egészségügy

címke rss

Így látják az új jogszabályt a kizárólag magánszférában dolgozó szakorvosok

Itthon2020.10.27, 21:18

Az október 6-án elfogadott új egészségügyi jogszabály továbbra is közbeszéd tárgya. A Foglaljorvost.hu ezért olyan szakorvosok véleményét tudakolta, akik csak a magánegészségügyben tevékenykednek, az állami ellátásban már nem.

A magyar egészségügy jobban felkészült, mint sok más országé Európában

Itthon2020.10.19, 11:51

A magyar egészségügyi rendszer felkészült a koronavírus-járvány második hullámára, és az adatok szerint a kelet-európai országok egészségügye az uniós átlag felett teljesít - mondta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Egyre rosszabb a helyzet a szlovén kórházakban

Nagyvilág2020.10.17, 17:58

Az orvosok szerint kritikus a helyzet a szlovén kórházakban a kórházi ellátásra szoruló koronavírus-fertőzöttek számának növekedése miatt, miközben szombatra ismét megdőlt a korábbi csúcs az egy nap alatt regisztrált új fertőzöttek számában - írta a helyi sajtó szombaton.

A belügyminiszter és az orvosi kamara vezetője egészségügyi kérdésekről egyeztetett

Itthon2020.10.13, 16:37

Megbeszélést folytatott Pintér Sándor, a járványügyi készültség időszakában működő operatív törzs vezetője és Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke 2020. október 13-án a Belügyminisztériumban - közölte a Belügyminisztérium.

Így látja az egészségügyi törvényt a magánszektor

Itthon2020.10.09, 14:57

A kedden elfogadott, az egészségügy régóta húzódó kérdéseit rendező új jogszabály alapjaiban forgatta fel a szektort, a FoglaljOrvost.hu ezért a helyzet elemzésére meghívta a hazai magánszektor meghatározó szereplőit. Az orvosi bérrendezés, valamint a hálapénz kivezetése vitán felül állóan szükséges volt, azonban az ehhez kapcsolódó feltételrendszer a hétvége óta borzolja az ágazat szereplőinek kedélyeit, legyen az közkórház vagy privát klinika vezetője, vagy az érdekképviseleti szervezetek egyike – hangoztatta több megszólaló is.

Orbán Viktor: Amíg Soros Györgynek ekkora befolyása van az EU-ban, addig ki kell mondani, hogy az unió korrupt

Itthon2020.10.09, 09:00

A következő év közepéig kell kibírni, akkor lehet meg az oltás – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának. Ha az első hullámban tudtunk győzni, akkor a másodikban is sikerülni fog - tette hozzá. Beszélt arról is, hogy a baloldalnak nem az országgal szemben, hanem a kormánnyal szemben kellene ellenzékben lenni.

Szentkirályi Alexandra: Az egészségügyi ellátórendszer bírja a terhelést

Itthon2020.10.08, 23:17

Az egészségügyi ellátórendszer bírja a terhelést, tavasszal és nyáron az ország felkészült a koronavírus-járvány kezelésére - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Az állami és a magánpraxis szétválasztása további jogalkotást igényel

Itthon2020.10.07, 11:20

Az állami és a magánpraxis szétválasztása további jogszabályokat igényel - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Kásler Miklós arról is tájékoztatott a beszélgetés során, hogy a nővéri fizetések 2022-re két és félszeresükre fognak emelkedni.

A magyarok elsöprő többsége támogatja az orvosok bérének emelését és a hálapénz eltörlését

Itthon2020.10.06, 10:24

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy a kormány elfogadta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett béremelést tartalmazó javaslatot, amely eddig soha nem látott mértékben emeli meg az orvosok fizetését, ezzel egyidejűleg pedig a hálapénz is eltűnik. Egy rezidens gyakorlati időtől függően 7-800 ezer forint körüli alapbért kap majd, az idősebb orvosok pedig 2,4 millió forintot kereshetnek. Maurer Szemerével, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. egészségügyi üzletágvezetőjével beszélgettünk arról, hogy miért rendkívül fontosak ezek az intézkedések, és milyen hosszú és rövid távú hatásai lehetnek Magyarországon. 

A baloldali kormányok egyre nehezebb helyzetbe hozták az orvosokat, az Orbán-kormány viszont soha nem látott béremelést ad

Itthon2020.10.04, 11:53

Történelmi mértékű béremelést kapnak az orvosok Magyarországon a következő időszakban - jelentette be Orbán Viktor. A béremelés révén a hálapénz is eltűnhet a hazai egészségügyből. Az Orbán-kormány egyébként az elmúlt években a teljes egészségügyi szektorban nagyon komoly béremelést hajtott végre. A korábbi baloldali kormányok idején az egészségügyben csökkentek a fizetések, kórházakat zártak be és orvosokat küldtek el.  

Ennyit fognak keresni az orvosok a béremelés után

Itthon2020.10.03, 18:51

Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. A részletekről a Magyar Orvosi Kamara elnöke beszélt szombat délutáni sajtótájékoztatójukon.

Varga Mihály: A kormány támogatja az egészségipari önellátást erősítő beruházásokat

Gazdaság2020.10.01, 15:52

Az Egészségipari Támogatási Programmal olyan tervek megvalósítását segíti a kormány, amelyek erősítik Magyarország egészségipari önellátását, hozzájárulnak a gyógyszerek és gyógyászati eszközök gyártásának határokon belül tartásához, a hazai gyártóhelyek számának emelkedéséhez és a kapacitások bővítéséhez - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a program első három támogatási szerződésének aláírási ünnepségén Budapesten.

Emelik az ápolók és egészségügyi szakdolgozók fizetését

Life.hu2020.09.29, 17:02

Novemberben húsz százalékkal emeli a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését, azon az 500 ezer forinton kívül, amit még a nyáron biztosított az egészségügyi dolgozók számára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Elkészültek a Magyarországon gyártott, világszínvonalú lélegeztetőgépek

Itthon2020.09.25, 18:02

Napokon belül a magyar egészségügy rendelkezésére fog állni a külügyminisztérium által megrendelt 1000 darab világszínvonalú lélegeztetőgép, amelyet a hazai székhelyű Celitron Medical Technologies Kft. már legyártott - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Vácon.

Kásler Miklós: Van elég kórházi ágy, van elég intenzív terápiás ágy, van elég szakszemélyzet

Itthon2020.09.24, 11:03

Egymás után, lépcsőzetesen nyitjuk ki az ellátóhelyeket, hogy még a lehetőségét is kizárjuk annak, hogy esetleg több kórházban is elinduljon a fertőzés - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a minisztérium hivatalos Facebook-oldalán elérhető videóban. A tárcavezető megerősítette, hogy a kórházi ellátás tárgyi és személyi feltételei is biztosítottak, majd beszélt az egészségügy átfogó szervezeti átalakításáról, és a népbetegségek elleni küzdelem aktuális helyzetéről is, kitérve a HPV-elleni oltás fiúkra való kiterjesztésére.

Jelentősen visszaesett Ausztráliában a rákdiagnózisok és kezelések száma a járvány miatt

Nagyvilág2020.09.14, 11:14

Jelentősen csökkent a rákos betegek diagnosztizálása a koronavírus-járvány közepette Ausztráliában, a rákszűrések, a műtétek és a kezelések számában szintén visszaesés történt a tavalyi év ugyanezen időszakához képest - közölte hétfőn a rákos megbetegedésekkel foglalkozó ausztrál kormányzati ügynökség.

Több ezer elégedetlen egészségügyi dolgozó tüntetett Brüsszelben

Nagyvilág2020.09.13, 22:09

Mintegy 4000 egészségügyi dolgozó vonult utcára Brüsszelben, hogy az ágazat jobb finanszírozásáért tüntessenek.

Óriási magyar egészségügyi siker: önálló lett a hazai tüdőtranszplantáció is

Itthon2020.09.14, 13:16

Újabb óriási sikert ért el a magyar egészségügy, Magyarországon mostantól teljesen önállóan végezhetnek tüdőátültetetést. Korábban sokáig a magyar betegeket magyar orvosok Bécsben műtötték. Kásler Miklós, az EMMI minisztere elmondta, 2015 óta már operálnak magyar beteget itthon is, de eddig csak a bécsi centrummal együttműködve zajlottak ezek a beavatkozások. Dr. Rényi-Vámos Ferenc, főorvos, az Országos Onkológiai Intézet Mellkassebészeti Központjának vezetője az Origónak elmondta, a magyar műtők jelenleg jobbak is a bécsinél, hiszen oda teljesen új, nagyon modern gépek kerültek. Ma Magyarországon 16-an várnak tüdőtranszplantációra,, ...

Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat a koronavírus miatt

Itthon2020.09.03, 21:25

A járványhelyzettel összefüggésben újabb fővárosi és vidéki egészségügyi intézmények rendeltek el látogatási tilalmat.

Látogatási tilalmat rendeltek el több kórházban is

Itthon2020.09.01, 19:30

A koronavírus-járvánnyal összefüggésben további fővárosi és vidéki kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat.

A kormány 2010 óta 36 milliárdot költött a várólisták csökkentésére

Gazdaság2020.08.28, 11:55

A kormány a budapesti emberek egészségügyi ellátásának javítását kiemelten kezeli, az Egészséges Budapest Program keretében folyamatosan többletforrásokat biztosít a fővárosnak. A központi régió történetének legnagyobb egészségügyi programjában összesen 700 milliárd forintos fejlesztésre kerül sor, és ennek köszönhetően sorra újulnak meg a budapesti kórházak, rendelők.

Tizenhét budapesti kórház higiéniai felújításáról döntött a kormány

Itthon2020.08.17, 13:51

Tizenhét budapesti kórház higiéniai felújításáról döntött a kormány 60 milliárd forint uniós és hazai forrás felhasználásával, a koronavírus-járvány esetleges második hullámára készülve - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfői sajtótájékoztatóján.

Jövőre 2012 milliárd forint jut egészségügyi célokra

Itthon2020.08.17, 13:21

Jövőre 2012 milliárd forint jut egészségügyi célokra, ami azt jelenti, hogy a kormány tíz év alatt 915 milliárd forinttal, 76 százalékkal növelte az emberek egészségének megvédésére, megőrzésére, visszaszerzésére fordítható forrásokat - jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn a Fejér megyei Lepsényben.

Kásler Miklós: Az európai onkológiai misszió reményt ad a rák elleni küzdelemben

Itthon2020.08.11, 14:29

Az európai onkológiai misszió azzal a reménnyel kecsegtet, hogy egységes ellátórendszer alakul ki a kontinensen a rák elleni küzdelemben - mondta Kásler Miklós,  az emberi erőforrások minisztere keddi sajtótájékoztatóján.

Rétvári: Több mint kétharmadával növekedett a CT-vizsgálatok száma

Itthon2020.08.07, 14:32

Az Eurostat adatai szerint nyolc év alatt több mint kétharmadával növekedett Magyarországon az elvégzett CT-vizsgálatok száma - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken az MTI-t.

Két koronavírus-fertőzöttet találtak a siófoki kórházban

Itthon2020.08.06, 18:28

A Siófoki Kórház-Rendelőintézet valamennyi osztályán és részlegén szerdától visszavonásig látogatási tilalmat rendeltek el - írja a kórház weboldala. 

Megjelentek az 50 milliárd forintos Egészségipari támogatási program részletei

Gazdaság2020.08.04, 14:34

Magyarországnak az az érdeke, hogy az egészségügyi védőeszközök terén is képes legyen az önellátásra, így a járvány újabb hulláma esetén sem lenne kiszolgáltatva a nemzetközi piacnak. A Pénzügyminisztérium (PM) programot indít 50 milliárd forintos kerettel azon magyar vállalkozások beruházásainak és fejlesztéseinek támogatására, amelyek az egészségipar megerősítésében szerepet vállalhatnak - közölte a tárca.

Hamar népszerű lehet a tőzsdén ez a gyógyászati termékeket gyártó vállalat

Gazdaság2020.08.03, 15:06

Ígéretes befektetési lehetőséget kínálhat a Siemens Healthineers cég, hiszen bekerülhet a DAX indexbe, ami jelentős keresletet támaszthat a társaság részvényei iránt, ez pedig akár komolyabb árfolyamemelkedéssel is járhat. A közelmúltban az anyacégéből, a Siemensből kivált egészségügyi termékeket gyártó vállalat 16,4 milliárd dollárért felvásárolta a Varian Medical Systemset, és ezzel nemcsak a rákgyógyítás felé tett egy hatalmas lépést, de a legnagyobb német vállalatokat tömörítő indexbe való bekerülés is kézzelfogható közelségbe került. 

Történelmi sikert ért el a Richter az amerikai piacon

Gazdaság2020.08.03, 08:14

Az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége idén a második negyedévben, a gyógyszeripari vállalat konszolidáltan 32,2 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 79,4 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakához képest, árbevétele pedig 14,5 százalékos emelkedéssel 137,3 milliárd forint lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közölt gyorsjelentés szerint.

Kásler Miklós: Akik az Árpád-gén bejelentését támadják, azok nem a szerzőket, hanem tudományos tényeket támadnak

Itthon2020.07.21, 12:46

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere legújabb videóinterjújában a magyarság eredettörténetét jelentősen formáló Árpád-gén felfedezéséről nyilatkozott. A tudományos eredményeket támadó ellenzékiekkel kapcsolatban elmondta a miniszter, hogy nehéz helyzetben vannak, mert nem a szerzőket támadják, hanem a DNS-ek konfigurációját, szekvenciáját és létét, amelyek megkerülhetetlen tudományos tények. A miniszter az egészségügy jövőbeli átalakításának néhány részletéről is beszélt.

Lovaggá ütötte II. Erzsébet királynő az egészségügynek gyűjtő százéves veteránt - videó

Nagyvilág2020.07.17, 22:54

Soron kívül a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra emelte pénteken a brit uralkodó Tom Moore-t, a brit hadsereg százéves veteránját, aki csaknem 33 millió fontot gyűjtött a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelem segítésére.

Nincs aktív fertőzött a Szegedi Tudományegyetem dolgozói között

Itthon2020.07.16, 14:11

A Szegedi Tudományegyetem júniusban mintegy 5000 koronavírus-tesztet végzett el ingyenesen. Az SZTE klinikáinak egészségügyi dolgozói mellett a Szeged-Csanád Egyházmegye fenntartásában működő szociális intézmények dolgozóit és ellátottjait is szűrték. Egyetlen pozitív esetet sem találtak, és a fertőzésen átesettek száma is alacsony.

A tisztifőorvos folyamatosan figyeli a külföldi járványügyi helyzetet is

Itthon2020.07.15, 10:51

Életbe léptek szerdán a beutazással kapcsolatos korlátozó intézkedések, a különböző színnel jelölt országok járványügyi helyzetét az országos tisztifőorvos folyamatosan figyelemmel kíséri, és ha kell, a besorolást felülvizsgálja.

Önellátó lesz Magyarország az egészségügyi védőfelszerelésekben

Gazdaság2020.07.07, 14:36

A magyar kormány ötvenmilliárd forintos kerettel támogatási programot indít az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére - jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban a Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint.

Fidesz: A baloldal megbecsülés helyett elüldözte az egészségügyi dolgozókat

Itthon2020.07.06, 16:47

A baloldal megbecsülés helyett elüldözte az egészségügyi dolgozókat - írja a Fidesz közleményében.

Dr. Flóris István az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet új vezetője

Itthon2020.07.06, 16:24

Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere 2020. július 6-ától Dr. Flóris Istvánt bízza meg az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatói feladatainak ellátásával - áll az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkárságának közleményében.

Orbán Viktor: A határvédelem egyben egészségügyi védelem is - videó

Itthon2020.07.03, 11:21

Ahogy az Origo is megírta, Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt péntek reggel.

Kásler Miklós: Szerdán kapja meg 170 ezer egészségügyi dolgozó a bruttó 500 ezer forintos juttatását

Itthon2020.07.01, 13:20

170 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg bruttó 500 ezer forintos juttatását a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásáért szerdán, illetve a napokban. Az egyszeri rendkívüli jutalomra a kormány 101 milliárd forintot biztosít - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.

156 milliárd forinttal jut több az egészségügyre 2021-ben

Gazdaság2020.07.01, 10:13

Az egészségügyi és a szociális szférában is többletforrások vannak a 2021-es költségvetésben, amelyet pénteken fogadhat el az Országgyűlés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Július elsején a legtöbb gyógyszertár zárva lesz!

Life.hu2020.06.30, 11:31

Holnap, azaz július elsején zárva tartanak a gyógyszertárak a Semmelweis-nap miatt.

Megmarad az e-receptek egyszerűsített kiváltási módja

Itthon2020.06.19, 16:31

Az Országgyűlés döntése értelmében a veszélyhelyzet megszűnését követően is - időkorlát nélkül - megmarad az e-receptek egyszerűsített kiváltási módja, amelyhez a beteg taj-számának megadása mellett a kiváltó személyazonosságának igazolására van szükség. Továbbá a telemedicinális ellátások lehetősége is megmarad.

Megkérdezte az Európai Parlament elnökét a V4NA, kivizsgálja-e, hogy az EP által fizetett munkatárs is részt vett a baloldali kamuvideó elkészítésében?

Itthon2020.06.13, 16:46

Bejárta a médiát az a szocialisták által legyártott kamuvideó, amiben egy magát mentőtisztnek beállító nő hazugságokat és rágalmakat mondott az egészségügyről. Mint kiderült, a videót egy baloldali EP-képviselő brüsszeli munkatársa gyártotta le, így felmerül a tiltott pártfinanszírozás gyanúja is, ami miatt a kormány az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz fordul - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Kásler Miklós: Hétfőtől újraindulhat az egészségügyi ellátás

Itthon2020.06.12, 13:43

Június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Hónapok óta gyártja az álhíreket a baloldal a koronavírus-járvány elleni védekezésről

Itthon2020.06.09, 18:41

Hónapok óta folyamatosan terjeszti az álhíreket a baloldal a koronavírus-járvány elleni védekezésről. Ezek mindegyikéről mára kiderült, hogy minden valóságalapot nélkülöztek. A legfrissebb az MSZP videohamisítási botránya: egy magát mentősnek kiadó nővel mondatták el azt a hazugságot, hogy 10, kórházból hazaküldött betegből kilenc meghalt. Az álhírek többsége egészségügyi kérdésekről szólt, de azzal is próbáltak riogatni, hogy a kormányzat a veszélyhelyzetre hivatkozva diktatúrát vezet be. Természetesen mindegyik állításról kiderült, hogy hazugság.

Gyopáros Alpár: 1800 milliárd forintot fordítottak eddig fejlesztésekre

Itthon2020.06.05, 16:10

A Modern városok program keretében 1800 milliárd forintot fizettek ki fejlesztésekre, ez a program becsült költségvetésének csaknem fele - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken Győrben.

160 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg az 500 ezer forintos juttatást

Itthon2020.06.05, 14:27

Az egyszeri bruttó 500 ezer forintos juttatást július 1-től valamennyi közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvos, ápoló, asszisztens megkapja, a művesekezelést végző szolgáltatók, az Országos Mentőszolgálat és a betegszállítást végző egyéb szolgáltatók munkatársai, valamint a műszaki, gazdasági és adminisztratív területen dolgozó, és az aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók főigazgatói és gazdasági igazgatói is jogosultak a juttatásra - mondta Kásler Miklós.  

Titkolózni kezdett a svéd járványügyi hatóság, miután megbuktak a baloldali kormány járványügyi intézkedései

Nagyvilág2020.06.02, 17:00

Ahogy a svéd védekezési modell kudarca egyre nyilvánvalóbbá vált, egyre nagyobb titoktartás övezte az állami intézkedéseket, és folyamatosan csökkent az átláthatóság. A statisztikák azonban annál árulkodóbbak: az országban már 4500 közelében van a halottak száma, a fővárosban pedig az előző évi halálozások dupláját mérték a járvány alatt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Kedden 775 új fertőzöttet regisztráltak, utoljára április 30-án volt ennél több.

Javult a járványügyi helyzet, így tovább bővülnek az egészségügyi ellátások

Itthon2020.05.30, 14:25

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a veszélyhelyzet alatt meghozott szükségszerű intézkedések eredményeként, az egészségügyben dolgozók áldozatos munkájával, valamint az emberek fegyelmezett magatartásával kedvezőbbé vált a járványügyi helyzet Magyarországon.