dr. Gombolai Éva

címke rss
Párhuzamos közlekedés és a KRESZ speciális előírásai

Párhuzamos közlekedés és a KRESZ speciális előírásai

Legyen szó autópályán, gyorsforgalmi úton vagy belvárosi többsávos utakon a párhuzamos közlekedésről, érdemes megismerni a KRESZ vonatkozó speciális előírásait. A D.A.S. JogSzerviz szakértőjének összefoglalója.

Kamerarendszer a társasházban

Jog2022.09.20, 18:24

Megosztó kérdés társasházak esetében, hogy a lakóközösség szereltessen-e fel kamerarendszert a házba. Sokan aggasztónak találják, hogy ezáltal ők maguk is „meg vannak figyelve", a másik oldalon azonban komoly vagyonvédelmi szerepet tölthet be egy ilyen rendszer. A jogi környezetet a D.A.S. JogSzerviz szakértője ismerteti.

Utazási szerződés – emelhetnek díjat?

Jog2022.08.30, 21:31

Az elmúlt években sok bizonytalansággal kellett számolnia azoknak, akik utazást terveztek. Szinte megjósolhatatlan volt, hogy milyen járványügyi előírások és korlátozások lesznek érvényben, mire a vágyott pihenés ideje elérkezik. Most, hogy ezek a kockázatok lényegesen csökkentek, fellendült az utazási kedv. Éppen ezért sokaknak lehet váratlan fejlemény, hogy az adott esetben hetekkel, hónapokkal korábban lefoglalt utazással kapcsolatban az utazási iroda olyan értesítést küld, mely szerint a megállapodott, sőt már ki is fizetett díj emelésére kényszerülnek – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Emelhet-e díjat az internetszolgáltató?

Jog2022.08.30, 21:08

Amikor szerződést kötünk egy szolgáltatóval, fontos szempont, hogy adott díjon milyen szolgáltatást kapunk. Sajnos vannak esetek, amikor egy szolgáltató monopolhelyzetben van, így nincs választási lehetőségünk a szolgáltatók között, de ebben az esetben is fontos, hogy kiszámítható legyen a választásunk. Amikor több szolgáltató jöhet szóba, akkor a szempontjaink szerinti összehasonlításnál kiemelt tényező a díj. Jogosan merül fel ezért a kérdés, hogy egy már megkötött szerződés esetén módosíthat-e a díjon az internetszolgáltató, és ha igen, akkor milyen feltételekkel.

Áldozatsegítés és kárenyhítés Magyarországon

Jog2022.06.19, 08:10

Magyarországon évente mintegy 250 ezer ember válik bűncselekmény áldozatává. A leggyakoribb bűncselekmény a vagyon elleni bűncselekmények köréből kerül ki, így különösen a lopások száma gyakori. Mindaddig, amíg valaki nem kerül ilyen helyzetbe, nehezen képzeli el azt a pszichés, és sok esetben ezt tetéző anyagi terhet, amivel ezek következményeként számolni kell. A D.A.S. JogSzerviz szakértőjének összefoglalója.

Kiküldetés helye szerinti bér, napidíj és üzemanyag-megtakarítás

Jog2022.05.31, 16:18

A tehergépjármű-vezetőket érintő nagyon fontos ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága egy magyar vonatkozású ügyben. A D.A.S. JogSzerviz szakértője, dr. Gombolai Éva elemzi az ítéletet.

Növénytelepítés és a szomszédjogok

Jog2022.03.30, 10:22

A szomszédban történő építkezés sok esetben azzal jár, hogy a korábbi kilátás eltűnik, csökken a benapozás, csökken az otthon nyugalma. Milyen lehetőségek vannak a nemkívánatos hatások kiküszöbölésére, elhárítására? Telepítsünk növényeket, sövényt? A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körül a témát.

Kellemetlen meglepetés vásárlóknak: építményadó a korábbi tulaj után

Jog2022.03.22, 16:24

Miért fontos, hogy egy ingatlan vásárlása esetén alaposan járjuk körbe, hogy milyen adófizetési kötelezettség társul hozzá? Sokan csak évekkel később szembesülnek vele, hogy az eladó tájékoztatása nem volt megfelelő, vagy egész egyszerűen nem esett szó arról, hogy a vásárolt ingatlan után építményadót kell fizetni. A D.A.S. JogSzerviz szakértője ismerteti a tudnivalókat.

A névadás szabályai

Jog2022.03.21, 16:37

Ki dönt a gyermek nevéről? Mi a helyzet örökbefogadás esetén? Mi fán terem a névváltoztatási kérelem? A D.A.S. JogSzerviz szakértője mutatja be a jogi környezetet.

Súlyos terhek a munkaviszonyban – a kézi tehermozgatás

Jog2022.02.07, 10:49

Minden munkavállalónak joga van az egészséges és biztonságos munkakörülményekhez, ezekről pedig a munkáltató köteles gondoskodni. Az ördög azonban a részletekben rejlik, így annak van nagy jelentősége, hogy ezek az általános követelmények hogyan fordíthatóak le egy konkrét munkakörre, a konkrét munkavégzési körülményekre. Ilyen kérdés például, hogy hogyan lehet kézzel csomagokat, más terheket emelgetni – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Mikor tagadhatom meg a munkáltató utasítását?

Jog2022.01.29, 13:42

A munkavállaló akkor köteles megtagadni a munkáltatói utasítást, amikor annak végrehajtása más személy egészségét vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. A munkavállaló – mérlegelése szerint – akkor tagadhatja meg az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkavállaló saját életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. A D.A.S. JogSzerviz szakértője elemzi a munkajogi szabályokat.

A közterület-használat egyes kérdéseiről

Jog2022.01.28, 18:04

Közterület használata az is, amikor sétálunk az utcán, parkolunk a posta előtt, vagy éppen a strandon üzemeltetünk egy lángosos büfét. Mindegyik esetben szem előtt kell tartani, hogy a közterület használata az előírásoknak megfelelően történjen, így például súlyos bírságokkal és helyreállítási kötelezettséggel számolhatunk akkor is, ha lebetonozzuk a házunk előtti közterületet engedély nélkül – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A szerencsejátékok szabályozása

Jog2021.12.17, 12:57

A törvény szerint szerencsejátéknak számít minden olyan játék, amelyben a játékos pénz fizetése, vagy vagyoni érték nyújtása fejében, meghatározott feltételek fennállása vagy bekövetkezése esetén pénznyereményre, vagy más vagyoni értékű nyereményre válik jogosulttá. A nyerés vagy a vesztés kizárólag, vagy túlnyomó részt a véletlentől függ. A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körül a jogi környezetet.

A földeken fennálló osztatlan közös tulajdon megosztása

Jog2021.10.24, 18:23

Az Agrárminisztérium nyilvántartása alapján Magyarországon 1 millió 60 ezer helyrajzi számon van olyan ingatlan nyilvántartva, ami osztatlan közös földtulajdonnak minősül. Az osztatlan közös földtulajdon azt jelenti, hogy a földnek több tulajdonosa van, akik mindegyike jogosult az ingatlan használatára, de ennek során a tulajdonostársak jogos érdekeinek sérelme nélkül járhat csak el – ismertette a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Kigyulladt autó – ki a felelős?

Jog2021.10.14, 12:00

Első ránézésre egyértelműnek tűnik, hogy amennyiben valakinek az autója azért ég ki, mert egy másik járműről átterjedt rá a tűz, akkor a bennünket így ért milliós kárt egészen biztosan érvényesíthetjük valakin. Közelebbről megnézve már egyáltalán nem ilyen rózsás a helyzet – figyelmeztet a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Átalakítás társasházban: kinek kell beleegyezni?

Jog2021.08.31, 17:36

Gyakori, hogy a társasházban valamelyik tulajdonostárs átalakításokat végez a külön tulajdonú ingatlanában. Az ilyen felújításokat szabályozó jogi környezet friss változásokon ment át. Korábban az építkezéshez a közvetlenül érintett tulajdonostársak tulajdoni hányad szerinti legalább kétharmadának írásbeli hozzájáruló nyilatkozatát kellett beszerezni, jelenleg azonban már a közgyűlés határozata is szükséges lehet hozzá – hívta fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Milyen felelősség terheli a kutyatartókat a kutyájuk okozta bajért?

Jog2021.08.24, 14:28

Kutyatartóként jó tisztában lenni azzal, hogy a gazda egy pillanatig tartó figyelmetlensége milyen következményekkel jár. A legfontosabb tudnivalókat a D.A.S. JogSzerviz szakértője foglalja össze. Azt a kérdést, hogy ki felel az állatok károkozásáért, a Polgári törvénykönyvünk szabályozza – fejtette ki dr. Gombolai Éva.

A rokkantsági és a rehabilitációs eljárás tudnivalói

Jog2021.07.31, 17:47

A D.A.S. JogSzerviz szakértője összefoglalja a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás, a kompenzációs összeg szabályait, az igénylés módját, a határidők, valamint az úgynevezett állapotvizsgálattal kapcsolatos szabályokat.

Iskolába járás járvány idején

Jog2021.04.19, 12:52

A ma érvényes szabályozás alapján az iskolák fokozatos nyitása részeként 2021. április 19. napján az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatosai térnek vissza a jelenléti oktatásba, míg a felső tagozatosok és a középiskolások május 10. napjával. A D.A.S. JogSzerviz szakértője világítja meg a legfontosabb tudnivalókat.

Bentlakási kötelezettség otthonteremtési támogatás esetén

Jog2021.02.28, 10:05

Amennyiben nem teszünk eleget a bentlakási és igazolási kötelezettségnek, a hitelintézet tájékoztatja erről a kormányhivatalt és bentlakási kötelezettség megszegése visszafizetési kötelezettséggel is járhat – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Menetrend szerinti járművezetők munkaidő-beosztása

Jog2021.02.24, 17:32

Az olyan menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást végző járművek vezetőire, akik a menetrend szerinti szolgáltatást 50 kilométert meg nem haladó útszakaszon végzik, nem vonatkozik a járművezetők vezetési és pihenőidejét szabályozó 561/2006 EK rendelet – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az elfagyott vízvezeték és a biztosítási kár szerepe

Jog2021.01.30, 10:55

A legtöbb lakásbiztosítás ugyan tartalmazza biztosítási eseményként a fagykárt. De számos esetben részletesen meg vannak jelölve azok a kárenyhítési kötelezettség részeként megjelölt intézkedések is, amelyeket a tulajdonosnak meg kell tennie, hogy a biztosító baj esetén fizessen – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Kritizálhatom-e a munkahelyi felettesem?

Jog2021.01.07, 20:17

A véleménynyilvánítás szabadságának alapjoga a munka világában csak korlátok között érvényesülhet. Egy munkavállaló csak oly módon mondhat véleményt, hogy annak tartalma, hangvétele, stílusa ne sértse a kollégái, felettese, illetve a munkáltató jogos érdekét. A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körül a témát.

Az új szabályok szerint börtönbüntetés jár az illegális szemétlerakásért

Jog2020.12.18, 16:02

Januártól szigorodnak a szemeteléssel és szemétlerakással kapcsolatos szabályok. Az új szabályozás célja az, hogy a hulladéklerakás szankcióit az arányosság elve mentén úgy alakítsa át, hogy tettenérés esetén elrettentő hatása is legyen – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Hogyan válasszuk ki, hogy melyik banktól vegyük fel az ingatlanvásárlási hitelt?

Jog2020.12.06, 17:40

A hitel kiválasztásánál sürgető tényező lehet, hogy minden pénzintézet megköveteli, hogy az ingatlan adásvételi szerződés hogyan legyen megfogalmazva. Ennek megfelelően már az adásvételi szerződés megkötésekor tudnunk kell, hogy a hitelt melyik pénzintézet finanszírozza. Amennyiben a kiválasztott ingatlan kelendő, az időtényező kincset érhet – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A rakományszállítás szabályai: matrac, kaktusz és kettőslétra a csomagtartón

Jog2020.10.30, 21:18

A rakományt a járművön úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse. Ezen általános szabály a következő konkrét előírások betartását foglalja magában – összegezte az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Mit tehetünk, ha rendszeres szomszédjaink csendháborítása?

Jog2020.08.28, 11:16

A motoros fűkasza, hangosan bömböltetett zene, nem lekapcsolt riasztó: vége-hossza nincs azoknak a zajkeltő tevékenységeknek, amelyekkel a szomszédok megkeseríthetik egymás pihenését. Mit tehetünk, ha rendszeres szomszédjaink csendháborítása? A D.A.S. JogSzerviz szakértője válaszol.

Az óvodai felvétel szabályai és feltételei

Jog2020.07.21, 11:16

Melyik az az óvoda, amelynek kötelező a gyermeket felvennie? Mi az eljárás túljelentkezés esetén? Megválaszthatja a szülő az óvodai csoportot? A D.A.S. JogSzerviz szakértője többek között ezekre a kérdésekre ad választ.

A munkavállaló titkos nyomon követése

Jog2020.07.16, 13:08

A munkavállalók ellenőrzése egyre inkább olyan technológiával valósul meg, amely érinti a személyiségi jogokat. Gondoljunk csak a GPS-re, e-mailekre, telefonhasználatra, kamerás megfigyelésre. Komoly kérdéseket vet fel tehát a munkavállaló megfigyelése, az általa használt eszközök egyes típusai, illetve a munkáltató által az ellenőrzéshez használt technikai eszközök is – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A casco-szerződés megszüntetésének jogi kérdései

Jog2020.02.28, 18:51

A casco-szerződés megszüntetése több ok miatt is történhet. Például: egy másik biztosító kedvezőbb díjszabása, vagy az a tény, hogy járművünk értéke az idők folyamán olyannyira lecsökken, hogy egyszerűen nem gazdaságos casco-t kötni rá. Netán azért, hogy egyszerűen nem lesz rá szükségünk – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Munkáltató ellenőrzés, vagy mire van jogköre a munkáltatónak?

Jog2020.02.10, 15:48

A munkaviszonyban a munkáltató egyik fő jogosultsága a munkavállaló ellenőrzésének a lehetősége. Ez azonban nem jelent abszolút hatalmat a munkavállaló felett. Az ellenőrzés a technikai fejlődés ütemének köszönhetően ráadásul egyre egyszerűbb és olcsóbb, de hatékonyabb. Gondoljunk a kamerarendszerekre, a nyomkövetőkre, számítástechnikai eszközök nem felejtő emlékezetére, ami ráadásul bármikor előhívható. A megváltozott körülményekhez igazodik a jogi szabályozási környezet, mely jelen esetben szemléletformáló célzattal és egyben hatással is bír. Mit jelent ez? A D.A.S. JogSzerviz szakértője válaszol.

Cég is elállhat az internetes vásárlás után?

Jog2020.01.26, 12:21

Míg a korábbi szabályozás szerint egy cég is lehetett fogyasztó, ha olyan szerződést kötött, ami egyébként nem tartozott a tevékenységi körébe, manapság erre már nincs lehetőség. Korábban a törvény a fogyasztót gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személyként határozta meg, ma azonban csak a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy minősül annak – hívta fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Ki számít védett korú munkavállalónak?

Jog2019.11.30, 11:12

Védett korú munkavállaló az, aki nyugdíjasnak nem minősül, és a munkáltató adott intézkedésének az időpontjában a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig legfeljebb öt év van hátra. Milyen különleges szabályok vonatkoznak a védett korú munkavállalóra? A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körbe a témát.

Köthetünk-e ingatlan adásvételi szerződést videóhívással?

Jog2019.09.10, 20:39

Nem közismert, de ma már lehetőség van arra is a hatályos jogszabályok révén, hogy elektronikus hírközlő hálózaton, azaz például Skype-on, Messengeren, Viberen vagy éppen WhatsAppon keresztül köthessünk ingatlan adásvételi szerződést – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Felmondás bosszúból – megteheti a munkáltató?

Jog2019.08.29, 11:14

Felmondhat-e a munkáltató, ha tudomására jut, hogy a munkavállalója állást keres? Az ettől való félelem miatt a munkavállalók rendszerint diszkrét módon keresnek új munkahelyet. Jogos-e a félelem, illetve tényleg titokban kell-e tartani, ha éppen állásinterjúra járunk? A D.A.S. JogSzerviz szakértője elemzi a jogi helyzetet.

A bosszúfékezésből büntetendő cselekmény is lehet

Jog2019.08.24, 09:19

Amennyiben a bosszúfékezés miatt ténylegesen veszélybe kerül mások élete vagy testi épsége, úgy közúti veszélyeztetésről beszélünk, ami már a Büntető törvénykönyv szerint büntetendő cselekmény – figyelmeztetett a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: hogyan tanúskodjunk polgári perben?

Jog2019.07.17, 17:59

A tények bizonyítására a polgári peres bírósági eljárásban is szüksége lehet bármelyik félnek, ennek egyik eszköze a tanúvallomás. A peres fél a tanú megidéztetése előtt nem köteles egyeztetni a tanúként meghallgatni kívánt személlyel, így amennyiben a bíróság az indítványnak helyt ad, akár váratlanul is érhet bennünket, hogy idézést kaptunk. Mi a teendő ilyen esetben? A D.A.S. JogSzerviz szakértője ismerteti a legfontosabb tudnivalókat.

D.A.S. JogSzerviz: mikor veszélyes, illetve biztonságos egy termék?

Jog2019.07.07, 21:44

Ha az áru biztonságosságát jogszabály, vagy nemzeti szabvány nem határozza meg, akkor minősül biztonságosnak, ha a fogyasztó életét, egészségét, testi épségét a rendeltetésszerű, vagy az észszerűen várható használat időtartama alatt nem, vagy csekély mértékben veszélyezteti – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Hogyan változtathatunk a szerződésben tett nyilatkozatunkon?

Jog2019.06.23, 18:14

Kivételes esetekben van lehetőség arra, hogy saját szerződéses nyilatkozatunkat megtámadjuk még akkor is, ha az már hatályba lépett. A megtámadás azonban nem lehetséges bármely ok miatt, azok körét ugyanis a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény pontosan megszabja – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Ki számít közfeladatot ellátó személynek?

Jog2019.05.23, 19:24

Sokszor halljuk hírekben, olvassuk cikkekben a kifejezést: közérdekű feladatot ellátó személy. De vajon tudjuk-e, hogy mit, pontosabban kit takar, illetve mi miatt van jelentősége? Mennyire jó ötlet konfliktusba bonyolódni a postással, vagy erőszakos módon fellépni a MÁV jegyellenőrrel, a bírósági szakértővel, esetleg a tanárokkal szemben? A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körül a jogi környezetet.

D.A.S. JogSzerviz: amikor az áramszolgáltató fizet

Jog2019.02.26, 19:07

A havonta érkező áramszámla és a kikapcsolással fenyegető nemfizetés miatt kevésbé látványos és gyakori beszédtéma, hogy az áramszolgáltatónak is vannak kötelezettségei a fogyasztóval szemben. A fogyasztó és a szolgáltató között szerződéses jogviszony jön létre, ezen közüzemi szerződés alapján az áramszolgáltató legfőbb kötelezettsége az, hogy megfelelő minőségben szolgáltasson áramot – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: ellenőrizni kell a behajtócégek követelését

Jog2019.02.25, 15:32

Elévült, jogtalan vagy tisztázatlan követelés esetén annak igazolása és érvényesítése jogi úton a követeléskezelő feladata. Ennek hiányában végrehajtásra sem lesz jogosult, a felszólítások fenyegető hangneme arra önmagában nem elegendő – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: a cserbenhagyás és a segítségnyújtás elmulasztása

Jog2019.02.12, 14:10

Az újév napján bekövetkezett tragikus baleset, melynek során az autópályán történt gyalogosgázolás vezetője megállás nélkül elhajtott, hosszú időn át foglalkoztatta a közvéleményt. A szenzációhajhász megközelítés helyett nézzünk kicsit mélyebben a hasonló esetekre vonatkozó jogi szabályozásra. Ezzel azért fontos tisztában lennünk, mert a hasonló tragikus események során még kívülállóként is nehéz a legfontosabb teendőket tudatosan elvégezni a baleset hatása alatt – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: mit tehetek, ha elállták a kapubejárómat?

Jog2019.01.30, 19:36

Gyakori probléma, hogy az ingatlan tulajdonosa más járművek miatt nem tudja megközelíteni a saját kapubejáróját. Ennek a látszólag egyszerű jogi problémának a megoldása, legalábbis a törvényes, nem is mindig olyan egyszerű – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: hogyan kerüljük el az öröklési vitákat?

Jog2019.01.25, 12:45

Az öröklési viták még a legjobb családokban is fellángolhatnak, nem elvetemült ötlet ezért akkor egyeztetniük az örökösöamikor még erre mindenkiben nyitottság van, különösen, ha valamelyik fél anyagi helyzete ezt indokolttá teszi – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Mit tehetünk, ha erre az örökhagyó életében merül fel igény?

D.A.S. JogSzerviz: az eltűnt cégek nyomában

Jog2018.12.19, 09:37

Az eltűnt cégek ellen haladéktalanul törvényességi felügyeleti eljárást célszerű kezdeményezni – tanácsolja a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Ezt az eljárást a cégbíróság folytatja le, és amennyiben megállapítják, hogy valóban nem tartja be a törvényes működésre vonatkozó előírásokat a vállalkozás, így például nem veszi át a küldeményeket, úgy kényszertörlési eljárásra kerülhet sor. A kényszertörlési eljárás során bejelentett követelések alapján a volt munkavállalók a Bérgarancia Alapból, egyéb hitelezők pedig a cég esetlegesen meglévő vagyonából nyerhetnek kielégítést.

D.A.S. JogSzerviz: táppénz melletti munkavégzés?

Jog2018.12.12, 17:51

Mit tehet a munkáltató, ha azt gyanítja, hogy munkavállalója egyáltalán nem is beteg, vagy távolléte alatt máshol végez munkát? A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint semmiképpen nem célszerű azonnal megszüntetni a munkaviszonyt, hiszen amennyiben kiderül, hogy az adott tevékenység nem összeférhetetlen a keresőképtelen állapottal, a felmondás jogszerűtlen lesz, ami drága mulatsággá fajulhat.

Külföldről vásárolna? Ezt érdemes tudni határon átnyúló fogyasztói vitákról

Jog2018.11.29, 19:22

Az online, vagy más néven elektronikus kereskedelemre számos speciális szabály vonatkozik. Különösen azóta, hogy Magyarország is uniós tagállam, rendkívül erős fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak internetes vásárlásainkra. Ám a kockázatok elkerülése érdekében érdemes megszívlelni néhány tudnivalót – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: fantomképünk készülhet online tevékenységünk alapján?

Jog2018.11.28, 23:15

A címben szereplő kijelentéssel a bűnügyi nyomozók által használt fantomkép, illetve a számunkra szolgáltatást nyújtó cégek, vállalkozások tevékenysége közötti párhuzamra utalunk. Közösségi oldalakon mi magunk alkotjuk meg a profilunkat, de – különösen online – tevékenységünk során számos olyan adatot szórunk el magunkról, ami nagyon hasznos a nekünk eladni/szolgáltatni törekvő cégek számára – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A szabálytalanul bejelentett egyszerűsített foglalkoztatás következményei

Jog2018.11.15, 14:42

A törvény nem csupán a munkáltató bejelentési kötelezettségét, hanem annak módját és a közlendő adatokat is meghatározza. A bejelentési kötelezettségének tehát a munkáltató akkor tesz eleget, ha a bejelentendő adatokat jól és határidőben megadja – mondta el a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Jéghegy a munkahelyen – elkerülhetőek a munkabalesetek?

Jog2018.10.30, 19:29

Jéghegy-hatásnak nevezzük, amikor látszólag felmérhető egy jelenség, valójában azonban annak egy sokkal jelentősebb része láthatatlanul, a mélyben húzódik - akár a jéghegy nagy része. A munkahelyre ez több szempontból is igaz lehet, a D.A.S. JogSzerviz szakértője most a munkahely és egészségünk összefüggését vizsgálja meg.

D.A.S. JogSzerviz: a jogcímes elbirtoklás

Jog2018.10.30, 16:33

Az elbirtoklás egy közismert jogintézmény, amiről a legtöbben már hallottak. A bekövetkezéséhez szükséges feltételek terén már tapasztalható némi bizonytalanság. A Polgári Törvénykönyv szerint elbirtoklás útján megszerzi a dolog tulajdonjogát, aki a dolgot ingatlan esetén tizenöt, ingó dolog esetén tíz éven át sajátjaként szakadatlanul birtokolja – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: erkölcsi bizonyítvány igénylése

Jog2018.10.26, 12:27

A hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolható, hogy a kérelmező büntetlen előéletű. Bizonyítja továbbá, hogy nem áll közügyektől, illetve foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt, vagy ha mégis, akkor mely foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll. Más esetben a kérelem alapján egyes törvényeknek való megfelelést igazolhatunk vele – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: a parkolás megtörténtével létrejön a jogviszony

Jog2018.10.05, 08:44

A parkolási jogviszony a parkolás tényével létrejön, jogi értelemben a nemfizetés szerződésszegésnek minősül, amelynek a jogkövetkezményével a parkolási szolgáltatást igénybe vevő személy ettől az időponttól kezdődően tisztában van – ismertetett egy alkotmánybírósági határozatot az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Eszerint a jogi helyzet – az alap- és az emelt összegű pótdíjfizetési kötelezettség beálltára vonatkozó jogszabályi előírás – világos, kiszámítható és előre látható. A fizetési kötelezettség a járművön elhelyezett értesítéstől függetlenül beáll.

D.A.S. JogSzerviz: amikor az ár tévesen van feltüntetve

Jog2018.09.29, 13:13

Fontos fogyasztóvédelmi előírás, miszerint a megvételre kínált áru vagy szolgáltatás eladási ára tekintetében a fogyasztókat írásban, egyértelműen, könnyen azonosítható és tisztán olvasható módon, Magyarország törvényes fizetőeszközében kifejezve kell tájékoztatni. A termék eladási áraként, a fogyasztó által ténylegesen fizetendő, az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is tartalmazó árat kell feltüntetni. Több eladási ár egyidejű feltüntetése esetén a vállalkozás köteles a feltüntetett legalacsonyabb eladási ár felszámítására – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Mitől lehet, illetve nem lehet eltérni a kollektív szerződésben? (2. rész)

Jog2018.09.08, 20:43

A kollektív szerződés a Munka Törvénykönyvének a munkaviszonyra és munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó részétől eltérhet a felek megállapodásának függvényében, ám változatlanul vannak azonban olyan szabályok, amelyektől eltérni nem lehetséges – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A kétrészes írás második részét olvashatja, az első rész itt érhető el.

D.A.S. JogSzerviz: Önre vonatkozik kollektív szerződés? (1. rész)

Jog2018.09.05, 14:44

A kollektív szerződés egy olyan szerződés, amely szabályozhatja a munkaviszonyból származó, vagy az ezzel kapcsolatos jogot vagy kötelezettséget, illetve a feleknek a kollektív szerződés megkötésével, teljesítésével, megszüntetésével, jogaik gyakorlásával, kötelezettségeik teljesítésével kapcsolatos magatartását – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A kétrészes írás első részét olvashatja.

D.A.S. JogSzerviz: elsőbbségadás mindenek felett?

Jog2018.08.31, 08:50

A KRESZ az elsőbbségadásra alapítja a közlekedés biztonságát, így minden közlekedési szituációban fordítsunk fokozott figyelmet rá – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: amikor nem gyakorolható az internetes elállási jog (2. rész)

Jog2018.08.26, 20:34

Az internetes szerződések esetén fennálló elállási jog széles körben ismert, de bizonytalanságok és tévhitek a mai napig keringenek róla. Sokan még mindig úgy tudják, hogy az elállás határideje 8 nap, holott már évek óta 14 nap áll a rendelkezésünkre, ha utólag gondoltuk meg magunkat – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A kétrészes írás második részét olvashatják, az első rész itt érhető el.

D.A.S. JogSzerviz: internetes elállási jog és tévhitek (1. rész)

Jog2018.08.26, 15:43

Az internetes szerződések esetén fennálló elállási jog széles körben ismert, de bizonytalanságok és tévhitek a mai napig keringenek róla. Sokan még mindig úgy tudják, hogy az elállás határideje 8 nap, holott már évek óta 14 nap áll a rendelkezésünkre, ha utólag gondoltuk meg magunkat – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A kétrészes írás első részét olvashatják.

A gyermektartásdíj mértéke

Jog2018.08.24, 17:42

A gyerektartás mértékét a jelenlegi szabályok szerint elsősorban a felek megállapodása határozza meg. A bíróság kérelemre abban az esetben dönti el, hogy mekkora tartásdíjat kell fizetni, amennyiben a felek egymással nem tudnak megegyezni a kérdésben – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Nyaralás és átváltási árfolyamok rejtett buktatói

Jog2018.07.28, 15:55

Amennyiben legnagyobb körültekintésünk ellenére is átverve érezzük magunkat, internetes vásárlás esetén ne habozzunk bejelentést tenni a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal felé. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat kiszorításának első lépése ugyanis mindig a tudatos fogyasztó – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A képviselők mentelmi jogának kérdései

Jog2018.07.27, 09:20

A képviselő mentelmi joga nem terjed ki a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szerinti közigazgatási hatósági eljárásokra, az objektív felelősség alapján tehát a gyorshajtások alól nem mentesülhetnek – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Erre a hat szabályra figyeljen, ha kerékpárral közlekedik

Jog2018.07.16, 07:54

A D.A.S. JogSzerviz szakértője azokra a szabályokra tér ki, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb félreértés van, és amelyek betartása nem csupán a szabályos, de a biztonságos közlekedést is elősegíti.

D.A.S. JogSzerviz: amit a nyári diákmunkáról tudni kell

Jog2018.07.05, 22:48

Fiatal munkavállaló napi munkaideje legfeljebb nyolc óra lehet és a több munkaviszony keretében történő munkavégzés munkaidejét össze kell számítani – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz munkatársa.

Hogyan és miképp vonhatom vissza a felmondásomat?

Jog2018.07.05, 22:23

Amikor munkavállalóként mond fel az ember, a felmondási idő a törvény szerint 30 nap, de a felek megállapodása ettől eltérhet. Az is előfordulhat, hogy a munkavállaló meg szeretné szüntetni a munkaviszonyt, mégsem felmondás, hanem közös megegyezés lesz a megszüntetés módja – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: az álláskeresők után igénybe vehető adókedvezmény

Jog2018.07.03, 13:06

Mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak fontos, hogy élni tudjon azokkal az esetleges kedvezményekkel, amelyeket a jogszabályok biztosítanak számukra az adó- és járulékfizetési kötelezettséggel kapcsolatban – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Kell-e tájékoztatnom a munkáltatót, ha orvosi kezelés alatt állok?

Jog2018.05.17, 07:29

A Munka Törvénykönyve szerint a feleknek minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek változásáról tájékoztatni kell egymást, ami a munkaviszonyból eredő jogok és kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges. Amennyiben tehát a munkavállaló egészségi állapotában olyan változás következik be, ami a munkavégzésére kihat, akkor mindenképpen értesítenie kell a munkáltatót – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Mit tekint a bírói gyakorlat a forgalom súlyos megzavarásának?

Jog2018.05.03, 08:20

A bírói gyakorlat szerint az előzés során a forgalom súlyos megzavarásának tekintendő az olyan váratlan és veszélyes forgalmi helyzet előidézése, amelyben a forgalomban részt vevőknek az élet- és vagyonbiztonságot érintő döntéseket a feltételek ismerete, a lehetséges következmények felismerése nélkül kell meghozni – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: haláleseti rendelkezés lakossági folyószámláról

Jog2018.04.27, 20:22

A haláleseti rendelkezés egy olyan írásbeli nyilatkozatot jelent, amelyben megnevezhetjük azt a személyt, akire a halálunk esetén a számlakövetelésünket átruházzuk. Ez magyarul azt jelenti, hogy akit ebben a nyilatkozatban megjelölünk, a halálunk esetén megkapja a számlánkon található összeget – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: az egyszemélyes kft. működése

Jog2018.03.28, 22:45

Hogyan alakul az egyetlen tulajdonos felelőssége a társaság tartozásaiért? Mi lesz a társasággal, ha meghal a tag? A D.A.S. JogSzerviz szakértője többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkozik írásában.

A BAR (Központi Hitelinformációs Rendszer) lista rejtelmeiről

Jog2018.03.08, 17:18

A köznapi szóhasználatban még mindig BAR listaként emlegetett Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) neve sokakban nem kelt pozitív asszociációkat. A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy aki rossz adósként szerepel a nyilvántartásban, az a legközelebbi hitelfelvételnél ennek következményeit érezni fogja magán. Minden valószínűség szerint egy elutasított hitelkérelem formájában.

D.A.S. JogSzerviz: a várandós munkavállalókra vonatkozó munkajogi szabályok

Jog2018.03.05, 06:29

A várandós munkavállalókkal kapcsolatban a Munka Törvénykönyve tartalmaz különleges előírásokat. Ezek egy része kötelező mind a munkáltató, mind a munkavállaló részére, más esetekben a munkavállaló dönthet arról, hogy a kedvezőbb lehetőségekkel élni kíván-e – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész csökkentése

Jog2018.02.06, 16:24

Év elején több alkalmazott szembesülhetett ismét azzal, hogy bár a besorolása alapján növekednie kellett volna illetményének, arra mégsem került sor – hívta fel a figyelmet a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A munkáltatók egy része ugyanis a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész csökkentésével „ellensúlyozta" az illetménynek átsorolás vagy garantált bérminimum emelkedése miatti növekedését. Felmerül kérdésként, hogy jogszerűen jár-e el ilyen esetben a munkáltató?

D.A.S. JogSzerviz: fedélzeti kamera felvételei bizonyítékként?

Jog2018.01.12, 11:59

Amíg nincs egységes és kifejezett szabályozás a fedélzeti kamerákra, úgy azok használatával szinte szükségszerűen jogsértést követ el az egyszeri autós. Ez a jogsértés azonban – a képmáshoz fűződő jog és a személyes adatokhoz fűződő jogok sérelme – mindaddig nem érhető tetten, amíg a felvételt az autós nem teszi közzé, vagy nem használja fel valamely eljárásban – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: milyen szabályok vonatkoznak az elektronikus cigarettára?

Jog2017.12.31, 09:34

A közelmúltban az Alkotmánybíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy sértik-e a dohányzásra vonatkozó előírások az elektronikus cigarettát használók egészséghez fűződő jogát akkor, amikor úgy rendelkeznek, hogy az elektronikus cigaretta is csak a dohányzásra kijelölt helyeken használható.

D.A.S. JogSzerviz: szabadság számítása közalkalmazottaknál

Jog2017.12.29, 08:52

Aki egész életpályáját közalkalmazottként tölti, általában tisztában van azzal, hogy milyen szabályok szerint kell az éves szabadságot kiszámítani. Aki azonban újonnan kerül bele a közalkalmazotti létbe, meglepve tapasztalja a különbséget, ami korábbi munkaviszonyához képest mutatkozik – mondta el a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: erre ügyeljen, ha könyvelőt vált

Jog2017.12.26, 18:10

A számviteli törvény (2000. évi C. törvény) szerint a könyvviteli elszámolást alátámasztó számviteli bizonylatot legalább 8 évig kell megőrizni. Mindezt természetesen olvasható formában, a könyvelési feljegyzések hivatkozása alapján visszakereshető módon kell tárolni. De mi történik, ha időközben költözik a cég vagy könyvelőt váltunk? A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körül a problémát.

D.A.S. JogSzerviz: a bűncselekménnyel okozott kár

Jog2017.12.22, 14:31

Mit tehet a sértett, hogy a bűncselekmény őt ért hatása legalább részben kompenzálva legyen? A bűncselekménnyel okozott kár megtérítését az elkövetőtől, több elkövető esetén azok mindegyikétől lehet követelni – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Autóvezetés, GPS, telefonálás és a jog

Jog2017.12.12, 08:47

Mit jelent a KRESZ azon rendelkezése, amely szerint járművet csak az vezetheti, aki a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van? Ráadásul a KRESZ megfogalmazása nem kellően konkrét, illetve nem tükrözi a lényeget, hiszen a koncentráció megléte vagy annak hiánya a döntő. De ki bizonyítja, hogy ez megvolt a vezetőnél? – vázolta fel az alapproblémát az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Vitatható-e a keresőképtelenséggel kapcsolatos orvosi vélemény?

Jog2017.11.30, 19:06

A keresőképtelenség elbírálásának célja, hogy a betegszabadság, illetőleg táppénz igénybevételéhez megállapítsa és igazolja, hogy a munkavállaló a munkáját betegsége vagy beteg gyermeke ápolása miatt ellátni nem tudja – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Ha a keresőképtelenséget elbíráló orvos, illetve a felülvéleményező főorvos vagy a szakértő főorvos a keresőképtelenséget illetően nem ért egyet, a vita eldöntése érdekében a fővárosi és megyei kormányhivatal orvos-szakértői feladatkörében eljáró járási hivatalhoz fordulhat a kérdés eldöntése érdekében. Ugyancsak ide fordulhat a munkavállaló is.

D.A.S. JogSzerviz: a behajtó cégeket minden esetben köti a törvény

Jog2017.11.20, 12:36

A követeléskezelő cégek széles eszköztárat vetnek be a követelések behajtása érdekében, azonban minden esetben kötik őket a törvényi előírások – emelte ki az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Így például teljesen kizárt, hogy a behajtó cég törvényesen az adós családtagjainál érdeklődhetne az adós után.

D.A.S. JogSzerviz: ingatlan, haszonélvezet és közös költség

Jog2017.10.31, 00:21

Ingatlanra haszonélvezet többféleképpen alapítható, melynek egyik lehetősége a szerződéskötés. Ugyanakkor sok esetben az elhunyt tulajdonos házastársát megillető haszonélvezeti jog alapján kell a tulajdonosnak és a haszonélvezőnek az ingatlannal kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket egymás között megosztania – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: eladható-e a szocpollal, vagy CSOK-kal terhelt ingatlan?

Jog2017.10.28, 05:34

Főszabály szerint az ingatlan 10 éven belüli eladása a támogatás visszafizetésének a kötelezettségével jár. A 10 éves határidő azonban nem a gyermekek születési időpontjához kötődik, aminek például megelőlegezett támogatás esetén nagy jelentősége van – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: a fűtéssel kapcsolatos jogszabályok

Jog2017.10.17, 15:58

A levegő védelméről szóló kormányrendelet szerint tilos a légszennyezés, a diffúz forrás környezetvédelmi követelményeknek nem megfelelő működtetése miatt fellépő levegőterhelés, valamint a levegő lakosságot zavaró bűzzel való terhelése, továbbá a levegő olyan mértékű terhelése, amely légszennyezettséget okoz. A legálisan használható tüzelőanyagok között is van kifejezetten károsnak mondhatóak, és bár ezek teljes betiltása nem, de a szabályozás kialakítása 2020-tól várható – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Vitatható-e a keresőképtelenséggel kapcsolatos orvosi vélemény?

Jog2017.09.24, 22:25

A betegség miatt megállapított keresőképtelenség elbírálásánál az a foglalkozás, illetőleg az a munkakör az irányadó, amelyben a biztosított a keresőképtelenségét közvetlenül megelőzően dolgozott – emelte ki a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: a munkavállaló titoktartási kötelezettsége

Jog2017.09.14, 23:58

Előfordulhat, hogy a munkáltató által előkészített titoktartási megállapodás a kötelezettség megszegése esetére kötbér fizetését írja elő. Fontos azonban tudni, hogy a kötbér nem munkajogi eszköz, így alkalmazásának munkaviszonyban csak akkor van helye, ha azt a Munka Törvénykönyve kifejezetten megengedi – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Tekintettel arra, hogy az csak a versenytilalmi megállapodás és a tanulmányi szerződés megszegése esetén van így, a titoktartási kötelezettség megszegése esetére előírt kötbér jogszabályba ütközik, így semmis – hangsúlyozta dr. Gombolai Éva.

D.A.S. JogSzerviz: kórházban a gyermek, melyek a szülők jogai?

Jog2017.08.30, 23:01

A szülő jelenléte nem csupán az idegen hely és a természeténél fogva megterhelő helyzet miatt fontos, hanem azért is, mert a gyermek nem tud maga dönteni a kezelésével kapcsolatos kérdésekben sem – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: okiratok tanúzása

Jog2017.08.21, 15:15

Az aláírások valódiságának és szabályos megtörténtének vizsgálata legtöbbször jogviták esetén válik szükségessé. A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint nyugodtan mondjuk nemet olyan esetekben, amikor úgy kérnek fel okirat tanúzására, hogy a fenti körülmények nem biztosítottak. Ellenkező esetben legyünk vele tisztában, hogy saját bőrünket is a vásárra visszük.

D.A.S. JogSzerviz: tudnivalók a közvetítői eljárásról

Jog2017.08.08, 08:57

Baleset sértettje volt, balesetet okozott? Bár több mint egy évtizedes múltra néz vissza, kevésbé ismert az a megegyezési lehetőség, amely a sértett és az elkövető számára a büntetőeljárás során áll rendelkezésre – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: a javító-karbantartó munkálatokra vonatkozó jótállásról

Jog2017.07.31, 11:03

Mint minden igényérvényesítés esetén, nagyon fontos, hogy a hibát mihamarabb, dokumentáltan jelezzük a vállalkozás felé. A jótállási igényről a vállalkozás jegyzőkönyvet köteles felvenni, a jótállási jegyen pedig a kijavítás iránti igény bejelentésének és a kijavításra történő átvételnek az időpontján túl kötelező feltüntetni a hiba okát, a kijavítás módját, továbbá a visszaadás időpontját is – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Mit lehet tenni, ha tartozást örököltünk? (2. rész)

Jog2017.06.29, 21:43

Előfordulhat, hogy az elhunyt személy az örökösök valamelyikének tartozott – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A kétrészes írás második részét olvashatják, az első itt érhető el.

Mit lehet tenni, ha tartozást örököltünk? (1. rész)

Jog2017.06.29, 21:24

Érdemes megfontolni az örökség visszautasítását, ha abban olyan nagyságrendű tartozás van, amely eléri vagy meghaladja az örökölt vagyon pozitív mérlegét – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSZerviz szakértője. A kétrészes írás első részét olvashatják.

D.A.S. JogSzerviz: a szülői ajándékok és az öröklés kérdései

Jog2017.05.23, 17:19

Az öröklési viták során az egyik legnagyobb nehézséget az okozza, hogy bár a törvény az örökhagyó akaratát hivatott érvényre juttatni, kétség esetén már nincs mód arra, hogy megkérdezzük őt tényleges szándékáról. Ráadásul ez nem csak a végrendelet értelmezésével kapcsolatban merülhet fel, de olyan szerződések esetén is, amiket az örökhagyó még életében kötött – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: munkavégzés veszélyes anyagokkal

Jog2017.05.12, 07:01

A Munka Törvénykönyve szerint a munkavállaló köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy egészségét, vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné, illetve megtagadhatja az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Ilyen esetben a munkavállaló az utasítás megtagadása esetén is köteles rendelkezésre állni – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: hogyan adózunk ingatlanunk bérbeadása után?

Jog2017.04.30, 19:30

Az adó megfizetésének módja függ attól, hogy bérlőnk magánszemély-e, vagy kifizetőnek minősül. Magánszemély esetén ugyanis nekünk kell negyedévente az adót befizetnünk, míg utóbbi esetben a kifizető feladata az adóelőleg megfizetése, és ugyanez vonatkozik az egészségügyi hozzájárulás megfizetésére is – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: ki téríti meg, ha kiskorú okoz kárt?

Jog2017.04.27, 17:58

Óvatlan kavicsdobálás, focilabdával kitört ablak, a gyermek hibájából bekövetkezett közlekedési baleset, de akár tűzokozás, osztálytársnak okozott sérülés – mind olyan esetek, amelyek komoly anyagi károkkal járhatnak. Kitől kérhetünk kártérítést, ha gyermek okozta a kárt? A D.A.S. JogSzerviz szakértője hasznos jogi tudnivalókkal szolgál.

Előző
  • 1
Következő