egyház

címke rss

Meg akarták szabadítani a démonoktól, ezért halálra verték szomszédai a négyéves kislányt

Nagyvilág2020.12.24, 14:16

Holtan találtak egy négyéves kislányt vasárnap délután 1-kor Missouriban. Mint kiderült, szomszédai verték agyon, állításuk szerint azért, hogy kiűzzék belőle és családjából a démonokat. A 35 éves Ethan Mast és a 21 éves Kourtney Aumen ellen gyilkosság és súlyos testi sértés miatt vádat emeltek.

Jelentősen nőtt az egyházi fenntartók aránya a szociális területen

Itthon2020.12.18, 20:57

A kormány stratégiai partnerként tekint az egyházakra a rászorulókról való gondoskodásban, ezért nőtt jelentősen a bentlakásos szociális intézmények esetében az egyházi fenntartók jelenléte. A gyerekvédelem területén például jövőre megtízszereződik (71 százalékra) 2010-hez képest az egyházi fenntartók aránya - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A kormány támogatja az egyházak szerepvállalását

Itthon2020.10.30, 17:32

A kormány támogatja az egyházak szerepvállalását az élet minden területén - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Bács-Kiskun megyei Szalkszentmártonban.

Veres András püspök: Nem szeretnénk a templomokat bezárni

Itthon2020.10.17, 13:04

A püspöki kar a koronavírus-járvány második hullámában nem tervezi a nyilvános liturgia szüneteltetését, fölhívja azonban a figyelmet az egyéni felelősségre - erről Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) újraválasztott elnöke beszélt a Magyar Hírlapnak.

Soltész Miklós: Csaknem háromezer templom újult meg Magyarországon és a Kárpát-medencében

Itthon2020.10.14, 09:47

Mintegy háromezer templomot újítottak fel Magyarországon és a Kárpát-medencében és 130 új templom épült - mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban.

Felhagyott az egyházzal, most a testéből él a lelkésznő (18+)

Life.hu2020.10.13, 16:56

A háromgyerekes családanya rájött, hogy biszexuális, ezért felhagyott az egyházzal és vetkőzni kezdett.

Néhány kivétellel feloszlatták a magyarországi szerzetesrendeket

Tudomány2020.09.07, 10:39

Hetven éve, 1950. szeptember 7-én jelent meg az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete, amely négy kivétellel feloszlatta a magyarországi szerzetesrendeket. Munkáját mindössze négy tanítórend, a bencések, a piaristák, a ferencesek és a Szegény Iskolanővérek folytathatta, igen korlátozott lehetőségekkel.

Beiktatták Kerekes Lászlót, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye segédpüspökét

Itthon2020.08.29, 13:30

Püspökké szentelték a csíksomlyói kegytemplomban és ezzel hivatalába iktatták szombaton Kerekes Lászlót, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye segédpüspökét, akit Ferenc pápa május végén nevezett ki.

Csökken az egyházi értékek elleni bűncselekmények száma

Itthon2020.07.14, 08:25

Öt évvel ezelőtt még közel kétszáz esetben követtek el egyházi fenntartású ingatlan, intézmény, javak sérelmére bűncselekményt, tavaly már harmadával kevesebbet - írja keddi számában a Magyar Hírlap.

Nagyobb szükség van ma a falvakban az egyházakra, mint korábban

Itthon2020.07.04, 15:38

Nagyobb szükség van ma a falvakban az egyházakra, mint korábban, a kormány ezért is támogatja a Magyar falu program keretében a történelmi egyházak közösségi szintű fejlesztéseit - mondta Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Dörben.

A nemzeti összetartozás erősítéséért fohászkodtak a magyar egyházak erdélyi vezetői

Nagyvilág2020.06.03, 16:58

Közös nyilatkozatban fohászkodtak a történelmi magyar egyházak erdélyi vezetői a trianoni döntés centenáriuma alkalmából a nemzeti összetartozás erősítéséért és az áldásos jövőért.

Négymilliárdos támogatás egyházi intézmények energetikai korszerűsítésére

Gazdaság2020.06.02, 13:14

Összesen négymilliárd forint támogatást kapott 21 egyházi fenntartású oktatási és szociális intézmény energetikai korszerűsítésre - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára Budapesten.

Budapesten és Pest megyében újra tartanak nyilvános szentmiséket hétfőtől

Itthon2020.05.17, 14:49

Hétfőtől valamennyi egyházmegyében, így a Budapestet és Pest megyét felölelő Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében, a Váci és a Székesfehérvári Egyházmegyében is tartanak nyilvános szertartásokat a katolikus templomokban, ugyanakkor a püspökök szigorú előírások betartását kérik a hívektől.

Ferenc pápa: A járvány száműzze az emberek közötti közönyt, egoizmust, megosztottságot

Nagyvilág2020.04.12, 15:06

Európában szolidaritást, a világban azonnali és globális fegyverletételt, a nemzetközi szankciók és a szegényebb államok adósságának enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa húsvétvasárnapi üzenetében, amelyet a járványhelyzetben az üres Szent Péter-bazilikában mondott el a központi lodzsa helyett.

Érted kiáltok...!

Life.hu2020.04.11, 21:54

Idén egészen más arcát mutatja nekünk a húsvét, mint eddig bármikor. Az ünnepi szertartások és hagyományok egy része a koronavírus miatt elmarad vagy jelentősen más formában ölt majd testet, mint, ahogyan eddig megszoktuk. De ne hagyjuk, hogy a járvány elvegye tőlünk az ünnepet, hiszen az a szívünkben lakozik, s csak rajtunk múlik, milyen formában engedjük megnyilvánulni. Díszítsük fel a lakást, ahogy minden évben, fessünk tojást, a fiúk locsolják meg azokat, akikkel egy háztartásban élnek és fogyasszuk egészséggel a sonkát is!

Hívek nélkül tartják meg az egyházi vezetők a húsvéti miséket, istentiszteleteket

Itthon2020.04.10, 12:59

Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet, a koronavírus-járvány miatt hívek részvétele nélkül.

Online közvetítésekkel készülnek az egyházak a húsvétra

Itthon2020.04.09, 17:08

Országszerte online közvetítésekkel készülnek az egyházak a húsvétra, mivel a koronavírus-járvány miatt a hívek nem vehetnek részt szentmiséken, istentiszteleteken. A közvetítéseket többnyire az egyházi közösségek honlapján, Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján lehet követni.

Mind a 11 tagegyház intézkedéseket vezetett be a járvány miatt

Itthon2020.03.16, 11:00

A Magyarországi Egyházak Ökomenikus Tanácsának (MEÖT) mind a 11 tagja intézkedéseket vezetett be hívőik védelmében a koronavírus-járvány miatt - mondta Fischl Vilmos, a szervezet főtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Ferenc pápa: A nők elleni erőszak az istenkáromláshoz hasonló

Nagyvilág2020.01.01, 15:00

A nők ellen elkövetett erőszak istenkáromláshoz hasonló - mondta szerdai újévi homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában, a Vatikánban.

Semjén Zsolt: Jelentősen nőtt az egyházak oktatási és köznevelési szerepvállalása

Itthon2019.12.02, 19:48

Csaknem kétszeresére nőtt az egyházak oktatási és köznevelési szerepvállalása 2010 óta - jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes hétfőn az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtti éves meghallgatásán.

Így törte meg az egyházat a kommunista diktatúra

Tudomány2019.11.12, 21:33

Az 1956-os októberi felemelő forradalmi események után november és december a félelem, a bosszú és visszarendeződés napjait, heteit hozta. A nemzetközi közvélemény és egy egész ország figyelte lélegzetvisszafojtva Kádár János és tettestársai cselekedeteit. Az egyházpolitika az 1957-től 1959-ig tartó időszak alatt az elnyomás erejét, technikáját tekintve kontinuitást mutatott a Rákosi-rendszerrel. Ennek ellenére fel kell tenni a kérdést: változott-e a politika szemléletmódja, legalábbis volt-e szándék az 1956-os forradalom és szabadságharc által felvetett problémák átgondolására? Dr. Bertalan Péter, a VERITAS Történetkutató Intézet ttudományos ...

A Szent István Bazilika káplánja beszélt a halottak napjáról

Life.hu2019.11.01, 11:35

Mindenszentek ünnepe a 4. századra vezethető vissza, és ehhez kötődik - a jóval későbbi eredetű - halottak napja is - mondta a Szent István Bazilika káplánja pénteken az M1 aktuális csatornán.

Gulyás Gergely: A kereszténység kultúrája az igazság keresésének kultúrája

Itthon2019.10.21, 07:45

A kereszténység kultúrája az igazság keresésének és kimondásának kultúrája - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap este Budapesten, az Október a reformáció hónapja elnevezésű programsorozat keretében tartott reformációi gálaesten.

Soltész Miklós: A keresztény egyházak meghatározó segítők a nemzet és a családok megerősítésében

Itthon2019.09.06, 20:07

Óriási feladat és felelősség Magyarországon a nemzet és a családok megerősítése, ebben a keresztény egyházak segítő szerepe meghatározó - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Jászberényben.

Soltész Miklós: Az egyházak megérdemlik és meg is kapják a támogatást

Itthon2019.09.05, 15:36

Az egyházak közösségfejlesztő munkájukért minden támogatást megérdemelnek, és meg is fognak kapni a jövőben - jelentette ki Soltész Miklós Salgótarjánban, rámutatva arra, hogy: a kormány nagymértékben támogatta az egyházakat az elmúlt években Magyarországon és a Kárpát-medencében.

V4NA: Edzőteremmé, irodává, nyaralóvá alakítják át a hollandiai templomokat

Nagyvilág2019.07.10, 10:24

A Hollandiában található mintegy 6900 egyházi ingatlan egyötödét edzőteremmé, irodává, lakóépületekké alakítottak át az elmúlt években. A holland sajtó is írt arról, hogy a következő években több száz templomot építenek át közösségi központokká – értesült a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Soltész: Az egyházak közösséget szolgálnak és közösséget teremtenek

Itthon2019.06.22, 16:00

Az egyházak hitéleti, szakrális tanításon túl óvodák, iskolák fenntartásán keresztül keresztény hitre, hazafiasságra nevelik gyermekeinket, gondozzák időseinket, erősítik közösségeinket – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Pécsen szombaton.

A kormány támogatni fogja az etióp egyház munkáját

Itthon2019.06.19, 10:16

A kormány támogatni fogja az etióp egyház hősies munkáját, jelenleg azt vizsgálják, hogy mi lehet ennek a leghatékonyabb módja - mondta Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Nagyon népszerű a Magyar falu program

Itthon2019.06.01, 12:32

Nagyon népszerű a faluprogram, amelynek keretében eddig öt pályázatot hirdettek meg és zártak le. Ez azt bizonyítja, hogy a támogatott célok létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. A pályázati keretből főleg helyi egyházi közösségi tereket és orvosi rendelőket fejlesztenének, valamint több mint 1200 pályázat érkezett a nemzeti és helyi identitástudat erősítésére kiírt programra is - írja szombati számában a Magyar Nemzet.

Soltész Miklós: Az egyházi hagyomány és kultúra megerősíti a nemzeteket

Itthon2019.05.25, 16:37

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Szentendrén, a Szerb Egyházi Múzeum épületének átadásán vett részt. Rámutatott, hogy az egyházi hagyomány és kultúra megőriz bennünket kereszténységünkben, hitünkben, megerősíti nemzeteinket és mélyíti a nemzetek közötti barátságot. A Szerb Ortodox Egyház vezetője szerint történelmi esemény az új múzeum épületének átadása. 

Megverte és kirabolta a táti plébánost egy férfi

Itthon2019.05.20, 19:42

A rendőrök elfogtak egy táti férfit, aki felkereste a papot a plébánián, erőszakoskodott vele és kirabolta – írta a Police.hu oldala. 

Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei

Itthon2019.04.20, 09:26

Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten, illetve Esztergomban tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet.

A szeretetnek gondolatban, szóban és cselekedetben is meg kell nyilvánulnia

Itthon2019.04.19, 11:30

Felelősek vagyunk a szavainkért, a szeretet nemcsak érzelem, hanem gondolatban, szóban és cselekedetben is meg kell nyilvánulnia – mondta Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában nagypénteken.

Egy plébános szerint egyfajta jelzés lehetett számunkra a Notre-Dame-ban pusztító tűz

Archívum2019.04.18, 13:00

Egy plébános szerint üzenetet is hordozhat magában az, hogy leégett a Notre-Dame egy része.

Ferenc pápa: Az egyház ne féljen közelebb kerülni az egyszerű emberekhez

Nagyvilág2019.04.18, 13:41

A húsvéti nagyhetet megnyitó krizmaszentelő misén Ferenc pápa ismételten arra szólította fel egyházát, kerüljön minél közelebb az egyszerű emberek, szegények, elnyomottak, börtönben levők tömegéhez.

A francia kormány elhanyagolta a Notre-Dame-ot

Nagyvilág2019.04.17, 15:00

Teljesen elhanyagolta a francia kormány a Notre-Dame-ot (ahogy a többi templomot vagy székesegyházat is). Pedig Franciaországban a templomok állami tulajdonban vannak, az egyházak csak egyesületekként tudnak működni - vagyis a karbantartás is állami feladat lenne. Ahogy azt már korábban megírtuk, a Notre-Dame felújításának sürgős feladataira a francia GDP kevesebb mint egy százezred része elég lett volna. A 185 millió eurós összegből azonban a francia kormány csak 50 milliót akart állni, Macron tavaly abból is elvont 2 és fél milliót. Mindez forintba átszámítva: a 800 ezer milliárd forintnyi GDP-t előállító Franciaország kormánya miindössze ...

Semjén Zsolt: Az állam és az egyház együttműködése a járható út

Itthon2019.03.24, 15:28

Nem tudok elképzelni jobb befektetést a költségvetési pénzeknek, mint az egyházi intézményekbe történő invesztíció – jelentette ki Semjén Zsolt vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tisztabereken vasárnap.

Dietz Guszti állítja, be akarták hálózni a szcientológusok: megosztotta a bizarr élményt

Archívum2019.03.18, 16:52

A legbátrabb párosban is feltűnt Dietz Guszti elárulta, neki is volt tapasztalata a szcientológiával: így próbálták meg behálózni. 

A vallási üldözések 70 százalékában keresztény az áldozat

Itthon2019.01.19, 21:50

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára azt mondta, a vallási üldözések 70 százalékát keresztényekkel szemben követik el.

Az emberi lét akkor tud igazán kibontakozni, ha az egy elköteleződött lét

Itthon2018.12.26, 10:09

Balogh Péter Piusz atyával, a Gödöllői Premontrei Apátság apátjával készített interjút a Pesti Srácok. A családok éve kapcsán kérdezték a tanárként is dolgozó szerzetest, aki a felelősségvállalást állította középpontba, amelyet szülőként nem szabad kikerülni.

Fabiny Tamás: Isten nem akar lemondani a világról

Itthon2018.12.24, 11:21

A karácsonykor megszülető Isten mindenhol zárt ajtókra talál, mégsem mond le a világról, a találkozásról az emberrel – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek karácsonykor.

Erdő Péter: Istennek terve van az emberiséggel

Itthon2018.12.24, 09:50

Istennek terve van velünk, és minden egyes embernek helye van a gondolataiban és végtelen szeretetében – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsonykor az MTI-nek.

A Vatikán döntött: megnyitná a melegek előtt az egyházi életet

Archívum2018.10.30, 14:30

Elejét venné a papok által elkövetett szexuális visszaéléseknek a Vatikán, valamint bevonná az egyházi életbe a melegeket, de a nők jogairól is szó esett - derült ki a szombat este lezárult püspöki szinódusból.

40 éves rekordot döntött egy egyházi kiállítás a New York-i Metropolitan Múzeumban

Archívum2018.10.13, 16:03

Látogatói rekordot döntött a katolikus papi és egyházi divatot bemutató kiállítás a New York-i Metropolitan Múzeumban. A Vatikánból kölcsönzött papi és főpapi viseletek és a Met saját tárgyai mellett híres divattervezők olyan ruhakölteményeit is bemutatták, amiket a katolikus ikonográfia vagy stílus inspirált.

Részvételre buzdítanak a magyarok a román népszavazáson

Nagyvilág2018.10.06, 13:47

Kétnapos alkotmánymódosító népszavazást tartanak a hétvégén Romániában, amelyen a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának az alkotmányba iktatásáról dönthetnek. Az egyházak és a magyar szervezetek döntő többsége a részvételre, azon belül is az igen szavazatra buzdít.

Egyházi alkalmazottakat vizsgál a chilei ügyészség szexuális visszaélés gyanújával

Nagyvilág2018.07.23, 22:32

Összesen 158 egyházi alkalmazott esetében folytatott vagy folytat vizsgálatot a chilei ügyészség szexuális visszaélés vagy egyéb jogsértés gyanújával 2000 óta.

Kísérteties fotók: így néz ki ma az egykor hírhedt szekta, Little Bethlehem központja

Life.hu2018.07.08, 08:44

Nem sok maradt mára az egykor hírhedt szekta, Little Bethlehem fényűző épületeiből, az azonban még mindig jól látszik, milyen pompában élt George Pike tiszteletes és hívei a hetvenes években.

Több mint félmillió eurót játszott el egy pap egyházközsége pénzéből

Nagyvilág2018.04.19, 16:42

Több mint félmillió eurót játszott el Olaszországban egy pap egyházközsége pénzéből - jelentette a helyi sajtó a katolikus egyház forrásaira hivatkozva csütörtökön.

Kijátszották az egyházat, és leszbikusként elsőként kötöttek melegházasságot

Archívum2018.02.27, 19:29

Ma már a legtöbb országban nem számít kimondottan tabunak a homoszexualitás, főként a leszbikus kapcsolatokkal szemben „elnézőek” az emberek. Ám 117 évvel ezelőtt, ha két nő szeretett egymásba, akkor semmi jóra sem számíthattak; kiközösítés, megvetés. Azok, akik vállalták önmagukat és párra leltek, házasságra még legmerészebb álmaikban sem mertek gondolni. Két szerelmes spanyol nő kivételével, akik kijátszva a rendszert összeházasodtak. Ez az ő történetük.

Gyurcsány befogná a papok száját, és megtanítaná nekik a Szentírást

Itthon2018.02.12, 18:10

Gyurcsány Ferenc egyszerűen megfosztaná a szólásszabadságtól a papokat és a lelkészeket, mivel azt ígérte, hogy hatalomra kerülése esetén tilos lesz megszólalniuk közéleti kérdésekben. Az egyházzal kapcsolatos, erősen megkérdőjelezhető megszólalásaival többször is nevetségessé vált bukott miniszterelnök (ő volt az, aki saját bevallása szerint rendszeresen bérmálkozott) azt is ígérte, hogy majd ő megtanítja az egyháziakat arra, mi is a Szentírás.