Együtt
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Demokratikus Koalíció
- LMP
- Jobbik
- Fidesz-KDNP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Propagandaminisztériumnak nevezi az Együtt Rogán Antal leendő tárcáját
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint "propagandaminisztérium" helyett a korrupció elleni fellépésre és jól működő egészségügyi, oktatási rendszerre lenne szükség, az érintett területek élén felelős vezetőkkel - mondta Szelényi Zsuzsanna, az ellenzéki párt politikusa.
Egy éve nem volt ilyen erős a Fidesz
A menekülthelyzet kezelésével apránként visszaszerezte népszerűségét a Fidesz: a kormánypárt most ugyanolyan erős, mint tavaly szeptemberben volt, mielőtt az internetadó megtépázta a megítélését. Most a teljes népesség harmada a kormánypártok mögött áll, a Jobbik változatlanul a második, az MSZP, a DK és az LMP pedig kissé visszaesett.
Rogán-minisztérium helyett egészségügyi államtitkárt akar az Együtt
- címkék:
- Rogán Antal
- egészségügy
- Együtt
- Címkefelhő »
Az Együttből erősítettek Gyurcsányék
Az Együtt korábbi miskolci önkormányzati képviselője, Nagy-Korsa Judit a Demokratikus Koalícióhoz csatlakozik.
Juhász Péter: Orbán lesz a felelős, ha külföldön megtámadják a magyarokat
A Himnusz eléneklésével ért véget a Kossuth térre szervezett, Szégyelld magad, Orbán! elnevezésű tüntetés. Az Együtt elsősorban a kormány menekültpolitikája miatt szervezte a menetet, de kijutott az oktatáspolitikának is, és szót kapott Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, aki a különböző kormánytagok romákkal kapcsolatos megjegyzéseit kommentálta.
A menekültpolitikát bírálják, szabad sajtót követelnek
Elindult a Szégyelld magad, Orbán! elnevezésű tüntetés menete a Kossuth tér felé, a fél Erzsébet hidat lezárta a rendőrség.
Hűtlen kezelést gyanít a magyar pavilonnál az Együtt és a DK
Hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett az Együtt a milánói expóra készült, 60 millió forintba kerülő 16 film miatt, és választ várnak Szőcs Géza kormánybiztostól: elkészültek-e egyáltalán az alkotások. Feljelentést tesz az expó magyar pavilonjának költségvetése miatt a Demokratikus Koalíció is. A Liberálisok az Állami Számvevőszéktől követelnek vizsgálatot. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint nem igaz, hogy "senki által nem látott filmek készültek a világkiállításra".
- címkék:
- Együtt
- milánói expo
- Címkefelhő »
Ők dönthetik el a 2018-as választást
A kis pártok közül az LMP volt az elmúlt félév legnagyobb nyertese, míg az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért a szakadás után az ötszázalékos bejutási küszöb alatt áll.
A MOB-nak ki kell adnia a teljes olimpiai tanulmányt
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság állásfoglalása szerint a MOB-nak ki kell adnia az Együttnek a PricewaterhouseCoopers által készített, több mint 1300 oldalas megvalósíthatósági tanulmányt a 2024-es budapesti olimpiáról.
Kicsit kiszerettek Gyurcsányból a választók
Alig mozdultak a pártok népszerűségi mutatói áprilishoz képest, de a Demokratikus Koalíció rosszabb eredményeket kapott a teljes lakosság és a biztos pártválasztók körében is.
Nem lett több fideszes, de aktívabbak a kerítés miatt
A szerb-magyar határra tervezett kerítés ügye nem okozott érdemi változást a pártok támogatottságában - derült ki a Publicus Intézet friss kutatásából. A Fidesz szavazóinak száma nem változott, bár aktívabbak lettek a párt támogatói. Az MSZP is megőrizte szavazóit, ami viszont a Jobbiknak nem sikerült.
Végkielégítése miatt feljelentették a fideszes politikust
Csalás és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést az Együtt a volt nyírbogáti polgármester több mint hárommilliós végkielégítése miatt. A fideszes országgyűlési képviselőnek az új polgármester - aki a felesége - engedélyezte az összeget, a kormányhivatal szerint jogszerűen.
Itt a legfrissebb felmérés: stabilan vezet a Fidesz
A Jobbik közeli Iránytű Intézet legfrissebb kutatása szerint januárhoz képest növelte az előnyét a Fidesz–KDNP a pártok versenyében. A második helyen a Jobbik áll, míg messze tőle lemaradva az MSZP a harmadik. Az Együtt és a PM nem jutna be a parlamentbe.
Újabb csodaszert írtak föl a baloldal válságára
A baloldalon kialakult politikai állóvíz felkavarását szolgálhatta a Republikon Intézet által felmelegített előválasztás ötlete. Az előválasztás célja, hogy a baloldali szimpatizánsok a pártok alkuja helyett saját maguk válasszák ki a legmegfelelőbb 2018-as jelölteket. Mind a pártok, mind az elemzők szkeptikusak a tervvel kapcsolatban, pedig egyre több sikeres nemzetközi példa igazolja az előválasztás értelmét.
Már a tarkóján érezheti Gyurcsány leheletét az MSZP
Továbbra is magabiztosan vezeti a pártok versenyét a Fidesz–KDNP, ráadásul az utóbbi hetekben a felmérések szerint egy picit erősödtek is a súlyos veszteségek után. A Jobbik erősödése megállt, míg a Gyurcsány-párt lassan utoléri az MSZP-t. Ha most tartanák a választásokat, még egy baloldali összefogás esetén sem lenne kormányváltás.
Ipsos: Tovább gyengült a Fidesz
Továbbra is a Fidesz vezeti a pártok rangsorát, de a támogatottsága júniusban is minimálisan csökkent – derült ki az Ipsos legfrissebb felméréséből. A Demokratikus Koalíciót leszámítva az összes politikai erő veszített a népszerűségéből.
Egymilliárd a jegybank havi bérköltsége
Az Együtt felszólítja Matolcsy György jegybankelnököt, hogy vessen véget a pénzszórásnak. Pofátlanságnak tartják, hogy két év alatt 20 százalékkal emelték az átlagbért a Magyar Nemzeti Banknál, miközben az árak csak 2 százalékkal nőttek.
- címkék:
- Matolcsy
- Együtt
- MNB
- Magyar Nemzeti Bank
- Címkefelhő »
Szigetvári Viktor is rongált plakátokat
Az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor elismerte, ő is rongált bevándorlással kapcsolatos plakátokat, igaz, nem érték tetten a rendőrök.
Az alaptörvény miatt őrzik a plakátokat
A rendőrség az alaptörvénnyel magyarázza, miért vigyázzák civilbe öltözött rendőrök a kormány bevándorlásról szóló plakátjait. Eddig hat plakáttépkedőt kaptak el, az Együtt kiáll mellettük.
- címkék:
- Együtt
- plakát
- rendőrség
- bevándorlás
- Fidesz
- Címkefelhő »
Rendőrök őrzik a bevándorlóellenes plakátokat
Feljelentést tesz a bevándorlásról szóló plakátok megrongálása kapcsán bűncselekményre való felbujtás miatt a Fidesz - közölte Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési képviselője. Legalább három plakáthoz álruhás vigyázókat küldött a rendőrség.
Máris lefestették a kormány plakátjait
Alig jelent meg az első néhány, bevándorlókat figyelmeztető fővárosi plakát, többet már le is festettek közülük. Az Együtt aktivistái is részt vesznek a szerintük gyalázatos hirdetések megsemmisítésében - a plakátok valószínűleg országszerte láthatóak lesznek.
- címkék:
- Együtt
- plakát
- bevándorlók
- Címkefelhő »
Így nézne ki a parlament, ha vasárnap szavaznánk
Megállt a Fidesz-KDNP gyors visszaesése az utóbbi hónapokban publikált közvélemény-kutatási eredmények szerint. A kormánypártok bár továbbra is vezetnek, mostanra ők lettek a legelutasítottabb párt. A baloldali erők még összefogva sem szereznék meg a mandátumok többségét.
Gyűlöletkeltéssel vádolja a kormányt az Együtt
Az Együtt felszólítja a kormányt, hogy ne helyezzen ki "gyűlöletkeltő" óriásplakátokat, ha pedig mégis kikerülnek, a párt mozgalmat szervez a leszaggatásukra.
Nem aludhatott párjával Tóth Andi
Az X-Faktor győztesének édesapja hajthatatlan, nem engedi, hogy lánya szerelmével, Péterrel aludjon.
Népszavazást kezdeményez az Együtt a bevándorlási kérdőívből
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja alelnöke népszavazást kezdeményez hét, a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációban szereplő kérdésről - Pápa Levente ezt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be.
Kiderült, mennyit keres egy hónapban Habony Árpád
Szigetvári Viktor levélben fordult a NAV-hoz a Habony Árpád jövedelméről szóló cikk miatt. A Figyelő írt arról, hogy Habony havi egymillió forintot keres.
Habony Árpád a NAV látókörébe került
Az adóhatóság utánanéz, hogy miből indít médiavállalkozást Habony Árpád. A miniszterelnök nem hivatalos tanácsadója ellen az Együtt kezdeményezett vizsgálatot.
Juhász Péter legyőzte a rendőrséget
Juhász Péternek adott igazat a rendőrséggel szemben a bíróság. Ez azt jelenti, hogy lehet tüntetni Orbán Viktor XII. kerületi háza előtt annak ellenére is, hogy a területet a Terrorelhárítási Központ szigorúan felügyeli.
Halálbüntetés, szegénység és létminimum – erről is szólt május 1-je
A politika és a kormány tevékenysége volt a középpontjában az idei május 1-jének is. A Jobbik parlamenti vitanapot kezdeményez a halálbüntetésről. Az MSZP bért emelne, a DK ingyen áramot és vizet adna, a PM alapjövedelmet juttatna mindenkinek, az Együtt szerint pedig a magyar családok rosszabbul élnek, mint hét éve. A kormánypárt szerint a kabinet 2010 óta következetesen képviseli a keményen dolgozó emberek érdekeit.
Orbán házához vonulnak, hogy kérdőre vonják
Orbán Viktor felcsúti házához szervez tüntetést az Együtt. Juhász Péterék saját nemzeti konzultációs kérdőívüket dobják be a miniszterelnök postaládájába. Az ellenzéki aktivisták korábban a korrupció ellen demonstráltak Orbán fővárosi otthona előtt.
A Fidesz minden harmadik szavazóját elveszítette
A tavaly tavaszi országgyűlési választások óta eltelt egy évben számottevő mértékben átalakult a pártok támogatottsága, bár az erősorrend csak kisebb mértékben változott. Továbbra is a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt, de az elmúlt egy évben elvesztette szavazótábora harmadát, míg a Jobbik jelentős mértékben erősödött, így lényegesen csökkent a különbség a két párt között, miközben egyre szűkül a baloldalon az MSZP-DK közti olló is – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, áprilisi pártpreferencia-kutatásából.
Nix ugribugri Orbán háza előtt
Nem engedélyezte a rendőrség az Orbán Viktor budai háza elé tervezett demonstrációt, mert az "mások jogainak és szabadságának sérelmével járna". A romák háza előtt tartott gárdavonulások nem sértettek jogokat? - kérdi Juhász Péter, a tüntetés szervezője.
Ipsos: Megállt a Jobbik erősödése
Nem történt számottevő változás a pártok támogatottságában az elmúlt egy hónapban – derül ki az Ipsos április közepén végzett közvélemény-kutatásának eredményéből.
Hazugsággal vádolják Matolcsy Györgyöt
Az Együtt szerint Matolcsy Györgynek távoznia kell a közéletből, mert hazudott és csalt a vagyonnyilatkozatával. A jegybank elnöke nem tüntette fel a nyilatkozatában az MNB alapítványaiban betöltött tisztségei után járó tiszteletdíjat, érvelése szerint azért, mert azt jótékony célra ajánlotta fel, tehát nem számít elkölthető jövedelemnek.
Amerikai filmsztár mentheti meg a baloldalt
Tapolcán nem folytatódott a baloldal korábbi felemás győzelmi sorozata, és ez jelzi, hogy az MSZP és szövetségesei továbbra is válságos helyzetben vannak. Az Origo annak járt utána, mik lehetnek a baloldali kitörés lehetőségei a következő években, és hogyan szerezhetnék vissza a korábbi szavazóikat.
Orbán Viktor ajtajáig ért az elégedetlenség
Orbán Viktor felcsúti háza előtt is tüntettek a "Korrupció Kormánya" ellen tiltakozók. A demonstráció egy országos akció része volt.
- címkék:
- Felcsút
- korrupció
- tüntetés
- Együtt
- Címkefelhő »
Rendkívüli szülői fórum lesz a Ludovika téren
Több ellenzéki párt is elfogadhatatlannak tartja a Raoul Wallenberg iskola bezárását. A kormánytól a döntés visszavonását követelik. A szülőket hétfőre rendkívüli fórumra hívta össze az iskola vezetése.
Szigetvári: ilyen gyorsan még nem dőlt meg kormányzati hazugság
Közérdekű adatigénylést indít az Együtt az EU-s forrásokat ellenőrző EUTAF-tól. A hivatal egyik vezetője a KEHI-elnök felesége, az ellenzéki párt szerint ez is bénítja az ellenőrzőszervet.
A TEK megszólalt Habony kisbuszáról
Újabb szervezet közölte, hogy semmi köze ahhoz a kisbuszhoz, amellyel Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó szabálytalankodott. A jármű körül sok a kérdőjel: nem tudni, kié, és nem szerepel a hivatalos adatbázisban sem, mintha nem is létezne.
Hivatalos válasz Habony kisbuszáról
Hivatalos választ küldött Szigetvári Viktornak a Miniszterelnökség. Az Együtt társelnöke arra volt kíváncsi, állami kisbuszt vezetett-e nemrég Habony Árpád. Lázár János miniszter korábban azt mondta, reméli, hogy a tanácsadónak és a vele utazó Andy Vajnának futja saját autóra is, és nem állami kocsival járnak.
- címkék:
- Habony Árpád
- Andy Vajna
- Együtt
- kisbusz
- Címkefelhő »
Lázár reméli, hogy nem állami autóval furikázik Habony
Lázár János reméli, hogy futja Habony Árpádnak és Andy Vajnának saját autóra is, és nem állami kocsival járnak – ezt a politikus mondta az Origónak. A miniszterelnöki tanácsadót eddig luxusautókban látták, de a napokban egy fekete Volkswagen kisbuszt vezetett, amely nagyon hasonlít Orbán Viktor kedvenc járművére.
Habony Árpád Tatabányára vezette a fekete VW buszt
A sajtó mellett az ellenzéki politikusok figyelmét is felkeltette Habony Árpád kisbusza. A miniszterelnök tanácsadója vasárnap egy Volkswagen buszt vezetett a budapesti Fő utcában, a járműben Andy Vajna is ott volt.
Elsöprő baloldali győzelem Újpesten
Az MSZP és a DK közös jelöltje, Barrel Zoltán nyerte az újpesti időközi önkormányzati képviselő-választást.
Nagy meglepetés lenne, ha nem tarolna a baloldal
Egy éven belül ötödszörre járulhatnak a szavazóurnákhoz Káposztásmegyer egy részének a lakói. A vasárnapi választáson önállóan indul az Együtt és a Fodor-párt is. A baloldal toronymagas esélyes, így már egy szoros eredmény is jó lenne a Fidesz–KDNP-nek.
Az ellenzék semmit sem tudott a 19 kérdéses népszavazásról
A baloldali ellenzéki pártok támogatják a március 15-i ellenzéki civil tüntetésen kezdeményezett 19 kérdéses népszavazást, de technikai módosítást még elképzelhetőnek tartanak. A Fidesz és a Jobbik nem foglalkozik a referendummal.
Szigetvári: El kell söpörni Orbán rendszerét
Az Együtt elnöke szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszerét el kell söpörni, vagy le kell győzni, és meg kell állapodni a parlamentben a teljes, folytonosság nélküli lebontásáról.
A korrupció kormánya ellen tüntettek
Véget ért az ellenzéki és civil szervezetek budapesti korrupcióellenes felvonulása. Az Origo a helyszínről tudósított.
Hazug, fáradt Orbán-beszédet hallott az ellenzék
Hazug, fáradt és semmitmondó évértékelőnek tartják orbán Viktor beszédét az ellenzéki pártok, a DK, az MSZP és az Együtt is egy gyengülő miniszterelnököt látott a Vártkertbazár pódiumán. A Magyar Liberális Párt nyílt provokációról, Harrach Péter KDNP-elnök viszont nagyívű szónoklatról beszél.
A Fidesz magyarázkodik, az ellenzék boldog
Le kell vonni a következtetéseket, hogy a jövőben ne történhessen hasonló eset – értékelte a veszprémi időközi választás eredményét Némedi Lajos, a Fidesz-KDNP vesztes jelöltje. Kész Zoltán, aki megnyerte a voksolást, és így megszüntette a kormánypárti kétharmadot úgy vélekedett: Veszprém a józan ész városa lesz. Az ellenzéki pártok közül az összes üdvözölte az eredményt.
Szigetvári Viktor lemondatná Kónya Pétert és Székely Sándort
Szigetvári Viktor lemondatná az Együttből a közlemúltban kilépett Kónya Pétert és Székely Sándort parlamenti és fővárosi mandátumukról.
Kétharmados győzelmet aratott Szigetvári Viktor
Szigetvári Viktor volt társelnököt választották meg az Együtt – A Korszakváltók Pártja elnökének a párt tisztújító küldöttgyűlésén szombaton Budapesten.
- címkék:
- Szigetvári Viktor
- Együtt
- Címkefelhő »
Stabil Fidesz-előnyt mért a Századvég
A Századvég szerint stabilan őrzi előnyét a Fidesz–KDNP a többi párttal szemben, míg az Ipsos február elején is kormánypárti visszaesést mért.
Lassan befogja a Fideszt a Jobbik az Ipsos szerint
Tovább csökkent a Fidesz–KDNP népszerűsége február elején az Ipsos szerint, míg a Jobbiknak még soha nem volt ennyi szavazója a kutatóintézet szerint.
Nézőpont: Vezet a Fidesz, de nyomában van a Jobbik
Megállt a Fidesz-KDNP támogatottságának csökkenése, a kormánypártokat decemberhez hasonlóan változatlanul a teljes népesség 26 százaléka támogatja – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. A felmérés alapján elmondható, hogy stabilizálódtak a pártok közti erőviszonyok.
Századvég: megállt a Fidesz visszaesése
Stabilizálta januárban az első helyét a Fidesz, és ezzel magabiztosan őrzi első helyét a pártok versenyében. Az ellenzéki pártok támogatottsága sem változott a választások óta, viszont folytatódott az aprózódás – áll a Századvég legfrissebb felmérésében. Más közvélemény-kutató intézetek korábban kormánypártok népszerűségcsökkenéséről számoltak be.
Együtt: Ne csak három napig legyen európai Orbán Viktor!
Az Együtt felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne csak három napig, Angela Merkel német kancellár hétfői látogatásához időzítve képviselje az európai értékeket, hanem teljes kormányzásában álljon ki ezek mellett.
- címkék:
- Orbán
- Merkel
- Együtt
- Címkefelhő »
Kétéves mélypontra zuhant a Fidesz
A Tárki kutatása szerint januárban folytatódott a Fidesz-KDNP népszerűségvesztése, vagyis az elmúlt negyedév csökkenő trendje stabilizálódni látszik, és ennek következményeként a kormánypártok támogatottsága a két évvel ezelőtti szintre esett. Az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Koalíció erősödött jelentősen, de a második hely a Jobbiké.
Feljelentené Szigetvári Viktort a CÖF
Két napon belül bocsánatkérést vár el Szigetvári Viktortól a Civil Összefogás Fóruma, mert az Együtt Korszakváltók Párjának társelnöke szerintük megrágalmazta őket - ha nem kér bocsánatot, feljelentik. Szigetvári Viktor nem nem tesz eleget követelésüknek.
Lemondott a tisztségéről Juhász Péter
"Nem hajlandó asszisztálni a rabláshoz", ezért lemondott önkormányzati bizottsági tisztségéről Juhász Péter, V. kerületi ellenzéki képviselő – a mandátumát viszont megtartaná. A belvárosi önkormányzat szerinte elárulta választóit.
Nézőpont: Növekvő kiábrándultság, de Fidesz-vezetés
A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint a Fidesz–KDNP továbbra is vezeti a pártversenyt, egy mostani választáson ismét erős többséggel újrázhatna a pártszövetség, támogatottsága azonban csupán a 2012. decemberi szinten van. Az ellenzék legerősebb pártja továbbra is a Jobbik.
Együtt: A kormány gáztározót adna el az oroszoknak
Az Együtt azt követeli, hogy ha Vlagyimir Putyin tavasszal valóban Budapestre látogat, akkor a kormány vonja be a parlamenti pártokat Orbán Viktor kormányfő és az orosz elnök találkozójának előkészítésébe.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Putyin
- Együtt
- gáztározó
- Gazprom
- Címkefelhő »
Az Együtt képviselőjének sem tetszett az operaházi tüntetés
Keményen nekiment a január 2-i Operaház előtti tüntetés szervezőinek Szabó Szabolcs. Az Együtt csepeli-soroksári országgyűlési képviselője szerint nem lehet romkocsmákban megváltani az országot. Más baloldali politikusoknak sem tetszett a tüntetés szónokainak hangvétele.
Két tűz közé kerültek a tüntetők
Összekuszálódtak a szálak a közelmúlt utcai tüntetéseinek szervezői és a baloldali ellenzéki pártok között. A civilek nem szeretnének közeledni a különféle politikai erőkhöz, míg a pártok minél közelebb férkőznének a tiltakozásokhoz. A folytatásról sincs egyezség, a tavaly ősz óta tartó tüntetéssorozat egyik fő alakja, az iWiW egyik alapítója, Várady Zsolt pedig hátrébb lépett. Új párt egyelőre nem lesz, de a spanyol példa vonzó lehet a demonstrálóknak.
Nekiment a tüntetőknek Berkecz Balázs
Nekiment a pénteki, Operaház előtti tüntetés szervezőinek, egyúttal új kifejezéssel gazdagította a nyelvet Berkecz Balázs az Együtt elnökségi tagja, aki legutóbbi blogbejegyzésében szervezet-rasszizmusról írt.
- címkék:
- tüntetés
- Együtt
- Operaház
- Címkefelhő »
Feljelenti Juhász Péter az ingatlancsalókat
Bűnszervezetben elkövetett, nagy vagyoni hátrányt okozó csalás miatt tett feljelentést Juhász Péter. Az V. kerületi képviselő panamát sejt Belváros-Lipótváros ingatlaneladásai mögött, az ügyészség viszont ellene indított eljárást rágalmazás miatt.
Századvég: Visszaesett, de így is vezet Orbán és a Fidesz
A Századvég decemberi közvélemény-kutatásának eredményei szerint mérséklődött a Fidesz–KDNP támogatottsága mind a teljes népesség, mind a biztos szavazók körében. A magukat bizonytalanként meghatározók tábora jelentős. Emellett azonban a választók közel kétharmada a négyéves ciklus kitöltését várja a Fidesztől. Orbán Viktor a népszerűségvesztés ellenére még mindig a legkedveltebb vezető pártpolitikus.
Visszavonták a képviselői útdíj-mentességet
Visszaléptek a kormánypártok attól a botrányt okozott javaslattól, miszerint a parlamenti képviselőknek ne kelljen kifizetni a bevezetendő új útdíjat. Pontosabban visszavonták azt a javaslatot, hogy ezt a közpénzből biztosított üzemanyagkártyájukkal fizethessék.
Együtt: Habony nemzetbiztonsági kockázat
Az Együtt szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet Habony Árpád, ezért nemzetbiztonsági átvilágítását sürgetik.
- címkék:
- Habony Árpád
- Együtt
- Címkefelhő »
Komoly nyomás alatt van az MSZP
Az MSZP Szocialista Platformjának az Origo birtokába került programtervezete egyértelműen a baloldali profil erősítését szolgálná, azonban nagyon sok innovatív elemmel nem rendelkezik. Az erős személyiség kérdését látványosan kerüli az irat, így a vezetési válságra sem ad egyértelmű magyarázatot. Elemzők szerint hibás út lenne az MSZP részéről, ha a többi baloldali erő kiszorítását forszírozná a következő években.
Jelentős Fidesz-vezetést mért a Századvég
A Századvég kutatása szerint az októberi önkormányzati választás óta bekövetkezett események, politikai konfliktusok érdemben nem változtattak a politikai tér hosszú hónapok óta fennálló erőviszonyain. A Tárki korábban jelentős Fidesz–KDNP népszerűségvesztést mért a teljes népesség körében.
Radikális, fiatalos és zöld lenne a PM
A választások lezárultával természetes, hogy elválnak az Együtt és a PM útjai - állítják utóbbi vezetői. A mindenkivel való összefogás kényszerpálya volt, ahol feladták identitásuk egy részét. Céljuk most egy önálló, radikális, fiatalos és zöld, baloldali PM építése.
Ezzel veri le a kormány az internetadó elmaradását
Az Együtt – a Korszakváltók Pártja szerint a kormány négyszeresen "veri le" az internetadót a családokon.
- címkék:
- adó
- Együtt
- internetadó
- Címkefelhő »
Az 5 leghangulatosabb “együtt-lakós” film és sorozat
Szeretjük a sorozatokat. Van kedvenc szereplőnk, van, akit utálunk, jó lenne azt is kipróbálni, milyen lehet a baráti körük tagjának lenni, persze olyanok is vannak, akiket nagyon nem irigylünk. Összegyűjtöttük a legjobb filmeket és sorozatokat, amelyekben együtt élnek a szereplők.
Nagyon kíváncsi Szijjártó Péter vagyonára az ellenzék
Multicégnél helyezkedik el Bajnai Gordon
- címkék:
- Bajnai Gordon
- Együtt
- multi
- Címkefelhő »
Szelényi Zsuzsanna ül Bajnai helyére
Így kell nevetve megnyerni egy választást
Nagy esélye van a Fidesznek, hogy újra kétharmados többsége legyen a parlamentben, amiért ráadásul nem is kellett nagyon megszakadnia. Jóval kevesebb szavazó is elég volt ehhez, mint a korábbi választásokon. A baloldal semmi komoly fegyvertényt nem tudott felmutatni. Ügyesen élt a kétharmados többséggel a kormánypárt. Úgy tűnik, hogy a kampányban is a Fidesz volt a leghatékonyabb. És egyedül a Jobbik tudott érvényesülni mellette. Választási legendák és az igazság.
Szigetvári: 100 ezer eurót kért a visszalépésért az Együtt 2014
Hajlandó lett volna az Együtt 2014 párt visszalépni a választásokon, ha Bajnai Gordonék decemberben adnak nekik 100 ezer eurót - állítja Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke. Szigetvári az ATV-nek azt mondta, hogy mivel kiröhögte az ajánlatot, elindult a választáson az Együtt 2014, amelynek semmi köze a baloldali szövetséghez és Bajnaihoz. Tiner György, az Együtt 2014 elnöke nem emlékszik semmilyen találkozóra és ajánlatra.
Becsüljük meg a kicsit!
Kedvesen lúzer bankrablópár, disznószarszagú magyar vidék, abortuszos tipródás, kacérkodás a GPS-nővel, aranyos zsiráfetetés, a huncut óvó néni szerelme, SMS-ekből kibomló figura, aluljárós pokoljárás, egymás torkának eső falusi asszonyok. A Friss Hús minifesztiválon csütörtökön és pénteken huszonhat magyar rövidfilmet lehet megnézni. Mi már láttuk őket, és azt is eláruljuk, milyenek.
- címkék:
- Arányi Vanda
- Tóth Barnabás
- Nagypál Orsi
- Oláh Judit
- Lafka Dávid
- Dési András György
- Erdélyi Dániel
- Móray Gábor
- Schwechtje Mihály
- Oláh Kata
- Csuja László
- Kovács Claudia
- Papp Gábor Zsigmond
- Bouandel Doraya
- Cristina Grosan
- Wrochna Marcell
- Nagy Dénes
- Gazdag Péter
- Szabó Szonja
- Vízkeleti Dániel
- Dombrovszky Linda
- Török Ferenc
- Harmi Gábor
- kanapé
- stoppos
- Dumatúra
- Körforgalom (film)
- Friss hús
- Turiszt
- Prágai hétvége
- 103 szerda
- Jó reggelt
- Lágy eső
- Mélylevegő
- Harmadnapon
- Szörnyetegek (film)
- A dugulás
- End (film)
- Valaki vacsorára
- Én is téged, nagyon
- Brigád (film)
- A pingvinkonstrukció
- Loop (film)
- Grimasz (film)
- Kispárizs
- magyar film
- Együtt
- Címkefelhő »
Liptai Claudia és Gesztesi Károly újra együtt!
Liptai Claudia mint műsorvezető, Gesztesi Károly pedig az egyik énekes páros amatőr tagja lesz a SuperTV2-n februárban induló Nagy duett című műsorban.
Újra együtt az ország egyik legismertebb együttese
Másfél évvel a különválásuk után Judy és Zsolti ismét együtt éneklik el a Groovehouse legnagyobb slágereit a színpadon. Visszatérésük első fellépése Londonban volt, ahol mindketten örömmel meséltek a békülés utáni első közös munkáról az RTL Klub Fókusz műsorában.
2009 legjobb filmjei
2009 már megint egy bombajó év volt a moziban. Kék emberek lovagoltak sárkányokon, Sandra Bullock mókás hajcihőbe keveredett, animált dinók diliztek, cafatokra szakadt a bolygó, Tom Hanks rohangált a Vatikánban, hatalmas robotok verték fel a port, tinilányok vámpírok után sóvárogtak, Harry Potter és Csányi Sándor pedig eszeveszetten nagyot csajozott. Na, ezekről nem szól ez a cikk. Nézzük inkább, hogy szerintünk mik voltak a legjobb filmek tavaly!
- címkék:
- Milk
- Adventureland
- A felolvasó
- Hajrá boldogság!
- Coraline és a titkos ajtó
- Az osztály
- Gettómilliomos
- Együtt
- A dolgok állása
- A pankrátor
- District 9
- Fel (Pixar)
- Zombieland
- Engedj be!
- Két szerető
- Egy kis gubanc
- This Is It
- Észak (film)
- A próféta
- 2009 a moziban
- A szabadság útjai
- Frost/Nixon
- Becstelen brigantyk
- Kilencedik mennyország
- Made in Hungária
- Címkefelhő »
Jó időben nem mozizik a magyar
Míg februárban hétvégénként még kb. 120 ezer ember ment Magyarországon moziba, március eleje óta hétvégéről hétvégére folyamatosan csökkennek a nézőszámok. Az igazi tavasz beköszöntése durván meglátszik a hétvégi eredményeken: most már összesen csak hatvanezren döntöttek úgy, hogy egy sötét vetítőteremben töltik a szabadidejüket. Jelenet a Szörnyek az űrlények ellen című filmből Nyilván legalább részben ez az általános tendencia az oka annak, hogy amíg a Volt című animációs film január végén 40 775 nézővel tudott útjára indulni, a Szörnyek az űrlények ellen csak 22 695 látogatót vonzott első hétvégéjén, és ez bőven elég volt a topliista ...
Rajzfilmszörnyek a drogos DJ ellen
Még mindig megy a Titanic, úgyhogy továbbra is óvatosak a forgalmazók. Kapunk egy nagyszabású animációs filmet, egy berlini techno DJ-t és egy kilenc éves késéssel befutó jó kis Moodyssont.
[origo] filmklub
Kóbor gyerekek és ámokfutó nyugdíjasok nyertek a szemlén
A 38. Filmszemle szerzői filmes nagydíját a nehéz sorsú romániai gyerekekről szóló Iszka utazása nyerte, a legjobb közönségfilm a bankrablónak álló nyugdíjasokról szóló Konyec lett.
Megjött Harry Potter!
A varázslótanonc mellett a héten a mozikba érkezik még két kiégett zenész és egy szellemes szerelmespár is. Ráadásul bő tíz év után visszatér közénk Vincent Vega!