elbocsátás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- leépítés
- munkajog-munkaügy
- gazdasági válság
- munkahely
- sztrájk
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kirúgta a Ryanair a dolgozóit, akik beállított képen feküdtek a földön
Elbocsátotta a Ryanair azt a hat portugál alkalmazottját, akikről néhány hete olyan fotó jelent meg a világhálón, amelyen a földön fekszenek.
Tömegesen rúgják ki a Google dolgozóit szexuális zaklatás miatt
A Google vezérigazgatója elismerte, hogy a vállalatnak komoly problémai akadtak a szexuális zaklatással és emiatt 48 dolgozót, köztük sok vezetőt kellett elbocsájtaniuk az elmúlt két évben. Sundar Pichai nyilatkozata röviddel azután érkezett, hogy kiderült: a Google hat hónapon át titkolt egy adatszivárgást, amelyben félmillió felhasználó volt érintett.
Még nem lélegezhetnek fel a Nokiánál
További megtakarításokat kell végrehajtania a Nokiának ahhoz, hogy esélye legyen elérni ez évi, illetve a következő évekre szóló célkitűzéseit – írja a vállalat friss jelentései alapján a Bloomberg, kiemelve azt, hogy a cég maga is ebben látja stabilitásának egyik legfontosabb eszközét.
- címkék:
- elbocsátás
- gazdaság
- negyedév
- Nokia
- Címkefelhő »
Mégis visszatér a Toys R Us játékáruház?
Az amerikai cég Twitter fiókjánál jelent meg egy bejegyzés múlt héten, ami szerint Geoffrey zsiráf – vagyis a cég kabala állata – beutazta a világot, és készen áll az új dolgokra.
- címkék:
- elbocsátás
- csőd
- végkielégítés
- Toys R Us
- Címkefelhő »
Pert indítanak a Telltale volt dolgozói
Közben leállt a The Walking Dead utolsó évadának a forgalmazása.
Mintegy háromezer embert bocsát el a Siemens
Nagyjából háromezer alkalmazottját bocsátja el Németországban a Siemens gépipari konszern az erőművi, valamint a hajtómű és gázturbina üzletágában.
- címkék:
- Németország
- elbocsátás
- Siemens
- Címkefelhő »
Elbocsátások jöhetnek a Starbucksnál
A Seattle központú nemzetközi kávéházlánc szervezeti átalakításba kezd a héten – írta a Bloomberg.
- címkék:
- elbocsátás
- kávéház
- Starbucks
- Címkefelhő »
Elbocsátásokkal fenyeget a Ryanair a sztrájkok miatt
A Ryanair arra figyelmeztette a pilótákat és a légiutas-kísérőket, hogy néhányan elveszíthetik állásukat, ha elhúzódnak a héten kezdődő sztrájkok. A cég ugyanakkor úgy vélte, hogy teljesíti éves nyereségtervét.
Kezdődik: számítógépes algoritmus rúgott ki egy férfit
Számítógépes rendszer rúgott ki egy férfit egy meg nem nevezett vállalattól Los Angelesben. A BBC beszámolójából kiderül, hosszas nyomozás után vált csak nyilvánvalóvá, hogy a gép hibázott, ez azonban nem teheti meg nem történtté a munkavállaló kálváriáját.
Világszerte 10 ezer fős létszám-leépítést tervez a T-Systems
Három év alatt 10 ezer fős létszámleépítést tervez a Deutsche Telekom IT szolgáltató leányvállalata, a T-Systems, amely már évek óta veszteséges. A lépéstől azt remélik, hogy visszatérhet a korábbi, nyereséges működés.
Több ezer embert rúgnak ki a Teslától
A Tesla amerikai autógyártó elbocsátja dolgozóinak 9 százalékát. Részben ennek az intézkedésnek a költségcsökkentő hatásától várja a cég, hogy nyereségessé váljon.
- címkék:
- elbocsátás
- költségcsökkentés
- Tesla
- Címkefelhő »
Brutális dolgot jelentett be a McDonald’s karcsúsítás címszó alatt
Jelentős működési és szervezeti átalakításokra készül a McDonald's az Egyesült Államokban, amelynek eredményeként már 2019 végéig több száz millió dollár megtakarítást várnak. A vállalati vezetés annyira eltökélt, hogy – írja a CNBC – a változásokról emailben értesítette munkavállalóit, beszállítóit és franchise partnereit.
Diszkriminációval vádolják az Intelt
Az idősebb munkavállalóit küldhette el a legutóbbi nagy leépítése során.
- címkék:
- elbocsátás
- diszkrimináció
- Intel
- Címkefelhő »
Hajdú Péter Facebookon tálalt ki a pornóbotrányról
Felröppent a hír, hogy Hajdú Pétert azért bocsátották el az ATV-től, mert pornóképeket küldött a munkahelyi belső chatre. A műsorvezető Balázsék reggeli műsorában megígérte, a nap folyamán előzményeket árul el az ügyről Facebook-oldalán. Ezt most meg is tette.
Taposóaknává válhat a munkavállalója elbocsátása, ha nem tudja ezeket
Előfordul, hogy a munkáltató számára terhessé válik egy alkalmazottja. Felmerül, hogy elbocsássa a dolgozóját, ezzel azonban érdemes óvatosan bánni, mert komoly buktatókkal járhat.
- címkék:
- elbocsátás
- felmondás
- végkielégítés
- Címkefelhő »
Tömeges elbocsátásra készülhet az Airbus
Komoly leépítéseket jelenthet be hamarosan az Airbus repülőgépgyártó, ahogy a vállalatnak vissza kell fognia egyes projektjeit annak érdekében, hogy javítsa a pénzügyi teljesítményét. A becslések szerint több mint 3500 álláshelyet érinthetnek az akciók.
- címkék:
- elbocsátás
- munkahely
- repülő
- Airbus
- Címkefelhő »
A Vöröskeresztet is elérte a szexbotrány
A Vöröskereszt is vizsgálatot indított a szexuális visszaélésekről. Nemrég tört ki a botrány, mert bebizonyosodott, hogy az angol Oxfam segélyszervezet dolgozói szexet követeltek a segélyért a haiti földrengés áldozataitól.
Újabb elbocsátások jöhetnek a Deutsche Banknál
Akár 500 embert is elbocsáthat a Deutsche Bank a befektetési banki üzletágától – írja a Reuters belső források alapján. Ezzel tovább folytatódhat a Deutsche korábban megkezdett leépítési hulláma.
- címkék:
- elbocsátás
- bónusz
- állás
- Deutsche Bank
- Címkefelhő »
Az Amazon több száz munkavállalójától válik meg
Értesülések szerint az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó cég több száz alkalmazottját bocsátja el, a vállalat Seattle-i, nemrég átadott irodakomplexumában dolgozókat éppúgy érinti a dolog, mint a globális csoportokat.
Tízezer dolgozót küld el idén a Foxconn
Rengeteg munkafázist gépesít és automatizál a vállalat.
- címkék:
- elbocsátás
- leépítés
- Foxconn
- Innolux
- Címkefelhő »
A Tesconál is megerősítették, hogy lesznek elbocsátások
A Tesco 206 magyarországi áruházából 24-ben csökkentik a kereskedelmi területen dolgozó vezetők számát. Változás lesz a pékségeknél és megszűnnek egyes éjszakai működéséért felelős vezetői posztok is.
- címkék:
- elbocsátás
- leépítések
- Tesco
- Címkefelhő »
Kadarkai Endre megszólalt elbocsátásáról
Azonnali hatállyal kirúgták a Story4-től Kadarkai Endrét, aki eddig nem osztotta meg véleményét a történtekről. Facebook-oldalán viszont most pár sorban kommentálta a
- címkék:
- Kadarkai Endre
- elbocsátás
- Címkefelhő »
Közel 7000 dolgozót bocsát el a Siemens világszerte
Világszerte 6900 alkalmazottját bocsátja el és üzemeket zár be a Siemens német gépipari konszern az erőművi, valamint a hajtómű és gázturbina üzletágának nehézségei miatt – jelentette be csütörtökön a vállalat.
- címkék:
- Németország
- elbocsátás
- Siemens
- Címkefelhő »
Több ezer dolgozóját bocsátja el amerikai központú General Electric
Szűkítik a General Electric (GE) multinacionális, technológiai és szolgáltatási vállalat tevékenységét és több ezer főt elbocsátanak az új vezérigazgató most ismertetett tervének értelmében.
Menesztették az ELTE dékánját
Pár napja adtunk hírt róla, hogy szexuális zaklatással vádolják az ELTE egyik professzorát. Egyelőre nem tudni, hogy a dékán menesztése összefüggésben van-e a botránnyal.
- címkék:
- elbocsátás
- dékán
- ELTE
- Címkefelhő »
Kirúgta az Operettszínház Kerényi Miklós Gábort
A rendező zaklatási botrányba keveredett: tegnap az ATV műsorában egykori táncosa beszélt arról, mit tett vele Kerényi. Az Operettszínház ma közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban.
Koruk illetve súlyuk alapján diszkriminálják a stewardesseket
Koruk illetve súlyuk alapján diszkriminálják a stewardesseket.
Alkalmazottai tíz százalékát bocsátja el a Hewlett Packard Enterprise
Alkalmazottainak mintegy tíz százalékát bocsátja el még az év vége előtt az amerikai Hewlett Packard Enterprise informatikai szolgáltató konszern.
Leépítés lehet az ára a béremelésnek a Tesconál
A sztrájkfenyegetettség hatására béremelési szándékát bejelentő Tesco ötszáz embert küldhet el központi részlegétől - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
- címkék:
- elbocsátás
- béremelés
- Tesco
- Címkefelhő »
Újabb nagy leépítés a Microsoftnál
Globálisan több ezer munkavállaló fogja elveszíteni az állását.
- címkék:
- elbocsátás
- leépítés
- Azure
- Microsoft
- Címkefelhő »
Több ezer fős elbocsátásra készül a Microsoft?
A hírek szerint újabb nagy átszervezés van készülőben a vállalatnál.
- címkék:
- elbocsátás
- átszervezés
- Microsoft
- Címkefelhő »
Mentősként kirúgták, így szakszervezetisként bizonyítana Kusper Zsolt
Kusper Zsolt jelenleg a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) az elnöke, azzal került be a hírfolyamba, hogy május 31-ére mentős tüntetést hirdetett a fővárosba. Azzal indokolta a döntést, hogy béremelést szeretne kiharcolni a mentős bajtársaknak. Aztán megírtuk, hogy a MOMSZ tiltakozásában az is erősen közrejátszhatott, hogy néhány hete a Kúrián jogerősen is elbuktak egy pert, amelynek következtében a szakszervezet nyakába szakadt a sok milliós perköltség, ráadásul a Kusperék által felbiztatott mentősöknek is egymillió forint körüli összeget kell visszafizetniük. Az Origóhoz eljutott egy dokumentum, amely azt bizonyítjaa, ...
- címkék:
- Kusper Zsolt
- elbocsátás
- tüntetés
- MOMSZ
- Címkefelhő »
A Commerzbank 7800 dolgozóját elbocsátja
Várhatóan négy év alatt 7800 dolgozóját küldi el Németországban a Commerzbank, ami a munkavállók több mint 15 százaléka.
- címkék:
- elbocsátás
- Commerzbank
- Címkefelhő »
Az UniCredit 3900 alkalmazottját bocsátja el
A pénzintézet 2019-ig összesen 14 ezer dolgozójától válik meg, de a létszámleépítés csak Nyugat-Európát érinti, így a magyarországi fiókhálózatot nem.
- címkék:
- elbocsátás
- UniCredit
- Címkefelhő »
Részvénykereskedőket rúg ki a Deutsche Bank
A Deutsche Bank elbocsátja a részvény- és kötvénykereskedéssel foglalkozó munkatársainak egy részét, összefüggésben azzal, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium decemberben 7,2 milliárd dolláros büntetést rótt ki a pénzintézetre jelzálog-fedezetű értékpapírok szabálytalan értékesítése miatt.
Elbocsátásokat hozhat a madárinfluenza
Ha nem kap állami segítséget, hamar felszámolás alá kerülhet a madárinfluenza miatt bajba jutott víziszárnyas-ágazat, mert amíg a tenyésztőket kártalanítják, a feldolgozók ilyesmire nem számíthatnak, ezért már a napokban elkezdődhetnek a kényszerű létszámleépítések - írta ágazati szakértőkre és a feldolgozókra hivatkozva a Magyar Nemzet.
- címkék:
- elbocsátás
- madárinfluenza
- szárnyas
- Címkefelhő »
A TV2 elbocsátott időjósa, Gaál Noémi a párját félti
Csaknem húsz év munkaviszony után pár soros közleményben bocsátották útjára Gaál Noémit, aki nem esett kétségbe a helyzettől, egyszerűen csak nem érti. Párját azonban félti, hiszen ő is a TV2-nél dolgozik, és bármi megtörténhet...
- címkék:
- Gaál Noémi
- elbocsátás
- időjós
- TV2
- Címkefelhő »
Csökkent az álláskeresők száma
A nyilvántartott álláskeresők száma 16,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az októberi zárónapon 277,8 ezer álláskereső szerepelt, közel 60 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
- címkék:
- elbocsátás
- munkahely
- álláskereső
- Címkefelhő »
A VW 30 ezer dolgozójának mond fel 2020-ig
Az intézkedés célja a költségcsökkentés és a nyereség növelése. A Volkswagen célja, hogy évente 3,7 milliárd eurót takarítson meg 2020-ig.
- címkék:
- elbocsátás
- Volkswagen
- autógyártás
- Címkefelhő »
Tüntetnek az elbocsátott dékánért
Tüntetés lesz a műszaki egyetemen a gazdaság- és társadalomtudományi kar dékánja mellett. A dékánt először felfüggesztették, majd a héten azonnali hatállyal elbocsátották. A hallgatók az utcán demonstrálnak majd hétfőn az elküldött vezető és a kar jövője miatt.
Több száz embert rúghat ki a Twitter
Rengeteg munkahely megszűntetését tervezi a Twitter. A leépítést a héten jelenthetik be.
A kínaiak kirúgják azt, aki iPhone 7-et vesz
Az egyik kínai gyógyszeripari cég úgy próbálja megvédeni a hazai termékeket, hogy fenyegeti alkalmazottait. Aki iPhone 7-et vásárol, annak azonnal megszüntetik munkaviszonyát.
- címkék:
- Kína
- elbocsátás
- iPhone
- vásárlás
- kirúgás
- iOS
- iPhone 7
- Apple
- Címkefelhő »
Több tízezer tiltakozó Párizs utcáin
Több tízezren vonultak csütörtökön Párizs utcáira a tervezett munkaerőpiaci reformok elleni tiltakozásul; a késő délutánig békésen zajló rendezvényt megelőzően a francia rendőrség 85 embert előállított.
Önkezével nyírja ki a Windows Phone-t a Microsoft
A Microsoft 1850 dolgozót küld el a cég az okostelefonok fejlesztésével foglalkozó részlegből. A Nokia márkát eladta, a Windows Phone okostelefonos piaci részesedése pedig egy százalék alá zuhant be.
24 intézmény kicsúszott Lázár János kezei közül
A kormányzati háttérintézmények kétharmadát, szám szerint 49-et megszüntet a kormány – tudta meg az Origo. A döntéssel egy több mint két hónapos egyeztetési folyamat zárult le. Korábban az volt a terv, hogy 73 háttérintézményből 63-at szüntetnek meg.
Kiderült: Kárász Róbert elárulta, miért távozott a TV2-től
A televíziós csatornától történt kirúgása után először adott interjút a műsorvezető.
Elbocsátásoktól tart a kéményseprő szakszervezet
Elbocsátásoktól tart a Kéményseprők Országos Szakszervezete az új kéményseprő-ipari törvény, illetve a belügyminiszter tervezett rendelete miatt. Úgy vélik, csak Budapesten 130 képzett szakember válik feleslegessé azzal, hogy a jogszabály ritkítaná a gáztüzelésű kémények ellenőrzését.
Az RTL Klubbal tárgyalt titokban Vujity Tvrtko
Az RTL Klub vezérigazgató-helyettesét, Kolosi Pétert egy budai étteremből kilépve látták a TV2 egykori műsorvezetőjével, Vujity Tvrtkóval.
Berki Krisztián: "Továbbra is testvéri szeretettel gondolok Tvrtkóra"
Az Édes élet sztárja elárulta, hogy nem jelent számára semmiféle örömöt egykori kollégájának, Tvrtkónak az elbocsátása.
Ilyen, amikor közel 2 millió embert rúgnak ki
A hivatalos becslések szerint a kínai szén- és acéliparból 1,8 millió ember bocsáthatnak el az ipari többletkapacitás leépítésének jegyében. Noha az elbocsátásokra nincs meghatározott időkeret, a közel 2 milliós szint a szektorokban dolgozók mintegy 15 százalékát jelenti.
- címkék:
- Kína
- elbocsátás
- ipar
- munkanélküliség
- szén
- munka
- acél
- GDP
- Címkefelhő »