Egyiptom
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kairó
- egyiptomi forrongások
- arab forrongások
- Hoszni Mubarak
- Izrael
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem kér a puccsistákból a Muzulmán Testvériség
Mohamed Murszit a múlt héten mozdították el a hatalomból Egyiptomban.
Egy egyiptomi újságíró lefilmezte saját halálát
Saját halálát rögzítette egy egyiptomi újságíró - írja a Gawker. Ahmed Samir Assem egyike volt annak az 51 embernek, akiket a katonák lõttek le hétfõn a Köztársasági Gárda épülete elõtt.
Van ideiglenes kormányfõje Egyiptomnak
Sikerült minden párt által elfogadható kormányfõt találni az egyiptomi ideiglenes kormány élére. A kiválasztott Hádzim el-Beblávi közgazdász, volt pénzügyminiszter.
Egyiptom miatt drágul a benzin
Nem csak Egyiptomban okoznak fejfájást a zavargások, szerdától ugyanis a magyar autósok is követlenül érezhetik az afrikai országban lévõ tüntetések hatásait, mivel 5-6 forinttal drágul majd a benzin ára. Az áremelkedés elsõsorban a Brent árának emelkedése miatt következik be, hiszen Egyiptomon keresztül jelentõs mennyiségû kõolajat szállítanak.
- címkék:
- Szentirmai Péter
- Egyiptom
- benzin
- Címkefelhõ »
Egyiptomban és Szaúd-Arábiában szerdán kezdõdik a ramadán
Szerdán kezdõdik a ramadán Egyiptomban és Szaúd-Arábiában.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- ramadán
- Egyiptom
- Címkefelhõ »
Polgárháborúra készülnek Egyiptomban
Mindenki másképp magyarázza a hétfõi vérengzést Egyiptomban. Az eltávolított elnök hívei szerint a hadsereg vérengzést követett el, míg a katonaság szerint terroristák támadtak rájuk. A több mint ötven halottal járó lövöldözésnek még súlyosabb következményei lehetnek: a politikai párbeszéd megakadt, az erõszak elszabadulni látszik, mindenki polgárháborútól tart.
A tömegbe lõtt a hadsereg Kairóban
A Murszi-párti tüntetõk szerint a katonák ülõsztrájkolókra nyitottak tüzet hétfõ hajnalban. Az egyiptomi hadsereg egy terrorista csoport ostromáról beszél.
Putyin: Egyiptom a polgárháború felé sodródik
Murszi-párti tüntetõk gyülekztek annál a laktanyánál, ahol úgy sejtik, hogy a puccsal leváltott elnököt fogva tartják. Közben a Nobel-békedíjas Mohamed el-Baradeit nem támogatták a Murszi-ellenes konzervatívok, a katonaságnak pedig nincsen újabb jelöltje. Putyin és Barroso is figyeli Egyiptomot.
- címkék:
- Mohamed el-Baradei
- Egyiptom
- puccs
- Címkefelhõ »
Nobel-díjas kormányfõje lett Egyiptomnak
Mohamed el-Baradei lett az ideiglenes kormányfõ Egyiptomban. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség Nobel-békedíjas volt fõigazgatója egy liberális-baloldali pártszövetséget vezet, eddig ellenzékben volt.
Összecsapott a tömeg a Tahrír térnél
Összecsaptak péntek este a megbuktatott egyiptomi elnök hívei és ellenfelei a kairói Tahrír tér közelében. A táborok közti harcoknak egy péntek esti közlés szerint eddig tizenhét halálos áldozata van országszerte.
- címkék:
- Egyiptom
- Címkefelhõ »
Durvul a helyzet Egyiptomban, megint kilõtt az olajár
Hirtelen megugrott az olaj árfolyama a kora délutáni órákban és olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Sínai-félszigeten szükségállapotot hirdetett a Morsi elnök hatalmát megdöntõ hadsereg. Fordult a kocka, most éppen az ex-elnök iszlamista híve vonultak az utcára. Alapvetõen még mindig arra lehet számítani, hogy az olaj árfolyama nem fog rövid távon visszakorrigálni az egyiptomi tüntetéseket megelõzõ szintekre. A helyzet idõ közben tovább fokozódott és beszámolók szerint egyre komolyabb harcok folynak az utcákon. Az olaj árfolyama tovább emelkedett, és már nem csak az északi-tengeri Brent, hanem a WTI típus árfolyama is több mint máásfél ...
- címkék:
- Egyiptom
- zavargások
- olajár
- Címkefelhõ »
Feloszlatták az egyiptomi parlamentet
Az ideiglenes egyiptomi államfõ pénteken rendeletben feloszlatta a parlamentet, valamint új vezetõt nevezett ki a hírszerzés élére – jelentette az állami média.
- címkék:
- Adli Manszúr
- Egyiptom
- feloszlatás
- Címkefelhõ »
Kairóban lõnek
Lövöldözés tört ki Kairóban egy felvonuláson, amelyen a Mohamed Murszi megbuktatott egyiptomi elnök támogatói voltak ott. A katonák lõttek a tömegre, három ember meghalt.
Biztonságban vannak az egyiptomi nyaralók
Biztonságban vannak az Egyiptomban nyaraló magyar turisták, az üdülõhelyeken nyugalom van, az ellátásukkal nincs gond. A TUI-nál ugyanakkor hétfõig nem lehet kairói utakat foglalni.
Az egyiptomi hadsereg a Facebookon üzent a tüntetõknek
Egységre, megbékélésre és nyugalomra szólított fel hajnali Facebookon közölt nyilatkozatában az egyiptomi hadsereg. Az állásfoglalás alig néhány órával azután látott napvilágot, hogy a Mohamed Murszi elnök megbuktatása ellen tiltakozó iszlamista szervezetek péntekre országos tüntetést hirdettek. Közben két tartományban rendkívüli állapotot hirdettek.
A következõ elnök megtanulja a leckét
Örömmámorban úsznak, egy elnök elzavarása nem puccs és a katonaság csak megvédte az egyiptomiak méltóságát - ezt írták az Origónak egyiptomi tüntetõk Mohamed Murszi leváltásáról. Szerintük a világ félreérti õket, a hadsereg csak felkarolta a nép követeléseit, beavatkozásuk pedig az egyiptomi történelem lenyûgözõ napja volt. Már csak egyet nem tudnak: ki vezesse tovább az országot ezután.
Az iszlamisták pénteken vágnának vissza Egyiptomban
A katonai puccs elleni tiltakozásra szólították fel híveiket azok az iszlamisták, akik egy új szervezetbe tömörültek az eddig kormányzó mozgalom vezetésével. Pénteken országszerte tiltakozásokra lehet számítani.
Baradei lehet az átmeneti kormányfõ Egyiptomban
Mohamed el-Baradei a legesélyesebb jelölt az egyiptomi átmeneti kormány élére, miután a hadsereg elmozdította Mohamed Murszi elnököt a hatalomból - állították egybehangzóan csütörtökön katonai, politikai és diplomáciai források.
Martonyi nagyon figyel Egyiptomra
A magyar külügy tájékozódott az egyiptomi helyzetrõl. Állítólag minden rendben.
Adli Manszúr irányítja Egyiptomot
A következõ választásokig Adli Manszúr irányítja Egyiptomot. Mohamed Murszit szerdán távolította el a hatalomból a hadsereg.
- címkék:
- Adly Mansour
- Egyiptom
- Címkefelhõ »
Egyiptom - nyugalom van Hurghadában
A magyarok által kedvelt egyiptomi üdülõhelyen békésen ünnepelték csütörtökre virradóra Mohamed Murszi államfõ elmozdítását.
Elszállhat az olaj Egyiptom miatt?
Tegnap este a hadsereg házi õrizetbe vette Mohammed Morsi egyiptomi elnököt és ideiglenesen a legfelsõbb bíróság elnöke került az ország élére. Az Egyesült Államok vizsgálja, hogy a szituáció katonai puccsnak minõsül-e, ami az észak-afrikai országba irányuló támogatások azonnali megszüntetésével és vélhetõen fokozódó feszültségekkel járna. A kõolaj piacán a helyzet az utóbbi napok heves árfolyam emelkedését követõen stabilizálódott, azonban addig nem várunk jelentõsebb korrekciót, amíg a politikai viszonyok nem tisztázódnak.
- címkék:
- Egyiptom
- katonai puccs
- koolaj
- Címkefelhõ »
Az egyiptomi katonai hatalomátvétel, képekben
Alig két és fél év után megint a katonaság lendítette túl a belpolitikai holtponton Egyiptomot. Mohamed Murszit, az ország elsõ demokratikusan megválasztott elnökét majdnem ugyanolyan körülmények között távolították el a hatalomból, mint az utolsó diktátort, Hoszni Mubarakot. Murszi azonban úgy tûnik, kaphat még egy esélyt. A katonai hatalomátvétel, képekben.
Megint a hadsereg döntött Egyiptomban
Alig két és fél év után megint a katonaság lendítette túl a belpolitikai holtponton Egyiptomot. Mohamed Murszit, az ország elsõ demokratikusan megválasztott elnökét majdnem ugyanolyan körülmények között távolították el a hatalomból, mint az utolsó diktátort, Hoszni Mubarakot. Murszi azonban úgy tûnik, kaphat még egy esélyt.
Elegük lett az elmúltnyolcévezésbõl
A csillagokat is leígérték az égrõl Egyiptom új vezetõi, most viszont csak az elõzõ rendszerre mutogatnak, és elõdeiket hibáztatják a rohamosan romló életkörülmények miatt. Az országban már a tömegközlekedés is döglõdik a benzinhiány miatt, az élelmiszerek ára az egekbe szökött, akadozik az áramszolgáltatás, és megszûnt a közbiztonság. Közben pedig minden pozícióba a csókosokat, a kormányzó Muszlim Testvériség embereit ülteti a hatalom. Három egyiptomi tüntetõ adott interjút az Origónak arról, hogy mért forrong a legnagyobb arab ország.
Elkergették Murszit
Az egyiptomi hadsereg elkergette Mohamed Murszit szerda este, miután a hétvége óta milliós tüntetéseken követelik az egy éve hatalomra került elnök lemondását. Az új választásokig az alkotmánybíròság elnöke irányítja az országot. Murszi éjjel házi õrizetbe került, az ország kettészakadt.
Murszi elnök nem tágít
Mohamed Murszi egyiptomi elnök azt üzente szóvivõje útján szerdán, néhány órával a hadsereg ultimátumának lejárta elõtt, hogy akár az élete árán is kész megvédeni az egyiptomi demokráciát.
- címkék:
- Mohamed Murszi
- tüntetés
- Egyiptom
- Címkefelhõ »
Pattanásig feszül a húr Egyiptomban
Rendkívül feszült helyzet alakult ki szerda reggelre Egyiptomban. Az államfõ és az ellenzék, valamint a hadsereg között nem közeledtek az álláspontok. Megfigyelõk szerint egyre nagyobb a katonai beavatkozás valószínûsége. Kairóban egész éjszaka folytatódtak a fegyveres összecsapások, amelyek legkevesebb 22 halálos áldozatot követeltek.
- címkék:
- Mohamed Murszi
- Egyiptom
- ultimátum
- Címkefelhõ »
Visszautasította a hadsereg ultimátumát az egyiptomi államfõ
Visszautasította a hadseregnek az ország politikai erõihez intézett ultimátumát kedden hajnalban az egyiptomi elnök. Murszi éjjel Barack Obamával is beszélt, és az amerikai vezérkari fõnök is egyeztetett az egyiptomi hadsereggel.
Ultimátumot adtak a katonák a pártoskodó egyiptomiaknak
Ha az elnök és ellenzéke nem képes maga megoldani a konfliktust, akkor õk állnak elõ béketervvel - jelentette be az egyiptomi hadsereg. Mohamed Murszi egyiptomi elnök ellen milliók tüntetnek, és a távozását követelik. Az elnök kitart, de több miniszter már benyújtotta lemondását.
Robbanás elõtt az olajár?
Hömpölyög a tömeg a kairói utcákon, utoljára két évvel ezelõtt, az Arab tavasz idején láthattunk ilyet. Ahogy akkor, most is az elnök távozása miatt tüntetnek, egyelõre viszont jobbára békés mederben zajlanak az események. Az olajár talán ezért sem kezdett még nagyobb léptékben emelkedni (ma 1 százalék feletti a plusz), de a feszültségek fokozódásával rossz esetben ezt sem kerülhetjük majd el. Legalábbis ha felidézzük, mi történt 2011-ben.
- címkék:
- Egyiptom
- Brent
- olajár
- Szuezi-csatorna
- Címkefelhõ »
Arab dühöt hoz az arab tavasz
Alig két évvel Hoszni Mubarak diktatórikus hatalmának megdöntése után újra az akkori megmozdulásokhoz mérhetõ tüntetéseket szerveztek Egyiptomban. A tiltakozók szerint a tavaly megválasztott Mohammed Morszi elnök csak a saját pártja érdekeit nézi, ezért távozását követelik. Már felgyújtották az elnök pártjának székházát.
- címkék:
- Egyiptom
- arab tavasz
- Címkefelhõ »
Felgyújtották a Muszlim Testvériség székházát Kairóban
Mohamed Morszi egyiptomi elnök távozását követelõ tüntetõk gyújtották fel az elnök pártja, a Muszlim Testvériség székházát Kairóban. Egyiptomban milliók vonultak az utcára, hogy kifejezzék az egy éve hivatalban lévõ elnökkel szembeni elégedetlenségüket.
- címkék:
- Mohamed Morszi
- Egyiptom
- tüntetés
- Címkefelhõ »
Százezrek követelik az egyiptomi elnök lemondását
Kairóban és vidéken több százezer ember vonult az utcákra vasárnap, és Mohamed Murszi egyiptomi elnök lemondását követelte.
Megöltek egy amerikait az egyiptomi tüntetõk
Egy amerikai állampolgárt öltek meg pénteken Egyiptomban, a Földközi-tenger partján fekvõ Alexandriában az államfõ hívei és ellenfelei közötti utcai összecsapás során.
A hétvégén inkább ne bámészkodjanak Egyiptomban!
A Külügyminisztérium fokozott óvatosságra inti az országba utazókat, mert tömegtüntetésekre lehet számítani. Nem ajánlatos se tüntetõt, se rendõrt fényképezni.
Kell-e félni a terroristáktól?
A Pakisztánban vasárnap meggyilkolt külföldi hegymászók tragédiája ismét megmutatta, milyen könnyen válhatnak politika játszmák áldozatává gyanútlan turisták. De valóban félnie kell egy utazónak a terroristáktól? Összeállításunkból kiderül, hogy érdemes komolyan venni a figyelmeztetõ jeleket, de még a kockázatosnak számító térségekben sem mindenki vérszomjas fanatikus.
A luxori kormányzó feladta
Lemondott vasárnap az egyiptomi Luxor kormányzója, írta a BBC. Egy héttel korábbi kinevezése heves tiltakozást váltott ki, mert egy olyan iszlamista párt tagja, amelynek elõdje részese volt a városban nyugati turisták ellen elkövetett, 58 halálos áldozatot követelõ 1997-es merényleteknek.
- címkék:
- Luxor
- Egyiptom
- kormányzó
- lemondás
- Címkefelhõ »
Turistariasztó kormányzó Luxorban
Szervezkedni kezdtek a szállodatulajdonosok és utazási irodák Luxorban amiatt, hogy az egyiptomi elnök Luxor kormányzóság élére egy olyan iszlamista csoport tagját nevezte ki, amely a nyugati turisták ellen több mint egy évtizede elkövetett véres luxori támadás kapcsán vált ismertté.
- címkék:
- Luxor
- terrorizmus
- utazás
- Egyiptom
- Címkefelhõ »
Fenyegetõ üzenet miatt szállt le egy egyiptomi gép
Valaki azt jósolta egy darab papíron, hogy a Kairóba tartó repülõ kigyullad. Le kellett szálni félúton.
Vízháború a Nílusnál
Régóta jósolják, hogy a 21. század háborúit nem olajért, hanem ivóvízért fogják vívni. A Nílus völgyének országai megtették az elsõ lépéseket a jóslat beteljesítésére. Miután Etiópia elkezdte építeni a folyón Afrika legnagyobb erõmûvét, Egyiptom pánikszerûen követeli a neki járó vizet, néhány politikus már katonai beavatkozást tervezget. Az egyiptomi elnök bejelentette: nem akarnak háborút, de semmilyen eszköztõl nem riadnak vissza, ha egy csepp vízzel is kevesebb jön le a folyón.
Egyiptom bebörtönzi azt, aki demokráciát importál
Külföldi civil szervezetek képviselõit ítélték el, dagad a diplomáciai botrány.
Viselkedési kódexet kaptak a kínai turisták
Viselkedési kódexet kaptak a kínai turisták
- címkék:
- Kína
- Egyiptom
- Luxor
- rongálás
- Címkefelhõ »
Kínai írást találtak Luxorban
Nemzetközi felháborodást váltott ki egy 15 éves kínai turista, aki kínai írásjelekkel dekorálta ki az õsi luxori templom falát.
Hepatitis A-vírus fenyeget Egyiptomban
Az elmúlt hónapokban több európai országában is találtak olyan betegeket, akik Egyiptomból hurcolták be a hepatitis A-vírust. A betegséget könnyû elkapni, tanácsos az elutazás elõtt négy héttel beoltatni magunkat.
Képek jöttek az elveszett víz alatti városról
Több mint ezer évig rejtõzött a Földközi-tenger mélyén az egykor virágzó város, Héraklion. A hatalmas épületeket és szobrokat feltáró kutatócsoporttól kaptunk felvételeket.
- címkék:
- Egyiptom
- Hérakleion
- dokumentumfilm
- ókor
- Címkefelhõ »
Újra bíróság elõtt a volt egyiptomi elnök
Megkezdõdött szombaton Kairóban Hoszni Mubarak perének újratárgyalása, a bíró azonban azonnal el is napolta a tárgyalást június 8-ra. A volt egyiptomi elnököt azzal vádolják, hogy felelõsség terheli a hatalmát 2011 elején megdöntõ tiltakozó megmozdulások során meggyilkolt tüntetõk haláláért.
Egyiptom nem bánja a bikinit és a piálást
Muszlim csoportok az alkohol és a bikini betiltását szorgalmazzák Egyiptomban. A turisztikai miniszter azonban kiállt a falatnyi ruhadarab mellett, hiszen az országnak minden turistára szüksége van.
- címkék:
- Egyiptom
- turizmus
- nyaralás
- Címkefelhõ »
Rálõttek az egyiptomi kormányfõ konvojára
Tûzpárbaj alakult ki az egyiptomi miniszterelnök konvojánál Kairó központjában egy közlekedési vita miatt vasárnap este, a tetteseket elfogták, a kormányfõnek nem esett baja - közölte a kairói belügyminisztérium.
Egyiptomban alkoholmentes hotel nyílt
Egyiptomban alkoholmentes hotel nyílt
Alkoholmentes hotel nyílt Hurghadán
A hétvégén Egyiptomban olyan üdülõkomplexum nyílt a Vörös-tenger partján, ahol a vendégek nem kapnak alkoholt. A hurghadai hotel elsõsorban a konzervatív muszlimokat célozza meg.
Megint lehet hõlégballonozni Luxorban
Az egyiptomi Luxorban felújították a hõlégballonos turistautakat, amelyeket közel két hónappal ezelõtt leállítottak egy 19 turista, köztük egy magyar halálával végzõdött baleset után - közölték vasárnap egyiptomi polgári repülésügyi illetékesek.
- címkék:
- Egyiptom
- Luxor
- baleset
- utazás
- hõlégballon
- Címkefelhõ »
Egyiptom tartozásai miatt csúszhat meg a Mol
Egyre többel tartozik Egyiptom a helyi olajtársaságoknak, köztük a Dana Gasnak is, és kérdéses, hogy mikor tudja törleszteni az ország a lejárt tartozásait. A Mol szempontjából is van jelentõsége a hírnek, mivel a magyar olajtársaság egyik tulajdonosa, a Dana Gas éppen likviditási nehézségei miatt értékesítette februárban Mol pakettjének egy részét. Bár a legutóbbi információk szerint javult a társaság likviditási helyzete, azért érdemes lesz résen lenni május elején, mert lejár a három hónapos eladási korlátozási idõszak, és akár újra értékesíthet Mol pakettjébõl a Dana Gas.
- címkék:
- Egyiptom
- Mol
- Dana Gas
- Címkefelhõ »
Lepasszolta a bíró a Mubarak-pert
Tovább húzódik Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök pere. A másodfokú eljárás bírója szombaton váratlanul visszaadta az ügyet.
Kiszabadították az elrabolt magyart Egyiptomban
Beduinok hurcoltak el egy magyar katonát a Sínai-félszigeten, de az egyiptomi hatóságok azonnal közbeléptek, és kiszabadították a megfigyelõt.
- címkék:
- Egyiptom
- emberrablás
- Címkefelhõ »
Ilyen egy százhatvanmillió forintos vakáció
A világ legdrágább nyaralásán két év alatt az összes világörökségi helyszínt végigjárhatjuk Machu Pichutól Vatikánvárosig, a Gizai piramisoktól a Stonehenge-ig.
A piramisoktól a Hortobágyig
Ki nem ábrándozott már arról, hogy hátratolja irodai székét és befizet egy világkörüli útra. Aki valóban szeretné megtenni, annak nincs másra szüksége, mint egymillió fontra és két évre. Ennyibe kerül és ennyi ideig tart a világ minden bizonnyal legdrágább utazása, amely 962 világörökségi helyszínt érint, Magyarországon például a Hortobágyot és a tokaji borvidéket.
Az egyiptomiak többsége katonai vezetést akar
Az egyiptomiak nagy többsége szerint az jelentené a kiutat a jelenlegi belpolitikai válságból, ha a katonák visszatérnének a hatalomba.
Nincs charterválság, csak nehéz helyzet
A hazánkban egyedüli chartertársaságként mûködõ Travel Service télen csökkentette a kapacitását, és ezzel sokakra ráijesztett. Nyáron azonban változatlanul közlekednek majd a nyaralójáratok, de az utazási irodák így is kénytelenek az emelkedett költségekkel számolni, emiatt tartanak attól, hogy utasokat veszítenek.
Mit rejtegetnek a csador alatt?
Egyiptomról a legtöbb embernek a piramisok, a hireoglifák és a tengerparti üdülõk ugranak be. Hogy milyenek a lakói, arról legfeljebb az arab tavaszról közvetített tévébeszámolók alapján lehet némi fogalmunk, meg persze néhányan buszsofõr, recepciós vagy pincér formájában találkozhattak velük. Nekem két hétig volt lehetõségem ott dolgozni, és kicsit megismerni õket.
Szabadok az Egyiptomban elrabolt turisták
Szabadon engedték azt a két brit turistát, akit egy tengerparti üdülõhely felé tartva ejtettek túszul Egyiptomban - idézi a BBC Mahmud Al-Hefnavit, a dél-sínai régió biztonsági fõnökét.
- címkék:
- Egyiptom
- Sharm El-Sheik
- utazás
- turista
- túsz
- Címkefelhõ »
Sáskafelhõk lepték el Egyiptomot
Több mint 30 millió sáska lepte el az egyiptomi városokat az elmúlt héten. A felhõszerûen vonuló sáskák a hét csapásra emlékeztettek, azzal a különbséggel, hogy most valószínûleg nem okoznak nagy károkat a mezõgazdaságban.
Április közepén áll újra bíróság elé Mubarak
Április 13-án kezdõdik az új bírósági eljárás Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök, egykori belügyminisztere és tanácsadói ügyében - közölte vasárnap a MENA helyi hírügynökség. Mubarakaot tavaly életfogytiglani börtönre ítélték, de új eljárást rendelt el a fellebbviteli bíróság.
Égõ testtel ugráltak ki a hõlégballonból
Az egyiptomi vizsgálat szerint nem bûncselekmény miatt robbant fel a turistákat szállító hõlégballon Luxor felett kedden. Egy helybeli mezõgazdasági munkás azt mondta: látta, amint az emberek meggyulladtak, és kiugráltak a gondolából. "Menekültek a tûz elõl, de már a testük égett" - tette hozzá.
- címkék:
- Egyiptom
- Luxor
- baleset
- hõlégballon
- Címkefelhõ »
Az egyiptomi közbiztonság nem riasztja a magyarokat
Az egyiptomi turizmus 2011-es mélypontja után a tavalyi év már a lassú újjáéledésrõl szólt nemzetközi szinten. A magyarok utazási hajlandóságát tekintve idén rosszabb év kezdõdött, mint tavaly, de ebben az utazási irodák szerint nem a zavargások játszanak szerepet, hanem a gyenge forint és a szolgáltatások drágulása. A kedvenc turistaparadicsom még mindig Hurghada, és Sharm El-Sheikh, de a búvárkodás is menõ. A lehúzásokra azonban továbbra is figyelnünk kell.
- címkék:
- Egyiptom
- Vörös-tenger
- Hurghada
- Címkefelhõ »
Rendszeresek voltak a balesetek Luxorban
Évente több hõlégballon-baleset történt Luxorban, 2009-ben egyszer már fél évre felfüggesztették a ballonozást.
- címkék:
- Egyiptom
- Luxor
- utazás
- hõlégballon
- Címkefelhõ »
Magyar áldozata is van a luxori hõlégballon-balesetnek
Kigyulladt, felrobbant, majd egy cukornádültetvényre zuhant kedden egy hõlégballon az egyiptomi Luxorban. A rajta tartózkodó 21-bõl 18 ember életét vesztette, magyar áldozata is van a balesetnek.
- címkék:
- Egyiptom
- Luxor
- baleset
- utazás
- hõlégballon
- Címkefelhõ »
Murszi marad
Mohamed Murszi egyiptomi elnök határozottan kizárta egy televíziós interjúban, hogy a tömeges ellenzéki tiltakozások nyomására lemondjon tisztségérõl.
- címkék:
- Mohamed Murszi
- Egyiptom
- tiltakozás
- Címkefelhõ »
Diákokat tartóztattak le a Harlem Shake miatt
Négy egyiptomi gyógyszerészhallgató nagyon feldühítette a hatóságokat és a helyieket, mikor alsónadrágban táncolták el az internetes táncmémet, a Harlem Shaket, ugyanis letartóztatták õket közszemérem-sértés miatt.
- címkék:
- Egyiptom
- iszlám
- mém
- Harlem Shake
- Címkefelhõ »
Szennyvízzel harcol Egyiptom a gázai csempészek ellen
A gázaiak nem értik, miért árasztotta el szennyvízzel a Hamaszhoz ideológiailag közel álló egyiptomi kormány a gázai övezetbe vezetõ csempészalagutakat. Itt ugyanis nemcsak fegyvert szállítanak, hanem olyan élelmiszereket is, amelyek az izraeli blokád miatt más úton nem juthatnak el az övezetbe.
Alkoholtilalomtól tartanak Egyiptomban
Miután az egyiptomi hatóságok szigorítani akarják az alkoholos italok árusítását az országban, sokan attól tartanak, hogy annak esetleges kiterjesztése az idegenforgalomra is csapást jelenthet.
Lecsupaszított tüntetõt ütöttek a rendõrök Egyiptomban
Körbejárta az internetet és az egyiptomi televíziót egy felvétel, amelyen a rendõrök lecsupaszítottak egy férfit, és úgy ütötték-verték. A forrongó Egyiptomban ez olyan, mint egy kanna benzin a tûzre.
Egyiptom az összeomlás szélén
Az állam összeomlásához vezethet az Egyiptomban kialakult politikai konfliktus - figyelmeztetett kedden Abdel-Fattah esz-Szisszi védelmi miniszter.
- címkék:
- Egyiptom
- konfliktus
- Címkefelhõ »
Szükségállapotot hirdettek fél Egyiptomban
Az egyiptomi elnök szükségállapotot vezetett be vasárnap este a következõ harminc napra az ország három kormányzóságában, ahol a hét végén tüntetésekben és zavargásokban 45 ember vesztette életét.
Halálos ítélet miatt törtek ki zavargások Egyiptomban
Súlyos zavargások törtek ki szombaton az egyiptomi Port Szaídban, miután egy helyi bíróság halálra ítélt 21 vádlottat a 74 halálos áldozattal járó tavalyi futballkatasztrófa ügyében. Legalább harmincan meghaltak, köztük két rendõr.
Halottak az egyiptomi forradalom évfordulóján
Legalább öten meghaltak az egyiptomi Szuezben, amikor a forradalom kezdetének két éves évfordulóján összecsaptak a rendõrök és az elégedetlen tüntetõk.
- címkék:
- Egyiptom
- egyiptomi zavargások
- Címkefelhõ »
Az Egyiptomba készülõket figyelmezteti a Külügyminisztérium
Arra kéri a Külügyminisztérium konzuli szolgálata az Egyiptomba készülõ vagy ott tartózkodó magyar állampolgárokat, hogy az arab tavasz eseményeinek második évfordulója, január 25. közeledtével legyenek különösen körültekintõek.
Észak-Afrika most veszélyes lehet
Arra kéri a Külügyminisztérium konzuli szolgálata az Egyiptomba készülõ vagy ott tartózkodó magyar állampolgárokat, hogy az arab tavasz eseményeinek második évfordulója, január 25. közeledtével legyenek különösen körültekintõek.Veszélyesnek tartják a Budapest-Bamako-ralit is.
Malajzia lett a világ legjobb muszlimbarát üdülõhelye
Malajzia lett a világ legjobb muszlimbarát üdülõhelye
- címkék:
- Egyiptom
- Malajzia
- muszlim
- Címkefelhõ »
Megszavazták az új alkotmányt az egyiptomiak
Az egyiptomi szavazók 63,8 százaléknyi "igen" vokssal jóváhagyták az ország új alkotmányát - jelentette be kedden az országos választási bizottság. A hivatalos adatok szerint a jogosultak 32,9 százaléka vett részt a népszavazáson.
Lemondott az egyiptomi alelnök
Lemondott, Mohamed Mekki Egyiptom alelnöke, mert ellentét volt közte és az elnök, Mohamed Murszi között.
- címkék:
- Mohamed Murszi
- Egyiptom
- választás
- Címkefelhõ »
Egyiptom kiállt új elnöke mellett
Népszavazást is tartottak az új egyiptomi alkotmányról, a kormányzó erõkhöz közel álló média szerint nagy többséggel fogadták el. Az ellenzék szerint csalás történt.
- címkék:
- Egyiptom
- alkotmány
- Címkefelhõ »
Egyiptom az iszlamista alkotmányáról dönt
Erõszakos összecsapások közepette dönt Egyiptom arról, hogy milyen ország lesz: iszlamista vagy világi. Az iszlamista elnök szerint a népszavazásra bocsátott alkotmány megerõsíti a demokráciát, nem így látja azonban az ellenzék.
Megoldódott a fáraó halálának rejtélye
Az egyiptomi fáraó meggyilkolásával a saját fiát vádolták, akit végül vagy megfojtottak, vagy öngyilkosságra kényszerítettek. Az összeesküvõk ellen lefolytatott per bíráit a vádlott háremhölgyek csábították el, a bírák füle és orra bánta ezt.
- címkék:
- Ramszesz
- Egyiptom
- fáraó
- Címkefelhõ »
Maszkos támadók lõttek a tüntetõkre a Tahrír téren
Ismét robbanásig feszült a helyzet Egyiptomban, miután kedden utcára vonultak az új elnök hatalma ellen tiltakozó világi tüntetõk. A forradalom eltérítésétõl tartó tüntetõket iszlamista ellentüntetõk várják, az emblematikus Tahrír téren pedig már lövések is eldördültek.
Helyreállítják a legnagyobb egyiptomi szarkofágot
Az eddigi legnagyobb egyiptomi szarkofágot azonosították kanadai régészek, akik a Királyok Völgyében egy, még az ókorban darabokra széttört kõkoporsót állítanak helyre.
- címkék:
- Egyiptom
- fáraó
- szarkofág
- Címkefelhõ »
Gyülekeznek a tüntetõk Kairóban
Gyülekeznek a tüntetõk a kairói elnöki palotánál a szombaton szavazásra bocsájtandó új alkotmány miatt. Este erõszakos összecsapásokra számítanak a városban, délután már lõttek is.
- címkék:
- Egyiptom
- tüntetés
- Címkefelhõ »
Pávatáncot jár az egyiptomi elnök
Újabb engedményt tett, egy korábbitól viszont elállt Mohamed Murszi az ellenzékkel folytatott tárgyalásokon. Hajlandó visszavonni a saját magának teljhatalmat biztosító rendeletét, de a vitatott alkotmánytervezetrõl szóló népszavazást megtartaná.
A hadsereg is beszáll az egyiptomi hatalmi harcba
Békítõ hangú figyelmeztetést adott ki az egyiptomi hadsereg az országban dúló, válsággal fenyegetõ politikai küzdelem résztvevõinek címezve. Hatalomátvételre állítólag nem készülnek a tábornokok.
Visszavonulót fújt az egyiptomi elnök
Az egyiptomi elnök kész elhalasztani az új alkotmányról kiírt népszavazást - ezt az igazgságügyminiszter jelentette be péntek este, miután a dühös ellenzéki tüntetõk benyomultak az elnöki palota kertjébe. A Mohamed Murszi elnök alkotmány-tervezete, amely az iszlám jogra, a saríára is hivatkozik, újra beindította az ellenzéki forrongást.
Egymásnak estek a tüntetõk Kairóban
A demokrácia iránt egyre kisebb elkötelezettséget mutató egyiptomi elnök ellenzéke és támogatói az elnöki palotánál dobálták meg egymást. Sok a sérült, talán halottak is vannak.
Körbevették a tüntetõk az elnöki palotát Egyiptomban
A tömeg ugyanazt skandálja, mint a megbuktatott Hoszni Mubarak elnök elleni tüntetéseken, de most az új államfõ, Mohamed Murszi távozását követelik. A biztonsági erõk attól tartanak, hogy a tüntetõk esetleg behatolhatnak az elnöki palotába.
Az egyiptomi bírók bojkottálják a készülõ alkotmányt
Tovább élezõdik a hatalmi harc Egyiptomban, az egyiptomi bírók egyesülete bejelentette, hogy bojkottálni fogja az új alkotmányról rendezett népszavazást, amelyet az államfõ ecember 15-re tûzött ki.
Iszlamisták blokkolták az Egyiptom jövõjérõl döntõ bíróságot
Az egyiptomi alkotmánybíróságnak arról kellett volna döntenie vasárnap, hogy törvénytelen-e az iszlamisták markában tartott alkotmányozó nemzetgyûlés. A bírák azonban nem tehettek semmit, mert a radikális iszlamista tüntetõk körbevették az alkotmánybíróságot, és be sem engedték õket munkahelyükre. Egy alkotmánybíró szerint ez volt az "igazságszolgáltatás fekete napja".
Tízezrek tüntettek az egyiptomi elnök mellett Kairóban
Tízezrek vonultak az utcára szombaton Kairóban az egyiptomi elnököt, Mohamed Murszit, és a héten elfogadott alkotmány-tervezetet támogatva. A tervezet ellen, amely az iszlám jogrend, a saría elveire is hivatkozik, tiltakozott az ellenzék. December 15-én tartják majd a népszavazást az alkotmányról, jelentette be az államfõ.
Van új alkotmánya Egyiptomnak
Maratoni szavazás után fogadták el az új egyiptomi alkotmányt, amely az iszlám törvénykezést, a saríát tekinti a fõ jogforrásnak. A nem iszlamista politikai erõk bojkottálták a szavazást.
Tömegtüntetés az új alkotmány miatt Kairóban
Több ezren tüntettek pénteken Kairóban az egyiptomi kormány és a pénteken elfogadott alkotmánytervezet miatt.
- címkék:
- Egyiptom
- Kairó
- tüntetés
- alkotmány
- Címkefelhõ »
Halálra ítélték a Mohamed-film készítõit
A vádlottak távollétében ítélte el egy egyiptomi bíróság A muszlimok ártatlansága címû film készítõit. A film miatt több muszlim országban erõszakos zavargások törtek ki.
Több tízezren tüntettek Kairóban Mohamed Murszi ellen
Hoszni Mubarak megbuktatása óta nem volt ennyi ember a Tahrír téren. Több tízezer egyiptomi tüntetett Mohamed Murszi államfõ ellen, zsarnoki uralomra töréssel vádolva az iszlamista államfõt.
Visszaadja az EU Mubarakék pénzét
Úgy döntött az uniós miniszterek tanácsa, hogy visszaadják Tunéziának és Egyiptomnak az országokat korábban irányító diktátorok zárolt vagyonát. Azt nem árulták el, hogy mennyi pénzrõl van szó.