egyetemista

címke rss

Milliókat nyert a lottón az egyetemista - Elárulta, mihez kezd ezután

Archívum2020.12.21, 20:29

20 millió dollárt nyert az egyetemista, aki elõször el se akarta hinni, hogy ennyi pénz birtokosa lett.

Milliókat nyert a lottón az egyetemista - Elárulta, mihez kezd ezután

Archívum2020.12.19, 11:57

20 millió dollárt nyert az egyetemista, aki elõször el se akarta hinni, hogy ennyi pénz birtokosa lett.

Hogyan ne égj ki az egyetemen? – Egy fekete öves egyetemista túlélõ tippjei

Archívum2021.04.22, 12:51

Szögezzük le rögtön az elején: egyetemistának lenni nagyszerû dolog. Végre azzal foglalkozhatsz, ami igazán érdekel, azokra a tudományterületekre összpontosíthatsz, amelyekre a szakmád során is szükséged lesz, és jóval nagyobb szabadsággal rendelkezhetsz az idõd felett, mint amikor középiskolás voltál. Azonban könnyû olyan hibákat elkövetni, amelyeknek eredményeképp elveszíted a motivációd, ez pedig komoly következményekkel járhat – akár az egészségedre nézve is.

Nyilvános helyeken pózoltak teljesen pucéran az egyetemisták - Fotók! (18+)

Archívum2020.12.01, 15:56

A cserfes cambridge-i egyetemisták pucéran látogatták meg a város történelmi helyszíneit az éves „legjobb popsi" versenyen.

Méltányossági kérelem a kolihoz - de mi is ez?

Archívum2020.11.17, 19:39

Mint ahogy arról már korábban is írtunk, a november 9-ei járványügyi szigorítások után az egyetemisták többségének el kellett hagynia a kollégiumokat. A megfelelõ kérelemmel, csatolt dokumentumokkal és indokkal, méltányolható helyzetben mégis bent lehet maradni. 

Továbbra is fizetni kell a magánkollégiumot, ha a diák már hazaköltözött?

Archívum2020.03.18, 11:13

Magyarország egyik legnépesebb közösségi média csoportjában egyre több nehéz helyzetbe került egyetemista számol be arról, hogy hiába kellett elhagyniuk a magánkollégiumot és a távoktatás miatt hazaköltözni, a bérleti szerzõdésük miatt továbbra is fizetniük kell a szállásért, amit már nem is vesznek igénybe. Az Origo utána járt annak, hogy pontosan mi a teendõ ebben az esetben, és milyen lépéseket tehet egy egyetemista, ha hasonló helyzetbe kerül.

Hulladékmentesítési pályázatot írt ki a kormány egyetemistáknak

Archívum2020.02.20, 11:19

Hulladékmentesítési pályázatot írt ki a kormány egyetemistáknak - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelõs államtitkára Budapesten.

Kiengedik a kórházból a Vuhanból kimenekült magyar egyetemistát

Archívum2020.02.05, 19:42

Várhatóan csütörtökön kiengedik a kórházból a Vuhanból még korábban eljött magyar egyetemistát - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezetõ fõorvosa az M1-en. 

Öngyilkos lett egy debreceni egyetemista: akár depresszió is állhat a tragédia hátterében

Archívum2020.01.22, 14:53

Hétvégén öngyilkos lett egy debreceni egyetemista. Szakértõ elárulta, az öngyilkosságok hátterében az esetek nagy részében depresszió áll.

Túl késõn jött a segítség: éhen halt az árván maradt kínai egyetemista

Archívum2020.01.15, 08:56

A 24 éves lány még októberben került kórházba, mikor lábai megdagadtak. Története az egész országot megrázta, azonban hiába gyûlt össze a pénz az életmentõ operációra, az egyetemista hétfõn meghalt. 

Két napra bárki debreceni egyetemista lehet

Archívum2019.11.18, 07:52

Bárki, aki elmegy november 20-21-én, vagyis szerdán vagy csütörtökön a Debreceni Egyetem beiskolázási rendezvényére, a DExpora és készít egy képet a programon, amin látszik a karszalag, majd feltölti Instagramra a #DExpo2019 megjelöléssel, azok között egy 2020-as Campus bérletet sorsolnak ki. Nem mellesleg képbe kerül azzal, hogyan és milyen szakokra jelentkezhet jövõre a Debreceni Egyetemen, illetve, mik az elhelyezkedési lehetõségei diplomásként. A részletekrõl Horváth Dávid készített összefoglaló videót.

Továbbra is nagy az érdeklõdés a Diákhitelek iránt

Archívum2019.11.07, 13:57

Eddig már több mint 400 ezer diák élt a hallgatói hitelezés nyújtotta lehetõségekkel - közölte a Diákhitel Központ. Azok a diákok, akik november 15-ig igénylik a szabad felhasználású diákhitelt, az egész félévre szóló támogatást megkaphatják.

Agyonlõttek két egyetemistát egy texasi diákpartin

Archívum2019.10.27, 14:29

Két ember meghalt, tizennégy pedig megsebesült szombat éjjel a texasi Greenville-ben, ahol egy fegyveres lövöldözni kezdett egyetemisták partiján. Három sebesült állapota válságos.

Megkétszerezõdött 2010 óta a roma egyetemisták száma

Archívum2019.09.20, 14:37

Kétszer annyi roma fiatal jár ma egyetemre mint amennyi 2010-ben volt, ez többek között a cigány szakkollégiumokban kialakult közösségi húzóerõvel magyarázható - mondta a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöke az M1 aktuális csatornán.

Szabadon engedték az Észak-Koreában múlt héten eltûnt ausztrál egyetemistát

Archívum2019.07.04, 16:48

Megérkezett Pekingbe az az ausztrál diák, aki még múlt héten tûnt el Észak-Koreában. Alek Sigley-t letartóztatták, az azonban nem derült ki, hogy miért tartották fogva.

Még csak most kezdõdik a roham a bérbeadó lakásokért

Archívum2019.06.28, 12:15

A felsõoktatási ponthatárok kihirdetésével megindul a fõiskolások és egyetemisták rohama az albérletekért, így július 24-e után több tízezer új szereplõ megjelenése várható a fõvárosi albérleti piacon. A tapasztalatok alapján, az elmúlt években nem történt jelentõs átrendezõdés Budapest albérleti piacán: havi 3500 forintos fajlagos bérleti díjjal továbbra is az V., valamint a XIII. kerület számít a legdrágábbnak. Sokat spórolhat azonban, aki a panellakásokat választja, mivel az ilyen típusú ingatlanok jellemzõen havonta négyzetméterenként 5-700 forinttal olcsóbb fajlagos áron találnak bérlõre - írja a várható piaci felpörgés elõtt aaz ...

Borotva és nemi herpesz: tényleg megfertõzhette az apját az egyetemista lány?

Archívum2019.05.20, 17:34

Különköltöztek a szülõk, mert az édesapa nemi herpesszel fertõzödött meg. Állítja: nem csalta meg a feleségét. Egyetemista lányuk úgy sejti, talán õ lehet a hibás, de nem mer szólni a szülõknek. 

Több tucat skót diák mártózott meg a hideg tengerben pucéran (18+)

Archívum2019.05.02, 12:34

Meztelenül mártóztak meg a jéghideg tengerben az egyik skót egyetem diákjai.

Használt bugyijait árulja egy egyetemista lány: közel félmilliót keres vele havonta

Archívum2019.03.28, 15:24

Egy 21 éves egyetemista lány elárulta, mivel keres havonta közel félmillió forintnyi összeget.

Gyönyörû egyetemistát szeret Schmuck Andor

Archívum2019.03.14, 14:18

Schmuck Andorra egy 22 éves egyetemista lány személyében talált rá a boldogság.

Az egyetemisták harmada egész évben dolgozik

Archívum2018.09.17, 14:27

A nyár kétségkívül a diákok munkavégzési szezonja, hiszen ilyenkor nem kell tanulással tölteni az idõt, így megkereshetik a korábban kinézett álmaik vagy akár nyaralásuk árát. Õsszel is van egy ugrás a munkát keresõk számában, ennek azonban teljesen más oka van. Egy európai kutatás szerint egyre kevesebb azok száma, akik a szüleik költségén megélve el tudják végezni tanulmányaikat, így nincsenek rákényszerülve arra, hogy bevételt termeljenek. Persze ez jó a cégeknek is, hiszen olcsó munkaerõhöz juthatnak. A Pénzcentrum.hu utánajárt, a diákoknak milyen munkát kínálnak ma a piacon.

Így jár egyetemre egy indiai milliárdos lánya Skóciában

Archívum2018.09.11, 11:42

A milliárdos család sarja a St. Andrews egyetemen tanul, ezért ott 12 fõ dolgozik a szolgálatában, köztük komornyik, sofõr és magánszakács is.

Nicaraguai kormányerõk egy templomot megostromolva agyonlõttek két tüntetõ egyetemistát

Archívum2018.07.14, 23:23

Nicaraguai kormányerõk szombaton Managuában, az ország fõvárosában két egyetemistát megöltek és mintegy húszat megsebesítettek, akik egy katolikus templomban kerestek menedéket.

Sok egyetemista vállal szexmunkát Angliában: nem tudják fizetni másként a megélhetésüket (18+)

Archívum2018.04.18, 11:54

A legújabb kutatás szerint húsz brit egyetemistából egy végzett már valamilyen szexmunkát, a többség azért, hogy finanszírozni tudja a tanulmányait.

Egy kínai egyetemistával kicsit pénisze miatt szakítottak, ezért levágta (18+)

Archívum2018.04.12, 18:52

Egy kínai kollégista levágta saját péniszét, majd egyszál pólóban sétált a kampuszon. Állítólag azért, mert barátnõje szakított vele a kicsi hímvesszõje miatt. 

Fitneszedzõ ölhette meg brutálisan az egyetemista lányt (18+)

Archívum2018.04.12, 12:05

Charles Bryan texasi fitneszedzõt vádolják azzal, hogy brutális módon meggyilkolta randipartnerét, Jackie Vandagraff.

Miért nem isznak az egyetemisták jó bort?

Archívum2018.04.04, 13:26

Ha visszatekintünk az egyetemi éveinkre, számunkra is nyilvánvalóvá válik, hogy a fiatalok és az idõsebb korosztály borfogyasztási szokásai merõben eltérnek egymástól; míg hallgatóként a mennyiség, felnõttként már inkább a minõség elvét követjük. De vajon mi ennek az oka? Miért nem isznak jó bort a fiatalok?

Katalóniában diákok sztrájkolnak és tüntetnek a referendumért

Archívum2017.09.28, 13:02

Kétnapos sztrájkot kezdtek egyetemisták Katalóniában csütörtökön a katalán függetlenségi referendum megtartása érdekében, amelyet a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztett.

Most sem lesz könnyû jó áron albérletet találni

Archívum2017.07.05, 12:57

Július második felében kiderül, kit vettek fel fõiskolára vagy egyetemre, és ezzel együtt megindul a roham az albérletpiacon, ahol az árak egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben csökkentek. A több mint százezer érvényesen jelentkezett diák legtöbbje a fõvárosba vagy a régióközpontokban keres majd albérletet magának

Az erdõben leltek rá az eltûnt egyetemista lány, Hannah Webster holttestére

Archívum2017.05.14, 09:02

Csütörtökön jelentették be a lány eltûnését, és másnap meg is találták a holttestét.

Egyetemisták tüntetnek Trump ellen

Archívum2016.11.09, 23:33

Több amerikai városban az utcára vonultak az egyetemisták, hogy Donald Trump ellen tiltakozzanak. A tüntetõk azt skandálják, hogy "õ nem az én elnököm".

8000 külföldi egyetemistát várnak Magyarországra

Archívum2016.10.24, 14:09

Korábban Magyarországon diplomát szerzett hallgatók részvételével Nemzetközi Alumni Találkozót tartanak csütörtökön és pénteken Budapesten - mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere Budapesten egy háttérbeszélgetésen.

Amikor elszabadult a pokol – a rádió ostroma

Archívum2016.10.23, 11:27

Rajk László és társai 1956. október 6-i újratemetése fordulópontot jelentett a kommunista elnyomással szemben kibontakozó, zsarátnokként izzó társadalmi elégedetlenségben, az esemény nyílt, rendszerellenes tüntetésbe torkollott. Az újratemetés utáni napokban aktivizálta magát az egyetemi ifjúság, a párton belüli reformkommunista csoport, valamint az ellenzéki értelmiséget tömörítõ Petõfi Kör és a Magyar Írók Szövetsége. A szabadság szelleme október 23-án végleg kiszabadult a diktatúra fojtogató palackjából. 

Mutatjuk, hol talál 100 ezer alatt albérletet

Archívum2016.07.25, 10:18

100 ezer forint alatt Budapesten nagyon nehéz albérletet találni. Az egyetemi városokban is pörög az albérletpiac. Aki olcsóbb lakást keres, annak ki kell költöznie a külvárosba.

Évekig mások pénzébõl élt a Neptunt feltörõ egyetemista

Archívum2016.04.14, 17:07

Több, mint ötven diáktól lopott pénzt a Miskolci Egyetem volt hallgatója, aki feltörte a Neptun elektronikus rendszerét, így hozzáfért a többiek kódjához és személyes adataihoz. A férfi pénzbüntetésre számíthat. 

Energiaitallal fizetnek az európai kalandokért

Archívum2017.10.18, 09:48

Egy-egy tálca energiaitallal indított útjára 165 csapatot a Red Bull a legújabb utazási kampányában, amelyben a versenyzõknek egy hetük van arra, hogy néhány európai országot bejárva eljussanak Párizsba pénz, bankkártya és saját telefon nélkül.

Hatalmas blama egy tinit postára küldeni

Archívum2016.03.23, 14:16

A magyar középiskolások egynegyede komolya gondolja, hogy külföldre menjen egyetemre. Anglia, Németország és az USA a fõ célpontok. Egy közelmúltban végzett kutatás szerint a magyar oktatásban túl sok lexikális tudást kérnek számon, és kevés a készségfejlesztõ tantárgy.

Baleset ért egy egyetemistákat szállító autóbuszt Spanyolországban, többen meghaltak

Archívum2016.03.20, 15:26

Balesetet szenvedett egy egyetemistákat szállító autóbusz vasárnap Spanyolországban, Katalóniában, a busz 14 utasa meghalt, legkevesebb harmincan megsérültek - közölték a helyi hatóságok.

4 éven át jegyzetelt mozgáskorlátozott lányának az egyetemen egy nyíregyházi édesanya

Archívum2016.03.18, 12:12

A Debreceni Egyetem tiszteletbeli hallgatója lett az édesanya, aki négy és fél éven át jegyzetelt mozgáskorlátozott lányának.

Tragédia! Halálra fagyott az eltûnt gyõri lány

Archívum2016.02.29, 07:42

Rebeka holttestét egy Gyõrszentiván közelében lévõ kavicsbányánál találták meg szombat délelõtt.

Allergiás reakció miatt halt meg mûtét közben a pécsi egyetemista

Archívum2016.02.25, 13:05

Eltörte a karját, ezért operálni kellett a 24 éves egyetemista fiút, aki mûtét közben allergiás rohamot kapott, megfelelõ gyógyszer híján azonban nem tudtak segíteni rajta.

Ilyen egy luxusprostituált élete - Elképesztõ sztori!

Archívum2017.06.13, 11:53

Több amerikai diáklány is õszintén mesélt arról, hogyan tartják el magukat az egyetem alatt: a testükbõl élnek, és ezt nem szégyellik a nyilvánosság elõtt sem. 

Meglepõ! A magyar egyetemisták kövérebbek, mint hittük

Archívum2016.01.16, 12:49

Súlyproblémákkal küzd a magyar egyetemisták jelentõs része - derült ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) felmérésébõl.

Jó célból vetkõztek le az egyetemista lányok

Archívum2015.12.03, 14:01

A Liverpooli Egyetem rögbicsapata egy rendhagyó naptár erejéig vetkõzött le, amelynek bevételével a mellrák elleni küzdelmet támogatják.

Mindenki a Goldman Sachsnál akar dolgozni

Archívum2015.11.14, 12:29

Jóllehet a 2008-as válság erõsen megtépázta a bankok népszerûségét, az üzleti tanulmányokat folytató egyetemi hallgatók körében még mindig nagy népszerûségnek örvendenek. A legtöbben a Goldman Sachsnál szeretnének dolgozni az egyetem után, és a fizetéseket elnézve erre minden okuk megvan.

Rejtély, hogy gyilkosság vagy fertõzés végzett-e a 23 éves turistával

Archívum2015.10.29, 15:11

Szülei nyomoznak a titokzatos körülmények között elhunyt Christina Annesley után.

Egy szórakozóhelyen botlott saját hasonmásába az egyetemista lány

Archívum2015.10.27, 09:08

Cordelia Roberts és Ciara Murphy egy németországi bulihelyen látták meg egymást, kísérteties hasonlóságuk pedig azóta az egész világot bejárta.

Sokaknak csak álom a fizetés, amire a fiatalok vágynak

Archívum2015.10.14, 12:57

Havi 255 ezres nettót akarnak keresni a friss diplomások. De akár külföldre is mennének egy jó munkáért. A Legtöbben viszont itthon szeretnének dolgozni egy multinál. 

Meghalt a 19 éves fiú, aki Dwayne Johnsonra akart hasonlítani

Archívum2015.09.23, 15:53

Andrej Gajdos otthonában több különbözõ szteroidot is találtak, amelyek miatt közel kétszeresére dagadt az egyetemista fiú szíve.

Az egyetemisták nagy része végleg itt hagyná Magyarországot

Archívum2015.07.09, 12:33

Az egyetemisták és fõiskolások 52 százaléka szeretne hosszabb ideig külföldön tanulni, 37 százaléka végleg itt hagyná az országot. Átlagosan havi 50 ezer forintból élnek. 

Rengeteg egyetemista akar külföldön letelepedni

Archívum2015.05.28, 15:39

A legtöbb egyetemista külföldi utazást, lakásvásárlást és családalapítást tervez a következõ 3-5 évre, de 46 százalékuk azt is komolyan tervezi, hogy külföldön telepedjen le. Céljaik megvalósításához szinte egyáltalán nem számítanak családi segítségre. 

Jön Orbán Viktor egymilliárdos kérdése

Archívum2015.04.25, 20:26

Egymilliárd forintért kérdez a bevándorlásról Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint Habony Árpádról inkább a népesség-nyilvántartót kell kérdezni. Brutális rablógyilkosság történt egy kaposvári trafikban. A fõvárosi egyetemisták több szak védelmében tüntettek. Kõbányán újrakezdõdtek a kilakoltatások. Ez történt a héten.

Készenléti rendõrök az ELTE elõtt

Archívum2015.04.23, 15:11

Készenléti rendõrök jelentek meg az ELTE  budai kampusza elõtt, ahonnan hétfõn az egyetemisták tüntetése is elindult. Állítólag autókat felügyelnek, mert korábban feltörtek egy park mellett álló kocsit.

Az egyetemistákat védi az ELTE-s bölcsészdékán

Archívum2014.10.10, 21:15

A gólyatábori nemi erõszakos esetek miatt az egyetemistákról és a HÖK-ösökrõl a sajtóban kialakuló negatív kép ellen küzd Dezsõ Tamás, az ELTE Bölcsészkarának dékánja. Közleményt adott ki, amelyben azt írt, kötelessége megvédeni a becsületüket.

Az ELTE dékánja: az egyetemisták "semmivel sem rosszabbak, mint bármelyikünk"

Archívum2014.10.10, 23:05

Torznak, méltatlannak és egyoldalúnak nevezte az ELTE bölcsészkarának dékánja az egyetemista hallgatókról kialakult képet, amelyet a média sugall. Dezsõ Tamás az intézmény honlapján tette közzé állásfoglalását, amelyben a hallgatók vétségeirõl is ír.

Durva! Sokkal kevesebbet szexelünk, mint tíz éve

Archívum2013.12.31, 17:49

Míg 2002-ben az egyetemisták 77 százaléka áldozott legalább hetente egyszer a gyönyör oltárán, addig mára ez a szám 67 százalékra csökkent - ez derül ki az Eötvös Lóránd Tudományegyetem pszichológusainak felmérésébõl, akik egy 11 évvel ezelõtti tesztet ismételtek meg.

Szüljön sokat, és gazdagodjon meg – Ilyen változásokat hoz a Gyed Extra

Archívum2013.11.08, 19:47

Több gyerekért még több pénz, gyed a felsõoktatásban tanulóknak és a dolgozó kismamák támogatása - nagyjából ezeket tartalmazza a kormány új, Gyed Extra nevû intézkedéscsomagja. 2014-tõl még jobb buli lesz a gyerekvállalás Magyarországon, de vajon elég-e ez ahhoz, hogy végre gyarapodni kezdjen a magyar lakosság?

Valahol kicsit szexista, nem?

Archívum2013.09.20, 11:12

A diákhitel kedvezményes visszafizetésével ösztönözné a fiatalokat gyermekvállalásra a kormány. A tervekben tõke- és törlesztõrészlet-csökkentés szerepel, az ötlet elsõsorban a lányoknak kedvez. Van, aki szerint nem ettõl jön meg a gyermekvállalási kedv, mások szerint viszont szorzótényezõ lehet. Mit szólnak hozzá a diákok?

Eltûnt egy 22 éves bölcsészhallgató

Archívum2013.05.28, 08:40

Múlt hét pénteken, hajnali fél három-három körül tûnt el a XI. kerületi Irinyi József utcából egy 22 éves, harmadéves ELTE-s bölcsészhallgató, Bukovits Attila.

A Duna sodorta partra az angol egyetemista holttestét

Archívum2013.04.04, 11:56

Megtalálták a január elsején, éjjel kettõkor, Budapesten eltûnt angol orvostanhallgató holttestét - tudta meg a Bors. A 24 éves fiatalembert a Duna vetette partra Dunaújvárosnál. Az igazságügyi orvosszakértõ szerint nem történt gyilkosság.

Lyukas talpú cipõben járjak az egyetemre?

Archívum2013.03.22, 12:43

Egyre többször érzékelhetõ egyetemista fiatalok részérõl kemény hangú megnyilvánulás, és egyre több helyen beszélnek arról, hogy a fiatalok egyre nagyobb százaléka szimpatizál a szélsõjobbos eszmékkel. Hogy mi ennek az oka, politológusok és szociológusok napokig tudnák elemezni - a Life.hu most arra volt kíváncsi, mit gondolnak minderrõl az érintettek.

Szerdán utcára vonulnak az egyetemisták

Archívum2012.12.07, 18:30

Tandíjmentes felsõoktatást és a hallgatói szerzõdés intézményének eltörlését fogják követelni a kormánytól.

Milliárdos segélyt utaltak véletlenül egy egyetemistának

Archívum2012.10.13, 10:53

Hatszázkilencvenmillió dolláros, vagyis mintegy 150 milliárd forintnak megfelelõ tanulmányi segélyt kapott egy egyetemista tévedésbõl az Egyesült Államokban.

Sikertörténet: Ági: "Egy tetoválás segített, hogy 57 kilós egyetemista lány legyek"

Archívum2012.10.04, 22:03

Legújabb sikertörténetünk Ágiról szól, aki 85 kilósan abban a pillanatban határozta el, hogy megszabadul a feleslegtõl, mikor rájött, hogy a derekán nem fog jól mutatni a hõn áhított tetoválás.

Diákmunkások segítenek be az iPhone 5 gyártásába

Archívum2012.09.07, 13:49

Meg nem erõsített kínai lapértesülések szerint gyakorlatilag kötelezõen elvégzendõ szakmai gyakorlati feladatként helyi egyetemistákat szállítottak a Foxconn cég helyi üzemeibe, hogy a diákok besegítsenek az iPhone 5 gyártásába.

Felülrõl kéne kezdeni, politikusokkal, cégvezetõkkel

Archívum2012.05.05, 16:48

Rendõrt ugyan nem mernének lefizetni, de egy állásért vagy akár jobb jegyekért szívesen használják családi, baráti kapcsolataikat - mondták az [origo]-nak budapesti egyetemisták. Van, akinek egy gyorséttermi munkához is a nagynénje segítségét kellett kérnie, más csak odaszól az egyetemre a rokonának, és már írják is be a jegyet az indexébe. Van, aki szerint ez nem is gond, csak ügyeskedés. Ön elfogadná a család segítségét egy jobb állásért? Lefizetne egy rendõrt, hogy megússza a drága büntetést?

Lelökték a korlátról a kollégiumban meghalt egyetemistát

Archívum2012.01.10, 13:14

A 22 éves fiú az után halt meg, hogy egy kollégiumi buli végén vissza akart menni az egyik szobába a táskájáért. A szintén a buliban italozó egyik egyetemista ezt meg akarta akadályozni, ezért a korláton mászó fiút a vádirat szerint a tízméteres mélybe lökte. Cs. Györgyöt emberöléssel vádolják.

Kétezren tüntettek Szegeden az új felsõoktatási törvény ellen

Archívum2011.10.24, 22:01

Dj és rézfúvósok szórakoztatták a tüntetõ egyetemistákat Szegeden, akik Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár távozását követelték. A hallgatói önkormányzat elnöke azt kérte az államtitkártól: "ne legyen a felsõoktatás Matuska Szilvesztere".

Csomagvita miatt egy szigeten hagyta utasait a Ryanair

Archívum2011.02.07, 12:34

Kirakta a gépbõl százhúsz utasát a Ryanair egy spanyol szigeten. A belga fiatalokból és egyetemistákból álló csoport azért nem tarthatott a többi utassal a belgiumi Charleroiba, mert a csomagjaik miatt vitába keveredtek a személyzettel. A légitársaság a belga külügyminisztérium közbenjárása révén végül kisebb csoportokban hazaszállította a fiatalokat.

"Ne mi legyünk az utolsók, akik jogállamban nõttek fel" - egyetemisták tüntettek

Archívum2010.12.03, 08:56

Szakadó hóesésben tüntettek egyetemisták az Orbán-kormány Alkotmánybíróság hatáskörét szûkítõ lépései ellen csütörtök este. A diákok Dél-Budáról vonultak át a belvárosi Egyetem térig, ahol szónoklatokat tartottak.

A Google-hoz és könyvvizsgálókhoz vágynak az egyetemisták

Archívum2010.10.05, 11:13

Tavalyhoz hasonlóan ebben az évben is a Google-nál dolgoznának legszívesebben az egyetemisták, azonban a négy nagy könyvvizsgáló cég idén már komoly versenyt támasztott. A bankok és az olajcégek veszítettek vonzerejükbõl.

Az egyetemisták óvják a felelõtlen szexelõket

Archívum2010.09.09, 13:38

Az egyetemi diákok számos kommunikációs stratégiát használnak, hogy egy átbulizott, alkoholmámorban befejezõdött este után megakadályozzák a lánybarátok meggondolatlan szexuális viselkedését.

Kiszabdították a túszul ejtett iraki egyetemistákat

Archívum2008.04.06, 14:02

Néhány órával elrablásuk után kiszabadították azt a 42 iraki egyetemistát, akiket ismeretlen fegyveresek ejtettek túszul vasárnap Moszul városának közelében. A fiatalok kiszabadítását az iraki kormányerõk - a szövetségesek nélkül - egyedül oldották meg - írja a BBC.

Egymillió dollárt adnának három zsidó vezetõ fejéért iráni egyetemisták

Archívum2008.03.10, 14:14

Iráni egyetemisták egymillió dollár (186 millió forint) vérdíjat tûztek ki három magas rangú izraeli vezetõre a gázai hadmûveletek miatt. Az összeg megemelésének reményében szerveik eladására szólították fel honfitársaikat.

Újságírókra támadt Malina Hedvig feltételezett bántalmazója

Archívum2008.03.07, 11:40

Kiütötte a telefont egy újságíró kezébõl és rátámadt egy operatõrre az a férfi, akinek feltehetõen köze van a nyitrai egyetemista, Malina Hedvig 2006-os megveréséhez. A szlovák legfõbb ügyészség elõtt történt az incidens, ahol a férfi kihallgatására várt.

Petícióval mentenék ki a halál torkából az afgán egyetemistát

Archívum2008.01.31, 16:42

Halálra ítéltek egy afgán egyetemistát, mert kiállt a nõk egyenjogúsítása mellett. Az ügyben tárgyalás nélkül hoztak döntést. Az ítélet nagy nemzetközi felháborodást váltott ki, és több jogvédõ szervezet kérte az afgán elnököt, részesítse amnesztiában az egyetemistát. Az angol The Independent napilap csütörtökön kampányba kezdett, hogy megmentse a 23 éves afgán férfi életét.

Nem szívesen, de fizetnék a tandíjat

Archívum2007.12.30, 01:59

A diákok többsége fenntartásokkal ugyan, de elfogadja a fer (fejlesztési részhozzájárulás) bevezetését. A Studium Generale, Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) mûködõ ingyenes elõkészítõ felmérésébõl kiderül, hogy teljes elutasítás a leendõ egyetemisták között 20 százalékos.

Megtámadták a Malina Hedviget védõ tanút

Archívum2007.10.19, 17:01

Támadás érte azt a férfit, aki Malina Hedvig mellett tanúskodott - közölte Malina Hedvig ügyvédje. A tanú korábban azt vallotta: ismeri a nyitrai egyetemista lány támadóit. A szlovák legfõbb ügyészségen kihallgatták a férfit. Malina Hedvig azt állítja, azért vertek meg tavaly ismeretlenek, mert magyarul telefonált.

Megerõszakoltak egy debreceni egyetemistát

Archívum2007.06.22, 19:27

Megerõszakoltak egy 21 éves miskolci egyetemista lányt Debrecenben. A fiatal egyetemista a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Malina Hedvig mellé állt egy volt szlovák diplomata

Archívum2007.05.23, 13:15

Egy volt szlovák diplomata is kiállt Malina Hedvig, a saját állítása szerint megvert nyitrai egyetemista mellett. Martin Bútora egy szlovák napilapban azt írja: gyanúsnak tartja az eljárást, ami értelmetlen indulatokat gerjeszt a szlovákok és a magyarok között.

A Balatonba fulladt egy egyetemista

Archívum2007.05.19, 10:29

Vízbe fúlt egy 22 éves egyetemista fiú Balatonalmádinál még pénteken délután - tájékoztatott a Vízimentõk Magyarországi Szakszolgálata. A másodfokú viharjelzésben eltûnt fiút estig nem találták meg.

Elfogták a gyilkoló kaliforniai egyetemistát

Archívum2007.05.08, 22:30

Elfogták azt a kaliforniai egyetemistát, aki lelõtt egy embert és két másikat megsebesített majd elmenekült a rendõrség elõl. A tizenkilenc éves férfi a fresnói Kalifornia Állami Egyetem campusa közelében, egy lakásban kezdett lövöldözni.

Megfulladt négy barlangász Szerbiában

Archívum2007.04.29, 15:30

Barlangászás közben megfulladt vasárnap négy belgrádi egyetemista Szerbia középsõ részén.

Gyakornokokat keres a mobilszolgáltató

Archívum2007.04.06, 08:18

Április 30-ág lehet jelentkezni a Panonn GSM gyakornoki programjára. A mobilszolgáltató elsõsorban a mûszaki és kereskedelmi területekrõl várja a végzõs egyetemisták, fõiskolások jelentkezését - írja a Világgazdaság.

Ösztöndíjak a CERN-ben

Archívum2006.10.18, 23:29

A genfi székhelyû Európai Nukleáris Kutatóközpont (CERN) ösztöndíjprogramot és szakmai gyakorlatot kínál egyetemisták részére.

Az egyetemisták tartásdíjáról

Archívum2006.07.27, 10:27

A családjogi törvény az elõfeltételek és az elnevezés tekintetében is különbséget tesz a  kiskorú, valamint a tanulmányait folytató nagykorú gyermek tartására irányuló szülõi kötelezettség között. A rokontartásért a gyermeknek is "meg kell dolgoznia".

Megszületett a csokihangyász

Archívum2006.01.11, 11:34

Néhány édesszájú egyetemista és egy meggondolatlan fogadás vezetett a meglepõ bejelentéshez: egy új emlõsfajt egy híres csokoládémárkáról neveztek el.

Ötezren tüntettek az újfasiszta erõszak ellen Pozsonyban

Archívum2005.11.09, 23:15

Ötezer ember tüntetett - kezében gyertyával - szerdán Pozsonyban az újfasiszta erõszak ellen, majd a tömeg a Duna partjára vonult, ahol múlt pénteken ismeretlen neonáci személyek megöltek egy másodéves egyetemistát.

Film a magyarországi tehetséggondozásról

Archívum2005.07.11, 13:44

Összeállításunkban szakemberek és diákok vallanak arról, hogy a középiskolások és az egyetemisták hogyan kapcsolódhatnak be a tudományos kutatásokba.

Elítélték az Xbox-feltörõ brit egyetemistát

Archívum2005.07.05, 11:11

Közmunkára ítélt a bíróság egy brit egyetemistát, akik illegálisan módosított Xbox játékgépeket árusított a webhelyén. A feltört konzolokhoz a férfi 80 játék kalózmásolatát mellékelte.

Házasodhatnak a kínai egyetemisták

Archívum2005.06.07, 07:00

Szeptembertõl a kínai egyetemisták ugyanolyan szabadon köthetnek házasságot, mint minden más kortársuk. A rendelkezés része annak a 2003 októberében életbe lépett törvénynek, amely nem köti többé a házasságkötést a munkahelyi vezetõ engedélyéhez.

Újra ingyenes a Windows az egyetemistáknak

Archívum2005.04.01, 17:31

A Tisztaszoftver Program folytatásáról kötött megállapodást az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) valamint a Microsoft - közölte az IHM pénteken. A program a korábbi Campus-megállapodás feltételeit érvényesíti ismét.

Nagy Õ egyetemista lányokkal

Archívum2004.11.24, 14:10

A mûsor eredeti amerikai változatának producere megújította a formátumot, legközelebbi párkeresõshow-jának helyszíne egy felsõoktatási intézmény.

Belehalt a távköpõ-versenybe egy kanadai egyetemista

Archívum2004.02.24, 01:38

A születésnapján vesztette életét egy kanadai egyetemista, aki barátaival "távköpõ" versenyt rendezett. A baleset túlzott alkoholfogyasztás miatt következett be.

A történészhallgatók egynegyede antiszemita

Archívum2004.02.13, 20:10

A magyar történészhallgatók 21 százaléka szerint a zsidók bomlasztják az õket befogadó nemzeteket, kétharmaduk pedig úgy gondolja, hogy a cigányok többsége nem rendes ember - egy felmérés szerint. Az egyetemisták körében végzett kutatást az ÉS-ben ismertette Vásárhelyi Mária szociológus. Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke szerint az adatok arra utalnak, hogy a hallgatók körében nagyobb az intolerancia, mint a társadalomban.

Rogán titkára lesz a Medgyessyt leárulózó Loppert

Archívum2003.10.30, 09:07

Loppert Dániel, a Medgyessy Péter miniszterelnököt leárulózó egyetemista lesz a fideszes Rogán Antal titkára - tudta meg a Népszabadság. Rogán választását azzal indokolta, hogy Loppertet, mint politika iránt érdeklõdõ fiatalembert ismerte meg.

Programozói bajnokság egyetemistáknak

Archívum2003.03.26, 14:03

Programozási bajnokságot hirdet a magyarországi egyetemek, fõiskolák diákjai számára az IBM. Az áprilisi verseny témája a környezet- és természetvédelem.

Irakkal szolidáris tüntetõk Jordániában - az [origo] helyszíni riportja

Archívum2003.03.25, 21:12

A szomszédos Irakkal szolidáris tüntetést tartottak kedden a jordániai Ammanban. A tüntetõk nem voltak sokan: mindannyian befértek a jordán ellenzék székházába. "Minden eddiginél nagyobb" tüntetést hirdettek az egyetemisták is, végül azonban lefújták az eseményt. "Nem tüntetünk. Fázunk", mondta az egyik szervezõ. Az [origo] helyszíni tudósítója, Makai József jelenti Ammanból.

Magát is felrobbantotta a finn merénylõ

Archívum2002.10.12, 18:27

Egy 20 éves finn egyetemista robbantotta fel péntek este Finnország második legnagyobb bevásárlóközpontjában azt a bombát, amely hét embert ölt meg, köztük az elkövetõt.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ