EADS

címke rss
Csoda, amit a Boeing és az Airbus művelt

Csoda, amit a Boeing és az Airbus művelt

Bődületes teljesítményt rakott le az asztalra 2013-ban a Boeing és az Airbus, a két társaság részvényárfolyama ugyanis elképesztő mértékű 80, illetve 90 százalékos emelkedést produkált. Számomra azért maradt emlékezetes a két világhírű repülőgépgyártó idei tőzsdei teljesítménye, mivel  két olyan mamutcégről van szó, amelyek már régóta szereplői a börzéknek, és lényegében minden nagyobb felhajtás nélkül voltak képesek a brilliáns mutatványra.

6000 embert tesz lapátra az Airbus

Gazdaság2013.12.09, 13:59

AKár 6000 embert is elbocsáthat védelmi üzletágából az Airbus repülőgépeket gyártó EADS - tájékoztatott a Financial Times.

Daimler vezetőknek kell bíróság elé állni

Gazdaság2013.12.03, 13:23

Bíróság elé kell állnia többek között Daimler és Lagardère vezetőknek is egy állítólagosan 2006-ban elkövetett bennfentes kereskedési ügy miatt. A vizsgálat még 2006-ban kezdődött amikor a Damiler és a francia médiacég egy 26 százalékos árfolyamzuhanás előtt adta el meglévő pakkját.

Rakétára ültették a repülőgépgyártókat

Gazdaság2013.11.18, 14:56

A dollármilliárdos repülőgép megrendelések hatása nem múlik el nyomtalanul a tőzsdén sem, az Airbusok gyártója, az EADS árfolyama 3 százalék fölött emelkedik Párizsban, míg a Boeing árfolyama piacnyitás előtt több mint 3,5 százalékos pluszban van.

Magasan szárnyal az Airbus

Gazdaság2013.11.15, 16:25

Jól fogynak az Airbus gépek, ami miatt kedvező lett az anyacég, EADS haramdik negyedéve. A befektetők viszont nem örülhetnek ennek felhőtlenül, mert a menedzsment tartogatott egy kis negatív meglepetést is. Így a részvényárfolyam is egy százalék feletti esésben van a jó nemzetközi hangulat ellenére.

Kirúgások jönnek az Airbusok gyártójánál

Gazdaság2013.10.28, 10:17

Elbocsátásokat és költségcsökkentéseket tervez az Airbusok gyártója, az EADS védelmi üzletágában, annak nyereségességének növelése érdekében, írja a Reuters német sajtóértesülésekre hivatkozva.

Bevenné Japánt az Airbus

Gazdaság2013.10.07, 11:24

Egy jelentős, 9,5 milliárd dolláros gépmegrendeléssel indított támadást az Airbus a japán piacon az egyeduralkodó Boeinggel szemben. Az európai gyártó 31 darab repülő leszállítására kötött ügyletet, további 25 darabra pedig opciót kapott. A Boeing a második világháborús újjáépítések óta szinte kisajátította a japán piacot, viszont a mostani megrendelés akár fordulatot is jelenthet ebben.

Dollármilliárdos repülőgép megrendelések

Archívum2013.09.26, 17:04

Újabb dollármiliárdos megrendeléseket nyert el az Airbus, ezúttal Ázsiában. Négy légitársasággal összesen 160 darab repülőgép leszállítására vonatkozó tendert nyertek el, ezzel is alátámasztva azt, hogy a jövőben az Ázsiából érkező kereslet fűtheti majd az iparág növekedését.

Elképesztő mennyiségű repülőre lesz szükség

Gazdaság2013.09.25, 07:31

Nagyjából 4400 milliárd dollár értékű új gépekre lehet majd szükség 2032-ig az Airbus számításai szerint. Irdatlan összeg ez, de pár száz millióval még így is elmarad a Boeing által korábban prognosztizált számtól. Két évtized múlva ráadásul Kína válik a világ legnagyobb légiközlekedési piacává letaszítva a trónról az Egyesült Államokat, de a többi fejlődő, első sorban ázsiai országban is nagy lesz a kereslet a repülőgépek iránt.

Nem jó katona az Airbusok gyártója

Archívum2013.09.05, 11:40

Az amerikai kormány katonai kiadásainak csökkentése miatt nem vár érdemi növekedést védelmi üzletágában az Airbusokat gyártó EADS, ezért kiszáll néhány szövetségi védelmi programból. Ellenben az Airbusok iránti kereslet továbbra is töretlen, így a kereskedelmi divízió kiválóan teljesít. Ez megmutatkozik a részvényárban is, ugyanis idén eddig több mint 50 százalékkal értékelődtek fel az EADS papírok.

Előző
Következő