emberölés

címke rss

Megölte 3 éves kislányát egy tanárnő, majd magával is végezni akart

Life.hu2019.03.16, 09:56

Claire Colebourn biológiatanárnő saját kezűleg végzett hároméves kislányával, vízbe fojtotta. A 36 éves nő elmondta, azért tette, mert szerinte a gyerek nagyobb biztonságban van a mennyben, mint ha az apja mellett lenne. A nő a gyilkosság után önmagával is végezni akart. Egyszer egy nagy adag inzulint adott be magának, egyszer felakasztotta magát, egyszer pedig hasba szúrta magát egy késsel: mindhárom alkalommal megmentették. Ezután magától jelentkezett a rendőrségen. 

Megfojtotta, majd elásta barátnőjét egy szegedi nő

Archívum2019.02.27, 16:20

Két évvel ezelőtti gyilkossággal gyanúsítanak egy szegedi nőt, aki egykori barátnőjét fojtotta meg, a holttestet az áldozat házának kertjében elásta, majd csaknem egy évig élt az ingatlanban – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Szörnyű bűntetteket követtek el ezek a sztárok: emberölés és bántalmazás

Archívum2019.02.06, 20:38

A hírességek gyakran válnak példaképpé, olykor pusztán azért, mert ismertek. Nem mindegyikük érdemli meg azonban, hogy ajnározzák őket, legalábbis nem minden cselekedetük példamutató. Az alábbi hírességek szörnyű bűncselekményeket követtek el, és egy-két kivétellel még csak meg sem bűnhődtek igazán értük.

Sztárok gyermekei, akik megjárták a börtönt

Archívum2019.02.04, 20:58

Nincs az a hírnév, díj és elismerés, amely ellensúlyozná, ha gyermekünk végzetes hibát vét. A következőkben olyan sztárok fiairól lesz szó, akik nem apró szabálysértések miatt álltak bíróság elé: emberölés, drogterjesztés is van a számlájukon.

Szörnyű vérengzés Káptalanfán: íme, a sokkoló részletek

Life.hu2019.01.12, 10:07

Viszonzatlan szerelem miatt rendezett vérfürdőt az osztrák férfi a volt párja káptalanfai házánál tegnapra virradóra. Először rá akarta gyújtani a családra a házat, majd lövöldözni kezdett, a menekülő gyereket sem kímélte. A család tizenegy gyermeket nevelt, a tragédia idején a házban összesen kilencen voltak.

Emberölés miatt nyomoznak a negyedikről kizuhant Pannika ügyében

Archívum2018.11.21, 17:05

Még 2017 májusában zuhant ki egy kistarcsai ház negyedik emeleti lakásának ablakán a 3 éves Pannika. Az ügyben még mindig nyomoznak. Úgy tudni, hogy most már emberölésként kezelik az ügyet. 

Makai Viktória futónő állítja, támadója bevallotta neki, hogy ölt már embert

Life.hu2019.12.08, 11:22

Makai Viktóriát az otthonától nem messze támadta meg egy férfi, aki a futónő bántalmazása közben elismerte, hogy vert már meg nőt és ölt már meg embert. H. István ügyvédje szerint azonban egyik állítás sem igaz. 

Ragadozónak hitte, ezért lelőtte a férfit a gombászó

Nagyvilág2018.09.29, 12:25

Kárpátalján, Szidorfalva erdejében egy 20 éves, az erdőben gombát kereső férfi véletlenül lelőtt egy helyi lakost. Az áldozat belehalt a sérüléseibe - számolt be az esetről a Kárpátinfo.net