Duna
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- árvíz
- hajó
- Magyarország
- baleset
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Balesetet szenvedtek magyar hajósok a Duna németországi szakaszán
Elsüllyedt a Dunán a németországi Regensburg közelében egy német zászló alatt hajózó teherszállító, amelyen két magyar állampolgár teljesített szolgálatot.
- címkék:
- Németország
- Duna
- baleset
- Címkefelhõ »
Magyar filmek vasárnap esténként a Dunán
A népszerû televíziós csatorna minden vasárnap este egy-egy olyan alkotást mutat be, amely az elmúlt években született, ezek közül többet elsõként ezen a platformon, ennek keretében pedig történelmi események feldolgozását, irodalmi adaptációkat, animációs alkotásokat, dokumentum- és mozifilmeket, tévéjátékokat láthat a közönség. A válogatásban szerepelnek nemzetközi fesztiválokon díjazott filmek, de rangos hazai szakmai díjas alkotások is, sõt a kínálatban láthatunk több olyan tévéjátékot is, amelyek hazai színházak produkcióiból készültek. Március 12-én ezúttal az Ida regénye kerül mûsorra.
- címkék:
- magyar film
- film
- Duna
- Címkefelhõ »
Újabb holttestet találtak a Dunában
A héten már második alkalommal találtak holttestet a Duna szerbiai szakaszán.
- címkék:
- Szerbia
- Duna
- rendõrség
- holttest
- Címkefelhõ »
A Duna-partra zuhant egy ember Budapesten a Petõfi hídnál
Megdöbbentõ baleset történt az éjszaka Budapesten, a fõvárosi tûzoltók és a mentõk is a helyszínre siettek.
- címkék:
- Duna
- Petõfi híd
- zuhan
- Címkefelhõ »
Két és fél nap alatt mindössze 45 percet aludt a rekordot döntõ kajakos
Rekordot állított fel kajakkal a Duna magyarországi szakaszán Rakonczay Gábor extrémsportoló.
- címkék:
- Rakonczay Gábor
- Duna
- rekord
- kajak
- Címkefelhõ »
Megkötözött, bomlásnak indult férfi holttestét találták meg a Dunában: sokkot kapott a szemtanú
A folyón sodródó holttestet egy helybeli vette észre, aki azonnal riasztotta a rendõröket.
- címkék:
- Duna
- Szerémség
- holttest
- hulla
- Címkefelhõ »
Megkötözött holttestet találtak a Duna szerbiai szakaszán
Bomlásnak indult, megkötözött holttestet találtak a Duna szerbiai szakaszán, Belegi¹ és Novi Banovci között. A holttestre egy helybeli bukkant rá, aki azonnal értesítette a rendõrséget. A nyomozás még tart - írj az SZMSZ.
- címkék:
- Szerbia
- Duna
- haláleset
- holttest
- Címkefelhõ »
A budai Váralagút, ahol egykor vámot kellett fizetni az áthaladásért
Százhetven éve, 1853. február 10-én kezdték el kitermelni a budai Várhegybõl a földet és követ a Váralagút építéséhez.
Továbbra sem találják a Duna mohácsi szakaszánál eltûnt horgászt
Múlt hétfõn szenvedett balesetet a Dunán az a férfi, akit azóta nagy erõkkel keres a vízi rendõrség. Egyes lapinformációkkal ellentétben a férfi még nem került elõ.
Csak a holttestét találták meg a szombaton eltûnt lánynak: a Duna partján bukkantak rá
Terézia január végén tûnt el Pozsonyban, sajnos, csak a holttestét találták már meg.
- címkék:
- Pozsony
- Duna
- holttest
- eltûnt lány
- Címkefelhõ »
Eltûnt egy magyar horgász a Dunán: uszadékfának ütközött a csónakja, õ pedig a vízbe esett
Kedden szenvedett balesetet a Dunán az a férfi, akit most is nagy erõkkel keres a vízi rendõrség.
- címkék:
- eltûnt
- Duna
- baleset
- folyó
- horgász
- motorcsónak
- Címkefelhõ »
Ismerõse ölte meg a fiatalt, aki tavaly két ünnep között tûnt el Budapesten
A Dunában találtak rá annak a fiatalnak a holttestére, akinek eltûnését apja 2021 december 27-én jelentette be az érdi rendõrségen. Mint kiderült, egy ismerõse végzett vele hiretelen felindulásból. A 34 éves gyilkosról kiderült, hogy korábban egy alvó férfit is kifosztott. A Pest vármegyei rendõrök befejezték a nyomozást, és vádemelést javasolnak a férfival szemben.
Az utolsó pillanatban húzták ki a Dunából a fuldokló fiatalt
A vízirendõrök az utolsó pillanatban mentették ki a fuldokló fiatal férfit a Dunából.
- címkék:
- Komárom
- Duna
- rendõr
- fulladás
- életmentés
- Címkefelhõ »
Majdnem a Dunába fulladt egy férfi Komáromnál
Perceken múlt annak a férfinak az élete, aki tegnap a Dunába esett Komáromnál.
- címkék:
- Duna
- rendõrség
- krimi
- fulladás
- vízirendészet
- Címkefelhõ »
Jéghideg dunai fürdõzéssel köszöntötte az új évet Horváth Éva
Jéghideg fürdõvel indította 2023-at Horváth Éva. A szépségkirálynõ a Dunában mártózott meg.
- címkék:
- Horváth Éva
- Duna
- Címkefelhõ »
Megvan a 2023-as év hala
A 2023-as év hala a lápi póc. A Magyar Haltani Társaság honlapján megadott három jelöltre 2022. december 31-én délig 5805 szavazat érkezett, ez alapján alakult ki a végeredmény.
Látványos videó készült a paksi Duna-híd építésérõl
A paksi Duna-híd kivitelezése során immár mindkét mederpilléren elhelyezték a zsaluzókocsikat. Most újabb fontos mérföldkõhöz érkezett a beruházás, amelyrõl látványos videó is készült.
- címkék:
- Duna
- beruházás
- fejlesztés
- gazdaság
- pénz
- Címkefelhõ »
Kiemelték a féltonnás csepeli bombát a Dunából
Sikeresen hatástalanították a tûzszerészek a kedden talált 500 kilogrammos amerikai légibombát a csepeli Petróleum-öbölben, a rendõrség az érintett területen elrendelt ideiglenes korlátozásokat feloldotta - tudatta az MH 1. Honvéd Tûzszerész És Hadihajós Ezred.
Hatalmas olajfoltot fedeztek fel a Dunán
A hatóságok kõolajfoltokat észleltek a Dunán a 936-os folyamkilométertõl a Vaskapu I. vízerõmû zsilipjéig terjedõ szakaszon - írja a Maszol a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR) tájékoztatása alapján.
- címkék:
- Románia
- Duna
- Címkefelhõ »
A Duna sekélyebb szakaszain jelen lévõ halállományt vizsgálták az ÖK kutatói
Nappali és éjszakai halászattal vizsgálták a partközeli halállományt az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói a Duna Szõdliget és Vác közötti szakaszán. A gyûjtött adatok szerint a vízparthoz közeli élõhelyeken jellemzõen a kisnövésû fenéklakó halak, valamint a folyómeder mélyebb részeit, illetve a nyílt vízi élõhelyet kedvelõ nagynövésû halak fiatal példányai tartózkodnak.
Gyilkos fegyvert találtak a Dunában
Egy emberöléshez használt pisztolyt találtak hajléktalanok a Dunában. A gyilkosságra azután került sor, miután a sértett terhelõ adatokat közölt egyik társáról egy korábbi emberölési ügyben. Az alvilág törvényei szerint egy ilyen árulás nem maradhat megtorlatlanul, ezért az elsõrendû vádlott megölette a férfit. A vádlottakat december 7-én állítják bíróság elé - írja a Bors.
- címkék:
- Duna
- gyilkosság
- hajléktalan
- Címkefelhõ »
Autót találtak a Dunában Vácnál
Személyautót találtak a Dunában Vácnál szombaton - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
- címkék:
- Duna
- autó
- Vác
- Címkefelhõ »
Autót találtak a Dunában Vácnál
Autót találtak a Dunában Vácnál szombaton - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
- címkék:
- Vác
- Duna
- autó
- Címkefelhõ »
"Zajos volt a kutatás, legyen csendes a vége" - megszólalt a Dunában megtalált topmenedzser családja
Ahogy arról mi is hírt adtunk, a mai nappal biztossá vált, hogy a szeptemberben eltûnt Szûcs Tamás topmenedzser holttestét emelték ki a Dunából Adonynál. A rejtélyes körülmények között eltûnt férfi apósa most megtörte a csendet.
Megérkezett a megrázó hír: a budai topmenedzser holttestét találták meg a Dunában
Néhány napja Adonyban emeltek ki egy holttestet a rendõrök a Dunából. Már akkor többen azt gondolták, hogy azt a budapesti top-menedzser találták meg, aki nemrég egy budapesti szórakozóhelyrõl tûnt el, és azóta semmit sem lehet róla tudni. A rendõrség mostani közlése szerint egyértelmû, hogy õ az. Ugyan szûkszavúan annyit írnak, hogy az igazságügyi szakértõi vizsgálat szerint a halott egy 32 éves férfi, aki szeptember 28-án tûnt el a fõváros egyik IX. kerületi szórakozóhelyérõl, ezek alapján minden kétséget ki lehet zárni.
- címkék:
- eltûnt
- Duna
- krimi
- holttest
- azonosítás
- Címkefelhõ »
Megvan a DNS vizsgálat eredménye: a szeptemberben eltûnt Szûcs Tamás holttestét találták meg a Dunában
Egy hónapja nem adott magáról életjelet Szûcs Tamás, a Pátria Nyomda termelési igazgatója. A férfinak egy szórakozóhelyrõl hazafelé veszett nyoma, most pedig kiderült, hogy az õ holttestét emelték ki a Dunából, Adonynál.
- címkék:
- Szûcs Tamás
- Duna
- DNS
- dns-vizsgálat
- holttest
- hulla
- Címkefelhõ »
Az eltûnt budai topmenedzser apósa megszólalt a Dunában talált holttesttel kapcsolatban
Több mint egy hónapja tûnt el a 32 éves Szûcs Tamás, aki egy koncertre indult a barátaival a Budapest Parkba, ám azóta senki nem látta. Napokkal ezelõtt a rendõrség egy holttestet talált Adonynál a Dunában, akinek a ruházata hasonlít az eltûnt topmenedzserére, ám a férfi apósa bízik benne, hogy nem Tamás holttestét találták meg. A férfi a közösségi oldalán üzent - írja a Blikk.
Az eltûnt cégvezetõ holttestét találhatták meg a Dunában?
Egy hónapja nem adott magáról életjelet Szûcs Tamás, a Pátria Nyomda termelési igazgatója. A férfinak egy szórakozóhelyen veszett nyoma. Szerettei részletes személyleírást adtak róla, és a részletek alapján elképzelhetõ, hogy a Dunából elõkerült holttest az övé.
Közzétette a rendõrség a Dunában talált holttest személyleírását
Az ismeretlen holttestet DNS alapján fogja azonosítani a rendõrség.
Oszladozó holttestet találtak a Dunában
A vízi rendõrök Adony közelében, a Dunában találták meg egy férfi oszladozó holttestét. A holttest azonosítása jelenleg folyamatban van.
- címkék:
- Duna
- Adony
- holttest
- Címkefelhõ »
Lopott motorcsónakról vetette magát a Dunába egy fiatal nõ
Egy folyón sodródó motorcsónakról a vízbe ugró, zavart nõt mentettek ki a Dunai Vízirendészeti Rendõrkapitányság járõrei Budapesten. Kiderült, hogy a hajót elkötötte.
- címkék:
- Duna
- öngyilkosság
- Római-part
- öngyilkos
- Címkefelhõ »
Motorcsónakot lopott, majd a Dunába ugrott egy fiatal nõ
Ellopott egy motorcsónakot egy nõ, aki valószínûleg részeg volt - írta a Bors a police.hu beszámolója alapján.
- címkék:
- Duna
- lopás
- motorcsónak
- Címkefelhõ »
Egy egész konténernyi világháborús lõszert találtak a Lánchídnál
Második világháborús lõszerutánpótlás-konténereket emeltek ki a tûzszerészek a Dunából az 1945-ben felrobbantott Lánchíd eredeti, folyómederbe esett elemeinek romeltakarítása során - közölte a Magyar Honvédség tûzszerész és hadihajós ezrede pénteken a Facebook-oldalán.
- címkék:
- Duna
- Lánchíd
- lõszer
- Magyar Honvédség
- Címkefelhõ »
Jurtába kényszerült Varga Viktor - fél éve él sátorban és a Dunában fürdik
Miután bizonyos okokból megszakad a háza felújítása, kénytelen volt mellé egy jurtát építeni az énekes, ahol már fél éve lakik. Nem egyedül.
- címkék:
- Duna
- fürdés
- sátor
- felújítás
- nomád
- tisztálkodás
- jurta
- Címkefelhõ »
Kiemelték a Dunából a Várkert Bazárnál talált bombát
A Magyar Honvédség tûzszerészei kiemelték a száz kilogrammos, második világháborús légibombát a Dunából hétfõ délelõtt.
- címkék:
- Duna
- tûzszerész
- Várkert bazár
- légibomba
- Címkefelhõ »
Hátborzongató sírkövek kerültek elõ a Dunából - képek
Az Origo is több alkalommal beszámolt róla, hogy az idei nyári aszály országszerte különleges képzõdményeket és leleteket tett láthatóvá. Az alacsony vízállás miatt a fõvárosban például régi sírköveket is megpillanthattak az arra járók.
- címkék:
- Duna
- aszály
- gazdaság
- pénz
- Címkefelhõ »
Háromszáz éves ágyúgolyót találtak a Dunában a tûzszerészek Budapesten
Egy mozsárgolyóra bukkantak a tûzszerész búvárok kiképzés közben a Duna belvárosi folyamszakaszán, ahol feltételezhetõen Buda 1686-os ostroma óta szunnyadt - közölte Magyar Honvédség tûzszerész ezrede pénteken a Facebook-oldalán.
- címkék:
- Duna
- ágyúgolyó
- Címkefelhõ »
300 éves ágyúgolyót találtak a Duna fõvárosi szakaszán
Egy mozsárgolyóra bukkantak a tûzszerész búvárok kiképzés közben a Duna belvárosi folyamszakaszán, ahol feltételezhetõen Buda 1686-os ostroma óta szunnyadt - közölte Magyar Honvédség tûzszerész ezrede pénteken a Facebook-oldalán.
- címkék:
- Duna
- ágyúgolyó
- Magyar Honvédség
- Címkefelhõ »
Egy 300 éves ágyúgolyó került elõ a Dunából Budapesten
Holttestet találtak a Dunában, a Szabadság hídnál
Holttestet találtak Budapest V. kerületében, a Szabadság hídnál - tájékoztatott a rendõrség. Úgy tudni, hogy egy negyven év körüli férfi holttestét emelték ki a vízirendõrök a Dunából.
- címkék:
- Duna
- holttest
- Szabadság híd
- Címkefelhõ »
A rakparton szexelt fényes nappal két leszbikus nõ Budapesten - videó
Megdöbbentõ esetrõl számolt be a Tények. A TV2 hírmûsora arról tudósít, hogy fényes nappal, a Szabadság híd közelében szexelt két nõ.
- címkék:
- Budapest
- Duna
- budai rakpart
- orális szex
- Címkefelhõ »
Második világháborús amerikai bombázót tárt fel az aszály a Dunában
A rendkívüli szárazság miatt rég nem látott alacsony szintre süllyedt a Duna vízszintje, a szárazra került mederfenéken olykor pedig egészen elképesztõ leletekre lehet rábukkanni, mint ahogy most is történt a Csepel-szigetnél.
Az esõs idõ miatt csökkent az aszály Magyarországon
Az utóbbi napok csapadékosabb idõjárásának és a nagy folyók vízgyûjtõjérõl érkezõ vízmennyiségnek köszönhetõen mérséklõdött az aszály Magyarországon. Emiatt kevesebbet kellett öntözni, ezért a vízhiánnyal összefüggõ védekezés már nem igényel országos koordinációt. Így lezárult a vízügy országos mûszaki irányító törzsének mûködése, a vízügyi igazgatóságok saját hatáskörben folytatják a munkát - tájékoztotta az Országos Vízügyi Fõigazgatóság.
Nem kell gladiátornak lenned, hogy végigmenj a Spartacus-ösvényen
Aki szeret túrázni, annak a Spartacus-ösvény egészen biztosan bakancslistás útvonal. Így voltam vele én is: a Rám-szakadék és a Vadálló-kövek mellett ez volt a harmadik, ahova még idén nyáron mindenképpen szerettem volna eljutni. Az ismeretebb és neccesebbnek tûnõ túraútvonalaknak egyébként általában utánaolvasok, így tettem most is. Nos, miután végigjártuk, azokkal értek egyet, akik szerint ez egy könnyû, átlagos állóképességgel bárki számára bejárható és csodaszép terep, nagy erõfeszítésre nem kell számítani.
Vészjósló dolog került a felszínre a Dunából - videó
Még nem kritikus a vízállás, de a napokban 85 centire apadt a Duna vízszintje a fõvárosban, így újra láthatóvá vált az Ínség-szikla.
Varga Viktor édesapja majdnem belefulladt a Dunába
Varga Viktor és édesapja a Dunán hajókáztak egy általuk épített katamaránnal, amikor az éjszaka közepén hajótörést szenvedtek, és kis híján belefulladtak a Dunába.
- címkék:
- Varga Viktor
- Duna
- baleset
- fulladás
- hajótörés
- Címkefelhõ »
Hajóroncs került a felszínre az apadó Dunából
Képekben az elmúlt 24 óra - augusztus 18.
Szellemhajó bukkant fel a Dunában - megjöttek a fotók
A Blikk.hu számolt be róla, hogy az alacsony vízállás miatt Vámosszabadinál egy titokzatos szellemhajó bukkant elõ a Dunából. A roncsról megérkeztek a képek is.
- címkék:
- Duna
- gazdaság
- pénz
- szellemhajó
- Címkefelhõ »