egyetem
címke rss- kapcsolódó címkék:
- felsőoktatás
- oktatás
- főiskola
- felvételi
- Felvételi 2021
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mentőakciót indított Orbán az egyetemisták csitítására
Navracsics Tibor közigazgatási minisztert kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök, hogy simítsa el az egyetemi hallgatói érdekképviseletek és az oktatási államtitkárság közti nézeteltéréseket. A hallgatók a felsőoktatási törvény tervezete miatt tiltakoznak, szerintük a kormány röghöz akarja kötni a magyar diákokat, és a rendszerben megjelenik a bújtatott tandíj. Jövő csütörtökön tüntetnek.
Jön a hallgatói szerződés és a kötelező felvételi nyelvvizsga
Vasárnapig lehet véleményezni az új felsőoktatási törvény tervezetét, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az oktatásért felelős államtitkárság. A javaslat szerint nem szűnne meg jövőre egyetlen felsőoktatási intézmény sem, az államilag finanszírozott képzésben szerződést kötne az állam a hallgatókkal, és felvételi feltétel lenne egy C típusú, középfokú nyelvvizsga.
Elfogadta a parlament a közszolgálati egyetem működési szabályait
Megszavazták az országgyűlés hétfői ülésén azt a törvényjavaslatot, amely a jövő év elején felálló Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait, működési szabályait és finanszírozását rögzíti.
Magyar Nemzet: Csak öt évig lehetne halasztani az államvizsgákat
Nem diplomázhat az, aki a főiskola vagy egyetem befejezése után öt éven belül nem tesz záróvizsgát a felsőoktatási törvény terve szerint - írja a Magyar Nemzet a felsőoktatási törvénynek a birtokába került koncepciójáról. A terv szerint elbocsáthatják az egyetemről azt, aki négyszer bukik egy tárgyból, és kisebb befolyásuk lesz a hallgatói önkormányzatoknak, a pedagógusképzésben részt vevőket pedig ösztöndíjjal támogatná a törvény.
Önköltséges diákok is kaphatnak állami támogatást a felsőoktatási terv szerint
Nem köti egységes tanulmányi átlaghoz az ingyenes felsőoktatási képzésben való részvételt a felsőoktatási törvény legutóbbi tervezete, amely szerint a költségtérítéses szakokra felvett hallgatók szerződést köthetnek az állammal, és támogatást kaphatnak a képzési költségekhez. A koncepció szerint az önköltséges hallgatóknak megmarad a lehetőségük arra, hogy jó tanulmányi eredmény alapján átkerüljenek az ingyenes kurzusra.
Lesz félig költségtérítéses képzés is a felsőoktatásban a rektorok szerint
Két napjuk lesz a rektoroknak arra, hogy véleményezzék a felsőoktatási törvény tervezetét. Hoffmann Rózsa szerint a kormány nem fogja visszadobni a koncepciót. A terv várhatóan tartalmazni fogja azt, hogy ha egy diák nem teljesíti egy tantárgy követelményeit, akkor ki kell fizetnie a költségeit, és javasolja a felvételt nyerő, de be nem iratkozó hallgatók szankcionálását is.
Életpályamodelleket szorgalmaznak az egyetemek
Nem az oktatás költségeinek visszatérítésével kell elrettenteni a diákokat a külföldön való munkavállalástól, hanem tartalmas életpályamodellel kell az országban tartani őket hat nagy magyar egyetem szerint.
- címkék:
- egyetem
- oktatás
- életpálya
- Címkefelhő »
A büntetlen előélet is felvételi feltétel lesz a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Benyújtotta a parlamentnek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló törvény tervezetét. Az elképzelés szerint január elsejétől működő intézményben közigazgatási, illetve rend- és honvédelmi szakembereket képeznek majd, és a törvény előírja például azt is, hogy csak büntetlen előéletű hallgatók járhatnak az intézménybe.
Több mérnököt szeretne a kormány, mégis kevesebbet fognak képezni
Fideszes politikusok korábban hevesen tiltakoztak minden olyan terv ellen, amely csökkentette volna az államilag pénzelt felsőoktatási keretszámokat, a kiszivárgott információk szerint ugyanakkor most épp erre készül a kormány. Annak ellenére képeznének kevesebb mérnököt, hogy az álláspiaci adatok alapján épp belőlük van a legnagyobb hiány. Igaz, a bölcsészeknél és a jogászoknál még jobban lefaragnák a kereteket.
Kell-e egy bölcsésznek a forrasztópáka?
Nem egyértelmű az egyetemek és a főiskolák számára, hogy mit vár tőlük az állam, milyen képzést akarnak kapni a hallgatók és milyen diplomásokat szeretne a piac - mondta az [origo]-nak két felsőoktatási intézmény vezetője. Szerintük a diákok többsége irreális piaci elvárásoknak próbál megfelelni, miközben a cégek alig szállnak be az anyagi gondokkal küzdő intézmények finanszírozásába. Hogyan látja a magyar felsőoktatást egy rangsorban legelőre és leghátra sorolt felsőoktatási intézmény vezetője?
Kötelezővé tenné a kormány a nyelvvizsgát az egyetemi felvételihez
A jövőben csak nyelvvizsga birtokában jelentkezhetnének főiskolára vagy egyetemre a diákok a tervek szerint - közölte az [origo] kérdésére az oktatási államtitkárság. A hamarosan elkészülő nyelvoktatási stratégiában az is szerepel majd, hogy az iskolai képzés alatt is megszerezhetnék a nyelvvizsga-bizonyítványt a diákok.
A felvett diákok több mint fele bejutott az államilag finanszírozott képzésbe
Közel 98 ezer diák jutott be valamilyen felsőoktatási intézménybe az idén, és mintegy 53 ezren kerültek be az államilag finanszírozott képzésbe. Az átlagos felvételiző átlagteljesítménye a tavalyi 352 pontról 354 pontra nőtt.
A nemzetközi gazdálkodás a legkeményebb szak 2011-ben - nyilvánosak a felvételi ponthatárok
A rekorder szak idén a nemzetközi gazdálkodás a Corvinuson 463 ponttal, általános orvosi képzésre 417-tel is be lehet jutni, a jogászok 416 pont alatt a legtöbb helyre nem jutottak be. Kecskeméti anyagmérnök 246 ponttól lehet valaki. Megjelentek a 2011-es felvételi ponthatárok.
Ugyanannyi jelentkező, kevesebb hely
Gazdaságtudományt szeretnének tanulni a legtöbben, de kevesebb helyért versenyeznek, mint tavaly. Több lehet az orvos és az informatikus. A bölcsészeti képzésre felvehető hallgatók számát 350-nel, a társadalomtudományi szakok keretszámát 650-nel csökkentették, a gazdaságtudományi karok pedig 1350-nel kevesebb elsőévest fogadnak szeptembertől.
Nem tudhatod, hogy a főnököd áll-e melletted - mit szóltak a felvételizők a ponthatárokhoz?
Az eső elmosta, az Oktatási Hivatal vezetője óvatosságra intette, az államtitkár gombnyomása pedig megríkatta vagy katartikus örömkiáltásokra késztette a budapesti Millenáris Parkba a 2011-es felvételi ponthatárok kihirdetésére szervezett bulira érkező felvételizőket. Tudósítónk találkozott több leendő orvossal és mérnökkel, egy médiasztárnak készülő lány viszont nem járt sikerrel.
Az egyetemekről az építkezésekre rendelik a diákokat Észak-Koreában
Tíz hónapra bezárják az egyetemeket Észak-Koreában, a diákoknak pedig különböző építkezéseken kell majd dolgozniuk. Az észak-koreai vezetés nemcsak a jövőre esedékes évfordulós ünnepségekre készül, hanem az esetleges zavargásokat is igyekszik minden eszközzel megakadályozni.
Nemi erőszak áldozatai az ausztrál diáklányok
Egy friss kutatás szerint hatból egy ausztrál egyetemista lányt erőszakoltak meg élete során, és még többen vannak, akik a szexuális zaklatás különböző formáit tapasztalták. A felmérés szerint ugyanakkor 100-ból ketten fordultak a rendőrséghez segítségért.
- címkék:
- egyetem
- erőszak
- szex
- diák
- Címkefelhő »
Megtiltották az egyetemi virrasztást a Corvinuson
Megtiltotta a Corvinus Egyetem rektora, hogy a diákok megtartsák a csütörtökre, a felsőoktatási törvény elleni tiltakozásul az egyetemre tervezett rendezvényüket. Mészáros Tamás rektor szerint túlpolitizált lenne az esemény, és pénzügyi problémák is voltak vele.
Aggódó magyar természettudósokról ír a Nature
A világ egyik legjelentősebb természettudományi folyóirata, a Nature is arról ír, hogy a magyar kormány egy budapesti történelmi épületet, melyet az 1989-es rendszerváltozás után a Magyar Természettudományi Múzeum otthonául jelöltek ki, most egyetemmé alakítana át, ahol katonák és rendőrök oktatása folyna.
Íme az ország legszebb főiskolásai!
A főiskolások és egyetemisták szépségversenyén jártunk. Nézzétek, mert van mit!
- címkék:
- egyetem
- szépségverseny
- főiskola
- szépség
- Címkefelhő »
Nem zárják be a Corvinust az oktatási államtitkár szerint
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Tv2 Mokka című műsorában péntek reggel azt mondta, hogy nincs szó a budapesti Corvinus Egyetem bezárásáról. A rektor úgy látja: minden háttér megvan az intézmény egyben tartására.
A rektor úgy tudja, felnégyelnék a Corvinust
A jövőre induló Közszolgálati Egyetem, az ELTE, a Műegyetem és a Szent István Egyetem között oszthatják fel a Budapesti Corvinus Egyetemet - állítja az egyetem rektora. Mészáros Tamás szerint a felosztásról szóló terv már elkészült , de az egyetemet erről hivatalosan nem tájékoztatták.
Nőtt a fizetős képzésre jelentkezők száma a felsőoktatásban
Több mint ezerhatszázzal nőtt a fizetős képzésekre jelentkezők száma a felsőoktatásban a jelentkezési statisztikák szerint, de ez még így is harmincezerrel kevesebb jelentkező, mint a csúcsnak számító 2003-as évben - írja a keddi Magyar Nemzet. A legnépszerűbb egyetem az ELTE, közel húszezerrel több nő jelentkezett tanulni, mint férfi.
Vilmosról gyakran elfelejtették, hogy herceg
Alázatos, udvarias és kedves - így jellemzik egykori tanárai Vilmos herceget. Pedig az első órájáról az egyetemen rögtön el is késett. Mikor diáktársai felismerték, nagyon zavarba jöttek, de ő könnyedén oldotta a feszültséget.
72 éves a legidősebb felvételiző
Ebben az évben csaknem 141 ezren adtak be felvételi kérelmet, a legnépszerűbb hely továbbra is az ELTE. A tavalyinál többen jelentkeztek a művészeti és az orvosi képzésekre, a bölcsészettudományi szakok iránti érdeklődés azonban visszaesett. A legidősebb felvételiző 1939-ben született és fizikát szeretne tanulni. A ponthatárokat várhatóan július 21-én határozzák meg.
Feszült várakozás: költöznie kell-e a kardfogú tigrisnek?
Történelmi okok miatt merült fel a három egyetem összevonásából létrejövő Közszolgálati Egyetem leendő campusaként a Ludovika Akadémia egykori épülete. Az épület viszont foglalt, több mint tíz évig tartó hercehurca után négy évvel ezelőtt költözött ide a Természettudományi Múzeum. Az éveken át dobozoló múzeumi dolgozók rettegnek egy újabb csomagolás eshetőségétől, miközben a kormány egyelőre csak tájékozódik a helyszínen, és az ingatlanok sorsáról még nem döntött. Az ellenzéki LMP szerint még akkor is a múzeum évek óta dédelgetett terveit húzzák keresztül, ha a kardfogú tigrisnek nem kell költöznie.
Népszabadság: Drasztikus takarékoskodási intézkedések a Kaposvári Egyetemen
Óraadó tanárokat bocsátanak el, valamint korlátozzák a fűtés- és villanyszolgáltatást a Kaposvári Egyetemen, amelynek működése ellehetetlenülhet az elvonások miatt - írja a Népszabadság.
A tablet lehet az egyetemi jegyzetek gyilkosa
Olcsó tankönyvekkel, a sorok közé, ábrák fölé rajzolt emlékeztetőkkel és tollas jegyzeteléssel akarja meghódítani az amerikai egyetemistákat a Kno táblagép.
- címkék:
- egyetem
- diák
- tablet
- Kno
- Címkefelhő »
Negyvenegy lőszer volt elfogásakor a pécsi lövöldözőnél - tárgyalás percről percre
Elfogásakor még 41 lőszer volt a pécsi lövöldözőnél, akinek ügyvédje helyszíni szemlét és bizonyítási kísérletet indítványozott. G. Ákos a tárgyaláson sem tett vallomást, nem emlékszik a történtekre. Kövesse a tárgyalást élőben az [origo]-n!
Kevesebb bölcsészt és közgazdászt akar a kormány
Jövőre a bölcsészettudományi és a gazdaságtudományi szakokon tanulók számát csökkentené, az informatikusok, orvosok, természettudósok számát pedig növelné a kormány - derül ki a szerdán nyilvánosságra hozott felsőoktatási keretszámokból.
- címkék:
- egyetem
- felsőoktatás
- Címkefelhő »
"Az iskolarendszer nem a szórakoztatóipar része" - interjú a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárral
A legjobban ott működik a felsőoktatás, ahol nem vezették be a Bologna-rendszer szerinti kétszintű képzést, ezért a jövőben az egyetemek dönthetik majd el, hogy visszaállítják-e a régi rendszert - mondta az [origo]-nak Dux László felsőoktatásért felelős államtitkár-helyettes. Az iskola fő feladata nem az, hogy ott jól mulassanak a gyerekek, és az lenne a jó, ha a tanár ismét a közösség lámpása lenne. Milyen lesz az új felsőoktatás a kormány terve szerint?
Pokorni támadja a kormány felsőoktatási tervét
Túlságosan korlátozza a diákokat, miközben figyelmen kívül hagyja az európai egyetemek közötti versenyt az új felsőoktatási törvény vitaanyaga - mondta az MTV reggeli műsorában Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa a KDNP-s Hoffmann Rózsa államtitkárságán kidolgozott új tervezetről. Pokorni azt mondta, nem akarja Hoffmannt támadni, ugyanakkor jelenlegi formájában a tervet működésképtelennek nevezte. Hoffmann nem reagált a kritikára.
Felszámolja Magyar Bálint egyetemi örökségét a kormány
Korrigálni kell a jelenlegi felsőoktatási törvényt Hoffmann Rózsa oktatási államtitkársága szerint, amely ezért új felsőoktatási törvényt dolgoz ki. A vitaanyagból kiderül, hogy ezt részben úgy oldanák meg, hogy visszahoznák a 2006 előtt működő, hagyományos egyetemi-főiskolai rendszer több elemét. A felvételit két emelt szintű érettségihez kötnék, jócskán megemelnék a minimum ponthatárokat. Növelnék az állam befolyását az egyetemi pénzügyekre, miközben a hallgatói önkormányzatok hatalma csökkenne, az egyházi iskolák viszont jól járnának. Itt vannak az új tervek részletei.
Gates szerint egyetem helyett netről fogunk tanulni
A Microsoft társalapítója szerint hamarosan nem egyetemre jelentkeznek majd a tudásukat bővíteni kívánó fiatalok: az interneten elérhető tananyagokból bárki kiképezheti majd magát az őt érdeklő témákban.
Itt megnézheti az összes felvételi ponthatárt!
200 pont alatt nem lehetett ponthatárt meghúzni 2010-ben, de az egyetemre és főiskolára jelentkezők 70 százaléka, összesen 97 706 diák így is bejutott valamilyen felsőoktatási intézménybe. Nyilvánosak a 2010-es egyetemi és főiskolai képzések ponthatárai, böngéssze az adatokat az [origo]-n!
Csütörtök este kiderül, ki mehet egyetemre
140 ezer diák tudja meg csütörtökön este, hogy felvették-e valamilyen felsőoktatási intézménybe, ekkor teszik közzé ugyanis az idei ponthatárokat. Az államilag támogatott helyek száma 56 ezer. Idén először már nem lehet 200 pont alatt meghúzni a ponthatárokat, ez alatt ugyanis az új szabályok szerint senkit nem lehete egyetemre vagy főiskolára felvenni.
Ígéretek földje - A felsőoktatás
Másfél hét van hátra a választásokig. Bár a pártok nem túl közlékenyek terveiket illetően, de az [origo] minden hétköznap felvet egy olyan problémát, amire megítélésünk szerint választ kellene találniuk a hatalomra törő pártoknak. Pénteken a felsőoktatásról lesz szó. Legyen-e tandíj? Elég-e kevesebb egyetem? Jöjjön velünk az Ígéretek földjére!
Egyetemi lövöldöző ölt meg három embert az USA-ban
- címkék:
- USA
- egyetem
- kékfény
- lövöldözés
- Címkefelhő »
A túlsúlyosak nem kaphatnak diplomát egy amerikai egyetemen
Az amerikai Lincoln Egyetem hallgatói tiltakoznak az ellen az új előírás ellen, amely szerint a túlsúlyos diákok nem kaphatnak diplomát. A Pennsylvania állambeli Oxfordban működő egyetem vezetése a közelmúltban úgy döntött: a legkövérebb hallgatóknak le kell fogyniuk, hogy átvehessék diplomájukat.
- címkék:
- USA
- egyetem
- diploma
- túlsúly
- Címkefelhő »
Bombafenyegetést és támogatókat kaptak a tiltakozó bécsi diákok
Továbbra sem ült le egyeztetni a bécsi egyetemet megszálló egyetemistákkal Johannes Hahn felsőoktatásért felelős osztrák miniszter, eddig csak a hallgatói önkormányzattal tárgyalt, velük is eredménytelenül. Több vidéki osztrák város csatlakozott viszont a több mint egy hete tartó egyetemi blokádhoz. A megszállt bécsi előadóteremben csütörtök éjjel bombariadó volt.
- címkék:
- Ausztria
- Bécs
- egyetem
- diáklázadás
- Címkefelhő »
Több tízezer egyetemista tüntetett Bécsben
Már nemcsak az egyetemeket foglalják el a bécsi hallgatók, szerdán tömegtüntetést is tartottak Bécs körútján, a Ringen. A több tízezer hallgató a tandíj, a túlzsúfoltság és a bolognai rendszer ellen tüntetett.
- címkék:
- Ausztria
- Bécs
- egyetem
- diákjogok
- Címkefelhő »
Jó a hangulat a diákok által megszállt bécsi előadóban
"Jó a hangulat, sok eszmecsere folyik, beszédeket tartanak, politikusok jelennek meg" - így jellemezte a bécsi egyetem nagy előadótermében uralkodó viszonyokat az egyetem egyik hallgatója az [origo]-nak. A tandíj és az egyetem túlzsúfoltsága ellen tiltakozó diákok hatodik napja tartják megszállva a központi előadótermet, az audimaxot. A spontán indult akcióhoz egyszer már kivonultak a rendőrök is, és a közoktatási miniszter is ráállt, hogy leül tárgyalni a diákok képviselőivel.
- címkék:
- Ausztria
- Bécs
- egyetem
- diákjogok
- Címkefelhő »
Szkeptikus egyetemisták tanulnak a Twitterről
Egyetemi tantárgy lett a Twitter Ausztráliában, ahol az újságírójelölteknek oktatják a legfeljebb 140 karakteres üzenetekben történő kommunikációt.
- címkék:
- Ausztrália
- egyetem
- felsőoktatás
- Címkefelhő »
Lejjebb cs�szott a Corvinus az eur�pai list�n
A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) az egyetlen magyar fels�oktat�si int�zm�ny a Financial Times (FT) idei eur�pai list�j�n, de a BCE is lejjebb cs�szott a rangsorban.
- címkék:
- egyetem
- oktatás
- Corvinus Egyetem
- Címkefelhő »
Szuperegyetem nyílik a sivatagban
Államelnökök és rangos tudósok részvételével adják át Szaúd-Arábia új csúcsegyetemét, az ország uralkodójáról elnevezett Abdullah Király Műszaki és Tudományegyetemet.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- egyetem
- innováció
- Címkefelhő »
Albérletpiac: divatba jött az összeköltözés
A fontosabb egyetemi városokban széles sávban szóródnak az albérleti díjak. Budapesten a felsőoktatási intézmények közelében nem igazán találni 60 ezer forintos havi bérleti díj alatt lakást, a vidéki városokban pedig 550-1700 forintos kiadással számolhatunk négyzetméterenként. A költségek megosztása miatt sok diák dönt az összeköltözés mellett.
A milliomos rektoroktól is áldozatot vár Bajnai
A sajtóhírek szerint havonta több milliós fizetésben részesülő egyetemi és főiskolai rektorokat is arra kérte Bajnai Gordon kormányfő, hogy a válság idején vegyenek részt a társadalmi szolidaritásban. A közelmúlt sajtóhírei szerint a gödöllői egyetem rektora például havi 4,7 milliót keres, egy másik rektor pedig 4,1 milliót.
Gazdasági szak viszi a prímet idén - itt vannak a felvételi ponthatárok
Csütörtök este hozták nyilvánosságra a felvételi ponthatárokat, vagyis eldőlt, hogy hányan örülhetnek az idei közel 130 ezer jelentkezőből. A Corvinus nemzetközi gazdálkodás szakára a maximális 480-ból 469 pontot kellett szerezni a bejutáshoz, ez volt az idei legmagasabb ponthatár. A jogi képzésre a tavalyinál magasabb a küszöb, és hagyományosan magasak az orvosi egyetemi ponthatárok is. Körülbelül 30 ezer jelentkezőnek nem sikerült idén a felvételi.
Olcs�bb lesz a di�khitel
Az �v m�sodik fel�ben olcs�bb lesz a di�khitel, a�kamat a kor�bbi 11 sz�zal�kr�l 10,5 sz�zal�kra s�llyed - k�z�lte a Di�khitel K�zpont.
Látogatható a patinás Bécsi Egyetem
Megnyílik a látogatók előtt a Bécsi Egyetem patinás épülete. Az 1365-ben alapított felsőoktatási intézmény a német nyelvterület legrégibb, és Közép-Európa egyik legnagyobb egyeteme.