Együtt-PM

címke rss

Megállapodott az MSZP és Bajnai

Kedden aláírta az MSZP és az Együtt-PM a választási megállapodást. Már augusztusban megállapodtak, hogy ha a baloldal győz, az lesz a miniszterelnök, akinek a pártjára többen szavaztak.

Valaki megfizet a békéscsabai bénázásért

Itthon2013.10.22, 17:59

A PM rontotta el az ellenzéki jelöltállítást, Bajnai azt mondja, meglesz ennek a személyi konzekvenciája.

Gyurcsányt lehetetlen lenyelni

Itthon2013.10.24, 17:46

Bajnai Gordont meglepte, az MSZP-seket pedig nagyon felbőszítette Gyurcsány Ferenc azzal, hogy ellopta a show-t az MSZP és az Együtt elől a szerdai ünnepségükön. Egy szocialista vezető szerint Orbán Viktor malmára hajtja a vizet, viszont egyelőre fogalmuk sincs, hogyan állítsák meg az egyre inkább a fejükre növő egykori miniszterelnököt.

Bemutatta budapesti jelöltjeit a baloldal

Itthon2013.11.08, 14:06

Az MSZP tizenegy, az Együtt-PM pedig hét körzetben állít jelöltet Budapesten, derült ki péntek délután az A38 hajón, amikor a két szervezet bemutatta fővárosi jelöltjeit. Az Együtt-PM olyan országosan ismert politikusokkal szeretne nyerni a fővárosban, mint Szabó Tímea vagy Juhász Péter, míg az MSZP régi bevált jelölteket és új helyi politikusokat is indít. Az ellenzékiek szerint a bemutatott jelöltek többsége megnyeri körzetét, és gondoskodik arról, hogy "ne Felcsút maradjon az ország fővárosa".

Bajnai Gordon: Egy év múlva miniszterelnök leszek

Itthon2014.05.07, 17:30

Elege van abból, hogy a baloldal önmagával foglalkozik, és végre Orbán Viktorra szeretne koncentrálni Bajnai Gordon. Orbán leváltásáért mindent megtesz, de Gyurcsány Ferenccel nem beszél, mert nincs meggyőződve arról, hogy ő is a 2014-es győzelemre hajt, vagy csupán a parlamentbe akar bejutni. Az Együtt-PM vezetője az Origónak beszélt arról, hogy az elmúlt egy évben miben hibázott, de úgy látja, sokat tanult ezekből, és minden esélye megvan ahhoz, hogy jövőre ő legyen a miniszterelnök.

Az Együtt nem gyűjthet aláírást Pécsen

Itthon2013.11.14, 16:47

Hiába szeretett volna aláírásokat gyűjteni a pécsi Széchenyi téren az Együtt-PM, a rendőrség nem vette tudomásul a rendezvényt, a pécsi közterületet felügyelő cég pedig az Együtt képviselője szerint szintén nem adott nekik engedélyt. A Fidesz tavasszal még gyűjthetett aláírásokat.

Együtt-PM: 5 ezer forintért közmunkások tüntettek Bajnai ellen

Itthon2013.11.25, 16:46

Az Együtt-PM szerint ötezer forintot ajánlottak fel közmunkásoknak azért, hogy Bajnai Gordon ellen tüntessenek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban – a szervezet szerint ezt egy általuk Kislétán készített, az internetre is feltöltött videofelvétel bizonyítja. Az M1 Híradójának vasárnap este nyilatkozó Madácsi Imre, Kisléta fideszes polgármestere azonban visszautasította a vádat, szerinte fennáll a gyanú, hogy a videó szereplői pénzért nyilatkoztak.

A köztévé szerint az Együtt fizetett a kislétai videóért

Itthon2013.11.25, 21:15

Megszólalt egy ember, aki a Bajnai-ellenes tüntetés fideszes szponzorálásáról készült videó egyik szereplőjének mondja magát. Azt állítja, Bajnai aktivistái adták a szájába a szavakat, és fizettek is érte. Az Együtt-PM szerint ez hazugság.

Előző
Következő