egészségügy

címke rss

Több műanyagot használtunk fel a járványban

Gazdaság2020.05.21, 09:29

Az élelmiszeripar és az egészségügy megnövekedett igénye okozta, hogy az élelmiszeripari csomagolóanyag-előállító, az egészségügynek gyártó, illetve a védőfelszereléseket készítő cégek szinte kivétel nélkül növelték teljesítményüket a koronavírus-válságban - írja a Világgazdaság.

Hátat fordítottak a belga liberális miniszterelnöknek egy brüsszeli kórház dolgozói – videó

Nagyvilág2020.05.17, 17:31

Meglehetősen hűvös fogadtatásban részesítették a brüsszeli Szent Péter Kórházban Sophie Wilmès belga miniszterelnököt. A liberális politikus szombat délután kereste fel az egészségügyi létesítményt, amely a belga járványkezelésben kiemelt szerepet tölt be, itt ápolták az első belgiumi koronavírusos esetet is. Amint a miniszterelnöki konvoj feltűnt a kórház udvarán, az ott sorfalat álló személyzet hátat fordított, így „köszöntve" a miniszterelnököt – írja a Magyar Nemzet.

Az egészségügy fokozatos újraindításán van a hangsúly

Itthon2020.05.15, 16:54

Európában egyedülállóan sikeresen kezeljük az új koronavírus-járványt, köszönhetőn az időben meghozott kormányzati korlátozó intézkedéseknek, a kórházak és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közötti folyamatos együttműködésnek, valamint a magyar lakosság fegyelmezettségének - mondta a kórházak főigazgatóinak tartott videokonferencián Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Ennek köszönhetően csökken az aktív és a kórházban ápolt fertőzettek száma, így a kórházi ellátás újraindításának hétfőtől újabb üteme következhet, a koronavírusos betegek ellátásra felkészített kórházi ágyak harmada újra feltölthető más betegekkel - olvvasható ...

Müller Cecília: újabb enyhítések jönnek, de a vírus még köztünk van

Life.hu2020.05.15, 14:48

Fokozatosan nő a gyógyult betegek száma, az új fertőzötteké pedig egyre kevesebb. Az operatív törzs szerint lassan fellélegezhetünk, de továbbra is óvatosnak kell lennünk, és betartani az óvintézkedéseket.

Kásler Miklós: Több milliárd forintból megújulnak a központi régió orvostechnikai eszközei

Itthon2020.05.15, 13:36

Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 8,3 milliárd forintból megújulnak a központi régió kórházaiban és szakrendelőiben az orvostechnikai és informatikai eszközök - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós: A lehető legrosszabb forgatókönyvre készültünk

Itthon2020.05.11, 09:50

Az egészségügyi rendszer felkészítésével indokolta a kórházi ágyak kiürítését Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról is beszélt, hogy a járvány nagyon sok hasznos tanulsággal is szolgál.

Május 4-től új szabályok vonatkoznak a fogászatokra

Life.hu2020.05.05, 17:26

Rengeteg változás lépett életbe május 4-én, amelyek komolyan érintették az egészségügyet is. Hétfőtől ismét igénybe vehető a védőnői, a járóbeteg, a diagnosztikai, a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogászati ellátás. Utóbbi mind a közfinanszírozott, mind pedig a magán-fogorvosi ellátó rendszerben újraindítható a megfelelő óvintézkedések betartása mellett.

A Nike több tízezer pár cipőt adományoz az egészségügyi dolgozóknak

Gazdaság2020.05.05, 15:53

A Nike nemrég bejelentette, hogy az Egyesült Államokban 32 ezer cipőt adományoznak az egészségügyi dolgozóknak. A vállalat szerint ezeket a lábbeliket külön nekik tervezték annak érdekében, hogy a lehető legkomfortosabban tudják végigcsinálni a hosszú műszakok.

Fogászati ellátás járványhelyzetben

Life.hu2020.05.01, 19:10

 A koronavírus-járvány nem csupán a mindennapi életünket forgatta fel, de az egészségügyi rendszer szokásos eljárásrendjeit is. Megváltozott a betegfogadás módja, de bizony maga az igénybe vehető ellátások köre is, ennek fényében pedig a legtöbb helyen csak a halaszthatatlan vizsgálatokat és beavatkozásokat végzik el. Nincs ez másképp a fogászat területén sem.

Szentkirályi Alexandra: Az egészségügyet sikerült felkészíteni a járvány tetőzésére

Itthon2020.04.23, 23:53

Számítások szerint legkorábban május 3-án érheti el csúcsát a járvány, utána viszont már az a cél, hogy az élet egy szigorú menetrend szerint, de minél hamarabb visszatérjen a rendes kerékvágásba, az emberek újra élhessék mindennapjaikat és dolgozhassanak - mondta a kormányszóvívő.

Svédország szinte teljesen leépítette az egészségügyi védelmi rendszerét

Nagyvilág2020.04.21, 14:52

A svéd járványkezelés problémáira mutatott rá egy konzervatív volt védelmi miniszter. Anders Björck szerint az ország egyáltalán nem volt felkészülve a koronavírusra, ami többek között annak a számlájára is írható, hogy a 90-es évek elején leépítették minden védelmi felszerelésüket, mert azt hitték, nem lesz már szükség rájuk, hiszen véget értek a nagy háborúk, járványokkal meg nem számoltak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az Expressen információi alapján. 

Kásler Miklós: Magyarország sikeresen védekezik a járvány ellen

Itthon2020.04.20, 12:09

Magyarország eddig sikeresen védekezik a járvány ellen, más országokkal összehasonlítva kimagaslóan jól áll a fertőzések számát és a fajlagos halálozási arányt tekintve - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Több mint 25 millió fontot gyűjtött a brit egészségügy számára egy 100 éves veterán, Tom Moore

Life.hu2020.04.19, 16:45

Vasárnapra már átlépte a 25 millió fontot (10 milliárd forintot) azoknak az adományoknak az értéke, amiket egy 100 éves veterán gyűjtött a brit egészségügynek. 

Figyelmeztették szakértők a járványra a holland kormányt, mégsem tettek semmit

Nagyvilág2020.04.18, 09:30

Arról ír a legolvasottabb angol nyelvű holland lap, az NL Times, hogy a Mark Rutte (Szabaddemokrata Néppárt, a Momentum testvérpártja-szerk.) vezette liberális kormányokat szakértők az utóbbi években már három alkalommal is arra figyelmeztették, hogy készüljenek fel egy esetleges hollandiai járványhelyzetre, utalva a 2014-2015-ös nyugat-afrikai Ebola-járvány tapasztalataira. Mindezek ellenére Rutte semmit sem tett a felkészülés érdekében, a külügyi és az egészségügyi tárca most egymásra próbálja hárítani a felelősséget, Rutte pedig meg sem szólal az ügyben, helyette az európai szolidaritást ássa alá, a koronakötvények elszabotálásávval. ...

Megalázták Macront egy párizsi kórházlátogatáson, majd úgy tett, mint aki nem veszi észre, az Elnöki Hivatal pedig később meghamisította a felvételt - videó

Nagyvilág2020.04.17, 17:39

Emmanuel Macron francia elnök gyors látogatásra érkezett Párizs egyik elővárosába, Kremlin-Bicétre-be. Az egyetemi kórház víruskutató csoportjánál tett látogatása nem sikerült túl jól, az egyik szakápolónő ugyanis szembesítette azzal, hogy tette tönkre kormánya a francia egészségügyet. Az erről készült videóból kiderül, hogy a koronavírusos betegeket kezelő francia ápolóknak még védőruhát sem biztosítanak, ráadásul kezdetben szájmaszkjuk sem volt. Az egyik ápoló szerint Macron elnöksége alatt az egészségügyben dolgozók elszegényedtek. Az egyetemi kórházban a védőfelszerelések hiánya miatt eddig 144 dolgozó fertőződött meg koronavíruussal. ...

Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesít

Itthon2020.04.16, 11:37

Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesíti feladatait - mondta Halmosi Zsolt, a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén.

Magyarországon a kórházak felkészülnek a járvány új szakaszára

Itthon2020.04.16, 08:07

A kórházak országszerte felkészülnek a koronavírus-járvány miatti tömeges megbetegedésekre; április 19-ig országosan 32 900, azaz a kórházi ágyak 50 százalékát kell szabaddá tenniük az intézményeknek - közölte a koronavirus.gov.hu weboldal. 

Zacher Gábor teljes erőbedobással küzd a koronavírus ellen

Life.hu2020.04.14, 12:34

Zacher Gábor rengeteget dolgozik, ám ezúttal egy vidéki kórházat erősít. 

A koronavírus miatti korlátozó intézkedések az influenzajárványt is csökkentik

Tudomány2020.04.12, 20:44

Mivel a SARS-CoV- 2 vírusfertőzés súlyos akut légzőszervi szindrómának számít, az ellene bevezetett intézkedések hatékonyságuk esetén más fertőző betegségek, például a szezonális influenza terjedését is komolyan csökkenthetik, ami további életeket menthet. Ennek illusztrálására japán tudósok összehasonlították a heti influenza-aktivitást a COVID-19 járvány kitörésével egyidejű 2019-2020-as influenzaszezonban az előző öt évszakkal.

Az egyetemi klinikákra is megérkeztek a védőeszközök Kínából

Itthon2020.04.07, 15:36

A budapesti, a debreceni, a pécsi és a szegedi orvosi és egészségtudományi felsőoktatási intézményekbe is megérkeztek azok az egészségügyi védőeszközök, amelyeket az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízása alapján a Semmelweis Egyetem szerzett be Kínából.

Szlovákiában szigorítanak az óvintézkedéseken húsvétra

Nagyvilág2020.04.06, 22:39

A koronavírus terjedésével összefüggésben április 8-tól 13-ig, vagyis a húsvéti ünnepek idejére utazási korlátozásokat és részleges kijárási tilalmat vezetnek be Szlovákiában, ahol a schengeni belső határokon ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzést is, április 8-tól 17-ig - jelentette be Igor Matovic vezette új kormány.

Nagyon sok ápoló és orvos fertőződött meg Európában

Itthon2020.04.05, 13:11

Magyarországon az uniós átlagnál kedvezőbb a statisztika: kevesebb egészségügyi dolgozó fertőződött meg a koronavírussal. Világszerte nagyon rossz a helyzet: Olaszországban már 80 orvos halt meg, Spanyolországban tízezernél is több beteg egészségügyi dolgozó van, és a számuk a hivatalos statisztikához képest tovább nőtt. Drámai a helyzet Írországban, ahol minden negyedik beteg orvos vagy ápoló. Romániában az egészségügyi miniszter belebukott abba, hogy a suceavai kórház lett a fertőzés gócpontja, orvosok, ápolók és betegek tömege fertőződött meg koronavírussal.

85 egészségügyi dolgozó fertőződött meg eddig Magyarországon

Life.hu2020.04.04, 14:51

Gulyás Gergely, a Miniszterelnőkség vezetője a szombati Kormányinfón tájékoztatott az egészségügyben dolgozók megfertőződési arányáról. 

Kompenzálják a kórházak járvány miatt kieső bevételeit

Itthon2020.04.04, 12:42

Új finanszírozási szabályok lépnek életbe az egészségügyi dolgozók bérezésének biztosítása miatt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Gazdaságmentő intézkedések jönnek a Nyugat-Balkánon

Gazdaság2020.04.04, 13:22

Koszovóban és Boszniában már megkezdték a gazdasági mentőcsomag összeállítását, Montenegró pedig bejelentette, hogy mintegy 17 tonna egészségügyi felszerelést vásárolt 2 millió euró értékben.

A kormány megbecsüli az egészségügyi dolgozókat

Itthon2020.04.04, 10:42

A kormány megbecsüléssel tekint az egészségügyi dolgozókra, amit jelez az 500 ezer forint pluszjuttatás - mondta Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornáján.

Századvég: Elismerés övezi a magyar egészségügyben dolgozókat

Itthon2020.04.03, 15:05

A koronavírus-járvány terjedésének lassításában kulcsszerepe van az egészségügyi rendszer helytállásának, az orvosok, ápolók és mentősök áldozatos munkájának. A Századvég megvizsgálta, hogy a magyarok hogyan vélekednek a hazai egészségügy járványhelyzetben nyújtott teljesítményéről.

Több vállalat segíti felajánlásokkal az egészségügyi dolgozókat

Itthon2020.03.31, 10:10

Több magyarországi élelmiszeripari vállalat és áruházlánc segíti felajánlásokkal a koronavírus-járvány idején az egészségügyi dolgozók étkeztetését, de a Magyar Bocuse d'Or Akadémia séfjei is főznek az egészségügyieknek - közölték az MTI-vel az érintett szervezetek.

Ingyen Airbnb szállást ajánlanak a brit egészségügyi dolgozóknak

Gazdaság2020.03.30, 17:38

Ezek voltak ma a koronavírushoz köthető legfontosabb hírek és fejlemények a pénz világában.

Károly herceg is megköszönte az egészségügyben dolgozók munkáját

Life.hu2020.03.27, 17:25

Az angol királyi család nem győzi kifejezte háláját az orvosok és ápolók felé.

Arnold Schwarzenegger egymillió dollárral támogatja a koronavírus elleni küzdelmet!

Life.hu2020.03.26, 11:20

A sztár rengeteg pénzt adományozott az egészségügynek, ezzel támogatva a járvány elleni harcot. Meglepő dologgal indokolta aranyszívűségét.

Nyílt levél az egészségügyi dolgozóknak: Ti vagytok a védőangyalaink!

She2020.03.25, 08:39

Alap, hogy átlagos körülmények között is hálás lehet nektek az emberiség, mert ti vagytok, akik éjt nappallá téve őrzitek az elesett, beteg embereket. Nem kímélitek magatokat, mindig ott vagytok, ahol kell.

Koronavírus: 15 szívszorító kép a kórházi dolgozókról - Galéria

Life.hu2020.03.24, 15:07

A koronavírus egyre több megbetegedést és áldozatot követel világszerte, az orvosok és ápolok, pedig folyamatosan harcolnak.

Képzeletbeli DVTK-FTC meccset rendeznek a koronavírus ellen küzdőkért

Sport2020.03.24, 11:28

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő DVTK vezetése szeretné nagyrabecsülését kifejezni a klub szurkolóinak, akik gyűjtést kezdeményeztek és arra buzdítják a szurkolókat, hogy egy „képzeletbeli" DVTK - FTC mérkőzés 1500 forintos belépőjegyeinek árával támogassák az egészségügyben dolgozókat.

Oroszországból szeretettel: megérkezett Rómába a segítség

Tudomány2020.03.23, 10:44

„Oroszországból szeretettel"" ezt a feliratot viselik olasz, orosz és angol nyelven azok a ládák, amelyeket kilenc teherszállító gép juttatott el egy Róma melletti katonai bázisra, a koronavírus-járvány sújtotta Olaszország megsegítésre egészségügyi ápolószemélyzettel és orvosokkal együtt.

Egyre népszerűbb az egészségügyben dolgozók megtapsolása

Itthon2020.03.22, 17:27

Mindössze másfél nap alatt közel háromezren csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez a közösségi oldalon, ahol az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók munkáját lehet megköszöni. A Szívünk és tapsunk oldal azért jött létre, hogy nekik köszönje meg, hogy mindenki más otthon maradhat azért, mert ők dolgoznak. A köszönetnyilvánítás lényege, hogy az emberek este nyolckor kiállnak az erkélyre, vagy folyosóra, és tapsolnak. Rengetegen készítettek videót is, amelyet aztán feltöltenek az internetre.

65 ezer nyugdíjas orvost és szakápolót hívtak munkába Nagy-Britanniában

Nagyvilág2020.03.20, 16:52

Több tízezer nyugdíjas orvost és szakképzett kórházi ápolót kért fel pénteken a brit egészségügyi minisztérium arra, hogy álljanak ismét munkába és kapcsolódjanak be az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelembe.

Ha nem maradunk otthon, rengeteg ember kerül majd súlyos veszélybe a koronavírus miatt

Tudomány2020.03.20, 13:24

Sem felnőtt, sem gyermek nem immunis az új koronavírusra. Ennek megvan a nagyon egyszerű oka: ahogy a neve is mutatja új, tehát eddig nem találkozott vele az emberiség. Kiszámíthatatlansága és ismeretlensége, valamint a hatékony terápia hiánya különösen veszélyessé teszi. Az orvosok mellett mi magunk tehetjük a legtöbbet azért, hogy ezt a tomboló kórokozót megállítsuk. Hatalmas lemondással jár, de meg kell tennünk, különben tömegek halhatnak meg.    

Az ország biztonságos működése érdekében eddig 140 olyan céget választottak ki, ahol csütörtöktől megjelennek a honvédelmi irányítók

Itthon2020.03.19, 16:08

Csütörtök reggel jelennek meg az érintett vállalatoknál a honvédelmi irányító csoportok - jelentette be a honvédelmi miniszter, a koronavírus-járvánnyal összefüggésben létrehozott, létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport vezetője az M1 aktuális csatornán szerda este. Benkő Tibor arról is beszélt, hogy péntek reggeltől katonák is lesznek az utcákon.

Szlovéniában gyakorlatilag leállították a koronavírus-tesztelést

Gazdaság2020.03.18, 11:50

Az egyik legjelentősebb szlovén lap arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány új szintre lépett, ezért további óvintézkedéseket tesznek az állampolgárok védelme érdekében. Ezek közé tartozik az is, hogy kevesebb tesztet végeznek, valamint azok eredményeit már nem fogják közölni, mivel a hatóságok szerint a megbetegedések száma miatt már lehetetlen a kontaktok felderítése. Sok szakértő szerint viszont a lépés rendkívül veszélyes, mivel a teszt továbbra is az egyik legjobb módszer a vírus visszaszorítására.

Spanyolnátha: a tömegek mozgása miatt pusztított az első világjárvány

Tudomány2020.03.17, 22:14

Az 1918-as spanyolnátha-világjárvány borzalmas méretét még ma is nehéz felfogni. A vírus a Föld lakosságának nagyjából 3-5 százalékát betegítette meg, mintegy 500 millió embert megfertőzve. A pandémia óvatos becslések szerint 20-50 millió vagy esetleg még ennél is több áldozatot követelt, többet, mint az egész első világháború. A betegség az influenza A típusának egyik legelső formája volt: villámgyorsan terjedt, rendkívül gyors lefolyással rendelkezett és látszólag véletlenszerűen „választotta ki" áldozatait. De mit tudunk még erről a járványról, és vajon hasonlít-e bármiben a most rohamosan terjedő koronavírus kórhoz? 

Koronavírus - "A legfontosabb, hogy drasztikusan csökkentsük az orvos beteg-találkozásokat"

Life.hu2020.03.16, 07:36

Az új típusú koronavírus az idősekre, a legyengült immunrendszerűekre és a krónikus betegségben szenvedőkre a legveszélyesebb. Emellett kiemelt figyelmet kell fordítani az egészségügyi dolgozók élet- és egészségvédelmére, különös tekintettel az idősebb kollégákra. Ennek érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra utasította valamennyi ellátó intézmény vezetőjét, hogy hétfőtől úgy szervezzék át az egészségügyi tevékenységüket, hogy a 65 év feletti egészségügyi dolgozók ne találkozzanak közvetlenül a betegekkel, és kollégáikkal is csak telefonon konzultáljanak.

Koronavírus: A Honvédkórház hétfőtől elővizsgálati pontot működtet

Itthon2020.03.15, 16:31

Hétfőtől - a koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel - elővizsgálati pontot működtet a budapesti Honvédkórház Róbert Károly körúti székhelyén.

Az EU 25 milliárd euró értékű befektetési alapot hoz létre a gazdasági károk enyhítésére

Nagyvilág2020.03.10, 22:38

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt közölte, hogy a javasolt befektetési alap az egészségügyi rendszerekre és a kisvállalkozások támogatására irányul - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Szigorú szabályokat kell betartani a kórházakban a járvány megelőzéséért

Itthon2020.03.10, 22:30

A magyarországi koronavírus-helyzetről tartott tájékoztatót Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a kórházak vezetőinek.

Ezt tanácsolják a koronavírus miatt a szociális intézményeknek

Itthon2020.03.10, 20:26

A Nemzeti Népegészségügyi Központ gyakorlati tanácsokat osztott meg a szociális intézmények részére – olvasható a koronavírusról tájékoztató oldalon.