életveszélyes sérülés

címke rss

Két kamaszfiú szúrt halálra egy édesanyát

Nagyvilág2022.12.29, 18:47

Halálra szurkáltak egy brit asszonyt a saját lakásában. Az egyik szúrás a szíven érte. Két fiatal gyilkolta meg karácsony másnapján Ausztráliában.

Egy ember meghalt, egy gyerek pedig súlyosan megsérült egy idős sofőr figyelmetlensége miatt Nádudvaron

Itthon2022.12.27, 12:13

Fegyházba kerülhet, és egész hátralévő életére eltitlhatják a vezetéstől azt a nyugdíjas férfit, aki tavaly Nádudvaron két gyalogost is elgázolt, egyikük meg is halt.

Két exbarátnőjét, és egyikük anyját is majdnem halálra szurkálta - nem tudott belenyugodni a szakításba

Itthon2022.11.29, 14:19

Még 2020-ban emeltek vádat azzal a most húszéves fiatallal szemben, aki 16 éves korában bosszúból majdnem halálra szúrta volt barátnőjét, majd a büntetőeljárás ideje alatt megismerkedett egy másik lánnyal, akin szintén kegyetlen bosszút állt a kapcsolat végén.

Alvó lakótársát késelte halálra karácsony előtt egy férfi Rákosmentén

Itthon2022.11.18, 15:30

Egy 41 éves férfi decemberben összeveszett ismerősével, majd pár óra múlva bement a szobájába, és egy késsel mellkason szúrta az alvó férfit a gyanú szerint. A férfi ellen most vádat emeltek.

Tömegszerencsétlenséget okozott a rendőrök elől migránsokkal teli autóval menekülő embercsempész Zsanán

Itthon2022.11.17, 12:01

14 migránssal az autójában menekült a rendőrök elől  egy moldáv embercsempész, majd lesodródott az útról, és egy farakásnak csapódott, ami miatt utasai közül többen súlyosan, volt, aki életveszélyesen megsérült.

Halálra verték a pedofil szörföst

Nagyvilág2022.11.16, 20:03

Egyetlen ütéssel végezte ki támadója a népszerű sportolót, Chris Davidsont egy ausztráliai countrykocsmában szeptemberben. A férfi beverte a fejét a betonba, és életveszélyes fejsérülést szenvedett, amibe belehalt. Halála után azonban kiderült a férfiról, hogy ő sem volt ártatlan: szexuális zaklatás miatt ítélték el 2017-ben, mert molesztálta az egyik barátja 15 éves lányát - írja a DailyStar.

Brutális támadás ért egy 91 éves asszonyt a Normafánál

Itthon2022.11.09, 17:36

Két idős asszonyt is megtámadott egy 42 éves férfi tavaly novemberben Budapesten, de olyan brutálisan, hogy az egyiküket életveszélyes fejsérülésekkel vitték kórházba és a másik is a fején sérült meg. A többszörösen büntetett előéletű rabló ellen újra vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az Origónak küldött közleményük szerint.

Kis híján halálra verte az apját egy férfi Dunaharasztiban

Itthon2022.10.25, 12:54

A Pest megyei rendőrök lezárták a nyomozást annak a 39 éves, dunaharaszti férfinek az ügyében, aki a gyanú szerint agyba-főbe verte a saját édesapját. Az idős életveszélyesen megsérült.

Megdöbbentő felvétel került elő a budai késelő iskolásról - videó

Itthon2022.10.11, 18:33

Az I. Kerületi Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban hétfőn, két óra közti szünetben a 11. osztályos Bertold odalépett az egyik teremben ülő S. Samuhoz, majd nyakon szúrta.

Élet-halál között lebeg az a fiatal férfi, akit kutyasétáltatás közben késeltek meg Csepelen

Life.hu2022.10.04, 21:01

Hat szúrást kapott, állapota válságos a 24 éves fiatalembernek, akit tegnap késeltek meg Csepelen. Az őt védő kutyája a helyszínen elpusztult.