életveszélyt okozó testi sértés kísérlete
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Meg akarta erőszakolni féltestvérét, egy férfit pedig fejen szúrt a nyomkövetőt viselő bűnöző - videó
Elfogták és őrizetbe vették azt a 34 éves, emberölés gyanúja miatt bűnügyi felügyelet alatt álló férfit, aki a gyanú szerint meg akarta erőszakolni féltestvérét, aztán megkéselte az áldozat védelmére kelő idős férfit.
Nyakon szúrtak egy férfit a Blaha Lujza téren
Egy 75 éves férfi veszekedés közben nyakon szúrt egy másik férfit a Blaha Lujza téren. A Fővárosi Főügyészség ügyészei az életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt börtönbe küldenék.
Sörösüveggel verte meg az ismerősét egy mezőkövesdi férfi
Egy mezőkövesdi férfi az egyik helyi kocsmában összefutott azzal is ismerővel, akivel egy héttel korábban összevesztek. Odament hozzá, kötekedni kezdett és aztán egy sörösüveggel többször fejbe vágta.
Bárddal vertek meg brutálisan egy férfit Tompán
Egy tompai férfi részegen sétált hazafelé, amikor az egyik ház előtt összeveszett annak tulajdonosával, majd az udvaron verekedni kezdtek. Végül a házigazda egy húsvágó bárddal brutálisan megverte a férfit.
Rátámadtak egy nőre Pécelen
A Pest megyei rendőrök befejezték egy tavaly tavasszal elkövetett életellenes bűnügy vizsgálatát, most vádemelést javasolnak.
Motoros kaszával támadt a szomszédjára egy Somogy megyei férfi
Egy Somogy megyei férfi rossz kapcsolatban volt a szomszédjával. Amikor egy nap összevesztek, a férfi motoros fűkaszával rátámadt haragosára.
Baltával ütötte le ikertestvérét egy soproni férfi
Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a férfival szemben, aki egy baltával többször fejen ütötte ikertestvérét.
Konyhakéssel szúrta meg az élettársát egy nő Hajdúböszörményben
Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség azzal a nővel szemben, aki részegen egy konyhakéssel mellkason szúrta az élettársát.
Többször megvágtak egy férfit az egyik budapesti aluljáróban – videó
Egy 23 éves férfi veszett össze az ismerősével az egyik budapesti aluljáróban, majd verekedni kezdtek. Közben a férfi egy éles tárgyal többször megvágta az ismerősét.
Csavarhúzóval akartak nyakon szúrni egy férfit Budapesten
Egy férfi késő este részegen, az ismerőse lakásán akarta kicserélni a zárat, eközben nagy hangzavart csaptak. A szomszédjuk ezt számon kérte, mire a férfi nyakon akart szúrni a szomszédot a nála lévő csavarhúzóval.
Felgyújtotta társa matracát egy rab az egyik budapesti fegyházban
Az egyik budapesti fegyházban töltötte büntetését egy gyilkos, akit azzal vádolnak, hogy magára és a társára gyújtotta a zárkájukat.
Csontozókéssel támadt volt élettársára egy kecskeméti férfi
Miután visszautasította volt élettársa, egy csontozókéssel mellkason és combon szúrta a nőt. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a férfi ellen.
Baseball ütővel vágta fejbe kártyapartnerét egy fiatal férfi
A Heves Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádol egy 24 éves férfit, aki baseball ütővel megütötte kártyapartnerét a kocsmában azért, mert azt gyanította róla, hogy csalt a játékban.
Elhagyta az asszony, szó nélkül a hátába vágta a kést
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki nem nyugodott bele abba, hogy volt élettársa szakított vele, és más élettársa lett. Egy késsel hátba szúrta az asszonyt.
- 1