drágulás

címke rss

Drágulnak az üzemanyagok

Gazdaság2002.11.25, 16:27

Szerdától a motorbenzin fogyasztói ára literenként 2 forinttal, a gázolajé 3 forinttal nő - közölte a Mol hétfőn. Az olajtársaság a drágulást az üzemanyagok nemzetközi áremelkedésével indokolta.

Tovább nőtt az euróövezet inflációja

Archívum2002.10.31, 13:23

Októberben 2,2 százalék volt az infláció az euróövezetben a szeptemberi 2,1 százalék után. A havi fogyasztói szintű drágulás októberben 0,1 százalékos volt az előzetes adatok szerint. A valutauniós jegybank (EKB) által meghatározott éves inflációs felső tűréshatár 2 százalék.

Jóval olcsóbb Nagy Britanniánál az USA

Archívum2002.09.23, 11:44

Az euró bevezetése után több monetáris unióhoz tartozó állam polgárai fejezték ki tiltakozásukat a közös valuta okozta drágulás miatt. Legutóbb Görögországban és Olaszországban tiltakoztak a drágulás ellen, a németek pedig egyenesen "teuro"-nak, vagyis drága eurónak (németül: teure euro) nevezik a közös pénzt. Nagy Britannia nem tartozik a monetáris unióhoz, a szigetország árait hagyományosan az amerikai árakhoz hasonlítják. Az utóbbi időben a brit vásárlók nem véletlenül érezték úgy, hogy aránytalanul sokat fizetnek: az árak jócskán az Egyesült Államok árai fölé szöktek.

Afrikának milliárdokba kerül a korrupció

Archívum2002.09.19, 10:15

Közel 150 milliárd dolláros kár éri évente Afrikát a kontinensen uralkodó korrupció miatt, amely elrettenti a befektetőket, akadályozza a már folyamatban lévő fejlesztéseket és közel 20 százalékos drágulást okoz - írja a BBC News Online.

Euróbojkott Görögországban

Archívum2002.08.28, 15:28

Franciaország és Olaszország után most Görögországot is elérte az eurós drágulások nyomán fellépett felháborodási hullám: az ország fogyasztóvédelmi szervezetei arra szólították fel a görögöket, hogy tartsanak vásárlás-mentes napot és szeptember 3-án egyszerűen semmit ne vegyenek.

Tovább drágulnak az üzemanyagok

Archívum2002.08.28, 12:07

Literenként 3 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj ára péntektől - közölte a Mol. Az olajtársaság az áremelést a kőolaj világpiaci árának drágulásával és a forint dollárhoz viszonyított árfolyamának csökkenésével indokolja.

Tovább drágul az olaj

Archívum2002.09.10, 16:19

Az Irak elleni támadás miatti félelmek 30 dollár fölé emelték a nyersolaj árát a New York-i árutőzsdén. Az elmúlt négy napban az amerikai könnyűolaj hordónkénti ára 8,7 százalékkal emelkedett. Az elemzők további drágulásra figyelmeztetnek.

Akár 1,5 millió hordóval növelheti termelését az OPEC

Archívum2002.09.09, 13:54

Az OPEC hajlik arra, hogy következő miniszteri ülésén 1,5 millió hordóval növelje jelenlegi névleges napi kínálati kvótáját - közölte hétfőn, magas rangú OPEC-forrást idézve egy arab napilap. A határidős nyersolaj napok óta tartó meredek drágulása hétfőn megtorpant az európai kereskedésben.

Franciaországban is drágulást okozott az euró

Archívum2002.08.26, 11:59

Két év alatt megközelítően 10 százalékkal drágultak a mindennapi fogyasztási cikkek Franciaországban, állapította meg az UFC fogyasztóvédelmi egyesület, amihez nagyban hozzájárult az euró bevezetése. Az UFC új jelentése cáfolja a francia statisztikai hivatal hivatalos adatát: ők 1,6 százalékos tizenkét havi inflációt jelentettek júliusra.

Júniusban 10,5 százalékos volt a fogyasztói árak növekedése

Archívum2001.07.11, 11:53

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idén júliusban a fogyasztói árak 10,5 százalékkal haladták meg a tavalyi év hasonló időszakában mért szintet. Elemzők korábban 10,55 százalék körüli értéket vártak. Májushoz képest a fogyasztói árak növekedése 0,3 százalékos, az év első hat hónapjában a drágulás pedig átlagosan 10,4 százalékos volt. Londoni és hazai elemzők egybehangzó véleménye szerint a június adatok fordulópontként értékelhetők, és az infláció gyors - egyszámjegyű üteműre - lassulását valószínűsítik akár más júliusban is.