrség szombaton kiszabadított két operatőrt, akiket öt nappal korábban rabolták el kábítószer-csempészek. Az emberrablók azt követelték, hogy a tévécsatornájuk mutassa be azokat a felvételeket, amelyek a hatóságok és egy drogkartell összefonódását bizonyítják.

Facebookon találta meg elrabolt gyermekeit

Archívum2010.06.07, 10:27

Egy amerikai nő a Facebook közösségi oldalon keresztül talált rá gyermekeire, akikkel tizenöt évvel korábban férje nyomtalanul eltűnt.

Elrabolhattak egy vietnami házaspárt Budapesten

Archívum2010.05.22, 21:21

Valószínűleg elraboltak egy vietnami házaspárt Budapesten. A párt egy IV. kerületi parkolóból vitték el, azóta pedig a gyanú szerint fogva tartják őket. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Emberrablókat fogtak egy pécsi benzinkútnál

Archívum2010.05.05, 16:55

Egy gyámság alatt álló férfit rabolt el az a két gyanúsított, akiket kedden fogtak el a rendőrök egy pécsi benzinkútnál. Azzal buktak le, hogy felajánlották a férfi korábbi gyámjának, hogy pénzért cserébe visszadják a foglyukat.

Elfogták az erdőkertesi emberrablás kitalálóját

Archívum2010.03.13, 16:32

Elfogták az értelmi szerzőjét annak az erdőkertesi emberrablásnak, amelyben a sértettet állítólagos tartozásai miatt több tízmillió forintnyi euró felvételére akarták kényszeríteni - közölte a rendőrség szombaton.

Elengedték a Haitin elrabolt svájci segélymunkásokat

Archívum2010.03.12, 09:24

Szabadon engedték Haitin azt a két európai segélymunkást, akiket túszejtők raboltak el az utcáról néhány napja. A segélymunkásokért felelő szervezet nem árulta el, hogy fizettek-e munkatársaik szabadulásáért.

Emberrablókat fogott el a rendőrség a VII. kerületben

Archívum2010.03.12, 18:09

Elrabolt, majd pénzfelvételre akart kényszeríteni egy férfit két férfi és egy nő - közölte a rendőrség pénteken. A pénzfelvétel előtt egy erdőkertesi ház pincéjében tartották fogva a férfit, akin állítólagos tartozását kérték számon.

Brit rendőrök miatt tűnt el egy kisbaba

Archívum2009.12.20, 14:09

Elvesztettek egy 18 hónapos kislányt a brit rendőrök. Miután a ghánai kisgyerek szüleit letartóztatták, rokonoknál akarták elhelyezni őt, de odaadták egy ismeretlen nőnek, aki érte jelentkezett. Három napja nem találják.

Elengedték túszaikat a Fülöp-szigeteki emberrablók

Archívum2009.12.13, 13:19

Szabadon engedték összes túszukat azok az emberrablók, akik még a múlt héten csaptak le egy távol eső falura a Fülöp-szigeteki Mindanaón. A fegyvereseket cserébe nem vonják felelősségre korábbi gyilkosságok miatt.

Vádat emeltek a Dél-Afrikában embert rabló magyarok ellen

Archívum2009.12.03, 16:54

Vádat emeltek Magyarországon három magyar férfi ellen, akik 2007-ben Johannesburgban elraboltak egy szintén magyar férfit. A vádlottakat egyszer már elfogták Dél-Afrikában, de egy eljárási hiba miatt szabadon engedték őket. Kettőjüket azóta sikerült újra elfogni Magyarországon, de a harmadik még nem került elő.

Váltságdíjjal szabadult ki két újságíró Szomáliában

Archívum2009.11.25, 21:51

Váltságdíj fizetése után szabadon engedtek Szomáliában két újságírót, akik több mint egy éve voltak emberrablók fogságában. A kanadai riporter és ausztrál fotósa csütörtökön hagyja el az országot.

Újabb gyanúsítottat vizsgálnak Natascha Kampusch ügyében

Archívum2009.11.08, 11:14

Őrizetbe vették az osztrák hatóságok Natascha Kampusch elrablójának egyik barátját. A férfit azzal gyanúsítják, hogy annak idején benne volt a gyerekrablásban, és a lány éveken át tartó fogva tartásában.

Vádemelési javaslat a Dél-Afrikában embert rabló magyarok ellen

Archívum2009.10.29, 11:47

Johannesburgban ejtettek foglyul 2007-ben egy magyar férfit azok a magyarok, akik ellen emberrablás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda. A három férfi közül kettőt elfogtak, a harmadik ismeretlen helyen tartózkodik.

Tíz kolumbiai focista holttestére bukkantak Venezuelában

Archívum2009.10.25, 13:57

Tíz kolumbiai focista holttestét találták meg szombaton Venezuela nyugati részében. A Los Maniceros futballcsapat 12 tagját múlt vasárnap rabolták el.

Szatírként kezdte a fanatikus emberrabló

Archívum2009.09.03, 14:22

Először csak iskolák környékén leste a lányokat, nyilvános helyeken maszturbált, majd elrabolt és megerőszakolt egy fiatal nőt. Bár el is ismerte a brutális bűncselekményt, a büntetésként kiszabott 50 évből csak alig több mint tízet töltött le, nem sokkal később pedig elrabolta azt a kislányt, aki most, 18 évvel később került elő. A vallási fanatikus Philip Garrido miatt néz most magába az amerikai igazságszolgáltatás.

Sufniban raboskodott a 18 év után előkerült lány

Archívum2009.08.28, 17:36

Egy fészerekből és sátrakból álló udvari tákolmányban élt az a fiatal nő, aki 18 évvel elrablása után került elő az Egyesült Államokban. Fogvatartója egy rendőrségi rutinellenőrzés miatt bukott le. A nőnek két gyereke is született a zavaros életű férfitól, aki állítja, hogy ha minden részlet kiderül, akkor ezt mindenki egy "szívmelengető" történetnek fogja tartani.

18 év után került elő egy elrabolt amerikai lány

Archívum2009.08.28, 08:11

Tizennyolc év után került elő az az amerikai lány, akit 1991-ben 11 éves korában raboltak el szülei házának közeléből. A lány maga jelentkezetett a rendőrségen. A hatóságok szerint 99 százalék, hogy a lány az, akinek mondja magát. Az emberrablással egy házaspárt gyanúsítanak.

Megpróbálták elrabolni Maxi Lopez feleségét

Archívum2009.07.22, 09:54

Sikeresen vészelt át egy emberrablási kísérletet Maxi Lopez argentin válogatott labdarúgó felesége Brazíliában.

Tálib fogságba került egy amerikai katona

Archívum2009.07.21, 11:04

Videofelvételt tettek közzé az afganisztáni tálibok egy fogságba esett amerikai katonáról. A katona azt mondja, hogy az amerikaiak csak az idejüket vesztegetik Afganisztánban, és haza kellene hívni őket. A hadsereg elítélte a felvételt, és azt ígérte, mindent megtesznek a katona kiszabadításáért.

Kiadják az elhurcolt kislány anyját a franciáknak

Archívum2009.05.18, 18:18

Hiába fellebbezett, mégis kiadja Magyarország Franciaországnak azt az orosz nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy erőszakkal vette el francia apjától hároméves lányukat. Irina Belenykaját Magyarországon fogták el, amikor kislányával megpróbálta átlépni az ukrán határt.

Kiadjuk az elhurcolt kislány anyját a franciáknak

Archívum2009.05.06, 17:27

Magyarország kiadja Franciaországnak azt az orosz nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy erőszakkal vette el francia apjától hároméves lányukat. Irina Belenykaját Magyarországon fogták el, amikor kislányával megpróbálta átlépni az ukrán határt. A kiadatásról szóló döntés nem jogerős, mert Belenykaja fellebbezett.

Magyarországon találták meg az elrabolt francia kislányt

Archívum2009.04.13, 18:39

Magyarországon találták meg a hetekkel ezelőtt Franciaországból elrabolt kislányt, Elise-t és anyját az AFP hírügynökség szerint, amely francia rendőrségi forrásra hivatkozik. A három éves kisgyereket apja karjából ragadta ki három emberrabló március 20-án. A kislánnyal anyja próbálta meg átlépni a magyar-ukrán határt, de a rendőrök előállították a kőrözött nőt. A kislányért délután megérkezett az édesapja Franciaországból.

Emberrablással gyanúsítják a FIFA-képviselők pesti fenyegetőit

Archívum2009.04.06, 17:27

Három férfit gyanúsít emberrablással a rendőrség, akik nem engedtek el egy belvárosi szórakozóhelyről két külföldit, akiktől több mint félmillió forintot követeltek. A külföldiek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség képviselői, végül közel négyszázezer forintot fizettek nekik.

Apja karjából raboltak el egy kislányt Franciaországban

Archívum2009.03.20, 18:25

Elraboltak egy három és fél éves kislányt Dél-Franciaországban. A három támadó az apa kezéből ragadta ki és tuszkolta egy autóba a kisgyereket. Országszerte emberrablási risztás van érvényben: a médiában, pályaudvarokon, autópályákon negyedóránként kérik a lakosság segítségét az elrabolt kislány megtalálásához. A gyerek szülei elváltak, és az orosz édesanya állítólag egyszer már elrabolta és magával vitte a kislányt.

ENSZ-alkalmazottakat raboltak el Szomáliában

Archívum2009.03.16, 11:47

Négy ENSZ-alkalmazottat raboltak el szomáliai fegyveresek az ország déli részén. A biztonsági erők a túszejtők nyomában vannak.

Elengedték a Dárfúrban elrabolt segélymunkásokat

Archívum2009.03.13, 21:46

Szabadon engedték a héten Dárfúrban elrabolt három segélymunkást. Azt nem tudni, hogy mennyi váltságdíjért engedték el az emberrablók a francia nővért, a kanadai koordinátort és az olasz orvost.

Jogerősen elítélték az emberrabló rendőröket

Archívum2009.02.25, 15:54

Négy illetve három év börtönre ítélt jogerősen két rendőrt a Debreceni Ítélőtábla, akik 2007 májusában részt vettek egy emberrablásban. Az elítéltek - köztük a két rendőr - illegális cigaretta-kereskedelemmel foglalkoztak, és azért rabolták el a sértettet, mert úgy gondolták, tagja annak a társaságnak, amely 300 ezer forinttal átverte őket.

Emberrablás miatt nyomoznak a francia lány ügyében

Archívum2009.01.23, 21:15

Már nem közigazgatási eljárásban kutat a rendőrség a december 4-én eltűnt francia diáklány után. A Legfőbb Ügyészség csütörtökön emberrablás miatt rendelt el nyomozást. A lányt januárban ketten is látni vélték Budapesten.

Az apa szerint elrabolták az eltűnt francia lányt

Archívum2009.01.03, 14:45

A Budapesten eltűnt francia lány édesapja azt állítja, a lányát elrabolták - írja a Blikk. A rendőrség szerint semmi sem utal rá, hogy emberrablás történt volna, továbbra is eltűnés ügyében nyomoznak.

Amerikaiakat tartottak fogva egy órán át egy pesti bárban

Archívum2008.12.01, 15:49

250 ezer forintos italszámla kifizetésére kényszerítettek két amerikai állampolgárt egy VII. kerületi bárban még pénteken. A két férfit fogva tartották és bántalmazták, amíg ki nem fizették az összeget. Az amerikaiak feljelentést tettek, fogvatartóikat őrizetbe vették a rendőrök, emberrablással gyanúsítják őket.

Túszul ejtettek egy 20 éves budapesti fiút, elfogták az emberrablókat

Archívum2008.11.20, 19:14

Ismeretlenek elraboltak egy 20 éves budapesti fiút, és 10 millió forint váltságdíjat követelnek a nővérétől, és azt állították: ha nem kapják meg a pénzt, megölik a fiút és az édesanyját - erről szerdán este érkezett bejelentés a rendőrséghez. A rendőrök másnap elfogták a két jordán emberrablót. Azóta a fiú is kiszabadult - közölte a BRFK.

Kalózok raboltak el tíz munkást kameruni vizeken

Archívum2008.10.31, 12:07

Tíz olajterminálon dolgozó munkást hurcoltak el péntekre virradóra kalózok a francia Bourbon cégcsoport hajójáról, kameruni vizeken. Az emberrablást egyelőre semmilyen szervezet sem vállalta magára.

A régi osztálytársat is megkeresi nekünk a rendőrség

Archívum2008.10.27, 10:06

Tavaly több mint 12 ezer eltűnt embert keresett a magyar rendőrség, ami arányosan számolva kétszer több, mint a még most is emberrablásoktól hangos Oroszországban eltűntek száma. Igaz, Magyarországon máshogy számolják a statisztikát, és még azokat a bejelentéseket is regisztrálják, amikor valaki a régi osztálytársát keresteti meg a rendőrséggel.

Kínai munkásokat raboltak el Szudánban

Archívum2008.10.19, 23:47

Kilenc kínai munkást raboltak el egy dél-szudáni olajmezőről. A helyi kormány szerint egy lázadó csoport álla az emberrablás mögött, míg diplomaták úgy vélik, helyi törzsek akarnak pénzhez jutni. Kína a legnagyobb külföldi befektető Szudánban.

Nem adják ki a franciák a depressziós olasz terroristát

Archívum2008.10.12, 15:43

Franciaország nem adja ki az Olaszországban életfogytiglanra ítélt Marina Petrellát, az olasz Vörös Brigádok volt tagját, mert a nő rendkívül rossz egészségi állapotban van. Petrellát életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték gyilkosságért, emberrablásért, gyilkossági kísérletért és fegyveres rablásért.

Bűnös O. J. Simpson fegyveres rablásban

Archívum2008.10.04, 11:52

Bűnösnek találta az esküdtszék fegyveres rablás és emberrablás vádjában szombaton O. J. Simpson egykori amerikaifutball-sztárt.

Emberrablással vádolják a sírásató hitelezőket

Archívum2008.10.02, 17:11

Emberrablással vádolják azt a három férfit, akik augusztus elején megásatták egy tolnai vállalkozóval a saját sírját. A vádiratot benyújtották a megyei bíróságnak, a vádlottak szabadlábon védekeznek.

Kedvesnek találta elrablóit az egyik német turista

Archívum2008.10.01, 12:24

Az egyik Egyiptomban elrabolt német túsz szerint fogvatartóik "kedves bűnözők" voltak, akik csak a pénzre hajtottak, nem voltak ideológiai motivációik. A német és olasz turisták cáfolják a kairói kormány állítását, miszerint kommandósok szabadították ki őket. Azt mondták, a fegyveresek egyszerűen elengedték őket, miután a szudáni hadsereg megölte hat társukat.

Még alkudoznak az Egyiptomban elrabolt turistákról

Archívum2008.09.23, 00:09

Elhamarkodottan jelentette be az egyiptomi külügyminiszter, hogy kiszabadult az a 11 külföldi turista és 8 helyi vezetőjük, akiket Egyiptom déli részén raboltak el pénteken. Egyiptom a hétfő esti bejelentést követően pontosított: még folynak a tárgyalások az emberrablókkal.

Nem bűncselekmény uzsorakamatra hitelezni

Archívum2008.09.20, 09:05

Tavaly egész évben 87 nyomozást rendeltek el uzsorahitelezéssel összefüggésben, az idén fél év alatt már 102-t; a nyomozások többnyire önbíráskodás, zsarolás miatt, ritkábban jogosulatlan pénzügyi tevékenység, csalás vagy emberrablás, személyi szabadság megsértése, esetleg könnyű testi sértés gyanújával indultak - írta a szombati Népszabadság. A rendőrség nem tehet semmit, ha nem folyik vér.

Volt rendőröket ítéltek el emberrablásért

Archívum2008.09.10, 12:44

Emberrablásért ítélt börtönre volt kisvárdai rendőröket a Szabolcs megyei bíróság. A rendőrök és társaik tavaly májusban ejtettek túszul egy kereskedőt, mert az előzőleg átverte őket csempészett cigarettával. Az eladott cigarettásdobozokban dohány helyett papír volt.

Megásatták az adóssal saját sírját a hitelezői

Archívum2008.08.14, 13:15

Emberrablással gyanúsítják a Tolna megyei rendőrök azt a három férfit, akik egy tartozás miatt halálosan megfenyegették adósukat, majd még nagyobb összegről írattak vele alá kötelezvényt.

Előzetesben az emberrablással vádolt vendéglátósok

Archívum2008.08.11, 08:16

Elrendelték annak a három férfinak az előzetes letartóztatásba helyezését, akik egy belvárosi szórakozóhelyen pár üveg sörért 445 ezer forintot kértek néhány svéd turistától. Mivel a vendégek nem akartak fizetni, egyik társukat fogva tartották, amíg a többiek pénzt vettek fel egy automatából - írja a Népszabadság.

Kurd radikálisok raboltak el három német hegymászót

Archívum2008.07.10, 15:30

Német hegymászókat raboltak el a kurd függetlenségért harcoló PKK fegyveresei. Azt mondják, hogy az akcióval Németország politikája ellen tiltakoznak.

Hersch: Iráni vadászatra küldik az USA elitegységeit

Archívum2008.06.30, 12:15

Emberrablásokra, bérgyilkosságokra, a kormány hatalmát aláásó titkosszolgálati akciókra készül Iránban az USA - állítja egy amerikai újságíró. Seymour Hersh szerint az amerikai kongresszus 400 milliárd dollárt hagyott jóvá az Irán elleni titkos akciókra, mivel George Bush elnök, és Dick Cheney alelnök sem akarja békén hagyni Teheránt nukleáris programja miatt. Hersh azt állítja ezek csak az előkészületek.

Vatikáni érseket gyanúsítanak egy 25 éves emberrablás kapcsán

Archívum2008.06.24, 19:01

A római rendőrség huszonöt év után újra nyomozást kezdett egy olasz lány elrablásának ügyében - írja a The Times. A lap szerint egy új tanúvallomás alapján azt feltételezik, hogy a 15 éves lányt egy vatikáni érsek megbízásából rabolták el. Az emberrablás célja állítólag az volt, hogy rávegyék az olasz hatóságokat: adják ki a Szentszéknek a II. János Pál pápa elleni 1981-es sikertelen merénylet végrehajtóját.

Országok, ahová jobb nem utazni

Archívum2008.01.30, 13:19

Az alább felsorolt helyszínek egyike sem kifejezetten turistaparadicsom, de mégis akadnak olyan bátor vállalkozók, akik ellátogatnak ezekre a helyekre. A politikai bizonytalanság, a fegyveres konfliktusok, vagy a terrorizmus ugyanakkor ma már olyan országokban is a mindennapi élet részévé váltak, mint Indonézia, vagy a legutóbbi hetekben Kenya, ahol pedig a turizmus az egyik legfontosabb bevételi forrás.

Bíróság előtt az emberrablással vádolt volt rendőrök

Archívum2008.01.29, 13:19

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon kedden megkezdődött az emberrablással vádolt volt kisvárdai rendőrök pere. Az emberrablást azután követték el, hogy az egyik rendőr csempészcigarettát akart venni, de a dobozokban csak papírt talált.

Duplájára emelték O.J. Simpson óvadékát

Archívum2008.01.16, 21:21

Kétszeresére, 250 ezer dollárra emelte egy Las Vegas-i bíróság O. J. Simpson, a fegyveres rablással, emberrablással és egyéb erőszakos bűncselekményekkel vádolt, múlt pénteken újra rács mögé került szinesbőrű egykori amerikaifutball-sztár óvadékát.

Csád kiadja Franciaországnak az elítélt segélymunkásokat

Archívum2007.12.28, 22:00

Franciaországban töltheti le börtönbüntetését az a hat francia, akiket emberrablás vádjával ítéltek kényszermunkára Csádban. A kiadatást az afrikai országgal 30 éve kötött kétoldalú egyezménynek köszönhetik a franciák.

Gerillák akarták elrabolni Uribe elnök fiait

Archívum2007.12.14, 09:38

El akarták rabolni Alvaro Uribe kolumbiai elnök fiait, de a kísérletet sikerült meghiúsítani - közölte a kolumbiai rendőrség. A kormánnyal csaknem fél évszázada harcban álló FARC gerillaszervezet készítette az emberrablásra vonatkozó forgatókönyvet. A túszokért bebörtönzött gerillák szabadon engedését várták volna.

Életfogytig tartó börtön várhat O. J. Simpsonra

Archívum2007.11.15, 14:32

Emberrablással és fegyveres rablással is vádolják O. J. Simpson volt amerikaifutball-sztárt egy Las Vegas-i hotelben történt incidens miatt. Simpson és két társa állítólag a tőle ellopott sportereklyéket próbálta visszaszerezni szeptemberben. Ha elítélik őket, életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphatnak. Simpsont 1995-ben felmentették volt felesége és barátja meggyilkolásának vádja alól. Később felelősnek találták a halálesetekért, és 33,5 millió dollár (5,8 milliárd forint) kártérítést rendeltek el, de a pénzt eddig nem fizette ki.

Hazudott a Csádban gyermekrablással vádolt szervezet

Archívum2007.11.02, 17:09

A Zoé Bárkája nevű francia civil szervezet, amelynek tagjait Csádban emberrablás vádjával letartóztatták, a helyi hatóságoknak korábban azt állította, hogy sürgősségi befogadó központot kíván létrehozni magukra maradt gyerekek számára - derül ki abból a dokumentumból, amelyet pénteken közölt a Le Parisien című francia napilap.

Gyerekrablással vádol Csád európai segélymunkásokat

Archívum2007.10.29, 10:54

Nicolas Sarkozy francia elnök elítélte azokat a francia segélyszervezeti munkásokat, akik megpróbáltak több mint 100 gyereket elhozni Csád és Darfúr határvidékéről. Csádban 9 francia és 7 spanyol állampolgárt tartanak őrizetben emberrablás vádjával, amiért egy charter repülőjáraton megpróbáltak állítólagos darfúri árvákat Európába hozni. Az ENSZ alkalmazottai szerint azonban sok gyerek csádi falvakból való. Közel negyed millióan menekültek Csádba a szomszédos Szudán, Darfúr régiójából.

Emberrablók miatt nem oszt ételt az ENSZ Szomáliában

Archívum2007.10.18, 13:55

Katonák rabolták el Szomáliában az ENSZ egyik hivatalnokát, aki a Világélelmezési Program helyi irodájában dolgozott. A segélyszervezet fölfüggesztette emiatt az ételosztást a fővárosban.

Lecsukják az argentin diktatúra papját

Archívum2007.10.10, 12:32

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek Argentínában Christian Von Wernich katolikus papot, mert az egykori katonai diktatúra idején gyilkosságokban, emberrablásokban és kínzásokban vett részt. Ez az első eset, hogy egyházi személyt elítéltek az emberi jogoknak a junta idején történt megsértéséért. A katonai kormányzatnak (1976-1983) a baloldali szimpatizánsok ellen viselt "piszkos háborúja" során emberek százait nyomorították vagy gyilkolták meg.

Vádat emeltek O. J. Simpson ellen

Archívum2007.09.19, 07:06

Hét bűncselekmény miatt vádat emeltek a napokban őrizetbe vett O. J. Simpson ellen. A volt amerikaifutball-sztárt és színészt többek között emberrablási kísérlettel gyanúsítják, de fegyveres rablási kísérletért vették őrizetbe.

Lecsukják az APEH-főnök ellen szervezkedőket

Archívum2007.09.13, 16:45

Első fokon több év börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság azt a két férfit, akik azt tervezték, hogy elrabolják a baranyai APEH-vezető fiát. A vádlottak előlegben ki is fizettek félmillió forintot egy férfinak, akiről azt gondolták, alkalmas lehet az emberrablásra. Később derült ki, hogy a férfi valójában beépített rendőr.

Vétlenek az emberrablással gyanúsított rendőrök felettesei

Archívum2007.08.28, 17:12

Nem történt mulasztás a kisvárdai kapitányságon, amelynek három rendőre emberrablási ügybe keveredett. A lezárult belső vizsgálat szerint ezért nem vonhatóak felelősségre a rendőrök felettesei.

Új fejlemény Malina Hedvig ügyében

Archívum2007.08.01, 23:06

Malina Hedvig ellen "ugyanaz a személy képviseli a vádat, aki annak idején kerületi ügyészként elkente" a volt szlovák köztársasági elnök, Michal Kovác fia elrablásának ügyét, s melynek következményeképpen az Ivan Lexa vezette akkori szlovák "titkosszolgálatnak (SIS) végül sikerült megúsznia az emberrablást" - állítja csütörtöki számában a pozsonyi Új Szó.

Vádemelés az emberrablással gyanúsított rendőrök ellen

Archívum2007.07.30, 17:50

Az ügyészség vádemeléssel fejezte be a nyomozást a kisvárdai emberrablási ügyben, amelynek három rendőr vádlottja is van. A hatóság szerint a cigarettacsempészéssel is foglalkozó rendőrök egy rivális bandának akartak visszavágni, amikor túszul ejtették a másik bűnözői csoport egy tagját.

Imában kért szabadulást a tálibok túszainak a pápa

Archívum2007.07.29, 14:34

Az Afganisztánban elrabolt koreai segélymunkások szabadon bocsátását kérte vasárnapi nyári rezidenciáján elmondott miséjében a pápa. XVI. Benedek szerint az emberrablások sértik az isteni törvényt.

Adósság miatt raboltak el egy gyereket

Archívum2007.07.12, 13:36

Egy házaspár elrabolt egy 11 éves gyereket, és egy hónapig fogva tartotta, mert a szülei nem fizették ki nekik tartozásukat. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyben a rendőrség emberrablás miatt indított nyomozást.

Elraboltak egy olasz papot a Fülöp-szigeteken

Archívum2007.06.10, 09:54

A Fülöp-szigetek déli részén elraboltak vasárnap egy éppen misére tartó katolikus olasz papot. A rendőrség szerint egy helyi muzulmán lázadó csoport követte el az emberrablást.

Iraki milíciát sejtenek a britek elrablása mögött

Archívum2007.05.30, 15:20

Egy síita militáns csoportot tartanak felelősnek az öt brit állampolgár keddi elrablása mögött Irakban. A brit kormány állítólag túszmentő akciót fontolgat, az egyik fő kérdés azonban az: hogyan történhetett emberrablás fényes nappal egy iraki kormányzati létesítményben?

A demokrácia leépítésével vádolják a kazah elnököt

Archívum2007.05.26, 17:46

A kazah elnök intézkedéseivel visszaveti a demokráciát Kazahsztánban - állítja a közép-ázsiai ország első emberének veje. A kritikát gyakorló férfi ellen elnöki utasításra szigorú vizsgálatot indított a kazah rendőrség emberrablás miatt, szerinte azért, hogy elhallgattassák.

Újabb gyanúsítottja van a kisvárdai emberrablásnak

Archívum2007.05.23, 16:12

A korábban őrizetbe vett három rendőr és két civil mellett egy további civil személyt azzal gyanúsítottak meg, hogy jelen volt a bűncselekménynél. Nem rendelték el előzetes letartóztatását, egyelőre csak a lakóhelyét nem hagyhatja el.

Előzetesben az emberrablással gyanúsított rendőrök

Archívum2007.05.22, 15:07

Az emberrablással gyanúsított kisvárdai rendőröket kedden előzetes letartóztatásba helyezték. A Szabolcs megyei főkapitány pedig elrendelte a kisvárdai kapitányság átvilágítását.

Emberrablással gyanúsítanak két rendőrt

Archívum2007.05.21, 15:13

Túszejtéssel akarták visszaszerezni a pénzüket a gyanú szerint azok a szabolcsi rendőrök, akik cigarettacsempészettel foglalkoztak, és egy másik banda átverte őket. A rendőröket emberrablással gyanúsítják, szolgálati viszonyukat megszüntették.

Jön az újabb banditakirálynőből lett képviselő

Archívum2007.05.04, 16:05

Újabb indiai banditakirálynő tör politikusi babérokra. A több tucat gyilkosságért és több száz emberrablásért felelős Szíma Parihar hírhedt elődje, Phúlan Devi nyomdokába lépne, aki hírhedt rablógyilkosból lett parlamenti képviselő. Önjelölt utódját rovott múltja sem akadályozhatja meg hasonló tervében, ugyanis még nincs - és pár évig nem is lesz - elítélve. Addig pedig, a száz másik bűncselekménnyel vádolt parlamenti képviselőhöz hasonlóan lehetősége van megválasztatni magát.

Rendőrökből álló bűnbandát számoltak fel Szlovákiában

Archívum2007.04.25, 22:09

A szlovák rendőrség szerdán hat egykori, illetve jelenleg is aktív rendőrből álló bűnbandát számolt fel, amelynek tagjait emberrablásokkal, zsarolással, rablással és legkevesebb egy gyilkosság elkövetésével vádolják.

Hullákat kerülgetnek az iraki gyerekek

Archívum2007.04.11, 12:16

Egyre rosszabb az irakiak élete, a 2003 óta tartó konfliktus pedig óriási szenvedést okoz az egész lakosságnak - állítja a Nemzetközi Vöröskereszt legújabb jelentése. A humanitárius szervezet szerint a robbantások, emberrablások és katonai hadműveletek miatt az életveszély fenyegetése a mindennapok részévé vált Irakban. A Vöröskereszt azonban név szerint nem vádol egyetlen országot se, a négy évvel Szaddam Husszein rezsimjének megdöntése után kialakult "katasztrófális helyzetért".

CIA-ügynökök ellen emeltek vádat az olaszok

Archívum2007.02.16, 13:06

Olasz bíróság előtt felelhet 26 CIA-ügynök egy emberrablás miatt. A vád szerint az amerikaiak részt vettek egy egyiptomi imám milánói elrablásában 2003-ban.

Pelenkás ámokfutás lett az űrhajósszerelemből

Archívum2007.02.07, 06:30

Egy amerikai űrhajós annyira féltette szerelmét egy riválisától, hogy 1600 kilométert vezetett egyvégtében, pelenkában, mert minél előbb rá akart ijeszteni a csábítóra - írja a BBC. A Nemzetközi Űrállomást is megjárt űrhajóst emberrablási kísérlettel gyanúsítják.

Angliai lefejezést előzött meg a Hazárdjáték hadművelet

Archívum2007.02.01, 13:11

A brit fegyveres erőknél szolgáló muszlimokat vették célba azok a szélsőségesek, akiket szerda hajnalban füleltek le a brit hatóságok. A hatóságok közlése szerint az összeesküvők al-kaidás stílusú, megalázással vegyített lefejezéses emberrablásokat terveztek, hogy megfélemlítsék az általuk kollaboránsnak tekintett muszlimokat. A brit hatóságok állítólag az utolsó előtti pillanatban csaptak le rájuk.

Börtönbüntetésre ítélték a zsaroló rendőrt

Archívum2007.01.09, 16:42

Letöltendő börtönbüntetésre ítélték kedden azt a rendőrt, akit többek között zsarolással, emberrablással, hivatali visszaéléssel vádoltak. Belső információi felhasználásával a rendőr és társai egy sor esetben kényszerítették több millió forint megfizetésére áldozataikat. Előfordult az is, hogy fogvatartottak valakit, amíg nem fizetett.

Levágott fejekkel bizonygatja jóságát a drogbanda

Archívum2006.11.24, 17:06

Féloldalas újsághirdetésben bizonygatja az állam felé irányuló szeretetét egy mexikói drogkereskedő banda. A véres bűncselekményeket elkövető társaság azt állítja magáról, hogy az emberrablások és a bűn ellen küzd, és a valódi bűnözők a rivális bandák.

Letartóztatási parancsot adtak ki Pinochet ellen

Archívum2006.10.27, 20:00

Alejandro Solis chilei bíró letartóztatási parancsot adott ki pénteken Augusto Pinochet ellen. A volt diktátort harminchat rendbeli emberrablásért, gyilkosságért, 23 ember megkínzásáért tartják felelősnek.

Bérgyilkos végezhetett a Putyin-ellenes riporterrel

Archívum2006.10.08, 10:40

Feltehetően politikai gyilkosság áldozata lett Anna Politovszkaja orosz újságíró, Vlagyimir Putyin elnök kemény kritikusa. Az orosz vezetéssel oknyomozó riportjai miatt szembe került újságíró éppen egy csecsenföldi kínzásokról szóló riporton dolgozott, és hamarosan tanúskodott is volna egy emberrablási ügyben, amelyben Ramzan Kadirov oroszbarát csecsen vezér is érintett.

Vádat emeltek az emberrablást tervezők ellen

Archívum2006.09.13, 19:18

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség annak a két férfinak az ügyében, akik el akarták rabolni az APEH egyik vezető beosztású munkatársának családtagját, hogy így érjék el adó-visszaigénylésük kifizetését - közölte szerdán az ügyészség szóvivője.

Megsemmisítették az argentin diktátor kegyelmét

Archívum2006.09.06, 07:49

Egy argentin bíróság megsemmisítette a Jorge Videla egykori diktátornak adott kegyelmet. A korábban emberrablások és emberölések tucatjaiban bűnösnek talált egykori államfőt egy textilipari vállalkozó 1976-os elrablásának nyomozása ügyében fosztották meg az 1990-ben Carlos Menem elnöktől kapott kegyelemtől.

Tárgyalhat az izraeli túszokról Libanon

Archívum2006.07.23, 21:38

A Hezbollah beleegyezett, hogy a libanoni kormány tárgyaljon Izraellel két elrabolt katonája szabadon engedéséről. Az emberrablás váltotta ki a 12. napja tartó, 400 emberéletet követelő konfliktust. Miközben a nyugati diplomaták Izraelt győzködik, és a pápa azonnali tűzszünetre szólított fel, az ENSZ humanitárius vezetője a humanitárius jogok megsértéséről beszélt a szétbombázott Bejrút láttán.

Sátorvárosokba menekülnek a libanoniak

Archívum2006.07.21, 08:34

Eddig tízezer ember menekült el a kilenc napja izraeli légitámadások sújtotta Libanonból, és még több tízezren várnak arra, hogy elhagyhassák az országot. A harcok miatt otthonukat elhagyó libanoniak száma ugyanakkor meghaladja a félmilliót, az emberek rokonoknál és sátorvárosokban húzzák meg magukat. Az emberrablásaival az izraeli hadműveleteket kiváltó Hezbollah vezére szerint a csapások ellenére kitartanak, és csakis fogolycsere keretében adják ki a túszokat. A kilenc napja tartó harcoknak már összesen több mint 350 áldozata van - javarészt civilek.

Az Úr Öklével szólnak a néphez a jótékonykodó robbantók

Archívum2006.07.20, 13:13

Izrael elpusztítása a végső célja az arab világban nagy megbecsülésnek örvendő Hezbollahnak, amely emberrablásaival kirobbantotta a Libanont romba döntő, júliusi közel-keleti konfliktust. A Hezbollahot sokan tisztelik azért, mert - eddig egyedüli arab szervezetként - területi engedményekre tudta kényszeríteni Izraelt, de sok libanoni hálás a Hezbollahnak azért is, mert jelentős részt vállalnak a társadalom szervezéséből. A csoport vezetője, Hasszan Naszrallah, ismerői szerint ravasz taktikus, esze gyorsan vág, de mindennél többet elárul róla, hogy már neve is Allah győzelmét hirdeti.

Kokainból gazdagodhatott Pinochet

Archívum2006.07.12, 14:05

Kokaintermelő és -elosztó hálózat üzemeltetésével vádolják Augusto Pinochet volt chilei diktátort és fiát. A gyanút a diktátor egykori titkosrendőrségének (DINA) vezetője vetette fel, aki maga is börtönben ül. Pinochet ellen több bírósági eljárás is folyamatban van, emberrablással, adócsalással és okirathamisítással is vádolják - írja a Guardian.

Hullanak az olasz ügynökök az imámrablás miatt

Archívum2006.07.05, 14:27

Letartóztatták az olasz titkosszolgálat több tagját egy milánói szunnita imám 2003-as elrablása miatt. Bár a tavasszal leköszönt Berlusconi-kormány még tagadta, hogy a CIA engedélyt kért volna az akcióhoz, a vizsgálatok szerint tudott az emberrablásról az olasz titkosszolgálat.

Párizsi bíróság előtt 6 volt guantánamói fogoly

Archívum2006.07.02, 19:19

Az ügyvédek szerint a vádlottak iszlámistának esetleg tekinthetőek, de semmiképp nem terroristának. A 6 francia állampolgár Guantanamóról való szabadulása után, Párizsban feljelentést tett ismeretlen tettes ellen emberrablás, kínzás és szabadságtól való jogellenes megfosztás miatt. Ez alapján később egy második per is várható Párizsban, amerikai katonai vezetők ellen.

Megölték Irakban az orosz túszokat

Archívum2006.06.26, 20:25

Az orosz külügyminisztérium megerősítette hétfőn, hogy megölték az Irakban elrabolt orosz diplomatákat. A bagdadi orosz nagykövetség négy munkatársát június 3-án rabolták el fegyveresek Bagdadban, a lövöldözésben egy orosz biztonsági őr, Vitalij Tyitov halálos sebesüléseket szenvedett. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz közel álló iraki csoport, a Mudzsáhidok Konzultatív Tanácsa (Mudzsáhedin Súra Tanács) vállalta magára az emberrablást és a túszok megölését.

Észak-Koreát bünteti Japán az emberrablásokért

Archívum2006.06.16, 08:36

A japán parlament olyan törvényt fogadott el, amely szankciókkal sújtja Észak-Koreát abban az esetben, ha továbbra sem hajlandó maradéktalanul feltárni: mennyi japán állampolgárt raboltatott el a hetvenes és nyolcvanas években a szigetországból. Eközben a volt dél-koreai elnök arra kérte Washingtont, hogy oldja fel az északi ország elleni gazdasági szankciókat.