emberölési kísérlet
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Tanúk meghallgatásával folytatódik a barátnőjét megszurkáló férfi ügye
Holnap áll bíróság elé a Fővárosi Törvényszéken az a kamasz, aki többször megverte, késsel és egyéb éles eszközzel megszúrta jegyesét; egy másik lányt, korábbi jegyesét pedig belökte a Dunába. Többek között emberölési kísérlet a vád ellene.
Megverte, megerőszakolta és megkéselte a feleségét egy soproni férfi
Egy soproni férfi nem tudta elfogadni, hogy a felesége el akart válni tőle, ezért rendszeresen zaklatta a nőt és a lányát is. Később meg is erőszakolta a nőt, mert az nem akart vele szexelni. Végül a munkahelyén rátámadt a nőre, többször megkéselte, majd a kollégáit is meg akarta ölni. Egyikőjüket többször meg is szúrta.
Nyakon szúrtak egy utast az 1-es villamoson
Egy 41 éves férfi megverte és nyakon szúrta azt, aki rászólt a nem megfelelő maszkhasználat miatt a villamoson. Az ügyészség vádat emelt a támadó ellen, és végrehajtandó szabadságvesztést indítványoz vele szemben.
Nem tudtak a fonyódi buszmegállóban hagyott kisbabáról az anya szülei
Három nap után feladta magát a rendőrségen az a nő, aki alig fél órája született kisbabáját az egyik fonyódi buszmegállóban, egy pokrócba csavarva magára hagyta. A kisbaba egy kutyasétáltató párnak köszönhetően menekült meg.
Gyilkosságot tervelt ki a betörők ellen egy nyíregyházi nyugdíjas
Egy nyugdíjas nyíregyházi férfi megelégelte, hogy rendszeresen betörnek a nyíregyházi házába, ezért áramot vezetett a bejárati ajtóba. Egy évvel később két hajléktalan be akart törni a házba, az egyiküket meg is rázta az áram.
Azt akarta az újszászi férfi, hogy az élettársa, és az anyósa élve égjenek el
Egy újszászi férfi rendszeresen verte és megalázta az élettársát. Az egyik alkalommal úgy akart végezni vele, hogy rágyújtotta a házat, ahol bent volt a nő anyja és a szomszédjuk is.
Megerőszakolta, zsarolta és fogva tartotta ismerősét két homoszexuális férfi
Egy meleg pár egy szórakozóhelyen ismerkedett meg egy férfival, akivel később le is feküdtek hármasban. Az aktus után nem engedték el a férfit. Megerőszakolták és felvételeket készítettek róla amivel azután zsarolták.
Mellkason szúrt férfi: tanúk vallomásaival folytatják a pert a bíróságon
Különös visszaesőként elkövetett emberölés kísérletével vádolnak egy férfit, mert majdnem megölt egy másik hajléktalant Dunakeszin. Csütörtökön fogják meghallgatni a Budapest Környéki Törvényszéken.
Fel akarta gyújtani élettársát egy karádi férfi
Egy karádi férfi benzinnel locsolta az élettársát, majd rágyújtott egy cigire. Végül a rendőröknek sikerült még azelőtt elkapniuk a férfit, hogy felgyújtotta volna a nőt.
Egy kislány hívta a rendőröket, miután látta, hogy anyja leszúrja az apját
Egy 12 éves kislány azért hívta a segélyvonalat, mert a szülei veszekedése késeléssé fajult. Az eset tavaly történt, az anya ellen emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott nyomozást most fejezték be a Pest megyei nyomozók.