egyház
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Vatikán
- katolikus egyház
- vallás
- XVI. Benedek pápa
- pap
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Meggondolták magukat a reformátusok, harangozni fognak
Korábban az evangélikus és a katolikus egyházzal együtt a reformátusok is elutasították a kormány kérését, hogy a nemzeti összetartozás napján harangozzanak, de kedden úgy döntöttek, a jövőben mégis megteszik.
Nem harangoznak az egyházak Trianonért
A templomok harangjai az istentisztelekhez kötődnek, ezért nem fognak megszólalni a nemzeti összetartozás napján az államtitkár kérésére. Kovács Zoltán korábban azt kérte az egyházaktól, hogy egyperces harangzúgással csatlakozzanak a megemlékezéshez, de ezt az egyházak elutasították.
Az ajkai iskolát is megkapja a Hit Gyülekezete
Öt évig a Hit Gyülekezete működtetheti az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégiumot - így döntött a város képviselő-testülete csütörtöki ülésén. Az egyházi átvételt az MSZP-s képviselők szavazták meg, a Fidesz tartózkodott. A Hit Gyülekezete vállalja a világnézeti semlegességet az iskolában, illetve azt, hogy biztosítja a tanárok közalkalmazotti juttatását.
- címkék:
- Ajka
- egyház
- iskola
- Hit Gyülekezete
- Címkefelhő »
A Hit Gyülekezetének adták a hajdúsámsoni iskolát
Öt éven át a Hit Gyülekezete működtetheti a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt - erről minősített többséggel határozott a települése képviselő-testülete szerdai ülésén. A Hit Gyülekezetének képviselője az ülésen megígérte, hogy az iskola semleges lesz, vagyis bárki "a saját hite szerinti hitoktatást veheti igénybe". Több szülő bekiabálásokkal tiltakozott, így a polgármesternek fel kellett függesztenie az ülést.
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi fenntartásba kerültek. A korábbi önkormányzati iskolákban egyenruhát ugyan nem hordanak a gyerekek, de a Bibliát tanulmányozzák, hajat festeni, körmöt lakkozni és sminkelni pedig tilos. A nem vallásos szülők azonban azt is mondják, nem igazolódtak be a félelmeik.
A helyi hívők miatt repülhet az ördög a harkányi címerből
Nem nézik jó szemmel a harkányi címerben lévő ördögöt a helyi hívők, ezért a város képviselői egy heraldikustól várnak javaslatot egy új címerre. A város címerében a Harka-legendához kapcsolódóan 20 éve van egy ördög.
- címkék:
- Harkány
- egyház
- gyógyfürdő
- címer
- ördög
- Címkefelhő »
A halottak demokráciája, avagy a hagyomány felszabadít
Mi a hagyomány? Miért ragaszkodnak a konzervatívok ésszerűtlen dolgokhoz?
Az egyházak és a romák ügye is az Emmihez kerül
Egy kis kormány vagyunk a kormányban - jelentette ki Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, aki a humáncsúcstárcánál az oktatástól a szociális ügyekig legalább tíz feladatkörért felel majd.
Tucatjával tukmálják az iskolákat az egyházakra
Sorra keresi fel az egyházakat több település is, hogy vállalják át iskoláik fenntartását a következő tanévtől. A polgármesterek nem vallásos meggyőződésből érdeklődnek, hanem mert tartanak az iskolák jövő januári kötelező állami kézbe adásától. Hajdúsámson és Ajka például a Hit Gyülekezetével tárgyal, amelynek oktatási főigazgatója azt ígéri, nem lesz hittérítés és vallási előírás, "szabad iskolát" akarnak. Az általunk megkérdezett szülők viszont aggódnak az egyházi terjeszkedés miatt.
Távozik az egyházügyi államtitkár
Az MTI értesülései szerint távozik posztjáról Szászfalvi László egyházügyi államtitkár. Az utód egyelőre nem ismert, de a jelenleg az igazságügyi minisztériumhoz tartozó államtitkárság várhatóan átkerül a vezetőcsere alatt álló erőforrás-minisztériumhoz.