Edgar Davids

címke rss

Guardiola távozhat Rómából

Sport2002.10.09, 11:55

Az AS Roma együttesével a bajnokság kezdetén csak problémák voltak: a csapat első két találkozóját elveszítette, Fabio Capello pedig kijelentette, hogy mivel a klub nem igazolta az általa kért Edgar Davidsot, így maximum a negyedik helyet vehetik célba. A Farkasok azóta valamelyest magukhoz tértek, de Capello továbbra is elégedetlen, így elképzelhető, hogy megválik a spanyol középpályástól.

Davids marad Torinóban

Sport2002.09.12, 12:33

Hiába jelezte korában Fabio Capello, az AS Roma labdarúgócsapa- tának vezetőedzője, hogy együttese csak Edgar Davidsszal lenne teljes, a Juventus holland labdarúgója nem igazol az olasz fővárosba.

A Roma Davidsot, a Lazio Muzzit vinné

Sport2002.09.08, 12:27

A legtöbb európai bajnokságban augusztus végével lezárult az átigazolási időszak, Olaszországban azonban még szeptember 14-ig, a bajnokság kezdetéig igazolhatnak a klubok. A nagycsapatok közül a Milan, az Inter és a Juve már befejezte az erősítést, a két fővárosi együttes, a Lazio és a Roma azonban még szeretne újabb focistákat szerződtetni. A Farkasok Edgar Davidsra, a Lazio pedig Roberto Muzzira tart igényt.

Davids és Contra összeverekedett

Sport2002.08.01, 18:34

Összeverekedett egymással Edgar Davids, az olasz bajnok Juventus holland középpályása és Cosmin Contra, az AC Milan román védője egy trieszti előkészületi labdarúgótornán.

Davids távolodik Rómától

Sport2002.07.16, 20:59

Annak ellenére, hogy két héttel ezelőtt az olasz lapok tényként közölték a holland középpályás, Edgar Davids Rómába szerződését, mára úgy tűnik, hiba csúszott az átigazolás számítgatásaiba, és meghiúsul a Pitbullnak becézett holland klubváltása.

Edgar Davids az AS Romába szerződött

Sport2002.06.28, 20:12

Olasz lapértesülések szerint az itáliai bajnokcsapat, a Juventus eladta 29 éves holland válogatott középpályását, Edgar Davidsot az AS Romának. Marcello Lippi vezetőedző azért nem gördített akadályt Davids távozása elé, mert sérülései, magánéletbeli perpatvarai és gyakori eltiltásai miatt a reméltnél kevesebbet tudta játszatni.

Schmeichel ismét Manchesterben

Sport2002.04.13, 14:03

Bombacsapat alakul Manchesterben, így előfordulhat, hogy jövőre a bajnoki címvédő United mellett a másodosztályból felkerülő City is komoly esélyekkel indul. A pletykák szerint Kevin Keegan együttese holland Stam és Davids, a német Effenberg, valamint az ír Robbie Keane mellett szeretné megszerezni a dán Peter Schmeichelt is, akivel az Aston Villa nem hosszabbított szerződést.

Kapósak a holland focisták

Sport2002.03.27, 11:58

A holland válogatott ugyan nem jutott ki a világbajnokságra, de a németalföldi futballisták továbbra is keresettnek számítanak a játékospiacon. A legújabb hírek szerint a PSV Eindhoven középpályásáért, Mark van Bommelért a Lazio és az Arsenal versenyez, míg a Juventus "pitbullját", Edgar Davidsot a Paris Saint-Germain akarja megszerezni.

Davids lelökte a lépcsőn volt feleségét

Sport2002.03.20, 18:14

Az amszterdami rendőrség vizsgálatot folytat Edgar Davids, a Juventus holland válogatott labdarúgója ellen, akit egy hónapja testi sértés miatt jelentett fel volt felesége. A holland De Telegraaf szerint a középpályás a lépcsőn is lelökte a huszonhárom éves nőt, aki húsz lépcsőfokot zuhant.

Davids verte volt feleségét

Sport2002.02.21, 15:29

Akár nyolcévi börtönbüntetéssel is sújthatják Edgar Davidsot, a Juventus labdarúgóját, akit testi sértés miatt jelentett fel volt felesége.