egyiptomi forrongások
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Egyiptom
- arab forrongások
- Hoszni Mubarak
- Kairó
- egyiptomi politika
- legfrissebb
- legrégebbi
Ismét fogad látogatókat a kairói Egyiptomi Múzeum
Közel két héttel Hoszni Mubarak elnök lemondása után az új egyiptomi kormány megnyitotta a múzeumokat és az ókori történelmi helyszíneket a turisták előtt.
A Facebookon jelentették be az egyiptomi miniszterelnök lemondását
Az azóta megbuktatott Hoszni Mubarak által kinevezett egyiptomi miniszterelnök beadta lemondását, s azt a hadsereg elfogadta. Utódja egy korábbi közlekedési miniszter lett - ezeket a hadsereg Facebook-oldalán közölte.
Bíróság elé állították Egyiptomban Mubarak belügyminiszterét
Bíróság elé állították szombaton a korábbi egyiptomi belügyminisztert, akit sikkasztással vádolnak. Egyiptomban sokan úgy gondolják, hogy a megvádolt miniszter tehet a januári zavargásokon elfajuló rendőri erőszakról is, a politikus azonban ártatlannak vallotta magát.
Gyilkosságért is eljárás indul a lemondott egyiptomi elnök ellen
Felelősségre vonják az egyiptomi hatóságok Hoszni Mubarak volt elnököt és belügyminiszterét. Az új egyiptomi vezetés a tüntetések véres megtorlásáért indít eljárást.
Mubarak felelősségre vonásáért tüntettek Egyiptomban
Ezrek tüntettek Hoszni Mubarak felelősségre vonásáért Kairóban pénteken. A tüntetőket irányító szervezet szerint túl lassú az egyiptomi hadsereg által vezérelt átmenet. Szombat hajnalban a katonaság próbálta meg szétszórni a Tahrír téren gyülekező tömeget.
Ismét bezárt a zavargásoktól tartó Egyiptomi Múzeum
Az új lendületet kapó egyiptomi megmozdulások miatt átmenetileg bezárt a kairói Egyiptomi Múzeum. A két hónappal ezelőtti, Hoszni Mubarak távozásával végződő felkelés során több értékes alkotást is elloptak a múzeumból, ezért most óvintézkedésből zárják be az épület kapuját.
Tévébeszédben védte magát a lemondott egyiptomi elnök
A felelősségre vonását követelő tüntetések hatására tévébeszédben tagadta Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök, hogy ő vagy családja külföldre mentett vagyonnal rendelkezne. Egyes civil szervezetek szerint legalább egymilliárd dollárnyi eltitkolt vagyona van.
Előzetes letartóztatásba helyezték Hoszni Mubarakot
Hoszni Mubarak volt elnök és két fia után előzetes letartóztatásba helyezték Egyiptomban a parlament volt elnökét, a szenátus korábbi elnökét és Mubarak volt kabinetfőnökét. A vád szerint Mubarak a tüntető tömegbe lövetett, és elnöki hatalmát személyes haszonszerzésre használta föl. A három volt vezetőt pedig azzal vádolják, hogy hatalmas vagyont gyűjtöttek a Mubarak-érában.
Egyiptomi forradalmár a világ legbefolyásosabb embere
Wael Gonim, aki főszerepet játszott az egyiptomi forradalomban, lett a világ legbefolyásosabb embere a Time magazin szerint. Barack Obamánál jóval befolyásosabb a neje, Lady Gaga viszont nincs a top100-ban.
Meghosszabbították a volt egyiptomi elnök előzetes letartóztatását
Újra kihallgatták az ügyészek a tüntetők haláláért is felelőssé tett bukott egyiptomi elnököt, és meghosszabbították az előzetes letartóztatását. Hoszni Mubarak ellen 846 ember halála miatt folyik vizsgálat.