egyéni vállalkozók

címke rss
A kata reformját sürgeti a kamara

A kata reformját sürgeti a kamara

Súlyos, azonnali beavatkozást igénylő anomáliákat tapasztal a kisadózó vállalkozások tételes adójánál, vagyis a katánál a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Parragh László elnök ezek kapcsán a Mediaworks Hírcentrumának úgy fogalmazott: vagy az adónem átfogó reformjára volna szükség, vagy egyenesen arra, hogy a törvényhozás eltörölje a katát és egy teljesen új kedvezményes, de igazságos szabályrendszert vezessen be helyette. A kamara mindenképpen visszaszorítaná az adóoptimalizálást, a színlelt szerződéseket - számolt be róla a Magyar Nemzet.

Miniszterelnöki főtanácsadó: az egyéni vállalkozókra is oda kell figyelni

Gazdaság2021.02.11, 12:54

A bértámogatásban résztvevő csaknem 20 ezer vállalkozásból csupán 1300 az egyéni vállalkozó, miközben a sérülékeny szektorokban közel 56 500 vállalkozás működik, amelynek több mint a fele, 34 ezer az egyéni vállalkozó - nyilatkozta a Figyelő hetilapnak Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója csütörtökön.

Tállai András: Csökkentek a vállalkozások adóterhei, módosították a katázás szabályait

Gazdaság2020.07.04, 18:53

Több lényeges adóügyi változtatásról is határozott az Országgyűlés pénteken, ezeket Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára foglalta össze a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Az államtitkár azt mondta, a módosítások mind a versenyképességet, a gazdaság újraindítását és a visszaélések visszaszorítását szolgálják. Ilyen többek között a kisadózó vállalkozások tételes adója, vagyis a kata szabályainak módosítása is, amellyel a bújtatott munkaviszonyt akarják kiszűrni. 

Mire érdemes figyelni a személyijövedelemadó-bevallásnál?

Gazdaság2020.05.19, 09:58

Május 20-án éjfélig kell beadni a személyijövedelemadó-bevallásokat. Vannak, akiknek mindenképpen meg kell adniuk további adatokat, de akiknek nem, azoknak is érdemes felkeresniük az eSZJA oldalt, hiszen nyilatkozhatnak az 1+1 százalékukról. Az Origo összefoglalta az szja-bevallással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Május 20-ig kell leadni az adóbevallásokat

Gazdaság2020.03.26, 15:25

Az őstermelők, az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozóknak is készített szja-bevallási tervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Május 20-áig mindannyiuknak ki kell egészíteniük a tervezetüket, hogy abból érvényes bevallás legyen, vagy saját maguknak kell kitöltetniük és beküldeniük a 19SZJA nyomtatványt.

Fontos adófizetési határidő jár le a hét utolsó munkanapján

Gazdaság2019.04.11, 15:26

Az első negyedévi adóelőleg-fizetésének határideje egyes magánszemélyek számára 2019. április 12. Ez a határidő az egyéni vállalkozókra, a mezőgazdasági őstermelőkre, valamint az e tevékenységek keretén kívül önálló tevékenységet folytatókra vonatkozik, továbbá azokra, akiknél nem történt meg az adóelőleg-levonás, mivel a jövedelem nem kifizetőtől származik.

Nyilvánosak az egyéni vállalkozók jövedelemadatai

Gazdaság2019.04.11, 14:13

A cégekről köztudott, hogy a mérlegadataik, benne a bevételi és költségadataikkal, nyereségeik kimutatásával nyilvánosan és ingyen is elérhetők az interneten. Azt valószínűleg már kevesebben tudják, hogy ugyanez a helyzet az egyéni vállalkozókkal kapcsolatban is, akik e tekintetben nem magánszemélyek, így a vállalkozásukhoz kötődő bevételek nyilvánosnak számítanak és lekérdezhetőek.

Fontos információk az adóbevallásokkal kapcsolatban

Gazdaság2019.01.24, 10:12

Idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó. A változásokról, a teendőkről, a határidőről és az 1+1 százalékról minden fontos információ megtalálható a NAV honlapján.

A vállalkozók száma már félmilliónál jár hazánkban

Gazdaság2019.01.17, 11:53

2018-ban is tömegesen alakultak egyéni vállalkozások Magyarországon, a számuk összességében a fél milliót közelíti.

Elindult az idei eSZJA rendszer

Gazdaság2019.01.08, 14:38

Már minden aktuális bevallási információ elérhető a NAV honlapján, sőt, akik teljes egészében maguk készítik bevallásukat, már hozzáférhetnek a 18SZJA webes kitöltő programhoz.

Nem jó ötlet azonnal elfogadni a NAV bevallástervezetét

Gazdaság2018.12.23, 11:18

Az adóhatóság 2019-től elkészíti az adóbevallási tervezetet az egyéni vállalkozók részére is, vagyis az már a 2018-as adóévre vonatkozóan is. Ez elsőre remek hír, nem árt tudni azonban, hogy mit is tud a NAV egyáltalán megcsinálni és mit nem – írja az üzletem.hu.

Szabadon felhasználható agrárhitel az OTP Agrártól

Gazdaság2018.12.13, 14:01

Tavaly a mezőgazdaság adta a GDP 3,3 százalékát, amit több mint 470 ezer vállalkozás és vállalkozó ért el. Közülük azonban csak 13 ezer a társas vállalkozás, a többiek őstermelők vagy egyéni vállalkozók, azaz nem éppen rájuk szabták a klasszikus vállalati hiteleket. Az OTP Agrár új megoldásával az agrárvállalkozások széles köre oldhatja meg finanszírozási problémáit, legyen szó egy 1 millió forintos kisgép beszerzésről, vagy akár termőföld vásárlásról.

Az egyéni vállalkozók országa lettünk

Gazdaság2018.12.05, 12:56

Magyarországon az elmúlt négy évben 25 százalékkal nőtt az egyéni vállalkozók száma, vagyis ma már minden tizedik munkavállaló ebben a foglalkoztatási formában dolgozik. A tendencia világszintű, ami magával vonja a coworking irodák számának ugrásszerű növekedését is.

Az egyéni vállalkozók adataira nem vonatkozik a GDPR

Gazdaság2019.02.18, 16:38

A NAIH itt részletesen is elolvasható határozatában kifejtette, hogy az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény alapján magánszemély csak egyéni vállalkozóként végezhet a saját nevében üzletszerű gazdasági tevékenységet.

Hogyan dolgozhatok nyugdíjasként, mint egyéni vállalkozó?

Gazdaság2018.09.12, 15:07

Egy olvasó nyugdíjba megy és az egyik egyetemi diplomáját hasznosítva lelki gondozóként szeretne tevékenykedni önkormányzatoknál. Azt kérdezte a Hrportál.hu-tól, hogy hogyan tehetné ezt meg egyéni vállalkozóként?

Hogyan szüneteltethető az egyéni vállalkozás passzív alkalmazottal?

Gazdaság2018.08.27, 12:43

Szüneteltetheti-e a tevékenységét az egyéni vállalkozó, ha nem végez tevékenységet, és a munkát végző alkalmazottja gyeden van? Az Adózóna.hu körbejárta a kérdést.

2019-től az egyéni vállalkozóknak is május 20 lesz a bevallási határidő

Gazdaság2018.07.27, 11:24

Még az idén hatályba lépnek egyes adóváltozások, például megszűnik a 75 százalékos különadó és emelkedik a cigaretta, illetve a fogyasztási dohány jövedéki adója - adta hírül a Pénzügyminisztérium az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításai kapcsán. A 2018. január 1-jétől megszerzett, a jogviszony megszüntetésével kapcsolatos jövedelmek után már nem kell 75 százalékos különadót fizetni.

Sokkal olcsóbb, ha az egyéni vállalkozó lakossági bankszámlát használ

Gazdaság2018.07.19, 10:45

A vállalkozók általában azt hiszik, hogy kötelező vállalkozói számlát nyitniuk, de sok esetben ez egyáltalán nem szükséges. Megteszi helyette a lakossági bankszámla is, amin ugyanúgy intézhetjük a céges pénzmozgásokat, miközben rengeteg pénzt megspórolhatunk.

Egyéni vállalkozók, figyelem, adóelőleg fizetési határidő jön!

Gazdaság2018.07.11, 13:17

Az Szja tv. hatálya alá tartozó egyéni vállalkozóknak a 2018. II. negyedévre vonatkozóan 2018. július 12-éig kell megfizetniük az adóelőleg összegét a jövedelem után.

Ön egyéni vállalkozó? Most kell adóelőleget fizetnie!

Gazdaság2018.04.11, 16:31

Ismét esedékes az adóelőleg-fizetés. Mi számít az egyéni vállalkozó bevételének és költségének, kell-e arányosítani, milyen kedvezmények érvényesíthetők?

Csed, gyed mellett lehet-e valaki egyéni vállalkozó?

Gazdaság2018.03.30, 12:04

Hogyan folytatható csed és gyed mellett az egyéni vállalkozás, milyen feltételek mellett és milyen fízetési kötelezettségek és mentességek vannak? Milyen formában folytatható a vállalkozás, van-e összeghatár?

Az egyéni vállalkozó céges helyett lakossági bankszámlát is nyithat

Gazdaság2018.03.08, 15:55

Nem mindig kötelező a céges bankszámla nyitás egy vállalkozónak, noha sokan ezt hiszik. Megteszi helyette egy olcsóbb lakossági számla is.

Egyéni vállalkozó hogyan számolja el a beruházási kedvezményt?

Gazdaság2018.02.27, 14:44

Megmutatjuk, hogy mennyi lehet a kisvállalkozói beruházási kedvezmény összege az egyéni vállalkozóknál.

Fontos határidő jön az egyéni vállalkozóknak

Gazdaság2018.02.24, 08:23

Az egyéni vállalkozóknak február 26-ig kell benyújtaniuk 2017-es szja-bevallásukat és befizetniük az adót. Ez az evások és katások határideje is.

Fontos határidő közeleg az egyéni vállalkozók számára

Gazdaság2018.02.07, 10:44

Bővült az szja-bevallás elkészítési lehetőségeinek száma az egyéni vállalkozók számára, idéntől már ők is használhatják a NAV webes kitöltőjét. Az egyéni vállalkozóknak 2018. február 26-ig kell összeállítaniuk és eljuttatniuk szja-bevallásukat a NAV-hoz.

Ön egyéni vállalkozó és gyereke született? Ennyi csed, gyed jár

Gazdaság2018.02.05, 16:39

Egyéni vállalkozó esetében a csed, illetve a gyed összegét az előző évi vagy az előző hat havi keresete alapján számítják?

Sosem látott szinten az egyéni vállalkozások

Gazdaság2018.01.31, 06:01

Tavaly majdnem 70 ezer egyéni vállalkozás indult Magyarországon, ami messze meghaladja a korábbi évek értékeit. Már majdnem annyi egyéni vállalkozás van, amennyi cég.

Rekordot döntött tavaly az új egyéni vállalkozások száma

Gazdaság2018.01.30, 11:14

2017 során közel 70 ezer egyéni vállalkozás indult, mely messze meghaladja a korábbi évek szintén extrém magas értékeit is.

Péntek az egyéni vállalkozók adóelőleg fizetési határideje

Gazdaság2018.01.10, 11:18

2018. január 12-éig kell megfizetniük – a 2017. évre vonatkozó – negyedik negyedévi adóelőleget a vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozóknak és az átalányadózást választóknak egyaránt.

Jelenteni kell a külföldi számlákról

Gazdaság2017.12.24, 14:58

Bár nem lett szigorúbb a szabályozás és nem kell minden egyéni vállalkozónak pénzfogalmi bankszámlát nyitnia, lesz változás jövőre a céges számláknál. 

Az egyéni vállalkozó is lehet keresőképtelen

Gazdaság2017.12.14, 13:45

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény egyik pontja alaptörvény-ellenes, ezért az a bíróságok előtt folyamatban lévő ügyekben nem alkalmazható. A döntés szerint az egyéni vállalkozó akkor is lehet keresőképtelen, ha szünetelteti a vállalkozását.

Kiderült, hogy mennyivel kevesebb a taxis a fővárosban

Gazdaság2017.12.08, 11:07

Az éveken át tartó csökkenő trend után, 2017-ben újra növekedésnek indult a taxis egyéni vállalkozók száma. A taxis világ sosem a magas alkalmazotti állományáról volt híres, az egyéni vállalkozók száma mindig is magas volt.

A katásokra is vonatkozik a számlázási rendelet változása

Gazdaság2017.12.01, 10:31

A katás egyéni vállalkozókra is vonatkozni fog az a számlázási rendelet, amely szerint július 1-jétől, ha az egyéni vállalkozó számlázó programmal állítja ki a bizonylatokat, akkor azt csakis olyan programmal teheti, mely a számla kötelező adattartalmát azonnal, de legfeljebb 24 órán belül elektronikus úton továbbítja az adóhatóságnak.

Ma éjfélig lehet beadni az adóbevallást

Gazdaság2017.02.27, 11:53

Az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek február 27-ig kell benyújtaniuk a 2016-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásukat. Ez az evások és katások határideje is. 

Hétfőn zárul a bevallási időszak első köre

Gazdaság2017.02.26, 10:08

360 ezer egyéni vállalkozó és katás készülhet az éves adóbevallásra az idén. A határidő február 25, mivel ez szombatra esik, ezért a bevallásokat február 27-ig kell benyújtani, ezzel együtt pedig - ha kell - az adót megfizetni.

Fontos adózási határidő

Gazdaság2017.02.16, 12:28

Az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek februárban kell benyújtaniuk 2016-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásukat. A határidő február 27-én jár le, az elszámolás pedig – az eddig megszokottak szerint – a 16SZJA jelű bevallás benyújtásával teljesíthető.

Soha nem volt még ennyi vállalkozó Magyarországon

Gazdaság2016.10.20, 10:41

Egyre népszerűbb Magyarországon az egyéni vállalkozói működés. Az esztendő végéig a tevékenységre az adóhatóságnál bejelentkezők száma az Opten adatai szerint elérheti a 430 ezret is.

Bekeményítettek, de elkészült az első uberes számla

Archívum2016.02.03, 12:59

Az Uber-taxisok ellenőrzésének tapasztalata azt mutatta, hogy a többség adószám nélkül végezte munkáját.

Így is ki lehet esni a katából

Gazdaság2016.01.04, 14:03

Magánszemélyként vásárolt gépkocsit egy katás egyéni vállalkozó, mégis elvesztette a kataalanyiságát, írja az Adózóna.

Fontos adóhatáridő közeleg

Gazdaság2015.02.23, 15:49

Az egyéni vállalkozóknak szerdáig kell bevallaniuk és befizetniük személyi jövedelemadójukat.

Március 31-éig esedékes a kamarai regisztráció

Archívum2014.03.25, 12:13

Betéti társaságokat, káeftéket, egyéni vállalkozókat érint a BKIK hétfői határideje. A regisztrációs díj minden szervezet számára 5000 forint.

Az önfoglalkoztatók majdnem felének van alkalmazottja

Gazdaság2013.10.24, 07:24

Tavaly Magyarországon az önfoglalkoztatók 47 százalékának volt alkalmazottja, ezen belül az önfoglalkoztató nők 39 százalékának, a férfiak 51 százalékának.

Új törvény készül az egyéni cégekről

Gazdaság2009.04.24, 09:40

Új törvény készül az egyéni cégekről és az egyéni vállalkozásról - írja a Világgazdaság. A tervek szerint az egyéni vállalkozói tevékenységhez nem lesz szükség vállalkozói igazolványra, de aki akar, kaphat.

Év végéig lesz idő a TEÁOR-módosításra

Gazdaság2008.07.02, 16:48

December 31-éig meghosszabbítják a cégek és az egyéni vállalkozók tevékenységi köreinek az átalakítására nyitva álló határidőt. Eredetileg július elsejéig kellett volna a régi számokat átkódolni. Az APEH részletes tájékoztatót tett közzé arról, hogy kinek-kinek, melyik hatósághoz kell bejelentést tenni.

Kevesebb nyugdíjas dolgozik egyéni vállalkozóként

Állás 20112008.03.12, 08:44

Egyre csökken a nyugdíj mellett egyéni vállalakozóként dolgozók száma. Míg tavaly év végén még több mint 88 ezren voltak, február 23-án pedig számuk alig haladta meg a 85 ezret - írja a Napi Gazdaság.

"Fehéredtek" az egyéni vállalkozók

Archívum2008.02.21, 16:43

Az egyéni vállalkozók "kifehéredésének" jelét látja a Pénzügyminisztérium abban, hogy a 114 ezer veszteséges, vagy a minimális jövedelmet el nem érő egyéni vállalkozó közül 2007-ben 112 ezer befizette a minimális adót.

Debütál a minimumadó

Archívum2008.02.13, 01:40

Az első adóügyi határidőig - azaz február 15-ig - kell vállalkozói jövedelemükről számot adniuk az egyéni vállalkozóknak. Idén először már alkalmazniuk kell a minimumadózás szabályait, vagy adóbevallásuk részeként nyilatkozniuk kell arról, hogy miért nem érte el nyereségük a törvényi minimumot. A nyilatkozók nagyobb eséllyel számíthatnak adóellenőrzésre.

Az egyéni vállalkozók nyitják az adóbevallási szezont

Gazdaság2008.02.06, 00:39

Az egyéni vállalkozókat, az áfa-fizetésre köteles magánszemélyeket, illetve a bevételi nyilvántartást vezető evás társaságokat érintő adóbevallásokkal indul február közepén az adóbevallási időszak. A személyi jövedelemadó kapcsán új nyomtatványkitöltő programot készített az APEH, tartalmi szempontból viszont a jövedelem- és a nyereség-minimummal kapcsolatos számítások tekinthetők a legfontosabb újdonságának.

Ugrik a lakáshitel adókedvezménye - de nem mindekinek

Archívum2008.01.28, 23:51

Legkorábban  az egyéni vállalkozók - akik február 15-ig kötelesek számot adni 2007-es jövedelmükről - szembesülnek azzal, hogy az igénybe vehető szja-kedvezmények alaposan megcsappantak. Tavaly január elsejével a lakáshitel adókedvezménye is megszűnt, aki azonban ekkor már elkezdte a hiteltörlesztést, a korábbi feltételekkel érvényesítheti az adókedvezményt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő