elfogás

címke rss

Akcióban a TEK kommandósai, 11 helyen csaptak le a veszélyes banda embereire

Archívum2023.05.18, 15:00

Egy időben, 11 helyszínen ütöttek rajta egy kábítószer-kereskedő hálózat tagjaira. A banda tagjai kábítószert és teljesítményfokozókat árultak, de egy nő és egy párja prostituáltak futtatásában is részt vett.

Verte, és megalázta a barátnőjét, és a nőt is, akit prostitúcióra kényszerített a salgótarjáni férfi

Archívum2023.05.16, 14:21

A nagyszüleivel, de még a saját kisgyerekével sem találkozhatott az a nő, aki egy salgótarjáni férfival költözött össze. Rendszeresen megverte, és megalázta az élettársa. Egyszer arra kényszerítette, hogy tegyen úgy, mintha kábítószert porciózna, és az egészet a férfi egy ismerőse videóra vette. A felvétellel aztán később zsarolta. A férfi egy másik nőt prostitúcióra kényszerített. Minden pénzét elvette, és őt rendszeresen megverte, és rettegésben tartotta.

Kegyetlen halált kívánt haragosának a szabolcsi férfi - rágyújtotta a házát, hogy élve égjen bent

Archívum2023.05.16, 12:46

Meggyújtott egy benzines palackot, majd azt hozzávágta ismerőse házához egy Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei férfi. A házban többen is voltak, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia. Ráadásul a házban lakók nem is mertek kimenni az égő házból, attól tartottak, kint várják őket, és rájuk támadnak.

13 millió forintot csalt ki szeretőitől a budapesti titkos ügynök

Archívum2023.05.12, 12:30

Két barátnőjétől közel tizenhárom millió forintot szerzett meg egy csaló. 2022-ban az egyik nőtől több mint 7 millió forintot, a másiktól pedig 5 és fél millió forintot kért azzal az ürüggyel, hogy egy rá váró hatalmas örökség illetékét ki tudja fizetni. Végül úgy bukott le, hogy az egyik szeretője találkozott az anyjával, akiről azt hazudta, hogy halott.

Újabb két férfit tartóztattak le a mexikói túszdráma miatt

Archívum2023.05.12, 10:56

Újabb két férfit tartóztattak le a március 3-án történt mexikói emberrablás ügyében - írja a Fox News.

Külföldi munkalehetőséggel vert át embereket egy internetes csaló

Archívum2023.05.05, 16:50

Németországban fogták el azt a magyar férfit, aki összesen 15 embertől csalt ki pénzt úgy az interneten, hogy külföldi munkalehetőséget ajánlott nekik.

Embercsempészeket irányított egy egyeki férfi

Archívum2023.05.03, 16:47

A rendőrök elfogták azt az egyeki férfit, aki több embercsempészt is irányított, hogy Nyugat-Európába csempésszenek migránsokat Magyarországon keresztül.

Tényleg van fegyvered, mutasd meg - mondta a bátor eladónő a rablónak - videó

Archívum2023.05.02, 10:56

A rabló 2021 novemberében ment be Dunakeszin egy dohányboltba. Miután belépett az eladónőtől a bevételt és elektromos cigarettákat követelt azzal, hogy pisztoly van nála és lelövi, ha nem kapja meg, amiket követel. Csupán egy dologgal nem számolt, az eladó bátorságáőval.

A sógora kisgyerekeit fotózta fürdés közben a pedofil debreceni férfi

Archívum2023.04.20, 11:14

A vádirat szerint a férfi 2021 novemberéig rendszeresen lépett fel olyan internetes oldalakra, ahová gyermekpornográf felvételeket tettek fel. A férfi a böngészéskor titkosított internetes kommunikációs programot használt. Ezen felül regisztrált egy olyan weboldalra, ahol gyermekpornográf felvételeket osztottak meg a tagok. Ő maga is készített felvételeket, a sógora kisgyerekeit fotózta le meztelenül.

Tíz évig bujkált a rendőrök elől egy férfi, aki Budán megerőszakolt egy fiatal lányt

Archívum2023.04.19, 16:17

A most 36 éves férfi 10 évvel ezelőtt erőszakolt meg egy hazafelé tartó lányt Budán. A rendőrök közel tíz évig hiába próbálták azonosítani, végül idén február elején fogták el.

Ollóval szurkálta meg ismerősét Tihanyban egy férfi

Archívum2023.04.18, 12:32

Egy nyíregyházi férfi a nyár közepén, egy tihanyi házban jogosnak vélt tartozását akarta visszaszerezni egy ismerősétől. Egy ollóval támadt rá a másik férfira, és szerzett meg tőle 330 ezer forintot.

Újabb toplistás magyar bűnözőt kaptak el: Skóciában bujkált a drogkereskedő

Archívum2023.04.17, 14:27

A kábítószer-kereskedelem miatt keresték a férfit, elfogására egy közúti ellenőrzésen került sor.

Skóciában fogtak el egy magyar drogdílert

Archívum2023.04.17, 08:52

Skóciában fogtak el egy magyar drogterjesztőt, aki a TOP-50-es körözötti listán szerepelt - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)) hétfőn a police.hu oldalon.

Autós üldözés Csepelen: drogos sofőr menekült a rendőrök elől

Archívum2023.04.14, 21:40

A rendőrök leintették a sofőrt, ám az ahelyett, hogy megállt volna az ellenőrzéshez, beletaposott a gázba, s menekülőre fogta. A zsaruk üldözőbe vették a menekülő autóst. 

Gátlástalan telefontolvajt fogtak el a rendőrök

Archívum2023.04.14, 21:16

A 46 éves férfi magát biztonsági őrnek kiadva gyerekeket vert át, majd ellopta a mobiltelefonjukat. A rendőrség elfogta a tolvajt. 

Milliókat szerezett meg a zsaroló banda a baracskai fiataltól

Archívum2023.04.14, 13:01

Egy aggódó apa tett feljelentést egy banda ellen, amelynek a tagjai megfenyegették a 21 éves fiát. Április elején hívták telefonon, és több millió forint átadására kényszerítették. Egy baracskai parkolóba hívták, oda rendelték a pénzzel együtt.  

Életveszélyes állapotban vitték kórházba a bátonyterenyei asszony, akit egy helyi vert össze

Archívum2023.04.14, 12:17

Egy férfi szerdán este egy bátonyterenyei italboltban több vendégbe is belekötött. Egy asszonyt a vita hevében meg is ütött, aztán fojtogatta. A nő az ütésektől elesett. Ezután mind a ketten elmentek.

13-14 éves gyerekeket rabolt ki egy felnőtt férfi rendszeresen Budapesten

Archívum2023.04.14, 15:14

Egy VI. kerületi aluljáróban szólította le áldozatát egy 46 éves férfi pont egy hete. Azt mondta a 13 éves fiúnak, hogy ő biztonsági őr. Aztán azt hazudta, hogy a kisfiút három idegen követi, akiktől meg akarja védeni. A gyerek azonnal felhívta a testvérét, a férfi azonban kikapta a kezéből a telefont. Aztán, miközben úgy tett, mintha a testvérrel beszélne, elfutott a telefonnal.

Egy egész fegyverarzenált foglaltak le három férfitól

Archívum2023.04.11, 16:17

Illegális vadászathoz használt eszközöket, vadhúst és trófeát, illetve egy fegyvergyűjteményt is lefoglaltak a Nógrád vármegyei rendőrök három férfitól, akik átalakították, eladták és orvvadászathoz használták fel őket.

Felakasztotta magát a miskolci fiú, aki 50 gyereket akart lemészárolni

Archívum2023.04.06, 16:39

A fiatal fiú egy nevelőintézetbe került azután, hogy a TEK kommandósai elfogták – tudta meg a Blikk. A lap most úgy értesült, a fiú nem sokkal később öngyilkos akart lenni, felakasztotta magát. Azt írják, lepedőket font össze, és azt a radiátorhoz kötve felakasztotta magát. A felügyelők azonban hamar észrevették, és levágták a kötélről.

Így hozták haza Németországból a veszélyes kecskeméti bűnözőt - videó

Archívum2023.04.05, 13:25

Egy maszkos férfi lépett be egy éve egy kecskeméti dohányboltba, és fegyverrel a kezében a bevételt követelte az eladótól. Meg is kapta, de az sem volt elég neki, mielőtt menekülni kezdett, még az eladó telefonját, egy távirányítót és kulcscsomót is magával eltette.

35 kiló drog volt a pesti dílernél, amikor elfogták

Archívum2023.04.05, 12:55

A férfi, hogy a lebukást elkerülje, egy internetes, titkosított programot használt. 2020. december 2-án kora reggel a kocsiját Vecsésen megpakolta marihuánával, a 35 műanyag zacskót a hátsó ülésére, illetve a csomagtartóba tette, és elindult a X. kerületbe egy találkozóra. A rendőrök ott fogták el.

Egy szemfüles utas lépett közbe, amikor ki akartak fosztani egy nyugdíjast a polgári buszállomáson

Archívum2023.04.04, 16:05

Egy férfi és élettársa beszélgetni kezdett egy idős, részeg férfival a buszállomáson. Aztán állapotát kihasználva táskáját és 3 ezer forintját is ellopták.  Az egyik buszról leszálló utas érte őket tetten, aki felszólította a párt, hogy adják vissza az idős férfi értékeit, és értesítették a rendőröket, akik még a helyszínen lecsaptak a tolvajokra.

Több mint 100 rendőr csapott le egy összehangolt akcióban a bűnözőkre - videó

Archívum2023.04.04, 14:01

Négy megye rendőrei és a Terrorelhárítási Központ kommandósai csaptak le drogdílerekre, akiknél több mint tizenkét kiló kábítószert találtak.

Autótolvajt fogtak a nagykátai rendőrök

Archívum2023.04.03, 16:57

Elfogatóparancs alapján kerítették kézre azt a 35 éves, nagykátai férfit, aki barátnőjével együtt engedély nélkül elvitte rokona autóját február végén, majd elmenekült a rendőrök elől, és bujkálása alatt egy másik kocsit is ellopott.

Luxusautókat, egy 300 milliós házat, és fegyvereket foglaltak a csaló bandától

Archívum2023.03.31, 13:43

Összehangolt akcióban a Terrorelhárítási Központ kommandósai fogtak el egy 57 éves és egy 34 éves férfit. Különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítják őket.

5 és fél év után még mindig köröznek? - kérdezte a szuperszexi budapesti bűnöző, amikor elfogták - videó

Archívum2023.03.31, 11:29

Nagyon meglepődött egy elképesztően csinos budapesti nő, akit néhány napja fogtak el a rendőrök. Azt kérdezte, 5 és fél év után még mindig körözik-e. Körözték, az ügye nem évült el. Azonnal börtönbe vitték.

Elkábított egy férfit egy nő Ózdon

Archívum2023.03.29, 14:50

Közös iszogatás közben drogot kevert egy férfi italába egy nő egy ózdi sörözőben, amivel sikeresen elkábította és aztán kirabolta. A rendőrök néhány napon belül őrizetbe vették.

Lombseprűvel verte el a szomszédját egy idős férfi Balatonfüreden

Archívum2023.03.29, 13:19

A balatonfüredi rendőrök elfogták és kihallgatták azt a 63 éves, helyi férfit, aki egy vita hevében részegen rátámadt a szomszédjára, majd a házba is követte, ahol földhöz vágott és összetört mindent, ami a keze ügyébe került.

Az FBI ügynökei fogták el a veszélyes magyar bűnözőt New York-ban

Archívum2023.03.23, 14:16

Az FBI-jal együttműködve fogták el egy tavaly Miskolcon történt rablás egyik gyanúsítottját az Egyesült Államokban. A társát már korábban elkapták, Magyarországon. Több millió forintot, és méregdrága luxusórákat raboltak el egy miskolci férfitól. Baseballütővel fenyegették, és bezárták őt.

Ezt hagyta maga után a hegyeshalmi ámokfutó - fotók

Archívum2023.03.22, 12:30

Hegyeshalomban néhány óra alatt több százezer forintos kárt okozott egy férfit néhány napja. Nyolc különböző helyen kezdett ámokfutásba. Többek között egy autó minden üvegét kiverte.

Olyan erővel harapta meg az őt megbilincselő rendőrt, hogy annak eltört az ujja

Archívum2023.03.22, 11:51

A vádirat szerint egy fiatal férfi részegen ment egy Hajdú-Bihar vármegyei bankba. Miután végzett, beült az autójába, mindezt a rendőrök előtt, mivel a helyiek riasztották őket, mert látták, hogy amikor autóval megérkezett a bankba, kiszállni is alig tudott.

Veled fogom a kollégádat agyonverni - üvöltötte a lopás után

Archívum2023.03.22, 11:26

Egy férfit a halőrök ellenőrizni akartak a Tassi-zsilipnél, karácsony előtt egy héttel. Nem véletlen, információjuk volt arról, hogy a férfi halat szokott lopni. Akkor is egy halakkal teli nejlonzacskó volt a kezében, amikor odaléptek hozzá.

Migránsok terjesztették a drogot egy belvárosi szórakozóhelyen és környékén - videó

Archívum2023.03.21, 15:06

Kokainnal és marihuánával kereskedett 2020 nyarán négy nigériai, és egy magyar-horvát származású férfi egy budapesti bárban, és annak környékén. A szórakozóhelyet az egyik nigériai férfi üzemeltette, és a drogok nagy részét ott, illetve a büntársai által bérelt lakásban tárolták. Néhány hónap alatt milliókra tettek szert az illegális üzlettel. A dílerek évekre rács mögé kerülhetnek, a négy nigériai férfit az országból is kitilthatják.

Bolti lopás miatt kapták el, aztán kiderült, a bíróság nagyon keresi

Archívum2023.03.21, 12:02

Egy bajai üzletből hívták az eladók a rendőröket vasárnap reggel azzal, hogy elfogtak egy tolvajt, aki 2 liter bort és egy 0,2 dl-es vodkával akart fizetés nélkül távozni. A nőt el sem engedték, amíg a rendőrök ki nem értek. Ekkor derült ki, hogy a bíróság nagyon keresi a nőt.

Dílertanyát számoltak fel Borsodban - videó

Archívum2023.03.16, 16:59

A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a Hernándkakiban élő testvérpárt, amely szervezetten, bűnszövetségben árult új pszichoaktív anyagot.

Hőkamerák segítségével fogja el a NAV a drónos cigarettacsempészeket

Archívum2023.03.16, 13:40

Drónokkal szállítva is próbálnak csempészek dohányárut bejuttatni az országba, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei egészen a légtérig folyamatosan ellenőrzik a zöldhatárt. Hőkamerákkal figyelik az eget és a repülési pontokat is feltérképezik. Ez alapján követik a drónokat, majd földet érés után begyűjtik az érkező csomagokat.

Kamera rögzítette, hogy lopják el egy férfi pénzét az ATM-es csalók - videó

Archívum2023.03.16, 11:09

Az erzsébetvárosi rendőrök elfogtak egy férfit, aki társaival együtt 200 ezer forintot csalt ki egy külföldi férfitől, miután felajánlotta neki, hogy segít pénzt felvenni egy automatából. A férfi négy társát még keresik.

Fejszével törte be öccse koponyáját egy soponyai férfi

Archívum2023.03.14, 16:11

A Fejér vármegyei rendőrök őrizetbe vették azt a 31 éves soponyai férfit, aki egy elfajult vita során fejszével dobta meg öccsét, ami emiatt koponyatöréssel került kórházba.

Szlovák drogot terjesztő dílereket fogtak a rendőrök - videó

Archívum2023.03.14, 10:03

Közös akcióban számolt fel egy drogterjesztő bűnbandát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA), a bűnözők egy hónap alatt 30 kilogramm kábítószert terítettek szét a Nyugat-Dunántúlon és a Csallóközben. Az ügynek eddig tizenhárom gyanúsítottja van, a banda két irányítóját letartóztatták.

Részeg sofőr áldozata lett egy nyugdíjas Kecskeméten

Archívum2023.03.13, 16:10

Parkoló autónak ütközött, ls elsodort egy gyalogost egy részeg sofőr, azán elhajtott. Menekülés közben egy oszlopnak is nekiütközött, végül gyalog folytatta az útját, de a kecskeméti rendőrök lecsaptak rá.

Dílerre és vevőjére csaptak le Pécsett - videó

Archívum2023.03.13, 15:35

A baranyai rendőrök március 9-én őrizetbe vettek egy pécsi férfit, aki az egész várost ellátta drogokkal. A férfi elfogása során az egyik vásárlót is kézre kerítették.

Betörte a lépcsőház ablakát, aztán egy autó szélvédőjét Tatabányán, de semmire sem emlékszik

Archívum2023.03.10, 12:57

Óriási zaj törte meg a csendet tegnap délután egy tatabányai lépcsőházban. A bejelentés szerint egy férfi kitörte a lépcsőházi ablakot, majd miután kilépett a házból, egy kocsi szélvédőjét is megrongálta.

Akciófilmbe illő jelenet Kőbányán - az utolsó pillanatban mentették meg a rendőrök az életét - fotó

Archívum2023.03.10, 10:54

Két percen múlt annak a rendőrök elől menekülő sofőrnek az élete, akit végül pont a rendőrök húztak ki tetejére borult autójából, amit később maga alá gyűrt a vonat.

Bomba van a 10 emeletes a tatabányai panelházban – ezzel hívta egy férfi a rendőröket

Archívum2023.03.07, 15:34

Tegnap este azzal hívta a rendőröket egy férfi, egy 10 emeletes tatabányai ház lépcsőházában három bombát rejtett el. A szakemberek átkutatták a házat, de bombát nem találtak. A férfit viszont két óra alatt elfogták. A telefont is megtalálták nála, amiről a rendőröket hívta.

A TEK segítségével fogtak el egy férfit és körözött barátnőjét

Archívum2023.03.06, 18:23

Összehangolt akcióban - a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével - fogtak el a XVIII. kerületben egy lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés és más bűncselekmények miatt keresett férfit, illetve közúti veszélyeztetés miatt körözött barátnőjét.

TEK-esek tepertek le egy veszélyes bűnözőt Pestszentlőrincen - videó

Archívum2023.03.06, 10:31

A BRFK 18. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói, a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége közösen hajtotta végre azt az összehangolt akciót, amelyben elfogták a lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés és más bűncselekmények miatt keresett férfit, és közúti veszélyeztetés miatt körözött társát is.

Az M3-as autópályán sétálgatott egy többszörösen körözött fiatal nő

Archívum2023.03.03, 11:05

A 15. kerületi rendőrök az M3-as autópályán fogták el azt a 21 éves nőt, aki ellen a kunszentmártoni rendőrök négy körözést is kiadtak, mert nem kezdte meg egy korábban kiszabott büntetése letöltését.

Brutálisan elvertek egy férfit Pápán

Archívum2023.03.02, 15:44

Több embernek is adott el drogot egy pápai férfi, amelyből alkalmanként maga is fogyasztott. Mint kiderült, nem ez volt az egyetlen bűne: egy féltékenységi vita miatt a lakásában elverte az ismerősét, majd nagytestű kutyáját is ráküldte.

Kettős gyilkosság megbízóját fogták el Budapesten - videó

Archívum2023.03.02, 12:26

Krisztinavárosban fogták el pénteken azt a férfit, aki két ember haláláért is felelőssé tehető a nyomozók szerint.

Elmenekült a rendőrök elől egy sofőr Somogyszobon

Archívum2023.03.01, 17:00

Egy egész sor bűncselekmény miatt kell felelnie annak a férfinak, aki társával együtt ellopott egy autót, majd részegen vezette, és megpróbált elmenekülni az igazoltatás elől. Amikor utolérték, a saját iratai helyett a kocsi tulajdonosának iratait adta át nekik, a kocsiban pedig egy lopott szerszámot is rejtegetett. A rendőrök a férfit társával együtt őrizetbe vették.

Franciakulccsal támadott meg egy férfit egy kiskunhalasi nő

Archívum2023.03.01, 16:56

Elfogatóparancs alapján kapták el a rendőrök azt a nőt, aki franciakulccsal ütötte meg barátját, hogy hozzájusson a pénzéhez, majd mielőtt elmenekült, az ajtót is rázárta. Ugyanez a nő korábban több helyről is lopott a városban, még a saját ismerőseitől is. A legtöbb esetben társai is voltak, akik közül két férfit már kihallgattak, egy nőt pedig még keresnek a rendőrök.

Elfogták a hamis koronavírustesztekkel kereskedő veszprémi férfit

Archívum2023.03.01, 12:00

Közel másfél évig bujkált, de a KR NNI megtalálta a hamis COVID-19 PCR tesztekkel kereskedő, körözött, veszprémi férfit, aki ellen több hatóság mellett a Veszprémi Törvényszék BV Csoportja is elfogatóparancsot adott ki. Elfogása után meg is kezdte jogerős börtönbüntetését, miközben több büntetőeljárás még nem zárult le ellene. 

Már egészen hozzászoktak a bujkáláshoz, amikor elfogták őket

Archívum2023.02.27, 14:08

Három szabadnapos szolnoki rendőr vetett véget egy kisújszállási férfi és egy tiszaföldvári nő bujkálásának, akik ellen 4 év alatt összesen 10 körözést adtak ki. Kihallgatásuk után egyenesen a börtönbe kerültek.

Veszélyes magyar bűnözőt fogtak az olaszok

Archívum2023.02.27, 10:22

Olaszországban bujkált az a toplistás budapesti bűnöző, akit kábítószer-kereskedelem miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt a bíróság.

Elítélték a férfit, aki késsel a kezében rabolt ki egy nőt a villamoson

Archívum2023.02.24, 16:45

Hét év fegyházra ítélte a bíróság az előkészítő ülésen azt a férfit, aki ősszel a XI. kerületben késsel támadt a villamoson egy külföldi nőre, mert az nem akart pénzt adni neki. Az ítélet nem jogerős, a férfi és ügyvédje enyhítésért fellebbezett.

Egy éjszaka alatt kétszer is betört egy tatai házba egy háromtagú banda

Archívum2023.02.24, 12:53

2020. augusztusán három férfi elhatározta, hogy értékeket szereznek egy tatai házból, melynek lakója külföldön volt. Miután összeszedték, amit értékesnek találtak, a lopott holmik egy részét elvitték, majd még aznap hajnalban visszatértek a hátrahagyott tárgyakért. Azonban azt már nem tudták elvinni, mert a rendőrök tetten érték őket. Két férfit még a helyszínen elfogtak, harmadik társukat közel két évig keresték.

Rettenetes ámokfutás Zalaegerszegen: egy férfi a lakása ablakából kezdett lövöldözni

Archívum2023.02.21, 11:12

Tegnap délben hívták a szomszédok azzal a rendőröket, hogy egy férfi a zalaegerszegi lakásából lövöldözik. Miután a rendőrök kiértek, és látták, hogy valóban van fegyvere a férfinak, azonnal kihívták a Terrorelhárítási Központ kommandósait. Ők fogták el a lövöldözőt, akinek több fegyvere is volt.

Elfogták a szerelmespárt, akik egész Zuglót rettegésben tartották

Archívum2023.02.17, 15:16

A zuglói rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és női társát, akik az utóbbi néhány hónapban több lakásba, tárolóba, és lépcsőházba is betörtek, és mindent elvittek, amit értékesnek találtak.

Saját készítésű drogot árult egy Szászfán élő szlovák díler

Archívum2023.02.17, 14:16

Éveken keresztül termesztett drogot egy szlovák férfi szászfai otthonában, melyet Magyarországon és határon túl is értékesített. A férfit akár életfogytiglanra is ítélhetik. A bíróság ezért egy hónapra elrendelte a letartóztatását.

Három borsodi díler került rács mögé - videó

Archívum2023.02.15, 16:04

Mindössze néhány napja csapott le két dílerre Prügyön a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának miskolci egysége, most újabb drogkereskedők kezén kattant a bilincs. Ez alkalommal Taktaharkányban fogtak el három embert, akiktől közel másfél kiló drogot, több mint 13 millió forintot, és egy 50 milliós kocsit foglaltak le. A három férfit letartóztatták. A nyomozás folytatódik, melynek során újabb elfogásokra kerülhet sor.

Mosógépben mosták tisztára a lopott gázolajos csövet

Archívum2023.02.15, 15:33

Sorozatos lopások miatt nyomoznak a karcagi rendőrök hat férfival szemben, akik milliós lopási és rongálási károkat okoztak több Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei mezőgazdasági cégnek. A bűnözők közül már hármat elfogtak és kihallgattak.

Részeg, bedrogozott sofőrt fogtak Sárhidán

Archívum2023.02.13, 16:33

Egy 47 éves sofőrt ellenőriztek a rendőrök Sárhidán, akiről kiderült, hogy vezetés előtt alkoholt fogyasztott, és drogot is találtak nála.

Elfogták a Vajna Tímeához betörő bűnbandát - videó

Archívum2023.02.11, 13:33

Mint azt korábban írtuk, karácsonykor ismeretlenek forgatták fel Vajna Tímea luxusotthonát, míg az üzletasszony a coloradói Aspenben tartózkodott. A három símaszkos férfi épp szenteste tört be Andy Vajna özvegyének beverly hillsi házába, nagy károkat okozva az ingatlanban. Most úgy tűnik, végre kézre kerültek az elkövetők egy izgalmas hajtóvadászatot követően, melyről Vajna Tímea is beszámolt.

Körözött bűnözött fogtak el a rendőrök Budapesten – videó

Archívum2023.02.10, 14:24

Egy 39 éves férfit a bíróság kábítószer-kereskedelem miatt 8 év börtönbüntetésre ítélt, amit azonban nem kezdett meg. A rendőrök Terézvárosban fogták el a bujkáló bűnözőt.

Az egyik budapesti sztárorvos egzotikus nyaralásból, a másik síelésből ért haza, amikor a rendőrök elfogták

Archívum2023.02.08, 11:33

A hétvégén őrizetbe vett két férfi mindegyike külföldről jött éppen haza, amikor a nyomozók elfogták őket. Mindketten ahhoz a bűnszervezethez tartoznak, amelyik gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokat vett fel jogosulatlanul. Mint az az egyre szélesedő ügy nyomozása során kiderült, a gyógycipőkön túl különböző portézisekkel kapcsolatban is történtek visszaélések.

Egy nagy kalapáccsal verte halálra testvérét egy férfi Újudvaron

Archívum2023.02.07, 14:03

Újudvaron, a családi házuk udvarán veszett össze októberben egy testvérpár. A fiatalabb testvér dühében felkapott egy nagy kalapácsot, amellyel kétszer fejbe vágta bátyját. Mindezt olyan erővel tette, hogy a báty a összeesett, és meghalt.

Elfogták azt az Újpest-szurkolót, aki a vasárnapi támadást szervezte

Archívum2023.02.07, 10:51

A vasárnapi az Újpest szurkolói a Vasas szurkolókkal megerősítve rátámadtak a Fradi szurkolóira. A verekedés mindössze néhány pillanatig tartott, a rendőrök ugyanis gyorsan véget vetettek annak. Az üggyel kapcsolatban már 14 gyanúsítottat hallgattak ki, két férfit, köztük az egyik szervezőt őrizetbe vettek.

Újabb elismert orvosokat fogtak el a rendőrök egy csalási ügyben

Archívum2023.02.02, 14:11

Közel 250 rendőr több mint 60 helyen csapott le orvosokra, és gyógyászati segédeszközöket gyártó, illetve forgalmazó cégekre. Az akcióban a Terror Elhárítás kommandósai is részt vettek, mert volt, akiről tudták, hogy van fegyvere. Összesen 17 embert fogtak el a csalási ügyben. A korábbi elfogásokkal együtt, már 26 emberrel szemben folyik eljárás. Az ügy nagyságát jelzi, hogy a rendőrök egy külön országos egységet hoztak létre.

Elfogták a dúsgazdag budapesti bűnbanda minden tagját – az egész család család börtönbe került

Archívum2023.02.02, 11:04

Egy házaspárra csaptak le a rendőrök néhány napja. Kábítószert árultak mindketten a gyanú szerint. A lakásukban ezután kutatást tartottak, és drogokat, és pénzt foglaltak le. Ekkor azonban még nem volt vége az elfogásoknak.

Drogdílert vettek őrizetbe a pestszentlőrinci rendőrök

Archívum2023.01.31, 15:57

A pestszentlőrinci nyomozók kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt fogtak el és hallgattak ki egy férfit, akinek javasolták a letartóztatását.

Magyarországon fogták az eislingeni szatír néven ismertté vált szexuális ragadozót - videó

Archívum2023.01.31, 12:58

A KR NNI munkatársai a külföldi kollégáik jelzése után két órán belül a TEK segítségével elfogták az eislingeni szatír néven elhíresült, körözött német férfit.

Drogdílert fogtak Magyarszéken

Archívum2023.01.31, 12:23

Őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását egy 47 éves magyarszéki férfinek, aki a gyanú szerint drogot árult Baranya vármegyében. Egyik vevőjét, egy 35 éves komlói férfit is elfogták és kábítószer birtoklása miatt kihallgatták.

Többszörösen körözött bűnözőre csaptak le Nyíregyházán - videó

Archívum2023.01.30, 15:43

Csalás és ittas vezetés miatt már rég a börtönben kellett volna ülnie egy nyíregyházi férfinak, de a rendőrök már sehol nem találták, ezért okkal feltételezték, hogy külföldön rejtőzködik, így európai elfogatóparancs is érvényben volt ellene. Végül a lakóhelyén kerítették kézre.

Dílerbandát számoltak fel a Pest vármegyei rendőrök - videó

Archívum2023.01.30, 14:34

Egy összehangolt akcióban csaptak le arra a négy férfira, akik több Pest vármegyei településen is termesztettek és árultak drogot. Többszáz tőből álló marihuánaültetvényt, több kilónyi marihuánát, sok kokaint, amfetamint és több millió forintot foglaltak le tőlük, melyet az illegális üzlettel szereztek. A négy díler azóta rács mögé került.

Fiatalok raboltak ki egy bőcsi nyugdíjast

Archívum2023.01.27, 16:28

Néhány órán belül kézre kerítették a rendőrök azt a három kamaszt, akik bőcsi házában támadtak rá egy idős nőre.

Kis híján agyonverte élettársát egy vámospércsi férfi

Archívum2023.01.27, 16:08

Életveszélyes sérülések miatt került be a debreceni kórházba négy nappal ezelőtt egy asszony, miután vámospércsi otthonában összeveszett az élettársával, és az fejszével támadt rá. A férfit letartóztatták, gyilkossági kísérlet miatt kell felelnie.

Autósüldözés Szegeden: migránsokat csempésző bűnözőt üldöztek a rendőrök a belvárosban - videó

Archívum2023.01.26, 17:08

Egy moldáv férfi menekült kilométereken át a rendőrök elől Szegeden. A rakparton három rendőrautó és egy rendőrségi autó szirénázva üldözte a menekülőt. Az esetről videó is készült. A videón az látszik, ahogy egy autós nagyon gyorsan megy, és ahogy több rendőrautó is üldözi. A videót a Szegeder közölte.

Lábon szúrta az intézkedő rendőrt egy kamaszfiú

Archívum2023.01.26, 15:45

Lábon szúrta a vele szemben intézkedő rendőrt egy 16 éves fiú szerda este egy Fejér vármegyei településen. A járőr azért ment ki a társasházhoz, mert egy 16 éves lány nevelőapja rendőri segítséget kért: a lány a bejelentés szerint hétfő óta nem volt otthon és éppen megjelent a barátjánál.

Egy fiú miatt szúrta majdnem halálra iskolatársát egy 16 éves lány Debrecenben

Archívum2023.01.26, 13:42

A 16 éves lány tegnap késelte meg az iskolatársát Debrecenben, akinek a sérülései életveszélyesek voltak. Valószínűleg egy fiún vesztek ösze.

Ezt nem fogja elhinni – női ruhákat lopott egy férfi Kecskeméten, aztán abban akart kisétálni

Archívum2023.01.24, 14:47

Egy 19 éves férfit fogtak el a rendőrök, miután egy üzletből lopni próbált. Nem is akárhogyan: női ruhákat vett magára, majd azokban akart kimenni. A tolvaj hamar lebukott, de ekkor sem adta föl, rátámadt a biztonsági őrre.

Csavarkulccsal ütöttek le egy férfit Balatonfüreden

Archívum2023.01.23, 16:39

A balatonfüredi rendőrök garázdaság miatt nyomoznak azzal a 23 éves, veszprémi férfival szemben, aki csavarkulccsal ütött fejen egy másik férfit utcai verekedés közben.

Baltával támadt szomszédjára egy férfi Tatán

Archívum2023.01.20, 11:14

Kora reggel fogtak el a rendőrök egy férfit, aki baltával támadt rá a szomszédjára. A lakásában a balta mellett egy találtak egy balettet, amit nem sokkal korábban lopott el egy üzletből. Mire a tulajdonos észrevette, hogy meglopták, a betörő már meg is volt.

Drámai videón a menekülő érdi emberrabló elfogása - a rendőr testkamerájának felvétele

Archívum2023.01.19, 16:43

Többhetes kitartó nyomozás után végre lecsaptak az érdi rendőrök arra a 28 éves férfira, aki egy hónap alatt több mint nyolc bűncselekményt követett el, beleértve lopást, fenyegetést, zaklatást és egy idős nő fogvatartását is, ezzel próbálta megoldani rossz anyagi helyzetét.

Közel ezer körözött embert fogtak tavaly Budapesten

Archívum2023.01.18, 14:40

Összesen 807 körözött bűnözőt fogtak 2022-ben. Többféle bűncselekményt követtek el. Volt akit embercsempészet, emberkereskedelem, kábítószer-kereskedelem, rablás, fogolyszökés, állatkínzás, kiskorú veszélyeztetése, testi sértés, míg másokat hivatalos személy elleni erőszak, lopás, vagy csalás miatt akarták elfogni a hatóságok. Az eredményes munkáról Sulyok Viktor János rendőr ezredes, a BRFK Bűnügyi Főosztály vezetője számolt be január 18-án, a Rendőrségi Igazgatási Központban.

Veszélyes bűnözőt fogtak Újpesten

Archívum2023.01.18, 10:36

A rendőrök Újpesten fogtak el egy férfit, aki ellen tíz körözés volt kiadva a többi között garázdaság és testi sértés miatt.

Ezért tudott továbbmenekülni a drogos, kegyetlen rendőrgyilkos lőtt sebbel is

Archívum2023.01.14, 16:42

Rettentően nehéz megfékezni egy bedrogozott embert, aki ámokfutásba kezd – ezt mondta az Origónak az általunk megkérdezett biztonságpolitikai szakértő. Gerge Spöttle, aki korábban évekig szolgált a német rendőrségben, mindezt arra reagálva mondta el, hogy csütörtökön éjszaka, egy magából kikelt agresszív férfi három rendőrt is megkéselt a XI. kerületben. Egyiküket olyan brutálisan, hogy meghalt. Az ámokfutót végül csak úgy tudták megfékezni a megkéselt, vérző rendőrök, hogy lábon lőtték. De még akkor is megpróbált továbbfutni. Nem véletlen, mondja a szakember, ilyen helyzetekben a fájdalmat is másként érzékelik a támadók.

Két hónap alatt felesége több csontját is eltörte egy agresszív kecskeméti férfi

Archívum2023.01.13, 18:59

Január 10-én elfogták és őrizetbe vették azt a 31 éves kecskeméti férfit, aki többször is félholtra verte élettársát. Az eset kapcsán a rendőrök felhívják a figyelmet arra, hogy senkinek sem szabad eltűrnie, ha családi erőszak áldozatává válik, ehelyett értesíteni kell őket.

Drámai videón, ahogy a rendőrök rálőnek a rendőrgyilkosra és elfogják

Archívum2023.01.13, 15:03

Az Origo megszerezte a videót, amin látszik, ahogy a rendőrgyilkost elfogják a rendőrök. Az ámokfutó percekkel korábban szúrta halálra társukat, ők pedig sebesülten, vérző lábbal, karral üldözték a még akkor magából kikelve őrjöngő férfit. A felvételt készítők háttérben hallható szavaiból kiderül, hogy a felvétel kezdete előtt a rendőrök leadtak egy figyelmeztető lövést - erre indították el a felvételt. A felvételen az is látható, hogy a férfi késsel a kezében a villamosmegálló felé fut, ahol nemsokkal korábban állt meg egy villamos - az utasok védelmében a rendőrök kénytelenek voltak lőni.

Rettegtek a szomszédok a rendőrgyilkostól

Archívum2023.01.14, 11:02

Rettegtek a szomszédai attól a férfitól, aki a gyanú szerint tegnap éjszaka három rendőrt is megszúrt. Egyiküket olyan súlyosan, hogy meghalt. Ezt erősíti meg a főügyész is, aki nem sokkal korábban azt mondta, ha a rendőrök nem fogják el, minden bizonnyal civileket ölt volna. A támadó kigyúrt férfi, aki rendszeresen edzett - és drogozott -, a helyiek szerint ezért is viselkedhetett olyan agresszívan. Egy nő, aki ismeri, azt mondja, egyszer például a parkolóhelyek miatt üvöltözött neki magából kikelve. Egy másik szomszéd pedig elmondta, hogy egy emberre már rá is támadt korábban, mert az szerinte oda parkolt, ahová csak neki szabad. ...

Több ember életét mentették meg a halálra késelt rendőr és társai

Archívum2023.01.13, 13:25

Megkezdődött a hősi halottá nyilvánítása annak a rendőrnek, akit egy ámokfutó halálra késelt tegnap éjszaka – mondta a rendőrségi szóvivő. Gaál Kristóf azt is hozzátette, hogy egy remek kollégát, és egy kiváló szakembert vesztettek el. Az őrjöngő férfit végül csak úgy tudták elfogni, hogy előbb a levegőbe lőttek, aztán lábon lőtték. A főügyész azt mondja, azzal, hogy a férfit elfogták, valószínűleg több civil életét mentették meg.

Egy 29 éves főtörzsőrmestert késeltek halálra éjjel Budapesten

Archívum2023.01.13, 09:36

Baumann Péter főtörzsőrmester az a rendőr, akit tegnap éjszaka egy férfi halálra szurkált. A rendőrség őt gyászolja, a rendőrkapitányságokra fekete zászlót, a rendőrségi autókra gyászszalagot tesznek ki.

Menekülés közben oszlopnak csapódott - a hátsó ülésen ült a barátnője, és a kisbabája - fotók

Archívum2023.01.12, 15:45

Két parkoló autónak, aztán villanyoszlopnak ütközött egy rendőrök elől menekülő autós a IX. kerületben. A menekülő autóba, a karambol után egy másik, vétlen autós is belahjtott, aki már nem tudta elkerülni a a karambolt, és neki hajtott.

Fél órán belül két férfira is rátámadt az esztergomi vasútállomáson

Archívum2023.01.12, 10:51

Kedden, késő este hívták a rendőröket azzal, hogy egy férfi kirabolt egy utast az esztergomi vasútállomáson. Az áldozat, már a helyszínen elmondta a kiérkező rendőröknek, hogy egy férfi odament hozzá, és pénzt és cigarettát kért tőle. Amikor nem adott neki, elvette a zsebében lévő telefonját. Amikor pedig visszakérte, a támadó ütni kezdte.  

Apa-fia tolvajpárost vettek őrizetbe Tiszanánán

Archívum2023.01.10, 12:05

A tiszanánai rendőrök január 9-én reggel elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, és kamasz fiát, akik az utóbbi három hónapban több helyről is loptak. Mivel a fiú még fiatalkorú, apjának a lopás mellett kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell.

Azzal fenyegetőzött egy nő, hogy rakétatámadást indít a Parlament ellen

Archívum2023.01.10, 11:41

Videóban fenyegette rakétákkal a Parlamentet egy magyar nő, majd azt mondta a rendőröknek, hogy csak szórakoztató célú felvételeket készített. A rendőrök közveszéllyel fenyegetés miatt őrizetbe vették, melynek során kábítószert is találtak nála.

Kirabolta volt barátnőjét egy férfi Kiskunhalason

Archívum2023.01.09, 14:44

Egy 19 éves kiskunhalasi lány tett bejelentést január 8-án a rendőrségen arról, hogy néhány órával korábban volt élettársa kirabolta. A férfit még aznap elfogták, és őrizetbe vették.

Több, mint egy évig árult külföldről beszerzett drogokat egy pécsi díler

Archívum2023.01.09, 12:28

Akár évtizedekre is börtönbe kerülhet az a komlói férfi, aki többször is rendelt drogot külföldről, majd Pécsett adta el vevőinek.

Kirabolt egy gyereket egy férfi Kaposváron

Archívum2023.01.09, 11:50

Börtönbe kerülhet az a férfi, aki kirabolt egy kamaszt Kaposvár belvárosában.

Előző
Következő