emberölés

címke rss

Már biztosan nem kerül börtönbe a süttői kettősgyilkos

Itthon2023.07.07, 14:37

Kóros elmeállapotára hivatkozva immár jogerősen is felmentették azt a férfit, aki három éve brutális kegyetlenséggel végzett a nővérével és a sógorával, aztán a holttesteket és az egész házat felgyújtotta a Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint.

Pokoli kínok között kellett egy beteg borsodi asszonynak meghalnia

Itthon2023.07.07, 14:26

Előbb leütötte és többször belerúgott az eszméletlen, 87 éves nőbe, majd rágyújtotta a házat egy férfi két évvel ezelőtt, amiért egy nem jogerős ítélet szerint sohasem szabadulhat ki a fegyházból. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az első fokú ítélet megváltoztatását, a bűncselekmény súlyosabb minősítésének megállapítását indítványozta, a gyilkos és védője szerint eltúlzott az ítélet.

Tizenhét embert mérgeztek meg illegális migránsok Romániában

Nagyvilág2023.07.07, 13:21

Élelmiszerhamisításért, csalásért és 17 áldozat halálát okozó szándékos emberölésért ítélte el a romániai Iasi megyei törvényszék azt a két iraki és egy jordániai állampolgárt, akik 2020-ban metilalkoholt, vizet és kék tojásfestéket tartalmazó folyadékot palackoztak és adtak el egészségügyi szeszként – közölte pénteken a jászvásári Ziarul de Iasi című lap.

Soha nem szabadulhat a rácsok mögül az egykori rendőrgyilkos

Itthon2023.07.06, 16:36

A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az első fokon eljáró bíróság ítéletét annak a férfinak az ügyében, aki korábban a hírhedt Soós-banda tagjaként többek között rendőrt is ölt. A kegyetlen gyilkos a rácsok mögött fogja leélni a hátralévő életét.

Fagyállóval mérgezte meg az apósát egy férfi

Itthon2023.06.23, 11:51

Egy szentesi férfi nem nézte jó szemmel az apósa italozó életmódját, ezért eldöntötte, hogy meg fogja mérgezni. Először gyomirtóval próbálkozott, de az nem volt elég erős, ezért választotta a fagyállót. Az após belehalt a mérgezésbe.

Meggyilkolta az élettársát majd elásta egy nyírvasvári férfi

Itthon2023.06.22, 09:57

A nyírvasvári férfi a bejelentés után azt hazudta a rendőröknek, hogy az élettársa elhagyta, azóta nem tudja hol van. Később azonban kiderült, hogy a férfi halálra verte a nőt, a holttestét pedig elásta.

Elfogták a Lobbanó utcai gyilkosokat – videó

Itthon2023.06.21, 13:30

A rendőrök elfogták azt a nőt és a társát, akik a gyanú szerint május végén bementek egy idős férfi XVI. kerületi házába és halálra verték. Ezek után ékszereket és egy bankkártyát is elvittek a házból.

Élettársa hanyagsága miatt halt meg egy súlyos beteg, magatehetetlen nő

Itthon2023.06.21, 11:54

Egy hajdúsági férfi nem gondoskodott megfelelően a betegség miatt magatehetetlen élettársáról, segítséget csak akkor hívott hozzá amikor már haldoklott. A nő végül a kórházban meghalt az elhanyagoltság miatt.   

Ápoló ölt meg egy covid fertőzött beteget Pécsett

Itthon2023.06.20, 11:35

Az ápoló próbaidősként dolgozott egy pécsi klinikán, amikor engedély nélkül káliumot adott be egy covid fertőzött betegnek. Az injekció halálos dózisú volt, a beteg pár perccel később meghalt.

Ismert műgyűjtőt gyilkoltak meg Budapesten

Itthon2023.06.20, 11:03

Egy négy fős banda azért ment el az akkor 81 éves férfihoz, hogy elvegyék tőle a műtárgyait, kifejezetten egy értékes festményt. A nő elterelte a férfi figyelmét, amíg a társai bemásztak az ablakon. Megkötözték a férfit, majd amíg átkutatták a házat az egyik támadó megölte.