életveszélyes fenyegetés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- letartóztatás
- fenyegetés
- kés
- erőszak
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Késeléssel fenyegetett meg egy erdészeti ügyintézőt egy Somogy megyei férfi
A Marcali Járási Ügyészség fenyegetés és zaklatás miatt emelt vádat azzal a 47 éves férfival szemben, aki azzal fenyegette meg egy erdészeti ügyintézőt, hogy megforgatja benne a kést.
Életveszélyesen megfenyegetett két tanút egy bűnügyi felügyeletben lévő férfi
Vádat emeltek azzal a 36 éves, letartóztatásból szabadult férfival szemben, aki életveszélyesen megfenyegette idős szomszédjait, akik egy korábbi ügyében tanúskodtak.
Életveszélyesen fenyegette volt élettársát egy férfi Marcaliban
Tegnap reggel kért segítséget a rendőröktől egy nő, mert a volt párja életveszélyesen fenyegette. A rendőrök hamar elfogták a férfit.
Milliókat követelt vissza agresszíven egy budapesti férfi a 400 ezer forintos kölcsön után
A 27 éves budapesti férfi 400 ezer forintot adott kölcsön az egyik ismerősének, akivel később a házát is fel akarta újíttatni. Mivel nem volt elégedett az építkezéssel, 3,5 millió forintot követelt vissza férfitől, aki nem akarta visszaadni a pénzt. Őt és a családját is életveszélyesen megfenyegette.
Felgyújtotta a volt barátnője lakásának ajtaját egy férfi
A Tatabányai Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró újabb két hónappal meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinak, aki volt barátnője lakásának bejárati ajtajához papírtörlőt tett és meggyújtotta - olvasható a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség közleményében.
Fegyverrel támadt ismerősére egy férfi Siófokon
Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a 25 éves férfit, aki egy gázriasztó fegyverrel életveszélyesen megfenyegette az egyik ismerősét Siófokon.
Késsel és láncfűrésszel támadt nevelt lányára egy balatonszentgyörgyi férfi
A marcali rendőrök őrizetbe vettek egy 51 éves balatonszentgyörgyi férfit, és erőszak miatt nyomozást indítottak ellene.
Egy nagymama támadt rá egy miskolci ápolónőre
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 66 éves miskolci nővel és 14 éves unokájával szemben. Azzal gyanúsítják őket, hogy megfenyegettek egy ápolónőt. Azt mondták neki, megölik, az asszony meg is ütötte a nőt.
Gáspár Győzi nagyon kibukott - Életveszélyesen megfenyegették
A showmant életveszélyesen megfenyegették, amiért beadta nevezését egy testépítő versenyre, és meg szeretné mutatni, hogy doppingszerek nélkül is lehet győzni.
Halálos fenyegetést kapott pitbullos verse miatt
A magyaroknak, úgy tűnik, nincs humorérzékük. A magyar pitbulltulajdonosok egy csoportjának egészen biztosan nincs. Tóth Krisztina költőt életveszélyesen megfenyegették Pitbull című verse miatt.
A TEK-et küldték a monori zsarolókra
Négy embert fenyegettek meg életveszélyesen a monori nehézfiúk, végül a TEK is besegített az elfogásukba.
Bilincsben vitték el a zsaroló házaspárt
Temetőben fenyegették meg ismerősüket a putnoki zsarolók, ha nem fizet milliókat, családja kerül veszélybe. A pénz átadására a rendőrség is eljött.
Háromszor is kifosztotta áldozatát
Gyakorlatilag kiürítette ismerőse lakását a kazincbarcikai férfi, háromszor is visszatért fosztogatni ugyanoda.
Gombos Edinát és családját életveszélyesen megfenyegették!
Az Aktív műsorvezetője először fogadott forgató stábot nemrégiben elkészült otthonában. Edina az életében történt változásokról, és a második gyermekvállalásról is beszélt a Life.hu-nak, valamint azt a megdöbbentő hírt is riporterünkkel osztotta meg elsőként, hogy életveszélyes fenyegetést kapott egy ismeretlentől.
Feljelenthetik a visszalépett fideszes jelöltet
Feljelentést fontolgat az MSZP és az SZDSZ a demecseri fideszes polgármester-jelölt, Fáky Lászlóné vasárnapi közleménye miatt. Fáky azt írta a kormánypártok által vitatott közleményben, hogy "az egész családomat érintő életveszélyes fenyegetések és annak tapasztalása, hogy ellenfeleim már semmitől sem riadnak vissza, elcsalják a szavazást (...), arra kényszerítenek, hogy visszalépjek". Az MSZP és az SZDSZ elsősorban nem Fákynét, hanem a Fideszt hibáztatja a szerintük vádaskodó írásért, de csak a jelöltet tudnák feljelenteni, ezért még gondolkodnak, mit tegyenek.
- 1