előzetes letartóztatás

címke rss

Csak a rabokon múlik, szétperelik-e a magyar államot

Itthon2013.04.25, 17:02

Hagyó Miklós majdnem 4 millió forintot kap a magyar államtól azért, mert embertelenül kis helyen és indokolatlanul sokáig tartották fogva. Hagyó sorsában több ezer rab osztozik: a börtönök zsúfoltak, egészségtelenek, az előzetes letartóztatást pedig úgy osztják a magyar bíróságok, mintha természetes lenne valakit börtönben tartani. A rabok szétperelhetnék az államot, csak nem nagyon van, aki segítene nekik ebben.

Előzetes letartóztatás vár az agárdi szülőkre

Itthon2013.04.19, 12:47

A gyereküket halálra éheztető szülők ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.

Előzetesbe került Páva lányának támadója

Itthon2013.04.15, 15:53

Előzetesbe került a pécsi polgármester lányának feltételezett támadója.

Júniusig előzetesben marad a hummeres gázoló

Itthon2013.04.12, 10:30

A bíróság a végzés indoklásánál az elkövetett bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára hivatkozott, valamint arra, hogy tartani lehet az osztrák férfi szökésétől és elrejtőzésétől.

A hummeres gázoló börtönben marad

Itthon2013.03.27, 13:34

Tartani lehet az osztrák férfi szökésétől, többek között ezzel indokolta a bíróság, hogy a rendőrgázoló előzetes letartóztatásban marad.

Előzetesben a luxusbordély-ügy két gyanúsítottja

Itthon2013.03.02, 15:37

A rendőrség üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt indított eljárást, miután pénteken újabb luxusbordélyházat számoltak fel a fővárosban.

Előzetesben a Vizoviczki-ügy csalói

Itthon2013.02.14, 20:05

Előzetes letartóztatásba helyeztek hat embert, aki a gyanú szerint csalást követett el a Vizoviczki-üggyel összefüggésben. A Vizoviczki-ügyben már 18 gyanúsított van, közülük 14-en előzetes letartóztatásban.

Az iskolarendőr juttatott előzetesbe egy 15 éves fiút Mezőkövesden

Itthon2013.01.16, 17:19

A 15 éves fiú édességet, pénzt és egyéb dolgokat követelt a társaitól, és veréssel fenyegette őket. Az egyik tanár gyanakodni, az iskolarendőr pedig nyomozni kezdett, így került el a rendőrséghez az ügy.

Újabb rendőrt tartóztattak le a Vizoviczki-ügyben

Itthon2013.01.11, 18:59

Újabb rendőr került előzetes letartóztatásba a Vizoviczki-ügy miatt, amelyben már több vezető beosztású rendőrtisztet is meggyanúsítottak. A gyanúsított a BRFK volt alosztályvezetője, aki havi 100 ezer forint kenőpénzt kapott V. Lászlótól a gyanú szerint.

Előzetesbe kerültek az ózdi gyilkosság gyanúsítottjai

Itthon2013.01.11, 16:57

A bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint január 7-én egy ózdi férfit megöltek, a testvérét pedig súlyosan megsebesítették - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Előzetesbe került az óbudai gyilkos

Itthon2012.12.14, 16:53

A bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki az elmúlt hónapokban Óbudán háromszor is kirabolt otthonukba hazatérő nőket, egyiküket meg is ölte. A férfi mint visszaeső bűnöző akár a "három csapással" is sújtható.

Előzetesben a nagykanizsai állatkínzó

Itthon2012.12.11, 17:54

Előzetes letartóztatásba került az a hétfőn elfogott nagykanizsai férfi, akit állatkínzás miatt körözött a rendőrség. Az MTI információi szerint a férfi szürkemarhákat éheztetett halálra.

Előzetesbe kerültek a gödöllői tanárt felpofozók

Itthon2012.11.15, 15:44

Az egyik férfi úgy megütötte a tanárt, hogy az a pofontól a földre esett. Társával együtt köznyugalmat súlyosan zavaró garázdasággal gyanúsítják őket.

Előzetesben a bódult férfiakat kirabló nők

Itthon2012.11.08, 12:07

A két nő bárokban és az utcán ismerkedett meg férfiakkal, akinek italába kábító hatású szert tett. Az elkábult férfiaktól elvették a pénzüket és az irataikat.

Előzetesben a 11 éves fiú feltételezett gyilkosai

Itthon2012.11.04, 17:09

Előzetes letartóztatásba került azt a három személy, aki a gyanú szerint előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel meggyilkolta a 11 éves felsőmocsoládi kisfiút Kaposváron. Egyikük a fiú nevelőapjának élettársa. A Sonline.hu szerint a nő felbujtó lehetett, az elkövető pedig egy 57 éves férfi, aki nemrég szabadult a fegyházból.

Előzetesbe kerültek a Vizoviczki-ügy új gyanúsítottjai

Itthon2012.10.11, 21:54

A bíróság szerint tartani lehetne a Vizoviczki-ügyben hétfőn őrizetbe vett újabb gyanúsítottak szökésétől és a bizonyítás megnehezítésétől, ezért elrendelte a két férfi előzetes letartóztatását. Velük együtt már heten ülnek előzetesben a vesztegetési ügyben.

Előzetesben a nyíregyházi gyilkosság gyanúsítottja

Itthon2012.10.05, 16:43

Elrendelte egy nyíregyházi gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfi előzetes letartóztatását a Miskolci Városi Bíróság nyomozási bírája - közölte a borsodi bíróság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Előzetesben a győri adócsalók

Itthon2012.10.04, 19:01

Mind a négy gyanúsított tagadta vallomásában, hogy adót csaltak volna.

Előzetesbe helyezték a gödöllői gyilkost

Itthon2012.09.30, 16:29

A szökés és elrejtőzés veszélye miatt egy hónapos előzetes letartóztatásba került a 18 éves S. Márk, aki a gyanú szerint hétfőn több késszúrással meggyilkolt egy 32 éves nőt.

Előzetesbe került az abonyi gyerekgyilkos

Itthon2012.09.28, 13:46

A férfi eddig nem volt kihallgatható állapotban, ezért előzetesbe sem tudták helyezni. Az ügyészség azért rendelte el az intézkedést, mert tartani lehet a szökéstől.

Előzetesbe helyeznék a domonyvölgyi gyilkosság gyanúsítottját

Itthon2012.09.29, 09:51

Vasárnap dönt a bíróság a domonyvölgyi gyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról. Az őrizetbe vett fiú elismerte, hogy megölt egy gödöllői nőt, a rendőrség ezért kezdeményezte pénteken, hogy előzetesbe kerüljön.

Előzetesben maradnak az ozorai drogkereskedők

Itthon2012.09.12, 10:59

Az elrejtőzés veszélye és a tanúk esetleges befolyásolása miatt december 12-ig meghosszabbították annak a négy külföldi férfinak az előzetes letartóztatását, akik a gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek az ozorai fesztiválon.

Előzetesben a honvédség egyik főtisztje

Itthon2012.09.12, 16:25

A debreceni főtiszt a gyanú szerint azt állította, hogy meg tud szüntetni folyamatban lévő büntetőeljárásokat. Ezért motorkerékpárt és készpénzt kért.

Előzetesben a hajléktalangyilkosság gyanúsítottjai

Itthon2012.09.09, 14:26

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyeztek két embert a múlt héten a II. kerületben történt gyilkosság miatt. A 63 éves hajléktalan nőt egy férfi ölte meg baltával, később pedig elásta. A másik gyanúsított egy nő, aki végignézte a gyilkosságot, de nem segített az áldozatnak, és a rendőrséget sem értesítette.

Őrizetben a gyerekét fejbe lövő apa

Itthon2012.08.28, 09:50

Az abonyi férfi a tízéves kislány lelövése után magával is végezni próbált. Életveszélyes állapotban vitték kórházba, kezdeményezik az előzetes letartóztatását.

Templomfosztogató bandát fogtak Nógrádban

Itthon2012.08.17, 11:26

Összesen tizenhét templom perselypénzét vitték el, de emellett parkolóautomatákat is fosztogattak, két kocsmába és egy gyógyszertárba is betörtek. A háromtagú bandából ketten előzetes letartóztatásba kerültek, egyikük szabadlábon védekezhet.

November közepéig börtönben marad a volt Energol-igazgató

Itthon2012.08.17, 15:21

P. Tamást az Aranykéz utcai robbantásra való felbujtással, valamint Seres Zoltán vállalkozó meggyilkolására való felbujtással is gyanúsítják.  

Meghosszabbították P. Tamás előzetesét

Itthon2012.08.16, 17:01

Meghosszabbították P. Tamás előzetes letartóztatását, P. a rendőrség gyanúja szerint felbujtóként vett részt a Seres-, a Prisztás- és a Boros-gyilkosságban is. P. korábban az olajügyekben elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója volt.

Előzetesbe került a rendőrgyilkos nyomozó

Itthon2012.07.12, 14:25

A gyilkossággal vádolt rendőr az egészségi állapota miatt a tököli börtönben tölti a 30 napos előzetes letartóztatást.

Kiengedték az előzetesből Szima Juditot

Itthon2012.07.12, 16:41

A rendőr-szakszervezeti vezető nyolc hónapja volt előzetesben, sikkasztással gyanúsítják. A törvényszék szerint nem kell tartani attól, hogy újra elköveti a bűncselekményt.

Szatírt fogtak Miskolcon

Itthon2012.07.09, 11:18

A 33 éves férfit más bűncselekményekért korábban már tizenegyszer büntették.

Előzetesben maradhatnak a főrendőrök is

Itthon2012.07.06, 07:35

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája megalapozottnak találta az ügyet vizsgáló Központi Nyomozó Főügyészség indítványát, amely szerint a volt rendőrök szabadlábra helyezése esetén fennáll a szökés, elrejtőzés, illetve a sikeres eljárás akadályozásának veszélye.

Előzetesben Vizoviczki két társa

Itthon2012.06.15, 17:31

Előzetes letartóztatásba helyezte a debreceni bíróság pénteken azt a két férfit, aki a gyanú szerint összevert egy roma fiatalembert május végén egy helyi diszkó előtt.

Négy uzsorást tartóztattak le Szolnokon

Itthon2012.06.10, 14:56

Uzsora bűncselekménnyel gyanúsított négy embert helyeztek előzetes letartóztatásba vasárnap az ügyészség indítványára a Szolnoki Városi Bíróságon - közölte a Szolnoki Törvényszék szóvivője.

Hiába kért házi őrizetet a győri presszós

Itthon2012.05.11, 14:24

A jogerős ítélet szerint előzetes letartóztatásban marad az a győri presszós, aki még áprilisban lelőtt két embert a nyílt utcán. A presszós és ügyvédje házi őrizetet kért az előzetes helyett.

Kiengedték Földesi-Szabó Lászlót

Itthon2012.04.26, 09:53

Zárt tárgyaláson tett vallomást és kikerült az előzetes letartóztatásból szerdán Földesi-Szabó László, az Egymásért alapítványnál történt, milliárdos értékre elkövetett sikkasztási és áfacsalási ügy elsőrendű vádlottja - írja a Magyar Nemzet.

"Nincs összhangban az UFO-életérzéssel." A gyanú szerint kerítő volt Dr. Love

Archívum2012.04.26, 16:09

Váratlanul érte a pályatársakat a hír, hogy a kilencvenes évek slágeregyüttese, az UFO frontemberét letartóztatták, mivel a gyanú szerint nemzetközi prostituált hálózatot működtetett.

Előzetesben a két embert lelövő győri presszós

Itthon2012.04.25, 12:04

Fellebbezett a két ember lelövésével gyanúsított győri presszós és ügyvédje a győri bíróság határozata ellen, amely szerdán elrendelte az előzetes letartóztatást. A gyanúsított szerint jogos önvédelemből lőtt a hétvégén engedéllyel tartott puskájával.

Nemzetközi kerítőcsoportot irányított az UFO frontembere

Itthon2012.04.24, 13:49

V. Zsoltot előzetes letartóztatásba helyezték, a Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint 2010 elejétől küldött ki nőket Svájcba prostituáltnak - írja a Blikk.

Az előzetes megszüntetését kérvényezi Tóásó ügyvédje

Nagyvilág2012.04.18, 18:44

A bolíviai törvények szerint a feljelentést követő három éven belül be kell fejezni a pert - ezzel indokolja az erdélyi születésű Tóásó Előd ügyvédje, hogy kérelmet nyújtott be a terrorista összeesküvéssel vádolt férfi előzetes letartóztatásának a megszüntetésére. A vád szerint Tóásó és társai meg akarták ölni a dél-amerikai ország elnökét.

Ketten kerültek előzetesbe a terrorelhárítás akciója után

Itthon2012.04.16, 15:57

Kábítószerrel való visszaélés miatt került előzetes letartóztatásba két férfi abból a 23-ból, akiket a VIII. kerületi Diószeghy utcában végrehajtott akcióban fogtak el a terrorelhárítók a múlt pénteken.

Kiengedték az előzetesből a korábbi kémfőnököt

Itthon2012.04.05, 20:58

A kémkedéssel meggyanúsított nemzetbiztonsági vezetők tárgyalása zárt ajtók mögött zajlik, Galambos Lajost és társát védőjük indítványára engedték ki az előzetes letartóztatásból.

Orgiára buzdította diákjait a kiskunhalasi tanár

Itthon2012.03.21, 08:51

Ügyvédje szerint csak azért kínálta sörrel tanítványait a szexbotrány miatt őrizetbe vett kiskunhalasi tanár, hogy azok ne titokban igyanak. A férfi már az őrizetbe vétele előtt ügyvédet fogadott magának - írja a Blikk.

Kártalanítást kérhet az államtól Hunvald György

Itthon2012.02.24, 13:27

Egy évvel többet ült előzetes letartóztatásban Hunvald György, mint amennyi büntetést a nem jogerős ítéletben a bíróság kiszabott rá. Az egykori erzsébetvárosi szocialista polgármester ugyanis másfél év letöltendőt kapott, de két és fél évet töltött előzetesben. Ha az ítélet jogerőssé válik, Hunvald a törvény szerint kártalanítást követelhet a különbözetért, amit azonban nem biztos, hogy meg is ítélnek neki, mivel egy ideig álnéven bújkált a hatóságok elől.

Előzetesben az Egészségügyi Holding vezetője

Itthon2012.02.10, 15:54

A gyanú szerint egy vezérlési-irányítási számítógépes program, illetve egy gyógyszerelési rendszer beszerzése körül történtek visszaélések.

Előzetesbe kerülhet a darabolós gyilkosság gyanúsítottja

Itthon2011.12.16, 14:06

Fennáll a szökés és a bűnismétlés veszélye, ezzel indokolja a Fővárosi Főügyészség, hogy miért indítványozták a pestszentlőrinci darabolós gyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. A nő állítása szerint nem emlékszik rá, hogyan csonkolta meg élettársát.

Előzetesben az egymilliárdos pénzszállítórablás két gyanúsítottja

Itthon2011.12.10, 15:47

Előzetes letartóztatásba került a Medve utcai pénszállítórablás két gyanúsítottja, az autó sofőrje, és segítője egyelőre nem tett vallomást.

Uzsorázó párt tartóztattak le Heves megyében

Itthon2011.12.03, 12:06

Előzetes letartóztatásba helyeztek két szúcsi lakost, akik két éve adtak uzsorakamatra kölcsönt helyieknek. A pénzzel tartozókat megfenyegették, sokan a saját lakásukba is féltek visszamenni.

Előzetesben a boncmester lefizetésével gyanúsított szőci polgármester

Itthon2011.11.29, 10:36

Halottanként harmincezer forintot ígért a gyanú szerint a szőci polgármester az egyik ajkai kórház boncmesterének azért, hogy a polgármester érdekeltségébe tartozó temetkezési vállakozást ajánlja az elhunytak hozzátartozóinak.

Előzetes letartóztatásban a soroksári lövöldözők

Itthon2011.11.27, 15:22

Tartani lehet attól, hogy megszöknének a soroksári lövöldözők, ezért előzetesbe kerülnek. Egyikük vélhetőleg életfogytiglant kap.

Szima Judit előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség

Itthon2011.11.25, 13:01

Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkárát csütörtökön vették őrzietbe, mert az ügyészség szerint megszegte a lakhelyelhagyási tilalmat és bizonyítékot is hamisított. A bíróság az előzetes letartóztatásról vasárnap dönt.

Előzetesbe kerülhet a tiszaújvárosi iskolában késelő fiú

Itthon2011.11.18, 16:21

A tiszaújvárosi iskolai késelés 14 éves gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról dönt péntek délután a Zemplén Megyei Bíróság.

Egy idős nő eltűnése miatt gyilkossággal gyanúsítanak egy mezőfalvai férfit

Itthon2011.11.08, 13:42

Gyilkosság gyanújával került előzetes letartóztatásba egy mezőfalvai férfi egy 67 éves tolnanémedi nő egy évvel ezelőtti eltűnése miatt.

Ismét őrizetbe vették Tasnádi Pétert

Itthon2011.10.20, 19:21

A rendőrség kezdeményezi Tasnádi Péter előzetes letartóztatását. A 61 éves vállalkozót a mostani ügyben zsarolással gyanúsítják, a részletekről később adnak tájékoztatást.

Fenyő-ügy: január közepéig előzetesben marad Jozef Rohác

Itthon2011.10.13, 20:59

Az MTI információja szerint azért hosszabbították a szlovák férfi előzetes letartóztatását, mert Rohác nem tett vallomást Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása ügyében. A hírügynökség szerint a bíróság hivatkozott arra is, hogy meg nem nevezett személyek aktívan próbálták hátráltatni a Fenyő-ügy nyomozását.

Előzetes letartóztatásba került a csepeli gyilkosság egyik gyanúsítottja

Itthon2011.10.08, 17:58

Elrendelték a csepeli gyilkosságok egyik gyanúsítottjának, B. Zsoltnak az előzetes letartóztatását. A férfit három társával együtt a Csepelen elásott emberek ügyében emberöléssel gyanúsítják.

"Se cigi, se dohány" - senki nem emlékszik uzsorázó polgármesterre Gadnán

Itthon2011.09.30, 17:15

Árult ezt-azt, de nem a boltinál magasabb áron. Szép nagy háza van, de a helyiek szerint rendes, dolgos ember. A gadnaiak többsége szerint semmi nem igaz abból, hogy a rendőrség által elvitt helyi polgármester uzsorázott volna, csak rosszakarói jelentették fel. Páran rebesgetik, hogy lehet valami a dologban, de senki nem fog beszélni, mert a kihasznált kuncsaftok rászorulnak az uzsorásokra.

A polgármester adott uzsorakamatra pénzt és élelmiszert a gadnaiaknak

Itthon2011.09.28, 11:47

Hatszáz forintért árulta a kenyeret a Borsod megyei Gadnán a polgármester és felesége, akik a lakásukon üzemeltettek illegális boltot. A kétszeres, háromszoros áron adott élelmiszerek árát a szociális segély kifizetése után szedték be az adósoktól. A rendőrség a házaspár előzetes letartóztatását kezdeményezte.

Előzetesben a Kén utcai födémomlás gyanúsítottja

Itthon2011.09.26, 17:03

Október 25-ig előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy társaival ellopta a IX. kerületi Kén utcai lakóház két tartóoszlopát, ami nagyban hozzájárulhatott a födém leszakadásához.

Előzetesbe került a román futballbírók vezetője

Sport2011.09.26, 14:47

Előzetes letartóztatásba helyezték Vasile Avramot, a Román Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának elnökét, aki a vád szerint 19 ezer eurót fogadott el egy üzletembertől célzott bíróküldésért cserében.

Ismét megszüntették Tasnádi Péter előzetes letartóztatását

Itthon2011.09.21, 20:06

Továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye, azonban már nem olyan erősen, hogy az indokolja az előzetes letartóztatást - ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerős végzésében úgy döntött: megszünteti Tasnádi Péter előzetes letartóztatását. A többek között önbíráskodással gyanúsított vállalkozó heti kétszer köteles lesz a rendőrségen megjelenni.

Október közepéig teljes elszigeteltségben marad a norvégiai merénylő

Nagyvilág2011.09.19, 17:11

Továbbra is attól tart az oslói bíróság, hogy lehetséges bizonyítékokat próbálna eltüntetni a júliusi norvégiai tömeggyilkosság elkövetője, Anders Behring Brevik, ezért döntöttek úgy: további egy hónapig tartják teljes elszigeteltségben. A hétfői meghallgatáson Brevik arról beszélt, milyen nehézségeket okoz neki, hogy magánzárkában őrzik.

Elutasították az összeesküvéssel vádolt Tóásó Előd szabadlábra helyezését

Nagyvilág2011.09.04, 11:06

Egy 2010-es törvénymódosításra hivatkozva utasította el az illetékes bolíviai bíró az összeesküvéssel vádolt Tóásó Előd és horvát társa szabadlábra helyezési kérelmét. Az ügyvéd szerint védencei tíz hónappal hosszabb ideje vannak előzetes letartóztatásban, mint azt a jogszabályok előírják.

Magyar Nemzet: Novemberig előzetesben marad Galambos Lajos

Itthon2011.08.31, 09:29

A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa augusztus elején hosszabbította meg Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójának előzetes letartóztatását. Ügyvédje a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy ez elleni fellebbezésüket vélhetően elutasították, mert ellenkező esetben Galambost már kedden ki kellett volna engedni.

Csepeli gyilkosságok: előzetesben a diósdi férfi feltételezett gyilkosa

Itthon2011.08.26, 13:03

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, akit a rendőrség kedden vett őrizetbe a csepeli gyilkosságokhoz kapcsolódóan. Azzal gyanúsítják, hogy  különös kegyetlenséggel megölt egy diósdi férfit.

Meghosszabbították a norvégiai merénylő elkülönítését

Nagyvilág2011.08.19, 16:32

Az oslói kerületi bíróság pénteken úgy döntött: további négy hétig őrzik teljes elszigeteltségben a hetvenhét ember megölésével vádolt norvégiai merénylőt, Anders Behring Breiviket. A bíróság a döntését részben azzal indokolta, hogy fennáll a lehetősége, hogy Breivik meghamisít bizonyítékokat, és hogy megpróbálja felvenni a kapcsolatot lehetséges bűntársaival.

Büntetőeljárási törvény: kettős mérce és nyomásgyakorlás?

Jog2011.08.15, 10:21

A Parlament által júliusban elfogadott, új büntetőeljárási jogszabályok kettős mércével mérik a gyanúsítottakat, sérthetik az alkotmányt, és a nyomásgyakorlás "kiváló eszközei" lehetnek - mondta el az [origo] - nak dr. Vidákovics Béla Zsolt büntetőügyvéd.

Magyar Nemzet: Előzetesben marad Földesi-Szabó László

Itthon2011.08.06, 10:42

Előzetes letartóztatásban marad az Egymásért-ügyben első fokon hét év szabadságvesztésre ítélt Földesi-Szabó László - tudta meg a Magyar Nemzet. A napilap szerint nemcsak a védő, hanem az ügyész is azt indítványozta, hogy az ítélethirdetésről megszökő, majd bujkálása után Budapesten elfogott Földesi-Szabó kerüljön házi őrizetbe.

Előzetesbe került a gyermekeit megmérgező bajai nő

Itthon2011.07.22, 09:51

Beismerte tettét az a 47 éves asszony, aki begyógyszerezte három gyermekét és saját magát hétfőn Baján. Az egyik gyerek, egy tízéves kislány meghalt.

Vesztegetés gyanújával előzetesben a hajdú-bihari munkaügyi hivatal három munkatársa

Itthon2011.07.14, 16:55

Hivatali visszaélés és vesztegetés gyanújával a hajdú-bihari munkaügyi hivatal három munkatársát előzetes letartóztatásba helyezte a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az ügyben két gyanúsítottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, ők nem hivatali személyek.

Börtönbe vitték a rendőrök a kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajost

Itthon2011.07.14, 16:20

Elrendelte a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója előzetes letartóztatását. Szilvásy György volt titokminiszter és Laborcz Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetője esetében viszont helyben hagyták a korábbi döntést, amely nem rendelt el kényszerintézkedést a gyanúsítottakkal szemben. Galambost a fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.

Letartóztatták a volgai hajóbaleset két feltételezett felelősét

Nagyvilág2011.07.14, 11:03

Már 104 halálos áldozatot emeltek ki a vízből a vasárnap délutáni orosz hajóbaleset után. A Volgán elsüllyedt Bulgaria hajónak működési engedélyt adó orosz hatósági személyt és az utazást szervező iroda vezetőjét előzetes letartóztatásba helyezték.

Megszüntették Tasnádi Péter előzetes letartóztatását önbíráskodási ügyében

Itthon2011.07.14, 10:56

A bíróság nem jogerősen megszüntette Tasnádi Péter előzetes letartóztatását és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a vállalkozó ellen. Tasnádit rablással, és személyi szabadság megsértésével gyanúsítják.

Őrizetben az Audit korábban feljelentő természetvédő

Gazdaság2011.07.12, 16:59

Vesztegetés megalapozott gyanújával őrizetbe vették a Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnökét. A debreceni férfit az Audi jelentette fel, az ügyészség jogtalan előny kérésével vádolja.

Előzetesbe került az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja

Itthon2011.07.10, 18:36

A fővárosi bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a múlt vasárnapi Kádár utcai gyilkosság gyanúsítottját, egy 39 éves szerb állampolgárságú férfit. Az albán származású férfi a gyanú szerint megölte a volt élettársát a főváros XIII. kerületében.

Előzetesben a tiszabői jegyző a "szocpolos" csalássorozat ügyében

Itthon2011.07.08, 15:03

Előzetes letartóztatásba helyezte a tiszabői polgármesteri hivatal vezetői beosztású alkalmazottját a bíróság pénteken Szolnokon a Tisza-menti faluban szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal való csalás ügyében - közölte a rendőrség. Az MTI több forrásból úgy tudja, hogy az érintett U. László, Tiszabő jegyzője.

Az ügyészség kezdeményezte a volt NBH-főigazgató előzetes letartóztatását

Itthon2011.06.30, 20:06

Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatójának előzetes letartóztatását kezdeményezte a Budapesti Katonai Ügyészség - közölte a volt főigazgató ügyvédje. Az ügyvéd arra a kérdésre, hogy védencét mivel gyanúsítják, azt mondta: "minősített ügyről van szó", azaz nem beszélhet róla.

Ismét előzetes letartóztatásba került Hunvald és Gál

Itthon2011.06.17, 15:15

A Fővárosi Ítélőtábla szerint a vádbeli cselekmények olyan súlyúak, hogy csak az előzetes letartóztatással biztosítható a vádlottak jelenléte a tárgyalásokon.

Délután dönthet a bíróság Szima Judit előztes letartóztatásáról

Itthon2011.06.06, 13:21

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete szerint rágalom, hogy Szima Judit főtitkár a saját céljaira használta volna fel a szervezet pénzét. A tagok úgy tudják, a hűtlen kezeléssel meggyanúsított főtitkár előzetes letartóztatásáról hétfőn délután dönt a bíróság az ügyészség javaslatára.

Előzetesben marad a Fenyő-gyilkossággal gyanúsított Josef Rohác

Itthon2011.05.23, 16:03

A szökés, elrejtőzés lehetősége miatt a bíróság meghosszabbította Josef Rohác előzetes letartóztatását. A Fenyő-gyilkosság gyanúsítottja várhatóan legfeljebb augusztus 20-ig marad előzetesben.

Előzetesben marad Hunvald György

Itthon2011.05.05, 15:36

A bíróság elutasította Hunvald György, volt erzsébetvárosi polgármester házi őrizetbe helyezésre irányuló kérelmét.

Előzetesben a dabasi tömegverekedés gyanúsítottai

Itthon2011.05.04, 17:13

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte szerdán azt a nyolc férfit, aki vasárnap tömegverekedésbe keveredett Dabason - közölte a Független Hírügynökség. Mindannyiukat csoportos garázdasággal gyanúsítják. Ketten közülük még 18 évesek sincsenek.

Előzetesbe került a gyöngyöspatai verekedés három résztvevője

Itthon2011.04.29, 13:44

Garázdaság gyanúja miatt egyhónapos előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a három gyöngyöspatai férfit, akik részt vettek a keddi tömegverekedésben. A bíróság a bűnismétlés lehetőségére és a nyomozás megnehezítésére hivatkozott.

Elrendelték Jozef Rohác előzetes letartóztatását

Itthon2011.04.20, 16:49

Előre kitervelten elkövetett emberölés miatt indított nyomozást Fenyő János meggyilkolása ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda Jozef Rohác ellen, akinek előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság. Ez a kényszerintézkedést követő bírósági és rendőrségi közleményből derült ki. A rendőrség eddig hivatalosan nem közölte, hogy mivel gyanúsítja Rohácot.

Előzetesbe helyezné az ügyészség a Fenyő-gyilkosság gyanúsítottját

Itthon2011.04.19, 14:21

A Fővárosi Főügyészség szerint Jozef Rohác esetében felmerül a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítás meghiúsításának veszélye is. Az előzetes letartóztatásról a Budai Központi Kerületi Bíróság dönt majd.

Előzetesben a tiszabői lakásmaffia miatt gyanúsított önkormányzati képviselők

Itthon2011.04.15, 15:07

Tizenháromra emelkedett a tiszabői szocpolos csalássorozat előzetes letartóztatásban levő gyanúsítottjainak száma. A rendőrség szerint a gyanúsítottak 2005 és 2009 között Tiszabőn otthonteremtési támogatás igénybevételével értékesítettek ingatlanokat, céljuk az állami támogatás jogtalan megszerzése volt. A gyanúsítottak között van a település képviselő-testületének három tagja, köztük a pénzügyi bizottság vezetője.

Előzetes letartóztatásba helyezték Hoszni Mubarakot

Nagyvilág2011.04.13, 19:26

Hoszni Mubarak volt elnök és két fia után előzetes letartóztatásba helyezték Egyiptomban a parlament volt elnökét, a szenátus korábbi elnökét és Mubarak volt kabinetfőnökét. A vád szerint Mubarak a tüntető tömegbe lövetett, és elnöki hatalmát személyes haszonszerzésre használta föl. A három volt vezetőt pedig azzal vádolják, hogy hatalmas vagyont gyűjtöttek a Mubarak-érában.

Az előzetes alatt vizsgálják a fóti gyilkosság gyanúsítottjának elmeállapotát

Itthon2011.03.28, 15:24

Április 28-ig előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a fóti kettős gyilkosság gyanúsítottját. P. Tibor Ferenc elmeállapotát is vizsgálják ez idő alatt.

Előzetesbe került a csecsemője megölésével gyanúsított anya

Itthon2011.02.22, 15:53

Elmegyógyászati megfigyelésre utalta és előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a budapesti nőt, aki a gyanú szerint megölte egyhetes csecsemőjét.

Előzetesben a tiszabői lakásmaffia kilenc tagja

Itthon2011.02.19, 08:42

Kilenc embert helyeztek előzetes letartóztatásba az őrizetbe vételük után pénteken a szociálpolitikai támogatással épült tiszabői lakásokkal kapcsolatos csalás ügyében. A nyomozás során eddig csaknem 90 bűncselekményt derítettek fel a rendőrök.

Előzetesben marad Hagyó Miklós

Itthon2011.02.16, 16:32

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) május 17-ig  meghosszabbította Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását. A bíróság szerint a szabadlábon lévő Hagyó Miklós megnehezítené a bizonyítási eljárás eredményességét.

Támogatói szerint Hagyó súlyosan lebetegedett a zárkában

Itthon2011.02.15, 19:14

Ismeretlenek közzétették az interneten azokat a dokumentumokat, amelyek Hagyó Miklós korábbi MSZP-s politikus előzetes letartóztatásával kapcsolatban születtek. Az iratokkal a politikus védői azt akarják bizonyítani, hogy Hagyó fogva tartása nem indokolható, mert se szökni nem akar, sem a BKV-ügyben folyó nyomozást nem akarja befolyásolni. A dokumentumokat közlő honlap szerint a börtönben súlyosan lebetegedő Hagyó ügyében a bíróság nem adott érdemi válaszokat az ügyvédek kifogásaira.

Magyar Nemzet: Előzetesben maradhat Hagyó Miklós

Itthon2011.02.12, 09:41

A Központi Nyomozó Főügyészség a napokban javasolta Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatásának meghosszabbítását - írja a Magyar Nemzet. Hagyó Miklós előzetes letartóztatása február 17-én jár le, ezért kérte az ügyészség a hosszabbítást.

Házi őrizetbe került Budaházy társa

Itthon2011.02.04, 06:59

Már csak Budaházy György és Sz. Endre van előzetes letartóztatásban a terrorizmus és egyéb bűncselekmények miatt indult büntetőeljárással összefüggésben, miután a bíróság házi őrizetbe helyezte a másodrendű vádlottat - tudta meg a Magyar Nemzet.

Előzetesbe került a gyermekével Budapesten kéregető román nő

Itthon2011.02.04, 16:33

A bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte azt a román állampolgárságú nőt, aki kihűlt, alultáplált gyermekével kéregetett Budapesten.

Százmilliós óvadékért szabadulhat Gál György egykori SZDSZ-es politikus

Itthon2011.01.26, 09:28

Százmillió forintban állapította meg a Fővárosi Bíróság Gál György egykori szabad demokrata politikus, az erzsébetvárosi önkormányzati testület korábbi gazdasági bizottsági elnökének óvadékát - írta a szerdai Magyar Nemzet.

Kiengedték az előzetesből a Főtáv volt vezérigazgatóját

Itthon2011.01.19, 10:23

Megszüntette a bíróság Kovács Lajosnak, a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatójának előzetes letartóztatását, lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el vele szemben. A volt vezérigazgatót azzal gyanúsítják, hogy a Főtáv számára előnytelen szerződést kötött, és ezzel mintegy 180 millió forintos kárt okozott a cégnek.

Szabadlábra helyezte a bíróság a West-Balkán egyik bérbeadóját

Itthon2011.01.18, 22:08

Szabadlábra helyezte a bíróság szerdán este a West-Balkánban történt diszkótragédia egyik gyanúsítottját. Az  ügyészség azért kérte az öt őrizetbe vett előzetes letartóztatását, hogy ne tudják megnehezíteni vagy meghiúsítani a bizonyítást, de a bíróság szerint ez az indok nem áll meg a férfi esetében. A másik négy gyanúsított előzetes letartóztatásáról szerdán dönt a bíróság.

Letartóztatták az ügyészre támadó budaörsi férfit

Itthon2011.01.17, 20:13

Előzetes letartóztatásba került az a férfit, aki egy budaörsi boltban rátámadt a büntetőügyében a vádat képviselő ügyészre. A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás, de önbíráskodás miatt is folyamatban van egy ügy ellene.

Megbízott a bíróság az utolsó pillanatban megszökő Földesi-Szabó Lászlóban

Itthon2011.01.14, 01:06

Nem gondolta a bíróság, hogy a 1,2 milliárdos csalás és sikkasztás miatt első fokon hét év börtönre ítélt Földesi-Szabó László elmenekülhet a büntetés elől, ezért nem volt előzetes letartóztatásban ügyének bírósági tárgyalása idején. A bíróság szerint Földesi-Szabó kivárta az utolsó pillanatot, amikor még úgy távozhatott, hogy nem tudták volna feltartóztatni akkor sem, ha észreveszik, hogy mire készül.