Együtt 2014

címke rss

Aktívan horgolunk és figyelünk

Itthon2013.10.08, 09:25

Dübörög a kampány a megismételt választásra váró bajai körzetben. Százméterenként áll egy Fidesz-plakát, a kormánypárt furgonokat és hangosbeszélőket is bevetett. A pártok aktivistái eközben egymással bújócskáznak, hol az egyik, hol a másik oldal követője lepi meg a másikat. A helyieket nem zavarja a kampány, röhejesnek tartják, szerintük a cirkuszban van ilyen.

Már az Együtt-PM is elhatárolódik a szobordöntéstől

Itthon2013.10.04, 14:21

Az Együtt-PM szerint a "rezsim propagandagépezete" lejárató kampányt igyekszik gyártani a vasárnapi szobordöntésből, pedig nem az Együtt-PM szövetség világnézetét tükrözi az akció - közölte pénteken a szervezet. Az akciót az Együtt egyik tagszervezete, a Szolidaritás rendezte. A Fidesz szóvivője, Baja polgármestere felszólította Bajnai Gordont, hogy tartsa távol a "hordáit" Bajától, az Együtt szerint viszont "csaló párt" ne adjon leckét senkinek.

Miféle baloldal?

Vélemény2013.10.03, 09:15

Az MSZP éppoly reménytelennek tűnik, mint volt. Kérdés, hogy érdemes-e választást nyerni velük, kockáztatva, hogy a szoci mocsár elnyel mindenkit, beleértve az MSZP-t is? Lehet-e reformálni a baloldalt az MSZP-vel, az MSZP ellenére?

Orbánt nem lefejezték, hanem különvált a feje

Itthon2013.09.30, 19:36

Meglepte az Együtt politikusait Orbán szobrának elguruló feje, és Dopeman bazmegjeire sem számítottak, ez már Kónya Péternek is sok volt. Bajnai beszédének határozottságával viszont roppant elégedettek voltak, még úgy is, hogy az néhol a Fideszt idézte.

Mesterházy és Bajnai a különadók csökkentését ígéri

Itthon2013.09.26, 10:01

A baloldali ellenzék újfajta egyezséget ajánl az üzleti szférának. Mesterházy Attila és Bajnai Gordon a Reutersnek arról beszélt, hogy a 2014-es választás „népszavazás lesz Orbánról".

Nagy tüntetésre készül az MSZP és az Együtt

Itthon2013.09.24, 20:13

A demonstráció mellett a választási megállapodásukat is október 23-án írják alá.

Megóvják a Fidesz bajai győzelmét

Itthon2013.09.23, 16:52

A baloldali pártok szerint videó bizonyítja, hogy szervezetten vittek szavazni embereket. Karácsony szerint a helyi cigány önkormányzati vezető vezényelte le a választást a gyanús szavazókörben. A Fidesz szerint mások utaztattak embereket.

A Fidesz nyerte a bajai választást

Itthon2013.09.22, 22:37

A baloldal által az országos választások előtti egyik legfontosabb erőpróbának tartott bajai időközi választást a fideszes jelölt nyerte meg. Az Együtt 2014 csalást gyanít.

Vak komondor-díjat alapít az Együtt-PM

Itthon2013.09.19, 15:04

Az ellenzéki szövetség azt szeretné, hogy a "legbunkóbb és legtahóbb" fideszes, KDNP-s és jobbikos képviselők kitüntetésben részesüljenek - jelentette be Tordai Bence, a PM elnökségi tagja.