EBITDA

címke rss
Erős volt a Mol első negyedéve

Erős volt a Mol első negyedéve

A Mol-csoport 271,7 milliárd forint (833 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévi 181,9 milliárd forint (605 millió dollár) után, ugyanakkor az eredmény 6 százalékkal csökkent az előző negyedévihez képest - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Fontos bejelentések a Moltól a járványhelyzet miatt

Gazdaság2020.04.08, 12:20

A Mol visszavonja a 2020-ra meghatározott EBIDTA célkitűzését; legalább 25 százalékkal, 1,5 milliárd dollár alá csökkenti beruházási költségeit idén, a nem alapvető beruházásokat pedig elhalasztja, és a helyzet normalizálódásáig visszatartja a 2019-ben keletkezett adózás utáni teljes nyereséget, hogy majd esetleges osztalékként - részben vagy egészben - fizesse ki később.

Ilyet még soha nem produkált a BMW

Gazdaság2019.08.07, 12:12

A BMW friss gyorsjelentéséből kiderül, hogy a bajor luxusautó-gyártó vállalat rekordszámú gépjárművet szállított az első fél évben. A kiváló teljesítmény elsősorban a kínai piacon elért eredményeknek köszönhető.

Óriási második negyedéves nyereségről jelentett a Mol

Gazdaság2019.08.02, 11:29

A Mol-csoport 182,4 milliárd forint (634 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei második negyedévben, ami két százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentésből.

Ez az új nagy üzlet a benzinkutakon

Gazdaság2019.07.04, 11:04

Egyre többet hoznak a konyhára a töltőállomás-hálózatoknak az üzemanyag értékesítésen túli fogyasztói szolgáltatások: egy új koncepció szerinti kút profitja akár tíz százalékkal is gyorsabban nőhet, mint egy hagyományosé.

Csökkent a Mol eredménye az első negyedévben

Gazdaság2019.05.03, 10:29

A Mol-csoport 144 milliárd forint (514 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben, ami 18 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához viszonyítva – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentésből.

Pozitív meglepetés a Magyar Telekomtól

Gazdaság2019.02.21, 10:52

Az elemzői várakozásokat meghaladva 7,8 százalékkal, 174 milliárd forintra nőtt a Magyar Telekom Nyrt. csoport szintű árbevétele 2018 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az elemzők átlagosan 172 milliárd forint bevételt vártak.

Hogyan nőnek a cégek, miután elnyertek egy támogatást?

Gazdaság2018.09.24, 13:33

A Via Credit közel 900 olyan céget vizsgált meg, amelyek az elmúlt 15 évben legalább 100 millió forintos K+F pályázati nyertesek voltak. Az adatokat az elnyerés előtti három évre, illetve az azt követő öt évre vizsgálták. Arra keresték a választ, hogy mi történt ezen cégekkel a nyerés utáni 5 évben? Tudtak-e növekedni a kapott támogatás következtében?

Hogyan mérjük a cégünk értékét?

Gazdaság2018.04.10, 15:39

A cégeket az EBIT és az EBITDA pénzügyi mutatószámokkal mérik, de akadnak más összehasonlítási lehetőségek is, mellyel a cégek értéke mérhető.

Javított eredményén a Deutsche Telekom

Gazdaság2008.11.06, 09:00

A legnagyobb európai távközlési vállalat, a Deutsche Telekom csütörtökön 1,182 milliárd eurós adózott eredményt jelentett csütörtökön (csoportszinten egyszeri tételek nélkül), ami 12 százalékkal több a tavalyi harmadik negyedévi 1,055 milliárdnál.

MTelekom: csökkenő bevételek

Archívum2008.11.06, 01:27

A Magyar Telekom  bevételei 0,2 százalékkal 502,8 milliárd forintra (2030,1 millió euróra) mérséklődtek 2008. első kilenc hónapjában 2007 azonos időszakához képest - derül ki a társaság ma közzétett, a 2008. első kilenc hónapjára vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeiből. A harmadik negyedévben a bevételek 4,6 százalékkal 167,1 milliárd forintra mérséklődtek 2008. harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest.

Az ArcelorMittal 13 üzemét zárja be

Archívum2008.10.30, 19:33

Az ArcelorMittal, a világ vezető acélipari konszernje 13 nyugat-európai üzemét zárja be átmenetileg, a hanyatló kereslet miatt - értesült a francia Le Figaro szakszervezeti forrásokból. A cég hivatalos bejelentést egyelőre nem tett, negyedéves eredményeit a jövő szerdán teszi közzé.

Nöbelte árbevételét az ORCO

Archívum2008.09.03, 18:27

Az ORCO Property csoport árbevétele idén június végén 113,2 millió eurót tett ki, a múlt évi hasonló időszakban mért 124,7 millióhoz képest; az éves árbevételi célszámot a csoport 322 millióról 343 millió euróra növelte - közölte a csoport szerdán.

Rekordot dönthet a Mol profitja

Archívum2008.08.08, 15:41

Rekord magas, 102 mrd Ft-os negyedéves profitot érhetett el a MOL az elemzők szerint - derül ki a portfolio.hu által összeállított konszenzusból. A hatalmas nettó nyereséget azonban elsősorban a pénzügyi tételek okozták, operatív szinten egy megszokott erős érték várható.

Csökkent a Deutsche Telekom eredménye

Archívum2008.08.07, 09:42

A Deutsche Telekom távközlési konszern eredménye enyhén csökkent a második negyedévben részben a forgalom visszaesése, részben pedig a dollár gyengülésének hatására. A csökkenés megfelelt a szakértői várakozásoknak.

Növelte profitját a Linde

Archívum2008.08.01, 14:52

Az ipari gázokat előállító, Magyarországon is jelen levő német Linde a várakozásoknál jobb első félévet zárt: adózott eredménye ugyan csak 402 millió euró lett a tavalyi első félév 614 millió eurója után, de pénzforgalmi többlete (EBITDA) 8,6 százalékkal nőtt, 1,258 milliárd euróra az egy évvel korábbi 1,158 milliárd euróról, és a cég az év egészére is növekedést vár.

ArcelorMittal: 65 százalékkal nőtt a profit

Gazdaság2008.07.30, 10:16

A nyugat-európai-indiai ArcelorMittal, a világ legnagyobb acélipari vállalata, 8,21 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett az első félévről, 65 százalékkal többet a tavalyi első félévi 4,973 milliárdnál, az erős piacokon elért áremeléseknek köszönhetően.

Növelte profitját a Pannon

Gazdaság2008.07.23, 12:43

A Pannon GSM Távközlési Zrt. 38,056 milliárd forint eredményt (EBITDA) ért el az első félévben, szemben az egy évvel korábbi 37,483 milliárd forinttal, a cég bevétele 93,759 milliárd forintról 91,132 milliárd forintra csökkent.

Kevésbé bizakodó a CEMEX

Archívum2008.06.17, 08:45

A mexikói CEMEX építőanyag-ipari vállalat - a világon a harmadik számú cementgyártó - kedden csökkentette éves eredmény-előrejelzését, a gyenge amerikai lakóingatlan-piacra és az európai kereslet növekedésének lassulására hivatkozva. A CEMEX a legnagyobb építőanyag-ipari vállalat az amerikai földrészen, és a 2005-ben megvásárolt, brit RMC Group révén világelső a betonkeverésben.

Ma debütált az Externet a tőzsdén

Archívum2008.05.30, 13:06

Az internet és távközlési szolgáltatásokat végző Externet Nyrt. részvényei 562 forintos nyitó árfolyamon debütáltak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), ez 3,55 milliárd forintos piaci kapitalizációt jelent. A délelőtt folyamán 590 forintos árfolyamon is születtek üzletek a társaság részvényeire.

Romlott az Axel Springer eredménye

Archívum2008.05.29, 11:10

Az Axel Springer német kiadóvállalat adózás előtti eredménye 26 százalékkal csökkent az első negyedévben - jelentette be csütörtökön a Bild Zeitungot, Európa legnagyobb példányszámú napilapját is gondozó kiadóvállalat.

Picit csökkent a Severstal profitja

Archívum2008.05.21, 10:00

A legnagyobb orosz acélművek, a Severstal szerdán 439 millió dollárnak megfelelő adózott eredményt jelentett az első negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, 4,1 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 458 milliónál.

A R�ba 60 milli�rdos �rbev�telt v�r

Gazdaság2008.05.16, 12:09

A R�ba csoport konszolid�ltan 2008-ban 60 milli�rd forintot meghalad� �rbev�telt �s �tmilli�rd forint kamat- �s ad�fizet�s, t�ket�rleszt�s �s amortiz�ci� el�tti nyeres�get (EBITDA) tervez - jelentette be Pint�r Istv�n, a R�ba eln�k-vez�rigazgat�ja a t�rsas�gcsoport els� negyed�vi eredm�nyeit magyar�z� befektet�i tal�lkoz�n cs�t�rt�k�n Budapesten.

Gyorsított a Magyar Telekom

Archívum2008.05.08, 08:02

A Magyar Telekom 22,172 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, 39,5 százalékkal többet az egy évvel korábbi 15,899 milliárd forintnál - tette közzé a társaság csütörtökön tőzsdei gyorsjelentésében.

RFV r�szv�nyeket �rt�kes�ten�nek

Gazdaság2008.05.05, 14:59

A t�zsde B kateg�ri�j�ban jegyzett RFV Nyrt. k�t f� tulajdonosa r�szv�nyeket �rt�kes�tett, annak �rdek�ben, hogy n�velje a pap�rok k�zk�zh�nyad�t - k�z�lte a t�rsas�g a Budapesti �rt�kt�zsde honlapj�n h�tf�n.

Stabil nyereséggel zárt a Pannon

Archívum2008.04.30, 12:13

A Pannon GSM Távközlési Zrt. 18,924 milliárd forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idén az első negyedévben, ami gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbival - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Amerikai céget vesz a legnagyobb orosz acélművek

Archívum2008.03.21, 10:13

A legnagyobb orosz acélművek, a Severstal 810 millió dollárért megveszi az amerikai, Maryland állambeli Sparrows Point acélkohót a nyugat-európai-indiai ArcelorMittaltól, a világ legnagyobb acélipari csoportjától.

Er�s negyed�vet z�rt az MTelekom

Gazdaság2008.02.14, 06:38

A T-csoport 59,4 milli�rd forint nett� eredm�nyt, �s 503,6 milli�rd forint �rbev�telt �rt el az �v els� kilenc h�napj�ban. A nett� profit meghaladta az elemz�k 56 milli�rd forint k�r�li v�rakoz�s�t, m�g az �rbev�tel megfelelt az elk�pzel�seiknek.

H�sz sz�zal�kot cs�kkent a Telekom profitja

Gazdaság2008.02.14, 07:45

A T-csoport nett� nyeres�ge 20,3 sz�zal�kkal 60,2 milli�rd forintra cs�kkent 2007-ben az egy �vvel kor�bbi adathoz k�pest. A visszaes�s okak�nt a l�tsz�mle�p�t�s egyszeri nagyobb k�lts�g�t, a szolidarit�si ad� bevezet�s�t, valamint a p�nz�gyi k�lts�gek n�veked�s�t jel�lte meg a t�rsas�g cs�t�rt�k�n publik�lt gyorsjelent�se. Az els� kilenchavi 59,4 milli�rd forint nyeres�g ut�n a negyedik negyed�vben alig termelt profitot a t�rsas�g, ami megfelelt az elemz�i v�rakoz�soknak.

Fel�re cs�kkent a Pannonplast nyeres�ge

Gazdaság2008.01.31, 13:20

A Pannonplast csoport - �j nev�n PannErgy - 2007-ben 13,468 milli�rd forint �rbev�telt �s 345 milli� forint nett� profitot �rt el, a bev�tel 16,7 sz�zal�kkal, a nyeres�g 61,4 sz�zal�kkal maradt el az el�z� �vit�l - k�z�lte a t�rsas�g a nemzetk�zi sz�mviteli szabv�ny (IFRS) alapj�n k�sz�lt konszolid�lt gyorsjelent�sben cs�t�rt�k�n.

Csökkent az MTelekom eredménye

Archívum2007.08.09, 07:35

A Magyar Telekom Nyrt. (MTelekom) az első félévben 34,2 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami 7,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál - hozta nyilvánosságra a társaság tőzsdei gyorsjelentésében.

Csökkent a Pannon árbevétele

Gazdaság2007.07.24, 10:02

A Pannon 18,494 milliárd forint kamat-, adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei év második negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 19,231 milliárd forinttal.

Nagyot ugrott a Wienerberger osztrák cég

Gazdaság2007.05.08, 12:24

A világ legnagyobb téglagyárcsoportja, az osztrák Wienerberger  kedden 33,31 millió eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, majdnem hétszer többet a tavalyi első negyedévi 4,93 milliónál.

Valamelyest csökkent a Telekom eredménye

Archívum2007.02.13, 08:37

Noha a Magyar Telekom bevétele - a vezetékes ágazat visszaesését ellensúlyozó mobil- és internetszolgáltatások jóvoltából - növekedett, az értékcsökkenés miatt 2005-höz képest visszaesett a társaság nyeresége.

Graphisoft: 2,877 millió euró nyereség

Archívum2006.11.09, 08:48

A Graphisoft 2,877 millió euró nettó nyereséget ért el az év első kilenc hónapjában, szemben az egy évvel korábbi 129 ezer euró veszteséggel - hozta nyilvánosságra a társaság csütörtökön.

Kisebb Telekom profit a megszor�t�sok miatt

Gazdaság2006.11.09, 15:20

A Magyar Telekom csoport nyeres�ge 7,2 sz�zal�kkal 60,3 milli�rd forintra cs�kkent 2006 els� h�romnegyed�v�ben.�A nett� profit �gy jobb lett a v�rakoz�sn�l,�de a megszor�t�sok kedvez�tlen�l hatnak a c�g nyeres�gess�g�re a j�v�ben, �s az osztal�kr�l sincs h�r egyel�re. R�ad�sul visszavettek a bev�tel n�veked�s �tem�b�l is.

MTelekom: 18,9 milli�rd forintos profit

Gazdaság2006.08.10, 05:34

Az elemz�i v�rakoz�soknak megfelel� 18,9 milli�rd forintos nett� profitot �rt el a Magyar Telekom janu�r-m�rciusban, �s az �rbev�tel is az elv�r�soknak megfelel�en n�tt, f�leg a maced�n le�nyv�llalat teljes�tm�ny�nek k�sz�nhet�en. Straub Elek a gyorsjelent�sben ism�t a 70 forintos osztal�k kifizet�s�t �g�ri a r�szv�nyeseknek.

MTelekom: 36,9 milli�rd a profit

Gazdaság2006.11.09, 02:33

A Magyar Telekom 42,45 milli�rd forint ad�zott eredm�nyt �rt el csoport szinten j�nius v�g�ig, ami 8,8 sz�zal�kkal kevesebb az egy �vvel kor�bbi adatn�l. A nett� eredm�ny azonban enn�l is jobban 10,8 sz�zal�kkal cs�kkent, ami rosszabb az elemz�k v�rakoz�s�n�l.

MTelekom: 80 milli�rd felett a nyeres�g

Gazdaság2006.05.11, 07:02

A Magyar Telekom csoport 3,2 sz�zal�kkal n�velte tavaly bev�tel�t, �s ezt az �temet szeretn� az elk�vetkez� k�t �vben is fenntartani. A nett� eredm�ny jelent�s m�rt�kben, 34,6 milli�rd forintr�l 80,1 milli�rd forintra n�tt, miut�n�2004-ben jelent�s egyszeri t�telek terhelt�k a c�get. A nett� eredm�ny mintegy 2 milli�rd forinttal alacsonyabb lett az elemz�i v�rakoz�sokn�l.

A R�ba vesztes�ge 4,7 milli�rd forint lett

Gazdaság2006.11.09, 03:53

Nem siker�lt a R�b�nak az a fordulat amit sokan v�rtak, vagyis, hogy a tavalyi �v utols� negyed�v�ben nullszald� k�r�li �zemi eredm�nyt �rjen el. A�c�gcsoport ugyan tov�bb tudta m�rs�kelni a hi�nyt, de az �gy is 101 milli� forint lett 2005 utols� h�rom h�napj�ban. A teljes �vet tekintve rekord, 47,3 milli�rd forintos �rbev�tel mellett, 4,7 milli�rd forint lett a teljes�vesztes�g.

M�rs�kelt a Pannonplast vesztes�ge

Gazdaság2006.01.31, 11:22

A Pannonplast csoport a 2005-�s �vet 216 milli� forint nett� vesztes�ggel z�rta, szemben az egy �vvel kor�bbi 1,9 milli�rd forint vesztes�ggel -��tette k�zz� a t�rsas�g kedden, a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerint k�sz�lt, konszolid�lt gyorsjelent�s�ben. A csoport �rbev�tele, az el�z� �vhez k�pest 17 sz�zal�kkal cs�kkent, 22,036 milli�rd forint volt 2005-ben. Csak a negyedik negyed�vben 21 milli� forint nyeres�get �rt el a Pannonplast, m�g az el�z� �v hasonl� id�szak�ban, 891 milli� forint vesztes�ge volt.

A várakozásoknak megfelelő Rába veszteség

Archívum2005.11.10, 01:07

Az elemzői várakozásoknak megfelelő 369 millió forintos üzemi veszteséget szenvedett el a Rába-csoport a harmadik negyedévben. Így a teljes üzemi veszteség szeptemberig 1,9 milliárd forintra nőtt, az egy évvel korábbi 3,9 milliárdról. A pénzügyi tételek azonban jelentősen rontják az idei teljesítményt, így a teljes veszteség 3,3 milliárd forint volt szeptember végén.

Végre nyereséges lehet a T-Online

Archívum2002.08.29, 13:55

T-Online International - a Deutsche Telekom internetszolgáltató leányvállalata - idén 30-40 millió euró üzemi nyereségre számít egyszeri tételek nélkül - közölte Rainer Beaujean, a társaság pénzügyi vezetője.

Eredményjavulás a Telekom Austriánál

Gazdaság2002.08.27, 10:39

A Telekom Austria csoport (TA) az első félévben az előző év azonos időszakához képest forgalmát 0,2 százalékkal, 1,89 milliárd euróra, működési eredményét 86,9 százalékkal 243,2 millióra, pénzforgalmi eredményét (EBITDA) 12,5 százalékkal, 794,5 millió euróra növelte - közölték kedden Bécsben.

T-Mobil Austria: közel 50 százalékkal nőtt a nyereség

Archívum2002.08.26, 16:49

A Deutsche Telekom osztrák mobiltelefon szolgáltató leányvállalata az idei első félévben jelentős mértékben növelte nyereségét, és sikeresen zárta le márkanév váltását. A cég "max.mobil"-ról "T-Mobile Austria"-ra változtatta szolgáltatói nevét.

Playboy: dupláztak az első negyedben

Archívum2002.05.02, 16:58

A Playboy Enterprises Inc., jelentős eredményjavulásról számolt be első negyedéves. Jelentésében. A cég haszon, kamat, amortizáció és értékcsökkenés előtti eredménye (EBITDA) 14,6 millió dollár volt, ami közel duplája a tavalyi hasonló időszak eredményének.

A vártnál gyengébb Deutsche Telekom-eredmény

Archívum2002.05.22, 12:58

A Deutsche Telekom 3,8 milliárd eurós pénzforgalmi többlettel (EBITDA) zárta az első negyedévet, ami 4,4 százalékos növekedést jelent éves összevetésben; a legpesszimistább elemzők 3,9 milliárdos negyedéves többletre számítottak. A távközlési óriáscég nettó vesztesége 1,8 milliárd euró volt.

Túl van a mélyponton a KPN

Archívum2002.05.21, 14:01

Jelentősen javult az első negyedévben a holland KPN távközlési cég gazdálkodása: a vállalat a legoptimistább elemzői előrejelzéseknek megfelelően 1,059 milliárd euró pénzforgalmi többletet (EBITDA) ért el egyszeri tételekkel együtt, ami 18 százalékos javulást jelent éves összevetésben. A kedvező adatokhoz hozzájárult a Pannon GSM eladásából befolyt összeg is.

Jelentős veszteség a Vivendinél

Archívum2002.03.06, 14:23

A francia Vivendi Universal média-óriáscég a francia számviteli szabályok szerint hatalmas, 13,6 milliárd eurós nettó veszteséget szenvedett el tavaly, 15,2 milliárd eurós arculatérték-leírás után. A várakozásoknak megfelelően alakult azonban a vállalat működési eredménye a film és a távközlési üzletág jó teljesítménye miatt - jelentette be a Vivendi Párizsban.

Nőtt a Telekom Austria pénzforgalmi többlete

Archívum2001.11.21, 10:56

Az egy évvel ezelőtt tőzsdére vitt Telekom Austria pénzforgalmi többlete (EBITDA) az év első kilenc hónapjában az előző évihez képest kétszámjegyű növekedést ért el: csoportszinten 703 millió euró lett, 39 százalékkal több a tavalyi év hasonló időszakában elértnél, miközben a forgalom 5,5 százalékkal csökkent 2,001 milliárd euróra.

Nőtt a Telefónica nyeresége az első háromnegyed évben

Archívum2001.11.15, 11:35

A januártól szeptemberig tartó időszakban a spanyol Telefónica távközlési-csoport 1,59 milliárd eurós tiszta nyereséget ért el, ami 7,2 százalékkal haladja meg a tavalyi év első háromnegyed évében elért 1,48 milliárd eurós profitot. A csoport bevétele 11,2 százalékkal nőtt, és 23,08 milliárd eurót tett ki az első kilenc hónapban. A cég leányvállalatai közül a Telefónica Moviles pénzforgalmi többlete nőtt a legnagyobb mértékben.

Veszteséges az angol távközlési vállalat

Gazdaság2001.11.08, 11:23

A British Telecommunications (BT) csütörtökön 1,463 milliárd fontos pénzforgalmi többletet (EBITDA) jelentett üzleti éve szeptemberrel zárult második negyedéről, 7 százalékkal kevesebbet a tavalyi hasonló időszaki 1,57 milliárdnál. Megerősítette viszont, hogy jó úton van a folyó pénzügyi évre tervezett 575 millió fontos költségmegtakarítás felé. A cég adózás előtti vesztesége elérte a 1,3 milliárd fontot, holott tavaly, azonos időszakban 471 milliós profit helyett (adó előtt).

Csökkent az RTL-csoport eredménye

Archívum2001.09.19, 16:06

A Bertelsmannhoz tartozó RTL-csoport csökkenő eredményről számolt be szerdai, londoni sajtótájékoztatóján. A médiacsoport kamat- és adófizetés, amortizáció és leértékelődés előtti pénzügyi többlete (EBITDA) 235 millió euróra csökkent az előző év első félévének 321 millió eurós eredményéhez képest.

Nőtt a Mannesmann eredménye

Archívum2001.06.11, 14:00

A brit Vodafone mobilszolgáltató óriáscéghez tartozó német Mannesmann csoport eladásai tavaly 30 százalékkal 13,1 milliárd euróra emelkedtek. A Mannesmann pénzforgalmi többlete (EBITDA) közben 4,3 milliárd euróról 3,8 milliárd euróra csökkent. Összehasonlítható alapon - leszámítva az eladásra került nem távközlési üzletrészeket - viszont 28 százalékkal nőtt az EBITDA 2000-ben a folytatódó tevékenységekben.

Előző
  • 1
Következő