egészségügy

címke rss

Influenza: minden érv az oltás mellett szól

Tudomány2021.12.03, 14:14

Idén nem csak a tavalyinál, de az átlagos, sőt az influenzajárványos éveknél is sokkal nagyobb az influenzaveszély. A szakértők szerint ezúttal minden racionális érv még inkább a védőoltás mellett szól. A negyedik Covid-hullám és az Omikron variáns miatti kiszámíthatatlanság pedig azt is indokolttá teszi, hogy aki tervezi az influenza elleni oltást, az minél előbb cselekedjen.

Múlt héten több mint 16 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel

Itthon2021.12.03, 13:40

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint november 22. és 28. között az országban 16 200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

LMBTQ-terror Franciaországban: a nemváltó műtétsorozatot kifizeti az állam, a szürkehályog-műtétet nem

Nagyvilág2021.12.02, 18:27

Botrány a francia egészségügyben: míg a súlyos eurótízezrekbe kerülő nemváltó beavatkozások, műtétek költségeit átvállalja az egészségügyi biztosítás, a szemműtéteket (pl. szürkehályog eltávolítása) vagy fogászati beavatkozásokat nem térítik vissza. Az LMBTQ-aktivisták terrorja oda vezetett, hogy néhány év alatt elérték, hogy az állam kifizesse ezeket a műtéteket és ráadásul fiatalok körében ezt reklámozhassák is.

Szijjártó Péter: Egészségügyi és biztonsági szempontból is szükség van a Kelet és a Nyugat együttműködésére

Nagyvilág2021.12.02, 14:03

A Kelet és a Nyugat szoros együttműködésével sokkal eredményesebb lehetne a nemzetközi közösség fellépése az egészségügy és a biztonság területén - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Stockholmban.

Durva videó: meglökött, majd arcon ütött egy egészségügyi dolgozót egy őrjöngő nő

Life.hu2021.11.30, 17:24

A 64 éves nő egy budapesti rendelőintézetben támadt rá az egészségügyi dolgozóra.

Megtámadtak egy betegirányítót egy budapesti rendelőintézetben - videó

Itthon2021.11.30, 11:20

Egy 64 éves nő arcon ütött és meglökött egy betegirányítót egy budapesti rendelőintézetben, miután a dolgozó közölte vele, hogy a járványügyi helyzet miatt kint kellene várakoznia.

Lekerül az amerikai polcokról az okos babazokni

Techbázis2021.11.29, 13:21

Már öt éve vitatkozott a gyártójával az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság.

Ököllel arcon ütött egy egy kórházi ápolót egy beteg

Itthon2021.11.25, 15:18

Kórházból távozáskor ököllel arcon ütött egy egészségügyi dolgozót egy 23 éves nő, miután ellátták a sebét. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyújtott be vádiratot az ügyben a Marcali Járási Ügyészség.

Gyorsított pályás növekedésnek indult a budai egészségügyi ellátás

Itthon2021.11.22, 12:04

Gyorsított pályás növekedésnek indult a budai egészségügyi ellátás - derül ki a Dr. Gór Csaba által vezetett Budáért Podcast-sorozat legújabb adásából. A budapesti 4-es számú választókerület fideszes elnöke Dr. Toldy-Schedel Emillel, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatójával beszélgetett a koronavírus-járvány negyedik hullámról, valamint a poszt-covid ellátásról.

Miért nem lehet gyógyítani az egyes típusú cukorbetegséget?

Sulilife.hu2021.11.17, 22:09

Az 1-es típusú cukorbetegség körülbelül negyvenkét millió embert érint világszerte. Sokan küzdenek vele, mégis azon betegségek közé tartozik, amit nem meggyógyítani, csak kezelni, enyhíteni. Mi lehet ennek az oka?

A hétköznapi hősök köztünk élnek: Legyél te is mentőápoló!

Sulilife.hu2021.11.13, 19:47

A hősök bizony köztünk élnek, ennek pedig kitűnő példáját tanúsítják a mentőápolók. Ha tudni szeretnéd, hogyan válhatsz akár mások életének megmentőjévé, akkor ne keress tovább! Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb információkat erről a szakmáról.

Egyre súlyosabb a helyzet: Teljesítőképessége határához közelít az egészségügyi rendszer Horvátországban

Life.hu2021.11.03, 21:36

A koronavírus-járvány okozta leterheltség miatt teljesítőképessége határához közelít Horvátország egészségügyi rendszere - közölte szerdán az N1 horvát kereskedelmi hírcsatorna.

Elindult az ország legnagyobb volumenű kórházfejlesztése - képek

Gazdaság2021.11.03, 13:34

Tatabányán elindult az ország jelenleg legnagyobb volumenű kórházfejlesztése. A 18 milliárd forintos beruházásban a Szent Borbála Kórház egy 16 ezer négyzetméteres épülettel bővül.

Magyarország is adott egészségügyi segélyt Lettországnak

Nagyvilág2021.11.01, 18:49

Lettország egészségügyi segélyt kapott hétfőn Magyarországtól, Hollandiától, Finnországtól és Svédországtól a koronavírus-járvány megfékezését segítendő; európai uniós összehasonlításban az 1,9 millió lakosú balti államban lélekszámarányosan a legmagasabb az új fertőzöttek száma.

Kedvező hírek érkeztek a Richter egyik gyógyszeréről

Gazdaság2021.10.29, 16:51

Kedvező hírek érkeztek a Richter gyógyszeréről: újabb vizsgálati fázisban is igazolódott, hogy a cariprazine hatásos kiegészítő kezelésként a major depresszióban szenvedő betegeknél - közölte a Richter Gedeon Nyrt. a tőzsde honlapján pénteken.

Szakma, mint hungarikum? Naná! Ezzel foglalkozik a konduktor!

Sulilife.hu2021.10.26, 12:55

Milyen lehet egy olyan szakma, ahova kell egy kis pedagógia és egy kis orvoslás is? Hogyan történik a mozgásfejlesztés? Hatásos egyáltalán? És ami még fontosabb: neked való foglalkozás? Ezekre a kérdésekre próbálunk választ adni, miközben egy igazán sokszínű területet mutatunk be! Jöjjön hát a konduktor szakma!

Adománygyűjtő kampányt indít a Lidl az egészségügyi ellátás támogatására

Life.hu2021.10.25, 18:06

A hazai egészségügyi ellátás támogatása céljából október 25-étől elektromos kórházi ágyak vásárlására indít nagyszabású, országos szintű adománygyűjtő kampányt a Lidl Magyarország. A vállalat minden eladott Pilos 2,8%-os dobozos ESL magyar tej árából 5 Ft-ot a Semmelweis Egyetem Alapítványnak ajánl fel, az összegyűlt adományt pedig az akció végén megduplázza.

Adománygyűjtő akcióval támogatja a Lidl az egészségügyi ellátást

Gazdaság2021.10.25, 16:07

Elektromos kórházi ágyak vásárlására indít nagyszabású, országos szintű adománygyűjtő kampányt a Lidl Magyarország.

Lehetsz te is tündérkeresztanya! - A védőnői szakma rejtelmei

Sulilife.hu2021.10.19, 19:49

Már gyerekként is sokat babáztál? Te voltál az a nagy testvér, aki folyton a kistesót rendezte? A védőnői szakma neked való lehet, ha érdekel a gyermekgondozás, a várandóságtól a serdülőkorig. De milyen képzést kell elvégezni ehhez? Végig kell járni az orvosi rögös útját, esetleg szülésznői képzést kell végezni hozzá? Segítünk kiigazodni!

Gyakorló ápoló - A szakma, ha tényleg segíteni akarsz

Sulilife.hu2021.10.21, 08:26

Aki volt már kórházban, annak nem kell magyarázni, mennyire sokat jelent a hozzáértő és kedves ápolók munkája. Ha vonz ez a nemes hivatás, ahol a gyógyítás mellett részt vehetsz a szervezésben, és nap mint nap emberekkel foglalkozhatsz, olvasd el cikkünket.

Mit tehet Európa a cigarettázás eredményes visszaszorításáért?

Tudomány2021.10.12, 16:36

Mindössze 1 százalékos visszaesés az egészségügyben a cigarettázás miatt közvetlenül jelentkező költségeket évente 90 millió euróval, míg a közvetett, társadalmi költségeket 108 millióval vetné vissza az Európai Unióban, 2027-re. Az idei No Smoking Summit egyik előadója és beszélgetőpartnerei a dohányzás gazdasági és társadalmi hatásait számszerűsítették, és arra is felhívták a figyelmet, hogy a dohányzás visszaszorításáért indított uniós és globális célkitűzések az ártalomcsökkentés politikájának ésszerű alkalmazása nélkül aligha érhetőek el.

64 milliárd forintból indulhatnak egészségügyi fejlesztések

Gazdaság2021.10.06, 11:53

Magyarországon 64 milliárd forintból indulhatnak egészségügyi fejlesztések, többek között 17 kórház is megújulhat - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán, a Facebook-oldalára feltett videóban.

Súlyos szívizomgyulladást okozott a koronavírus, szervátültetéssel mentették meg a 12 éves kislány életét

Itthon2021.10.02, 19:24

A koronavírus szövődményei miatt majdnem életét vesztette a 12 éves Haszmann Lilla, életét csak szervátültetéssel sikerült megmenteni - írta meg a Bors.

Koronavírus: "A végén el kell majd döntenünk, hogy kit kezeljünk és kit nem" - Kritikus a helyzet az intenzív osztályokon Romániában

Life.hu2021.09.30, 08:04

Az összeomlás szélén áll az egészségügyi rendszer Romániában. Rengeteg a koronavírus-fertőzött, az intenzív osztályok már nem tudnak megbirkózni a feladattal - írja a transindex.ro.

Kiterjesztette az egészségügyi dolgozóknak szóló kampányát a Gránit Bank

Gazdaság2021.09.21, 12:28

A pandémia időszakában heroikus munkát végző egészségügyi dolgozók számára indított Hős kampányban nemcsak a bankolási költségek megtakarításához ad segítséget a Gránit Bank, a legkiválóbbak teljesítményének elismerését külön is támogatja - olvasható a pénzintézet közleményében.

Újabb halálos vírus miatt aggódnak Indiában

Nagyvilág2021.09.15, 16:09

Egy ritka vírus miatt aggódnak Dél-Indiában. A hatóságok egy újabb járvány kitörésenek a megakadályozásán dolgoznak, miután egy 12 éves fiú meghalt miután Nipah-vírussal fertőződött meg - írja a Fox News.

Világmegváltó egészségügyi megoldások helyett sok millió dollárt nyelt el a csaló startup

Gazdaság2021.09.12, 12:53

Elizabeth Holmes éveken át ígérte, hogy startup vállalatával megreformálja az egészségügyet, noha ez sosem történt meg. A többek szerint az évszázad csalását elkövető nő több százmillió dollárt zsebelt be, azonban most akár 20 év börtönt is kaphat a hazugságai miatt.

Nyomozás indult a korábbi francia egészségügyi miniszter ellen

Nagyvilág2021.09.11, 00:50

Mások élete veszélyeztetésének gyanújával eljárás indult pénteken Agnes Buzyn korábbi francia egészségügyi miniszter ellen a koronavírus-járvány franciaországi kezelése miatt folyó nyomozás keretében.

Gyurcsányék fizetőssé tennék az egészségügyet és bezárnák a kórházak majdnem felét

Itthon2021.09.09, 09:16

Az egészségügy fizetőssé tétele, a társadalombiztosítási rendszer teljes szétverése és kórházak bezárása - ez történne, ha ismét a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal kerülne hatalomra. Mindezt abból lehet leszűrni, hogy a baloldal 2002-2010 között ezt a programot hajtotta végre, másrészt Gyurcsányék a legújabb nyilatkozataikban is teljesen világosan kiálltak a kórházak bezárása és a fizetős egészségügy bevezetése mellett. 

KVÍZ: Mennyire ismered a különböző orvosi szakterületeket?

Gyogyzona.hu2021.09.08, 17:04

Ahogy fejlődik az orvoslás egyre több új, specializált terület születik. Te vajon tudod, hogy melyik problémával milyen orvost kell felkeresni? Teszteld tudásod!

Óriási magyar siker: tüdőátültetéssel mentettek meg egy koronavírusos beteget az Onkológiai Intézetben

Itthon2021.08.11, 18:04

Életmentő tüdőátültetést hajtottak végre egy 41 éves férfin az Országos Onkológiai Intézetben. A műtétre azért volt szükség, mert a koronavírus miatt súlyosan roncsolódott a tüdeje. A még májusban elvégzett tüdőátültetés óriási siker, Magyarországon ilyen még nem történt  - mondta az Origo érdeklődésére Dr. Rényi-Vámos Ferenc, az Országos Onkológiai Intézetben működő Mellkassebészeti Klinika vezetője.

Leállt az oxigénellátó rendszer egy oroszországi kórházban, kilenc beteg meghalt

Nagyvilág2021.08.09, 21:41

Kilenc koronavírusos beteg halt meg hétfőn, miután csőtörés miatt leállt az oxigénellátó rendszer Vlagyikavkaz egyik kórházában - közölte a köztársasági egészségügyi minisztérium.

Megható: Covid-babákkal tisztelegnek a járvány hősei előtt - Galéria

Life.hu2021.08.09, 19:02

Barbie-babaként örökítették meg a koronavírus leküzdésében óriás szerepet játszó hősies nőket, akik a világ minden tájáról, tudásukkal, szakértelmükkel a mai napig hozzájárulnak ahhoz, hogy méltóképpen felvehessük a harcot a világjárvány ellen. 

Különleges megoldással újul meg a legendás Kútvölgyi toronyépülete - galéria

Gazdaság2021.08.03, 14:21

Elkezdődött a budapesti Kútvölgyi Kórház toronyépület homlokzatának teljes korszerűsítése. A beruházás során 11 ezer négyzetméternyi homlokzat újulhat meg 11 milliárd forintból. A tervek szerint az első ütem befejezése 2022 első felére várható.

Már biztos: ezekben a szakmákban kötelező lesz hazánkban a koronavírus elleni oltás

Life.hu2021.07.30, 07:50

A koronavírus-járvány további hullámainak megfékezése és a betegek védelme érdekében az egészségügyi dolgozóknak mostantól már kötelező a védőoltás felvétele - közölte csütörtök este a koronavirus.gov.hu azt is jelezve, hogy az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható lesz a Magyar Közlönyben.

Itt rendszeres tesztelésre köteleznék a beoltatlan egészségügyi alkalmazottakat

Life.hu2021.07.20, 10:46

A koronavírus-fertőzések ütemének emelkedése esetén Romániában rendszeres tesztelésre fogják kötelezni saját költségükön a beoltatlan egészségügyi alkalmazottakat - jelentette be Ioana Mihaila egészségügyi miniszter egy televíziós interjúban, amit hétfőn ismertetett az Agerpres hírügynökség.

Rekordösszegű egyéni befizetés érkezett az egészségpénztárakhoz az első negyedévben

Gazdaság2022.03.14, 00:41

A több mint 930 ezer egészségpénztári tag 8 milliárd forintnyi egyéni befizetéssel gyarapította egészségügyi célú befizetéseit az idei első negyedévben, ami rekord összegnek számít - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség) az első negyedéves eredményei alapján.

Rendszeresen tesztelni fogják egészségügyi dolgozókat Romániában

Nagyvilág2021.07.19, 12:42

A koronavírus-fertőzések ütemének emelkedése esetén Romániában rendszeres tesztelésre fogják kötelezni saját költségükön a beoltatlan egészségügyi alkalmazottakat - jelentette be Ioana Mihaila egészségügyi miniszter egy televíziós interjúban.

Szörnyű árat fizethetünk a helytelen antibiotikum-használatért

Tudomány2021.07.11, 16:43

Egy új tanulmány lehetséges kapcsolatot talált az antibiotikum-használat és a vastagbélrák között, különösen az 50 év alattiak körében. Az Európai Orvosi Onkológiai Társaság (ESMO) által rendezett 2021-es Emésztőrendszeri Daganatos Betegségek Világkongresszusán ismertetett új eredmények alapján a szakértők azt tanácsolják, hogy mind az orvosok, mind a betegek sokkal óvatosabban alkalmazzák a jövőben ezeket a készítményeket. Felmérések szerint 2000 és 2015 között a globális antibiotikum-használat 65 százalékkal nőtt, ami még sürgetőbbé teszi az esetleges összefüggés pontosabb megismerését.

Csehország újabb vakcinakölcsönt kért Magyarországtól

Nagyvilág2021.07.09, 22:29

Andrej Babis cseh kormányfő azzal a kéréssel fordult Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterhez, hogy Magyarország további 200 ezer adag koronavírus elleni vakcinát kölcsönözzön Csehországnak.

Március óta 3000-rel többen dolgoznak az egészségügyben

Itthon2021.07.06, 07:58

Március elseje, az új szolgálati jogviszony hatályba lépése óta 3090-nel nőtt az egészségügyi szolgálati jogviszonyok száma - jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely a keddi számban jelent meg.

Átadták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház felújított urológiai osztályát

Itthon2021.07.05, 14:04

Nagy erőkkel folyik a magyar egészségügy fejlesztése, hogy a kor színvonalának megfelelő állapotban kezdhessen működni a világjárvány végével - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház felújított urológiai osztályának átadásán.

Az Emmi és a szakszervezetek közösen alakítják ki az egészségügyi dolgozók jobb élet- és munkakörülményeit

Itthon2021.07.02, 17:27

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetével (MÖSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Orbán Viktor a Semmelweis-nap alkalmából köszöntötte az egészségügyi dolgozókat - fotó

Itthon2021.07.01, 10:05

Bejegyzést tett közzé a hivatalos közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök.

Hazai gyermekorvosok hangsúlyozzák a telemedicina fontosságát

Tudomány2021.06.25, 16:48

Kezdetét vette június 24-én, csütörtökön a Magyar Gyermekorvosok Társasága idei Nagygyűlése Pécsett. A szervezet pénteki tájékoztatása alapján a konferencia idén több mint 400 résztvevővel, hibrid formában zajlik, amire határon innen és túl érkeztek gyermekgyógyászok, akik több mint 120 témában tartanak előadást.

Felgyorsítják az oltási kampányt Szlovéniában

Nagyvilág2021.06.22, 18:33

Szlovéniában felgyorsítják az oltási kampányt, még több mobil oltópontot hoznak létre, és minden oltóponton előjegyzés nélkül is fel lehet majd venni a kiválasztott vakcinát - jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter kedden.

EURO 2020: Ilyen a magyar fociválogatott egészségügyi stábjának a munkája - videó

Sport2021.06.22, 12:10

A magyar labdarúgó-válogatott szerdán abban a tudatban léphet pályára Németország vendégeként 21 órakor Münchenben, hogy ha meglepetést okozva legyőzi esélyesebb riválisát, akkor biztosan nyolcaddöntőbe jut. A találkozót megelőzően a szurkolók megismerhetik a magyar fociválogatott egészségügyi stábjának a munkáját, amely nélkül nem lenne lehetséges a siker sem.

Okosveséket készít egy amerikai startup

Gazdaság2021.06.21, 14:19

A New York-i székhelyű Qidni Labs olyan mobil vértisztító rendszereket tesztel, amelyek a közeljövőben sikeres hordozható veseterápiás eszközök lehetnek. A 2014-ben alapított startup eddig 1,5 millió dollárt (446 millió forint) gyűjtött össze, és a fejlesztés jelenleg az állatkísérleti fázisában van.

Az egészségügyi dolgozók munkáját méltatta Gulyás Gergely

Itthon2021.06.21, 18:37

Az egészségügy rendkívüli teljesítménnyel állt helyt egy nagyon nehéz időszakban - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten.